Grúzia

címke rss

Lemondhat 2017-ben Szevasztopolról Moszkva

Nagyvilág2008.10.19, 11:51

Ha az akkori ukrán kormány úgy dönt, hogy nem hosszabbítja meg a Krím-félszigettel kapcsolatos 2017-ig érvényes szerződést, akkor elköltöztetik Szevasztopolból a Fekete-tengeri flottát. Erről Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes beszélt a BBC-nek. A terület jogilag Ukrajnához tartozik, de a helyiek Moszkva fennhatóságát szeretnék, és sokak szerint az ügy Grúziához hasonló konfliktushoz vezethet a nyugati államok és Oroszország között.

Fegyverkeznek az oroszok

Gazdaság2008.10.16, 08:15

Jövőre 26 százalékkal, rekordnagyságúra növeli védelmi kiadásait Oroszország, melynek összege így az 1280 milliárd rubelt (50 milliárd dollár) is elérheti - jelentette be Alekszej Kudrin pénzügyminiszter.

Grúzia egy vitatott körzet kiürítését követeli

Nagyvilág2008.10.10, 00:11

Grúzia azzal vádolta csütörtökön Oroszországot, hogy nem tartja be a megállapodásokat, ha nem hajlandó kivonulni egy vitatott körzetből, Ahalgoriból. Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította az ENSZ grúziai missziójának megbizatását.

Grúzia már decemberben belépne a NATO előszobájába

Nagyvilág2008.10.10, 14:07

Grúzia reménykedik benne, hogy már decemberben meghívást kap a NATO tagsági akciótervébe. A decemberi meghívást támogatja elsősorban az Egyesült Államok támogatja, más országok szerint azonban Tbiliszi még nem teljesítette a feltételeket. A grúz védelmi miniszter az aggodalmaskodók csak kifogásokat keresnek.

Flottát küld a NATO Szomália partjaihoz

Itthon2008.10.09, 22:57

Hadihajókat küld szomáliai vizekre a NATO - jelentették be a szövetség budapesti tanácskozásán. A NATO-csúcson az is kiderült, hogy Magyarország a korábbi vállaláshoz képest hamarabb és több pénzt költ majd honvédelemre, és a NATO szerint több pénzre, katonára és helikopterre van szükség Afganisztánban. Az informális találkozón az USA Grúzia partnersége mellett lobbizik, a magyarok pedig azért, hogy olcsóbban megússzuk a közös hadgyakorlatokat.

Éjféli kivonulást ígér Grúziából Medvegyev

Nagyvilág2008.10.08, 15:26

Szerda éjfélig ígért kivonulást grúz területről Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A helyi orosz katonai parancsnok szerint szerda délutánig már több ellenőrzőpontot felszámoltak. A grúzok is megerősítették, hogy  mennek kifelé az oroszok.

Orosz katonák haltak meg egy dél-oszétiai robbantásban

Nagyvilág2008.10.03, 21:43

Orosz katonák és civilek haltak meg abban a pokolgépes merényletben, amelyet Dél-Oszétiában, az orosz békefenntartók főhadiszállásánál követtek el. A déloszét elnök a grúzokat vádolta, Grúzia viszont állítja, hogy nincs köze a robbantáshoz.

Ukrajna adott fegyvereket a grúzoknak egy orosz lap szerint

Nagyvilág2008.10.02, 02:01

Egy moszkvai napilap szerint Juscsenko ukrán elnök utasítására Ukrajna fegyvereket szállított Grúziának, a Dél-Oszétia elleni harcokhoz. A lap a birtokába került bizonyítékok alapján azt állítja, hogy az ukrán haderő fegyvereiből adtak el a grúzoknak.

Továbbjutott az U17-es futballválogatott

Archívum2008.09.27, 20:57

Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott harmadik mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott a cseh csapattal a Szombathelyen és Bükön rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornán, így csoportmásodikként jutott be az elitkörbe. 

Pokolgépeket robbantottak Abháziában és Dél-Oszétiában

Nagyvilág2008.09.25, 21:35

Robbantásos merényleteket követtek el csütörtökön ismeretlen tettesek Abháziában és Dél-Oszétiában, Grúzia két szakadár területén. Az abház hatóságok a grúz titkosszolgálatot vádolják az ügyben.

Állítólag lelőttek egy orosz kémrepülőt Grúziában

Nagyvilág2008.09.23, 13:31

Orosz kémrepülőt lőtt le a grúz hadsereg - jelentette be kedden Grúzia belügyminisztériuma. A robotgép a kaukázusi ország légterében, vélhetően a grúz területen áthúzódó olajvezetékek körül kémkedett, amikor megsemmisítették. Oroszország tagadja a hírt.

Népszerűséget hozott Putyinéknak a grúz konfliktus

Nagyvilág2008.09.22, 20:29

Szépen emelkedett Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és Dmitrij Medvegyev államfő népszerűsége, miközben az orosz csapatok mélyen behatoltak Grúzia területére. Előbbi 5, utóbbi 10 százalékkal népszerűbb az oroszok körében, mint a harcok előtt volt - derül ki egy friss felmérésből.

Három ember meghalt egy árvízben Grúziában

Nagyvilág2008.09.21, 20:03

Árvíz pusztít Grúzia keleti részén, a helyi hatóságok szerint három ember meghalt, és károk keletkeztek lakóházakban, szőlőültetvényekben és más mezőgazdasági terményekben. Ez újabb csapást jelent a múlt hónapban háborúban megtépázott grúz gazdaságra.

