hajléktalanok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Menhely Alapítvány
- Alapítvány
- kékfény
- VIII. kerület
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rejtélyes jótevő küld pénzt hajléktalanoknak
Harminc darab kétezrest küldött egy ismeretlen feladó az egyik budapesti biciklisfutár-szolgálatnak. A pénzen kívül a borítékban ott volt a használati utasítás is: a pénzt osszák szét a hajléktalanok között.
- címkék:
- hajléktalanok
- boríték
- feladó
- Címkefelhő »
Mégsem szűnik meg a hajléktalanok fürdője
Kedd estétől ismét fogadja a hajléktalanokat az ÁNTSZ által működtetett Gyáli úti fürdő, ahol a tisztálkodás mellett a hajléktalanok igazolást kaphatnak arról, hogy nem rühesek vagy tetvesek. Utóbbi azért is fontos, mert sok szállóban elvárják tőlük, hogy felmutassák ezt az igazolást. A közfürdő egy héttel ezelőtt bezárt, mert üzemeltetője úgy látta, a jövőben nincs pénz működtetésére.
Nemcsak a fagy miatt aggódhatnak a hajléktalanok
Bár a hidegre felkészültek a hajléktalanokat ellátó szervezetek, a szabályozatlanság nehezíti a munkájukat, és úgy néz ki, jövőre csökken a pénzügyi támogatásuk. Emellett az egészségügyi reform is hátrányosan érintheti a hajléktalanokat. Igaz, az életmentő műtétek továbbra is ingyenesek lesznek, de arról még nincs döntés: a kórházi kezelés fizetős lesz-e azoknak, akiknek nincs semmijük.
Az USA fejére nőhetnek a vidéki hajléktalanok
Dollármilliárdokat öl az amerikai kormány a nagyvárosi hajléktalanság enyhítésébe, miközben a programokból kimaradó kisebb településeken egyre súlyosabb a hajlék nélkül élők helyzete. A szakértők szerint a kisvárosokat sokkal inkább sújtják a gazdasági problémák, így a hajléktalanság elharapózása is fenyegetőbb, mégsem kapnak elég figyelmet ezek a települések.
- címkék:
- USA
- hajléktalanok
- kisváros
- hajlék
- Times
- Címkefelhő »
Fertőtlenítik tüntetés után a Kossuth teret
Ha véget ér a tüntetés, fertőtleníteni fogják a Kossuth teret, és a földet is cserélhetik néhány helyen - mondta az [origo]-nak a budapesti tiszti főorvos. A teret egyébként rendben tartják a tüntetők, a közterület-fenntartók szerint a gondot inkább az okozza, hogy az ingyen ételért érkező hajléktalanok közül többen a bokrokat használják vécének.
Unalmas, de biztos pont a befogadó falu
A Heves megyei Tarnabod mintájára további száz településre terveznek hajléktalanokat költöztetni. Az első befogadó faluba jól beilleszkedtek a másfél évvel ezelőtt érkezett hajléktalanok, és a település is fejlődésnek indult: nemrég adtak át egy elektronikai bontóüzemet, és készül az új óvoda is. Az új lakók örülnek, hogy végre van egy biztos pont az életükben, bár egyre inkább keveslik a munkájukért járó fizetséget, és néhányan unják a falusi életet is.
Fullextrás autókat vetettek a hajléktalanokkal
Bevált módszernek tűnik továbbra is, hogy hajléktalanokkal, más rossz körülmények között élő emberekkel vásároltatnak hitelre autót bűnöző csoportok. Nyíregyházán a napokban lepleztek le egy ilyen társaságot, Kecskeméten pedig most zárták le a nyomozást vádemelési javaslattal egy hasonló ügyben. A károk megtérülését nehezíti, hogy az autókat sokszor eladják külföldre.
Alkonyzóna: Az utca poétái
Az Alkonyzóna című antológia három hajléktalan szerzője (Marczelli Gábor, Káliz Endre és Sárközi László) többek között arról számolt be, hogy diplomával is könnyű az utcára kerülni, de legalább a lányok buknak a villoni vénával rendelkező hajléktalanokra. A három író derűsnek látja a jövőt, bár abban mindhárman egyetértenek, hogy ha egyszer valaki hajléktalanná lesz, akkor nagyon nehéz visszakapaszkodni.
Vasfűrésszel védik a hajléktalanok jogait
Vasfűrésszel kel egy civil csoport a hajléktalanok védelmére, miután több önkormányzat is kovácsolt vaskarfát szereltetett fel köztéri padokra, hogy így akadályozza meg, hogy a fedél nélküliek odafeküdjenek. A rongálás megosztja a civileket, noha a céllal egyetértenek. Horváth Csaba, az érintett kerület polgármestere pedig rendet és jobb szociális ellátást szeretne - párhuzamosan.
