halálbüntetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- kékfény
- iraki konfliktus
- USA
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Életfogytiglan az egyiptomi exelnöknek
Egy életfogytiglani és egy halálos ítélet után most újabb 25 évet kapott a hatalomból katonai puccsal eltávolított egyiptomi exelnök. A mostani döntés szerint Mohamed Murszi Katarnak adott át olyan információkat, amiket nem kellett volna. Ugyenebben a perben újságírókat ítéltek halálra.
Kitüntetést kaphat, aki lelõ egy drogdílert
Elnöki kitüntetésre számíthatnak azok, akik meggyilkolják a drogdílereket a Fülöp-szigeteken – ezt mondta Rodrigo Duterte, az ázsiai ország újonnan megválasztott elnöke egy szombati gyûlésen. Az államfõnek nem ez az elsõ furcsa kijelentése, mivel korábban egy ausztrál nõ megerõszakolása és megölése után azt mondta, sajnálja, hogy nem élhetett az elsõ éjszaka jogával.
Halállal büntetik a gyermekek megerõszakolását Indonéziában
Az indonéz elnök jóváhagyta azt a törvény, amelyik jelentõsen szigorítja a gyermekeket szexuálisan zaklatók büntetését.
Nincs mivel kivégezni az elítélteket az USA-ban
Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek azok az amerikai államok, amelyek kitartanak a halálbüntetés mellett. Több gyógyszergyártó után a Pfizer óriásvállalat sem engedi többé, hogy termékeit felhasználják a kivégzéseken. Emiatt sokszor átláthatatlan csatornákon érkeznek az injekciók alapanyagai a halálsorokra, de olyan is van, amikor készlethiány miatt hónapokig kell halasztani a büntetések végrehajtását.
- címkék:
- USA
- halálbüntetés
- Pfizer
- Címkefelhõ »
ENSZ-tiltakozás ellenére volt kivégzés Fehéroroszországban
Az ENSZ emberi jogi szakértõi pénteken bírálták Fehéroroszországot amiatt, hogy végrehajtott egy gyilkosság miatt kirótt halálos ítéletet egy férfin.
Tiltakozik az Air France meleg személyzete
A légitársaság új célpontján halállal büntetik a homoszexualitást.
Az egész Horthy-rendszert ültették a vádlottak padjára
1945 õszén, amikor a Szálasi-kormány Augsburgban fogva tartott tagjait az Ideiglenes Nemzeti Kormány kérésére kiadták Magyarországnak, nemigen volt az alig öt hónapig hatalmon lévõ Szálasi Ferencnél gyûlöltebb ember az országban. Az 1944. október 16-án német segítséggel, puccsal hatalomra került nyilas kormányt súlyos felelõsség terhelte az ország hadszíntérré válásában, százezernyi emberélet és a nemzeti vagyon pusztulásában. 1946. február 5-én kezdõdött a háborús bûnös Szálasi Ferenc népbírósági büntetõpere.
Ahol melegnek lenni bûncselekmény – Nyilvános korbácsolás vagy halálbüntetés jár érte
Robin Hammond fotós és emberjogi aktivista azokban az országokban fotózott meleg párokat, ahol illegális és halállal büntetendõ a kapcsolatuk.
Borzasztó! Földhöz csapta kisgyerekét az apa, így ölte meg
Hároméves gyerekét gyilkolta meg egy ohiói férfi. Elképesztõ kegyetlenséggel végzett a kislánnyal.
- címkék:
- halálbüntetés
- gyilkosság
- gyerek
- apa
- Címkefelhõ »
Felfüggesztették nyolc gyilkos kivégzését
Egy arkansasi bíró elrendelte nyolc, gyilkosságért halálbüntetésre ítélt fegyenc kivégzésének felfüggesztését, mivel az elítéltek ügyvédei megtámadták a méreginjekciókkal kapcsolatos szabályozást. Az USA ezen államában 2005 óta nem hajtottak végre halálos ítéletet.
Pedofilokat ítéltek halálra Kínában
Kivégeztek két kínai férfit, miután bûnösnek találták õket kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bûncselekményekben - tájékoztatott a legfelsõbb bíróság közleménye nyomán a kínai média kedden.
- címkék:
- Kína
- halálbüntetés
- pedofil
- Címkefelhõ »
Fellebbeztek Murszi ügyvédei a halálbüntetés ellen
Megfellebbezték a Mohamed Murszi ellen hozott halálos ítéletet, akárcsak az életfogytiglani börtönbüntetésre vonatkozó bírósági döntést a volt egyiptomi elnök ügyvédei. Murszi egyébként továbbra is az ország legitim vezetõjének tekinti magát.
