George Bush

címke rss

Hét százaléknyira vagyunk az amerikai vízummentességtõl

Archívum2006.06.24, 09:30

Magyarország a tíz százalék felé közelít az elutasított vízumkérelmek arányát tekintve Dan Fried európai ügyekben illetékes amerikai külügyminiszter-helyettes szerint, aki pénteken tartott sajtótájékoztatót a transzatlanti kapcsolatokról George Bush elnök bécsi és budapesti látogatását követõen. A vízummentesség elõfeltétele, hogy két éven át az elutasítások ne haladják meg a három százalékot.

Bush csak zoknival viselheti a huszárcsizmát

Archívum2006.06.23, 19:37

Határesetnek tartja a magyar miniszterelnök által George Bushnak ajándékozott huszárcsizmát Görög Ibolya protokollszakértõ, aki az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy a protokoll szabályai szerint az állami vezetõk nem ajándékozhatják meg egymást olyan holmival, ami használat közben az ember bõréhez ér. Bush felesége viszont hiába kapott 280 ezres porcelánkészletet Dobrev Klárától, törvény tiltja neki, hogy azt hazavigye.

Örülhetünk, hogy Bush nem jött hamarabb

Archívum2006.06.22, 19:15

George Bush gépe szerda este leszállt Ferihegyen, és ezzel megkezdõdött az amerikai elnök elsõ és vélhetõen utolsó hivatalos budapesti látogatása. Szimbolikus gesztusokon túl sok minden nem várható a villámvizittõl, bár a BBC elemzõje szerint Bush példaként mutathatja fel a stabil és "aránylag sikeres" Magyarországot. Olvassa el az [origo] összeállítását az amerikai-magyar viszonyról, amelybõl megtudhatja, miért kerülte eddig Bush Magyarországot, és hogy mi köze a két ország kapcsolatának a káposztát faló tehénhez.

Bush szerint tanulhatnak tõlünk az irakiak

Archívum2006.06.22, 19:06

Meglehetõsen rövidre fogta történelmi jelentõségûnek beharangozott budapesti beszédét George Bush amerikai elnök. Az 1956-os forradalom kapcsán nem beszélt az Egyesült Államok akkori tétlenkedésérõl, viszont azt mondta, Irak tanulhat a magyaroktól. Gyurcsány Ferenccel folytatott tárgyalása után kiderült, a vízumkérdésben egyelõre nem várható lényeges változás. Olvassa el az [origo] összefoglalóját az amerikai elnök Budapesten töltött napjáról!

Kellemetlen kérdésekkel szembesül Bécsben Bush

Archívum2006.06.21, 14:03

Várhatóan Guantánamót, a CIA-gépeket és a vízummenetesség kibõvítését is felhozzák az amerikai elnöknek, aki Bécsben tárgyal az Európai Unió vezetõivel. A megbeszéléseken kitérnek az Irán elleni szankciók, illetve Európa energiaügyi problémáira is. Bush bécsi tárgyalásai után Budapestre utazik.

Bécsbe érkezett az amerikai elnök

Archívum2006.06.21, 00:09

Húszórás látogatásra kedd este Bécsbe érkezett George Bush amerikai elnök, aki Condoleezza Rice külügyminiszterrel együtt vesz részt az EU-Egyesült Államok-csúcstalálkozón. A találkozót 1998 óta minden év májusában vagy júniusában tartják meg a transzatlanti partnerség jegyében. Az eddigi tíz ilyen jellegû találkozó felét Washingtonban tartották.

Zarkávi halála óta bizakodóbbak az amerikaiak

Archívum2006.06.21, 06:55

Bizakodóbbak lettak az amerikaiak Abu Muszab az-Zarkávi megölése óta, és George Bush népszerûségének is jót tett az elsõ számú iraki terrorista lebombázása. Megfigyelõk azonban emlékeztetnek, hogy Szaddám Huszein elfogása is csak rövidtávon hozott népszerûség-javulást az amerikai elnöknek.

Bush szeretné bezáratni Guantánamót

Archívum2006.06.21, 17:55

Az uniós-amerikai csúcstalálkozón George Bush kijelentette, hogy szeretné bezáratni Guantánamót, de szerinte a foglyok egy része hidegvérû gyilkos, akiket nem lehet az utcára engedni. A csúcstalálkozót Wolfgang Schüssel kancellár nagyon termékenynek és pozitívnak értékelte.

A metrót is megakasztja Bush

Archívum2006.06.20, 19:11

George Bush amerikai elnök budapesti látogatása másfél napra szinte megbénítja majd a fõvárosi közlekedést, még a metró és a villamosjáratokat is érinti. Hét kerületben már hétfõ óta tilos parkolni, csütörtök reggel nyolc és este hat óra között pedig Budapest frekventált pontjain több órára leállhat a forgalom. A buszok rövídített útvonalon közlekednek, vagy elterelik õket. A mentõk és tûzoltók is kénytelenek kerülõ utat találni. A legjobb annak, aki biciklivel vagy gyalog közlekedik.

