fiatalok

címke rss

Tanítsunk Magyarországért: mentorprogram egy jobb jövõért!

Unilife.hu2021.02.23, 20:10

A Tanítsunk Magyarországért program a nehezebb helyzetben lévõ kistelepüléseken élõ gyerekekért jött létre, hogy valaki megmutassa nekik azt, hogy a jelenleg ismert burkon kívül is van élet és lehetõségek, hiszen a képességeik alapján tanulással sokra vihetik.

Tanítsunk Magyarországért – mozgalom a jövõ generációiért

Unilife.hu2021.02.23, 20:10

A Tanítsunk Magyarországért programot az a felismerés hívta életre, hogy jó érzés továbbadni, amit tudunk és a folyamat végén látni, hogy ennek mások is hasznát veszik. A kistelepülésen, nehéz életkörülmények között élõ gyerekek számára igyekszik a Tanítsunk Magyarországért program biztosítani annak a lehetõségét, hogy késõbb, felnõttként, de már gyerekként is az iskolában sikerrel boldoguljanak.

A tavaszi félévben is sikeres a Tanítsunk Magyarországért program

Unilife.hu2021.02.16, 11:35

A Tanítsunk Magyarországért programban már több, mint négyezerötszázan dolgoznak együtt - derült ki a programért felelõs minisztérium államtitkára által tartott sajtótájékoztatón. Ebbe a számba beletartoznak a nehezebb helyzetben lévõ települések tanulói és az egyetemista mentoraik. A mozgalom fõ célja, hogy hazánk minden pontján olyan élményekhez és tapasztalatokhoz juthassanak a 6-8. osztályos diákok, melyek segítik õket a sikeres életben, a pályaválasztásban.

Egy gyerekotthont is kifosztott két fiatal

Itthon2021.02.03, 15:50

Legalább tizenkétszer lopott az a 21 éves férfi, és 19 éves társa Szekszárdon. A fiatalabb férfiról kiderült, hogy kétszer rabolt is, ezért múlt héten letartóztatták.

A járvány gazdasági hatásaiból való kilábalást is megkönnyítheti a fiatalok szja-mentessége

Itthon2021.01.31, 12:44

A 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó (szja) alóli mentességével a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból való kilábalás is rövidebb, könnyebb lehet - mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetõ kutatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli mûsorában.

A magyarok jelentõs többsége támogatja a fiatalok jövedelemadó-mentességét

Itthon2021.01.28, 12:49

Orbán Viktor miniszterelnök januárban bejelentette, hogy – a fiatalok munkába lépésének elõsegítése illetve a foglalkoztatási mutatók további javítása céljából – 2022-tõl a 25 éven aluli fiatalokat teljes személyijövedelemadó-mentesség fogja megilletni. Novák Katalin családokért felelõs tárca nélküli miniszter kihangsúlyozta, hogy az intézkedés révén a következõ évtõl a fiatalok megtakarításai átlagosan havi 40 ezer forinttal, éves szinten félmillió forinttal növekedhetnek. A Századvég megvizsgálta a magyar lakosság álláspontját a 25 év alattiak adókedvezményérõl.

A 25 év alattiak szja-mentessége a fiatalok saját lábra állását segíti

Itthon2021.01.27, 16:41

A fiatalok szja-mentességét a kormány befektetésnek tekinti, és az éves szinten nagyjából mintegy 140 milliárd forintot jelent a költségvetés számára – mondta Novák Katalin. 

Ezért segíti a fiatalokat szja-mentességgel a kormány

Itthon2021.01.27, 13:26

A 25 év alattiak szja-mentessége egy újabb fontos lépés a munka- és tudásalapú társadalom megteremtéséhez. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelõs államtitkár közösségi oldalán kérdezz-felelek formában vette végig, miért éppen a fiatal munkavállalókat segíti a kormány adóelengedéssel.

