hajléktalanok

címke rss

Jótékony raszták a hajléktalanokért

Partytár2007.11.23, 15:14

A lassan tíz éve mûködõ Dreadslukk reggae-zenei portál és a Fedél Nélkül hajléktalanújság közösen hívta életre immáron másodszor a Jótékonysági Reggae Soundsystem bulit. Szombaton a Nyugati Pályaudvar épületében lévõ Cocodrillben a belépõ konzerv vagy ruha. A zenérõl többek között a PASO Soundsystem és a Love Alliance csapat gondoskodik.

Automatákkal szorítanák ki a kéregetõket Pécsett

Itthon2007.11.21, 15:19

Egy pécsi, hajléktalanokkal foglalkozó szervezet attól tart, hogy néhány év múlva ellephetik a külföldi kéregetõk Pécs belvárosát. Ezt megelõzendõ kampányt akarnak indítani, és arra biztatnák az embereket, hogy a koldusok helyett a társadalmi szervezeteknek adják az adományokat. Felmerült az az ötlet is, hogy a belvárosban felállított automatákba lehetne az adományokat dobni.

Netkávézókba húzódnak a japán hajléktalanok

Nagyvilág2007.09.12, 14:39

Több mint ötezren vannak, a japán nagyvárosokban élnek, saját lakás híján internetkávézókban töltik az idejüket, és úgy hívják õket, netcafé-menekültek. Megjelenésüket mind többen tekintik a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyülésének jeleként Japánban. Pedig nem ú jkeletû a jelenség - Japánban körülbelül 18 ezren élnek az utcákon, zömük a kilencvenes évekbeli gazdasági recesszió áldozata.

Lelakott senkiföldjévé lett a Hajógyári-sziget

Itthon2007.08.31, 10:35

Húsz éve alig nyúltak hozzá a Hajógyári-sziget közparkjaihoz, miközben többféle rendezvény, illegális szemetelõk, vandálok és hajléktalanok is rombolják Budapest egyik legnagyobb zöldterületét. A fõvárosi önkormányzatnak se pénze, se ötlete nincs a fejlesztésre, csak azt tudják biztosan, hogy nem akarják õrizni a szigetet. A kerület szeretne hatóságként fellépni, de még nincs hozzá jogosítványa.

Rabszolgasors határán egyensúlyoznak a savanyúréti csicskák

Itthon2007.07.08, 09:34

Kirívónak számít a mélykúti rabszolgák esete, de folyamatosan elõfordulnak Magyarországon hasonló ügyek. Fõleg a hajléktalanok vannnak kitéve annak, hogy rabszolga-helyzetbe keverednek alkalmi munkát vállalva. Egy mélykúti információ alapján Ercsiben keresett mai kényszermunkásokat az [origo], de csak csicskákra bukkant a Savanyúréten. A házaknál kevés pénzért vagy ingyen, ellátásért és élelemért feketén ajánlott munka gyakran maga is rabszolgaságot takar, de a szakember szerint bizonyos tekintetben még a hivatalos közmunkával kapcsolatban is felmerülhet a kényszermunka gyanúja.

Hõhullám gyilkolja a hajléktalanokat Indiában

Nagyvilág2007.06.11, 16:25

Hõhullám sújtja India északi részét és Pakisztán egyes vidékeit. A sivatagi eredetû forró légáramlatok okozta átmeneti felmelegedés több mint 120 ember halálát okozta a két országban a múlt hét óta.

Megutaztatták a kezelés elõtt a hajléktalant

Itthon2007.04.12, 11:39

Annak ellenére nehezíti a hajléktalanok ellátását a vizitdíj rendelet, hogy a fedél nélkül élõk elvben mentesülnek a díjfizetés alól - állítja több, a hajléktalan-ellátással foglalkozó szakember. A hajléktalanok csak akkor mentesülnek a 300 forint megfizetése alól, ha speciálisan az õ ellátásukkal foglalkozó orvost keresik fel. Így fordulhatott elõ az, hogy egy szegedi kórház a fõvárosba küldött beutalóért egy hajléktalant, aki miután oda-vissza megtette a távot, ingyen feküdhetett be a kórházba.

Fejtörést okozott a hajléktalanok vizitdíja

Itthon2007.02.16, 17:17

A kisebb problémák ellenére zökkenõmentesen zajlott a vizitdíj bevezetésének elsõ napja. Az orvosok számára az okozta a legnagyobb dilemmát, hogy a cukor- és rákbetegektõl csak az alapbetegségükkel kapcsolatos kezelésekkor vagy más alkalommal is szedhetnek-e vizitdíjat. Hiba csúszott a vizitdíjról szóló kormányzati tájékoztatóba is.

Másfél év fogda után kezdik újra két fiatal perét

Itthon2007.02.08, 14:22

Szabadlábra helyezték szerdán azt a két fiatalembert, akiket korábban négy évre ítéltek el azért, mert állítólag hajléktalanokat raboltak ki. A másodfokon eljáró bíróság azonban nem találta bizonyítottnak a vádat, ezért a másfél éve elõzetesben lévõ fiatalemberek ügyében új bírósági eljárás indul. A védõk már korábban is úgy látták, hogy az elsõfokú bíróság nem járt el körültekintõen.

Készülhetnek a városba az erdõk lakói

Itthon2007.01.10, 12:45

Közösen keres lakást vagy közösségi szállást az erdei kunyhókban élõ hajléktalanoknak az erdészet, a minisztérium és a szociális munkások. A törvénytelenül állított viskókat ugyanis akár már most bontani lehetne, az erdészet azonban áprilisig haladékot adott. A kormány személyre szabott segítséggel próbál alternatívát kínálni a hajléktalanoknak, ezt azonban nem mindenki fogadja el.