Sólyom kényes egyensúlyra törekszik Bushnál

Archívum2006.06.19, 17:51

Kritikát és bírálatot nem kap majd George Bush amerikai elnök a magyar köztársasági elnöktõl, de Sólyom Lászlónak lesznek észrevételei az emberi jogokkal kapcsolatban. Mint a magyar államfõ szóvivõjétõl megtudtuk, Sólyom kényes egyensúlyra törekszik a megbeszélés alatt, hogy a közleményében beígért eszmecsere ne bosszantsa fel az amerikai elnököt.

Háborús bûnösnek nevezte Bush-t Haider

Archívum2006.06.17, 12:46

Ismét háborús bûnösnek nevezte az amerikai elnököt Jörg Haider karintiai kormányzó, aki szerint George Bush szükségtelenül indított háborút Irak ellen, és ezzel destabilizálta a világot.

Függöny mögül lehet csak meglesni Busht

Archívum2006.06.16, 07:30

Nagy felfordulás várható Budapesten jövõ hét közepén, George Bush látogatásakor. Mivel az amerikai elnök a világon az egyik legjobban védett személy, Budapesten is rendkívüli biztonsági intézkedések lesznek: nemcsak a csatornarendszert fésülik át azon a környéken, ahol Bush idõzik, de körözõ helikopterek és a háztetõkön lapuló mesterlövészek is vigyáznak majd. Azon a környéken, ahol Bush kiszáll páncélautójából, még a függönyt se lehet elhúzni. Az elnök együtt ebédel majd a magyar vezetõkkel, és tiszteleg 1956 emléke elõtt.

Bush további 66 milliárdot költhet el Irakban és Afganisztánban

Archívum2006.06.15, 19:29

További 66 milliárd dollárt (mintegy 55 milliárd eurót) szavazott meg csütörtökön az Egyesült Államok kongresszusa az iraki és az afganisztáni hadmûveletekre a helyi média beszámolói szerint. A két helyszínen eddig 410 milliárd dollárt költöttek el.

Váratlanul Irakba látogatott Bush

Archívum2006.06.13, 17:30

Elõre be nem jelenetett látogatásra Bagdadba érkezett George Bush. Az amerikai elnök találkozott Núri Maliki iraki miniszeterelnökkel.

Irak szomszédaitól vár segítséget Bush

Archívum2006.06.12, 23:55

Elsõsorban Irak szomszédait szólította fel a közép-keleti ország megsegítésére George Bush amerikai elnök helyi idõ szerint hétfõ este.

Misztikus hitre keni az USA a raböngyilkosságokat

Archívum2006.06.12, 15:12

Miközben még George Bush amerikai elnök párttársai körében is felerõsödtek a kritikus hangok a guantánamói fogolytáborral szemben a hétvégi öngyilkosságok miatt, a hadsereg illetékesei szándékos harci taktikáról, "aszimmetrikus hadviselésrõl" beszélnek. Nem vet jó fényt az amerikaiakra az sem, hogy kiderült: az egyik öngyilkos fogoly a három közül állítólag kiszabadulás elõtt állt. Épp csak neki nem szóltak.

Most találják csak ki Bush budapesti programját

Archívum2006.06.12, 07:48

Két hét sincs hátra George Bush magyarországi látogatásáig, de az amerikai elnök programját még mindig nem véglegesítették. Bár egyelõre a vendég védelmére hivatott Köztársasági Õrezrednél sem tudják, milyen helyszíneket és eseményeket kell majd biztosítaniuk, szakértõk szerint a biztonsági intézkedések várhatóan Putyin orosz elnök látogatásához hasonlóan, most is megbénítják Budapestet.

Busht aggasztják a guantanamói öngyilkosságok

Archívum2006.06.11, 09:20

Mélységes aggodalmának adott hangot George Bush elnök a guantánamói amerikai fogolytáborban történtek miatt - közölte Washingtonban a Fehér Ház szóvivõje.

Két hét múlva Budapestre jön Bush

Archívum2006.06.08, 16:00

Elõször látogat Magyarországra George Bush amerikai elnök, aki június 22-én érkezik Budapestre, igaz, csak egy napot fog itt tölteni. Bush tárgyalni fog Sólyom László államfõvel is, aki tavaly kritikusan megjegyezte, hogy addig nem megy az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot vesznek az érkezõktõl.

USA: megvan az új pénzügyminiszter

Archívum2006.05.30, 17:01

Henry Paulsont, a Goldman Sachs jelenlegi elnök-vezérigazgatóját nevezte ki pénzügyminiszternek kedden George Bush amerikai elnök a leköszönõ John Snow helyébe.

Mentegeti Bush a sokat fülelõ kémügynökséget

Archívum2006.05.13, 16:27

Csak az al-Kaidára és társszervezeteire irányul az amerikai hírszerzés tevékenysége - állította szombati rádiós beszédében George Bush. Az amerikai elnök elsõsorban a Nemzetbiztonsági Ügynökséget igyekszik mentegetni, amelyet korábban bírósági engedélyek nélkül végzett lehallgatások, most pedig egy hatalmas telefonhívásos adatbázis felállítása miatt értek támadások. Az újabb botrány rosszkor jön Bushnak: népszerûsége minden eddiginél alacsonyabb, és pont a sokat fülelõ ügynökség egyik volt vezetõjét akarja a CIA élére ültetni.

