Fidesz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- parlament
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hihetetlenül csodálatos boldogság - Fidesz-ünnep a Bálnánál
- címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz
- Címkefelhő »
A legnagyobb német ellenzéki párt több vezetője gratulált Orbán Viktornak
Gratulált Orbán Viktor kormányfőnek a Fidesz országgyűlési választási győzelméhez hétfőn a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) több vezető politikusa.
- címkék:
- Németország
- választás 2018
- Fidesz
- AfD
- Címkefelhő »
A német kereszténydemokraták gratuláltak Orbán Viktornak
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gratulál Orbán Viktor magyar kormányfőnek és pártjának az egyértelmű választási győzelemhez - jelentette ki a CDU főtitkára Berlinben.
A sok szavazó erős felhatalmazást jelent a következő kormánynak
A magas részvétel mutatja, hogy az emberek átérezték a választás súlyát, azt, hogy az ország jövőjéről is dönthettek - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.
Orbán Viktor: Győztünk! - élőben közvetítettük a miniszterelnök beszédét
Ma este többször kapcsoltuk a Fidesz választási központját. Élőben közvetítettük Orbán Viktor győzelmi beszédét. Emellett interjúkat is készítettünk fideszes politikusokkal.
- címkék:
- választás
- sajtótájékoztató
- Fidesz
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Mindenkire szükség van, minden szavazat számít - videó
Újabb videót tett ki Orbán Viktor a Facebook-oldalára, amelyben köszönetet mond azoknak, akik már elmentek szavazni, és továbbra is arra kér mindenkit, aki még nem ment, hogy szavazzon.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
Orbán Viktor és a Fidesz
Elmondom röviden, többek között miért szavazok Orbán Viktorra.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Jobbik a hatalomért és a pénzért még a saját szavazóit is elárulta
A Fidesz-frakció Vona Gábor, a Jobbik elnökének ceglédi kampányára reagálva adott ki közleményt.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
Már a Facebookon is megmutathatjuk, hogy Fidesz-szavazók vagyunk
A 888.hu Facebook-oldala tegnap létrehozott egy Facebook-profilképkeretet, amelyben az azt alkalmazó felhasználó a Fidesz és Orbán Viktor melletti szavazás fontosságára tudja felhívni a figyelmet. A 888.hu által kreált kereten belül az „Orbánra szavazok" felirat jelenik meg a profilkép alján és egy Fidesz-embléma. A hivatkozást a Ripost Facebook-oldala is megosztotta. A hasonló keretek egyre elterjedtebbek és népszerűbbek az egész világon.
- címkék:
- Hajrá Magyarország
- Fidesz
- 888.hu
- Címkefelhő »
A Fidesz az NVB-hez fordul a Soros-hálózat választási csalása miatt
A Fidesz szerint a "Soros-hálózat" külföldről, külföldi pénzekből, törvénytelenül akarja befolyásolni a magyarországi választás eredményét. A nagyobbik kormánypárt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul.
Mindenki Soros zsebében van, csak a Fidesz áll vele szemben
Mára mindenki Soros zsebében van, csak a Fidesz áll vele szemben - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön a közmédiának.
Cser-Palkovics: Orbán Viktor mond beszédet a Fidesz kampányzáróján
Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatón a város fideszes polgármestere.
Gulyás Gergely: A polgári Magyarország a Fidesz legidőtállóbb és legfontosabb célkitűzése
A polgári Magyarország a Fidesz legidőtállóbb és legfontosabb célkitűzése. Ez jelenti annak a nemzeti önazonosság-tudatnak a megőrzését, amelyért sokat küzdöttek az ország történelmében és az elmúlt években, de jelenti azt a nyugati életszínvonalat is, amelyhez szeretnének felzárkózni - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Demokrata című hetilapnak.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- polgárság
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz Székesfehérváron tartja kampányzáró gyűlését
Péntek délután öt órakor Székesfehérváron tartja kampányzáró gyűlését a Fidesz a Városház téren - mondta újságíróknak a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
Fidesz: a Jobbik nyilatkozata újabb bizonyíték arra, hogy az ellenzék a "Soros-terv" végrehajtására készül
A Fidesz szerint vasárnap meg kell állítani Soros jelöltjeit, ezért arra kérnek mindenkit, hogy a vasárnapi parlamenti választáson mindkét szavazatával a Fideszt támogassa.
