eladás

címke rss

Közel 9 százalékkal csökkent az okostelefon-piac

Gazdaság2021.01.18, 13:45

A globális okostelefon-eladások tavaly közel 9 százalékkal csökkentek, ahogy a koronavírus-járvány az egész világgazdaságra rányomta a bélyegét – derül ki egy friss kutatásból. Vagyis annak ellenére is zsugorodtak az eladások, hogy igen erősen megnőtt az igény a digitális megoldásokra.

Cukorkaként vásárolták a chipeket

Gazdaság2021.01.13, 13:04

Novemberben már tizedik hónapja nőtt a félvezetők eladása a világon - áll a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) honlapján közzétett jelentésében.

Kevés híján összejött a félmillió szállított autó a Teslának 2020-ban

Gazdaság2021.01.04, 14:12

Nem sok hiányzott hozzá, hogy a Tesla teljesítse vezetőjének, Elon Musknak ígéretét, miszerint 2020-ban 500 ezer autót szállítanak le. A végső mennyiség nem sokkal maradt el ettől.

Eladásra került Michael Jackson hírhedt birtoka, Neverland - ennyiért kelt el

Life.hu2020.12.26, 12:19

Jacko híres farmját az eredeti ár negyedéért adták el.

Hűha! Ennyiért adták el George Michael egykori házát

Life.hu2020.12.10, 19:02

A világsztár még 2002-ben költözött be a London északi részén található hatalmas kúriába, és egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig lakott itt. 4 évvel az énekes halála után több milliárdért kelt el az ingatlan.

Elveszett kutyákat adott el egy borsodi fiú

Itthon2020.12.07, 16:56

Egy borsodi településen élő fiú talált két kutyát. Tudta, hogy a gazdájuk keresi őket, ő mégis megpróbálta eladni az állatokat. Az egyik kutyát sikerült, a másikat elengedte egy elhagyatott területen. Ezt a kutyát később elütötte egy autó.

Már egymilliárd dollárt ér egy indiai cég, ami használt autókat árul

Gazdaság2020.11.26, 09:04

Az indiai tömegközlekedés már a pandémia előtt sem a megbízhatóságáról és kényelméről volt híres, azonban most a járvány miatt teljesen le is állt. Ennek eredményeként az ország lakosai megrohamozták az alternatív közlekedési megoldásokat, vagyis egyre többen kezdtek el használt autókat vásárolni.

Egy év után eladná dán középpályását az Inter

Sport2020.11.24, 07:41

Az Inter támadó középpályása, Christian Eriksen hivatalosan is szerepel a milánói klub téli átadó listáján, a Corriere dello Sport című olasz napilap hétfői kiadásának beszámolója szerint - írta a sempreinter.com.

A felújítandó lakások iránti keresletet is növelheti az állami támogatási program

Gazdaság2020.11.18, 13:33

A felújítandó eladó lakások iránti keresletet is fokozhatja és a lakásállomány minőségének javulását eredményezheti az ősszel bejelentett állami lakásfelújítási program - derül ki az ingatlan.com több mint 200 ezer lakáshirdetés adatain alapuló elemzéséből.

Kiderült, hogy miért adná el a Juventus Cristiano Ronaldót

Sport2020.11.09, 15:03

Cristiano Ronaldo 2018 nyarán érkezett Madridból Torinóba, miután a Juventus 99 millió fontnak megfelelő ősszeget fizetett az Európa-bajnok játékosért. A globális koronavírus-járvány a torinói klubot is megviselte gazdaságilag, a hatszoros aranylabdás sztár fizetését pedig egyre nehezebb kitermelni.

A vasútmodellek voltak az idei év legkülönösebb nyertesei

Gazdaság2020.10.30, 15:04

Noha az elmúlt hónapok felforgatták a világgazdaságot, egészen különös területek is győztesen kerültek ki a koronavírus-járvány miatti tavaszi globális lezárásokból. A Hornby nevű vasútmodelleket gyártó cég például igen nehéz helyzetből állt talpra, ahogy a vásárlók elkezdtek többet költeni a hobbijukra.

