GDP

címke rss

A szegények még szegényebbek lettek az unióban

Gazdaság2016.06.15, 14:29

Óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az uniós átlag 271, illetve 46 százalékát tette ki tavaly, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásé (AIC) pedig 137, illetve 51 százalék volt - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat)jelentésből. Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került 68, illetve 62 százalékos eredménnyel.

Jövőre tovább mérséklődik a bankadó

Gazdaság2016.06.09, 14:17

Magyarország 2008-ban, már Görögország előtt csődhelyzetbe került, és a kormányváltás után, hat év megfeszített munkával sikerült konszolidálni a gazdaságot - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Financial Times londoni gazdasági napilap online kiadásának adott interjúban.

Fejenként 150 ezer forintba került az erőszak Magyarországon

Gazdaság2016.06.09, 08:35

Magyarország a 19. legbékésebb ország a világon. A lista elején Izland, Dánia és Ausztria állnak, a végén Szíria, Dél-Szudán és Irak. A magyar gazdaságnak 1,5 ezer milliárd forintba került az erőszak 2015-ben, a világgazdaságnak 3,7 ezer billió forintba. Még soha nem volt ennyi terrortámadás a világban, a menekültek száma a II. világháború óta nem volt ilyen magas.

Magyarország nem áll készen az euróra az EKB szerint

Gazdaság2016.06.07, 14:55

Az euró bevezetésére uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamilyen szempontból a belépési feltételeknek - állapítja meg az Európai Központi Bank kedden publikált 2016-os konvergenciajelentése.

Ósdi és káros: rossz brand Kelet-Európa

Gazdaság2016.06.06, 14:28

Idejétmúlt, hamis és káros az, ahogy a Kelet-Európa-kifejezést nyugaton használják – véli az Economist. A hétvégén újra közzétett videó szerint Európa országait újfajta módokon kellene felosztani, beszélhetnénk például Dunai-Európáról, vagy az oroszoktól tartó tengelyről.

A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét

Gazdaság2016.05.30, 10:25

A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.

Fogy az optimizmus a Gazdaságkutatónál

Gazdaság2016.05.30, 04:56

Az első negyedévben a magyar növekedésnél az unióban csak a görög volt kedvezőtlenebb, a vártnál rosszabb adat miatt a GKI 2,3 százalékról 2 százalékra csökkentette idei növekedési prognózisát, de akár ennél lassúbb GDP-bővülés is lehetséges - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Egy ország GDP-jének megfelelő iparág a hamisítás

Gazdaság2016.05.24, 14:02

Tíz év alatt megduplázódott az EU-ba érkező hamis áruk száma. A cípőktől, óráktól a gépeken át a gyógyszerekig sokféle hamis áru érkezik Ázsiából, különösen az internetes feketekereskedelem indult virágzásnak.

Ötszázalékos internetáfáról beszélt Orbán Viktor

Gazdaság2016.05.19, 16:19

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a gazdasági növekedés mértékétől függ, hogy mekkora mértékben csökken az internet áfája.

A menekültek kétszer annyit hoznak, mint amennyit visznek egy közgazdász szerint

Gazdaság2016.05.18, 11:32

2015 és 2020 között a menekültek 22 ezer milliárd forintnyi euróba fognak kerülni Európának, ugyanakkor az általuk gerjesztett plusz gazdasági növekedés kétszer ekkora többletet jelent majd az Európai Bizottság elnökének volt gazdasági tanácsadója szerint. A történelmi példák is azt bizonyítják, hogy sikeresen be lehet illeszteni nagyszámú bevándorlót. 

Az internet emelheti ki a világot a szegénységből

Techbázis2016.05.17, 18:01

Ugyan számunkra a mindennapok részét képezi az internet, meglepően sok embernek nincs még hozzáférése. Jelenleg a világ 56 százaléka offline, azaz 4,1 milliárd embernek nincs netelérése. Pedig az internet terjedése félmilliárd embert emelhetne ki a szegénységből, és több milliárd dollárral növelhetné meg a globális gazdasági teljesítményt. Ma van az internet világnapja.