25 éven aluliak szja-mentessége: mutatjuk az elõnyöket

Gazdaság2021.01.17, 11:46

Nagy jelentõségû bejelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken: 2022-tõl a 25 éven aluli fiatalokat személyijövedelemadó-mentesség illeti meg. A kormányfõ által 130-150 milliárd forintos költségûre becsült intézkedés százezres nagyságrendben érinti majd a fiatal munkavállalókat. Az Origo utánajárt a részleteknek.

Két fiatal támadt rá egy férfira Érsekvadkerten

Itthon2021.01.01, 10:58

A rendõrök elfogták, és súlyos testi sértés miatt kihallgatták a két tizenévest.

14 éves fiúk vertek meg egy felnõtt férfit Salgótarjánban

Itthon2020.12.14, 16:23

A két fiatal tegnap délután elõbb veszekedni kezdett a férfival, aztán meg is ütötték. Többször is, ököllel. A verést azután sem hagyták abba, hogy a férfi már a földön feküdt.  

Magyarországtól távol, diaszpórában élõ magyar fiataloknak indul ösztöndíjprogram

Itthon2020.11.24, 17:58

Magyarországtól távol, diaszpórában élõ magyar fiataloknak indít a kormány felsõoktatási ösztöndíjprogramot - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Országjárás és képzés - nagyon aktív a Soros György-féle Amnesty International

Itthon2020.11.09, 13:56

Egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Soros-hálózat a fiatalok megszólítására, és az ideológiai tevékenység sem maradhat el, amelyre kiváló rálátást ad az Amnesty International Magyarország Emberi Jogi Oktatás elnevezésû Facebook-oldal, írja a Tûzfalcsoport.

Öngyilkos lett egy 11 éves ausztrál kislány, miután megtudta, hogy pedofil zaklatóját szabadon engedték

Nagyvilág2020.10.23, 10:49

A kislány az ausztráliai Perth városban lakott, zaklatója pedig a település közelében telepedett le, miután óvadék ellenében szabadlábra került. Amikor a lány megtudta, hogy szabadon engedték, végzett magával. 

Egy iskola udvarán törtek-zúztak fiatalok

Itthon2020.10.15, 11:16

A tatabányai rendõrök rongálás miatt nyomoznak egy 14 éves fiú, és 17 éves társa ellen.

Hármasikrek vertek embereket egy budapesti villamoson

Itthon2020.10.14, 10:36

Egy nõt és egy fiú ikertrió két tagját is elfogták már a rendõrök, testvérüket még keresik.

Autókat tört fel két kaposvári fiatal - Videó

Itthon2020.10.01, 20:36

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy kaposvári kamasz, és egy fiatal férfi ellen, akik három autó ablakát törték be, és lopták el az utastérben hagyott értékeket.

Mobiljátékkal tanítják pénzügyi ismeretekre a fiatalokat

Techbázis2020.10.01, 09:05

A pénzügyi ismereteket a legjobb már gyerekkorban elsajátítani. Erre viszont a hagyományos oktatási módszerek nem igazán alkalmasak. Most egy új próbálkozásnak lehettünk szemtanúi, amely Platypus: A FinLit Story néven egy pénzügyi feladványokkal teletûzdelt, ingyenesen letölthetõ, fiataloknak szóló mobilos játék során képében fut neki a feladatnak.

Padon szexelõ pár látványa sokkolta a szegedieket

Itthon2020.09.29, 12:29

A pszichológus véleménye szerint napjainkban egyre több fiatal lazít a gátlásain, és a társadalmi normákkal mit sem törõdve adja át magát a vágyainak, akár mások szeme láttára is. A szakember hozzátette, nem a botránykeltés és a közszeméremsértés a céljuk, hanem a vágyak azonnali kielégítése.