Lelőttek egy grúz rendőrt az abház határnál

Nagyvilág2008.09.21, 22:19

Abház szeparatisták lelőttek egy grúz rendőrt, kettőt pedig megsebesítettek Grúzia területén, a szakadár Abházia határának közelében.

Elszigetelődik az agresszív Moszkva Rice szerint

Nagyvilág2008.09.19, 20:09

Hevesen kritizálta Oroszországot Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Rice szerint Moszkva külföldön agresszív, belföldön önkényuralmi, ami miatt el fog szigetelődni. Az orosz külügyminisztérium válaszában bírálta Rice beszédét, a tények elferdítésével vádolta az amerikai külügyminisztert.

Juscsenko szerint Oroszország destabilizálná Ukrajnát

Nagyvilág2008.09.16, 20:34

Viktor Juscsenko ukrán elnök azzal vádolta meg Oroszországot, hogy a krími szakadárok bátorításával destabilizálni akarja Ukrajnát. A politikus szerint Oroszország nem járhat el úgy Ukrajnával, ahogy tette azt Grúziával.

Nyitott határokkal kötnék magukhoz Abháziát az oroszok

Nagyvilág2008.09.15, 06:53

Átjárható határokat tervez Abházia és Oroszország között az orosz külügyminiszter, aki már az orosz katonai jelenlétet törvényesítő alapszerződés aláírására készül a Grúziához tartozó szakadár köztársaságban. Szergej Lavrov az EU-hoz hasonló nyitottságot szeretne a csak általa elismert ország és Oroszország között, amivel Grúzia szerint nyilvánvalóan magához akarja csatolni az augusztusban megszállt területeket.

Kivonultak az oroszok Potiból

Nagyvilág2008.09.13, 11:44

Tartja magát az orosz hadsereg az augusztus közepén aláírt tűzszüneti tervhez: egységei elhagyták a grúziai kikötőváros, Poti térségét. Az AFP szerint Grúzia egyik szakadár tartományába, Abháziába helyezik át őket.

Nem fél az oroszoktól Palin

Nagyvilág2008.09.12, 19:12

Helyesnek tartaná Ukrajna és Grúzia NATO-taggá válását Sarah Palin, az amerikai republikánusok alelnökjelöltje, noha tudatában van, hogy ez akár konfliktushoz is vezethet Oroszország és az USA között. Az alaszkai kormányzó alelnöki felkérése óta első alkalommal adott televíziós interjút. Egy pillanatig sem habozott, amikor McCain felkérte társául.

Ragadozó múzsájától függhet McCain sorsa

Nagyvilág2008.09.12, 19:09

Egyszerű hokianyukának tartja magát, aki a politikai elittel szembeszállva tisztítja meg a közéletet. A republikánus párt beleszeretett Sarah Palin alelnökjelöltbe, akinek színre lépése óta új életre kelt John McCain kampánya. A demokraták nem is igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, de ha ügyesen keverik a lapokat, akkor akár hasznot is húzhatnak az új ellenfél megjelenéséből. Az [origo] amerikai tudósítója vizsgálta meg közelebbről a Palin-jelenséget.

Tovább húzzák a prést Grúziában az oroszok

Nagyvilág2008.09.11, 11:00

Oroszország több lépést tett Grúziával szemben az elmúlt napokban: fegyverembargót kezdeményezett ellene, diplomáciai kapcsolatokat létesített a két grúz szakadár tartománnyal - Abháziával és Dél-Oszétiával -, valamint közölte, hogy 7600 katonát állomásoztat majd a két területen. A Európai Unió megfigyelőket küldene a szakadár területekre is, az orosz külügyminiszter azonban kizárta ennek lehetőségét.

Sarkozy katonái kivonására figyelmezteti Moszkvát

Nagyvilág2008.09.09, 01:51

Az Európai Unió (EU) levonja a megfelelő következtetéseket abból, ha Oroszország nem vonja ki október 15-ig katonáit Grúziából, Abházia és Dél-Oszétia területét kivéve - figyelmeztetett Nicolas Sarkozy keddre virradóra Tbilisziben.

Fordítási hiba került a grúz rendezési tervbe

Nagyvilág2008.09.06, 19:34

A francia külügyminiszter elismerte, "egy fordítási hiba" miatt értelmezte másként  Moszkva és a Grúzia, illetve ez EU másként a grúziai rendezési tervet. Sarkozy levelet írt az érintetteknek, amiben pontosítani próbálja a terv szövegét.

Grúzia felfegyverzésével vádolja az USA-t Medvegyev

Nagyvilág2008.09.06, 15:13

Grúzia újre felfegyverzésével vádolta meg a nyugati hatalmakat, elsősorban az Egyesült Államokat az orosz elnök. Dimitrij Medvegyev szerint a NATO hajói a humanitárius segélyezés álcája alatt valójában fegyvert szállítanak Grúziának. Az Egyesült Államoknak jelenleg négy hadihajója van a Fekete-tengeren.

Menekül a tőke Oroszországból

Archívum2008.09.05, 16:49

Londoni értesülések szerint beavatkozásra kényszerült az orosz jegybank a rubel védelmében, miután - szintén londoni elemzők számításai szerint - a múlt hónapban több mint 20 milliárd dollár tőke távozott az orosz piacról a Grúziával kitört fegyveres konfliktus nyomán.