Életbiztosításokért gázolt két magyar nő Los Angelesben
Két idős nő hajléktalanokat gázolt halálra az egyesült államokbeli Los Angelesben, miután előzőleg összebarátkozott velük és olyan életbiztosítás megkötésére bírta rá a szerencsétleneket, amelynek ők voltak a kedvezményezettjei. Az egyik gyanúsított és az egyik áldozat magyar származású.
Napi kétezerből élnek a gazdag hajléktalanok
A hajléktalanok sokkal jobban különböznek egymástól, mint korábban gondolták - vonták le a tanulságot egy friss felmérésből a készítők, akik tíz város hajléktalanjait kérdezgették életkörülményeikről. Az eredményekből kiderül az is: Székesfehérváron élnek a legszegényebb és a leggazdagabb hajléktalanok is. Budapesten sokuknak van munkája, de rengeteg munkaképtelen is akad. Kecskeméten élnek a legidősebb hajléktalanok, és Zalaegerszegen a legfiatalabbak.
A hajléktalanok is szavazhatnak
A hajléktalanok is voksolhatnak az áprilisi országgyűlési választásokon, ehhez azonban bejelentett lakcímre van szükségük, ami lehet akár települési szintű lakcím is - közölte Megyesné Hermann Judit aljegyző, a Fővárosi Választási Iroda (FVI) vezetőhelyettese csütörtökön.
A józan hajléktalanokat szeretik a pestiek
Az emberek többsége akkor ad pénzt egy hajléktalannak, ha szimpatikus és nem tűnik alkoholistának - állítja egy friss tanulmány. A fővárosi lakosok elsősorban azért támogatnák a fedél nélkül élőket, hogy eltűnjenek az utcákról. Tíz emberből kilencen azt vallották, hogy rendszeresen támogatják a rászorulókat.
Ötvenen haltak meg a romániai fagyban
Ötven ember vesztette életét a rendkívül hideg időjárás miatt Romániában az elmúlt napokban. Többen hajléktalanok voltak, sokan túl sok alkoholt fogyasztottak a fagyhalált haltak közül.
- címkék:
- Románia
- időjárás
- hajléktalanok
- alkohol
- Címkefelhő »
Sátortábor várja a hajléktalanokat Prágában
Fűtött katonai sátortábort építettek kedden délután a hajléktalanoknak a cseh fővárosban. Prágában mintegy 4 600 hajléktalan él, akiknek a mostani, rendkívül hideg időjárásban és fagyokban éjjelenként nincs hol meghúzódniuk.
- címkék:
- Prága
- időjárás
- hajléktalanok
- fagy
- Címkefelhő »
Nem ajánlott pálinkázni a fagyban
A rendkívüli hideg miatt ketten fagytak meg az országban. A segélyszervezetek élelmet és hálózsákokat osztanak szét a rászorulók között. Az [origo] által megkérdezett hajléktalanok többsége annak ellenére sem keresi fel a szállókat, hogy azok növelték a befogadókapacitásukat. Az orvosok azt tanácsolják, hogy idősek és súlyos betegek egyáltalán ne mozduljanak ki, senki ne igyon szeszes italt és ne hordjon szoros kesztyűt.
Kamaszfiú vezette a hajléktalanverő bandát
Egy alig 14 éves fiú vezette azt a négytagú csoportot, amelynek tagjai hajléktalanokat vertek meg és raboltak ki Miskolcon. Valamennyiüket letartóztatták.
- címkék:
- Miskolc
- hajléktalanok
- banda
- kamaszfiú
- Címkefelhő »
Fényben bolyongtunk
A nagyvárosban olykor úgy tűnik, az ünnepek strapásabbak, mint a dolgos hétköznapok. Az ajándékvásárlást az utolsó pillanatra halasztókból, magányos tévelygőkből és hajléktalanokból összeverődő különös tömeg pedig nyomasztóbb, mint a hétfő reggeli metrózás. Ha valaki mégis komolyan vette az év végi elmélyülést, legalább egyszer ellátogatott a Krisztina körút 55. alatt látható Fénybolygó nevű kortárs művészeti installációra.
Luxusszállodák etetik a hajléktalanokat
Ötcsillagos budapesti luxushotelek is beszállnak a belvárosi hajléktalanok étkeztetésébe. Hat szálloda vezetői hat napon át osztanak ételt a rászorulóknak, igaz, nem a saját épületükben, hanem a lipótvárosi önkormányzatnál.