Ilyen vicces, bizarr, vagy épp letaglózó ingatlanhirdetési képeket még biztosan nem látott - galéria

Gazdaság2020.10.29, 12:40

Az ember általában a legszebb oldalát kívánja bemutatni az eladó ingatlanjának, így mielőtt fényképet készít - vagy készíttet - róla, kitakarítja a kínos részeket, rendberakja azt. Azonban - úgy tűnik - vannak olyan emberek, akik mintha úgy akarnák eladni az ingatlant, hogy azt ne is vegyék meg, annyira rendetlenek vagy szokatlanok a lakások vagy házak a képeken. Ezekből a furcsa fotókból publikál a Terriblerealestateagentphotos.com, melyhez egy Instagram oldal is tartozik. Az Origo ezekből a szokatlan, ingatlaneladási céllal készült képekből válogatott.              

Idén is növekedésben a játékok piaca, az ünnepi szezon még többet lendíthet rajta

Gazdaság2020.10.27, 13:07

Bár az idei évi karácsonyi szezon elég sajátos lesz világszerte, a játékgyártók és -kereskedők mégsem csüggednek: nagy bevételeket várnak az év utolsó hónapjaiban.

Magára talál a gyémántkereskedelem

Gazdaság2020.10.15, 11:46

A járvány kezdete óta nem volt olyan sikeres hónapja értékesítés szempontjából a De Beersnek, mint szeptemberben. A világ legnagyobb gyémántipari vállalata közel félmilliárd dollár értékben tudott eladni drágaköveket - írja a Bloomberg.

Tíz éve nem volt ilyen erős negyedéve a számítógéppiacnak

Gazdaság2020.10.13, 14:49

Globálisan is jelentősen megugrott a kereslet a számítógépek iránt az idei harmadik negyedévben, azonban az USA-ban és Nyugat-Európában kiugróan erős volt a kereslet. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban tíz éve nem látott ütemben nőttek az eladások.

Ezekkel az apró trükkökkel húzzák csőbe a vevőket

Gazdaság2020.10.13, 11:28

Szinte se szeri, se száma azoknak a trükköknek, amelyekkel az eladók hatni próbálnak a vevőkre. A kölcsönök közvetítésével foglalkozó amerikai Titlemax összeszedett 29 olyan trükköt, melyekkel az eladók el akarják érni, hogy a vevő olcsóbbnak lásson valamit és megvegye a terméket vagy a szolgáltatást. Ebben a cikkben az első tíz ilyen trükk olvasható, de az eredeti forrásnál egy infografikán megtalálható mind a 29.

El akarta adni az újszülött kislányát, hogy vegyen egy új csizmát

Nagyvilág2020.10.11, 14:59

El akarta adni egyhetes kislányát egy orosz nő, a pénzből pedig egy új csizmát akart vásárolni magának. A kihallgatásán beismerte a tettét.

Szeptemberben 19 százalékkal nőtt az új autók eladása

Gazdaság2020.10.05, 17:49

Szeptemberben 11 449 új kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.

Újrahasznosítás helyett eladott százezer terméket az Apple egyik partnere

Gazdaság2020.10.05, 11:56

Az Apple egyik partnere, a GEEP Canada, amelynek feladata lett volna a már nem használható telefonok és egyéb eszközök újrahasznosítása, komoly hasznot húzott abból, hogy újra eladta ezeket a termékeket, ahelyett, hogy megsemmisítette volna. Az Apple most 31 millió kanadai dollárra perli a céget.

Szeptemberben nőtt a használtautó-import

Gazdaság2020.10.02, 09:09

Idén szeptemberben 11 916 import személyautó került forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 23 százalékos növekedés, a tavaly szeptemberinél ugyanakkor továbbra is 10 százalékkal kevesebb - hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.

Horvátoké lehet egy legendás luxusautó márka

Gazdaság2020.09.22, 12:10

Tárgyalások kezdődtek a Bugatti luxus sportautó brandjének eladásáról. A The Wall Street Journal jól értesült forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Volkswagen német cégcsoport erről a Rimac Automobili horvát járműgyártóval egyeztet.

Felháborító: halott testvére használt bugyijait árulja egy férfi - Fotó

Life.hu2020.09.16, 10:48

Egy skót férfi meghökkentő és rendkívül bizarr dolgot művel: halott testvére alsóneműit árulja a közösségi oldalon és nem is akárhogyan teszi ezt. 