Piros sátrakkal küzdenek fedélért a francia hajléktalanok

Nagyvilág2007.01.09, 14:04

Sikert aratott az a franciaországi kampány, amelynek keretében hajléktalanok százait költöztették egy elõkelõ párizsi negyedben felállított piros sátrakba. A hajléktalanok segítésén munkálkodó Don Quijote-kampány nyomán most a lakhatás jogának törvénybe foglalását fontolgatja a francia kormány. Az akció azonban nem állt meg Párizsban: számos francia város után a héten már Barcelonában is építik a piros sátrakat.

Szedi áldozatait Indiában a szokatlan hideg

Nagyvilág2007.01.05, 17:54

Legkevesebb nyolcvan ember vesztette életét a héten India északi és keleti területein a szokatlanul hideg idõ miatt. A hajléktalanok számára tûzifát biztosítottak, az iskolákat és kollégiumokat pedig bezárták.

Álkoldusokat követtek a tévések

Tévé2007.01.04, 13:42

Télen, amikor sokan fagynak meg az utcákon, gyakran téma a hajléktalanok sorsa. Most két férfi önként vállalta az utcai létet, hogy filmet készíthessenek a hajléktalanok mindennapjairól - ma este 11-kor lesz a Házon kívül adásában.

Fantomcégekrõl számolt be Budapestrõl az ARD

Nagyvilág2006.12.12, 00:22

Budapesti riportban számolt be az ARD német közszolgálati televízió hétfõn késõ este arról a korábban a nap folyamán egy magyar internetes honlapon már megjelent hírrõl, hogy Magyarországon hajléktalanok fantomcégek vezetõi lettek, miután nevüket adták olyan, valójában nem létezõ cégek alapításához, amelyek számlájára összesen mintegy másfél milliárd forint folyt be.

Hajléktalanjaikkal tüntetnek a triesztiek

Nagyvilág2006.12.09, 12:17

Az utcabútorok visszahelyezését követelik a triesztiek. A padokat karácsony közeledtével szedette össze a városvezetés, mert úgy gondolták, hogy az ünnepre készülõdõ város képébe nem illenek bele a padon idõzõ hajléktalanok.

A hajléktalanokért virrasztottak a Nyugatinál

Itthon2006.11.18, 16:58

Kartonlapokkal és takarókkal felszerelkezett fiatal aktivisták csatlakoztak péntek éjjel a Nyugati téri aluljáró hajléktalanjaihoz, hogy virrasztással hívják fel a járókelõk figyelmét a fedél nélkül élõk helyzetére. Bosszankodó és táncoló hajléktalanok, öltönyös miniszter, ingyensapkáért sorba álló család, édességet kínáló kisgyerek és értetlen bámészkodók váltották egymást a metró kijáratánál a Szolidaritás Éjszakáján.

Hajléktalanok kedvenc szállóját zárják be

Itthon2006.11.17, 19:33

Több mint húsz budapesti hajléktalanellátó intézményt fenyeget a bezárás veszélye tisztázatlan jogi helyzetük miatt. Az Otthon a Világ Peremén elnevezésû szociális otthonban már csomagolnak a lakók, december 15-éig kell kiüríteni az egész épületet. A költözködõ hajléktalanok nem a barátságos, tágas szobáikat sajnálják leginkább, hanem azt, hogy szétszakad a közösség, amelyben szinte családként éltek.

Rejtélyes jótevõ küld pénzt hajléktalanoknak

Itthon2006.11.16, 14:20

Harminc darab kétezrest küldött egy ismeretlen feladó az egyik budapesti biciklisfutár-szolgálatnak. A pénzen kívül a borítékban ott volt a használati utasítás is: a pénzt osszák szét a hajléktalanok között.

Mégsem szûnik meg a hajléktalanok fürdõje

Itthon2006.11.09, 12:22

Kedd estétõl ismét fogadja a hajléktalanokat az ÁNTSZ által mûködtetett Gyáli úti fürdõ, ahol a tisztálkodás mellett a hajléktalanok igazolást kaphatnak arról, hogy nem rühesek vagy tetvesek. Utóbbi azért is fontos, mert sok szállóban elvárják tõlük, hogy felmutassák ezt az igazolást. A közfürdõ egy héttel ezelõtt bezárt, mert üzemeltetõje úgy látta, a jövõben nincs pénz mûködtetésére.

Nemcsak a fagy miatt aggódhatnak a hajléktalanok

Itthon2006.11.03, 09:26

Bár a hidegre felkészültek a hajléktalanokat ellátó szervezetek, a szabályozatlanság nehezíti a munkájukat, és úgy néz ki, jövõre csökken a pénzügyi támogatásuk. Emellett az egészségügyi reform is hátrányosan érintheti a hajléktalanokat. Igaz, az életmentõ mûtétek továbbra is ingyenesek lesznek, de arról még nincs döntés: a kórházi kezelés fizetõs lesz-e azoknak, akiknek nincs semmijük.

Az USA fejére nõhetnek a vidéki hajléktalanok

Nagyvilág2006.10.11, 18:04

Dollármilliárdokat öl az amerikai kormány a nagyvárosi hajléktalanság enyhítésébe, miközben a programokból kimaradó kisebb településeken egyre súlyosabb a hajlék nélkül élõk helyzete. A szakértõk szerint a kisvárosokat sokkal inkább sújtják a gazdasági problémák, így a hajléktalanság elharapózása is fenyegetõbb, mégsem kapnak elég figyelmet ezek a települések.

Fertõtlenítik tüntetés után a Kossuth teret

Itthon2006.09.27, 15:59

Ha véget ér a tüntetés, fertõtleníteni fogják a Kossuth teret, és a földet is cserélhetik néhány helyen - mondta az [origo]-nak a budapesti tiszti fõorvos. A teret egyébként rendben tartják a tüntetõk, a közterület-fenntartók szerint a gondot inkább az okozza, hogy az ingyen ételért érkezõ hajléktalanok közül többen a bokrokat használják vécének.

