heti gazdasági összefoglaló
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdasági összefoglaló
- gazdaság
- beruházás
- Kína
- Varga Mihály
- legfrissebb
- legrégebbi
Már érződik a koronavírus-járvány komoly gazdasági hatása
A héten a koronavírus határozta meg a legfontosabb gazdasági eseményeket. A kormány bejelentette, hogy komoly támogatást adnak a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő iparágaknak, a világ tőzsdéi pedig rég nem látott zuhanást produkáltak. Komolyan esett az olaj ára is és a globális turizmus nagyon rossz időszak elé néz. A hét gazdasági összefoglalója.
A kormány mindent megtesz a koronavírus okozta gazdasági gondok enyhítésére
A héten a magyar kormány mellett a világon több tucat államban jelentettek be gazdaságvédelmi intézkedéseket. A pénzügyminiszter szerint a hazai bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre. Európában sorra zártak be a nagy autógyárak, és ez Magyarországot is érinti. Az NKM, az E.ON és az ELMŰ pedig bejelentette, hogy felfüggesztik a mérőórák leolvasását. A múlt hét gazdasági összefoglalója.
Újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult a héten
A héten újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult, és további ágazatok megsegítését jelentette be a kormány. Mindemellett a hitelesek is további könnyítésekhez jutnak, a kormány pedig bejelentette, hogy eddig már mintegy 250 milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre. Az Egyesült Államokban hatalmas pénzügyi mentőcsomagot fogadtak el, és a légitársaságok is segítséget kérnek, különben sokan csődbe mehetnek. Ez volt a hét a gazdaságban.
Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akcióterve készül Magyarországon
Nagyszabású gazdaságvédelmi terv elindításáról beszélt a héten Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a gazdasági kamarák videokonferenciáján. Mint mondta, ezt a vasárnapi kormányülésen véglegesítik és a jövő hét elején ismertetik a részleteit. Szombaton Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részleteket közölt a kormányzati gazdaságélénkítő tervekről. Eszerint a kormány elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei ppárttámogatások ...
Történelmi gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a héten a kormány
A héten Orbán Viktor történelmi gazdaságvédelmi akciótervet mutatott be, kiderült, hogy miként módosul a költségvetés a koronavírus elleni harc ráfordításai miatt, és megjelentek a bértámogatási program részletei is. Emellett februárban emelkedett a hazai ipari termelés és a lakáspiacon pedig éledezik a kereslet.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket és adókönnyítéseket jelentettek be
A héten a kormány újabb adókedvezményeket jelentett be, és emellett további részletek is kiderültek a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban. Az MNB szerint rendkívül sikeres volt az azonnali fizetési rendszer bevezetése, legalábbis az első hónap tapasztalatai alapján. A legtöbb autógyártó jelezte, hogy fokozatosan újraindítja a termelést magyarországi gyáraiban. Elérhető lett a munkahelyvédelmi bértámogatás, a bankok és nagyvállalatok pedig 91 milliárd forinttal járulnak hozzá a Járvány Elleni Védekezési Alaphoz. A hét gazdasági összefoglalója.
Újabb gazdaságvédelmi és családtámogatási intézkedésekről döntöttek a héten
A héten a bankok többségénél már közvetítették a vállalkozásoknak az új növekedési hitelprogramot. A kormány további családtámogatási lépésekről döntött, és az MFB Csoport 1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását. Emellett aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését, a nemzetközi olajpiacon pedig hihetetlen mélyre süllyedt a kőolaj ára. A hét gazdasági összefoglalója.
Újraindítják a magyar gazdaságot, újabb intézkedések védik a munkahelyeket
A járványhelyzethez kapcsolódó fontos gazdasági változások bejelentéséről szólt a hét. Ezek közül is kiemelkedő, hogy május 4-től megkezdődik a fokozatos visszatérés Magyarországon a szokott kerékvágásba, ami azt is jelenti, hogy a gazdaság egyre több szektorában indulhat meg a munka. A héten történt bejelentés a járvány miatt veszélybe került munkahelyek bővített támogatásáról, valamint további könnyítésekről, melyek enyhítik a vállalkozásokra nehezedő nyomást. Magyarország több nagy autógyárában is újraindult a termelés, és érkeztek hírek nagyberuházások indításáról is. Heti gazdasági összefoglaló.
További források és jelentős adókedvezmények jönnek a gazdaság védelmében
Ismét jelentős intézkedéseket hoztak Magyarországon a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. Több vonatkozó törvényjavaslat vitája zajlott a héten, miközben újabb költségvetési források szabadultak fel a védekezésre. A hét újabb milliárdos beruházást hozott a magyar gazdaságba, és pozitív elemzői várakozásokat a nemzetközi színtéren.
Nőtt a negyedéves magyar GDP, bővültek a gazdaságvédelmi intézkedések
Az első negyedévben is bővülő magyar gazdasági teljesítményről, a járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedések megerősítéséről és kiterjesztéséről, újabb termelőüzemek újraindulásáról érkeztek hírek. De a héten megszületett az állásfoglalás is: a légicégek nem adhatnak utalványt utasaiknak pénz helyett a törölt repülőjáratok jegyeiért, csak ha az utas ezt elfogadja. Heti gazdasági összefoglaló.