Kioktatja Busht levelében az iráni elnök

Archívum2006.05.09, 17:40

Az iráni elnök által George Bushnak küldött levél, a kiszivárgott részletek szerint Irak kapcsán hazugsággal, 2001. szeptember 11-e esetében pedig titkolózással vádolja az amerikai elnököt. Az iráni vezetõ emellett felteszi a kérdést Bushnak, mikor csatlakozik a vallás felé forduló emberekhez.

Ahmadinezsád levele nem hatotta meg Busht

Archívum2006.05.09, 01:51

A washingtoni Fehér Ház szerint nem változtatja meg az amerikai álláspontot a teheráni nukleáris dossziéról Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfõ George Bush amerikai elnöknek írt levele, mivel nem oszlatja el az iszlám köztársaság atomfegyverkezési ambícióival kapcsolatos nemzetközi aggodalmakat.

Bush élelmiszert küld a dárfúri menekülteknek

Archívum2006.05.08, 21:09

Élelmiszersegéllyel megrakott öt hajót indított el a nyugat-szudáni menekültek megsegítésére George Bush amerikai elnök, aki hétfõn azt is bejelentette, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a világszervezet békefenntartóinak a térségbe vezénylését fogja sürgetni kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Bush "füle" lesz a CIA igazgatója

Archívum2006.05.08, 19:36

Bush terror ellenes, sok bírálatot kiváltott reformterveinek támogatója, Michael Hayden tábornok veszi át a CIA vezetését. Hayden Porter Goss-t követi, aki azért távozott az amerikai hírszerzés élérõl másfél év után, mert nem volt hajlandó beletörõdni, hogy csökkentik a CIA befolyását a hírszerzõi munkában.

Levélben próbálkozik Bushnál az iráni elnök

Archívum2006.05.08, 11:59

Közvetlenül az amerikai elnöknek írt levelet Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök a vitás kérdések megoldására. Ilyen közvetlen kapcsolatfelvételre az iszlám forradalom 1979-es gyõzelme óta nem volt példa a két ország között.

Bush védelmet ígért Izraelnek

Archívum2006.05.05, 07:01

Az Egyesült Államok rendíthetetlen támogatásáról biztosította George Bush amerikai elnök Izraelt a zsidó állam biztonságának szavatolása érdekében. Bush a legnagyobb amerikai zsidó szervezet, a 150 ezer tagot számláló American Jewish Committee alapításának csütörtök esti washingtoni centenáriumi gálaünnepségén szólalt fel.

Lemondott a CIA igazgatója

Archívum2006.05.05, 22:28

Lemondott Porter Goss, az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) igazgatója - jelentette be pénteken George Bush elnök.

Menteni próbálja örökségét Bush

Archívum2006.05.04, 11:14

Nemcsak a külpolitikával, a polgárháború szélére került Irakkal vannak problémái George Bush amerikai elnöknek, hanem a belügyekkel is. Újra ugyan nem indulhat az elnöki székért, de ha nem tesz sürgõsen valamit, akkor kétes örökséget hagyhat maga után, és magával ránthatja pártját is. Elsõ lépésként új arcokkal próbálja felfrissíteni a Fehér Ház vérkeringését, kérdés azonban, hogy lesz-e ereje komolyabb intézkedéseket is hozni.

Bush szerint Irak fordulóponthoz érkezett

Archívum2006.05.01, 18:55

George Bush amerikai elnök szerint Irak "fordulóponthoz" érkezett az új kormány várható megalakulásával, bár az ország még "nehéz napok elõtt áll". Bagdadi értesülések szerint a síita és szunnita csoportok képviselõi hétfõn Bagdadban megállapodásra jutottak a legfontosabb tárcák elosztásáról. Az új kormány várhatóan május 9-én vagy 10-én mutatkozik be az iraki parlamentnek.

Mélyponton George Bush támogatottsága

Archívum2006.04.25, 01:00

Eddig soha nem tapasztalt mélypontra esett George Bush amerikai elnök támogatottsága a lakosság körében a CNN hírtelevízió hétfõ éjszakai jelentése szerint.

Távozik a fehér házi szóvivõ

Archívum2006.04.19, 17:21

Szerdán bejelentette lemondását Scott McClellan fehér házi szóvivõ. Távozása egybeesik a Bush tanácsadóinak jelenleg is folyó átszervezésével.

Bill Gates fogadta elõször a kínai elnököt

Archívum2006.04.19, 12:54

Bill Gates milliárdos üzletemberrel találkozott elõször Hu Csin-tao amerikai látogatása során. A kínai elnök négynapos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. George Bush elnökkel csütörtökön találkozik Washingtonban. A két fél várhatóan fõként a kereskedelmi együttmûködésrõl tárgyal majd.

Bush régi barátnõje lesz az új budapesti nagykövet

Archívum2006.04.12, 08:09

Õsztõl új amerikai nagykövet érkezik Budapestre. A gazdasági végzettségû April Foley korábban volt bankelnök és stratégiai igazgató is különbözõ cégeknél, egyetemista éveiben pedig George Bushsal járt.

Bush cáfolja a csapásmérést Iránra

Archívum2006.04.10, 19:16

Puszta spekulációnak nevezte George Bush amerikai elnök hétfõn azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az Egyesült Államok arra készül, hogy katonai csapást mérjen Iránra.