Unalmas, de biztos pont a befogadó falu

Itthon2006.08.17, 15:31

A Heves megyei Tarnabod mintájára további száz településre terveznek hajléktalanokat költöztetni. Az elsõ befogadó faluba jól beilleszkedtek a másfél évvel ezelõtt érkezett hajléktalanok, és a település is fejlõdésnek indult: nemrég adtak át egy elektronikai bontóüzemet, és készül az új óvoda is. Az új lakók örülnek, hogy végre van egy biztos pont az életükben, bár egyre inkább keveslik a munkájukért járó fizetséget, és néhányan unják a falusi életet is.

Fullextrás autókat vetettek a hajléktalanokkal

Itthon2006.08.17, 10:17

Bevált módszernek tûnik továbbra is, hogy hajléktalanokkal, más rossz körülmények között élõ emberekkel vásároltatnak hitelre autót bûnözõ csoportok. Nyíregyházán a napokban lepleztek le egy ilyen társaságot, Kecskeméten pedig most zárták le a nyomozást vádemelési javaslattal egy hasonló ügyben. A károk megtérülését nehezíti, hogy az autókat sokszor eladják külföldre.

Alkonyzóna: Az utca poétái

Vendégszoba2006.08.10, 15:04

Az Alkonyzóna címû antológia három hajléktalan szerzõje (Marczelli Gábor, Káliz Endre és Sárközi László) többek között arról számolt be, hogy diplomával is könnyû az utcára kerülni, de legalább a lányok buknak a villoni vénával rendelkezõ hajléktalanokra. A három író derûsnek látja a jövõt, bár abban mindhárman egyetértenek, hogy ha egyszer valaki hajléktalanná lesz, akkor nagyon nehéz visszakapaszkodni.

Vasfûrésszel védik a hajléktalanok jogait

Itthon2006.07.05, 10:34

Vasfûrésszel kel egy civil csoport a hajléktalanok védelmére, miután több önkormányzat is kovácsolt vaskarfát szereltetett fel köztéri padokra, hogy így akadályozza meg, hogy a fedél nélküliek odafeküdjenek. A rongálás megosztja a civileket, noha a céllal egyetértenek. Horváth Csaba, az érintett kerület polgármestere pedig rendet és jobb szociális ellátást szeretne - párhuzamosan.

Életbiztosításokért gázolt két magyar nõ Los Angelesben

Nagyvilág2006.05.23, 18:55

Két idõs nõ hajléktalanokat gázolt halálra az egyesült államokbeli Los Angelesben, miután elõzõleg összebarátkozott velük és olyan életbiztosítás megkötésére bírta rá a szerencsétleneket, amelynek õk voltak a kedvezményezettjei. Az egyik gyanúsított és az egyik áldozat magyar származású.

Napi kétezerbõl élnek a gazdag hajléktalanok

Itthon2006.05.16, 15:33

A hajléktalanok sokkal jobban különböznek egymástól, mint korábban gondolták - vonták le a tanulságot egy friss felmérésbõl a készítõk, akik tíz város hajléktalanjait kérdezgették életkörülményeikrõl. Az eredményekbõl kiderül az is: Székesfehérváron élnek a legszegényebb és a leggazdagabb hajléktalanok is. Budapesten sokuknak van munkája, de rengeteg munkaképtelen is akad. Kecskeméten élnek a legidõsebb hajléktalanok, és Zalaegerszegen a legfiatalabbak.

A hajléktalanok is szavazhatnak

Itthon2006.03.02, 19:33

A hajléktalanok is voksolhatnak az áprilisi országgyûlési választásokon, ehhez azonban bejelentett lakcímre van szükségük, ami lehet akár települési szintû lakcím is - közölte Megyesné Hermann Judit aljegyzõ, a Fõvárosi Választási Iroda (FVI) vezetõhelyettese csütörtökön.

A józan hajléktalanokat szeretik a pestiek

Itthon2006.03.01, 12:12

Az emberek többsége akkor ad pénzt egy hajléktalannak, ha szimpatikus és nem tûnik alkoholistának - állítja egy friss tanulmány. A fõvárosi lakosok elsõsorban azért támogatnák a fedél nélkül élõket, hogy eltûnjenek az utcákról. Tíz emberbõl kilencen azt vallották, hogy rendszeresen támogatják a rászorulókat.

Ötvenen haltak meg a romániai fagyban

Nagyvilág2006.01.27, 17:01

Ötven ember vesztette életét a rendkívül hideg idõjárás miatt Romániában az elmúlt napokban. Többen hajléktalanok voltak, sokan túl sok alkoholt fogyasztottak a fagyhalált haltak közül.

Sátortábor várja a hajléktalanokat Prágában

Nagyvilág2006.01.25, 10:51

Fûtött katonai sátortábort építettek kedden délután a hajléktalanoknak a cseh fõvárosban. Prágában mintegy 4 600 hajléktalan él, akiknek a mostani, rendkívül hideg idõjárásban és fagyokban éjjelenként nincs hol meghúzódniuk.

Nem ajánlott pálinkázni a fagyban

Itthon2006.01.24, 17:24

A rendkívüli hideg miatt ketten fagytak meg az országban. A segélyszervezetek élelmet és hálózsákokat osztanak szét a rászorulók között. Az [origo] által megkérdezett hajléktalanok többsége annak ellenére sem keresi fel a szállókat, hogy azok növelték a befogadókapacitásukat. Az orvosok azt tanácsolják, hogy idõsek és súlyos betegek egyáltalán ne mozduljanak ki, senki ne igyon szeszes italt és ne hordjon szoros kesztyût.

Kamaszfiú vezette a hajléktalanverõ bandát

Itthon2006.01.06, 14:28

Egy alig 14 éves fiú vezette azt a négytagú csoportot, amelynek tagjai hajléktalanokat vertek meg és raboltak ki Miskolcon. Valamennyiüket letartóztatták.