Alkotmányellenes lett a halálbüntetés egy amerikai államban
Ellentétes Connecticut alkotmányával a halálbüntetés - határozott csütörtökön az Egyesült Államok szövetségi államának legfelsõbb bírósága.
- címkék:
- USA
- Connecticut
- halálbüntetés
- alkotmány
- Címkefelhõ »
Halálbüntetésre számíthatnak a terroristák
Jogvédõk tiltakozása ellenére megszavazta a tunéziai parlament csütörtökön az új terrorellenes törvénynek azt a rendelkezését, amely halálbüntetés kiszabását javasolja "terrorcselekmény" elkövetése esetén.
- címkék:
- halálbüntetés
- terror
- Tunézia
- Címkefelhõ »
Annyi embert végeztek ki eddig idén Iránban, mint tavaly egész évben
Az év elsõ hat hónapjában 694 embert végeztek ki Iránban – majdnem annyit, mint tavaly összesen, figyelmeztetett az Amnesty International.
Halálra ítélték a magyar tanárnõ gyilkosát Abu-Dzabiban
Bûnösnek találták és halálra ítélte a bíróság Alaa al-Hashemit, aki tavaly decemberben egy konyhakéssel végzett a magyar származású Ibolya Ryannel egy bevásárlóközpont mosdójában.
Itt az Európai Parlament jelentése Magyarországról
Elfogadta szerdán az Európai Parlament Strasbourgban ülésezõ plenáris ülése a magyarországi helyzettel, elsõsorban Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó határozatát. A Fidesz szerint ez egy második Tavares-jelentés.
Szájer: Gyorsan kell lépni bevándorlásügyben
Szájer József szerint azért kell gyorsan és határozottan cselekedni bevándorlásügyben, mert máskülönben az Európai Unió egyik alapját jelentõ szabad mozgás kerülhet veszélybe.
Selyemzsinórt a paralimpiai bizottság elnökének!
Újabb konzultációk tervérõl beszélt Orbán Viktor és Lázár János, miközben dübörög a bevándorlóellenes kampány. Bíróság elé állt Biszku Béla és az Orbán-szobor rugdosásával vádolt Dopeman is, bár a rapper csak passzolni akarta a szobor fejét. Selyemzsinórt küldtek a paralimpiai bizottság elnökének, a halálbüntetés pedig már a miniszterelnök szerint sem téma. Ez történt a héten.
Orbán Viktor ismét halálbüntetés-ellenes lett
Igazat adott Orbán Viktor a halálbüntetés kérdésében Jean-Claude Junckernak, az Európai Bizottság elnökének. A miniszterelnök Helmut Kohl volt német kancellár születésnapján mondott beszédében új nézõpontból mutatta be a bevándorlás problémáját is, és beszélt a keresztény és nemzeti Európáról is.
Kicsit késõbb ítélik halálra az egyiptomi exállamfõt
Elnapolta a kairói büntetõbíróság a végleges ítélethirdetést Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök börtönkitörési perében, amelyben két hete halálbüntetéssel sújtották az iszlamista exállamfõt.
Polt Péter is megszólalt a halálbüntetésrõl
Magyarországon eddig még nem vetõdött fel, hogy visszaállítsák a halálbüntetést - mondta a legfõbb ügyész. Polt Péter szerint a halálbüntetés újbóli bevezetése potenciálisan nem merült fel; most arról folyik a vita, hogy van-e létjogosultsága az errõl folyó vitának.
- címkék:
- Polt Péter
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Juncker barátságból nevezi diktátornak Orbánt
A halálbüntetés magyarországi bevezetése válóok lenne - így fogalmazott az Európai Bizottság elnöke egy német lapinterjúban. Jean-Claude Juncker - aki legutóbb egy pofonnal köszöntötte Orbán Viktort - arról is beszélt, hogy már két éve szólítja diktátornak a magyar miniszterelnököt.
Átvilágítaná a civilszervezeteket a Civil Összefogás Fórum
Több olyan küldföldrõl pénzelt civil szervezet mûködik Magyarországon, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent - állítja a Civil Összefogás Fórum szóvivõje. Lomnici Zoltán a P+ TV-nek adott interjúban olyan jogvédõ hálót emlegetett, amely szerinte Soros Györgyhöz köthetõ és több fontos ügyet kisajátít. A CÖF átvilágítaná a civil szervezeteket.