Bush támogatja a vendégmunkásprogramot

Archívum2006.03.31, 21:26

Támogatásáról biztosította a vendégmunkásprogramot és a határok védelmét szolgáló törvények végrehajtásának fontosságát hangsúlyozta George Bush amerikai elnök pénteken a három észak-amerikai ország csúcstalálkozóját záró sajtóértekezleten a mexikói Cancún városban.

Kemény bírálatot kapott otthon George Bush

Archívum2006.03.23, 06:16

Veszélyesen hozzá nem értõnek nevezte George Bush amerikai elnököt helyi idõ szerint szerdán Harry Reid, a Demokrata Párt szenátusi frakciójának vezetõje.

Bush elnöksége alatt még Irakban marad az USA

Archívum2006.03.22, 11:47

George Bush elnöksége alatt - tehát legalább három évig - még biztosan nem vonul ki véglegesen Irakról az USA. Erre az amerikai elnöknek egy keddi sajtótájékoztatón tett megjegyzése utal - írja a Guardian.

Bush: Amerika megvédi Izraelt Irán ellen

Archívum2006.03.20, 21:35

George Bush amerikai elnök hétfõn arra figyelmeztette Iránt, hogy az Egyesült Államok szükség esetén katonai erõvel is kész megvédeni Izraelt.

Bizalmatlansági indítvány Bush ellen

Archívum2006.03.14, 06:51

A lehallgatási botrány miatt kezdeményezett bizalmatlansági indítványt George Bush ellen egy demokrata szenátor. Russel Feingold indítványát ugyanakkor kicsi az esélye, hogy megszavazná a republikánus többségû amerikai felsõház. Eközben a legfrissebb felmérések szerint Bush népszerûsége soha nem látott mélypontra süllyedt.

Folytatódhat a szigorú hatósági megfigyelés az USA-ban

Archívum2006.03.08, 13:40

Az eredetileg négy évre szóló, a 2001. szeptemberi támadások után bevezetett Patriot törvény sokat kritizált rendelkezéseibõl hármat csak ideiglenesen újítottak meg, de a többit véglegesítették. A lépés George Bush amerikai elnök sikerét jelenti, aki már hónapok óta küzdött a jogszabály megújításáért, ami végül az utolsó pillanatban sikerült.

Bush folytatja a terrorellenes háborút

Archívum2006.03.04, 09:46

A terrorellenes háború folytatását ígérte pakisztáni látogatásán George Bush amerikai elnök. Bush méltatta Musarraf pakisztáni elnököt, amiért csatlakozott a harchoz. Eközben kiderült az USA karacsi konzulátusa ellen végrehajtott merénylettel egy pakisztáni szélsõséges szervezetet gyanúsítanak.

Rendõri szigorral és sztrájkkal várja Busht Pakisztán

Archívum2006.03.03, 09:09

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a pakisztáni fõvárosban, ahova péntek este érkezik George Bush amerikai elnök. A látogatás idejére ugyanakkor sztrájkot hirdetek és tiltakozásokat szerveznek iszlám szervezetek.

A kiközösített India atomprogramját segíti az USA

Archívum2006.03.02, 10:48

Az atomenergia polgári hasznosításához nyújt segítséget az USA Indiának. Az errõl szóló egyezményt csütörtökön véglegesítette George Bush amerikai elnök és Manmohan Szingh indiai kormányfõ. Az atomsorompó-szerzõdéshez nem csatlakozott Indiának egyetlen ország sem szállít nukleáris technológiát, amióta 1998-ban kiderült, atomfegyvert fejlesztett.

Bush tudta, milyen pusztító lesz a Katrina

Archívum2006.03.02, 08:48

Pontosan tájékoztatták George Bush amerikai elnököt a Katrina hurrikán jelentette veszélyekre, még a vihar elõtt. Bush azt állította, hogy nem számítottak ekkora pusztításra. Csakhogy egy most nyilvánosságra hozott felvételrõl kiderült: a szakemberek tisztában voltak a vihar jelentette fenyegetés csaknem minden apsektusával, és ezt közölték is az elnökkel még a Katrina érkezése elõtt.

Integetett Bush, amikor elesett a biciklivel tavaly

Archívum2006.02.28, 09:26

Éppen az õrá vigyázó rendõröknek intett és vetett oda pár jó szót George Bush, amikor kerékpározás közben egy rendõrrel ütközött a tavaly nyári skóciai G8-csúcson - derült ki az esetrõl készült, most nyilvánosságra került rendõrségi jelentésbõl.

Szaddám kiabált, féltestvére dulakodott a bíróságon

Archívum2006.02.13, 14:23

Szaddám Huszein szerint erõszakkal cibálták a bíróság elé perének 11-ik napján. A volt iraki diktátor hevesen kikelt a bíróság, az USA és George Bush amerikai elnök ellen, míg féltestvére õreivel dulakodott, majd a bírónak háttal foglalt helyet. A hétfõi tárgyaláson volt magas rangú iraki vezetõket hallgatnak meg tanúként, a 148 emberáldozattal járó, 1982-es dudzsaili mészárlás ügyében. A pert elnapolták.

Bush: Az USA Izrael védelmére kelne Irán ellenében

Archívum2006.02.01, 20:34

Az Egyesült Államok szükség esetén Izrael védelmére kelne Irán ellenében - jelentette ki az amerikai elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva. George Bush a Tennessee állambeli Nashville felé tartva az elnöki különgépen hírügynökségi tudósítóknak azt mondta, Irán szert tehet nukleáris energiára, semmiképpen sem tehet azonban szert nukleáris fegyverre.