- címkék:
- Budapest
- hajléktalanok
- étel
- étkeztetés
- Címkefelhő »
Okkal választják a fagyoskodást a hajléktalanok
Bár a főváros bővítette a férőhelyek számát, még mindig többen élnek fedél nélkül Budapesten, mint ahányan elférnének a hajléktalanszállókon. A hajléktalanokat segítő civil szervezetek szerint érthető, ha sokan inkább a hideget és az autonómiát választják a szállóban lakással járó kellemetlenségek helyett. A főpolgármester úgy gondolja: az utcán maradó hajléktalanok a kolduló életformát választják, a szállókkal kapcsolatos aggályaik pedig inkább csak kifogások.
Hálózsákakcióval óvnák a bécsi hajléktalanokat
Hálózsákok vásárlására szólította fel a jómódúakat a bécsi Caritas. A jótékonysági szervezet ezer adakozót keres, aki megengedheti magának, hogy 35 euróért hálózsákot vásároljon, amelyet a bécsi hajléktalanoknak adnak át.
- címkék:
- Caritas
- Ausztria
- Bécs
- hajléktalanok
- hálózsák
- Címkefelhő »
Hegesztett karfákkal űzik el a hajléktalanokat
Vasakból "karfákat" hegesztetett több köztéri padjára a VII. kerületi önkormányzat, hogy ezzel megakadályozza a hajléktalanok odafekvését. Az ombudsman szerint ez olyan, mintha valakit a koszos cipője miatt nem engednének be egy áruházba, a Menhely Alapítvány pedig úgy véli: nagyon rossz üzenete van ennek pont abban a kerületben, ahol egykor gettó volt.
Egyre több fiatal él az utcán
Kétszer annyi a nő és a fiatal a hajléktalanok között, mint korábban. A szaktárca megoldásként nem a hajléktalanszállások bővítésében gondolkodik, hanem olcsó bérlakásokat vagy más lakhatási lehetőségeket szeretne létesíteni - írja a Népszabadság.
Ingyen sportolhatnak a szegény gyerekek
Az Oltalom Karitatív Egyesület megalakította saját sportklubját, amelyben hét népszerű sportág edzéseit látogathatják ingyenesen hajléktalanok és szegény családban élő gyermekek. A szervezet elsősorban a testmozgás pozitív lélektani hatásai miatt tartja fontosnak, hogy a nélkülözők is sportolhassanak.
Milliárdok tűntek el hajléktalanok zsebében
Egy közvetítőiroda arra specializálódott, hogy milliós köztartozásokat felhalmozott cégek tulajdonjogát ruházta át vagyontalan külföldi és magyar állampolgárokra - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik az ügyben, a gyanúsítottak száma ezer felett lehet, az eltüntetett köztartozást pedig több milliárdosra teszik.
Hajléktalanok zavarták meg a politikusi beszédet
A három éve tartó aluljáró-felújító program sikerét ecsetelte a Kálvin téri aluljáróban szerdán a fővárosi önkormányzat két szakbizottságának elnöke, miközben néhány hajléktalan a rendőrökkel huzakodott. A hajléktalanok kifogásolták, hogy a tájékoztató idejére kipakoltatták velük holmijukat az aluljáróból.
- címkék:
- rendőr
- hajléktalanok
- Kálvin tér
- Címkefelhő »
Önkéntesek számolják a hajléktalanokat
Február elején három napig önkéntesek térképekkel járják a nagyvárosokat, hogy megszámolják a hajléktalanokat. A módszer nem új, New York-ban két éve ezrek mentek önkéntesként számolni. Az úgynevezett bejárásos regisztrációt korábban állatok számolására használták erdőkben. Az önkéntesnek a hajléktalan nemét és becsült korát, valamint pontos tartózkodási helyét kell feljegyeznie.
Tinik feküdtek a Nyugati aluljáróban
A Nyugati tér aluljárójában kordon mögött ültek és feküdtek fiatalok a földön, és az alanyi jogon járó lakhatási jogért agitáltak. A csütörtök éjszakai virrasztás szolidaritási akció volt a hajléktanok mellett. A hajléktalanok szavaltak, és a rendőri brutalitásra panaszkodtak.
Hajléktalanokért virrasztanak a Nyugatinál
Mintegy száz ember helyezkedett el csütörtök este a budapesti Nyugati téri aluljáró kövén, hogy péntek reggelig ott virrasszon, és ezzel kifejezze szolidaritását a hajléktalanokkal. A szervezők azt mondták, hogy a kormány által elfogadott új programok nem adnak megnyugtató választ a fedélnélküliség problémájára.