Réka és Norbi kezében a döntés

Gazdaság2016.05.15, 11:11

2015 végéhez képest zsugorodott a magyar GDP. Az építőipar pocsékul teljesített, de az autóipar sem jeleskedett, az uniós pénzek csak csordogáltak. Varga Mihály szerint a visszaesés csak átmeneti. A Norbi Update közgyűlése május végén dönt a cég tőzsdéről való kivezetéséről. Ezt Schobert Norbert kezdeményezte, a döntést ő fogja meghozni a feleségével, mert övék a részvények nagy része. Körülbelül 100 taxis tüntetett az Uber ellen, a taxisok szakszervezete a demonstráció ellen szólalt fel. Az Uber azért demonstrált, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön vele. Ez volt a héten a gazdaságban.

Maradt még erő a magyar gazdaságban

Gazdaság2016.05.13, 18:05

A 2 százalékos gazdasági növekedést idén még könnyedén megugorhatja Magyarország, viszont azzal számolni kell, hogy uniós források nélkül, gyengélkedő építőiparral nagyon nehéz tartani a növekedési ütemet. A lakosság támogatásában még maradt potenciál, ahogy a járműgyártásban is, így az Origo által megkérdezett elemzők szerint még nem kell aggódni.

2 százaléknál is kevesebb lehet a magyar GDP-növekedés

Gazdaság2016.05.13, 17:24

Csaknem felére csökkentette a magyar GDP-előrejelzéseket egy elemzőcég az első negyedéves GDP-adatok láttán. A Nomura szerint recesszió is jöhet, ha még három hónapon keresztül folytatódik a csökkenés.

Már az IMF is aggódik a brexit miatt

Gazdaság2016.05.13, 20:51

Súlyos veszteséget okozhatna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - áll a Nemzetközi Valutaalap pénteken Londonban ismertetett új országjelentésében.

Évek óta először csökkent a magyar GDP

Gazdaság2016.05.13, 17:58

2015 első negyedévéhez képest 0,9 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je 2016 első negyedévében, viszont 2015 utolsó negyedévéhez képest 0,8 százalékkal csökkent. Ilyesmire 2012 óta nem volt példa. 

A brit jegybank is tart a Brexittől

Gazdaság2016.05.12, 17:38

Csökkentette a brit gazdaság növekedésre adott előrejelzését csütörtökön ismertetett új inflációs jelentésében a brit jegybank, hangsúlyozva, hogy a rontott prognózisra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás jelenti.

Tartható a 2 százalékos hiánycél

Gazdaság2016.05.09, 12:20

Az államháztartás központi alrendszerének 2016. április végi halmozott hiánya 144,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Erős növekedésre számít az OECD Magyarországon

Gazdaság2016.05.06, 16:06

Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz.

2,3 százalékos magyar növekedést jósol az IMF

Gazdaság2016.05.06, 12:17

Gyorsuló ütemű magyar növekedésre számít az IMF. A pénteki tanulmányuk szerint, bár az EU-n kívüli kelet-európai államokban csökken a recesszió, az EU keleti tagállamai így is elhúznak mellettük.

Megdicsérte a kormányt az IMF

Gazdaság2016.04.29, 16:10

Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap.

16 százalékkal nőtt a forintban mért államadósság

Gazdaság2016.04.29, 15:31

A magyar gazdaság teljesítményének bővülése 2015-ben folytatódott, a bruttó hazai termék 2015-ben 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel a gazdasági teljesítményváltozással az uniós rangsorban a középmezőnybe tartozik.

Még a jegybank támadásait is bírja a forint

Gazdaság2016.04.28, 13:09

Csökkenő alapkamatra és stabil forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzői, akik szerint az MNB lépései hiába gyengítik a magyar fizetőeszköz árfolyamát, számottevő forintgyengülésre nincs kilátás.

Százmilliárdokat bukhatna Magyarország a brexittel

Gazdaság2016.04.26, 11:42

A magyar gazdaság százmilliárdokkal lenne karcsúbb egy esetleges brexittel, azaz a britek távozásával az Európai Unióból. Az Equilor szakértői szerint azonban erre nem fog sor kerülni, a szigetország kilépése nem tűnik reálisnak. A magyar GDP 2,2 százalékkal bővülhet az idén 0,6 százalékos infláció mellett, míg a forint árfolyama érdemben nem változik az idén.

Nem tudott érdemben növekedni az euróövezet gazdasága

Gazdaság2016.04.05, 11:51

Enyhén erősödött a gazdasági növekedés üteme márciusban az euróövezeti magánszektorban, miközben makacsul tartja magát a deflációs nyomás a nyomott keresletre válaszul nyújtott árengedmények miatt - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek végleges adataiból.