Pártfinanszírozással vádolja az uniót a Fidesz
A Demokratikus Koalíció pártkasszáját gyarapítaná Gyurcsány Ferenc cége, az Altus által elnyert uniós forrás - véli a Fidesz. A kormánypárt szerint Gyurcsány pártelnökként nem alkalmas arra, hogy pártatlanul vizsgálja az uniós források felhasználását. Az azonnali kérdések sorában Orbán Viktor válaszolt: elárulta, hogy uniós tagságunk ellenére miért vetette fel a halálbüntetést. Ez történt az Országgyûlés mai plenáris ülésén.
Újabb rezsiharcot ígér Lázár János
Bár a kormány nem szól bele a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság belsõ ügyeibe, Lázár János úgy véli, egy sportvezetõnek még inkább ügyelnie kell a társadalmi megbecsülés megtartásába, amibe nem férnek bele az olyan típusú botrányok, mint amelyek a közelmúltban kerültek napvilágra Gömöri Zsolt kapcsán.
Gömöri és a Fõgáz is kegyvesztett lett Lázárnál
Elveszítette Lázár János a bizalmát a paralimpikonok elnökében, Gömöri Zsoltban, az állami gázcég vezetõinek pedig lehet, hogy büntetõeljárással kell szembenézniük. Kilencedik alkalommal jelentkezett Lázár János one-man show-ja, a Kormányinfó, ahol mindent meg lehet kérdezni, és szinte mindenre érkezik valamilyen válasz. Szó esett Orbán Viktor kormányfõ Strasbourgban, a halálbüntetésrõl és a bevándorlókról tett kijelentéseirõl is.
Konzervatívok törölték el a halálbüntetést egy amerikai államban
Nebraska állam egykamarás törvényhozása szerdán 35-12 arányban megszavazta a halálbüntetés eltörlésérõl rendelkezõ törvénytervezetet.
Orbán az Origónak: Meg tudjuk védeni magunkat
Orbán Viktor részt vett az Európai Parlament keddi plenáris ülésén Strasbourgban, ahol a magyarországi helyzetrõl vitáztak az uniós képviselõk. A miniszterelnök a nap folyamán többször annak a véleményének adott hangot, hogy tagállami hatáskörben kellene maradnia a bevándorlási ügyeknek az uniós szint helyett. A kormányfõ elégedett volt azzal, hogy egyáltalán elkezdõdött a vita.
Halálra ítélték a volt egyiptomi elnököt
Halálra ítélte az egyiptomi bíróság a volt elnököt abban a perben, amelyben azzal vádolták õt, hogy "külföldi fegyveresek" segítségével kitört börtönébõl a 2011-es egyiptomi felkelés elsõ napjaiban.
Halálra ítélték a maratonon robbantó terroristát
Dzsohar Carnajev halálra ítélése mellett döntött pénteken Bostonban az esküdtszék. Carnajevet korábban bûnösnek találták a 2013-as bostoni maratoni futóverseny nézõi és versenyzõi elleni robbantásos merénylet elkövetésében.
Napirend elõtt a 2016-os költségvetés
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje napirend elõtt megígérték: a júniusban az Országgyûlés elé kerülõ költségvetésben már látszik a növekedési fordulat. Az ellenzék épp a növekedési fordulatra hivatkozva úgy látja, meg lenne a fedezete a szociális szféra, az egészségügyi ápolók bérrendezésének, az önkormányzati források növelésének. A legmeglepõbb felszólalást a kereszténydemokrata Vejkey Imre tette, aki a KDNP nevében a halálbüntetés ellen szólalt fel. Répássy Róbert megerõsítette, hogy a kormány elõtt nincs ilyen elõterjesztés, a halálbüntetést az Igazságügyi Minisztérium sem támogatja. Az ...
Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály
Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla.
A halálsor egy része örökre titok marad
A halálbüntetés azon felül, hogy a legsúlyosabb, sokat vitatott büntetési forma, visszatérõ jogi, etikai és teológiai kérdés is egyben. Kínában a halálbüntetés társadalmilag ugyanúgy elfogadott, mint amennyire államtitok, Szaúd-Arábiában bevett dolog a nyilvános kivégzés. Az Amnesty International civil szervezet azonban bizakodó.
