egyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- felsőoktatás
- oktatás
- főiskola
- felvételi
- Felvételi 2021
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Született feleségek sztárja, Felicity Huffman 67 millió forintnyi óvadék ellenében szabadult
A Született feleségek sztárja nagy bajba került több szülővel együtt: kiderült, kenőpénzeket fizettek az egyetemeknek, hogy a gyermekeik bekerüljenek. Felicity Huffman 67 millió forintnyi óvadék ellenében szabadult.
Letartóztatták Felicity Huffmant, a Született feleségek színésznőjét
Súlyos bűncselekménnyel vádolják a Született feleségek színésznőjét, Felicity Huffmant, valamint egy másik, hazánkban kevésbé ismert hírességet, Lori Laughlint. Rajtuk kívül még 50 szülőt gyanúsítanak csalással, azaz hogy megvesztegetéssel bevásárolták gyermekeiket több egyetemre.
Milliókat fizettek a szülők, hogy felvegyék gyereküket az elit egyetemekre
Az amerikai igazságügyi minisztérium ötven embert vádolt meg azzal, hogy részt vettek a történelem egyik legnagyobb egyetemi felvételi csalásában. A vádirat szerint több tucat tehetős üzletember és híresség is pénzt fizetett azért egy összekötőn keresztül a legrangosabb egyetemeknek, hogy gyereküket felvegyék.
Az első könyv, amelynek minden lapja sajtból van
A University of Michigan egy csomó könyvritkaságot mondhat magáénak. Például egy olyat, amelyik pont úgy néz ki, mint egy nyolc szeletből álló meggyes pite, és igen, egy olyat is, amelyiknek minden lapja sajtból, pontosabban amerikai sajtból van.
Összedőlt egy egyetemi épület Szentpéterváron
Összedőlt szombaton Oroszországban a Szentpétervári Nemzeti Műszaki, Informatikai és Optikai Kutatóegyetem egyik épületének több emelete.
- címkék:
- Szentpétervár
- egyetem
- összedőlt
- Címkefelhő »
Állítólag Kevin Spacey egyetemi bulin akart fiatal férfiakat felszedni
Állítólag négy évvel ezelőtt Kevin Spacey részt vett egy egyetemi bulin, de ahelyett, hogy diáklányokkal csevegett volna, fiatal férfiakkal szemezett.
- címkék:
- Kevin Spacey
- buli
- egyetem
- fiúk
- Címkefelhő »
Hazai egyetemisták fejleszthetik a jövő okosvárosait
A T-Systems és a Mathias Corvinus Collegium Smart City Challenge elnevezésű ötletversenyére 2019. február 23-ig várják a szervezők 3 fős hazai egyetemi csapatok nevezését a shared economy, a smart tömegközlekedés és az okos irodaházak témakörökben.
Így segítsd gyermeked pályaválasztását - Szülői támogatás és a továbbtanulás
Tizennyolc évesen, az érettségi küszöbén sokan nem tudják eldönteni, milyen munka lenne számukra ideális. Aki továbbtanuláson töri a fejét, annak ideje végiggondolnia, mely intézmény mellett döntsön, hiszen február 15-én jár le a felsőoktatási jelentkezés határideje. Hogyan segíthetjük szülőként gyermekünk pályaválasztását? Cikkünkben erre mutatunk néhány példát.
Régiónk első, kettősdiplomát adó MBA képzése
2019 februárjában, keresztféléves képzésben indul el Kína és Közép-Kelet-Európa első, innovatív, kettősdiplomát adó MBA képzése, a Fudan-Corvinus Double Degree MBA program. A Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával létrejött úttörő pénzügyi képzésről a világranglisták élén járó kínai Fudan Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és jegybank még 2018 őszén írt alá háromoldalú megállapodást. A pénzügyi MBA képzés nagy népszerűségnek örvend, a jelentős számú jelentkező közül 20 fő nyert felvételt a 2 éves programra. A nagy érdeklődésre való tekintettel az egyetem - változatlan létszámmal és feltételekkel – 2019 őszi szemeszterére is feelvételt ...
Vilmos herceg egy másik nőnek csapta a szelet, amikor szakított Katalinnal
Mélyen megbántotta Katalin hercegnét Vilmos herceg, amikor az egyetemi éveik alatt szakítottak. A herceg ugyanis egy másik nőnek, Isabella Calthorpe-nak csapta a szelet.
