feljelentés

címke rss

Okirat-hamisítással gyanúsítják a TF dékánját

Itthon2012.07.23, 20:16

Csak a dékán segítségével tudott lediplomázni három fiatal a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának idei diplomaosztóján - állítja az a névtelen, aki a hvg.hu cikke szerint többek között befolyással üzérkedés, és okirat-hamisítás miatt jelentette fel a dékánt. A feljelentés szerint a diákoknak több jegyük hiányzott, amiket a dékán csak az államvizsga után vitt fel a tanulmányi rendszerbe. Az egyik diák a fideszes képviselő, Lasztovicza Jenő fia. A képviselő szerint fia csak a túlbonyolított rendszer áldozata. Az egyetem rektora belső viszgálatot indított.

A dübörgés sem olyan fülsértő, mióta nincs Coke Club

Itthon2012.07.20, 16:52

A túl hangos és túl sokáig ordító zene miatt szűnt meg 15 év után a siófoki Balaton-parton lévő Coke Club szórakozóhely. A helyet üzemeltető Coca-Colának nem tetszettek az új szabályok, nem akarta 9-kor lekapcsolni a zenét. A város polgármestere szomorú nyilatkozatban temette a klubot, de aztán gyorsan megtalálták az utódját. Az új helyen megint éjfélig szólhat a zene. A helyieket ez nem is igazán zavarja, inkább a részeg hordákra mérgesek.

Feljelentik a volt titokminiszter testvérét

Itthon2012.07.13, 07:49

Az Állami Egészségügyi Központban 2007 és 2010 között többmilliárdos értékben, a közbeszerzés megkerülésével szereztek be gyógyszereket - állítja a honvédelmi tárca belső ellenőrzési főosztálya. Az intézmény akkori vezetője Szilvásy István volt.

Pánikrohamok gyötrik Gáspár Győzőt

Life.hu2012.07.12, 10:48

Összeomlott, depressziós és pánikrohamok gyötrik Gáspár Győzőt.

Rihanna feljelentette könyvelőit, akik szerinte elcsalták koncertbevételeit

Life.hu2012.07.08, 01:06

Pénzügyeinek hűtlen kezelésére hivatkozva beperelte volt könyvelőit Rihanna barbadosi énekesnő, azzal vádolva őket, hogy többmillió dolláros bevételtől esett el miattuk.

Kiakadt a magyar munkásokra a polgármester

Nagyvilág2012.07.03, 09:48

A romániai Craiova első embere szerint nincs rendben, hogy magyar beszédet halljon az építkezéseken. Az RMDSZ eljárást kezdeményezett ellene.

Nem indult nyomozás az Arany Alkony idősotthont ért vádak miatt

Itthon2012.07.02, 10:27

Az Arany Alkony Idősotthon két volt dolgozója vádolta meg azzal, hogy szándékosan küldtek a halálba lakókat. A hír közlő tévécsatorna feljelentést tett az ügyben, de a BRFK nem találta megalapozottnak az információkat, ezért nem indítottak nyomozást.

Rendőröket jelentett fel Morvai Krisztina a West Balkán-ügyben

Itthon2012.07.02, 06:45

Segítségnyújtás elmulasztása miatt rendőrök ellen tett feljelentést a West Balkán-ügyben Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő. Morvai indoklása szerint többen telefonon kértek segítséget a rendőrségtől, de a szolgálatot teljesítő rendőrök nem intézkedtek, sőt állítólag egy női hang valakinek azt tanácsolta, hogy ne járjon buliba.

IPhone-on lehet levadászni a huligánokat

Techbázis2012.06.26, 14:21

Közel háromezer bűnelkövető fényképet töltötte fel a brit rendőrség egy olyan okostelefonos alkalmazásba, amelynek segítségével feljelentheti a lakosság a szabadlábon lévő bűnözőket.

Moszkvai fantomplázát finanszírozott az Eximbank

Gazdaság2012.05.31, 09:06

Az állami tulajdonban lévő Eximbank összesen 124,2 millió euró hitelt adott egy offshore cégnek és a Harcon Zrt.-nek egy moszkvai pláza építéséhez. A pláza végül nem épült meg, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett.