Fényben bolyongtunk

Partytár2006.01.05, 13:41

A nagyvárosban olykor úgy tûnik, az ünnepek strapásabbak, mint a dolgos hétköznapok. Az ajándékvásárlást az utolsó pillanatra halasztókból, magányos tévelygõkbõl és hajléktalanokból összeverõdõ különös tömeg pedig nyomasztóbb, mint a hétfõ reggeli metrózás. Ha valaki mégis komolyan vette az év végi elmélyülést, legalább egyszer ellátogatott a Krisztina körút 55. alatt látható Fénybolygó nevû kortárs mûvészeti installációra.

Luxusszállodák etetik a hajléktalanokat

Itthon2005.12.16, 13:35

Ötcsillagos budapesti luxushotelek is beszállnak a belvárosi hajléktalanok étkeztetésébe. Hat szálloda vezetõi hat napon át osztanak ételt a rászorulóknak, igaz, nem a saját épületükben, hanem a lipótvárosi önkormányzatnál.

Okkal választják a fagyoskodást a hajléktalanok

Itthon2005.11.23, 12:39

Bár a fõváros bõvítette a férõhelyek számát, még mindig többen élnek fedél nélkül Budapesten, mint ahányan elférnének a hajléktalanszállókon. A hajléktalanokat segítõ civil szervezetek szerint érthetõ, ha sokan inkább a hideget és az autonómiát választják a szállóban lakással járó kellemetlenségek helyett. A fõpolgármester úgy gondolja: az utcán maradó hajléktalanok a kolduló életformát választják, a szállókkal kapcsolatos aggályaik pedig inkább csak kifogások.

Hálózsákakcióval óvnák a bécsi hajléktalanokat

Nagyvilág2005.11.20, 12:34

Hálózsákok vásárlására szólította fel a jómódúakat a bécsi Caritas. A jótékonysági szervezet ezer adakozót keres, aki megengedheti magának, hogy 35 euróért hálózsákot vásároljon, amelyet a bécsi hajléktalanoknak adnak át.

Hegesztett karfákkal ûzik el a hajléktalanokat

Itthon2005.11.17, 17:33

Vasakból "karfákat" hegesztetett több köztéri padjára a VII. kerületi önkormányzat, hogy ezzel megakadályozza a hajléktalanok odafekvését. Az ombudsman szerint ez olyan, mintha valakit a koszos cipõje miatt nem engednének be egy áruházba, a Menhely Alapítvány pedig úgy véli: nagyon rossz üzenete van ennek pont abban a kerületben, ahol egykor gettó volt.

Egyre több fiatal él az utcán

Itthon2005.10.19, 07:45

Kétszer annyi a nõ és a fiatal a hajléktalanok között, mint korábban. A szaktárca megoldásként nem a hajléktalanszállások bõvítésében gondolkodik, hanem olcsó bérlakásokat vagy más lakhatási lehetõségeket szeretne létesíteni - írja a Népszabadság.

Ingyen sportolhatnak a szegény gyerekek

Itthon2005.09.08, 14:21

Az Oltalom Karitatív Egyesület megalakította saját sportklubját, amelyben hét népszerû sportág edzéseit látogathatják ingyenesen hajléktalanok és szegény családban élõ gyermekek. A szervezet elsõsorban a testmozgás pozitív lélektani hatásai miatt tartja fontosnak, hogy a nélkülözõk is sportolhassanak.

Milliárdok tûntek el hajléktalanok zsebében

Itthon2005.08.04, 10:35

Egy közvetítõiroda arra specializálódott, hogy milliós köztartozásokat felhalmozott cégek tulajdonjogát ruházta át vagyontalan külföldi és magyar állampolgárokra - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik az ügyben, a gyanúsítottak száma ezer felett lehet, az eltüntetett köztartozást pedig több milliárdosra teszik.

Hajléktalanok zavarták meg a politikusi beszédet

Itthon2005.05.04, 13:54

A három éve tartó aluljáró-felújító program sikerét ecsetelte a Kálvin téri aluljáróban szerdán a fõvárosi önkormányzat két szakbizottságának elnöke, miközben néhány hajléktalan a rendõrökkel huzakodott. A hajléktalanok kifogásolták, hogy a tájékoztató idejére kipakoltatták velük holmijukat az aluljáróból.

Önkéntesek számolják a hajléktalanokat

Itthon2005.01.17, 13:51

Február elején három napig önkéntesek térképekkel járják a nagyvárosokat, hogy megszámolják a hajléktalanokat. A módszer nem új, New York-ban két éve ezrek mentek önkéntesként számolni. Az úgynevezett bejárásos regisztrációt korábban állatok számolására használták erdõkben. Az önkéntesnek a hajléktalan nemét és becsült korát, valamint pontos tartózkodási helyét kell feljegyeznie.

Tinik feküdtek a Nyugati aluljáróban

Itthon2004.11.19, 16:48

A Nyugati tér aluljárójában kordon mögött ültek és feküdtek fiatalok a földön, és az alanyi jogon járó lakhatási jogért agitáltak. A csütörtök éjszakai virrasztás szolidaritási akció volt a hajléktanok mellett. A hajléktalanok szavaltak, és a rendõri brutalitásra panaszkodtak.

Hajléktalanokért virrasztanak a Nyugatinál

Itthon2004.11.18, 20:14

Mintegy száz ember helyezkedett el csütörtök este a budapesti Nyugati téri aluljáró kövén, hogy péntek reggelig ott virrasszon, és ezzel kifejezze szolidaritását a hajléktalanokkal. A szervezõk azt mondták, hogy a kormány által elfogadott új programok nem adnak megnyugtató választ a fedélnélküliség problémájára.