A szép jövőt várják a hajléktalanoktól
A falu talpraállásában bíznak, ezért fogadnak be húsz hajléktalan családot a tarnabodiak. A helyiek szerint a falu lassan kihal, így jól jön a több mint 200 beköltöző felnőtt és gyerek. Akárcsak a befogadásukért cserébe kínált fejlesztések: a falubusz, az iskolabővítés és a saját mozi beindítása. A polgármester szerint busásan megtérül majd a falunak a segítség. Akik nem dolgoznak vagy nem tudnak beilleszkedni, azoknak pedig menniük kell.
- címkék:
- Tarnabod
- hajléktalanok
- falu
- Címkefelhő »
Virrasztás a hajléktalanokért a Nyugatiban
November 18-án délután a Nyugati aluljáróban virrasztást rendeznek a hajléktalanokért a "A szolidaritás éjszakája" címmel. A szervezők szerint nem megnyugtató, ha a jólétünkért való aggodalom annyiban merül ki, hogy eltüntetik a hajléktalanokat, hogy ne zavarják a járókelőket. A kiállítással, valamint étel- és ruhaosztással egybekötött demonstráció során több tucat ember fog az aluljáróban feküdni, ülni, hogy felhívja a figyelmet a harmincezer hajléktalan elfogadhatatlan helyzetére.
- címkék:
- Nyugat
- kiállítás
- hajléktalanok
- aluljáró
- Címkefelhő »
Tarnabodra költöznek a hajléktalanok
Kiderült, melyik falut szemelte ki a szociális tárca befogadó falu programja keretében, hogy fővárosi hajléktalanokat költöztessen oda. A sokáig titokban tartott település a Népszabadság szerint a Heves megyei Tarnabod lesz, ahova olyan családok költöznek, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak.
Titkos faluba költözhetnek a hajléktalan családok
Egy egyelőre meg nem nevezett faluban telepedhetnek le hajléktalan családok. A szociális tárca befogadó falu programja szerint üresen álló házakba költözhetnének olyan családok, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak. A minisztérium és egy civil szervezet biztosítana a lakhelyen kívül munkát is a programban részt vevőknek. A falut már kiválasztották, de egyelőre titok, hogy melyik településre mehetnek a hajléktalan családok.
- címkék:
- Budapest
- Nyugat
- hajléktalanok
- falu
- rendőrség
- Címkefelhő »
Albérletbe költöztetnék a hajléktalanokat
Uniós mintára albérletbe költöztetnék a hajléktalanokat Magyarországon is. A módszert kicsiben már most is alkalmazzák, és szakértők szerint nagyobb esélyt nyújt a társadalomba való visszailleszkedésre, mint a hajléktalan szállók. A lakástulajdonosok többsége azonban azonnal nemet mond, ha meghallja, hogy leendő bérlői az utcáról jönnek. Az önkormányzatok sem támogatják az ötletet, mert a menhelyekre is a saját költségvetésükből kell költeniük, mivel a jelenlegi állami támogatás még a szállók fenntartásához sem elég.
Készülnek a hajléktalanok téli ellátására
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) teljes gőzzel készül a téli hajléktalanellátási feladatokra, de így is kétséges, hogy elegendőek lesznek-e a férőhelyek. Pellei József BMSZKI-igazgató, Győri Péter, a központ szakmai vezetője és Gurály Zoltán, a Menhely alapítvány munkatársa sajtóbeszélgetést tartottak a magyarországi hajléktalanságról és a tervezett intézkedésekről.
Halle Berry hajléktalanoknak ajándékozta férje cuccait
A Catwoman sztárja a Sun értesülései szerint egy hirtelen ötlettől vezérelve megszabadult csélcsap férje holmijaitól, még pedig nem akárhogyan. Bennet már jó ideje nem vitte el a exfeleségétől drága ruháit, a szépséges színésznő pedig beleunt a hasztalan várakozásba.
- címkék:
- Halle Berry
- hajléktalanok
- cucc
- Sun
- Címkefelhő »
Turistákat zsebelnek ki a szenpétervári rendőrök
Sok szentpétervári rendőr igazoltatáskor kizsebeli a turistákat - állítja az AFP francia hírügynökség sértettek beszámolói alapján. Egy svájci férfitől 200 dollárt szereztek meg a trükkel a rendőrök. Ittas személyek, fiatalok és hajléktalanok legtöbbször az áldozatok.
- címkék:
- Svájc
- rendőr
- hajléktalanok
- igazoltatás
- Címkefelhő »
Hajléktalanok miatt panaszolták be a mentőket
A Menhely Alapítvány panaszt tesz a mentőszolgálat vezetőinél, mert azt tapasztalták, hogy a mentők nem akarják kocsiba tenni és ellátni a rászoruló hajléktalanokat. Az Országos Mentőszolgálat szerint vizsgálták a hajléktalanok mentőellátását, de mulasztást nem tapasztaltak egyetlen esetben sem.
