erőszak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- nemi erőszak
- bántalmazás
- felnőtt
- gyilkosság
- családon belüli erőszak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iraki erőszak: 191-en haltak meg januárban
Négy év óta a legalacsonyabb szintet érték el Irakban az erőszakos cselekmények: hivatalos adatok szerint 191-en haltak meg a különböző összecsapásokban és merényletekben.
Nemi erőszakkal gyanúsítanak egy CIA-irodavezetőt
Két nő azzal vádolja a CIA algériai irodájának volt vezetőjét, hogy erőszakoskodott velük. Egyikük szerint randidrogot itatott vele, és feltehetően megerőszakolta, a másik zaklatás miatt panaszkodott. A férfit a vádak után hazahívták, nemi erőszakkal gyanúsítják.
Alkotmányosság és populizmus
// Érdekesebbnek, több klikket hozónak bizonyul az a tálalás, amelyben Sólyom László és a védtelen bántalmazott anyák állnak egymással szemben. Azt a tétova kérdést már senki nem teszi fel, hogy ugyan miért ne akarná az államfő is azt, hogy hatékony védelme legyen a családon belüli erőszak áldozatainak. //
Erőszakos pápaképpel tüntettek az olasz nők
A pápa és az olasz miniszterelnök arcképét is kitűzték "Az erőszaknak sok arca van" feliratú plakátokra egy római tüntetésen, szombaton. A demonstráción mintegy 50 ezer nő tiltakozott a nőkkel szembeni erőszak miatt, amely tavaly 126 áldozatot szedett Olaszországban.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- tüntetés
- erőszak
- arc
- Címkefelhő »
Nemi erőszakkal gyanúsítanak egy 13 éves fiút
Valószínűleg megerőszakolt egy 11 éves lányt egy 13 éves fiú az egyik soproni állami lakásotthonban. Az ügyben feljelentést tettek, a gyertmekvédő központ igazgatója szerint a gyermek hátrányos helyzete magyarázza az erőszakot.
- címkék:
- Sopron
- erőszak
- hátrányos helyzet
- Címkefelhő »
Mugabe megállapodhat az ellenzékkel
Megállapodást kötne a Robert Mugabe vezette zimbabwei kormánypárt az ellenzékkel az együttműködés kereteiről, az álláspontok ugyanakkor továbbra sem közeledtek egymáshoz. Morgan Tsvangirai pártja az erőszak beszüntetését követeli, miközben a kormány magát az erőszakot sem ismeri el.
A tévé előtt nincs piros lap
Sok családban okoz konfliktust egy-egy hosszabb futballtorna, ugyanis sok férfi hajlamos ilyenkor hanyagolni a családi kötelezettségeket. Rosszabb eset, mikor a meccs közbeni italozás, majd a kedvenc csapat veresége miatt érzett düh agresszióhoz vezet: ilyenkor előfordul, hogy családi perpatvar tör ki.
- címkék:
- Magyarország
- foci
- erőszak
- Címkefelhő »
Szombatra választási eredményt ígérnek Zimbabwében
Megfigyelők szerint erőszakkal kényszerítették az embereket szavazni, egy kormányközeli lap szerint viszont önként és nagy számban voksoltak a zimbabweiek az elnökválasztás második fordulójában. A szavazást több állam és az ENSZ is kritizálta, az első fordulóban nyertes ellenzéki jelölt erőszakra hivatkozva bojkottálta. A szavazási bizottság szombatra eredményeket ígért, holott a márciusi első forduló után napokig bíbelődtek a szavazólapokkal.
Nem végzik ki egy gyerek megerőszakolóját az USA-ban
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság precedensértékű döntése értelmében nem vethető ki halálbüntetés a gyerekek elleni szexuális erőszak miatt elítéltekre. Az elnökjelöltek bírálják a döntést.
Nem ünnepelnek derűsen a pedagógusok
Vasárnap ünnepeljük a pedagógusokat, akik inkább keserűen gondolnak a lassan záruló tanévre. Kötelező óraszámemelés, reálbércsökkenés, elbocsátások, gyakoribb erőszak az iskolákban. Sokakban megfogalmazódik a pályamódosítás.
Férfiakat is sújt a családon belüli erőszak
Nemcsak a nőket érinti a családon belüli erőszak egy amerikai felmérés szerint: tíz férfiból három már szenvedett partnerének fizikai vagy lelki bántalmazásától. Akárcsak a nők elleni családi erőszaknál, a bántalmazás jellemzően nem egyszeri eset, viszont kevésbé súlyos erőszakkal jár.