A szép jövõt várják a hajléktalanoktól

Itthon2004.11.17, 15:49

A falu talpraállásában bíznak, ezért fogadnak be húsz hajléktalan családot a tarnabodiak. A helyiek szerint a falu lassan kihal, így jól jön a több mint 200 beköltözõ felnõtt és gyerek. Akárcsak a befogadásukért cserébe kínált fejlesztések: a falubusz, az iskolabõvítés és a saját mozi beindítása. A polgármester szerint busásan megtérül majd a falunak a segítség. Akik nem dolgoznak vagy nem tudnak beilleszkedni, azoknak pedig menniük kell.

Tarnabodra költöznek a hajléktalanok

Itthon2004.11.16, 08:08

Kiderült, melyik falut szemelte ki a szociális tárca befogadó falu programja keretében, hogy fõvárosi hajléktalanokat költöztessen oda. A sokáig titokban tartott település a Népszabadság szerint a Heves megyei Tarnabod lesz, ahova olyan családok költöznek, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak.

Virrasztás a hajléktalanokért a Nyugatiban

Itthon2004.11.16, 16:10

November 18-án délután a Nyugati aluljáróban virrasztást rendeznek a hajléktalanokért a "A szolidaritás éjszakája" címmel. A szervezõk szerint nem megnyugtató, ha a jólétünkért való aggodalom annyiban merül ki, hogy eltüntetik a hajléktalanokat, hogy ne zavarják a járókelõket. A kiállítással, valamint étel- és ruhaosztással egybekötött demonstráció során több tucat ember fog az aluljáróban feküdni, ülni, hogy felhívja a figyelmet a harmincezer hajléktalan elfogadhatatlan helyzetére.

Titkos faluba költözhetnek a hajléktalan családok

Itthon2004.10.22, 13:37

Egy egyelõre meg nem nevezett faluban telepedhetnek le hajléktalan családok. A szociális tárca befogadó falu programja szerint üresen álló házakba költözhetnének olyan családok, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak. A minisztérium és egy civil szervezet biztosítana a lakhelyen kívül munkát is a programban részt vevõknek. A falut már kiválasztották, de egyelõre titok, hogy melyik településre mehetnek a hajléktalan családok.

Albérletbe költöztetnék a hajléktalanokat

Itthon2004.10.08, 12:47

Uniós mintára albérletbe költöztetnék a hajléktalanokat Magyarországon is. A módszert kicsiben már most is alkalmazzák, és szakértõk szerint nagyobb esélyt nyújt a társadalomba való visszailleszkedésre, mint a hajléktalan szállók. A lakástulajdonosok többsége azonban azonnal nemet mond, ha meghallja, hogy leendõ bérlõi az utcáról jönnek. Az önkormányzatok sem támogatják az ötletet, mert a menhelyekre is a saját költségvetésükbõl kell költeniük, mivel a jelenlegi állami támogatás még a szállók fenntartásához sem elég.

Készülnek a hajléktalanok téli ellátására

Itthon2004.10.05, 18:57

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) teljes gõzzel készül a téli hajléktalanellátási feladatokra, de így is kétséges, hogy elegendõek lesznek-e a férõhelyek. Pellei József BMSZKI-igazgató, Gyõri Péter, a központ szakmai vezetõje és Gurály Zoltán, a Menhely alapítvány munkatársa sajtóbeszélgetést tartottak a magyarországi hajléktalanságról és a tervezett intézkedésekrõl. 

Halle Berry hajléktalanoknak ajándékozta férje cuccait

Nõi Lapozó2004.08.27, 14:44

A Catwoman sztárja a Sun értesülései szerint egy hirtelen ötlettõl vezérelve megszabadult csélcsap férje holmijaitól, még pedig nem akárhogyan. Bennet már jó ideje nem vitte el a exfeleségétõl drága ruháit, a szépséges színésznõ pedig beleunt a hasztalan várakozásba.

Turistákat zsebelnek ki a szenpétervári rendõrök

Nagyvilág2004.08.15, 10:19

Sok szentpétervári rendõr igazoltatáskor kizsebeli a turistákat - állítja az AFP francia hírügynökség sértettek beszámolói alapján. Egy svájci férfitõl 200 dollárt szereztek meg a trükkel a rendõrök. Ittas személyek, fiatalok és hajléktalanok legtöbbször az áldozatok.

Hajléktalanok miatt panaszolták be a mentõket

Itthon2004.05.25, 15:34

A Menhely Alapítvány panaszt tesz a mentõszolgálat vezetõinél, mert azt tapasztalták, hogy a mentõk nem akarják kocsiba tenni és ellátni a rászoruló hajléktalanokat. Az Országos Mentõszolgálat szerint vizsgálták a hajléktalanok mentõellátását, de mulasztást nem tapasztaltak egyetlen esetben sem.

Se bankkártya, se jogsi nem jár a hajléktalanoknak

Itthon2004.03.29, 21:29

Nem csak a bankszámlanyitástól, de a szakorvosi ellátástól és a jogosítványszerzés lehetõségétõl is elesnek a hajléktalanok és a lakcímmel nem rendelkezõk. Guráj Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetõje szerint az élet számos területén szenvednek hátrányt azok, akiknek nincs állandó bejelentett lakcímük. Sokszor azért nem kapnak meg önkormányzati segélyeket, mert elküldik õket, arra hivatkozva, hogy a kérelmezõ nem a kerületben lakik. A miniszteri biztos szerint többéves problémáról van szó.

A banki adategyeztetés örök nyomorra kárhoztathat

Itthon2004.03.28, 12:50

A banki adategyeztetés miatt a hajléktalanok és más állandó lakóhely nélküli polgárok bankszámla nélkül maradhatnak. Áprilistól csak szigorított feltételek mellett, személyes adatokat közölve lehet bankszámlát fenntartani vagy nyitni. Az állandó lakcím rovatot azonban sokan nem tudják kitölteni, így reményük sem lehet arra, hogy átutalással fizetést vagy segélyt vegyenek fel.