Morvai Krisztina: Vona koalíciót kötne Gyurcsánnyal
Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő szerint, ha nem a Fidesz-KDNP nyerné meg a vasárnapi választásokat, akkor káosz lenne az országban, aminek a bevándorláspárti Brüsszel nagyon örülne.
Vonának tisztáznia kell a terrorszervezetekhez fűződő viszonyát
Vona Gábor még mindig nem tisztázta, hogy miért tart kapcsolatot egy szélsőséges fegyverkereskedővel - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak.
- címkék:
- Vona Gábor
- terrorizmus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: Czeglédy cipősdobozokban vitte a pénzt Gyurcsánynak
A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza, hány cipősdobozt kapott tele pénzzel a börtönben ülő Czeglédy Csabától.
30 éves a Fidesz
Egy politikai nemzedéket onnan lehet megismerni, hogy megcsinálja a maga forradalmát. A forradalma által lesz az, ami. A forradalmárok azzal kezdik, hogy szűk nekik a régi világ, lerombolják hát a kereteit. Céljuk tehát a változtatás. Ahhoz, hogy változtatni tudjunk, egy sor konfliktust kell vállalni. Vannak rossz konfliktusok, amelyek gyengítik az erőnket és vannak jók, amelyek révén erősebbek leszünk. Végső soron a jó konfliktusaink megvívása által válunk azzá, amivé. Konfliktus nélkül egész egyszerűen nem megy, mert a régi világ nem hagyja magát, ellenáll a végsőkig. Bárki beláthatja, hogy a Fidesz elmúlt harminc éve másróll ...
- címkék:
- Fidesz
- Címkefelhő »
Veszélybe kerülhet a nők, a gyerekek biztonsága Magyarországon
A Fidesz szerint amennyiben jövő vasárnap Soros jelöltjei kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot, amely így elveszti a mindennapok, a nők, a gyermekek biztonságát.
- címkék:
- Puskás Imre
- bevándorlás
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz 30. születésnapját ünnepli a Facebookon Orbán Viktor
- címkék:
- Orbán Viktor
- születésnap
- Fidesz
- Címkefelhő »
A jövő azoké, akik megvédik közösségeiket
A jövő azoké, akik megszervezik közösségi életüket, és megvédik azt - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Alsóhetényben, a helyi közösségi ház átadásán.
Fidesz: nem segítették a zuglói LMP-s jelöltet
A zuglói Fidesz a zuglói LMP-t vagy annak jelöltjét semmilyen módon nem segítette, és minden jogszabályt betartva járt el - így reagált a Fidesz zuglói szervezete arra, hogy az LMP felfüggeszti Barta János párttagságát és visszavonja jelöltségét, miután a választáson a főváros XIV. kerületében induló jelölt elismerte, a Fidesz is gyűjtött neki ajánlásokat.
- címkék:
- Zugló
- választás 2018
- Fidesz
- LMP
- Címkefelhő »
A Soros-bérencek a XV. kerületbe is migránsokat telepítenének
A Fidesz szerint a Soros-bérencek Budapest XV. kerületébe is migránsokat telepítenének. A városrész pedig földrajzilag és emberileg is nagy veszélyben kerülne, ha ez megvalósulna.
Felmérés: a kormánypártok akár a szavazatok több mint felét is megkaphatják
A kampány véghajrájában, 11 nappal a parlamenti választás előtt változatlanul őrzi előnyét a Fidesz-KDNP, a kormánypártok akár 50 százalék feletti szavazataránnyal is számolhatnak – közölte a Nézőpont Intézet szerdán.
- címkék:
- kampány
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
A korrupt Jobbik vezetői a pártból veszik ki a pénzt saját gazdagodásukra
A Jobbik legújabb korrupciós ügye rávilágít arra, hogy a Jobbik vezetői a pártból szedik ki a pénzt saját gazdagodásukra - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.
