Dzsibuti

címke rss
Űrkikötőt kap egy parányi ország, amely abból él, hogy jó helyen fekszik

Űrkikötőt kap egy parányi ország, amely abból él, hogy jó helyen fekszik

Afrika hamarosan új űrkikötőt kaphat, miután Dzsibuti partnerségi megállapodást írt alá egy műholdak és űrrakéták kilövésére szolgáló létesítmény megépítésére. Ez pedig jelentős lendületet adhat Afrika űriparának.

Zónázás: megindult a marakodás Afrika szarváért

Gazdaság2018.07.19, 19:12

Jogi lépéseket tesz Dzsibuti és Kína ellen a DP World nevű vállalat. A dubai székhelyű cégnél azért döntöttek emellett, mert úgy érzik, Dzsibuti nem jogszerűen járt el akkor, amikor kínai társaságoknak adta a – kínai beruházásként megépített – új szabadkereskedelmi zóna üzemeltetését.

Az ország, amely abból él, hogy jó időben van jó helyen

Gazdaság2018.07.09, 08:17

Újabb, az országnak gazdasági szempontból fontos fejlemény történt a kicsiny afrikai államban, Dzsibutiban. A még ottani mércével is szegény ország Afrika szarván helyezkedik el, és jobbára abból él, hogy a szomszédos államoknak és a nagyhatalmaknak szolgáltatásokat kínál. Vagyis jó pénzeket kasszíroz azon, hogy területét bérbe adja haditámaszpont, vagy épp szabadkereskedelmi zóna építéséhez.

Kína mindenhol haditengerészeti bázisokat épít a világon

Gazdaság2018.02.15, 10:19

A pici, szegény és fejletlen, ugyanakkor a Vörös-tenger partján nyugvó afrikai állam, Dzsibuti jelentősége hihetetlen mértékben felértékelődött a nagyhatalmak szemében. Amerikai, francia és japán katonai bázis már évek óta van a területen. Tavaly viszont a kínaiak is elkezdtek ott építkezni. S éppúgy, ahogy a dél-kínai-tengeri szigetbeépítések kapcsán, úgy időközben most is kiderült: nemcsak kiszolgáló állomás, hanem ténylegesen is katonai támaszpont létesül az országban. Most már pedig az is bizonyos, hogy nem ez lesz az utolsó.

Kína elkezdte betelepíteni a dzsibuti katonai támaszpontját

Nagyvilág2017.07.12, 10:39

Kína elkezdte benépesíteni az első külföldi katonai támaszpontját Dzsibutiban, Afrikában.

Lisztnek álcázták a kokaint

Nagyvilág2017.01.05, 12:27

Fél tonna, lisztnek álcázott kokaint kobzott el Dzsibutiban a rendőrség egy hajóról, amely Brazíliából indult.

Megnéztem Afrika segglyukát

Archívum2014.02.15, 21:57

Dzsibuti, amelyet sokan Afrika segglyukának is neveznek, sohasem volt kedvelt úti cél. Nem véletlen, hogy a Vörös-tenger partján, Jemennel szemben fekvő kis ország szépségeit még senki sem ecsetelte elcsukló hangon, bennem azonban mindig megvolt az a képesség, hogy jól érezzem magam olyan helyeken is, ahova mások nem vágynak. Ha pedig valaki a kontinens összes országába szeretne eljutni, mint én, nem kerülheti ki ezt sem.

Hatvan éve nem látott szárazság fenyeget éhhalállal több mint tízmillió afrikait

Nagyvilág2011.06.28, 23:39

Kenya és Szomália több térségében is vészhelyzet van a 60 éve nem látott szárazság miatt az ENSZ szerint. A szervezet szerint Afrika szarvánál több mint tízmillió embert fenyeget az éhínség.

Már a turistahajókat is fenyegetik a kalózok

[origo] utazás2008.12.16, 17:16

Egy tengerjáró luxushajó több száz utast tett partra Jemenben, hogy így védje meg őket az Ádeni-öbölben előforduló kalóztámadástól. A térségben több tucat hajó támadtak meg a kalózok az elmúlt hetekben. A hajóstársaságok egyelőre nem tudnak másként védekezni: módosítják az útvonalat.

Madagaszkárt és az Arab-félszigetet is trópusi vihar fenyegeti

Időjárás2008.10.21, 12:49

Az Indiai-óceán térségében múlt hét pénteken alakult ki az Asma névre keresztelt trópusi vihar. A vihar eddig a szárazföldtől távol, a nyílt óceán felett helyezkedett el, ám útját most Madagaszkár felé vette és az előrejelzések szerint a következő napokban el is éri a szigetország északi területeit. Ma reggelre egy másik trópusi vihar is kialakult a térségben, az egyelőre még név nélküli ciklon Szomália északkeleti részét és az Arab-félsziget délnyugati államát, Jement érinti majd.

Előző
  • 1
  • 2
Következő