Házat vesz whisky-gyűjteményének árából egy 28 éves férfi

Gazdaság2020.09.14, 13:21

Egy Matthew Robson nevű, a dél-angiliai Somersetben élő fiatal férfi születése óta minden egyes születésnapjára egy üveg 18 éves, a Macallan nevű, híres és elismert termékeket gyártó whiskyüzemből származó italt kapott édesapjától. A jó minőségű alkoholos nedűt felnövekedve sem fogyasztotta el, viszont a gyűjteményt eladva vesz házat árából - írja a CNBC.

Luxusautóját árulja Gáspár Laci - Fotó

Life.hu2020.09.09, 09:14

Gáspár Laci fél éves luxusautóját árulja közösségi oldalán: 17,9 milliió forintért bárki elviheti.

Új autóval jön ki a Rolls-Royce

Gazdaság2020.09.03, 13:00

A Rolls-Royce brit luxusautó-gyártó bejelentette, új modellel jönnek ki, miközben úgy látják, a világban egyre inkább visszatér a normális szintekre a luxuscikkek iránti kereslet.

A maszkeladás mentette meg az egyik vezető kínai elektromosautó-gyártót

Gazdaság2020.08.29, 14:49

Kína egyik vezető elektromosautó-gyártója, a Magyarországon is jelen lévő BYD több nyereséget termelt az első fél évben, részben annak is köszönhetően, hogy miközben járműeladása csökkent, felfuttatta a járványvédelmi eszközök, köztük a maszkok gyártását.

Nagyon megzuhantak az eladások a mobilpiacon

Techbázis2020.08.27, 12:32

Az idei második negyedév során drámai visszaeséseket volt kénytelen elkönyvelni az okostelefonok piaca.

A Jóbarátok sztárja árulja malibui házát, ahol a karantént töltötte

Gazdaság2020.08.26, 11:20

Matthew Perry, a Jóbarátok című televíziós sorozat egyik sztárja, eladásra kínálja ócenparti, Los Angeleshez közeli malibui házát, ahol a koronavírus miatti korlátozások alatt idejének java részét töltötte, írja a Manison Global szakportál.

Pókeren nyerték, most vagyonokat ér egy gyönyörű magánsziget

Gazdaság2020.08.12, 10:23

Eladó egy közel 6 hektáros, luxus magánsziget az ausztráliai Queensland partjaitól mindössze fél órás hajóútra. Az elképesztően látványos tengeri földdarabnak kalandos története van, mostani tulajdonosai a járvány miatti kényszerű karantént töltötték ott.

A Huawei végül tényleg a világ legnagyobb mobilgyártója lett

Techbázis2020.08.02, 12:55

A Canalys elemzőcég szerint az idei második negyedévben a legtöbb okostelefont a Huawei tudta eladni.

Rengeteg számítógépet vásároltak a világon az elmúlt időszakban

Gazdaság2020.07.30, 15:49

Valószínűleg magát az iparágat lepte meg a legjobban, ami az idei év első felében történt. Ahogy ugyanis milliók kényszerültek távmunkában dolgozni a koronavírus-járvány miatt, úgy nőtt meg jelentősen a kereslet a személyi számítógépek iránt.

Nagyon erős negyedéve volt az Apple-nek Kínában

Gazdaság2020.07.29, 16:33

Az Apple volt a leggyorsabban növekvő okostelefon-gyártó Kínában, az idei második negyedévben – derül ki egy friss jelentésből. Az összesítés szerint az iPhone-eladások ugyanis több mint 200 százalékkal bővültek a világ második legnagyobb gazdaságában a rendkívüli első negyedévhez képest.

Egyre több új autót vesznek Magyarországon

Gazdaság2020.07.29, 10:48

Egyre több új autót adnak el itthon, miután a koronavírus-járvány enyhült Magyarországon, az értékesítések élénküléséhez a kormány intézkedései is hozzájárulnak - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

Apránként adogatják el az eBay-t

Gazdaság2020.07.23, 10:26

Az eBay-nek, a világ egyik legnagyobb online piacterének az anyagi helyzete elég bizonytalanná vált az utóbbi időben, ezért arra kényszerült, hogy dollármilliárdokért árulja a cég egyes részeit. Most éppen az oldal apróhirdetéseit kezelő alvállalatot adják el a szintén internetes kereskedéssel foglalkozó norvég Adevintának.

Az online eladások mentik meg az autóipari cégeket?