Csökkent tavaly az államadósság

Gazdaság2016.03.31, 09:48

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága 2015. végén a GDP 75,3 százaléka, 25 394 milliárd forint volt - jelentette a pénzügyi számlák 2015. negyedik negyedéves adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank. Az adósság egy év alatt 0,9 százalékponttal csökkent a 2014. végi 76,2 százalékról.

A 9 százalékot is eléri a munkanélküliség a GKI szerint

Gazdaság2016.03.30, 16:22

A GKI Gazdaságkutató Zrt. idén 2,3 százalékos gazdasági növekedést és 0,8 százalékos inflációt vár – mondta Vértes András, a GKI elnök-vezérigazgatója. A GKI arról is írt, hogy a munkanélküliség csak papíron alacsony, a valóságban 9 százalék körüli lehet.

Egy régi démon fenyegeti a befektetőket

Archívum2016.03.25, 12:07

Ahogy napjainkban a világgazdaság egyre ismeretlenebb és ingoványosabb utakon jár, egy rég nem látott veszedelemmel találhatja szembe magát. A Bank of America jelentése szerint ugyanis újra felütheti a fejét az 1970-es évek nagy démonja, a „stagfláció”.

Még egy Brexit sem tenne keresztbe a magyar növekedésnek

Gazdaság2016.03.23, 15:24

Idén 2,5, 2017-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a Takarékbank elemzői szerint. A világgazdaság növekedési kilátásaiban nem tapasztalható javulás, a bank szakértői szerint a magyar gazdaság külső környezete mégis inkább kedvezőnek mondható.

Magyarországnak saját lábán kell állnia

Gazdaság2016.03.22, 10:28

Lehetséges és szükséges is úgy tervezni a költségvetést, hogy abban a hiány nulla legyen - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Szebbnek látszik a magyar gazdaság Angliából

Gazdaság2016.03.15, 08:03

Javították a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére adott becslésüket felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank várhatóan ismét kamatcsökkentésekre szánja el magát a céltól messze elmaradó infláció és az eurójegybank enyhítési lépései miatt, így akár 1,00 százalékig csökkenhet az alapkamat.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte őket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelső ...

Varga Mihály ilyet még nem látott a büdzsében

Gazdaság2016.03.08, 14:18

Történelmi eredmény Varga Mihály szerint, hogy az év első két hónapjában pozitív mérlege lett az államháztartásnak. Az adatok jegyzése, 1998 óta ugyanis erre még nem volt példa a magyar költségvetésben.

Még mindig sokat oszt újra az állam

Gazdaság2016.03.08, 12:50

A vártnál nagyobb mértékben nőtt tavaly a magyar gazdaság, de az idén lassulás jöhet: a K&H Bank elemzői 2-2,3 százalékos növekedést várnak 2016-ra – derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. Németh Dávid, a bank vezető elemzője szerint a növekedés egyik alappillére az uniós források, amelynek elköltésében jelentős különbségek vannak a régiós országokban. Az állami újraelosztás még mindig magas Magyarországon: az általános állami szolgáltatásokra és a gazdasági ügyekre uniós szinten sokat fordítunk, de az oktatásra és az egészügyre már kevesebbet.

Nőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2016.03.08, 11:21

A múlt év negyedik negyedévében 3,2, a 2015-ös év egészében 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakával összehasonlítva - erősítette meg a részletes adatok alapján második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

A futás pörgeti a GDP-t

Gazdaság2016.03.01, 15:49

A turizmuson belül a futóturizmus lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a következő években, a futóversenyeknek nemcsak egészséges életre nevelő, szemléletformáló hatásuk van, hanem kézzelfogható gazdasági hasznot és pozitív külföldi médiavisszhangot is generálnak - mondta Varga Mihály a futóversenyek nemzetgazdasági hatásait vizsgáló tanulmány bemutatóján.

Ilyen, amikor közel 2 millió embert rúgnak ki

Archívum2016.02.29, 17:49

A hivatalos becslések szerint a kínai szén- és acéliparból 1,8 millió ember bocsáthatnak el az ipari többletkapacitás leépítésének jegyében. Noha az elbocsátásokra nincs meghatározott időkeret, a közel 2 milliós szint a szektorokban dolgozók mintegy 15 százalékát jelenti.