Bush védi a bírósági hozzájárulás nélküli lehallgatásokat

Archívum2006.01.23, 23:51

George Bush amerikai elnök ismét cáfolta, hogy törvényt sértett volna amerikai állampolgárok nemzetközi telefonbeszélgetései bírósági hozzájárulás nélküli lehallgatásának az engedélyezésével.

Bush nemzeti egységkormányt szeretne Irakban

Archívum2006.01.10, 19:50

Nemzeti egységkormány megalakítására, a régi sérelmeken való felülemelkedésre buzdította George Bush amerikai elnök kedden az irakiakat egy beszédében, amelyben azt is jelezte, hogy 2006 során további nehézségekkel kell számolni, de a haladást az iraki demokrácia ellenségei nem tartóztathatják fel.

Zavahri felszólította Busht veresége elismerésére

Archívum2006.01.06, 20:21

Az al-Kaida terrorhálózat második számú vezetõje egy új videoüzenetében üdvözölte "az iszlám iraki gyõzelmét, amellyel csapatcsökkentésre kényszeríti az amerikai erõket", és felszólította George Bush amerikai elnököt, hogy ismerje el vereségét.

Botrány miatt lapít a washingtoni elit

Archívum2006.01.06, 18:46

Sok washingtoni politikusnak lehetnek álmatlan éjszakái, miután vádalkut kötött az ügyészséggel egy korábbi ismert lobbista, Jack Abramoff, aki a hatóságok szerint több kongresszusi tagot is megvesztegetett. Abramoff filmproducerbõl lett az amerikai fõváros egyik legbefolyásosabb figurája, mostanra azonban sokan legszívesebben azt is letagadnák, hogy valaha találkoztak vele.

Bush kenõpénzzel jótékonykodik

Archívum2006.01.04, 19:23

Jótékony célra fordítja George Bush elnök a választási kampányához Jack Abramofftól, az amerikai Republikánus Párt támogatójától befolyt összeget, aki elismerte kenõpénzek fizetését kongresszusi képviselõknek - közölte szerdán a Fehér Ház szóvivõje.

A katonák körében is esett Bush támogatottsága

Archívum2006.01.03, 06:56

Esett George Bush Irak-politikájának támogatottsága az amerikai katonák körében. A hétfõn nyilvánosságra hozott felmérés szerint azonban a többség még így is Bush mellett áll.

Bush aláírta a foglyok kínzását tiltó törvényt

Archívum2005.12.31, 10:06

Az amerikai elnök pénteken aláírta a jövõ évi költségvetést, amely többek között tartalmazza az amerikai fogságban lévõkkel szemben alkalmazott kínzás tilalmát.  George Bush aláírta továbbá a terrorizmus elleni harc erõsítését célzó törvény februárig tartó meghosszabbítását is.

Uniós szexplakát készült Chiracról és Bushról

Archívum2005.12.30, 22:23

Pár nappal az uniós elnökség átvétele elõtt Európával kapcsolatos, sokak által pornográfnak minõsített, közpénzbõl is támogatott plakátok kavartak vihart Ausztriában. Különösen azon akadt meg az emberek szeme, amelyen három személy szexuális aktusa látható, akik II. Erzsébet angol királynõ, Jacques Chirac francia államfõ és George Bush amerikai elnök maszkját viselik.

Megfúrták Bush megfigyelési terveit

Archívum2005.12.23, 11:51

Nem fogadta el az amerikai képviselõház George Bush amerikai elnök javaslatát, hogy állandósítsák az úgynevezett Patriot-törvény átmenetinek szánt részeit. A képviselõk csak egy hónapos hosszabbítást engedélyeztek. Ez a törvény teszi lehetõvé a terrorizmussal gyanúsítottak telefonjainak bírói végzés nélküli lehallgatásával és e-mailjük megfigyelését is.

Terroristának nevezte Busht a bolíviai elnök

Archívum2005.12.21, 06:35

Az új bolíviai elnök, Evo Morales terroristának nevezte George Bush amerikai elnököt. Szerinte az iraki háború állami szintre emelt terrorizmus. Az indián származású bolíviai elnök ugyanakkor magasztalta Fidel Castrót és Hugo Chávez venezuelai elnököt.

Bush nem tud meglenni a lehallgatások nélkül

Archívum2005.12.19, 18:16

George Bush amerikai elnök szerint az ország hatékony védelme miatt van szükség a bírói végzés nélküli lehallgatásokra. Az amerikai elnök errõl hétfõn beszélt egy sajtótájékoztatón, amelyen egyúttal sürgette a Patriot-törvény eddig elmaradt meghosszabbítását is mondván, az USA nem tud nélküle meglenni.

Bush vállalta a felelõsséget a lehallgatásokért

Archívum2005.12.17, 18:38

George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében elismerte, hogy aláírt egy olyan rendeletet, amely lehetõvé tette, hogy bírói felhatalmazás nélkül amerikai állampolgárokat és külföldieket hallgassanak le az Egyesült Államokban a terrorizmus elleni harc érdekében. Az elnök hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a rendelet nem lépte át az alkotmányos kereteket.