A kötél árnyékában
1988. július 14-én, csütörtökön fülledt, párás hajnalra virradt. Fél ötkor a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében Pradlik György állami ítélet-végrehajtó még egyszer körbejárta az elõzõ este a „kisfogház” betonpadlójába ékelt bitófát, amely mellett vészjóslóan ott ásítozott a már elõre odakészített nyitott koporsó. A kora reggel álmos csendjét a földszinti „halálsor” rácsos ajtajának hangos nyikorgása törte meg. A szürke egyenruhás õrök által közrefogva, rogyadozó térdekkel falfehér, vékony fiatalember lépdelt a hideg villanyfénnyel elárasztott folyosón. Amikor beléptek a „halál termébe”, megpillantva a bitófát, Vadászz ...
Újabb fideszes nem a halálbüntetésre
Az egyházam tanítása köt, személyesen tehát nem támogatom - ezt válaszolta az Emberi Erõforrások Minisztériumát irányító Balog Zoltán, amikor egy bizottsági meghallgatáson azt kérdezték a református lelkésztõl, mi a véleménye a halálbüntetésrõl.
- címkék:
- Balog Zoltán
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Török Gábor elárulta véleményét a halálbüntetésrõl
Török Gábor szerint nincs köztes álláspont a halálbüntetés kérdésében. A politológus szerint csak színház, amit ennek kapcsán csinál a miniszterelnök. Török Gábor sok más mellett errõl a témáról is vitatkozott Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézõpont Intézet vezetõjével.
Gulyás Gergely szerint se halálbüntetéssel, se máshogy nem kell szigorítani a büntetõjogot
Gulyás Gergely szerint nincsenek akkora ellentétek a Fideszben, mint az kívülrõl látszik. De azért határozottan vállalja, hogy ellenzi a halálbüntetést. Az Országgyûlés alelnöke az Origónak adott interjújában azt mondja, hogy a vasárnapi boltzár fõ célja a magyar tulajdonú boltok támogatása. Habony Árpádtól még nem kapott tanácsot.
Felakasztják a kairói rendõrgyilkosokat
Kötél általi halálra ítélt egy kairói bíróság öt embert, akiket bûnösnek talált abban, hogy 11 rendõrt és két civilt meggyilkoltak a Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013. július 3-ai megbuktatása utáni zavargásokban.
Nemzetközi botrányt kavart Orbán Viktor megszólalása
A rövid munkahetet a halálbüntetés magyarországi lehetséges bevezetésérõl szóló vita uralta. Orbán Viktor pécsi kijelentése nemzetközi visszhangot is kapott. Több mint hat év után hazaérkezett Tóásó Elõd is, valamint végleg eldõlt, hogy a 4-es metrót nem építik tovább, és Áder János sem megy Moszkvába.
Hazaszállították a kivégzett ausztrálok holttestét
Megérkezett Sydney-be az Indonéziában drogcsempészet miatt kivégzett ausztrál állampolgárok holttestét és a hozzátartozóikat szállító repülõgép.
Orbán Viktor nem akarja bevezetni a halálbüntetést
Nem tervez vitát az Európai Bizottsággal a halálbüntetés kérdésében a kormány, viszont a kérdésrõl beszélni, vitázni kell, mert a kormány nem dughatja homokba a fejét, ha az emberek közül sokan úgy érzik, a halálbüntetés arányos szankció - mondta Lázár János, aki magát "kifejezetten a halálbüntetés híveként" jellemezte. Orbán Viktor viszont szerinte nem akarja bevezetni a halálbüntetést.
Brüsszel keményen visszaszól Orbánnak
Egyértelmû dolgokat nincs értelme megvitatni - jelentette ki csütörtökön, a horvát elnökkel tartott brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta: napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.
A drogcsempész nem tudta, hogy kivégzik
Az Indonéziában a héten drogcsempészés vádjával kivégzett egyik brazil férfi az utolsó pillanatig nem volt tudatában annak, hogy vége az életének.
Halálbüntetés: csak trükk volt Orbán megjegyzése
Kommunikációs fogás volt Orbán Viktor miniszterelnök részérõl, hogy ismét fölvetette a halálbüntetés kérdését a kaposvári trafikgyilkosság után. Kérdés, hogy a kormányfõ ezzel az üggyel meg tudja-e állítani a kormánypárti szavazók Jobbikhoz vándorlását. A kisebbik koalíciós társnak sem tetszik az ötlet, de Martin Schulz is megszólalt már. Ha a parlament bevezetné a halálbüntetést, súlyos nemzetközi válság alakulhatna ki.
A kormány nekimegy a tekintélyes brit napilapnak
Kovács Zoltán kormányszóvivõ szerint valótlanságokat állított a brit The Guardian honlapján megjelent cikke, amiért a kormány lépéseket tesz.