Pörög a baloldali káosz: az MSZP-s alpolgármester nem kér Gyurcsány jelöltjéből
A szentesi alpolgármester, aki MSZP-s támogatással lett önkormányzati képviselő még 2014-ben, most Farkas Sándor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje mellett kampányol, mivel szerinte a DK-s Eörsi Mátyás nem alkalmas a baloldali szavazók képviseletére. A baloldali káosz lassan a tetőfokára hág pár nappal az országgyűlési választások előtt. Újpesten sem kér egymásból az MSZP és a DK.
Nem voltak hajlandók elítélni az ellenzéki pártok Gyurcsány gyűlöletkeltő videóját
Megkérdeztük a pártokat, mi az álláspontjuk a határon túli magyarok ellen hergelő kampányanyagról. Egyedül az Együtt, a Momentum, a Fidesz és az MSZP válaszolt. Az egykoron radikális Jobbiknak úgy tűnik, nem volt olyan fontos a kérdés, hogy kifejtsék álláspontjukat. A szocialisták válaszukban finoman odaszúrtak a bukott kormányfő pártjának. Döbbenetes közöny az ellenzéknél a rendszerváltás utáni Magyarország legszomorúbb, legsúlyosabb videójával kapcsolatban.
Fidesz: Szervezett választási korrupció zajlik a Jobbiknál
A Fidesz szerint egyértelmű, hogy szervezett választási korrupció zajlik a Jobbiknál.
Soros zsoldosseregei folyamatosan támadják Magyarországot
A Fidesz szóvivője szerint Soros György zsoldosseregei itthon és Brüsszelben is folyamatosan támadják Magyarországot.
- címkék:
- Soros György
- migráció
- Fidesz
- Címkefelhő »
A baloldal elvenné a migrációt szabályozó hatásköröket a tagállamoktól
Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottságában ma bemutatták azt tanulmányt, amely Magyarországon, Olaszországban és Görögországban vizsgálta a migránsok integrációját. A dokumentum bemutatását követő vitában Kósa Ádám fideszes EP-képviselő kiemelte, Magyarország hatékonyan gondoskodik az EU külső határainak védelméről. A kerítés megépítése 880 millió euróba került, az EU azonban nem járult hozzá a költségeinkhez.
- címkék:
- migráció
- Kósa
- Fidesz
- Címkefelhő »
Nemzetbiztonsági veszély a Soros-szervezetek ügynökeinek adatgyűjtése
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: újabb bizonyíték került elő, amely azt igazolja, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány politikai szervezet.
Fidesz: A Jobbik Simicska pénzén vásárolja meg más pártok jelöltjeit
A Jobbik Simicska Lajos pénzén vásárolja meg a különböző pártok jelöltjeit, hogy azok visszalépjenek a javukra - közölte Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden az MTI-vel, jelezve: a kormánypárt feljelentést tesz.
- címkék:
- választás 2018
- Fidesz
- Jobbik
- Címkefelhő »
Feljelentést tesz a Fidesz a Jobbik ellen
A választás rendjének megsértése és korrupció gyanúja miatt.
- címkék:
- Fidesz
- Jobbik
- Címkefelhő »
Az ellenzéki pártok hatalomért és pénzért összeborulnak bárkivel
Az ellenzék a hatalomért és pénzért tényleg bármire képes – így reagált a Fidesz közleményében a mai és holnapi ellenzéki egyeztetésekre.
- címkék:
- együttműködés
- ellenzék
- Fidesz
- Címkefelhő »
Kövér László szerint Európa érdeke is, hogy a kormány folytatni tudja munkáját
Kövér László szerint a magyar nemzet és Európa érdeke is az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya folytatni tudja munkáját az áprilisi parlamenti választások után.
Ahmed H. pere: Karácsony Gergely hívja vissza Bárándy Péter védőügyvédet
A Fidesz felszólítja Karácsony Gergelyt mint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét és listavezetőjét, hogy hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert.
- címkék:
- Karácsony Gergely
- Ahmed H.
- Fidesz
- Címkefelhő »
Soha ennyien nem voltak még Békemeneten
Még soha ennyien nem vettek részt Békemeneten az eddigi adatok alapján - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök kora délután az MTI-vel.