Ezrek menekülnek az erőszak elől Dél-Afrikában
A külföldi menekültek ellen irányuló, napok óta tartó zavargások során több ezren menekültek el a dél-afrikai Johannesburg külvárosi nyomornegyedeiből. A BBC helyszíni tudósítója szerint a zavargások amiatt törtek ki, mert a helyi lakosság a bevándorlókat tartja első számú felelősnek az országban uralkodó nagyarányú munkanélküliségért, a lakáshiányért és az egyre jobban elharapódzó bűnözésért.
Lánybandáktól rettegnek a franciák
Egyre több a lányokból szerveződő bandák száma a francia nagyvárosokban. A fizikai erőszaktól sem mentes külvárosi csoportok elsősorban elsőgenerációs bevándorlókból állnak. A szakember szerint a lányok az egyre növekvő erőszak miatt alkotnak csoportokat.
- címkék:
- Franciaország
- erőszak
- bevándorló
- lányok
- Címkefelhő »
"A válasz nem egyszerű" - tanárverések, oktatás és tanári lét
Iskolán belüli erőszakról, pedagógusképzésről, a magyar tanárok helyzetéről, az oktatási rendszer hiányosságairól, az ezekkel kapcsolatos problémák megoldásának lehetőségeiről és kilátásairól kérdezték olvasóink a Vendégszobában Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökét.
Magyar beszéd miatt verhettek meg egy nőt Kárpátalján
Dührohamot kapott és nekitámadt egy magyarul beszélő nőnek egy ukrán férfi a kárpátaljai Nagyszőlősön. A férfi megütötte a civil ruhás rendőrt is, aki a nő segítségére sietett, ezért hatóság elleni erőszak miatt is felelnie kell.
A párbeszéd sem fékezi az erőszakot Kenyában
Újabb erőszakcselekményekben megöltek legalább 15 embert hétfőn Kenyában, annak ellenére, hogy a kormány és az ellenzék megállapodott a hatalom megosztásában, és elkezdődött a párbeszéd a válság okairól.
- címkék:
- Kenya
- erőszak
- válság
- párbeszéd
- Címkefelhő »
Szerbia nem mond le Koszovóról
Tadic szerb elnök ismét megerősítette, hogy Szerbia nem mond le Koszovóról. Az erőszak alkalmazásának lehetőségét ugyanakkor kizárta.
Az izraeliek tárgyalnának a Hamásszal
Egy szerdán közzétett felmérés szerint az izraeliek jelentős többsége azt akarja, hogy a kormány tárgyaljon a Gázai övezetet tavaly nyár óta ellenőrző Hamász iszlamista szervezettel. Az izraeli kormány viszont csak akkor lenne hajlandó az egyeztetésre, ha a Hamász lemondana az erőszakról.
Oscar 2008: a Nem vénnek való vidék a legjobb film
A 80. Oscar-gálán a Coen testvérek taroltak: a legjobb film, legjobb rendezés, legjobb eredeti forgatókönyv és legjobb férfi mellékszereplő díját is erőszakban tobzódó westernjük, a Nem vénnek való vidék kapta. A legjobb férfi alakításért járó elismerést az előrejelzéseknek megfelelően Daniel Day-Lewis vihette haza, női fronton viszont akadt pár kisebb meglepetés: a legjobb színésznő díját Marion Cotillard kapta, a legjobb női mellékszereplő Tilda Swinton lett.
"Nem lehetünk az egész világ ellen"
A szerbek nagyobb részének nem ér meg további erőszakot Koszovó ügye, vagy békés eszközökre esküsznek, vagy inkább lemondanának a korábbi tartományról, csak élhessenek normális életet, és végre utazhassanak. Koszovó Szerbia számára fontos érzelmi ügy - de a jövő talán fontosabb. Helyszíni riport.
Sok gyerek elunja magát erőszak nélkül
Minden tizedik hordott már magánál valamilyen fegyvernek minősülő tárgyat, főleg vagyon elleni akciókban utaznak, sokat lógnak nyilvános helyen és majdnem olyan sok köztük a lány, mint a fiú - a gyerekek által elkövetett bűncselekmények alig hatoda tudódik ki, és még ezeket sem mindig követi felelősségre vonás. Egy megjelenés előtt álló tanulmány szerint az erőszakot az élet természetes velejárójának, a férfias viselkedés, illetve a szórakozás részének tartja a gyerekek jelentős része.
- címkék:
- kékfény
- erőszak
- gyerek
- Címkefelhő »
Hét évig erőszakoskodott lányával egy férfi
Hét éven át erőszakoskodott lányával egy férfi. A lány az első erőszak idején még csak tizenegy éves volt. Az édesanya csak most szerzett minderről tudomást, ő értesítette a rendőröket, akik elfogták a bujkáló férfit.
