Független Rendészeti Panasztestület

címke rss

Hibáztak a rendőrök a szombathelyi utcabálon

Egy tavaly augusztusi utcabálon intézkedtek rendőrök az ott szórakozó emberekkel szemben. A rendőri fellépésről akkor egy videó is készült, amelyen az látszik, hogy a rendőrök erőszakosan lépnek fel. A történtek miatt ügyészségi vizsgálat is indult, és kimondta, hogy jogszerűen jártak el a rendőrök, ám egy másik jelentés most azt írja: súlyosan jogsértő volt a rendőrök intézkedése.

A gondoskodó állam

Vélemény2013.10.10, 19:57

Ha jövőre minden képviselői helyet a mostani kormánypártok nyernének, még az is hatvannal kevesebb lenne, mint a Fidesz és a KDNP jelenlegi együttes létszáma a parlamentben. Valójában persze többen esnek ki, és nem tud mindenki nyugdíjba menni vagy visszavonulni egy polgármesteri hivatalba. Bizonyára van egy lista azokról, akikről pártjuknak gondoskodnia kell, és ha néhány nevet ki lehet pipálni, az is eredmény. Ezért törvényt is érdemes módosítani.

Tilos fűtetlen cellával sanyargatni

Itthon2012.08.14, 15:45

Az ombudsman szerint sem a létszámhiány, sem az eszközhiány nem fogadható el magyarázatként az előállított személyek indokolatlanul hosszú fogva tartására. Szabó Máté az elhelyezési körülményeket is kifogásolta a cellákban.

Jólesett a motozás? - Amikor a rendőrnél elszakad a cérna

Itthon2012.03.11, 12:58

Három év alatt 263 esetben követtek el jogsértést intézkedés közben a rendőrök - derül ki a Független Rendészeti Panasztestület jelentéséből. A beérkezett panaszok hétköznapi helyzetekről szólnak, amelyeket a rendőrök fölényükkel visszaélve túlreagálnak: például fegyvert szegeznek egy letérdeltetett családra, veszélyes tárgynak néznek egy jelvényt, egy karcolás miatt előállítanak egy iskolás fiút, vagy éppen pucérra vetkőztetnek egy szabálysértőt.

Pedagógiai megfontolásokkal magyarázzák a diákoknak adott hamis rendőrségi idézést

Itthon2011.09.08, 16:49

Büntető feljelentést tettek az ügyészségen a rendőr ellen, aki még tavasszal az egyik Zala megyei általános iskolában - a tanár kérésére és nevelési célzattal - hamis idézést adott át két tanulónak. Az iskola igazgatója a rendőr mellett áll, és nem érti, hogyan lett egy szituációs játékból rendőrségi ügy.

Erőszakkal katétereztek meg egy gyanúsítottat

Itthon2010.09.23, 17:07

Jogellenesen vettek vér- és vizeletmintát egy gyanúsított férfitól, rendőri közreműködéssel, miután előállították - közölte a Független Rendészeti Panasztestület. A férfi magától nem tudott vizeletmintát produkálni, de hiába kérte, hogy várjanak, a rendőrök lefogták, amíg az orvos megkatéterezte.

Új elnöke lett a rendőri panaszokat vizsgáló testületnek

Itthon2010.07.23, 13:40

Juhász Imre lett a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, aki még 2008-ban a KDNP támogatásával került a testületbe. Helyettesévé Kozma Ákost, Orbán Viktor kormányfő egykori titkárságvezetőjét nevezte ki, akit csütörtökön választott be a testületbe az országgyűlés. Az előző elnök, az MSZP támogatásával megválasztott Kaltenbach Jenő már korábban lemondott.

Távozik a rendészeti panasztestület elnöke

Itthon2010.07.01, 06:52

Két és fél év után távozik a Független Rendészeti Panasztestület éléről Kaltenbach Jenő. A Népszabadság szerint nem akarta megvárni, hogy törvénymódosítással mozdítsák el.

Magyar gárdás ügyekben panaszkodtak legtöbbet a rendőrökre

Itthon2010.06.16, 16:29

Kétszer annyian fordultak panaszukkal 2009-ben a Független Rendészeti Panasztestülethez, mint egy évvel korábban. Az esetek több mint fele a Magyar Gárdával volt összefüggésben. Rengeteg panasz érkezett a tavaly nyári, Erzsébet téri, a Magyar Gárda feloszlatása miatt tiltakozó tüntetés rendőri kezelése miatt. A panasztestület szerint jogszerű volt ugyan, hogy a rendőrök véget vetettek a demonstrációnak, de az a mód, ahogyan azt tették, már nem.

Bepanaszoltak március 15-én intézkedő rendőröket

Itthon2009.03.24, 17:09

A március 15-i ünnepségeken igazoltatott vagy épp a fogdára került tüntetők harminc panaszt küldtek be a Független Rendőrségi Panasztestülethez. Szabó Máté ombudsman szerint bocsánatot kéne kérni a rendőröknek azoktól, akiket bekiabálás miatt igazoltattak és vontak eljárás alá március 15-én. A rendőrségi vezetők kis hibák beismerése mellett elégedettek a rendőrök március 15-i munkájával.

Videó ajánlat

Pártok háza
Még több videó »
Előző
  • 1
  • 2
Következő