- címkék:
- békemenet
- Fidesz
- Címkefelhő »
Gulyás: Akik nácizták a Jobbikot, ma az összefogást hangoztatják
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a párt alelnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a kampány helyzetéről, az ellenzék árnyékkormányáról, valamint a lehetséges végeredményről is. A politikust Breuer Péter és Kovács András, az Origo munkatársa kérdezte.
Fidesz: Hadházy Ákos távozzon a közéletből!
A közéletből való távozásra szólította fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét a Fidesz szombaton.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- távozás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Fidesz: Összeférhetetlen Czeglédy Csaba ügyvédjének NVB-tagsága
A Fidesz összeférhetetlennek tartja, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba védőügyvédje az a Litresits András, aki az MSZP-Párbeszéd Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált tagja.
Az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére
Halász János, a Fidesz frakció szóvivője azt mondta, az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére: 150 ezer magánlakást akarnak felmérni, hogy migránsokat költöztessenek be.
Czeglédy a DK és az MSZP kérésére támogathatta Kész Zoltán kampányát
A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől és a szocialista párt vezetésétől arra, igaz-e, hogy Czeglédy Csaba a DK és az MSZP megbízásából szervezte és finanszírozta Kész Zoltán független országgyűlési képviselő korábbi kampányát – közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Csak a Fidesz szegül szembe az európai egyesült államok elképzelésével
A Fidesz-KDNP pártszövetsége az egyetlen politikai erő Magyarországon, amely képes és hajlandó szembeszegülni az egyre nyilvánvalóbban és egyre nyíltabban megfogalmazódó törekvésekkel szemben, amelyek fel akarják számolni a nemzetállamokat az európai unió keretei között – mondta Kövér László hétfő este Keszthelyen.
- címkék:
- Kövér László
- választások
- Fidesz
- Címkefelhő »
Hazudott a nyilvánvalóról a Soros támogatta Mérce.hu
A Mérce.hu szerint a Századvég "jelentős" csökkenést mért a Fidesz támogatottságában, pedig éppen hogy nőtt a kormánypártok támogatottsága.
Aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása alapján aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora a hódmezővásárhelyi események után, a kormánypártok erősödtek mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében. Az ellenzéki pártok esetében trendszerű támogatottság-növekedés helyett csupán kisebb, belső szavazói mozgások láthatók.
- címkék:
- Fidesz
- KDNP
- Századvég
- Címkefelhő »
Itt a Fidesz-KDNP országos listája
A FIDESZ-KDNP ORSZÁGOS LISTÁJA Országgyűlési választás 2018.
- címkék:
- Orbán Viktor
- országos lista
- Fidesz
- Címkefelhő »
Folytatódik a Fidesz-kampány - videó!
Bevándorlóországgá válik-e Magyarország, vagy megmaradunk magyar országnak - címen tett közzé új videót a Fidesz a Facebook-oldalán.
- címkék:
- bevándorlók
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason
Több mint kétharmados támogatottsággal nyert a Fidesz az időközi választáson Kiskunhalason.
- címkék:
- Kiskunhalas
- Fidesz
- Címkefelhő »
A választás tétje, hogy marad-e határzár
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a választás tétje, hogy bevándorláspárti kormány lesz-e, amilyet az ellenzék akar, és végrehajtják a Soros-tervet, vagy marad a Fidesz, és az garancia arra, hogy a határzár is marad, és Magyarország is magyar ország tud maradni.
A Soros-hálózat csalásra, hazudozásra képezi ki a migránsokat
A Fidesz-frakció szóvivője szerint újabb megdöbbentő tények láttak napvilágot a Soros-hálózat tevékenységéről: Szervezetten csalásra és hazudozásra képezik ki a migránsokat.
Czeglédy visszaél a joggal, szökni akar
Czeglédy Csaba visszaél a joggal, és szökni akar - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, hogy a hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat.