Azt hitte, barátai egyedül hagyták egy klubban, aztán kirabolták, ezért öngyilkos lett
Tragédiába fulladt egy ártatlan tréfa a manchesteri egyetem hallgatói között: öngyilkos lett egy fiatal fiú, mert azt hitte, hogy barátai magára hagyták egy diszkóban. Gyalog indult haza, de út közben kirabolták. Nem tudni pontosan, hogy a rablást nem bírta feldolgozni, vagy azt, hogy barátai megviccelték, de szülei szerint az alkohol miatt vesztette el realitásérzékét.
Nagyon jól keresnek a Dunaújvárosi Egyetem végzett hallgatói
Nemrégiben nyilvánosságra hozták a 2017-es diplomás pályakövetési felmérés eredményeit. Ebből kiderül, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen diplomát szerzett pályakezdő műszaki szakemberek munkabére átlagosan bruttó 450 ezer forint, így közel 25%-kal meghaladhatja az átlagfizetést ezen a területen - írja az Eduline.
- címkék:
- egyetem
- munkaerőpiac
- Dunaújváros
- Címkefelhő »
Stratégiai megállapodást kötött a magyar olajipari óriás és a Műegyetem
A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója írta alá.
- címkék:
- egyetem
- megállapodás
- Mol
- BME
- Címkefelhő »
Közel ötmilliárd forintos kormányzati forrásból fejlesztik a szegedi klinika eszközparkját
Többmilliárdos kormányzati és uniós támogatási projektekkel fejlesztik a Szegedi Tudományegyetem egységeit és a klinikákat. Uniós támogatásból felújítják a Gyermekklinikát és gyermek sürgősségi osztályt alakítanak ki - írja a Szegedma.
Fehér port tartalmazó borítékot kapott több egyetem Görögországban
Kilenc embert vizsgáltak meg Görögországban, miután az ország öt egyetemének címére ismeretlen eredetű fehér port tartalmazó borítékok érkeztek - közölte a görög rendőrség csütörtökön.
- címkék:
- Görögország
- egyetem
- fehér por
- Címkefelhő »
Így bulizott az egyetemen Kate Middleton – fotó
Ritka fotó látott napvilágot: az egyetem évei alatt készült egy felvétel az önfeledten bulizó Kate Middletonról.
Kalendáriumhoz készítettek meztelen fotókat a bristoli diákokról: fotók (18+)
Jótékony cél érdekében ledobták ruháikat a Bristoli Egyetem diákjai.
Egyetemisták ötleteit várja a Microsoft
A mesterséges intelligenciát használó technológiák vezető fejlesztőjeként a Microsoft 25 országban keresi azokat az egyetemi csapatokat, amelyeknek van elképzelésük arról, hogyan alakítják át az iskolák és az egyetemek világát az intelligens fejlesztések.
Schlett István: Az egyetemre a politika nem való
Az ELTE adott helyet Schlett István legendás életművének a bemutatására. A szerzővel G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888.hu főszerkesztője beszélgetett, akinek ez volt az első nyilvános megszólalása a Századvég elnökeként.
Bernát Sára modell a divat és a tudományok világát is meghódítja
Hazánkban talán nem olyan ismert Bernát Sára modell neve, azonban nemzetközi viszonylatban annál inkább. Rák Kati színésznő lányát egy párizsi ügynökség fedezte fel. Azóta nemcsak a divat, de a tudományok világát is meghódította.
Zenére érlelődnek a sajtok Svájcban
Milyen hatással van a zene az érlelődő sajtokra? Van különbség a metál vagy pop zenét hallgató sajtok íze között? Ezkre a kérdésekre keresi a választ egy svájci kutató és sajtkészítő.
Egyetemi metoo
G. Fodor Gábor írása az Origónak az egyetemi politizálásról.
- címkék:
- G. Fodor Gábor
- egyetem
- metoo
- 888.hu
- Címkefelhő »
Menesztették a játékosát halálba hajszoló edzőt
A 19 éves Jordan McNair május 29-én került kórházba, miután hőgutát kapott a Maryland egyetem amerikaifoci-csapatának edzésén. Az orvosok májtranszplantációt hajtottak végre a játékoson, de már ezzel sem tudták megmenteni az életét. Halálát június 13-án jelentette be Damon Evans, az intézmény sportigazgatója. A Marylandnél vizsgálóbizottságot hoztak létre, amely megállapította, hogy DJ Durkin, a csapat vezetőedzője nem hibáztatható az esetért, néhány nappal ezután viszont mégis menesztették. Azóta egyre több játékos meséli el a néha már horrortörténetbe illő módszereket és fegyelmezési eszközöket, amelyeket Durkin használt.