- címkék:
- rendőr
- erőszak
- nevelt lány
- Címkefelhő »
A NATO felkészült az esetleges erőszakra Koszovóban
A NATO felkészült arra, hogy reagáljon az esetleges erőszakra Koszovóban a következő hetekben - jelentette ki John Craddock, a NATO európai erőinek főparancsnoka kedden Washingtonban. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szeretné elérni, hogy tovább tárgyaljonak a tartomány státuszáról.
Nemi erőszakkal vádolnak 8-9 éves fiúkat az USA-ban
Az atlantai ügyészség egy 11 éves kislány elrablásával és megerőszakolásával vádol három 8-9 éves fiút. Az egyik fiú édesapja szerint volt szexuális aktus, de azt mindkét gyerek akarta. A rendőrség viszont állítja, a lány nem volt benne a dologban, így továbbra is fenntartja a nemi erőszak vádját - írja a CNN.
- címkék:
- USA
- rendőrség
- erőszak
- szexuális aktus
- CNN
- Címkefelhő »
Abbász találkozott a Hamásszal
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken találkozott ciszjordániai Hamász-tisztségviselőkkel, először azóta, hogy a radikális palesztin szervezet júniusban erőszakkal ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet.
Erőszaktevőket fejeztek le Szaúd-Arábiában
Öt embert végeztek ki Szaúd-Arábiában, mivel megerőszakoltak és megöltek egy fiatal fiút. Idén már százhuszonnégy személyt fejezetek le nyilvánosan a sivatagi királyságban.
Nemi erőszakkal vádolják David Copperfieldet
Nemi erőszakkal vádolja David Copperfield illuzionistát egy seattle-i nő - a bűvész ügyvédje szerint a vádló csak "híres akar lenni".
Nem tárgyal a juntával a mianmari ellenzék
Az őrizetben tartott mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji pártja visszautasította pénteken a junta vezetőjének tárgyalási ajánlatát. Szerintük az előzetes behódolást feltételez. Eközben az ENSZ főtitkára Borzasztónak és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot az országban.
A jövő héttől vizsgálják Zsanett vendéghaját
A jövő héten megkezdődhet Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben a feljelentő 21 éves lány vendéghajának vizsgálata - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Lengyelország is csatlakozik az EU csádi missziójához
Lengyel katonák is csatlakoznak az Európai Unió csádi missziójához, amelynek célja az erőszaktól dúlt szudáni Dárfúr tartományból odamenekült emberek védelme - jelentette be csütörtökön Varsóban Aleksander Szczyglo védelmi miniszter.
Ice Cube ne jöjjön ide!
Egy új-zélandi politikus tiltakozik Ice Cube aucklandi koncertje ellen. Len Brown szerint a rapper drogozásra és erőszakra buzdítja a fiatalokat.
Basáskodó férfiak csörgetik a bántalmazók vonalát
Több mint fél éve működik egy információs telefonvonal, ahol nőket bántalmazó férfiak kérhetnek tanácsot. Általában partnerük unszolásának engedve tárcsázzák a Stop-férfierőszak vonalat a házimunka és a gyereknevelés alól kibújó férfiak, de előfordult már, hogy a telefonáló a nőkkel szembeni fizikai erőszakkal akart felhagyni.
- címkék:
- erőszak
- bántalmazó
- telefonvonal
- Címkefelhő »
Nemi erkölcs elleni erőszak
A Büntető Törvénykönyv Általános részének XIV. fejezete tartalmazza a nemi erkölcs elleni erőszak jogi szabályozását.
Törvényt hoznának a tévés erőszakról
Amerikában a Kongresszust sürgetik az illetékes szervek, szeretnének végre egy használható törvényt a tévés erőszak korlátozásáról.
- címkék:
- Amerika
- erőszak
- törvény
- Címkefelhő »
Az ENSZ szerint rendeződik Koszovó kérdése
A szerb vezetők készek megoldást keresni a koszovói problémára, s nem gondolnak erőszakra - jelentette ki csütörtökön Belgrádban Johan Verbeke belga nagykövet, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovó kérdésében tájékozódó ténymegállapító küldöttségét vezeti.
Gyurcsány szerint nem lesz erőszak 15-én
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával politikai feszültséggel lehet számolni, de az erőszak kirobbanásától nem kell tartani.
Bevizelés és rémálmok gyötrik iraki gyerekek millióit
Felbecsülhetetlen az iraki erőszak gyerekek lelkére kifejtett hatása. Helyi tanulmányok szerint kiskorúak milliói szenvednek a mindennapos gyikosságoktól: ágyba vizelnek, rémálmok gyötrik őket, vagy maguk is erőszakossá válnak. A pszichológusok attól tartanak, felnőve ők is követik az erőszakos hozzáállást, pedig ha nyugodt körülmények közé kerülhetnének, hamar kihevernék a traumát - írja a Guardian.