Böröcz László: Nemcsak az fontos, hogy mi kényelmesen érezzük magunkat, hanem hogy a jövõbemutató értékeket megõrizzük

Itthon2020.09.27, 21:00

Nemcsak az fontos, hogy mi kényelmesen érezzük magunkat, hanem hogy a társadalom a szempontjából is jövõbemutató értékeket megõrizzük - mondta Böröcz László a Fidelitas kongresszusán.

Kifosztás miatt tartóztattak le két fiatalt Debrecenben

Itthon2020.09.25, 16:27

A fiatalok visszaéltek azzal, hogy a férfi elaludt egy padon, és elvették a telefonját, kártyáját, és az összes nála lévõ pénzt. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Nem rendelt prostit, mégis kifizettették vele a szexet

Itthon2020.09.25, 15:59

A három pacsai fiatal, köztük egy kiskorú fiú tavaly májusban elõre kitervelt módon, hamis szexuális ígéretre hivatkozva, erõszakkal követelt pénzt egy Bocföldén élõ egyedülálló férfitól.

Rátámadtak egy férfira Szekszárdon

Itthon2020.09.04, 11:21

A szekszárdi rendõrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak a fiatalok ellen.

Dohányboltba tört be két fiatal, a rendõrök még aznap lecsaptak rájuk

Itthon2020.09.01, 17:41

Az edelényi rendõrök lopás miatt hallgatták ki a két szendrõi fiatalt.

Közlekedési táblákat rongált két fiatal Tószegen

Itthon2020.07.30, 18:05

Az ügyészség vádat emelt az ellen a két, helyi fiatal ellen, akik idén februárban részegen közlekedési táblákat döntöttek ki, és törtek össze Tószegen.

Két migránst fogtak el Budapesten

Itthon2020.07.29, 20:53

A külföldiek semmilyen hiteles iratot nem tudtak felmutatni az õket igazoltató rendõröknek.

Kocsma elõtt raboltak ki egy debreceni kamaszfiút

Itthon2020.07.28, 15:22

Az ügyészség vádat emelt egy fiatal nõ, és egy kamaszfiú ellen, akik egy debreceni szórakozóhely elõtt raboltak ki egy részeg kamaszt. Aztán késsel fenyegették meg az õt védeni próbáló lányt.

Három fiatal támadt egy férfira Nyíregyházán

Itthon2020.07.27, 17:00

A nyíregyházi rendõrök garázdaság miatt nyomoznak három fiatal ellen, akik Nyíregyházán bántottak egy férfit. A lakosság segítségében reménykednek.

Értékes bicikliket lopott két fiatal Kaposváron

Itthon2020.07.24, 11:52

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a két fiatal, akik a járványügyi korlátozások idején több tíz-illetve százez forintot érõ biciklit loptak el Kaposváron.

Precedens értékû lépés Soroksáron: bevonják a fiatalokat a döntésekbe

Itthon2020.07.23, 12:33

A soroksári önkormányzat õsszel felállítja a Soroksári Fiatalok Fórumát (SFF), aminek segítségével a városvezetés hivatalos keretek között vonná be a fiatalabb korosztályt a döntések meghozatalába - derül ki a kerület honlapjára feltöltött felhívásból. Nem ez az elõs precedens értékû lépés az új városvezetéstõl: korábban megalakították a szemétkommandót, ami egyfajta válasz volt a térség egyik legkomolyabb problémájára, az illegális szemetlerakásra.

A nyílt társadalom eszméire érzékenyítik a fiatalokat a Soros-szervezetek Magyarországon

Itthon2020.07.13, 15:18

Megfigyelhetõ, hogy a Soros György amerikai milliárdoshoz köthetõ Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kiemelt ügyként kezeli a magyar fiatalok közéleti érzékenyítését. Tekintettel arra, hogy a fiatalabb korosztályba tartozó választók megszólításának módja a közbeszéd egyik legmeghatározóbb kérdése, érdemes közelebbrõl megvizsgálni az említett szervezetek ez irányú tevékenységét és a mögötte meghúzódó motivációkat – hívja rá fel a figyelmet a Századvég Alapítvány NGO-radar nevû projektje.