Internetes hadviselés Grúzia ellen

Techbázis2008.09.05, 08:39

Grúzia ellen már a katonai akciók előtt hetekkel megkezdődött az internetes hadviselés - hangzott el csütörtökön a kérdéskörrel foglalkozó nemzetközi szakértők tallinni tanácskozásán.

Őrizetbe vették az első grúz elnök fiát

Nagyvilág2008.09.04, 13:02

Már a repülőtéren őrizetbe vették Grúziában Cotne Gamszahurdiát, az első grúz elnök fiát. A férfit azzal vádolják, hogy kísérletet tett Miheil Szaakasvili hatalmának megdöntésére. Az ifjabb Gamszahurdiát 2007-ben már megvádolták puccskísérlettel a Szaakasvili elleni tüntetések után.

Hitelt nyújt az IMF Grúziának

Archívum2008.09.03, 16:05

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 750 millió dolláros készenléti hitelt hagyott jóvá Grúzia számára, amely összesen 1-2 milliárd dolláros nemzetközi segélyt kért az augusztusi háborús konfliktus nyomán az újjáépítésre és az infrastruktúra fejlesztésére.

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament

Nagyvilág2008.09.03, 17:06

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament, ugyanakkor rendkívüli állapotot vezetett be az ország bizonyos részein, ahol még orosz katonák állomásoznak. Eközben Dél-Oszétia vezetése közölte, készek tárgyalni Grúziával, de nem Miheil Szaakasvili elnökkel, akit népirtónak tartanak. 

Moszkva nem tekinti többé grúz elnöknek Szaakasvilit

Nagyvilág2008.09.02, 23:41

Az orosz államfő szerint Moszkva nem tekinti többé grúz elnöknek Mihail Szaakasvilit. "Csődbe vitte tetteivel hazáját" - mondta Dmitrij Medvegyev kedden a grúz államfőről az olasz RAI közszolgálati rádió- és televízió-állomásnak adott nyilatkozatában. Tbiliszi a legitim grúz vezetés "megdöntésére" irányuló erőfeszítésnek minősítette Medvegyev nyilatkozatát.

HRW: Grúzia elismerte a kazettás bombát

Nagyvilág2008.09.01, 16:01

A Human Rights Watch emberi jogi szervezet állítja: Grúzia elismerte, Oroszország viszont egyelőre tagadja, hogy kazettás bombát vetett be a háborúban. Az EU rendkívüli csúcsértekezlete valószínűleg száz megfigyelőt küld Grúziába, akik először a tűzszünet betartását, később azonban a határokat is ellenőrzik majd az oroszok által uralt szakadár tartományokban. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eközben Amerikát bírálta, egy orosz tábornok szerint pedig bárkit képesek megsemmisíteni, hiába támogatja az országot az Egyesült Államok. A csúcson valószínűleg nem hoznak kemény szankciókat Oroszország ellen, cikkünkből azonban megtudhatjaa, ...

Visszavágna a Grúzia miatt megbüntetett Oroszország

Nagyvilág2008.08.31, 23:59

Moszkva kész ugyan tárgyalni Abháziáról és Dél-Oszétiáról, az orosz elnök viszont előre kikötötte: visszavonhatatlan, hogy elismerték a két szakadár terület függetlenségét. Hétfőn kezdődik a kaukázusi konfliktus miatt összehívott uniós csúcstalálkozó, amelytől a grúz elnök azt várja, hogy különféle szankciókkal megbünteti Oroszországot.

Chávez Moszkvát támogatja a grúziai konfliktusban

Nagyvilág2008.08.30, 17:27

A venezuelai elnök Moszkvát támogatja az Grúziával kirobbant konfliktusban, mondván, hogy csak saját érdekeiket védték.

Potiba látogatott a grúz elnök

Nagyvilág2008.08.29, 22:38

A grúz elnök váratlan látogatást tett pénteken a Fekete-tenger partján található Poti kikötővárosban, amelynek peremén az orosz csapatokk még fenntartanak legalább két ellenőrzőpontot.

Visszahívja diplomatáit Grúzia és Oroszország

Nagyvilág2008.08.29, 16:59

Hazarendeli diplomatáit Grúzia és Oroszország is a másik országból, így megszűnnek a diplomáciai kapcsolatok a két állam között. Dél-Oszétiában orosz katonai támaszpontok létesülnek - erről ír alá megállapodást a szakadár grúz terület Moszkvával.

Szankciókat fontolgat Moszkva ellen az EU

Nagyvilág2008.08.28, 20:30

Az EU szankciókat fontolgat Oroszország ellen. Erről Bernard Kouchner francia külügyminiszter beszélt csütörökön. A grúz-orosz konfliktus még mindig érezhető: szerdán Dél-Oszétia felett lelőttek egy pilóta nélküli grúz kémrepülőgépet. A német külügyminiszter nemzetközi vizsgálatot szeretne annak kiderítésére, hogy igazak-e a grúzok által elkövetett jogsértésekre vontkozó moszkvai állítások. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő az amerikaiakat a grúz válság kirobbantásával vádolta a CNN-en.

