felújítás

címke rss

Összeköltözött egy társkeresőn megismert nővel, majd milliókat csalt ki tőle

Itthon2021.05.20, 12:27

Az ügyészség csalás és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki jól menő vállalkozónak adta ki magát, majd elnyerte annak a nőnek a bizalmát, akit egy internetes társkereső oldalon ismert meg, majd 2 millió forintot csalt ki tőle. Emellett anélkül, hogy a nő tudott volna róla, személyes adatai segítségével részletfizetéssel LED televíziót és okostelefont vásárolt, amit magával vitt, amikor 3,5 hónap ismeretség után elköltözött tőle.

Fertőzésveszélyes klímákat szereltek fel a járvány idején Horváth Csabáék a zuglói rendelőkben

Itthon2021.05.17, 15:11

Zugló baloldali vezetése olyan légkondicionálókat szerelt fel a kormány támogatásából felújított kerületi orvosi rendelőkben, amelyeknek a járvány miatt a mellőzését kéri a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) - értesült az Origo. A belső levegőt keringtető, úgynevezett split klímák ugyanis könnyebben terjesztik a fertőzéseket, ami vírusidőszakban kifejezetten veszélyes. Bár a kerületi rendelők és a háziorvosok összefogtak az érthetetlen lépés ellen, a baloldali városvezetés nem hajlandó leszerelni a készülékeket. Borbély Ádám, Zugló fideszes választókerületi elnöke az Origónak úgy értékelte a történteket, hogy a közpénz gazdaságoss ...

Ekkor kezdődik meg az abaújszántói Patay-kastély felújítása

Life.hu2021.05.15, 18:03

Még az idén megkezdődik az Abaújszántó cekeházi városrészében található Patay-kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak.

Megújul a Patay kastély Abaújszántón

Itthon2021.05.15, 16:41

Még az idén megkezdődik Abaújszántó cekeházi városrészében a Patay kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak - hangzott el a romos műemlék előtt tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Elkezdődött a közel 200 éves Patay-kastély felújítása Abaújszántón

Kultúra2021.05.15, 11:31

Első ütemben a KKM/44179-3/2020/Adm támogatási szerződés keretében bruttó 140 millió forintos támogatás felhasználásával mentik meg a cekeházi kastélyt. A támogatási szerződés részét képezi Abaújszántó testvérvárosának, a szlovákiai Kassának egy turisztikai vonzerőfejlesztési projektje is. Ott a főtéren álló egykori Alsókapu földfelszín alatt megmaradt, korábban már korszerű látogatóközponttá alakított részének a további élményturisztikai fejlesztése szerepel a megvalósításra kerülő tevékenységek között. A projektek a határ mindkét oldalán a ViaCarpatia EGTC / JövőÚtja Nonprofit Kft. segítségével valósulnak meg.

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

[origo] utazás2021.05.07, 13:10

A rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. A déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

Szenzációs fotók Nagy Lajos király kedvenc várának felújításáról - galéria

Gazdaság2021.05.04, 11:50

A diósgyőri vár a Modern Városok Program keretében újul meg az Épkar Zrt. munkájának eredményeként. A külső és a belső várat egyaránt rekonstruálják.

Berki Mazsi: „Nem ismerem az irigység érzését”

Life.hu2021.05.03, 21:50

Olykor elégedetlenkedve panaszkodunk, és úgy érezzük, hogy nincs meg semmink, amire vágyunk. Ám ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy nagyon sokan az alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni. Ezekhez a mélyszegénységben élő családokhoz látogatott el Berki Mazsi. Azt ott látottak, neki is könnyeket csaltak a szemébe.

Ezért emelkedett meg a panellakások ára

Gazdaság2021.05.04, 09:38

A panelprogramban korszerűsített lakások átlagárát felfele mozgatta a felújítás, világított rá az Otthon Centrum tanulmánya az ingatlanpiac ezen szegmensének változásaira. Az sem kizárt, hogy akár tíz százalékos különbség is lehet az árban a felújított ingatlan javára.

Új padlószintet építenek a római Colosseumba - képek

[origo] utazás2021.05.03, 11:44

A napokban újra megnyitották látogatók előtt a római Colosseumot, ahol 2023-ra egy könnyű szerkezetű, összecsukható színpadot építenek a gladiátorviadalok helyszínén.