Félszáz áldozat az orosz házomlásban

Nagyvilág2004.03.17, 17:41

Ötvenre emelkedett szerda kora estére az észak-oroszországi Arhangelszk egyik lakóházban történt robbanás halálos áldozatainak száma. A robbanásban 28 nõ, 14 férfi és 8 gyermek halt meg. Közben kiderült, nem a fémgyûjtõnek hitt hajléktalanok okozták a tragédiát.

Blair is volt már hajléktalan

Nagyvilág2004.02.29, 14:29

Ha csak egy éjszakára is, de Tony Blair brit miniszterelnök is belekóstolt már a hajléktalanságba. Minderrõl a kormányfõ felesége, Cherie Blair mesélt még a múlt héten, egy a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban tartott fogadáson, amelyet a hajléktalanokat segítõ Centrepoint jótékonysági szervezet javára rendeztek.

Rendõrök vinnék meleg helyre a hajléktalanokat

Itthon2004.01.30, 07:43

A fõvárosi önkormányzat tervei szerint a hajléktalanokat akár akaratuk ellenére is be lehetne vinni kórházba vagy melegedõhelyre - írja a Magyar Hírlap. A jelenlegi szabályozás értelmében a rendõrök és a közterületfelügyelõk ezt nem tehetik meg, a hajléktalanoknak ugyanis joguk van az utcán éjszakázni, még ha veszélyezteti is õket a hideg idõjárás.

Orvosi centrumokat létesítenek hajléktalanoknak

Itthon2004.01.07, 08:14

A fõvárosban már megnyitott - a Mentõkórház helyén - a hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelõ, ahol 60 férõhelyet alakítottak ki. A tervek szerint országosan további tíz ehhez hasonló orvosi centrumot létesítenek - írja a Magyar Hírlap.

Jótékonykodásra fordítják béremelésüket a miniszterek

Itthon2003.12.23, 16:10

A kormány múlt heti döntése értelmében a miniszterek és államtitkárok jövõ évi fizetésemelésüket valamilyen jótékony célra ajánlják fel. A legtöbb állami vezetõ fogyatékosokat és hajléktalanokat segítõ alapítványoknak ajánlotta a pénzt. Bársony András külügyi államtitkár egy nyomdász alapítványt segítene, melynek egyik alapítója õ maga volt. A pénz átutalását mindenki maga intézi majd, így a jótékonykodás egyfajta becsületkassza elvén mûködik majd.

Fûtött utca hajléktalanoknak

Itthon2003.12.15, 11:38

Éjjel-nappal várja a hajléktalanokat a szombaton átadott "Oltalom fûtött utca" a VIII. kerületben. A fedett utcát, ahol kórház és fürdõ is mûködik, levegõbefújással tartják állandóan 20 fokon - írja a Magyar Hírlap.

Diszpécserszolgálat a hajléktalanokért

Itthon2003.10.27, 07:12

November elsején kezdik meg mûködésüket azok a regionális diszpécserközpontok, amelyek összehangolják a hajléktalanokkal foglalkozó intézmények munkáját. A szociális szervezetek idén télre sûrûsödõ teajáratokat, több utcai szociális munkást, több férõhelyet ajánló szállásokat, elérhetõbb orvosi segítséget, együttmûködést és kiépített diszpécserszolgálatot terveznek. A szaktárca több mint 4,5 milliárd forintot ad erre - írja a Népszabadság.

Télen leállnak a fõvárosi kilakoltatások

Itthon2003.10.17, 14:41

Novembertõl áprilisig a budapesti önkormányzatok nem lakoltathatnak ki senkit törvénytelenül használt otthonából. Demszky Gábor budapesti fõpolgármester szerint a város felkészült az otthonukat már elvesztett hajléktalanok ellátására is.

Többen fagynak meg otthon, mint az utcán

Itthon2003.10.15, 14:52

Az idei hideg idõszak elsõ áldozata egy sényõi férfi, aki kedden halt meg. Évente átlagosan 300 ember fagy meg Magyarországon. A nagyobb városokban ugyan évek óta sikerrel mûködnek telente a segítõ hálózatok, azonban a segélyszervezeteknek sem pénzük, sem emberük nincs arra, hogy minden hajléktalanok lakta helyen ott legyenek. Ezekbõl csak a fõvárosban több mint 400 van. A fagyhalált szenvedõk több mint fele ráadásul nem is az utcán, hanem saját otthonában él, csak éppen nem tud fûteni, nincs pénze szigetelésre. Rajtuk egyelõre szinte egyáltalán nem tudnak segíteni a segélyszervezetek.

Alapítványi támogatást kapnak a hajléktalanok

Itthon2003.10.08, 17:36

A fõváros és az állam közös alapítványt hozott létre a hajléktalanokat segítõ szervezetek támogatására. Összesen 26 millió forintot kapnak a civil szervezetek az otthontalanok segítésére.

Egyre több a hajléktalan nõ

Itthon2003.09.30, 07:34

Kevés az utcai szociális munkás, és ez még az anyagi nehézségeknél komolyabb gondot jelent az otthontalanok ellátásában. Amióta miniszteri biztos foglalkozik a hajléktalanok ügyeivel, javult a helyzet, de folyamatosan egyre több a nõ az utcára kerülõk között. A kormányzat még nem döntött, mekkora mértékben támogatja idén a különbözõ hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteket - írja a Magyar Hírlap.