- címkék:
- Irak
- erőszak
- gyerek
- trauma
- Guardian
- The Guardian
- Címkefelhő »
Másfél millióan futnak az iraki erőszak elől
Iraki jogvédők felmérése szerint csak tavaly másfél millió menekült hagyta el Irakot. A távozás elsődleges oka az erőszak.
- címkék:
- Irak
- erőszak
- távozás
- menekült
- Címkefelhő »
Bezárattak egy iraki tévét erőszak szítása miatt
Az iraki kormány betiltotta egy népszerű független televíziós csatorna adásának iraki sugárzását felekezetközi erőszak szítása miatt hétfőn, két nappal azután, hogy Szaddám Huszein volt diktátor felakasztása feldühítette szunnita arab híveit.
- címkék:
- Szaddám Huszein
- Irak
- erőszak
- sugárzás
- Címkefelhő »
Szexuális fantáziáink (18+)
Talán a legutolsó tabu, ami megmaradt a szexben, az a fantázia. A szexuális fantázia nem mindig szívet melengető, csöpögős, szerelmi románcba illő jelenet, olykor nagyonis mocskos, a valóságban eltitkolt vízió. Talán pont ezért nem beszélünk róla annyit, holott egy-egy ilyen fantázia kiélése, megélése néha életeket változtat meg és tisztábban beszél személyiségünk alapjairól, mint párszáz ülésnyi analízis. Ezzel együtt persze a te fantáziáidra vagyunk leginkább kíváncsiak, ha beküldöd nekünk, szexuális segédeszközöket nyerhetsz.
- címkék:
- erőszak
- szex
- fantázia
- Címkefelhő »
Nemi erőszakkal vádolják a sorozatszínészt
Az angolok kedvelt szappanoperájának, az Emmerdale-nek egyik szereplőjét, Ben Freemant jelentette fel egy állítólag megerőszakolt nő.
- címkék:
- szappanopera
- erőszak
- Címkefelhő »
Több mint 200 halott az iraki vérfürdőben
Kétszáz fölé emelkedett a csütörtöki bagdadi mészárlás áldozatainak száma. A 257 sebesült közül sok állapota súlyos. Bagdadban kijárási tilalom van. Az erőszak pénteken is folytatódott.
Várják a nőket bántalmazó férfiak hívását
Csütörtöktől telefonon kérhetnek tanácsot, támogatást azok a párkapcsolati erőszakot elkövető férfiak, akik változtatni szeretnének bántalmazó magatartásukon. A Habeas Corpus Munkacsoport által indított Stop-Férfierőszak Vonalon a férfi ügyeletesek azok hívását is várják, aki egyszerűen csak tenni szeretnének a bántalmazás ellen.
A pornó jótékony hatása (18+)
Arról már sokat hallhattunk, hogy az internet káros, az internet függővé tesz, az interneten fellelhető szexuális tartalmak pláne. Elmagyarázták már, hogy virtuális szexet választani valódi kapcsolatok helyett komoly veszélyt jelenthet. A tények és a számok azonban mindemellett (és a fenti állítások valóságtartalma mellett) azt is mutatják, a netes pornónak bűnmegelőző szerepe lehet.
- címkék:
- internet
- erőszak
- szex
- pornó
- Címkefelhő »
Szabadon engedték a tankfoglalót
Szabadon engedték azt a férfit, aki a hétfői demonstráció során beindította a Deák tér közelében kiállított T-34-es harckocsit. A 65 éves tankfoglalót csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, de mivel nem tartanak attól, hogy nyoma veszik, csütörtökön hazamehetett.
Bush még több katonát küld Bagdadba
Fokozza katonai jelenlétét Bagdadban az Egyesült Államok, hogy megfékezze az iraki fővárosban dúló erőszakot.
Elhunyt a tévés erőszak első kutatója
Múlt héten hunyt el Eli A. Rubinstein, az első olyan kutatás vezetője, amely a tévében látható erőszakos jelenetek hatását vizsgálta.
- címkék:
- erőszak
- kutató
- Címkefelhő »
Új eredmény az erőszak génjéről
Jelenlegi tudásunk szerint az erőszakos természet kialakulását egy gén hatása is segíti. Amerikai kutatók erre találtak újabb bizonyítékot.
- címkék:
- erőszak
- gén
- Címkefelhő »
A láthatatlan erőszak
Higgadt jellemre vall, ha egy nő a békesség kedvéért nem reagál a megalázó kifejezésekre. Egyszer. De ha rendszeresen "benyeli" ezeket és megpróbálja magában feldolgozni a dolgot, az komoly gondra utalhat. Tény, hogy a verbális bántást gyakran követi bántalmazás.