Saját aktivistáival játszatta el Gyurcsány, hogy mennyire szeretik a fiatalok, de gyorsan lebukott

Itthon2020.07.03, 08:33

Májusban Gyurcsány Ferenc tizenkét fiatal fiúval és lánnyal próbálta meg bebizonyítani, a fiatalok oda vannak érte. Most nyilvánvalóan kiderült, ez nem volt több egy ócska trükknél: az akkori akcióban részt vevõk nagy része ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének a tagjai. Magyarán Gyurcsány a tõle függésben álló fiatalokat kényszerítette arra, hogy álljanak ki mellette.

Parkoló autókat tört fel egy fiatal gyöngyösi férfi

Itthon2020.06.27, 12:52

Néhány hónap alatt hét autót fosztott ki egy 19 éves fiatal Gyöngyösön és Halmajugrán. Egyik alkalommal társa is segített neki. A feltört autókból lopott bankkártyákkal vásárolni is próbált, azonban minden alkalommal sikertelenül járt.

Másokat hibáztat a történtekért a Deák téri késelõ anyja

Itthon2020.06.27, 12:49

Legalább két hónapig még biztosan nem szabadulhat a Deák téri gyilkossággal gyanúsított, 18 éves Cs. Krisztián, ahogyan két bûntársa sem. Az anyja szerint a gyámhatóság a felelõs a fia tettéért, magát nem hibáztatja.

Fiatalokból álló banda bántalmazott és fosztott ki egy férfit Oroszlányban

Life.hu2020.06.09, 15:17

A suhancokat a térfigyelõ kamerák felvételei buktatták le, akiket a rendõrség a bejelentést követõen két órán belül azonosított.

Szétszóródott kukorica buktatta le a sárrétudvari baromfitolvajokat

Itthon2020.06.04, 17:56

Kacsát, tyúkot, benzines kannát és kukoricát is lopott két fiatal Sárrétudvaron. Útközben szétszórták a takarmányt, így rendõrök még aznap elfogták õket.

Kocsis Máté: Gyurcsány gyáva módon fiatalokat tolt maga elé

Itthon2020.05.27, 16:34

A Fidesz frakcióvezetõje nem hagyta szó nélkül a látványosan cukisodó Gyurcsány Ferenc posztját, és keményen üzent neki.

Buszmegállót rongált két fiatal

Itthon2020.05.18, 12:08

A komáromi rendõrök még aznap elfogták az elkövetõket: egy 16 éves fiút és egy 20 éves nõt.

Többször is ellopta egy nyugdíjas férfi bankkártyáját egy testvérpár

Itthon2020.05.15, 15:14

Csalás miatt vádat emeltek egy Nógrád megyei testvérpár ellen, akik visszaélve idõs ismerõsük figyelmetlenségével, többször is ellopták a bankkártyáját, majd azzal vásároltak.

Egyre több fiatal jogszerûen használja az online digitális tartalmakat

Gazdaság2020.05.01, 10:52

A 18 és 26 év közötti korosztály digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásait vizsgáló felmérés rávilágít arra, hogy a fiatal felnõttek kevesebb zeneszámot és filmet töltenek le illegálisan, ugyanakkor itthon csökkent a youtube felhasználók száma is. A koronavírus járvány alatt pedig tovább nõtt a legális digitális tartalmak fogyasztása.

Ellopott egy disznót két fiatal, majd az árokparton agyonverték

Itthon2020.04.15, 12:29

Vádat emeltek két büntetett elõéletû fiatal ellen, akik elloptak egy disznót egy Heves megyében élõ gazda udvaráról, majd agyonverték, a tetemét pedig az árokparton hagyták.