Folyik a telefondiplomácia Grúzia ügyében

Nagyvilág2008.08.28, 00:54

Hosszas telefonbeszélgetést folytatott Dmitrij Medvegyev orosz, majd Miheil Szaakasvili grúz államfővel szerda este Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a Kaukázus térségében kialakult feszültség enyhítésének sürgető szükségét és a hatpontos tűzszüneti egyezményben foglaltak maradéktalan betartását hangsúlyozta. Korábban George Bush amerikai elnök telefonon tárgyalt a grúz elnökkel. G7-ek elítélték a szakadár grúz régiók orosz elismerését.

Grúzia végül Mainzban fogadja Írországot

Archívum2008.08.28, 15:41

Grúzia labdarúgó-válogatottja a korábbi hírekkel ellentétben nem Karlsruhéban, hanem Mainzban játssza világbajnoki selejtezőjét Írország legjobbjai ellen szeptember 6-án.

Oroszországra ripakodott a NATO

Nagyvilág2008.08.27, 14:40

A NATO felszólította Oroszországot, hogy lépjen vissza Dél-Oszétia és Abházia elismerésétől. A NATO-tagországok szerint az oroszok nemzetközi határozatokat sértettek meg, amikor kinyilvánították: felveszik a diplomáciai kapcsolatot a két szakadár grúz területtel, és függetlennek tekintik őket. Közben Oroszország aggódik, hogy Grúzia megpróbálja visszaállítani harckészségét.

Grúzia megállította az olajár zuhanását

Archívum2008.08.26, 07:59

Minden hírre érzékenyen reagálnak az árupiaci befektetők, amelyek az utóbbi két kereskedési napon erős hullámzást okoztak az olaj árában. Hétfőn 1,2 dollárral, hordónként 115,80 dollárra ugrott az észak-amerikai könnyűolaj tőzsdei jegyzése azt követően, hogy az orosz parlament mindkét háza támogatta a két szakadár grúziai tartomány, Abházia és Dél-Oszétia elismerését - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Grúzia miatt befellegzett a Nabuccónak

Archívum2008.08.25, 11:50

Európának új stratégiát kell kidolgoznia az energiaellátás függőségének csökkentésére - írja a Reuters alapján a Világgazdaság. A Nabucco vezeték megépítését ugyanis gyakorlatilag elsöpörte a grúz-orosz háború.

Elismerné Grúzia szakadárjait Moszkva

Nagyvilág2008.08.25, 13:16

Abházia és Dél-Oszétia szakadár grúz tartományok függetlenségének elismerését javasolta hétfőn az orosz felsőház és az állami duma is az államfőnek. Eközben Miheil Szaakasvili grúz elnök kétmilliárd dollárra becsülte az oroszokkal kirobbant fegyveres konfliktus okozta gazdasági károkat.

Segélyszállító hadihajót küldött az USA Grúziába

Nagyvilág2008.08.24, 16:32

Az Egyesült Államok első segélyszállító hadihajója megérkezett Grúziába. Eközben Gori közelében felrobbant egy üzemanyagot szállító vonat.

Maradtak még orosz katonák Grúziában

Nagyvilág2008.08.23, 20:20

A Fekete-tengeren gyakorlatozó NATO-hajók miatt mérgelődnek az oroszok, miközben katonáik a korábbi bejelentés ellenére sem vonultak ki teljesen Grúziából. Az orosz vezérkari főnök helyettese szerint csapataik a tengerparti Potiban akkor is járőrözni fognak, ha az kívül esik azon az ütközőövezeten, mert nem nézhetik ölbe tett kézzel a grúzok csapatmozgásait. A NATO sürgette Moszkvát, Sarkozy viszont megköszönte, hogy az ígértek szerint visszavonultak.

Az oroszok bejelentették a csapatkivonás befejezését

Nagyvilág2008.08.23, 06:50

Oroszország pénteken befejezte grúziai csapatainak kivonását - jelentette be Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter. Grúzia és Washington egyaránt cáfolja a bejelentést.

Az amerikai követ szerint jogosan támadott Oroszország

Nagyvilág2008.08.22, 11:09

Megalapozottan támadta meg Grúziát Oroszország - ismerte el az Egyesült Államok új moszkvai nagykövete egy pénteki interjúban. John Beyrle szerint az USA szerette volna elkerülni a konfliktust, de hiába győzködték Grúziát, hogy ne támadjon.

Moszkva nem áll szóba a NATO-val Grúzia miatt

Nagyvilág2008.08.22, 14:04

Oroszország megkezdte csapatainak kivonását Grúzia megszállt területeiről - erősítette meg a a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára. Az orosz parancsnok igérete szerint katonái estére már az elvileg grúziához tartozó szakadár tartományban, Dél-Oszétiában lesznek. Közben az orosz hadvezetés bejelentette, szünetelteti katonai kapcsolatait a NATO-val.

Ma vonulnak ki Grúziából az orosz erők

Nagyvilág2008.08.22, 00:58

Az orosz katonák pénteken, helyi idő szerint hat órakor kezdik meg a kivonulást Grúzia területéről - jelentette be csütörtök este Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter.

Oroszország felfüggesztette együttműködését a NATO-val

Nagyvilág2008.08.21, 20:31

Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti katonai együttműködését a NATO-val - jelentette be egy szövetségi szóvivő csütörtökön Brüsszelben. A döntés - amely újabb utasításig szól - két nappal követte a NATO-tagországok külügyminisztereinek azon határozatát, hogy a NATO nem folytatja az együttműködést Moszkvával, amíg az orosz csapatok a déloszét konfliktus előtti helyzetbe ki nem vonulnak Grúziából.