- címkék:
- erőszak
- jellem
- Címkefelhő »
Moszkva erőszak nélkül akadályozná meg Irán atomfegyverkezését
Oroszország is ellenzi, hogy Irán atomfegyverre tehessen szert, csak éppen erő alkalmazása nélkül akarja ezt elérni - ismételte meg egy Kreml-hivatalnok hétfőn.
- címkék:
- Irán
- Oroszország
- Moszkva
- erőszak
- szer
- alkalmazás
- Címkefelhő »
Az EU óva inti Minszket az erőszak alkalmazásától
Az Európai Unió pénteken arra figyelmeztette a fehérorosz vezetést, határozott reagálásra számíthat a nemzetközi közösség részéről, ha erőszakot alkalmaz békés tüntetőkkel szemben.
Salma Hayek az erőszak ellen
A Frida sztárja összesen 75 ezer dollárt adományozott egy, az erőszakot szenvedett nőket segítő szervezetnek Mexikóban. Salma szerint elfogadhatatlan, hogy a nők nem tudnak megfelelő segítséget kapni, ha komoly bajban vannak.
- címkék:
- Salma Hayek
- Mexikó
- erőszak
- Címkefelhő »
Szokatlan a tárgyalás a Hamász harcos vezetőinek
Nagy a nemzetközi nyomás a palesztin választáson nyertes Hamászon, hogy ismerje el Izraelt és mondjon le az erőszakról. Kérdés, miről lehet meggyőzni a palesztin függetlenségért vívott harca során, az eszközökben nem válogató szervezetet, amelynek még a legmérsékeltebb vezetője is túlélt egy ellene irányuló, izraeli légicsapást, új parlamenti képviselői között pedig van olyan anya, aki három fiát is öngyilkos akcióba küldte Izrael ellen.
Új tanulmány a férfierőszakról
A Personal Relationships c. szaklapban közelmúltban megjelent tanulmány olyan cselekvéseket és taktikákat határoz meg, amelyek a későbbi erőszak lehetőségét rejthetik magukban.
- címkék:
- erőszak
- tanulmány
- Címkefelhő »
Artizánok: Ez a könyv az igazi szexről szól
Mit tudunk magunkról? Mit tudunk a saját szexualitásunkról, nőiességünkről? Merünk-e egyáltalán nyíltan találkozni vágyainkkal, érzéseinkkel? Elkészült egy könyv, mely ezeket a kérdéseket feszegeti, amelyben 33 nő ír a vágyról, szenvedélyről, intimitásról, testiségről, szerelemről és erőszakról. Az Éjszakai állatkert születéséről Bódis Krisztával és Gordon Agátával beszélgettünk a Vendégszobában.
Harmadjára halasztották el a haiti választást
Hivatalosan december 27-e a haiti választások új időpontja. Eredetileg november 13-án, majd 20-án lett volna a szavazás. A választást már harmadik alkalommal halasztják el az erőszak, illetve politikai viszályok és szakmai nehézségek miatt.
- címkék:
- Haiti
- választás
- erőszak
- viszály
- Címkefelhő »
Tovább gyújtogatnak Franciaországban
Szombatra virradóra sem csitult az erőszak Franciaországban. A rendőrség szerint 502 autót gyújtottak fel a randalírozók. Párizs térségében jelentősen csökkent az erőszakos cselekmények száma. Belgiumban is felgyújtottak néhány autót az éjjel, ám a belga hatóságok mindeddig elszigetelt akciókról beszélnek.
Ötezren tüntettek az újfasiszta erőszak ellen Pozsonyban
Ötezer ember tüntetett - kezében gyertyával - szerdán Pozsonyban az újfasiszta erőszak ellen, majd a tömeg a Duna partjára vonult, ahol múlt pénteken ismeretlen neonáci személyek megöltek egy másodéves egyetemistát.
Fegyvertartásról szavaznak a lövöldözők országában
A felmérések szerint Brazíliában követik el a legtöbb fegyveres gyilkosságot. Az elmúlt 10 évben megközelítőleg 300 ezren haltak meg fegyveres erőszak következtében, így a Brazil kormány szeretné betiltani a kézifegyverek magáncélra történő vásárlását. A kérdésről népszavazást tartanak október 23-án.
Valósként éljük meg a virtuális erőszakot
Egy német kutatócsoport bizonyítékot talált arra, hogy a különböző videojátékokban tapasztalt erőszak azonos hatást vált ki az agyban, mint a valóságos cselekmények.
- címkék:
- erőszak
- kutatócsoport
- Címkefelhő »
Egyre több nőt lőnek agyon világszerte
Az Amnesty International adatai szerint legalább 650 millió kézifegyver van forgalomban a világon, elsősorban férfiak, közülük mintegy 60 százalék magánszemély kezében. A jogvédő szervezet szerint egyre több nő esik áldozatul fegyveres erőszaknak.