Se bankkártya, se jogsi nem jár a hajléktalanoknak
Nem csak a bankszámlanyitástól, de a szakorvosi ellátástól és a jogosítványszerzés lehetőségétől is elesnek a hajléktalanok és a lakcímmel nem rendelkezők. Guráj Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetője szerint az élet számos területén szenvednek hátrányt azok, akiknek nincs állandó bejelentett lakcímük. Sokszor azért nem kapnak meg önkormányzati segélyeket, mert elküldik őket, arra hivatkozva, hogy a kérelmező nem a kerületben lakik. A miniszteri biztos szerint többéves problémáról van szó.
A banki adategyeztetés örök nyomorra kárhoztathat
A banki adategyeztetés miatt a hajléktalanok és más állandó lakóhely nélküli polgárok bankszámla nélkül maradhatnak. Áprilistól csak szigorított feltételek mellett, személyes adatokat közölve lehet bankszámlát fenntartani vagy nyitni. Az állandó lakcím rovatot azonban sokan nem tudják kitölteni, így reményük sem lehet arra, hogy átutalással fizetést vagy segélyt vegyenek fel.
Félszáz áldozat az orosz házomlásban
Ötvenre emelkedett szerda kora estére az észak-oroszországi Arhangelszk egyik lakóházban történt robbanás halálos áldozatainak száma. A robbanásban 28 nő, 14 férfi és 8 gyermek halt meg. Közben kiderült, nem a fémgyűjtőnek hitt hajléktalanok okozták a tragédiát.
Blair is volt már hajléktalan
Ha csak egy éjszakára is, de Tony Blair brit miniszterelnök is belekóstolt már a hajléktalanságba. Minderről a kormányfő felesége, Cherie Blair mesélt még a múlt héten, egy a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban tartott fogadáson, amelyet a hajléktalanokat segítő Centrepoint jótékonysági szervezet javára rendeztek.
Rendőrök vinnék meleg helyre a hajléktalanokat
A fővárosi önkormányzat tervei szerint a hajléktalanokat akár akaratuk ellenére is be lehetne vinni kórházba vagy melegedőhelyre - írja a Magyar Hírlap. A jelenlegi szabályozás értelmében a rendőrök és a közterületfelügyelők ezt nem tehetik meg, a hajléktalanoknak ugyanis joguk van az utcán éjszakázni, még ha veszélyezteti is őket a hideg időjárás.
Orvosi centrumokat létesítenek hajléktalanoknak
A fővárosban már megnyitott - a Mentőkórház helyén - a hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelő, ahol 60 férőhelyet alakítottak ki. A tervek szerint országosan további tíz ehhez hasonló orvosi centrumot létesítenek - írja a Magyar Hírlap.
Jótékonykodásra fordítják béremelésüket a miniszterek
A kormány múlt heti döntése értelmében a miniszterek és államtitkárok jövő évi fizetésemelésüket valamilyen jótékony célra ajánlják fel. A legtöbb állami vezető fogyatékosokat és hajléktalanokat segítő alapítványoknak ajánlotta a pénzt. Bársony András külügyi államtitkár egy nyomdász alapítványt segítene, melynek egyik alapítója ő maga volt. A pénz átutalását mindenki maga intézi majd, így a jótékonykodás egyfajta becsületkassza elvén működik majd.
- címkék:
- Alapítvány
- hajléktalanok
- nyomdász
- Címkefelhő »
Fűtött utca hajléktalanoknak
Éjjel-nappal várja a hajléktalanokat a szombaton átadott "Oltalom fűtött utca" a VIII. kerületben. A fedett utcát, ahol kórház és fürdő is működik, levegőbefújással tartják állandóan 20 fokon - írja a Magyar Hírlap.
Diszpécserszolgálat a hajléktalanokért
November elsején kezdik meg működésüket azok a regionális diszpécserközpontok, amelyek összehangolják a hajléktalanokkal foglalkozó intézmények munkáját. A szociális szervezetek idén télre sűrűsödő teajáratokat, több utcai szociális munkást, több férőhelyet ajánló szállásokat, elérhetőbb orvosi segítséget, együttműködést és kiépített diszpécserszolgálatot terveznek. A szaktárca több mint 4,5 milliárd forintot ad erre - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Győr
- hajléktalanok
- tél
- szállás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Télen leállnak a fővárosi kilakoltatások
Novembertől áprilisig a budapesti önkormányzatok nem lakoltathatnak ki senkit törvénytelenül használt otthonából. Demszky Gábor budapesti főpolgármester szerint a város felkészült az otthonukat már elvesztett hajléktalanok ellátására is.