A NATO támogatása újabb villámháborúra ösztönözheti Grúziát

Nagyvilág2008.08.20, 15:52

A NATO támogatása újabb villámháborúra ösztönözheti Grúziát - hívta fel a figyelmet szerdán az orosz vezérkari főnök helyettese.

Moszkva elismerheti a grúz szakadárok függetlenségét

Nagyvilág2008.08.20, 17:26

Függetlenségének elismerését kéri Oroszországtól a két szakadár grúz terület, Dél-Oszétia és Abházia, és az orosz felsőház elnöke szerint Moszkva kész megtenni ezt a lépést. Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsában az orosz vétó miatt ismét nem sikerült határozatot elfogadni Grúzia ügyében. Bár a nyugati hatalmak sürgetik, a csapatkivonás csak lassan halad.

A BT nem hozott határozatot Grúziáról

Nagyvilág2008.08.20, 01:44

Ismét eredménytelenül ért véget az ENSZ Biztonsági Tanácsa Grúziának szentelt ülése, Oroszország ugyanis nem támogatta a Franciaország által benyújtott határozati javaslatot, amely megkövetelte az orosz csapatok azonnali visszavonását a kaukázusi köztársaság területéről.

Foglyokat cseréltek a vonakodva kivonuló oroszok

Nagyvilág2008.08.19, 20:04

Napokba telhet a grúziai területen tartózkodó csapatok kivonulása Moszkva szerint, Dmitrij Medvegyev orosz elnök augusztus 22-re ígérte azt, Grúzia viszont azt állítja, semmi jele a terület kiürítésének. Brüsszelben soron kívül találkozóra gyűltek össze a NATO-tagállamok, hogy döntsenek arról, milyen választ ad a szövetség Oroszország grúziai hadműveleteire. Jóindulatuk jeleként a grúzok és oroszok több foglyukat kicserélték.

Leállt a vasúti olajtranszport Grúziában

Gazdaság2008.08.18, 18:13

A British Petroleum hétfőn bejelentette, hogy leállította az azerbajdzsáni nyersolaj Grúzián át történő vasúti szállítását azután, hogy az egyik vasúti hidat szombaton felrobbantották.

Megkezdték a kivonulást Grúziából az oroszok

Nagyvilág2008.08.18, 20:38

Oroszország megkezdte csapatainak kivonását a grúz területekről, amire Medvegyev orosz elnök a hétvégén tett ígéretet. Továbbra sem dőlt el ugyanakkor, hogy Grúzia két szakadár tartományában maradnak-e az orosz katonák. A déloszét elnök közben felmentette a kormányt, és rendkívüli állapotot vezetett be, a hatalmat átmenetileg egy bizottság gyakorolja.

Ölre ment a medvével Grúzia - cikkgyűjtemény

Nagyvilág2008.08.18, 14:51

Grúzia augusztus 7-én megtámadta a déloszét szakadárokat, de hamar Oroszországgal találta szemben magát. Az [origo] cikkei a grúz-orosz háborúról.

Cáfolják az oroszok a csapatkivonást

Nagyvilág2008.08.17, 13:30

Mégsem vonulnak ki az oroszok Grúziából, az orosz védelmi tárca cáfolta a korábbi erről szóló híreket. A grúzok szerint csak az erők átcsoportosításáról van szó. Az abházok elfoglaltak 13 grúz falut és egy vízierőművet, Azerbajdzsán pedig leállította vasúti olajszállítmányait, mivel szombaton az oroszok felrobbantotak egy vasúti hidat. A hídrobbantás miatt számos tehervagon és sok ezer örmény turista is Grúziában rekedt.

McCain 56-hoz hasonlította a grúziai válságot

Archívum2008.08.17, 16:24

Az 1956-os magyar forradalomhoz, és az 1968-as prágai bevonuláshoz hasonlította John McCain az orosz-grúz konfliktust. A republikánus elnökjelölt véleményét közlő The Washington Post vitába szállt a politikussal.

Aláírta a grúz tűzszünetet Medvegyev

Nagyvilág2008.08.16, 17:06

Oroszország aláírta a tűzszünetet Grúziával. Ehhez képest még mindig orosz katonákat láttak nyugat felé nyomulni Goriból, amelyet továbbra is ellenőrzésük alatt tartanak. A grúzok szerint felrobbantottak egy vasúti hidat is, amit Moszkva cáfol. Az oroszok több más grúz várost sem engedtek még ki a kezükből, a tűzszünetben vállalt kivonulás úgy tűnik, még messze van.

Orvlövészek járják a feldúlt grúz várost

Nagyvilág2008.08.15, 19:04

Egy orosz miniszter szerint Dél-Oszétiában lassan visszatér az élet a régi kerékvágásba, van áram, kenyér, és hamarosan a víz- és gázellátás is helyreáll. A Grúzia elleni orosz támadások egyik fő célpontjában, Goriban azonban továbbra sincs nyugalom - bár az orosz erők kivonultak, a városban orvlövészek garázdálkodnak.