Nemi erőszakkal vádolják Snoop Doggot
Huszonötmillió dollárt követel a rappertől egy fiatal nő, aki azt állítja, Snoop Dogg és barátai elkábították, majd csoportos erőszakot követtek el rajta. A megvádolt sztár szerint a történet nem igaz, a felperes csak a remélt kártérítés miatt rágalmaz.
- címkék:
- Snoop Dogg
- erőszak
- felperes
- Címkefelhő »
Annan a növekvő szudáni erőszakra figyelmeztet
Egyre rosszabb a biztonsági helyzet a polgárháború dúlta szudáni tartományban - hívja föl a világ figyelmét az ENSZ főtitkára. A körzetben egyre több a fegyver, erősödnek a harcok, és az erőszak mind nagyobb méreteket ölt.
Szex, erőszak és álomvilág
Karácsony előtt összeállt az idei programok palettája, lássuk mitől volt hangos az idei játékpiac.
- címkék:
- erőszak
- szex
- Címkefelhő »
Hajléktalant gyanúsítanak egy nő meggyilkolásával
Egy hajléktalant gyanúsítanak azzal, hogy pénteken este megerőszakolt egy nőt a Városmajorban, aki később a helyszínen meghalt. A hajléktalan tagadja, hogy ő követte volna el a szemérem elleni erőszakot és hogy felelős lenne a nő haláláért.
Liza Minnellit szexuális erőszakkal vádolja volt testőre
Liza Minnelli még nem tudott kimászni a gödörből, sőt, talán még mélyebbre került. Ezúttal a volt testőre vádolja őt szexuális zaklatással és fizikai bántalmazással.
- címkék:
- Liza Minnelli
- erőszak
- testőr
- Címkefelhő »
Székkel támadt a polgármesterre az elmaradt támogatás miatt
Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak egy méhteleki nőt. A 35 éves asszony egy székkel támadt a polgármesterre, mert elutasították lakástámogatási kérelmét.
- címkék:
- erőszak
- lakástámogatás
- szék
- Címkefelhő »
Erotika, erőszak - engedéllyel
A szülők 40 százaléka nem ellenőrzi gyermekének tévézési szokásait, azaz a kiskorúak közel fele bármilyen programot megnézhet a tévében - írja egy spanyol tanulmány. A szülők harmada egyáltalán nem beszéli meg gyermekével a látottakat, de ennél is rosszabb, hogy tízből négy családnál nem kapcsolják le a készüléket vagy nem váltanak át másik adóra akkor sem, ha kifejezetten erőszakos vagy mélyen erotikus műsor megy egy csatornán.
- címkék:
- erőszak
- erotika
- Címkefelhő »
Nigériában tárgyalnak a darfúri válságról
A nigériai fővárosban ülnek össze a szudáni fekete lázadók képviselői és a kormányzat, hogy tárgyaljanak a darfúri válságról. Szudánnak még egy hete van, hogy eleget tegyen az ENSZ felszólításának, és véget vessen az eddig 50 ezer halálos áldozatot követelő erőszaknak a térségben.
Vérbe fojtották a libanoni tüntetést
Hat ember meghalt, harmincan pedig megsebesültek csütörtökön Libanonban, ahol a drágulás ellen tiltakozó tüntetők közé lőtt a hadsereg. Az erőszak hírére városszerte tiltakozók vonultak az utcára és felgyújtották a munkaügyi minisztériumot, a kedélyeket csak éjszakára sikerült lecsillapítani.
- címkék:
- Libanon
- tüntetés
- erőszak
- Címkefelhő »
Jogvédők tiltakoznak a miniszterelnöknél
Civil szervezetek petícióban tiltakoztak Medgyessy Péter miniszterelnöknél, mert szerintük a kormány csak látszatintézkedéseket tett a családon belüli erőszak visszaszorítására. A jogvédők úgy gondolják, hogy most dől el, hogy a kormányban azok kerekednek-e felül, akik hajlandóak lépéseket tenni a nők és gyerekek elleni erőszak visszaszorítására, vagy ellenkezőleg, a "bántalmazás jelenségének bagatellizálásáért lobbizók" veszik kezükbe a jogalkotás irányítását.
Szervezetlenül kampányol a kormány az erőszak ellen
Kedden kampány indul a családon belüli erőszak ellen az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és a Belügyminisztérium kezdeményezésére, miközben futnak a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által indított kampány filmjei ugyanebben a témában. A két párhuzamosan futó hirdetéssorozat ugyanazt a cél szolgálja. A családon belüli erőszakkal foglalkozó civil szervezetek állásfoglalása szerint a témával kapcsolatos kormányzati tevékenységek "koordinálatlanok és ötletszerűek".