A régészek féltik az Akropoliszt a drámai strukturális változtatásoktól

Tudomány2021.04.29, 14:37

A régészek attól tartanak, hogy az Akropolisz felújításához tervezett drámai strukturális változtatások csak az idegenforgalom növelését szolgálják.

Szerszámgépeket lopott két férfi egy felújítás alatt álló társasházból - videó

Itthon2021.04.23, 09:33

Szerszámgépeket lopott el két férfi egy felújítás alatt álló VI. kerületi társasházból.

Elkezdődött a Citadella megújítása

[origo] utazás2021.04.22, 16:46

Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart.

Látványos képek a Vecsés-Monor közötti vasút felújításáról

Gazdaság2021.04.22, 12:47

Megkezdték a nagygépek az ágyazatrostálási munkálatokat a ceglédi vonal Vecsés-Üllő-Monor szakaszán. A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló felújítás befejezése után ezen a szakaszon is megszűnhetnek a sebességkorlátozások - közölte a napokban a Mávinform.

Megújul a Jókai-kert

[origo] utazás2021.04.21, 18:04

Megújul a Jókai-kert és felújítják az ott található Steindl-villát a főváros XII. kerületében, a Sváb-hegyen. A 900 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően - várhatóan 2022 végéig - egy új látogatóközpont jön létre.

Polgár Tünde kiakadt: lehet, hogy válás lesz a vége? - Videó

Life.hu2021.04.19, 10:57

Polgár Tünde és Árpád épp tihanyi otthonukat alakítják át. A felújítás azonban sok vitát szül a házaspár között, ugyanis képtelenek kompromisszumot kötni abban, milyen színű legyen a fal. 

Lakásfelújításról lopott egy fiatal munkás

Itthon2021.04.16, 11:11

Az esztergomi rendőrök befejezték a nyomozást annak a 24 éves férfinak az ügyében, aki egy felújítás alatt lévő ház mellékhelyiségéből porcelán tárgyakat, szerszámokat és autóalkatrészt lopott el.

Kiderült, mikorra készül el a Nyugati pályaudvar

Gazdaság2021.04.16, 12:15

A szeptemberi tanévkezdésre birtokba vehetik az utasok a Nyugati pályaudvar felújított vágánycsarnokát, írja közleményében a MÁV. A Nyugati pályaudvar vágánycsarnokát fedő új tetőszerkezet befejezését követően, hamarosan a pénztárcsarnok épületének külső állványozásával is elkészülnek a szakemberek, valamint megkezdődik a gyorsétterem feletti tető felújítása is.

Kiderült, mikor költözhet a Mátyás-templom szomszédságába a Pénzügyminisztérium

Gazdaság2021.04.14, 13:49

Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárások. A Magyar Nemzet megtudta: a legalacsonyabb árat adó pályázókat hirdették ki nyertesnek. A Mátyás-templom közvetlen szomszédságában álló épületegyüttes korhű felújításával a tervek szerint két és fél éven belül végeznek. A Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet – vissza – a Várba.

Kormányzati forrásból újulhat meg a kisföldalatti

Gazdaság2021.04.14, 12:54

Az M1-es metró állapota egyre égetőbb kérdés a fővárosi tömegközlekedésben, eddig azonban forráshiány miatt a vonal felújításának még a tervezése sem kezdődött meg. Most viszont úgy néz ki, a központi büdzsé több mint egymilliárd forintot biztosít a projektre - írja a Világgazdaság.

Megkezdték a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatait

Itthon2021.04.09, 12:14

Több helyszínen is megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai; átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Lelépett az előleggel, de az ígért munkát már nem végezte el

Itthon2021.04.07, 16:05

Csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozóként dolgozó, baranyai férfi ellen, aki felújítási munkákat vállalt, ám nem végezte el őket, ehelyett ahogy megkapta az előleget, eltűnt.

Keddtől folytatódik a ceglédi vasútvonal felújítása

Itthon2021.04.05, 17:29

Tovább folytatódik a ceglédi vasútvonal felújítása. Április 6-tól a Vecsés-Üllő-Monor szakaszon kezdődnek a munkálatok, és várhatóan ősz végéig tartanak.

Lakásfelújítóknak érdemes lehet ellenőrizni lakásbiztosításukat is

Gazdaság2021.03.31, 10:13

A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.