Times: Bush illegális lehallgatást engedélyezett

Archívum2005.12.16, 19:22

Az Egyesült Államokban élõ amerikai állampolgárok és külföldiek nemzetközi telefonhívásainak és elektronikus leveleinek bírói engedély nélküli lehallgatására, ellenõrzésére adott felhatalmazást George Bush amerikai elnök 2002-ben a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) a The New York Times pénteki száma szerint. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter cáfolta, hogy az elnök átlépné a törvényesség határait, egyben hangsúlyozta, hogy hírszerzési ügyekrõl nem nyilatkozik.

Kissé nõtt Bush népszerûsége

Archívum2005.12.08, 08:21

Az elõzõ havi mélyponthoz képest nõtt George Bush népszerûsége - derült ki egy New York Timesban közölt felmérésbõl. Az amerikai elnökrõl az emberek 40 százaléka formált kedvezõ véleményt. A megkérdezettek kétharmada szerint ugyanakkor az ekln9ök nem tudja, hogyan arathat gyõzelmet Irakban.

Bush: Amerika nem fizet a túszokért

Archívum2005.12.07, 00:11

Az Egyesült Államok nem fizet váltságdíjat Irakban elrabolt túszokért, de minden rendelkezésére álló hírszerzési lehetõséget bevet annak érdekében, hogy megtalálja és kiszabadítsa õket - szögezte le George Bush amerikai elnök kedden Washingtonban.

Bush határozottan támogatja a halálbüntetést

Archívum2005.12.02, 21:29

George Bush amerikai elnök "rendíthetetlenül támogatja" a halálbüntetést, mivel az ártatlan életeket megmentését segítheti - közölte a Fehér Ház szóvivõje pénteken, azon a napon, amelyen az Egyesült Államokban végrehajtották az ezredik kivégzést a legsúlyosabb büntetési nem 1976. évi visszaállítása óta.

Bush tudta, hogy Iraknak nincs köze a terrortámadásokhoz

Archívum2005.11.25, 19:19

Tíz nappal 2001. szeptember 11. után George Bush amerikai elnököt úgy tájékoztatta a hírszerzés, hogy nincs semmiféle hitelt érdemlõ bizonyíték, amely a New York-i és washingtoni terrortámadást vagy pedig az al-Kaida terrorhálózatot összekötné Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimjével - olvasható a The National Journal hírmagazin legfrissebb számában.

Bush katari támadásterve miatt fenyegetik a brit sajtót

Archívum2005.11.23, 12:24

Bírósági eljárással fenyegeti a sajtót a brit kormány. A fenyegetés oka, hogy kedden egy titkos dokumentumra hivatkozva a Daily Mirror azt írta: George Bush meg akarta támadni a katari al-Dzsazíra televíziót, és errõl Tony Blair beszélte le. A brit kormányzat még soha nem fenyegette a sajtót amiatt, hogy kiszivárogtatott dokumentumokat jelentetnek meg.

Meghívta az USA-ba a kínai elnököt Bush

Archívum2005.11.20, 09:07

George Bush megívására az Egyesült Államokba utazik Hu Csin-tao kínai államfõ a közeljövõben. Az amerikai elnök a kínai kollégájával folytatott megbeszélésen adta át a meghívót. A tárgyalásokon elsõsorban a Kína felé fennálló amerikai kereskedelmi deficit csökkentésének lehetõségeirõl esett szó, de a két vezetõ beszélt Tajvanról, a kínai vallásszabadságról és az észak-koreai atomfenyegetésrõl is.

Az USA kongresszusa elutasította az azonnali iraki kivonulást

Archívum2005.11.19, 09:49

Az amerikai képviselõház nagy többséggel elutasította azt a határozatjavaslatot, amelyben az Irakban állomásozó amerikai csapatok azonnali kivonására szólított volna fel. A republikánus többségû képviselõház ezzel csapást mért az iraki háború és Bush elnök politikájának bírálóira.

Bush nem gondolkodik az iraki csapatkivonáson

Archívum2005.11.19, 02:08

George Bush amerikai elnök pénteken visszautasította, hogy az iraki háború ellenzõinek követelését teljesítve megszabja az amerikai csapatok kivonásának dátumát.

Negatív rekordon Bush népszerûségi mutatója

Archívum2005.11.18, 11:53

Újabb mélységi rekordot megdöntve, 34 százalékra süllyedt az Egyesült Államok elnökének, George Bushnak a hivatali teljesítményét kedvezõen megítélõ amerikaiak aránya a Harris közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint.

Gyújtogattak a Bush-ellenes tüntetõk Argentínában

Archívum2005.11.05, 12:49

Gyújtogatott és kirakatokat zúzott be az argentínai Mar del Platában több száz ember, és összetûzésbe keveredtek a rendõrökkel is. A rendbontók George Bush látogatása ellen tiltakoztak, aki az Amerikai Államok Szervezete csúcsértekezletére érkezett az üdülõvárosba.

Az amerikaiak fele nem bízik az elnökben

Archívum2005.11.04, 06:52

Az amerikaiak fele kételkedik George Bush amerikai elnök becsületességében - derül ki egy közvélemény-kutatásából. Az elnök iránt saját pártjában is fogy a bizalom.