Fürtös bombákat is bevetettek Grúziában az oroszok

Nagyvilág2008.08.15, 09:48

Az orosz légierő fürtös bombákat is bevetett a Grúzia elleni légitámadások során - állítja a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet. Ezek a bombák sokáig veszélyt jelentenek, mivel egy részük nem robban fel a becsapódáskor. Épp ezért alkalmazásukat tiltja az államok többsége. A HRW túlélők, orvosok és katonák beszmolóira, valamint egy videófelvételre hivatkozik.

Bűnözők szöktek meg egy grúziai börtönből

Nagyvilág2008.08.14, 21:46

Tömeges lázadás történt a grúziai harcok idején egy szigorúan őrzött fegyintézetben a kaukázusi ország nyugati részén, és mintegy 150 fogva tartottnak sikerült kitörnie az épületből.

Akadozik az oroszok kivonulása Grúziából

Nagyvilág2008.08.14, 14:50

Csütörtök reggel megkezdte Gori kiürítését az orosz hadsereg, ám grúz források szerint később visszatértek. Ugyancsak visszatértek a fekete-tengeri Poti kikötővárosba is, ahonnan korábban távoztak. A grúzok szerint az oroszok elkezdték lerombolni a két települést.

A grúz-orosz háború napról napra

Nagyvilág2008.08.13, 11:05

Augusztus 8-án éjjel grúz csapatok támadtak az oroszbarát szakadár Dél-Oszétiára. A déloszét lázadók mellett hamar beavatkoztak az orosz csapatok, Grúzia másnapra már Oroszországgal találta szemben magát. Események napról napra.

Hiába szidják, nem vétett Grúziában Oroszország

Nagyvilág2008.08.13, 18:15

Bár több éles bírálatot kapott Oroszország Grúziában indított hadműveletei miatt, semmi olyat nem tett, ami sértené a nemzetközi jogot. Az agresszor egyértelműen Grúzia volt: a saját határain belül indított katonai akcióval több nemzetközi szerződést megsértett. Ha az orosz hadsereg önmérsékletet tanusít, akkor még grúziai jelenléte sem kifogásolható.

Szavakban folytatódik a grúz-orosz konfliktus

Nagyvilág2008.08.13, 15:28

Egymást vádolják népirtással, és nemzetközi bíróságra készül  Moszkva és Tbiliszi is a Dél-Oszétiában kirobbant háború miatt. A felek kedden fegyverszünetet kötöttek, de a béke még messze van. Grúzia máris a megállapodás megsértésével vádolja Moszkvát orosz csapatmozgások miatt. Egy cseh lap Grúziába irányuló fegyverszállítmányokról ír. A Právo szerint a grúz hadsereg Magyarországtól is kapott páncélozott szállítójárműveket. A magyar illetékesek ezt tagadják.

A világ legrosszabb tőzsdéje az orosz

Archívum2008.08.13, 15:44

A világ húsz legnagyobb tőzsdéje közül a harmadik negyedévben az orosz teljesített a legrosszabbul. A befektetők vesztesége június 30. óta 23 százalékos, de május 20-tól számítva majdnem 30 százalékot esett a moszkvai RTS index.

Grúziai nagyvárost foglaltak el az oroszok

Nagyvilág2008.08.12, 18:25

Miközben Abháziánál 40 kilométer mélyen nyomultak be grúz területre, Dél-Oszétiánál elfoglalták Gorit, a határhoz legközelebb eső grúz nagyvárost az orosz csapatok. Úgy tűnik, az elvetélt vasárnap esti grúz tűzszüneti kezdeményezés után az EU közvetítésével sem sikerül leállítani a harcokat. Az USA is a harc abbahagyását igyekszik elérni, de nem zárták ki, hogy katonai segítséget nyújtsanak Grúziának. Az orosz titkosszolgálat szerint a vérontásért az amerikaiak is felelősek.

Idieglenes fegyverszünetet hirdetett Medvegyev

Nagyvilág2008.08.12, 23:25

Fegyverszünetet hirdetett Grúziával Moszkva. Az oroszok beleegyeztek, hogy a harcok előtti pozíciókba vonják vissza csapataikat, és hogy a nemzetközi közösség hozzálát a vitatott területek biztonsága garantálásához szükséges intézkedések megvitatásához. Mihail Szaakasvili grúz elnök korábban egy Tbilisziben tartott nagygyűlésen bejelentette, hogy országa kilép a FÁK-ból. A harcnak úgy tűnik vége lett Dél-Oszétiában és Abháziában is. Abháziában Grúzia feladta a Kodori-szorost. Grúzia etnikai tisztogatás vádjával pert indít Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ).

Romlott Grúzia hitelbesorolása

Archívum2008.08.12, 12:57

Az európai Fitch Ratings hitelminősítő nem vonja vissza Grúzia hitelbesorolásának rontását pusztán azért, mert az orosz államfő elrendelte a harcok leállítását a kaukázusi országban.

Grúzián múlhat az EU energiaellátása

Gazdaság2008.08.12, 16:19

Grúzia esetleges összeomlása után az EU kiszolgáltatottá válhat az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb gázipari vállalatának. A transzszibériai vasúthálózat konkurens nélkül bonyolíthatja majd az eurázsiai szárazföldi kereskedelmet és egy fontos, Oroszországot elkerülő olajvezetékre is ráteheti a kezét a Kreml.