Hajléktalanokat küldenek majd a drogosok tûért

Itthon2003.07.23, 17:35

A rendõrségi eljárástól való félelmükben a drogosok nem merik felkeresni a tûautomatákat, hanem hajléktalanokat kérnek majd meg erre - mondta egybehangzóan több szakember az [origo]-nak. A tervek szerint a tûautomatákat egy hónapon belül szerelik fel két fõvárosi kórház falára. A tûcsere programokkal azt szeretnék elérni, hogy az intravénás droghasználók - új tûkért, fecskendõkért cserébe - leadják a már használt tûket, ne dobálják el az utcán. Az eldobált tûket ugyanis sok esetben mások is használják, és ezzel lehetõséget adnak a fertõzõ betegségek - például Hepatitis C - terjedésének.

Betegen küldik utcára a hajléktalanokat a kórházak

Itthon2003.06.12, 15:47

A kórházak sokszor túl hamar küldik el a hajléktalan betegeket, akik gyakran további ellátásra szorulnának - állítják a témával foglalkozó szakértõk. Bár a fõvárosban több rendelõ is mûködik, ahol hajléktalanokat látnak el, mindössze egyetlen olyan kórház van, amely széles körû egészségügyi ellátást nyújt hajléktalanoknak. Az Oltalom Kórházba több ezer hajléktalan jár kezelésre, évente közel 400 fekvõbeteget ápolnak itt. A kórház vezetõje szerint mûködésük megkönnyebbülést jelent a többi kórháznak is, mivel problémásnak ítélt betegek kezelését vállalják át. Az Oltalom Kórház állami támogatása azonban még a minimális mûködési költséggeket ...

Albérlet hajléktalanoknak

Itthon2003.04.18, 06:54

Az öt-tíz éve az utcán élõ hajléktalanok 10-15 százaléka az idén lakásba költözhet. Az állam hat hónapon keresztül fizetné az albérletet azoknak, akik már megfordultak valamilyen szállón, vagy segélyért fordultak, vagyis bekerültek az ellátó rendszerbe - írja a Magyar Hírlap.

Hajléktalanoknál a Millenáris-órák profitja

Itthon2003.03.27, 10:52

Az Álmok álmodói kiállításon ajándékként osztott karórák behozatalából származó extraprofitból különleges forgatókönyveket rendelt a behozó cég - írja a Magyar Hírlap. A mûveket hajléktalanok írták meg, de olvasni nem lehet õket, mert külföldön lektorálják.

Nem csak a hajléktalanokat fenyegeti a fagy

Itthon2003.01.10, 16:43

A nagyobb vidéki városok kórházaiba eddig a korábbi telekhez képest kevesebb fagyásos és kihûléses beteget szállítottak az elmúlt két hónapban. Budapesten november eleje óta 35 ember került az Erzsébet Kórházba, közülük nyolc betegen már nem tudtak segíteni. A kórházi esetekbõl ugyanakkor kiderül, a fagy nem csupán a hajléktalanokat veszélyezteti.

Film premier elõtt a hajléktalanszállón

Itthon2002.12.19, 16:00

Jótékonysági vetítést rendez a Budapest Film, amelynek teljes bevételét a hajléktalanok karácsonyára ajánlják fel. A Bajnok utcai szállón pedig levetítik azt a cannes-i díjnyertes, hajléktalanokról szóló filmet, amit a budapesti mozik csak januártól játszanak majd.

Poltot ismét leszavazta a parlament

Itthon2002.12.17, 12:49

Ismét leszavazta a parlement a legfõbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát. Polt Péterhez Gusztos Péter (SZDSZ) intézett kérdést azzal az üggyel kapcsolatban, amikor hajléktalanok vásárolták meg a Defend egyik alvállalkozó cégét. A legfõbb ügyész szerint nem hátráltatja az ügyészség munkáját, hogy ezúttal sem fogadták el válaszát.

Hárommillión múlhat a pécsi hajléktalanok sorsa

Itthon2002.12.12, 12:05

Minisztériumi támogatás hiányában még a hajléktalanok utcai ellátásának megoldására - meleg étel, ital és pokróc biztosítására - sem lesz képes a pécsi Támasz Alapítvány. Az alapítvány - amely Pécsett egyedül végzi az otthontalanok ellátását - hárommillió forintot kért a szociális minisztériumtól, pályázatát azonban elutasították. A tárca ígéri, külön támogatást ad a szervezetnek, azt azonban nem tudni, hogy az alapítvány mikor jut hozzá ehhez a pénzhez.

Rendõri segítség a hajléktalanoknak

Itthon2002.12.08, 11:10

A budapesti rendõrfõkapitány a hajléktalanok segítésére utasította a BRFK munkatársait. A rendõröknek kihûlés veszélye esetén értesíteni kell a karitatív szervezeteket, és szükség esetén rendõri támogatást kell nyújtani nekik. Emellett tájékoztatniuk is kell az otthontalanokat az õket segítõ intézményekrõl.

Idén kevesebb szállás jut a hajléktalanoknak

Itthon2002.12.06, 11:26

A budapesti hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek pénteken közösen panaszkodtak arra, hogy munkájuk alapvetõ veszélyben van, mert nem kapnak elég állami támogatást. Ezen a télen hatvan hellyel kevesebb van a hajléktalanszállókon mint tavaly, és további kétszáz férõhely jövõje bizonytalan.

Idén kevesebb szálló várja a hajléktalanokat

Itthon2002.10.28, 14:56

1995-96 óta nem létesülnek új hajléktalanszállók, pedig az utóbbi években is számos otthontalan szorult ki a szállókból a téli hidegben. A szállóknak jelenleg 4 négyzetméteres területet kell biztosítaniuk a hajléktalanoknak, a minisztérium ezzel azt szeretné elérni, hogy ne legyen zsúfoltság. A hajléktalanellátók szerint azonban nem csak azt kellene megszabni, hogy mekkora terület jut egy fõre, hanem több kisebb befogadóképességû szállóra lenne szükség, ahol maximum 20-30 fõt szállásolnak el.