Most minden eddiginél fontosabb a tudatos internethasználatra való nevelés

Itthon2020.04.03, 15:38

A rendõrök hasznos tanácsai segíthetnek a szülõknek abban, hogy a gyerekeiket tudatos internethasználatra neveljék.

Õt követik a legtöbben a TikTokon - Videó

Life.hu2020.04.02, 16:02

Fiatalok ezrei vannak megõrülve a 20 éves Kristen Hancherért. A lány a TikTokon szerzett népszerûséget.

Jelentõsen visszaesett a Momentum támogatottsága a fiatalok körében

Itthon2020.03.09, 13:49

Közhelynek számít az ellenzéki médiában, hogy Magyarországon „szinte minden fiatal balliberális", és õk leginkább a liberalizmust is szélsõségesen értelmezõ, annak a nemzetellenes karakterét kihangsúlyozó Momentum Mozgalmat preferálják. A valóság ezzel szemben az, hogy a kormánypárti elfogultsággal a legkisebb mértékben sem vádolható Medián szerint a fiataloknak mindössze a 11 százaléka támogatja a Momentumot, míg 34 százaléka a Fideszt.

Világtendencia, hogy késõbb kezdik a fiatalok az önálló életet

Life.hu2020.02.29, 12:20

Világtendencia, hogy késõbb kezdik a fiatalok az önálló életet - mondta Steigervald Krisztián generációkutató az M1 aktuális csatorna szombati mûsorában.

Gyerekbetörõk törtek be egy kispesti lakásba

Itthon2020.02.20, 18:17

Nagyon megijedt az a kispesti, fiatal pár, akik arra ébredtek, hogy hajnal 1 körül két idegen fiatal osont be a lakásukba. A lakók úgy tudják, olyan besurranókról van szó, akik a környéken már több lakásba is észrevétlenül bejutottak, és magukkal vittek mindent, ami a kezük ügyébe került.

Novák Katalin: A következõ generációk jelentik Európa jövõjét

Itthon2020.02.18, 19:58

A következõ generációk jelentik Európa jövõjét - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár kedden Brüsszelben a fiatalok felnõtté válásáról szóló nemzetközi konferenciát megelõzõ sajtótájékoztatón. Azt is mondta, változásokra van szükség ahhoz, hogy a keresztény-konzervatív oldal újra megerõsödjön Európában.

Pornófüggõ fiatalok: Azt akarják az ágyban, amit a filmekben látnak!

She2020.01.23, 14:12

Érdekes volt az a beszélgetés, aminek a napokban akaratlanul is hallottam. Két fiatal srác azzal dicsekedett egymásnak, hogy milyen szuper az életük, hiszen legrosszabb esetben is hetente legalább kétszer "dughatnak" egy jót.

Szentkirályi Alexandra: A magyar fiataloknak 2020 számos új lehetõséget hoz - videó

Itthon2019.12.28, 10:47

Magyarországnak szüksége van a fiatalok tudására, tehetségére, akiknek a 2020-as év számos új lehetõséget hoz - errõl beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ egy friss videóban. Emlékeztet többek között arra, hogy elindul a Külföldi Nyelvtanulási Program, továbbra is ingyenes az elsõ sikeres nyelvvizsga, a KRESZ-tanfolyam és a vizsga is, valamint a jövõ tanévtõl nagyon komoly ösztöndíjakkal támogatják a szakképzésben tanuló fiatalokat. A teljes videót alább nézheti meg:

A gyémántkereskedelem jövõje a fiatalok kezében van

Gazdaság2019.12.11, 16:22

Antwerpen a mai napig a gyémánt fõvárosának számít, azonban a piac az elmúlt években egyre inkább elkezdett átalakulni, hiszen elõtérbe került az online kereskedelem, az ezredfordulósok pedig egyre kevésbé akarnak gyémántra költeni. Ezzel szemben Kínában fénykorát éli a gyémántvásárlás a fiatalok között, nyugaton pedig már több startup is a fiatal vásárlókra épít.