Parlamenti vita a Stop Sorosról: a kormánypártok Magyarország érdekét védték
Nagy érdeklődés övezte a kormány által benyújtott Stop Soros elnevezésű törvénycsomag első parlamenti vitáját, azonban minden a papírforma szerint alakult: a Fidesz-KDNP kiállt a magyar érdekek mellett, az ellenzék pedig vehemensen kritizálta a bevándorlásellenes javaslatot, ezzel egyértelműen Soros György mellé állva a kérdésben.
Komoly kockázatot jelentene, ha az ellenzék esélyt kapna
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a miniszterelnök évértékelőjéről, de természetesen szóba került még a választás és Európa helyzetre is. A politikust Breuer Péter és Kovács András, az Origo munkatársa kérdezte.
Karácsony azt a pártot támogatja, amelyik egy havi bért elvett az ápolóktól
Karácsony Gergely ahhoz a szocialista párthoz adta az arcát, amely többek között elvett az ápolóktól egyhavi bért és sosem becsülte meg az egészségügyi dolgozók munkáját - reagált a Fidesz Karácsony Gergely nyilatkozatára.
A választás tétje: bevándorlóországgá válik-e Magyarország?
A Fidesz szerint a 2018-as választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak, vagy pedig hazánk is bevándorlóországgá válik - mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója. Bejelentette azt is, hogy "Nekünk Magyarország az első" szlogennel megindítja kampányát a Fidesz.
Orbán Viktor: Nekünk Magyarország az első!
Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök huszadik évértékelő beszédében. Nagyon sokan voltak a Várkert Bazárban, köztük rengeteg fiatal. Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországon "süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmitmondás". Kijelentette, az ellenzékkel szemben a kormánypártoknak Magyarország az első. Az elmúlt 8 év jól sikerült, a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt meg az IMF-nek. Magyarország egyre erősebb jogi fegyvereket vet be és köözösen ...
Visszautasítják Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát
A Fidesz és a KDNP visszautasítja a függetlenként induló Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke pénteken az alföldi városban.
A Stop Sorosról és a kormányzati munkáról tárgyalnak Visegrádon
A Stop Soros törvénycsomag, valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának visegrádi kihelyezett ülésének napirendjén - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az ENSZ tervezetében visszaköszönnek a Soros-terv mondatai
A Fidesz-KDNP szerdán kezdődő frakcióülésén a fő téma a Stop Soros törvénycsomag lesz, meg mellette a migráció kérdése, hiszen ez folyamatosan egy nagy feladat előttünk - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Heti TV Pirkadat című műsorában.
- címkék:
- Halász János
- Stop Soros
- Fidesz
- HETI TV
- Címkefelhő »
Fidesz: az ellenzék támogassa a Stop Sorost!
A kormánypártok üdvözlik, hogy tovább szigorodott a "Stop Soros" törvénycsomag, és felszólítják az ellenzéki pártokat, "tegyék félre pártpolitikai érdekeiket, és támogassák a Stop Sorost törvényt".
- címkék:
- Stop Soros
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Fidesz betartotta a plakáttörvényt, az ellenzéki média megint hazudozik
Újabb hazugságok jelentek meg a balliberális médiában a plakátkampányokról. A 24 nevű, közismerten súlyos gondokkal küzdő propagandaportál most azt állította, hogy a Fidesz törvénytelenül olcsón rendelt plakátokat, mert nem az idei, hanem a tavalyi listaárakat alkalmazta. Csakhogy a törvény pontosan ezt írja elő: vagyis a Fidesz ezúttal is teljes mértékben betartotta a plakáttörvényt. A 24 pedig - milyen meglepő - megint hazudott.
- címkék:
- hirdetés
- plakát
- Fidesz
- Címkefelhő »
A Stop Soros elfogadásával Magyarország újabb védvonalat húz
A Stop Soros törvénycsomag elfogadásával Magyarország újabb védvonalat húz - jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője vasárnap újságíróknak. A kormánypárti politikus azt hangoztatta: minden akadályt le kell tenni a bevándorlást támogatók és az azt finanszírozók elé.