Offshore ingatlanmutyit is vizsgálnak a nyugdíjpénztáraknál

Gazdaság2012.05.22, 13:44

Lesznek még újabb feljelentések a magánnyugdíjpénztárakkal szemben, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) több gyanús ingatlanbefektetést is vizsgál. Ezekben az ügyekben néhány önkormányzat is érintett lehet.

A Mazsihisz feljelentést tett az egri zsidózás miatt

Itthon2012.05.08, 14:36

Feljelentést tett a Mazsihisz a Stop.hu birtokába került hangfelvételen elhangzottak miatt, ami szerintük azt bizonyítja, hogy az egri önkormányzat azért nem hagyta fellépni a városban Székhelyi Józsefet, mert zsidó. A fideszes polgármester vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, valóban készült-e lista a városban a nemkívánatos művészekről.

Feljelentették a legfőbb ügyésznél a magánnyugdíjpénztárakat

Gazdaság2012.05.04, 09:39

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jelentése a Magyar Nemzet információi szerint megállapítja, hogy több felelőtlen intézkedés hatására a pénztártagok átlagosan megtakarításaik ötödét veszítették el a magánkasszáknál. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal három büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodása ügyében.

A bevándorlók feljelentésére buzdítanak Belgiumban

Nagyvilág2012.04.10, 15:16

Egy belga szélsőjobboldali párt olyan honlapot hozott létre, amelyen a helyi lakosok feljelenthetik a szabályokat nem betartó illegális bevándorlókat. A párt a honlap segítségével akarja összeállítani az illegális bevándorlás fekete könyvét.

Feljelentést tett az LMP a Malév felszámolása miatt

Gazdaság2012.04.04, 17:59

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szerdán a Lehet Más a Politika (LMP) a Malév felszámolása miatt - közölte a Teve utcai rendőrszékház előtt tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor parlamenti képviselő. Az ellenzéki párt csődbűntettet, csalást, valamint hűtlen vagy hanyag kezelést sejt az ügyben.

Főügyészt jelentett fel az MSZP

Itthon2012.03.28, 13:55

A szocialisták szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének élettársa biztosítási csalásban lehet érintett.

580 milliót bukott a MÁV egy költöztetésen

Itthon2012.03.06, 08:40

Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, mert szerinte 580 millió forintos kár érhette a MÁV-ot egy meghiúsult kormányzatinegyed-beruházás miatt - írja a Magyar Nemzet.

Titokzatos államtitkári látogatás miatt tettek feljelentést Majtényiék

Itthon2012.02.21, 15:36

Az Eötvös Károly Intézet a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tett Szabó Erika közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár tavalyi látogatása miatt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában. Szabó Erika államtitkári jogosítványaira hivatkozva vette rá a portást, hogy engedje be, és az OIT hivatalának több irodáját is kinyittatta.

Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Budapesti Temetkezési Intézet

Itthon2012.02.08, 15:12

A Csömöri Temetkezési Szolgálat Kft. megvásárlása jelentős gazdasági érdeksérelmet jelentett - állítja a Budapesti Temetkezési Intézet.

Budai Gyula megsértette a bábolnai polgármester jó hírnevét

Itthon2012.01.23, 14:09

A bíróság jogerős ítélete szerint Budai Gyula, valamint a jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos kijelentései alapján közleményt kiadó Fidesz két ízben is megsértette a bábolnai polgármester, Horváth Klára a jó hírnév védelméhez fűződő jogát.

A támadóját lekaratézó kislány lett az év hőse Pest megyében

Itthon2012.01.06, 07:55

Molesztálóját "lefegyverző" tízéves kislány, nemi szervét hátrahagyó betörő és nemzetközi összeesküvést gyártó feljelentő - többek között ezek voltak a Pest megyei rendőrök legkülönösebb esetei tavaly a rendőrség szerint.

Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

Gazdaság2011.12.29, 13:58

A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.