Jimmy Carter keményen bírálta Bush elnököt

Archívum2005.11.03, 01:48

Az évtizedek óta az amerikai külpolitika alappillérét jelentõ erkölcsi értékrend aláásásával vádolta meg Jimmy Carter volt amerikai elnök a hivatalban lévõ George Bush elnököt szerdán egy tévémûsorban.

Károly herceg találkozott Bush elnökkel

Archívum2005.11.02, 21:31

George Bush amerikai elnökkel és feleségével, Laura Bushsal ebédelt a washingtoni Fehér Házban Károly brit trónörökös és felesége, Camilla hercegnõ szerdán, egyesült államokbeli látogatásuk második napján.

Bush a csorba kiköszörülését ígéri

Archívum2005.10.30, 20:45

Újrakezdést ígért a jövõ hétre az amerikai elnök, akinek népszerûségi mutatója mélypontra zuhant, miután vádat emeltek pénteken a kormány egyik legfontosabb tanácsadója ellen egy CIA-ügynök leleplezése miatt; a szenátus demokrata frakciójának vezetõje bocsánatkérésre sürgette George Busht és Dick Cheney-t tanácsadóik állítólagos törvénytelen cselekedetei miatt.

Busht gyengíti Libby lemondása

Archívum2005.10.29, 00:08

Hivatalosan vádat emeltek pénteken Dick Cheney amerikai alelnök fõtanácsadója és hivatalának vezetõje, Lewis "Scooter" Libby ellen hamis eskü, az igazságszolgáltatás akadályozása és a hatóságok félrevezetése címén Valerie Plame fedett CIA-ügynök személyazonosságának kiszivárogtatása ügyében. Karl Rove fehér házi tanácsadó ügyében tovább folyik a vizsgálat. A befolyásos tanácsadó lemondása megrengetheti Bush elnök amúgy is gyengülõ pozícióját.

Idén már nem nyerne választást Bush

Archívum2005.10.26, 12:40

Idén már nem nyerne egy esetleges elnökválasztáson George Bush a legfrissebb felmérések szerint. A CNN közremûködésével készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a többség elégedetlen az elnök munkájával, és úgy vélik, hogy egy demokrata elnök számos kérdésben jobban teljesítene a konzervatív Bushnál.

Bush megnevezte Greenspan utódját

Archívum2005.10.25, 09:26

Megnevezte jelöltjét a Fed elnöki tisztére George Bush amerikai elnök. Az amerikai jegybank élére vezetõ gazdasági tanácsadóját, Ben Bernanket ültetné az elnök. A Fed-elnök beiktatásához szenátusi jóváhagyás szükséges. Szakértõk szerint Bernanke a Greenspan-éra folyamatosságot testesíti meg, azonban egyesek szerint túlságosan kötõdik Bush-hoz. Alan Greenspan 1987 óta töltötte be a Fed elnöki tisztét.

Bush ENSZ-szankciókat sürget Szíria ellen

Archívum2005.10.25, 21:25

George Bush amerikai elnök kedden ismét azzal vádolta meg Szíriát, hogy a szomszédos Libanon megingatására törekszik, terroristákat támogat, és sürgette, hogy a világszervezet hozzon büntetõintézkedéseket a közel-keleti arab ország ellen.

Amerika jövõre 70 ezer menekültet fogad be

Archívum2005.10.25, 02:01

George Bush amerikai elnök 70 ezer menekült befogadását engedélyezte a következõ pénzügyi évre - jelentette be a Fehér Ház.

Az MSZP kéri a titkos táviratokat

Archívum2005.10.21, 16:19

Egy MSZP-s képviselõ elkérte a Külügyminisztériumtól azokat a titkos táviratokat, amelyeket washingtoni magyar diplomaták írtak a kormánynak 2001. szeptember 11. után. Erre azután került sor, hogy a Fidesz szóvá tette: szerintük Gyurcsány árulkodott Orbánra, amikor találkozott George Bushsal.

Bush derûlátó az izraeli-palesztin békét illetõen

Archívum2005.10.20, 18:35

George Bush amerikai elnök szerint a végsõ cél, az egymás mellett békében élõ palesztin és izraeli állam közelebb került a megvalósításhoz, mint eddig valaha, és az elnök derûlátóbb a béke kilátásait illetõen, mint öt évvel ezelõtt, amikor hivatalba lépett. Az amerikai elnök a Fehér Ház kertjében nyilatkozott csütörtökön Mamúd Abbász palesztin elnökkel folytatott egyórás tárgyalása után.

Titkos táviratokra hivatkozik Gyurcsány

Archívum2005.10.18, 15:23

A Fidesz ismét szóvá tette, hogy szerintük Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára. Gyurcsány erre azt mondta, nem érdemes õt ezzel az üggyel vádolni, mert nem neki van takargatnivalója. Hozzátette: Orbán hozzájárulásával nyilvánosságra hozná azokat a titkos táviratokat, melyeket a magyar diplomaták írtak haza 2001. szeptember 11-e után arról: miként vélekedik az amerikai kormányzat a magyar kormányról. ...

Bush a bolgár ápolónõk szabadon bocsátását követeli

Archívum2005.10.17, 20:39

Halálra ítélt bolgár ápolónõk kiszabadítására szólította fel Líbiát hétfõn George Bush amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta Georgi Parvanovot, Bulgária elnökét. Líbiában tavaly májusban öt bolgár ápolónõt elsõ fokon halálra ítéltek azzal a váddal, hogy 380 gyereket megfertõztek az AIDS vírusával.

