ELTE

címke rss

A kemény héjú tojás 200 millió éves evolúciós találmány

Tudomány2019.03.14, 14:25

Egy nemzetközi kutatókból álló csapat, melynek magyar résztvevője, Prondvai Edina, az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport, illetve a Genti Egyetem Gerincesek Evolúciós Morfológiája Kutatócsoport tagjaként vett részt a kutatásban, részletes vizsgálatoknak vetette alá a legősibb tojáshéjak szerkezetét. A tanulmány, melyben belga, magyar, kanadai, kínai és német kutatók vettek részt, a Nature Publishing Group – Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelent meg.

Mindig ki akarta próbálni a hazugságvizsgálót? Akár már holnap megteheti!

Travelo2019.03.11, 14:25

A Brain Awarness Week nemzetközi rendezvénysorozat hazai programjai az Agykutatás Napjai címen futnak. A szervezők idén március 12-én és 13-án várják az érdeklődőket az ELTE lágymányosi kampuszán.

A klímaváltozás a vulkáni hamufelhők terjedését is megváltoztatja

Tudomány2019.03.07, 12:52

Az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszék és az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport tagjai, Haszpra Tímea és Herein Mátyás a Scientific Reportsban jelentették meg legfrissebb eredményeiket. A kutatók a vulkáni hamu és az ipari balesetek okozta szennyeződések terjedését sokasági éghajlati modellekben vizsgálták.

Energiatakarékos módon csökkentik a közvilágítás okozta fényszennyezést

Tudomány2018.12.26, 11:01

Csaknem egymilliárd forintos uniós támogatással olyan kutatások zajlanak az ELTE Savaria Egyetemi Központjában, amelyek eredményeit felhasználva energiatakarékos módon csökkenteni lehet a közvilágítás által okozott fényszennyezést.

Optofarmakológia: új irány a gyógyszerkutatásban

Tudomány2018.12.14, 14:38

599 millió forintos támogatású kutatási programot fejezett be Málnási Csizmadia András és kutatócsoportja, amely a világon egyedülálló kutatásokat végez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biokémiai Tanszékén. A kutatók a Printnet Kft.-vel és a Semmelweis Egyetem kutatóival közösen dolgoztak.

Schlett István: Az egyetemre a politika nem való

Itthon2018.12.13, 17:25

Az ELTE adott helyet Schlett István legendás életművének a bemutatására. A szerzővel G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888.hu főszerkesztője beszélgetett, akinek ez volt az első nyilvános megszólalása a Századvég elnökeként.

Új magyar gyógyszer adhat reményt a stroke betegeknek

Tudomány2018.12.12, 15:26

Az ELTE Innovatív Kutatója Díját 2018-ban Málnási Csizmadia Andrásnak és feltalálótársainak ítélték oda, a "Miozin izoformák gátlására alkalmas vegyületek" című találmány és annak szabadalmi bejelentése alapján. A Motor Farmakológia Kutatócsoport a motorfehérjéket mint potenciális gyógyszercélpontokat vizsgálja, és a motorfehérjékre ható gyógyszer-hatóanyagokat fejleszt.

Kiderült, hogy balliberális propagandistákat futtat a közpénzen működő ELTE

Itthon2018.11.26, 18:33

Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője hiába próbálja elhitetni a közvéleménnyel azt, hogy tanszékén nem zajlik markáns baloldali politizálás, a gyakorlatban ennek éppen az ellenkezője tapasztalható: mondhatni, maximumra van tekerve a balliberális propaganda. Mindez az adófizetők pénzén működik, egy magát függetlennek hazudó intézményben.

Visszaélt hatalmával az ELTE tanszékvezetője

Itthon2018.11.23, 07:24

Intézményi hatalmával visszaélve, hivatalos közleményben támadta meg Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője a 888.hu egyik munkatársát, azért, mert hallgatóként őszintén leírta, hogy politikailag milyen egyoldalú, manipulatív és uszító mondatok hangzottak el az ELTE-n.

A legérdekesebb magyar innovációk közt az ImmunoGenes projektje

Archívum2018.11.06, 16:55

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont startup cége, az ImmunoGenes génmódosított állatok ellenanyag-termelésével foglalkozó projektje is bekerült a száz legérdekesebb magyar innováció közzé - mondta a kutatócsoport vezetője.