Hazugnak nevezte Meghan Markle-t nővére, Samantha
Samantha Markle ismét nekitámadt Meghannak. A hercegné legutóbbi nyilatkozatát kirtizálta a nővére, és hazugnak nevezte.
A világ vezető egyeteme 1 milliárd dollárral fogad a jövőre
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) 1 milliárd dollárt fordít a mesterséges intelligencia kutatásra és az informatika oktatásra annak érdekében, hogy megoldást találjanak a globális problémákra és kihívásokra. A mostani bejelentéséhez mérhető változásra legutóbb 1950-ben volt példa a világ legrangosabb technológiai egyetemén.
A magyar diákok fele dolgozik a tanulás mellett
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagszervezeteinek kötelékében idén a 15 és 24 év közötti diákok fele dolgozott tanulás mellett. Az idén a szektor ráadásul 60 százalékkal több bevételt termelt, mint tavaly. Míg 2017-ben 15 milliárd forintnyi értéket állítottak elő a diákok, addig idén ez az összeg meghaladja a 25 milliárd forintot.
Vetkőzéssel és szexszel keresik meg a tandíjra valót ezek a lányok
Diáklányok vallottak őszintén arról, hogy mivel is keresik meg a tandíjra való összeget.
- címkék:
- egyetem
- szex
- tandíj
- sugardaddy
- Címkefelhő »
Hatalmas szexpartivá válik az egyetem első hete a diákok elmondása szerint (18+)
Újabb egyetemisták vallottak arról, hogy a tanévkezdés valójában egy hatalmas szexparti.
- címkék:
- egyetem
- szex
- édeshármas
- diákok
- tanulók
- Címkefelhő »
Ezek ma az álommunkák az amerikai főiskolásoknak
Valószínűleg kevés amerikai gyerek álmodozik arról, hogy egyszer biztosításmatematikus lesz, ám a legfrissebb munkaerő-piaci statisztikák alapján mégis ez számít ma a vezető „álommunkának" a főiskolások számára. Nemcsak azért, mert vonzó a fizetés, a munkanélküliség pedig alacsony a szakmában, hanem azért is, mert relatíve kevés diákhitellel is megszerezhető a szükséges képzettség.
- címkék:
- USA
- egyetem
- fizetés
- munka
- Címkefelhő »
A Cambridge Egyetem hallgatói ledobták a ruháikat egy naptárfotózás kedvéért
Minden ruhájuktól megszabadultak a Cambridge Egyetem hallgatói egy jótékonysági naptárfotózás kedvéért.
Képezd magad tovább GYES alatt – Tanulni baba mellett
Gyorsan változó világban élünk, ezért a közép- és a felsőfokú tanulmányok elvégzése után sem hagyhatjuk porosodni tudásunkat. Az élet akkor sem áll meg, ha az embernek gyereke születik. Három édesanya mesél most arról, hogyan tudtak vizsgákra és beszámolókra készülni egy-két kisgyermek mellett.
Egy diák szerint az egyetem első hete mindig egy nagy orgia
Sokszor durva dorbézolásba torkollik az elsőévesek első hete az egyetemen.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- buli
- egyetem
- party
- szex
- orgia
- Címkefelhő »
Négy magyar érem, közte egy arany az egyetemi ökölvívó vb-n
Mind a négy magyar ökölvívó érmet szerzett az egyetemisták és főiskolások oroszországi világbajnokságán.
Fillérekből előállítható, nyomtatható napelemeket fejlesztettek
Különleges technológiával készült napelemek tesztüzeme kezdődik meg hamarosan Ausztráliában, amelyek nem a már megismert szilikon-alapú paneleket tartalmazzák, hanem leginkább tapétára hasonlítanak - írja a The Guardian.
Gyerekként egyszerre két családnak is eladták őket: most egyetemre készül az ikerpár
18 évesek lettek azok az amerikai ikerlányok, akik gyerekkorukban elképesztő kálvárián mentek keresztül: édesanyjuk egyszerre két örökbe fogadó párnak is eladta őket.
- címkék:
- egyetem
- örökbeadás
- botrány
- ikerpár
- Címkefelhő »
Egyetemre készült a 19 éves lány, akit egy pótkerék zúzott össze az M1-esen
Szerelme mellett utazott az a 19 éves fiatal lány, akit egy kamion pótkereke zúzott halálra az M1-es autópályán. A lány egy rokona megszólalt a tragédia kapcsán.
Lecsapna az egyetemistákra az Instagram
Könnyedén böngészhetnék egymás bejegyzéseit a diákok.