Bush gratulált az irakiaknak

Archívum2005.10.16, 22:44

Gratulált az irakiaknak az alkotmányról szóló népszavazáson való részvételért George Bush amerikai elnök. Bush elégedetten nyugtázta, hogy a népszavazáson jóbval kevesebb erõszakos cselekmény történt, mint a januári parlamenti választáson. Az elnök szerint a népszavazás súlyos csapás a terrorizmusra. A szavazás eredménye nem ismert.

Fidesz: Gyurcsány árulkodott Bushnak

Archívum2005.10.12, 17:49

A Fidesz szerint Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor a múlt héten találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára. A miniszterelnök viszont azt mondta: a kritikát az Egyesült Államok fogalmazta meg. A Fidesz szerint azóta Somogyi Ferenc külügyminiszter és a kormányszóvivõ is meghazudtolta Gyurcsányt.

Gyurcsány meghívta Magyarországra George Busht

Archívum2005.10.07, 20:25

A gazdasági és világpolitikai kérdéseken volt a hangsúly George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök pénteki fehér házi megbeszélésén. A magyar miniszterelnök meghívta Magyarországra az amerikai elnököt, aki hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli a meghívást, ám pontos idõpontot még nem tudott mondani.

Ma találkozik Bush és Gyurcsány

Archívum2005.10.07, 16:19

Hazai idõ szerint péntek délután találkozik George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök. A megbeszélés elõtt a magyar kormányfõ amerikai üzletemberekkel reggelizik.

"George, eredj és harcolj" - mondta az Úr Bushnak

Archívum2005.10.07, 14:25

Isteni sugallatra indított harcot az afganisztáni terroristák és az iraki rezsim ellen George Bush amerikai elnök. Legalábbis ezt állítja Nabil Szaát volt palesztin külügyminiszter, aki elõtt 2003-ban tárta fel vallási buzgalmát az amerikai elnök. A palesztin politikus a BBC egy jövõ héten induló, az izraeli-palesztin diplomáciáról szóló dokumentumsorozatában beszél errõl. Bush további támogatást kért az amerikai közvéleménytõl az iraki harcokhoz.

A "hat láb magas pitbullt" tette fõbíróvá Bush

Archívum2005.10.06, 11:43

Számos kritika érte az amerikai elnököt amiatt, hogy az Egyesült Államok Legfelsõ Bíróságának bírójává jelölte Harriet Mierst. Miers ugyanis soha nem volt még bíró, alig publikált, és sokáig Bush személyi ügyvédjeként dolgozott. Támogatói szerint ugyanakkor az alig ismert szakember jó választás, mivel tiszta lappal indul.

Jövõ héten Bushhoz utazik Gyurcsány

Archívum2005.09.30, 09:09

Négynapos amerikai látogatásra indul a jövõ héten Gurcsány Ferenc. A miniszterelnök George Bush amerikai elnökkel is találkozik. Gyurcsányt a külügy-, a gazdasági és a honvédelmi miniszter kíséri. A megbeszéléseken várhatóan szó esik a az egészségügyi és tudományos együttmûködésrõl és a vízummentességrõl is.

Összeesküvéssel vádolják George Bush szövetségesét

Archívum2005.09.29, 11:36

A vádak szerint szabálytalanul juttatott 190 ezer dollárnyi támogatást 2002-ben texasi republikánus jelölteknek George Bush egyik közeli szövetségese. Az USA kongresszusának republikánus párti frakcióvezetõje a csak Kalapácsnak nevezett Tom Delay ellen Texasban emeltek vádat emiatt. Ha bebizonyosodnak az ellene felhozott vádak, az érzékenyen érintheti az elnököt is.

Beruházást, segélyt ígér Bush New Orleansnak

Archívum2005.09.16, 17:10

George Bush amerikai elnök elismerte, hogy a kormány nem állt a helyzet magaslatán a New Orleans-i katasztrófa után. Az USA vezetõje megígérte: mindent megtesznek, hogy helyreállítsák a hurrikán sújtotta partvidéket.

Bush és Putyin az egységet hangsúlyozza

Archívum2005.09.16, 23:19

Nézeteik azonosságát vagy közelségét igyekezett kidomborítani George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a washingtoni Fehér Házban tartott pénteki találkozójukat követõ sajtóértekezletükön.

Bush vállalja a felelõsséget a mentés hibáiért

Archívum2005.09.13, 19:01

"Teljes felelõsséget" vállalt kedden George Bush amerikai elnök az amerikai kormányzat hibáiért a Katrina hurrikán okozta humanitárius válság mentési, segélyezési munkálataiban.

Az amerikai szenátus a legfelsõbb bíróság új elnökérõl dönt

Archívum2005.09.12, 19:38

Az amerikai szenátus jogi bizottsága hétfõn megkezdte a szövetségi legfelsõbb bíróság élére kinevezett John Roberts meghallgatását. George Bush amerikai elnök szeptember 5-én nevezte ki Roberts fellebbviteli bírót a két nappal korábban elhunyt William Rehnquist helyébe, aki csaknem két évtizeden át volt a kilenctagú testület elnöke.