Romagyilkosság: jegyzőkönyv-hamisítás miatt tett feljelentést az egyik vádlott

Itthon2011.11.23, 17:05

Feljelentést nyújtott be a bíróságnak a romák elleni támadások másodrendű vádlottja, mert szerinte a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben olyasmi is szerepel, ami nem hallható a rendelkezésére bocsátott hangfelvételen.

Feljelentést tett Budai Gyula a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. ügyében

Itthon2011.11.15, 08:21

500-800 millió forintos vagyoni hátrány érte az államot a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. privatizációjakor Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint.

A Velencei-tó kapuja nevű beruházás ügyében tett feljelentést a Fidesz

Itthon2011.11.05, 20:11

L. Simon László fideszes képviselő szerint a velencei önkormányzat úgy fizetett ki több százmilliós előleget a Velencei-tó kapuja elnevezésű turisztikai fejlesztésre, hogy cserébe semmilyen fedezetet nem kért a képviselő szerint likviditási gondokkal küzdő befektetőtől. Az 1,6 milliárd forintos beruházásnak idén nyáron kellett volna elkészülnie. Az önkormányzat szerint a fideszes képviselő kijelentéseinek politikai okai vannak, az ügyben pedig ők is feljelentést tettek.

Letartóztatták Lindsay Lohan édesapját

Life.hu2011.10.27, 17:10

Ismét a bíróságon kötött ki Michael Lohan, a botrányos életű színésznő, Lindsay Lohan édesapja. A sztárcsemete apja csúnyán összeveszett barátnőjével, aki feljelentést tett a férfi ellen, miután a szomszédok kihívták a rendőrséget.

Semjén humorérzékében bízik az ál-Semjének csoportja

Itthon2011.10.21, 13:44

Nyílt levelet írt a KDNP elnökének a magát "ÁlSemjénZsoltok nemhivatalos szövetségének" nevező csoport, amely tiltakozik az ellen, hogy a miniszterelnök-helyettes feljelentést tett egy nevében írt, a kormányon gúnyolódó mikroblog miatt. A csoport nyílt levelében azt kéri Semjén Zsolttól, "vonja vissza feljelentését, melyet bizonyos társaink ellen tett", és mint írják, "nem tett rosszat a paródia" Semjén Zsolt hírnevének.

Ki tud nagyobb hülyeséget írni egy politikus nevében?

Itthon2011.10.20, 18:08

Több embert kihallgatott az ügyészség azok közül, akik az interneten követték a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevében vezetett, a kormányon és Semjénen gúnyolódó blogot. Az [origo] beszélt két kihallgatottal, akik azt mondták, viccesnek találták a blogot és nem érzik aggályosnak, hogy a blog Semjént figurázza ki. Egyikük azt hitte, azért keresik, mert csinált valamit a Balaton Soundon.

Ellopták a Guruló emlékművet a budai Millenáris parkból

Itthon2011.10.12, 14:53

A rasszizmus elleni küzdelem jelképének szánt emlékmű egyik darabját lopták el szerdára virradóra a fővárosi Millenáris parkból. A második kerület polgármestere vandál cselekménynek minősítette az esetet.

Bajnai Gordon feljelenti Budai Gyulát

Itthon2011.10.11, 11:55

A volt miniszterelnök rágalmazás miatt indít személyiségi jogi pert az elszámoltatási kormánybiztos ellen. Budai Gyula szerint a Hajdú-Bét károsultjainak ügyében egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek, így Bajnai Gordonnak is a felelőssége.

Feljelentést tett a Budapest Airport privatizációja ügyében Budai Gyula

Itthon2011.10.06, 11:07

Hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja miatt fordult a nyomozó ügyészséghez az elszámoltatási kormánybiztos.

Összeesküvők: Hajdú Péter magyarázkodik - feljelentették a szomszédok

Archívum2011.09.30, 15:12

Hajdú Péternek nincs könnyű dolga - az Összeesküvők forgatási helyszínén a szomszédokat zavarja a műsor szereplőinek hangoskodása, és az utcában megnövekedett forgalom.