Szóljanak, ha gyereket vernek a szomszédban
Magyarországon minden második héten halálra vernek egy gyereket. Az erőszak független a családok anyagi, szociális vagy etnikai helyzetétől. Az esetek nagy részében a környezet, az iskola, a szomszédok vagy nem tudnak a bajról, vagy szemet hunynak felette. Neki szól a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium új kampánya, melynek célja, hogy senki ne nézze tétlenül, ha nőket, gyerekeket bántalmaznak a környezetében.
Koszovóban csillapodik a válság, de nincs nyugalom
Három napig tartó véres erőszak után Koszovóban szombatra csillapodni látszik a válság, de teljes nyugalomról még nem lehet beszélni. Az etnikai tisztogatással felérő erőszakhullám eddigi tragikus mérlege: 28 halott, hétszáz sebesült, közel száz porig égett szerb otthon és 25 pravoszláv templom, illetve kolostor.
Most boldogabbak az irakiak
Az irakiak többsége boldogabbnak érzi magát most, mint Szaddám Huszein rezsimje alatt, optimistán tekint a jövőbe, és ellenzi az erőszakot - egy felmérés szerint. Az Oxford Research International végezte februári közvélemény-kutatásból emellett kiderül, hogy az irakiak többsége egységes, demokratikus országot szeretne, és soha nem folyamodna politikai erőszakhoz.
Vitray: Ma már panelemberekre van szükség
A Telesport főszerkesztője, Vitray Tamás ellátogatott az [origo] Társalgójába, ahol többek között arról is mesélt, hogy az a korszak, amikor elkezdett tévézni, már nem ismételhető meg - ezért nincs jelenleg "új Vitray". Van viszont rengeteg tehetség, a népszerű televíziós közéjük sorolja Jáksó Lászlót, Máté Krisztinát, Holló Mártát és Batiz Andrást is. Régen nagy Vasas-drukker volt, ma viszont már erőszakkal sem tudna csapatot választani magának, 86-ban pedig azt várta, hogy a fociválogatott legalább a legjobb négy közé bejut a világbajnokságon.
Feltérképeznék a veszélyeztetett családokat
A családon belüli erőszakról tartottak kétnapos konferenciát, melyen egyebek mellett felvetődött, hogy a polgármesteri hivatalok közreműködésével feltérképeznék veszélyeztetettnek számító családokat. Az előadók egyetértettek abban, hogy ki kellene bővíteni a családon belüli erőszak fogalmát, többek között a kollégiumokban, nevelőintézetekben történő erőszakra is - írja a Magyar Hírlap.
Kislánnyal fajtalankodott
Kiskorú ellen elkövetett szemérem elleni erőszak miatt keres egy ez idáig ismeretlen férfit a rendőrség.
- címkék:
- rendőrség
- erőszak
- szemérem
- Címkefelhő »
Bush: keményen kell fellépni a Hamásszal szemben
Keményen kell fellépni a Hamász szélsőséges palesztin szervezettel szemben - nyilatkozta George Bush amerikai elnök vasárnap. Bush kijelentette: hiszek a közel-keleti megbékélésben, de amíg nem kerülnek bíróság elé a gyilkosok, addig erőszak lesz a Közel-Keleten.
Háborús bűnökkel gyanúsítanak egy brit tisztet
Vizsgálatot indított a brit védelmi minisztérium Tim Collins alezredes, az iraki háború egyik legnépszerűbb, hősként ünnepelt brit parancsnoka ellen súlyos háborús kihágások miatt. A feljelentés szerint a tiszt az iraki hadifoglyokból erőszakkal próbált információt kicsikarni.
- címkék:
- Irak
- erőszak
- háborús bűn
- alezredes
- Címkefelhő »
Az erőszakot el kell kerülni - Schilling Árpád a Társalgóban
A budapesti Bárka Színházban október 10-én bemutatott NEXXT - Frau Plastic Chicken Show már a premierje előtt "a darab" volt, amiről városszerte beszéltek. A film, a színház és a tévéshow elemeit összemosó előadás, amely egy sorozatgyilkos "élő, egyenes adásban" történő leleplezése köré épül, provokatív módon szembesíti a nézőt az élet minden területén jelenlévő erőszakkal. A francia "licenc" alapján összeállt előadás rendezője, Schilling Árpád október 17-én az [origo] Társalgójában válaszolt az előadással kapcsolatos kérdésekre.
Beavatkozhat a rendőr családi erőszak esetén
Gyors és hatékony intézkedéseket ígér a belügyminiszter a családon belül erőszakoskodók megfékezésére. A rendőr beléphet a magánlakásba, hogy ott rendet tegyen, illetve szükség esetén korlátozhatja az erőszakoskodó családtag személyi szabadságát is.