Elmenekült Grúziából a bajnokcsapat edzője

Sport2008.08.11, 20:45

Elmenekült Grúziából Rainer Zobel, a bajnoki címvédő Dinamo Tbiliszi labdarúgócsapatának német vezetőedzője. A tréner a klub hat külföldi futballistájával együtt kalandos körülmények között hagyta el a háborús övezetet.

Az orosz-grúz háború gyengíti a rubelt

Gazdaság2008.08.11, 15:48

Gyengült a rubel az euróból és a dollárból álló devizakosárhoz képest, és közel két éve legalacsonyabb szintre süllyedtek a moszkvai értéktőzsdék irányadó mutatói az Oroszország és Grúzia közötti katonai konfliktus hatására elbizonytalanodott befektetők eladásai miatt.

Grúzia fegyverszünetet ajánl Oroszországnak

Nagyvilág2008.08.10, 23:58

Grúzia tűzszünetet rendelt el haderejének és a tárgyalások megkezdését ajánlotta Oroszországnak a háborús cselekmények beszüntetéséről. Korábbi hírek szerint vasárnapra kivonta csapatait Grúzia a szeparatista Dél-Oszétiából. A grúz kormányszóvivő szerint a lépés nem jelent katonai vereséget, arra a nagyszámú civil áldozatok miatt volt szükség. Oroszország ezzel szemben azt állítja, a grúzok csak a tartomány fővárosából vonultak ki. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő arról beszélt, hogy a grúz hadsereg népirtást követett el az oszét nép ellen. Grúzia szerint az orosz erők vasárnap hadműveletet indítottak a másik grúz szeparatista tartoományban, ...

Grúzia nem lép vissza az olimpiától

Archívum2008.08.10, 03:44

A grúz államfő "az ország érdekében" úgy döntött, hogy sportolóik továbbra is szerepeljenek a pekingi játékokon.

Harcolnak a grúzok az oroszokkal Dél-Oszétiában

Nagyvilág2008.08.09, 01:59

Orosz és grúz csapatok harcolnak a Grúziához tartozó, de régóta szakadárok ellenőrzése alatt álló Dél-Oszétiában. Az orosz tankok az után vonultak be a déloszét fővárosba, hogy éjszaka a grúz hadsereg támadást indított a Dél-Oszétiát irányító lázadók ellen. Orosz jelentések szerint több mint tíz békefenntartójuk halt meg a harcokban. Déloszét részről 1400 halálos áldozatról tudósítanak.

Nemzetközi küldöttség békítené a feleket Dél-Oszétiában

Nagyvilág2008.08.10, 04:48

Szombaton beállt a hadiállapot Grúziában, miután a parlament jóváhagyta az elnök erre vonatkozó rendeletét. Az orosz légierő grúz városokat, katonai támaszpontokat bombázott, ezután a grúz elnök szombat koradélután azonnali tűzszünetet kért. George Bush a bombázások leállítására szólította fel Moszkvát, az orosz NATO-nagykövet szerint azonban csak a békét őrzik. Több nemzetközi szervezet közös küldöttsége már a helyszínre tart, hogy kieszközöljék a harcok beszüntetését az 1992 óta Moszkva-barát szakadárok által irányított Dél-Oszétiában.

Grúzia visszaléphet az olimpiától

Sport2008.08.10, 08:13

A Grúz Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a 35 fős küldöttség visszaléphet a pekingi szerepléstől, a hazájukban kirobbant fegyveres összecsapások miatt.

Grúziát, Moszkvát és a Nyugatot is hibáztatja a nemzetközi sajtó

Nagyvilág2008.08.09, 13:00

Grúzia elnöke elszámította magát, mikor kirobbantotta a mostanra háborúvá fajult kaukázusi konfliktust - erről írt a a párizsi Le Figaro és a lengyel Gazeta Wyborcza is. A The Times a Dél-Oszétiában kirobbant harcok kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Moszkva még mindig saját befolyási övezetének tekinti Grúziát. A bécsi Der Standard szerint a posztszovjet imperializmus visszaszorítása a tét.

Stratégiailag fontos Dél-Oszétia az oroszoknak

Nagyvilág2008.08.09, 13:21

Dél-Oszétia elhelyezkedése miatt stratégiai fontosságú - mondják biztonságpolitikai elemzők a kaukázusi konfliktus hátteréről. A grúz elnökkel személyesen jó viszonyban lévő egykori magyar NATO-nagykövet, Gyarmati István azt mondta az [origo]-nak, hogy a déloszét szakadárokkal szemben nagy a grúz hadsereg fölénye, úgyhogy az a kérdés, mennyi erősítést küldenek az oroszok.

Az olimpián is szembekerülnek oroszok és grúzok

Sport2008.08.09, 17:28

Éppen az olimpiai nyitónapján robbant ki a grúz-orosz konfliktus, pedig az olimpiához kötődő évszázados eszme minden háborúskodás felfüggesztését írja elő a játékok idejére. Ororszország és Grúzia a sportban is szembetalálhatja magát: a Sports Illustrated esélylatolgatása szerint 66 kilós, férfi szabadfogású birkózásban az oroszok és a grúzok is jó eséllyel indulnak.