Gazdaság2020.07.17, 13:23

Noha az autóvásárlók többsége egyelőre még ragaszkodik ahhoz, hogy élőben is lássa a járművet, mielőtt megveszi, a koronavírus-járvány időszaka rámutatott, hogy a gyártók és az eladók számára is egyre nagyobb lehetőséget jelentenek az online értékesítési csatornák.

Internetes videók alapján kelt el nagyon drágán egy gyönyörű ír magánsziget

Gazdaság2020.07.15, 17:25

Írország délnyugati részén fekszik az a kicsiny, festői szépségű magánsziget, melyet vevője pusztán videók megtekintése alapján vásárolt meg, számol be arról a Guardian.

Kifosztottak egy albérletet a lakók

Itthon2020.07.03, 16:28

Sikkasztás miatt nyomoznak egy székesfehérvári nő és egy férfi ellen, akik ellopták a főbérlőjük edényeit és a tévéjét, amikor kiköltöztek az albérletből. A televíziót eladták. 

Százéves a Lipton, és most több nagyvállalat is szeretné a teamárkát

Gazdaság2020.06.29, 14:34

A Bloomberg információi szerint az Unilever eladásra kínált tea szegmenséért, a Lipton és Pure Leaf márkát birtokló divízióért számos nagyvállalat bejelentkezett.

A Napoli eladja válogatott játékosát, ha nem hosszabbítja meg a szerződését

Sport2020.06.24, 14:02

Amennyiben nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését a Napoli labdarúgócsapatával Arkadiusz Milik, úgy a nápolyi klub most nyáron megválik tőle.

Az interneten adhatták el Madeleine McCannt

Nagyvilág2020.06.22, 15:09

Madeleine McCannt 2007-ben rabolták el egy portugáliai üdülővárosból, miközben a szülei a barátaikkal vacsoráztak. A kislány ekkor 3 éves volt, ez pár nappal a negyedik születésnapja előtt történt. A hatóságoknak azóta sem sikerült megtalálni a lányt. Az elmúlt napokban a rendőrség egyre biztosabban állítja, hogy meghalt, de világhíressé vált szülei nem akarják elhinni. Az elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított Christian Brückner egykor legjobb barátja szerint az sem kizárható, hogy a férfi az interneten eladta a gyereket.

Vagyonokat keres a bukott balerina, aki a használt bugyijaival kereskedik (18+) – Fotó

Life.hu2020.06.21, 11:26

Egy hónap alatt 29 milliót keresett Yaela Vonk, aki a szagos fehérneműit árulja a neten.

Mindenkinél több okostelefont adott el a Huawei

Techbázis2020.06.19, 23:36

Áprilisban a Huawei volt a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, de a siker nem lesz hosszú életű.

Ennyivel zuhant meg a csúcsmobilok iránti kereslet

Techbázis2020.06.18, 12:47

Az elemzők szerint az első negyedév során 13 százalékkal csökkent a csúcsmobilok iránti kereslet.

Eladja lengyelországi üzlethálózatát a Tesco

Gazdaság2020.06.18, 15:52

Eladja lengyelországi üzlethálózatát a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a Londonban bejelentett ügylet indoklásában hangsúlyozta, hogy így a többi közép-európai érdekeltségre, köztük a magyarországira tudja összpontosítani figyelmét.

Már az újracsomagolt okostelefonokat sem viszik úgy, mint régen

Techbázis2020.06.15, 19:33

Globálisan csak 1 százalék a mínusz, egyes régiókban azonban jobban csökkent a vásárlási kedv.

Ennyivel eshetnek vissza a 2020-as mobileladások

Techbázis2020.06.07, 10:55

Az IDC elemzői globális viszonylatban 12 százalékos mínuszra számítanak az eladások terén.

A Barcelona megválik a világbajnok focistájától

Sport2020.06.07, 13:33

Piacra dobja francia világbajnokát, Ousmane Dembélét a spanyol futballbajnoki címvédő FC Barcelona.

Ilyen hatással volt az európai mobileladásokra a koronavírus

Techbázis2020.06.04, 14:17

A Counterpoint elemzőcég szerint éves és negyedéves összehasonlításban is visszaesés volt tapasztalható.

20 százalékkal esett vissza a globális mobilpiac

Techbázis2020.06.03, 13:02

Az idei első negyedévben 20 százalékos visszaesést regisztráltak az eladásokban a koronavírus miatt.