- címkék:
- Soros György
- Stop Soros
- Fidesz
- Címkefelhő »
Politikai zsarolás és fenyegetés a belga kormányfő nyilatkozata
Teljesen nyilvánvaló politikai zsarolás és fenyegetés a belga miniszterelnök migrációval összefüggő, Magyarországot és a V4-es országokat érintő nyilatkozata, amelyet határozottan visszautasítanak - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken újságírókkal Budapesten.
- címkék:
- Charles Michel
- Fidesz
- Fidesz
- Címkefelhő »
Hatalmas fölénnyel vezet a Fidesz
Nagy fölénnyel vezet a Fidesz a Republikon Intézet januári közvélemény-kutatásának adatai szerint. Ha most lennének a választások, a kormánypártra többen szavaznának, mint az összes többi pártra együtt.
Szél Bernadett Soros zsebében van
Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával visszaélve próbált bizalmas információkat kikérni a Soros-tervről és a Soros-hálózatról az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett - közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
Fidesz: csúsztatnak a baloldali pártok a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban
Mellébeszélnek és csúsztatnak a baloldali pártok a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban, az általuk kezdeményezett népszavazási kérdés pedig értelmetlen - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
A választás tétje a munkahelyek megvédése
Rekord alacsony a munkanélküliség és rekord magas a foglalkoztatás - mutatott rá a legfrissebb statisztikákra hivatkozva Halász János, a Fidesz frakciószóvivője, aki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a választás egyik tétjének nevezte, hogy megvédhetők-e a munkahelyek.
- címkék:
- választás 2018
- Fidesz
- Címkefelhő »
Az ellenzéki vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra
Az ellenzéki pártok, vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
- címkék:
- Hidvéghi Balázs
- Fidesz
- Címkefelhő »
186 millió forintot gyűjtött eddig a Fidesz
Eddig 186 millió forintot küldtek a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz – mondta a Magyar Időknek Hidvéghi Balázs. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója közölte: több tízezer, adományozásra kérő levelet küldött ki a párt január 2-a óta, amire eddig több mint 36 ezren válaszoltak.
Elfogadhatatlan az ENSZ migránscsomagja
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormánypártok elutasítják az ENSZ elé terjesztett migránscsomagot. A politikus szerint a nemzetközi szervezet javaslatai nagyon ismerősek: a Soros-tervben számos, ehhez hasonló gondolattal lehet találkozni. A szóvivő felidézte António Guterres-nek, az ENSZ főtitkárának azon nyilatkozatát, amelyben azt szorgalmazta, hogy meg kell nyitni az országok határait, és ki kell használni a bevándorlás előnyeit.
- címkék:
- Puskás Imre
- migráció
- Fidesz
- ENSZ
- Címkefelhő »
A holokauszt a mai napig nyomot hagy az egész nyugati világ lelkiismeretén
Közleményben emlékezett meg a Holokauszt-emléknapról a Fidesz.
- címkék:
- holokauszt-emléknap
- Fidesz
- Címkefelhő »
Kockázatot jelentenek Magyarországra a Soros-szervezetek
Halász János, a Fidesz szóvivője a Stop Soros! törvénycsomagról beszélt.
Politikai határozatban utasítja el a Soros-tervet a Fidesz-választmány
Politikai határozatot fogadott el a Soros-terv elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a testület tanácskozása után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- választás 2018
- Soros-terv
- Fidesz
- Címkefelhő »
Határozatban utasítsák el a Soros-tervet a városvezetők
Arra biztatja a Fidesz-KDNP az önkormányzati képviselő-testületeket, hogy határozatban utasítsák el a Soros-tervet és az illegális bevándorlást településeiken - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Pénteken a Megyei Jogú Városok Szövetsége keretében bevándorlásszervező irodákkal szembeni fellépésről fogadtak el felhívást a polgármesterek. A szóvivő beszámolt arról is, hogy egyetlen ellenzéki polgármester sem vesz részt a tanácskozáson, a Momentum és az Együtt pedig maszkokkal zavarta meg a gyűlést, ami újra bizonyítja, hogy az ellenzékre a települések megvédésében sem lehet számítani. Mihai ...