"Ideges mindenki, de nincs pánik" - szemtanú beszámolója Grúziából

Nagyvilág2008.08.09, 16:31

Sok a katona az utcán, az emberek idegesek, de nem pánikolnak, és egyelőre működnek a közszolgáltatások - így jellemezte az helyzetet az [origo]-nak egy grúz újságíró, aki Goriban tartózkodik, ahol az oroszok katonai célpontokat és lakóházakat bombáztak le. Forrásunk járt a lebombázott utcában, ahol beszámolója szerint öt-hat emeletes házakat ért támadás. A BBC tudósítója drámaibb képet festett Goriról, szerinte  még a katonák is menedéket keresve futottak az utcákon.

A grúz elnök leállította a dél-oszétiai harcokat

Nagyvilág2008.08.07, 20:11

Mihail Szaakasvili grúz elnök utasította csütörtökön a Dél-Oszétiában harcoló grúz erőket harci cselekményeik leállítására.

A déloszét elnök válaszcsapással fenyegeti Grúziát

Nagyvilág2008.08.01, 21:14

Kemény válaszcsapással fenyegette meg Grúziát péntek este Eduard Kokojti déloszét elnök, miután grúz területről katonai támadás érte szakadár köztársaságát. Grúzia felől egyszerre több térségben is orvlövésztámadás érte péntek este a déloszét belügyi alakulatok állásait.

Robbantással vádolják az oroszok a Grúziát

Nagyvilág2008.07.06, 15:05

Több robbanás történt vasárnap Gzúzia, valamint az országtól elszakadni kívánó Abbházia közötti ütközőzónában. A szakadár tartományban állomásozó, Grúziát támogató orosz csapatok szerint a grúzok robbantottak.

Készültségben a dél-oszétiai fegyveres erők

Nagyvilág2008.07.04, 01:16

Készültségbe helyezték péntekre virradóra a dél-oszétiai fegyveres erőket, miután egy grúz falu irányából akna- és gránátvetők lőtték a dél-oszét főváros, Chinvali lakónegyedeit, és grúz harckocsik jelentek meg egy dél-oszétiai magaslatot.

Mozgósítják a hadsereget Dél-Oszétiában

Nagyvilág2008.07.04, 09:20

Tűzharc tört ki péntekre virradóra Dél-Oszétiában a szakadárok és a grúz fegyveres erők közt. A grúz hatóságok és a szeparatisták egymást vádolják a történtekért. Pénteken Dél-Oszétia elrendelte a hadsereg mozgósítását.

Krampácsoló orosz katonák miatt tiltakozik Grúzia

Nagyvilág2008.06.02, 17:13

Grúzia bekérette az orosz nagykövetet, mert Moszkva 400 orosz katonát vezényelt vasútvonal-javításra a szakadár Abháziába. Az oroszok szerint jótékonyasági műveletről van szó, Grúzia szerint viszont ilyet nem katonákkal szoktrak csináltatni.

Merénylettel vádolja Grúziát a renegát állam

Nagyvilág2008.05.29, 14:33

Legalább négyen sérültek meg abban a robbantásos merényletben, amelyet csütörtökön követtek el a Grúziától elszakadni kívánó Dél-Oszétia fővárosában. A szakadár terület Grúziát vádolta meg a merénylet elkövetésével, Grúzia tagadja a vádakat.

Kihirdették Szaakasvili pártjának győzelmét

Nagyvilág2008.05.22, 12:19

Nagyarányú győzelmet aratott a grúz parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili pártja a választási bizottság előzetes végeredménye szerint. Az ellenzék azt állítja, csalás történt, és tüntetésekre szólított fel. Nemzetközi megfigyelők szerint voltak hiányosságok, de azok nem befolyásolták érdemben az eredményt.

Csalást emleget a Szaakasvili ellenzéke

Nagyvilág2008.05.22, 06:51

Az első részeredmények szerint nagyarányú győzelmet aratott a grúziai parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili elnök pártja. Az államfő már be is jelentette győzelmét, miközben az ellenzék csalással vádolja a hatóságokat, és tüntetésekbe kezdett.

Grúzia szerint felfegyverzik az oroszok Abháziát

Nagyvilág2008.05.18, 17:11

Grúzia egy kémrepülő felvételeire hivatkozva, vasárnap azt állította: Oroszország nehézfegyvereket telepít Abháziába, a Grúziától elszakadni kívánó kaukázusi régióba.

Tízszeres nyereség a HeidelbergCementnél

Archívum2008.05.08, 11:01

A német HeidelbergCement, Németországban a legnagyobb, Európában a második számú, a világon a harmadik számú cementgyár csütörtökön 1,264 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, több mint tízszer többet a tavalyi első negyedévi 109 milliónál.

Kémrepülő lelövéséről vitáznak a grúzok az oroszokkal

Nagyvilág2008.05.08, 19:04

Pilóta nélküli grúz kémrepülőgépet lőttek le a Grúziától elszakadni akaró Abházia felett - állítják abház forrásokra hivatkozva az oroszok. Mihail Szaakasvili grúz elnök tagadta a hírt. Az államfő kijelentette: a tartomány elszakadása miatt Grúzia nem akar háborúzni Oroszországgal.

Desszantosokkal erősítenek az oroszok Abháziában

Nagyvilág2008.05.07, 08:53

Fegyveres konfliktus lehetőségéről írnak az orosz lapok, miután az orosz hadsereg 400 légidesszantost irányított a Grúziától elszakadni kívánó Abháziába. A katonák hivatalosan a már ott állomásozó orosz békefenntartókat erősítik.