A tavalyinál is kevesebb jut a hajléktalanoknak

Itthon2002.10.24, 14:37

Csütörtökön egyeztetnek a hajléktalanellátó szervezetek és a szociális minisztérium munkatársai a téli ellátásról és a szervezeteknek kiutalható pályázati pénzekrõl. A hajléktalanellátók szerint idén is elõfordulhat az, hogy csak a hideg beállta után kapják meg a támogatást, de más problémák is felmerültek, például a Menhely Alapítvány krízisautójára a tavalyinál közel egymillióval kevesebb pénzt szán a minisztérium.

Hajléktalanok gyûjtenék a kutyapiszkot a Terézvárosban

Itthon2002.09.30, 15:13

Kilónként kisebb összegeket kapnának a hajléktalanok, amennyiben zacskókba gyûjtenék Terézváros mellékutcáin a kutyapiszkot - tervezi a VI. kerület szocialista-szabad demokrata-Centrum párti polgármesterjelöltje. A módszer külföldön bevált. A notórius piszkítók kiszûrésére a térfigyelõ rendszert is használná a polgármesterjelölt.

Kormánypénz a fõvárosi hajléktalanoknak

Itthon2002.06.20, 18:05

Alapítványt, vagy egy közhasznú társaságot hoz létre a fõváros és a kormányzat a hajléktalan krízis megoldására - állapodtak meg egymással Csehák Judit szociális és családügyi miniszter valamint Demszky Gábor fõpolgármester csütörtöki találkozójukon. A két politikus a fõvárosi egészségügyi és szociális fejlesztésekrõl illetve az ehhez igényelt kormányzati támogatásokról tárgyalt.

Megtisztítják az aluljárókat

Itthon2002.06.04, 16:33

Múlt hét elején három fõvárosi aluljáró rendbetételét kezdte meg a Fõvárosi Önkormányzat. A Ferenciek tere, a Kálvin tér és a Blaha Lujza tér alatti aluljárókat egy éjszaka alatt tisztították meg, azóta pedig rendõrök és polgárõrök vigyáznak a tisztaságra. A hajléktalanokat - a tisztítás idejére - elküldték a szociális munkások.

Fogászati rendelõt nyitnak hajléktalanoknak

Itthon2002.04.16, 19:46

Magyarországon elõször fogászati rendelõt nyit hajléktalanoknak a vöröskereszt. Az új tatabányai melegedõben önkéntes fodrász is dolgozik.

Sztárok árulták a Flaszter újságot

Itthon2002.03.29, 17:44

Neves tévés személyiségek és mûvészek árusították pénteken délután a Flaszter címû újságot a budapesti Nyugati téri aluljáróban. A hajléktalan lap kiadói azért szervezték az akciót, hogy népszerûsítsék az újságot, amelynek árából a hajléktalanokat támogatják.

Gyorsított eljárás a hajléktalanverõk ügyében

Itthon2002.01.17, 18:00

Gyorsított eljárással a VIII. kerületi ügyészséghez továbbította csütörtökön a nyomozó hivatal annak a három rendõrnek az ügyét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hajléktalanokat bántalmaztak hétfõn a Dankó utcai hajléktalanszálló elõtt.

Válságban a hajléktalanellátás

Itthon2001.12.15, 08:43

Reális a veszélye annak, hogy a hajléktalanellátásban rövidesen válsághelyzet alakul ki - hangzott el azon a szakmai beszélgetésen, ahová a szaktárca és az önkormányzatok képviselõit is meghívták. Bár a hajléktalanok száma nem növekszik, egészségi állapotuk azonban jelentõsen romlik. Miközben minden ötödik hajléktalan nõ, csupán 117 éjjeli menedékhely áll rendelkezésükre.

Válsághelyzet a hajléktalanellátásban

Itthon2001.12.14, 17:15

A hajléktalanokról gondoskodó szervezetek szerint ellátási válsághelyzet alakulhat ki Budapesten, és segítség nélkül maradhatnak a rászorulók. A segítõ szervezetek szerint a közterületen talált kritikus állapotú nõk és a drogfüggõ hajléktalanok elhelyezése teljesen megoldatlan.

Elküldték a rendõrverõ biztonságiakat

Itthon2001.12.13, 14:53

Megszüntette a 3-as metrón tevékenykedõ TOP Secret Biztonsági Szolgálattal az együttmûködését a BKV Rt. A cég munkatársai hajléktalanokat és egy rendõrt is bántalmaztak.

A hideg miatt fokozottan figyelnek a hajléktalanokra

Itthon2001.12.10, 18:19

Az ország nagyobb városaiban mindenütt igyekeznek felkészülni a szokatlanul hideg idõ által fokozottan veszélyeztetett hajléktalanok segítésére. A hõmérséklet a napokban szinte mindenütt mínusz tíz fok alá süllyed éjszakánként. A hajléktalanszállók sok helyen megteltek, itt pótágyakat állítottak be, a kintrekedteknek helybe visznek meleg italt, élelmet, takarókat és gyógyszereket.

Elõzetesben a rendõrverõ biztonsági õrök

Itthon2001.12.03, 14:27

Elõzetes letartóztatásba helyezték azt a három biztonsági õrt, akik pénteken hajnalban egy hajléktalanok védelmében fellépõ rendõrt rugdostak össze a Nyugati téri aluljáróban.

Maradnak a kihûlt hajléktalanok az Erzsébet Kórházban

Itthon2001.11.23, 13:49

Nem szavazta meg a fõváros egészségügyi bizottsága az Erzsébet Kórház kérését, hogy leadhassanak néhány speciális ellátási kötelezettséget más kórházaknak. Az intézmény azzal indokolta kérését, hogy ezek a feladatok aránytalanul nagy gazdasági terhet rónak rájuk. A fõváros viszont azt mondja: nem lenne célszerû más - ezen a területen tapasztalatlan - kórházakra testálni ezt a feladatot, csak azért, mert ez a fajta ellátás alulfinanszírozott.