- címkék:
- Puskás Imre
- Fidesz
- Címkefelhő »
Soros György be akar avatkozni a magyar választásokba
Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz készen áll az április 8-ára kitűzött országgyűlési választásra, a párt márciusban indítja országjárását. A kormánypárti politikus aláhúzta, hogy már most látszik, Soros György be akar avatkozni a választásba, hiszen több irányból nyomást helyeztek Magyarországra a bevándorláspárti tőzsdespekulánshoz köthető személyek, szervezetek.
A Soros-szervezetek felsorakoztak Ahmed H. mögött
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint "a Soros György által fizetett NGO-k vagy álcivilek" felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött.
- címkék:
- Soros György
- Ahmed H.
- Fidesz
- Címkefelhő »
Nyílt támadás Magyarország ellen a kötelező kvóta miatt
Már az új év első napjaiban nyílt támadások indultak Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője. Ezeknek a támogadásoknak az oka, hogy az európai bevándorláspárti politikusok még az idén "tető alá akarják hozni a Soros-terv elfogadását", azaz a felső korlát nélküli betelepítés hazánkra történő kiterjesztését.
- címkék:
- Puskás Imre
- Soros-terv
- Fidesz
- Címkefelhő »
Gulyás Gergely: Soros György szimbolikus alak
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Heti Tv-ben beszélt a Soros-tervről, a kormánypártok előtt álló feladatokról, természetesen a választási kampány és Magyarország helyzete is szóba került.
Feltüzelt jobbikos tömeg randalírozott
Lökdösődés, fenyegetőzés kísért egy tüntetést a Békés megyei Végegyháza főutcáján csütörtökön.
- címkék:
- Fidesz
- Jobbik
- Címkefelhő »
Az Európai Bizottság kettős mércét alkalmazva perli Magyarországot
Az Európai Bizottság azzal próbál nyomást gyakorolni, hogy az Európai Bíróság elé vitte a kvótaügyet, amely a Soros-terv része. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz.
Újabb tanuszodát avattak, ezúttal Putnokon
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült kétmedencés tanuszodát avattak szerdán a történelmi Gömör vármegyéhez tartozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon.
- címkék:
- Balog Zoltán
- Putnok
- tanuszoda
- Fidesz
- Címkefelhő »
Orbán Viktor levélben keresi meg a Fidesz támogatóit
Orbán Viktor miniszterelnök a napokban levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak - közölte a nagyobbik kormánypárt kedden az MTI-vel.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz
- Címkefelhő »
A biztonság lesz 2018 legfontosabb kérdése
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője beszélt az európai helyzetről, de szóba került természetesen a 2018-as év, amikor is Magyarország választani fog.
- címkék:
- Puskás Imre
- biztonság
- Fidesz
- HETI TV
- Címkefelhő »
Az ellenzék hatalomra kerülésével megszűnnének a béremelkedések
A Fidesz szerint, ha a jövő évi választáson az ellenzék kerülne hatalomra, nem folytatódna a jelenlegi béremelési és adócsökkentési politika, helyette növelnék a terheket, amivel megállna a keresetek emelkedése.
- címkék:
- Halász János
- Fidesz
- béremelkedés
- Címkefelhő »
Az ellenzék nem tudja megvédeni Magyarországot
A Fidesz szerint az elmúlt évek egyértelműen bebizonyították, hogy az ellenzékre nem lehet számítani Magyarország biztonságának megvédésében.
- címkék:
- Magyarország
- migráns
- Fidesz
- Címkefelhő »
Az ellenzék megakadályozná a családok előrelépését
A Fidesz szerint amennyiben az ellenzéken múlna, a családok jövőre sem tudnának előrelépni.
- címkék:
- családtámogatás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Ezért várhatja a Fidesz esélyesként 2018-at
Az idei évben Magyarország európai helyzete is erősödött, mind politikai, mind gazdasági szempontból, és éppen emiatt is tudta megőrizni stabil előnyét a Fidesz-KDNP a riválisaival szemben – értékelte a kormánypártok idei évét Lánczi Tamás. A Századvég vezető elemzője szerint mindezeken felül a Fidesz jól rezonált az európai választók érzéseire: az európai államok választóinak folyamatosan csökken a politikába vetett bizalmuk, nem érzik képviselve magukat, mint ahogy azt sem, hogy számítana a véleményük. A Fidesz pedig leszámolt ezzel az elitista politikával, miközben a magyar ellenzék felaprózta önmagát – vélte az elemző.