Többen fagynak meg otthon, mint az utcán
Az idei hideg időszak első áldozata egy sényői férfi, aki kedden halt meg. Évente átlagosan 300 ember fagy meg Magyarországon. A nagyobb városokban ugyan évek óta sikerrel működnek telente a segítő hálózatok, azonban a segélyszervezeteknek sem pénzük, sem emberük nincs arra, hogy minden hajléktalanok lakta helyen ott legyenek. Ezekből csak a fővárosban több mint 400 van. A fagyhalált szenvedők több mint fele ráadásul nem is az utcán, hanem saját otthonában él, csak éppen nem tud fűteni, nincs pénze szigetelésre. Rajtuk egyelőre szinte egyáltalán nem tudnak segíteni a segélyszervezetek.
Alapítványi támogatást kapnak a hajléktalanok
A főváros és az állam közös alapítványt hozott létre a hajléktalanokat segítő szervezetek támogatására. Összesen 26 millió forintot kapnak a civil szervezetek az otthontalanok segítésére.
Egyre több a hajléktalan nő
Kevés az utcai szociális munkás, és ez még az anyagi nehézségeknél komolyabb gondot jelent az otthontalanok ellátásában. Amióta miniszteri biztos foglalkozik a hajléktalanok ügyeivel, javult a helyzet, de folyamatosan egyre több a nő az utcára kerülők között. A kormányzat még nem döntött, mekkora mértékben támogatja idén a különböző hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteket - írja a Magyar Hírlap.
Hajléktalanokat küldenek majd a drogosok tűért
A rendőrségi eljárástól való félelmükben a drogosok nem merik felkeresni a tűautomatákat, hanem hajléktalanokat kérnek majd meg erre - mondta egybehangzóan több szakember az [origo]-nak. A tervek szerint a tűautomatákat egy hónapon belül szerelik fel két fővárosi kórház falára. A tűcsere programokkal azt szeretnék elérni, hogy az intravénás droghasználók - új tűkért, fecskendőkért cserébe - leadják a már használt tűket, ne dobálják el az utcán. Az eldobált tűket ugyanis sok esetben mások is használják, és ezzel lehetőséget adnak a fertőző betegségek - például Hepatitis C - terjedésének.
Betegen küldik utcára a hajléktalanokat a kórházak
A kórházak sokszor túl hamar küldik el a hajléktalan betegeket, akik gyakran további ellátásra szorulnának - állítják a témával foglalkozó szakértők. Bár a fővárosban több rendelő is működik, ahol hajléktalanokat látnak el, mindössze egyetlen olyan kórház van, amely széles körű egészségügyi ellátást nyújt hajléktalanoknak. Az Oltalom Kórházba több ezer hajléktalan jár kezelésre, évente közel 400 fekvőbeteget ápolnak itt. A kórház vezetője szerint működésük megkönnyebbülést jelent a többi kórháznak is, mivel problémásnak ítélt betegek kezelését vállalják át. Az Oltalom Kórház állami támogatása azonban még a minimális működési költséggeket ...
Albérlet hajléktalanoknak
Az öt-tíz éve az utcán élő hajléktalanok 10-15 százaléka az idén lakásba költözhet. Az állam hat hónapon keresztül fizetné az albérletet azoknak, akik már megfordultak valamilyen szállón, vagy segélyért fordultak, vagyis bekerültek az ellátó rendszerbe - írja a Magyar Hírlap.
Hajléktalanoknál a Millenáris-órák profitja
Az Álmok álmodói kiállításon ajándékként osztott karórák behozatalából származó extraprofitból különleges forgatókönyveket rendelt a behozó cég - írja a Magyar Hírlap. A műveket hajléktalanok írták meg, de olvasni nem lehet őket, mert külföldön lektorálják.
Nem csak a hajléktalanokat fenyegeti a fagy
A nagyobb vidéki városok kórházaiba eddig a korábbi telekhez képest kevesebb fagyásos és kihűléses beteget szállítottak az elmúlt két hónapban. Budapesten november eleje óta 35 ember került az Erzsébet Kórházba, közülük nyolc betegen már nem tudtak segíteni. A kórházi esetekből ugyanakkor kiderül, a fagy nem csupán a hajléktalanokat veszélyezteti.
Film premier előtt a hajléktalanszállón
Jótékonysági vetítést rendez a Budapest Film, amelynek teljes bevételét a hajléktalanok karácsonyára ajánlják fel. A Bajnok utcai szállón pedig levetítik azt a cannes-i díjnyertes, hajléktalanokról szóló filmet, amit a budapesti mozik csak januártól játszanak majd.