Feljelentést tesz a Duna Tv titokzatos sorozatai miatt a médiaalap

Itthon2011.11.16, 09:40

Az ügyészséghez fordul a Duna Tv tavalyi szerződései miatt a közmédiát felügyelő alap. A csatornánál tavaly másfélmillárd forintot költöttek olyan sorozatokra, amelyek vagy el sem készültek, vagy másról szóltak, mint amit megrendeltek. A pénzt közvetítő cégeknek fizették ki, a sorozatokat más cégek készítették jóval olcsóbban.

Egy csókot már beismert az ismét erőszakoskodásért kihallgatott Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.09.16, 18:14

Egy francia írónő júliusban emelt panaszt nemi erőszak kísérlete miatt Dominique Strauss-Kahn ellen. Az IMF korábbi vezetője először képzelgésnek minősítette a nő állításait, de a rendőrségen elismerte, hogy egyszer megpróbálta megcsókolni Tristane Banont.

Magyar Nemzet: Budai Gyula feljelentést tett az egészségügyi tárca korábbi szerződései miatt

Itthon2011.09.15, 07:27

Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikus hatszázezer forintot kapott 2006-ban egy szakértői tanulmány megírásáért, azonban a dokumentum soha nem készült el, és Havas Szófia szakértői munkájának sem találta nyomát az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata, ezért Budai Gyula büntetőfeljelentést tett a rendőrségen - írja a Magyar Nemzet.

Hűtlen kezelést gyanít az ÁSZ a BKV-nál, feljelentést tett

Itthon2011.09.12, 09:51

Az Állami Számvevőszék szerint a BKV 2005-ben és 2006-ban járműveket lízingelt, amikor a hitelből való megvásárlás olcsóbb lett volna. Az ÁSZ szerint több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett, ez pedig megalapozza a hűtlen kezelés gyanúját.

Pedagógiai megfontolásokkal magyarázzák a diákoknak adott hamis rendőrségi idézést

Itthon2011.09.08, 16:49

Büntető feljelentést tettek az ügyészségen a rendőr ellen, aki még tavasszal az egyik Zala megyei általános iskolában - a tanár kérésére és nevelési célzattal - hamis idézést adott át két tanulónak. Az iskola igazgatója a rendőr mellett áll, és nem érti, hogyan lett egy szituációs játékból rendőrségi ügy.

Hanyag kezelés miatt nyomoz a rendőrség a gyöngyöspatai önkormányzatnál

Itthon2011.08.30, 17:18

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés miatt nyomozást rendelt el kedden a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a gyöngyöspatai önkormányzat gazdálkodása ügyében, miután az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyben. A szervezet keddi közleményében azt írta: a patai önkormányzat által - többek között egyházaknak és vállalkozásoknak - nyújtott anyagi támogatás egy része nem volt törvényes.

Sikkasztással vádol a Helikon Kastélymúzeum ügyvezetője

Itthon2011.08.18, 15:45

Többek között a számvitel rendjének megsértése, adócsalás, sikkasztás és hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum júniusban kinevezett új ügyvezetője. A Pálinkás Róbert által indított vizsgálat szerint az intézménynél a számviteli törvény szerinti bizonylati fegyelem gyakorlatilag nem létezett. A volt igazgató tagad.

Feljelentést tesz Budai Gyula a nagybereki madárrezervátum ügyében

Itthon2011.08.17, 11:17

Hét-nyolc milliárd forintos kár érte az államot a nagybereki madárrezervátumot is magába foglaló terület bérbeadásával az elszámoltatási kormánybiztos szerint. Budai Gyula természetkárosítás és hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt tesz feljelentést az ügyben.

Kényszervallatással vádol a volt NBH-főnök fia

Itthon2011.08.16, 16:05

Egy Nyugati téri bevásárlóközpontba hívta "baráti beszélgetésre" a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa ifjabb Galambos Lajost, akit az édesapja (a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetője) ellen folyó vizsgálattal összefüggésben akartak kifaggatni. Galambos fia azt állítja: kényszervallatásnak vetették alá, ezért feljelentést tett.

