Európai Sporthét

címke rss

Majdnem 350 ezren vettek részt a legnagyobb szabadidősport rendezvénysorozaton

A járványhelyzet ellenére is majdnem 350 ezren vettek részt a szükséges egészségvédelmi előírások betartásával az idei Európai Sporthéten. A kezdeményezéshez országszerte több mint 400 nyilvános esemény csatlakozott.

Kezdődik az Európai Sporthét

Itthon2020.09.23, 14:06

Immár hatodik alkalommal hívja sportolásra az egészséges életmód híveit az Európai Sporthét. Az Európai Bizottság eddig közel 8 millió főt megmozgató, a #BeActive nemzetközi mottóval zajló kezdeményezése szeptember 23. és 30. között az egész országban várja az érdeklődőket. A rendezvénysorozat koordinátora, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) és elnöke, Czene Attila ezúttal a tömegrendezvények helyett a kisebb létszámú, lokális, elsősorban szabadtéri programokat javasolják – írták közleményükben a szervezők.

Százmilliárdokat köszönhet a sportnak a magyar gazdaság

Gazdaság2015.09.08, 19:05

Az átlagos magyar keveset sportol és elhízott, pedig a mozgásnak és a sportolásnak nemcsak az egészségre van jótékony hatása. Navracsics Tibor az első Európai Sporthét megnyitóján arról beszélt, hogy a fizikailag inaktív emberek nem csupán az egészségügyi rendszert terhelik meg, de a gazdaságot is visszahúzzák. Az uniós biztos ezután pingpongütőt ragadt.

Előző
  • 1
Következő