Rétvári nem támogatja a halálbüntetést
"Kereszténydemokrata politikusként az élethez való jogot abszolút korlátozhatatlannak tartom, ezért ellenzem az aktív eutanáziát, az abortuszt, a halálbüntetést és a háborús agressziót" - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a párt honlapján.
Megrengette Brüsszelt Orbán halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentése
Ha Magyarország visszaállítaná a halálbüntetést, akkor eljárás indulhatna ellene, amely szankciókhoz vezethet, mint például ahhoz, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát az Európai Tanácsban - mondta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselõ.
Kaposvár kiáll a halálbüntetés mellett
A kaposváriak lesújtott közössége szinte egyöntetûen kiált a halálbüntetés után - ezt mondta a település fideszes országgyûlési képviselõje, utalva Orbán Viktor kormányfõ tegnapi, Pécsett tett kijelentésére.
Orbán Viktor készséggel beszél a halálbüntetésrõl
Hasznos és értékes lesz a halálbüntetésrõl szóló konzultáció Orbán Viktor és Martin Schulz között – közölte Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetõje azt nem tudta megmondani, mikor várható a magyar kormányfõ és az Európai Parlament elnökének telefonbeszélgetése, mindenesetre Orbán Viktor készséggel rendelkezésre áll.
Rogán szerint legitim a vita a halálbüntetésrõl
Legitimnek tartja a halálbüntetésrõl szóló vitát a Fidesz országgyûlési frakcióvezetõje.
- címkék:
- Rogán Antal
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Orbán: Napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését
Orbán Viktor szerint nincs elég visszatartó ereje a tényleges életfogytiglani büntetésnek, ezért a halálbüntetés napirenden tartására utalt. Nem elõször tette ezt meg õ vagy más a Fideszbõl, de egyértelmûen eddig csak a Jobbik és a Torgyán vezette FKGP állt ki mellette.
Minden készen áll a kivégzésre
Kedden kivégzik Indonéziában a Bali Kilencek nevû drogbanda két, 2006-ban halálra ítélt ausztrál tagját. Andrew Chan és Myuran Sukumaran utoljára találkozhatnak a hozzátartozóikkal.
Nitrogéngázzal végeznék ki az elítélteket Oklahoma államban
Az oklahomai szenátus ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy az államban a jövõben nitrogéngázzal is kivégezhessék az elítélteket - írták pénteken amerikai lapok.
- címkék:
- halálbüntetés
- nitrogén
- Címkefelhõ »
Több a halálos ítélet, de kevesebb a kivégzés
Ugrásszerûen nõtt tavaly a világszerte újonnan kihirdetett halálos ítéletek száma, de kevesebb kivégzést hajtottak végre, mint egy évvel korábban - olvasható az Amnesty International éves világjelentésében.
Házasságon kívül szexeltek, szörnyû büntetést kaptak érte
Hátborzongató tragédiával végzõdött a modernkori Rómeó és Júlia története, akiket tiltott szerelmük miatt végeztek ki az iraki Moszulban - írja a Daily Mail.
Bevezették a halálbüntetést a kelet-ukrajnai szakadárok
Elengedik a kereszténysége miatt halálra ítélt szudáni nõt
Szabadlábra kerül az a fiatal keresztény nõ, akit május közepén hitehagyás vádjával ítéltek halálra ítéltek Szudánban - közölte szombaton az afrikai ország külügyminisztériuma.
Orbán: A halálbüntetés megérne egy misét
Szükségszerûnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel Orbán Viktor miniszterelnök, mert szerinte aki nem vállalja a vitát, az balek, és nem képes arra, hogy képviselje az országát.
- címkék:
- Orbán Viktor
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Megszülheti a gyermekét, aztán megkorbácsolják és felakasztják
Egy szudáni bíróság halálra ítélte azt a 27 éves nõt, akit azzal vádolnak, hogy elhagyta az iszlám hitet, mert férjhez ment egy keresztény férfihoz. A nõ nyolcadik hónapos terhes, és a verdikt szerint a szülés után kell majd a büntetést megkapnia, vagyis elõször megkorbácsolják, majd felakasztják.
Lázár János halálbüntetés-párti
Lázár János egy vidéki fórumon vallotta be, hogy a társadalomnak ahhoz a részéhez tartozik, amelyik visszaállítaná a halálbüntetést. Szerinte a bíróságoknak fogalmuk sincs a magyar valóságról.
Tavaly nõtt a halálbüntetések száma
Az elmúlt húsz évben csökkent a kivégzések száma, de tavaly százzal több embert végeztek ki, mint 2012-ben.