- címkék:
- rendőr
- erőszak
- belpolitika
- Címkefelhő »
Őrizetben a kislányt molesztáló férfi
Szemérem elleni erőszak gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 35 éves férfit a Bács Kiskun megyei Bátmonostoron.
- címkék:
- Bátmonostor
- erőszak
- gyanú
- szemérem
- Címkefelhő »
Francia kutatók szerint a tévé növeli az erőszakot
Az erőszakot, illetve pornográf jeleneteket tartalmazó tévéműsorok sugárzásának szigorú korlátozását javasolta a francia kulturális miniszter által felkért munkacsoport. A francia tudósok szerint, az eddigi kétségek ellenére, egyértelmű, hogy a televízió szerepet játszik az erőszak terjedésében.
- címkék:
- erőszak
- tévéműsorok
- francia kutató
- Címkefelhő »
Nemzeti stratégiával az erőszak ellen
A civil szervezetek változtatást sürgetnek annak érdekében, hogy visszaszorítsák a családon belüli erőszakot. A változást leginkább azonban nem a törvénymódosítástól várják, hanem az érintett családokkal kapcsolatban állók képzésétől.
Az erőszaknak évente 1,6 millió áldozata van
Évente több mint 1,6 millió ember lesz gyilkosság áldozata, derül ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből.
- címkék:
- erőszak
- oktatás
- WHO
- Címkefelhő »
Egyre több palesztin a békés intifádáért
Egyre több palesztinnak van elege az erőszakból, és azt szeretné, ha az intifáda békésen folytatódna. Ezt az elvet támogatja több magas rangú palesztin vezető, köztük Arafat lehetséges utódja, Mahmud Abbasz is.
- címkék:
- Mahmud Abbasz
- Izrael
- erőszak
- palesztin
- utód
- Címkefelhő »
Nemi erőszak volt a törzsi bosszú
Kötél általi halálra ítélt egy pakisztáni bíróság vasárnap hat pakisztáni férfit, akik törzsi bíróság utasítására megerőszakoltak egy nőt.
- címkék:
- Pakisztán
- kékfény
- erőszak
- bíróság
- Címkefelhő »
Erőszak Neander-völgyben
A felmerült bizonyítékok szerint a Neander-völgyi ember meglehetősen harcias természetű volt.
Az EU megtiltaná a gyermekek kényszerházasságát
Az Európai Unió azt javasolja, hogy a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni harcot terjesszék ki a kiskorúak elleni erőszak és a szexuális kényszerek minden formájára, de még a kényszerházasságokra is.
Hat halott a közel-keleti erőszakban
Ismét erőszak robbant ki a Közel-Keleten, melyben öt palesztin és egy izraeli életét vesztette.
- címkék:
- Izrael
- Közel-Kelet
- erőszak
- halott
- Címkefelhő »
Tűzszüneti tervben állapodott meg Arafat és Peresz
Többszöri halasztás után találkozott az izraeli külügyminiszter és a palesztin vezető. Közleményük szerint a törékeny tűzszünet megerősítése a céljuk. Az erőszak a találkozó idején is folytatódott.
Új személyazonossággal védenék a megerőszakolt nőket Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában a belügyminisztérium szakértői olyan javaslatot dolgoznak ki, amely elősegíthetné, hogy több megerőszakolt nő tegyen feljelentést a támadójuk ellen. Eszerint az áldozatok szükség esetén új személyazonosságot és lakcímet kapnának, hogy ne kelljen attól félniük: támadójuk újra erőszakot követ el, ha feljelentik.
Menekülnek a zimbabwei fehér farmerek
Mintegy negyven fehér család menekült el északnyugat-zimbabwei farmjáról csütörtökön a térségben egyre növekvő erőszak miatt.
- címkék:
- Zimbabwe
- erőszak
- farm
- farmer
- Címkefelhő »
Egy férfi sorozatosan megerőszakolta nevelt lányait
Három éven keresztül sorozatosan erőszakot követett el kiskorú nevelt lányain egy Veszprém megyei férfi. A két, most 14 és 15 éves lány még anyjának sem merte elmondani, mit tesz velük a nevelőapa. A férfit felesége azután jelentette fel, hogy őt is be akarta vonni perverz játékaiba.
Ismét nemi erőszakkal gyanúsítják Tysont
Nemi erőszakkal vádolja egy nő Mike Tysont. Tysont 1992-ben már bebörtönözték három évre hasonló bűncselekmény miatt. Az egy szeptemberi mérkőzésre készülő volt világbajnok bokszoló és ügyvédje tagadja a gyanúsítást.
A G8-csúcsot övező sajtó elleni erőszak miatt tiltakozott az RSF
A genovai G8-csúcs idején a sajtó elleni példátlan hatósági erőszak miatt tiltakozott kedden a párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (RSF).