Puskás Imre: A világ egyik legbiztonságosabb országa Magyarország
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője beszélt Magyarország sikereiről, azokról a kihívásokról, amelyek az ország és az Európai Unió előtt állnak, de szóba került még a visegrádi országok szerepe is.
- címkék:
- Puskás Imre
- Fidesz
- HETI TV
- Címkefelhő »
Nézőpont: Hónapról hónapra erősödik a Fidesz
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója azt mondta, hónapról hónapra erősödik a Fidesz, és ennek okai közül az egyik legfontosabb, hogy az elmúlt évekbeli gazdasági intézkedések kézzelfogható eredményeket hoztak az embereknél.
- címkék:
- Fidesz
- Fidesz-KDNP
- Nézőpont
- Címkefelhő »
Jövőre még több pénz jut a családok otthonteremtésére
A 2018-as költségvetés 226 milliárd forintot tartalmaz erre a célra - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- otthonteremtés
- csok
- Fidesz
- Címkefelhő »
A baloldalnak még ma is Gyurcsány az igazi vezére
Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben reagált Molnár Gyula (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK) mai megállapodására, amely szerint pártjaik 2014 után ismét egyezséget kötöttek. A kormánypárti politikus azt írta, hogy ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot, és a baloldalon még ma is Gyurcsány az igazi vezér. Emlékeztetett arra, hogy a baloldali kormányzás alatt adósodott el Magyarország, ment tönkre a magyar gazdaság, és duplázódott meg a munkanélküliség.
Az országot egyszer már tönkretevő Gyurcsány a baloldal valódi vezére
Egyértelműen Gyurcsány Ferenc lett a magyar baloldal vezére, mivel minden az ő szájíze szerint alakult az elmúlt hetekben. A Demokratikus Koalíció egyes felmérések szerint mostanra a legerősebb baloldali párttá vált. A DK önálló választási listát is állított, de az egyéni körzetekről hajlandó lenne megegyezni a többi balliberális erővel. Jól láthatóan a DK profitált a legtöbbet a baloldalon látható káoszból.
Brüsszel továbbra is a kötelező kvótát erőlteti
Brüsszel és az európai uniós kormányfők többsége végig akarja vinni a kötelező kvótát és az egész migrációs menetrendet – mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója mai sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a pénteken lezárult EU-csúcs jól jelzi, hogy most jönnek a legkeményebb hónapok, amikor meg kell védeni Magyarországot, és ezzel növekedett a tétje annak, hogy milyen kormány alakul 2018-ban. A Fidesz további támadásra számít a Soros-birodalomtól és a brüsszeli bevándorláspárti politikusoktól a választások előtt.
- címkék:
- Hidvéghi Balázs
- Fidesz
- EU
- Címkefelhő »
Az igazi csata most kezdődik
A Fidesz-frakció szerint a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rekord magas részvétellel lezárult ugyan, de "az igazi csata csak most kezdődik", amit az is mutat, hogy a kötelező kvóta napirenden van az aktuális uniós csúcstalálkozón.
Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc strómanja
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak.
Az egész baloldal a Soros-terv mellé állt
A Fidesz szerint a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat keddi szavazásán kiderült, hogy az egész baloldal a "Soros-terv" mellé állt.
Simán verte a Fidesz a teljes ellenzéki összefogást
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson.
Századvég: Tovább erősödött a Fidesz-KDNP
Tovább tudták növelni előnyüket a kormányzó pártok az ellenzékkel szemben az elmúlt egy hónapban, a Fidesz-KDNP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók és a teljes népesség körében is nőtt - derül ki a Századvég Alapítvány friss pártpreferencia-kutatásából.
A Soros befolyása alatt lévő Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra
A Soros befolyása alatt lévő Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra - reagált a Fidesz az Európai Bizottság bejelentésére.
- címkék:
- Soros György
- Fidesz
- Brüsszel
- Címkefelhő »