Jót tehet a menekültválság az európai növekedésnek

Gazdaság2016.02.29, 12:45

A menekültválság erősítheti az európai gazdaságot az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Pierre Moscovici a hétvégén arról beszélt, hogy a különböző állami költekezések, amelyeket a migránsok fogadására indítottak az államok ösztönző hatással vannak a gazdaságra.

Visszaeshet a magyar növekedés az országjelentés szerint

Gazdaság2016.02.26, 16:29

Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek az Európai Bizottság országjelentése szerint.

Megerősítették a gyenge brit adatot

Gazdaság2016.02.25, 13:18

Lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett, részletes adatokra alapozott - az előzővel azonos - második becslése szerint.

Csak a bizalom hiányzik Németországban

Gazdaság2016.02.22, 18:15

Németország kedden közli a friss GDP-adatait. Látszólag minden a helyén van ahhoz, hogy pörögjenek az országban a beruházások. Egyetlen kulcsfontosságú tényező azonban gyengélkedik, és komolyan megnehezíti a német gazdaság helyzetét.

Tévhit, hogy az alacsony olajár jót tesz a világgazdaságnak

Archívum2016.02.19, 10:58

Az alacsony olajár következtében fellépő megtakarítások az importőr országokban sokkal kevésbé segítik a világgazdaságot, mint amennyire az exportőrök szenvedése visszaveti azt. Egy friss számítás szerint éppen ezért a globális GDP egyértelműen vesztese a fekete arany beszakadásának.

Figyelmeztet a Moody's: minden összeesküdött a növekedés ellen

Archívum2016.02.18, 12:05

A globális kockázatok megnőttek november óta, és a világ vezetőinél már alig maradtak monetáris és fiskális eszközök, hogy megküzdjenek a fenyegetésekkel – írja a Moody’s a negyedéves, 2016-17-es globális makrogazdasági előrejelzésében. Az összeomló nyersanyagárak pedig továbbra is kemény nehézséget okoznak majd a hitelminősítő szerint.

Agyondicsérte Magyarországot az IMF

Gazdaság2016.02.16, 17:55

Jól teljesít a valutaalap szerint a magyar gazdaság – ez a legfontosabb megállapítása az IMF küldöttségének szokásos éves felülvizsgálatáról készült jelentésnek.

Lassan nem marad, aki ne akarna sztrájkolni vagy tüntetni

Gazdaság2016.02.13, 18:20

Demonstráltak a tanárok, az egészségügyisek és a közalkalmazottak szervezetei. Sztrájkra készülnek a BKV-sok és a volánosok. Panaszkodnak a vízügyisek. A MÁV-osok elégedetlenek a vasúttársaság bérajánlatával. Lázár János azt mondta, a kormány szinte minden közszolgáltatást államosítana. Tarlós Istvánék beterjesztették Budapest költségvetését, amely szerint a főváros egyebek mellett a rezsicsökkentés miatt van bajban. Szépen nőtt a GDP decemberben, és jól állt a költségvetés januárban. Rogán Antal minisztériuma pluszpénzt kapott. Új rendelet jelent meg a csokhoz. Több külföldi jött Magyarországra nyaralni, és több magyar ment Horvátoországba. ...

Brutális orosz recesszióra számít a Barclays

Gazdaság2016.02.05, 16:23

Megfeleződhet az orosz GDP dollárban számolt értéke, a tartósan alacsony ár miatt a rubel további esésére számítanak a Barclays elemzői.

Az uniós becslésnél gyengébb növekedést vár a KFI

Gazdaság2016.02.04, 14:21

A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint idén még 2,2 százalékos lehet a GDP növekedése, azonban 2017-től 2 százalék alá lassulhat a gazdaság bővülése.

Brüsszel szinte csak jót jósol a magyar gazdaságnak

Gazdaság2016.02.04, 12:55

Enyhén lassuló, majd gyorsuló növekedést, csökkenő munkanélküliséget, alacsony államháztartási hiányt vár az Európai Bizottság Magyarországon 2017 végéig.

Lassult, de stabil a brit növekedés

Gazdaság2016.01.28, 17:05

Jelentősen lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme. Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a brit EU-tagságról tervezett népszavazás további lefelé ható kockázatokkal terheli a növekedési kilátásokat.