Egyiptomban halálra ítéltek 529 iszlamistát
A tavaly nyáron milliós tüntetések után elzavart Mohamed Murszi elnök támogatóit Dél-Egyiptomban elkövetett gyilkosságok vádjával állították bíróság elé.
25 év után szabadult a halálsorról egy amerikai férfi
Egy ékszerész meggyilkolása miatt ítélték el, 1988 óta várt a halálbüntetés végrehajtására, most felmentették.
Ki elég okos a halálhoz? - Szellemi fogyatékosok halálbüntetése
Bizonyos IQ alatt az USA-beli elítéltek rendszerint mentesülnek a halálbüntetés terhe alól. A tudomány azonban az IQ-teszteknél megbízhatóbb eszközöket keres a tettesek felelõsségre vonhatóságának megítéléséhez.
Halálbüntetést kértek a bostoni merénylõre
A szövetségi ügyészek szerint a vádlott, Dzsohar Carnajev elõre megfontolt szándékkal és kegyetlenséggel követte el a gyilkosságokat és nem tanúsított megbánást – tudósít az Origo.
Halálbüntetés várhat a bostoni merénylõre
A szövetségi ügyészek szerint a vádlott, Dzsohar Carnajev elõre megfontolt szándékkal és kegyetlenséggel követte el a gyilkosságokat és nem tanúsított megbánást.
Alacsony IQ-ja menthet meg egy kétszeres gyilkost
Az IQ-teszten elért alacsony eredménye miatt kerülte el eddig a kivégzést egy kétszeres gyilkosságért elítélt floridai férfi. Az amerikai legfelsõbb bíróság jövõ júniusig dönt a kérdésben.
Schobert Norbert: "Sokkos állapotba kerültem"
Brutálisan meggyilkolták a fitneszguru kollégájának feleségét. Norbi nem tud túllépni a történteken és rettentõen félti feleségét, Rékát.
Meggyilkolták Schobert Norbi ismerõsét
Megerõszakoltak és kötéllel hátulról megfojtottak egy kocogó nõt Soroksáron. Schobert Norbi személyesen is érintett az ügyben. Halálbüntetést követel.
Ötven dollárért gyilkolt a texasi halálraítélt
A férfi 94 késszúrással gyilkolt, de csak ötven dollárt zsákmányolt. Az idén õ volt a tizenharmadik elítélt, akit kivégeztek Texasban.
Lengyelországban eltörölték a halálbüntetést
Még 2002-ben tett ígéretet Lengyelország a halálbüntetés eltörlésére, de csak most ratifikáltak az egyezményt.
- címkék:
- Lengyelország
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Nincs méreg a texasi kivégzésekhez
Fogytán a kivégzésekhez használt három méreg közül kettõ. Texas a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó amerikai állam, de szeptemberben kiürülnek a méreginjekciók.
- címkék:
- halálbüntetés
- Texas
- Címkefelhõ »
Öt halászt ítéltek halálra Kínában
Öt halászt ítéltek halálra Kínában, amiért még 2011-ben megölték több társukat. A gyilkosok nem voltak elégedettek fizetésükkel, ezért az õket foglalkoztató halászhajó elrablása mellett döntöttek, társaik nagyrészét pedig lemészárolták.
- címkék:
- Kína
- halálbüntetés
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Kivégezhetik a nemi erõszaktevõket Indiában
Visszaesõ erõszaktevõk, és az áldozatukat megölõ erõszakolók a jövõben halálbüntetést is kaphatnak Indiában a törvény szigorítása után.
- címkék:
- India
- halálbüntetés
- nemi erõszak
- Címkefelhõ »
Matrózgyilkosokat végezték ki Kínában
Kivégeztek egy mianmari születésû drogbárót és három társát Kínában. Tizenhárom kínai matrózt öltek meg.
Gyilkos mérget fejleszt Vietnam
Kivégzésekhez használt méreg gyártásába fogott Vietnam, mert az ország külföldi partnerei nem szállítanak szereket. Több mint ötszázan várnak a büntetés végrehajtására - adta hírül a BBC online kiadása.
- címkék:
- Vietnam
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Halálra ítélték egy szexrabszolgákat tartó kínai férfit
Li Hao különbözõ bárokból, éjszakai lokálokból összesen hat nõt csalt egy pincébe, megerõszakolta, bezárta, majd pornóra, prostitúcióra kényszerítette õket. Egyébként átlagos családi életet élt a feleségével és a kisfiával.