- címkék:
- egyetem
- főiskola
- Címkefelhő »
Merevedési zavarai biztosan nincsenek Ariana Grande vőlegényének
Ariana Grande és vőlegénye, Pete Davidson egy egyetemi rendezvényre voltak hivatalosak, ahol a diákok bátran kérdezhettek tőlük. Pete Davidson rendesen meglepett mindenkit, amikor egy egyszerű kérdésre válaszolva a nemi szervét hozta szóba. Az biztos, hogy Ariana Grande viccesnek találta a választ.
Egyetemi-főiskolai kajak-kenu vb: a magyarok az éremtábla élén
A magyar versenyzők 20 éremmel, közte 11 arannyal zárták az egyetemi és főiskolai kajak-kenu világbajnokságot Szolnokon.
- címkék:
- Szolnok
- egyetem
- főiskola
- kajak-kenu
- érem
- Címkefelhő »
Szülői nyomásra pótfelvételiztem, és lettem depressziós...
Ott ültem 20 évesen a kollégiumi szobában, az ágy szélén, egy frissen diagnosztizált depresszióval, és azon agyaltam, hogy jutottam el idáig. Illetve inkább azon, hogy miért...
Hatalmas roham indult az albérletekért
Az albérletszezon minden évben hagyományosan a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével pörög fel Budapesten és az egyetemi városokban. A fiatal diákoknak pedig idén sem lesz könnyű helyzete, hiszen ismét óriási drágulásra számíthatnak.
Tilos a szex a doktoranduszok és feletteseik között az ausztrál egyetemeken
Tilos a szex és a romantikus kapcsolat a doktoranduszok és feletteseik között az ausztrál egyetemeken az intézményeket összefogó ernyőszervezet, a Universities Australia szerdán nyilvánosságra hozott rendelete szerint.
- címkék:
- Ausztrália
- egyetem
- szex
- diák
- Címkefelhő »
Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel!
Szerdán hirdették ki a felvételi ponthatárokat, ami sok jelentkező életében jelentett komoly töréspontot. Ha nem vettek fel, a csalódás érzése természetes, de ne feledd, az élet nem áll meg. Még számtalan egyéb lehetőség áll előtted, melyből négyet most meg is mutatunk.
Már keresik az albérletet az egyetemisták, hamarosan jönnek a ponthatárok
Jövő héten tudják meg a frissen érettségizettek, hogy melyik felsőoktatási intézményben tanulhatnak tovább. Bár a ponthatárokat még nem tudják, máris keresik az albérleteket. Sietni nem érdemes, de nem árt a megfontoltság.
EFOTT: minden eddiginél erősebb a felhozatal
Több mint száz fellépő és kétszáz programlehetőség, a koncertek mellett számos más program várja idén az EFOTT-ra érkezőket. A fesztivál területe másfélszeresére nőtt négy év alatt és a programokra fordított összeg is megkétszereződött. Az idei házigazda szerepét az ELTE vállalta.
Két év alatt 11 öngyilkosság történt a Bristol University-n
Senki sem érti, hogy mi történik a Bristol University-n: két év alatt 11 diák lett öngyilkos.
- címkék:
- egyetem
- öngyilkosság
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Bezzeg a mi időnkben - melyik generációnak volt a legnehezebb dolga?
Az ezredfordulós generációról mindenkinek megvan a véleménye. A MarketWatch statisztikákkal próbálta most lezárni az évtizedes vitát és különböző szempontok alapján hasonlította össze a babyboomereket és az X generációt. Vajon az ezredfordulósok lusták vagy csak balszerencsések? Most kiderül.
8 évesen egyetemre készül a belga csodagyerek
A belga Laurent Simons mindössze 8 esztendős, de olyan okos, hogy máris egyetemre készül.
Az ÁTE rektora szerint a tudományos műhelynek az egyetemen van a helye
Jóllehet minden észérv amellett szól, hogy az ország egyetlen állatorvosi kutatóintézete az ország ugyancsak egyetlen állatorvosi egyetemét erősítse, az ma mégis az agrártudományi kutatóintézet részeként működik a Magyar Tudományos Akadémián belül. Az Állatorvostudományi Egyetem rektora szerint az ő példájuk egyértelműen azt mutatja, hogy - legalábbis a kisebb - akadémiai kutatóintézetek státusát érdemes újragondolni - olvasható a csütörtöki Magyar Időkben.
- címkék:
- egyetem
- Címkefelhő »
Az év második felében sem változik a Diákhitel1 kamata
Továbbra is 2,3 százalék marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a 2018. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamata 0 százalék, köszönhetően az állami kamattámogatásnak.
- címkék:
- hitel
- egyetem
- diákhitel
- diák
- Címkefelhő »