Poltot ismét leszavazta a parlament
Ismét leszavazta a parlement a legfőbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát. Polt Péterhez Gusztos Péter (SZDSZ) intézett kérdést azzal az üggyel kapcsolatban, amikor hajléktalanok vásárolták meg a Defend egyik alvállalkozó cégét. A legfőbb ügyész szerint nem hátráltatja az ügyészség munkáját, hogy ezúttal sem fogadták el válaszát.
Hárommillión múlhat a pécsi hajléktalanok sorsa
Minisztériumi támogatás hiányában még a hajléktalanok utcai ellátásának megoldására - meleg étel, ital és pokróc biztosítására - sem lesz képes a pécsi Támasz Alapítvány. Az alapítvány - amely Pécsett egyedül végzi az otthontalanok ellátását - hárommillió forintot kért a szociális minisztériumtól, pályázatát azonban elutasították. A tárca ígéri, külön támogatást ad a szervezetnek, azt azonban nem tudni, hogy az alapítvány mikor jut hozzá ehhez a pénzhez.
Rendőri segítség a hajléktalanoknak
A budapesti rendőrfőkapitány a hajléktalanok segítésére utasította a BRFK munkatársait. A rendőröknek kihűlés veszélye esetén értesíteni kell a karitatív szervezeteket, és szükség esetén rendőri támogatást kell nyújtani nekik. Emellett tájékoztatniuk is kell az otthontalanokat az őket segítő intézményekről.
Idén kevesebb szállás jut a hajléktalanoknak
A budapesti hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek pénteken közösen panaszkodtak arra, hogy munkájuk alapvető veszélyben van, mert nem kapnak elég állami támogatást. Ezen a télen hatvan hellyel kevesebb van a hajléktalanszállókon mint tavaly, és további kétszáz férőhely jövője bizonytalan.
Idén kevesebb szálló várja a hajléktalanokat
1995-96 óta nem létesülnek új hajléktalanszállók, pedig az utóbbi években is számos otthontalan szorult ki a szállókból a téli hidegben. A szállóknak jelenleg 4 négyzetméteres területet kell biztosítaniuk a hajléktalanoknak, a minisztérium ezzel azt szeretné elérni, hogy ne legyen zsúfoltság. A hajléktalanellátók szerint azonban nem csak azt kellene megszabni, hogy mekkora terület jut egy főre, hanem több kisebb befogadóképességű szállóra lenne szükség, ahol maximum 20-30 főt szállásolnak el.
A tavalyinál is kevesebb jut a hajléktalanoknak
Csütörtökön egyeztetnek a hajléktalanellátó szervezetek és a szociális minisztérium munkatársai a téli ellátásról és a szervezeteknek kiutalható pályázati pénzekről. A hajléktalanellátók szerint idén is előfordulhat az, hogy csak a hideg beállta után kapják meg a támogatást, de más problémák is felmerültek, például a Menhely Alapítvány krízisautójára a tavalyinál közel egymillióval kevesebb pénzt szán a minisztérium.
Hajléktalanok gyűjtenék a kutyapiszkot a Terézvárosban
Kilónként kisebb összegeket kapnának a hajléktalanok, amennyiben zacskókba gyűjtenék Terézváros mellékutcáin a kutyapiszkot - tervezi a VI. kerület szocialista-szabad demokrata-Centrum párti polgármesterjelöltje. A módszer külföldön bevált. A notórius piszkítók kiszűrésére a térfigyelő rendszert is használná a polgármesterjelölt.
Kormánypénz a fővárosi hajléktalanoknak
Alapítványt, vagy egy közhasznú társaságot hoz létre a főváros és a kormányzat a hajléktalan krízis megoldására - állapodtak meg egymással Csehák Judit szociális és családügyi miniszter valamint Demszky Gábor főpolgármester csütörtöki találkozójukon. A két politikus a fővárosi egészségügyi és szociális fejlesztésekről illetve az ehhez igényelt kormányzati támogatásokról tárgyalt.
Megtisztítják az aluljárókat
Múlt hét elején három fővárosi aluljáró rendbetételét kezdte meg a Fővárosi Önkormányzat. A Ferenciek tere, a Kálvin tér és a Blaha Lujza tér alatti aluljárókat egy éjszaka alatt tisztították meg, azóta pedig rendőrök és polgárőrök vigyáznak a tisztaságra. A hajléktalanokat - a tisztítás idejére - elküldték a szociális munkások.