Mi vár Szita Bence gyilkosaira?
A 11 éves felsõmocsoládi kisfiú, Szita Bence kegyetlen meggyilkolásával kapcsolatban felcsaptak az indulatok az országban. Közösségi oldalakon a felháborodott tömeg a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és a feltételezett elkövetõknek, P. Erikának és két segítõtársának minimum ugyanolyan halált szánna, amilyet a kisfiúnak kellett elszenvednie. De megoldás a halálbüntetés? A Life.hu errõl kérdezte Tarjányi Péter rendõrségi szakértõt.
Kitakarítaná a közéletet Vona Gábor
A '89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletbõl a Jobbik elnöke szerint, mert "az elmúlt 22 év bõven elegendõ volt belõlük". Vona Gábor a párt október 23-i budapesti nagygyûlésén meghirdette "a független Magyarország" 16 pontos programját, amelyben a haálbünetés visszaállítása és az EU-ból való kilépés is szerepel.
Kegyelmet kér a mumbai merénylõ
Az indiai elnök, Pranab Mukerdzsi kegyelmét kéri a 166 halálos áldozatot követelõ 2008-as mumbai merénylet egyetlen túlélõ merénylõje, akinek halálos ítéletét augusztusban erõsítette meg az indiai legfelsõbb bíróság.
Halálra ítélték távollétében az iraki alelnököt
Kötél általi halálra ítélték a jelenleg külföldön tartózkodó iraki alelnököt vasárnap. A bíróság szerint Tárik el-Hasemi halálosztagot mûködtetett, de az egykori alelnök úgy véli, hogy koncepciós per folyik ellene.
Hóhérokat keresnek Srí Lankán
A két megüresedett ítéletvégrehajtói munkahelyre csaknem kétszázan jelentkeztek. Srí Lankán 1976 óta nem volt kivégzés, de a politikusok és jogászok változtatnának ezen.
Felakasztják a mumbai merénylõt
Az indiai legfelsõbb bíróság jóváhagyta a mumbai merénylet egyetlen túlélõ elkövetõjére kiszabott halálos ítéletet. 2004 óta nem hajtottak végre halálos ítéletet Indiában.
Ezren a jobbikos megmozduláson Devecserben
Jobbik-megmozdulás volt Devecserben, a párt képviselõje, Ferenczi Gábor a halálbüntetés mellett szónokolt. Kõvel megdobták.
- címkék:
- Devecser
- halálbüntetés
- Jobbik
- Címkefelhõ »
Egymásnak esett a TV2 és az RTL Klub két sztárja
Puzsér Róbert és Hajdú Péter között a halálbüntetés visszaállítása miatt robbant ki a vita.
Ötszázan tüntettek a halálbüntetésért Bándy Kata temetése estéjén Pécsett
Több százan hagyták figyelmen kívül a hvg.hu tudósítása szerint hétfõ este Pécsett Bándy Kata családjának kérését, hogy lányuk tragédiáját ne használják fel politikai véleménynyilvánításra. A két hete meggyilkolt rendõrségi pszichológus temetésének estéjén ötszázan halálbüntetés mellett, ötvenen pedig ellene tüntettek a baranyai megyeszékhelyen. A halálbüntetés visszaállítását követelõk egy ponton kiabálásokkal zavarták meg a helyi roma lakosokat, de végül atrocitás nélkül ért véget mindkét megmozdulás.
Szigorúságot ígér a Bándy-gyilkosság után Navracsics
Navracsics Tibor szerint nincs lehetõség a halálbüntetés visszaállítására, de szerinte a tényleges életfogytiglan hasonlóan súlyos büntetés lehet. Az igazságügyi miniszter arról is beszélt a TV2 Mokka címû mûsorában, hogy nagyobb szabadságot kell adni a rendõröknek azokkal szemben, akik a kiszabott idõben nem jelentek meg a börtönben.
Bitófára küldené az embertelen bûnözõket néhány fideszes
Az elmúlt napok erõszakos bûncselekményei után a halálbüntetés visszahozását követelik a Fidesz képviselõcsoportjának kisgazda politikusai. Közleményük szerint lehetõséget kell adni az államnak arra, hogy megvédje állampolgárait az emberségükbõl kivetkezett bûnözõktõl.