Az LMP feljelentést tett a tibetiek elleni fellépés miatt

Itthon2011.08.13, 13:17

Az LMP frakcióvezetője szombaton hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a Magyarországon élő tibetiekkel szembeni júniusi hatósági fellépés miatt. A kínai kormányfő júniusi budapesti látogatása idején a bevándorlási hivatal ellenőrzésre több tibetit is berendelt. Az eljárást korábban az ombudsman is kifogásolta.

Az ügyészséghez fordult a Mátyás-szobor ügyében a román kulturális tárca

Nagyvilág2011.07.20, 11:34

Kelemen Hunor miniszter aláírásával büntetőeljárás megindítását kérte a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium az ügyészségtől, a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett tábla miatt.

A Strauss-Kahnt feljelentő francia nő anyja azt állítja, ő is a korábbi IMF-vezér szeretője volt

Nagyvilág2011.07.19, 20:19

Dominique Strauss-Kahnnal folytatott szexuális kapcsolatáról beszélt a francia rendőrségen az a nő, akinek a lánya július elején feljelentette a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjét erőszak kísérlete miatt. Az anya azt mondta a kihallgatásán, hogy "brutális kapcsolata" Strauss-Kahnnal három évvel azelőtt zajlott, hogy a férfi állítólag erőszakoskodott a lányával.

Magyarok takarták le a kolozsvári Mátyás-szobor elé elhelyezett vitatott táblát

Nagyvilág2011.07.19, 12:36

Nem sértő és a román-magyar közös múltra tesz utalást a kolozsvári Mátyás-szobor vitatott táblája elé engedély nélkül elhelyezett négynyelvű felirat - állítja az akciót magára vállaló civil szervezet.

Magyar kamionból ömlött ki nyolcszáz liter almalé-koncentrátum egy ausztriai útra

Nagyvilág2011.07.13, 16:17

Feljelentették azt a magyar teherautósofőrt, aki nem vette észre, hogy járműve tartályából menet közben nyolcszáz liter almalé-koncentrátum ömlött egy osztrák autóútra. A nagy melegben a folyadék az úttestre ragadt.

Rágalmazás miatt feljelentette francia vádlóját Dominique Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.07.11, 21:12

"Kitaláltnak" nevezte az IMF volt vezérigazgatója a francia írónő nemi erőszak kísérletéről szóló történetét, és rágalmazás miatt feljelentette a nőt. A 32 éves Tristane Banon azért perelte be Dominique Strauss-Kahnt, mert állítása szerint az IMF volt vezérigazgatója meg akarta őt erőszakolni. Strauss-Kahn ellen New Yorkban is eljárás folyik, ott egy szobalány vádolja azzal, hogy a férfi megpróbálta őt megerőszakolni.

Elutasította a rendőrség az LMP feljelentését a szociális konzultáció ügyében

Itthon2011.07.09, 16:25

Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság az LMP frakcióvezetőjének feljelentését, amelyet a a szociális konzultáció kérdőíveinek kezelésével kapcsolatban tett. Schiffer András azonban panaszt tesz a határozat ellen, és kéri a felülvizsgálatát.

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az ÁSZ a fővárosi Közraktárak-projekt ügyében

Gazdaság2011.07.07, 10:05

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének, valamint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az Állami Számvevőszék a PPP-konstrukcióban megvalósuló Közraktárak-projekt ügyében.

"Utolsó lehetőségként" jelentette fel Strauss-Kahnt egy francia írónő

Nagyvilág2011.07.06, 14:23

Hivatalos feljelentést tett Dominique Strauss-Kahn ellen az a francia írónő, aki azt állítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni Párizsban. A nő azt mondta, azért jelentette fel Strauss-Kahnt, mert "talán ez az utolsó lehetőség arra, hogy meghallgassák". Egyelőre nem tudni, hogy a francia hatóságok hogyan reagálnak a feljelentésre.