Fogászati rendelőt nyitnak hajléktalanoknak
Magyarországon először fogászati rendelőt nyit hajléktalanoknak a vöröskereszt. Az új tatabányai melegedőben önkéntes fodrász is dolgozik.
Sztárok árulták a Flaszter újságot
Neves tévés személyiségek és művészek árusították pénteken délután a Flaszter című újságot a budapesti Nyugati téri aluljáróban. A hajléktalan lap kiadói azért szervezték az akciót, hogy népszerűsítsék az újságot, amelynek árából a hajléktalanokat támogatják.
Hajléktalanokat szurkált
- címkék:
- Baross tér
- rendőr
- kékfény
- hajléktalanok
- Címkefelhő »
Gyorsított eljárás a hajléktalanverők ügyében
Gyorsított eljárással a VIII. kerületi ügyészséghez továbbította csütörtökön a nyomozó hivatal annak a három rendőrnek az ügyét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hajléktalanokat bántalmaztak hétfőn a Dankó utcai hajléktalanszálló előtt.
Válságstáb a hajléktalanok téli ellátására
450 ezer hajléktalan él Németországban
Válságban a hajléktalanellátás
Reális a veszélye annak, hogy a hajléktalanellátásban rövidesen válsághelyzet alakul ki - hangzott el azon a szakmai beszélgetésen, ahová a szaktárca és az önkormányzatok képviselőit is meghívták. Bár a hajléktalanok száma nem növekszik, egészségi állapotuk azonban jelentősen romlik. Miközben minden ötödik hajléktalan nő, csupán 117 éjjeli menedékhely áll rendelkezésükre.
Válsághelyzet a hajléktalanellátásban
A hajléktalanokról gondoskodó szervezetek szerint ellátási válsághelyzet alakulhat ki Budapesten, és segítség nélkül maradhatnak a rászorulók. A segítő szervezetek szerint a közterületen talált kritikus állapotú nők és a drogfüggő hajléktalanok elhelyezése teljesen megoldatlan.
Elküldték a rendőrverő biztonságiakat
Megszüntette a 3-as metrón tevékenykedő TOP Secret Biztonsági Szolgálattal az együttműködését a BKV Rt. A cég munkatársai hajléktalanokat és egy rendőrt is bántalmaztak.
- címkék:
- rendőr
- hajléktalanok
- 3-as metró
- BKV
- Címkefelhő »
A hideg miatt fokozottan figyelnek a hajléktalanokra
Az ország nagyobb városaiban mindenütt igyekeznek felkészülni a szokatlanul hideg idő által fokozottan veszélyeztetett hajléktalanok segítésére. A hőmérséklet a napokban szinte mindenütt mínusz tíz fok alá süllyed éjszakánként. A hajléktalanszállók sok helyen megteltek, itt pótágyakat állítottak be, a kintrekedteknek helybe visznek meleg italt, élelmet, takarókat és gyógyszereket.
- címkék:
- időjárás
- hajléktalanok
- gyógyszer
- Címkefelhő »
Előzetesben a rendőrverő biztonsági őrök
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a három biztonsági őrt, akik pénteken hajnalban egy hajléktalanok védelmében fellépő rendőrt rugdostak össze a Nyugati téri aluljáróban.
- címkék:
- rendőr
- hajléktalanok
- Nyugati tér
- Címkefelhő »
Pénteken hatan fagytak meg Moszkvában a hideg miatt
Maradnak a kihűlt hajléktalanok az Erzsébet Kórházban
Nem szavazta meg a főváros egészségügyi bizottsága az Erzsébet Kórház kérését, hogy leadhassanak néhány speciális ellátási kötelezettséget más kórházaknak. Az intézmény azzal indokolta kérését, hogy ezek a feladatok aránytalanul nagy gazdasági terhet rónak rájuk. A főváros viszont azt mondja: nem lenne célszerű más - ezen a területen tapasztalatlan - kórházakra testálni ezt a feladatot, csak azért, mert ez a fajta ellátás alulfinanszírozott.
Törvénysértés a hajléktalanellátásban
Az országban élő körülbelül 30 ezer hajléktalanra alig 8000 átmenetei szálláshely jut, ám ezek mégsem szoktak megtelni. A főváros néhány kerülete a törvényben előírtakat figyelmen kívül hagyva nem biztosít ellátóhelyet a hajléktalanoknak.
Elküldhetik a kihűlt hajléktalanokat
Hétfőn meghalt egy kihűlt hajléktalan, mert az ellátásukra szakosodott kórház elutasította a beteg fogadását, és mire a megfelelő kórházba került, már nem tudtak rajta segíteni.
- címkék:
- Erzsébet
- kórház
- hajléktalanok
- Címkefelhő »