- címkék:
- halálbüntetés
- Fidesz
- Címkefelhõ »
Készül a nagy halálvitára a Fidesz
Agyon lehet-e lõni egy jámbor uborkatolvajt? Lehessen-e büntetni 12 éves gyerekeket? Milyen megtorlás járjon a családtagjaikat terrorizálóknak és az autók kilométeróráját visszapörgetõ szerelõknek? Szerdán kezdik a képviselõk az új büntetõ törvénykönyv vitáját, de még a kormánypártokban sincs egyetértés az új szabályokról. A Fidesz már jó elõre készül arra is, hogy mit lépjen, ha a Jobbik hangosan követelni kezdi majd a halálbüntetés visszaállítását.
Kivégeznék az istenkáromlókat Kuvaitban
A síita képviselõk megpróbálták elérni, hogy törvény védje a szidalmazástól az õ tizenkét imámjukat is, de ezt a szunnita többség nem támogatta Kuvaitban.
Hadbíróság elé állítják a 9/11-es merényletek kitervelõit
Halálbüntetést is kaphatnak azok a Guantanamón tartott foglyok, akiket a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kitervelésével vádolnak. Perük hamarosan kezdõdik.
Nõtt a halálbüntetés miatt kivégzettek száma
Világszerte kevesebb országban alkalmaztak halálbüntetést tavaly, de nõtt a kivégzettek száma - derül ki az Amnesty International éves jelentésébõl. Az emberi jogi szervezet szerint 2011 végén közel húszezren ültek siralomházban.
Halálraítélt szerelem
Lenyûgözõ történeteket mutatunk be olyan párokról, akiknek az egyik tagja halálra ítélt rab. Michaela 43 éves, elvált, háromgyerekes nõ, aki 18 hónapja randizik a halálra ítélt Jody-val. A nõ hisz a férfi ártatlanságában, és naponta 5 órát beszélnek telefonon. Sandie 2008 februárjában esküdött össze Charles-szal. Az esküvõi fotókról azonban hiányzik a võlegény... Õ ugyanis egy fiatal nõ megerõszakolása és meggyilkolása miatt tölti halálbüntetését.
Halálraítélt szerelem
Nagy-Britanniában több mint 100 nõ él, akinek férje vagy jegyese az amerikai halál-listán szerepel, azaz életfogytiglanra ítélte az állam. Az ilyen kapcsolatok nagy része teljes egészében valódi kapcsolatfelvétel nélkül jött létre, levelezés és telefon az egyetlen mód, amivel kapcsolatukat ápolják a szerelmespárok.
Halálbüntetést kért az ügyész a minszki metrórobbantás vádlottaira
Az áprilisi, tizenöt halálos áldozatot követelõ minszki metrórobbantás mellett több más merénylet is a két vádlott számlájára írható - állítják fehérorosz igazságügyi szakértõk.
A pápa kiállása sem mentette meg a kivégzéstõl a Georgiában húsz éve elítélt Troy Davist
Szerda éjjel kivégezték az Egyesült Államokban Troy Davist, akit húsz éve egy rendõr lelövése miatt halálra ítéltek. Davis bûnösségét nem bizonyították minden kétséget kizáróan, és késõbb egymillióan írták alá a kegyelmet kérõ petíciót. A férfi mellé állt többek között XVI. Benedek pápa, Jimmy Carter volt amerikai elnök, és az FBI egykori igazgatója, William Sessions is. Barack Obama amerikai elnök szerdán jelezte, hogy nem hajlandó közbelépni az ügyben.
A halálbüntetés visszaállítását javasolja egy brit konzervatív képviselõ
"Néhány bûncselekmény annyira horrorisztikus, hogy a megfelelõ válasz a halálbüntetés" - indokolta a brit konzervatívok egyik parlamenti képviselõje, hogy miért javasol törvényhozási vitát a halálbüntetés visszaállításáról.
Sorban állnak az önfényezõ gyilkosok a zimbabwei hóhér posztjáért
Jelentkezõk százai kezdtek versengésbe Zimbabwében, hogy hóhérként állhassanak az állam szolgálatába, miután elterjedt a pletyka, hogy a kormány hat éve nem talál megfelelõ munkaerõt az akasztások elvégzésére. Volt, aki életrajzában azzal érvelt, hogy profi gyilkosként õ a legmegfelelõbb a posztra, de végül kiderült, hogy a hóhér posztja mégsem üresedett meg.
Videóra vett kivégzéssel bizonyítanák az új altatószer embertelenségét az USA-ban
Egy halálraítélt védõi ezzel szeretnék bebizonyítani, hogy a méreginjekciós kivégzésekhez használt új altatószer szükségtelen szenvedést okoz az elítélteknek, mert az az injekció beadása után nem hal meg rögtön.