Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága

címke rss

Bobby Fischer: Amerika gonosz, a sakk halott

Archívum2005.03.26, 14:37

Továbbra is folytatja Izlandon az Egyesült Államok szidalmazását Bobby Fischer amerikai ex-sakkvilágbajnok, aki pénteken életének új szakaszát a szigetországban azzal kezdte, hogy becsmérlő kijelentéseket tett volt hazájára.

Bobby Fischer megkapta az izlandi állampolgárságot

Archívum2005.03.23, 12:15

Izland állampolgárságot adott Bobby Fischer volt amerikai sakkvilágbajnoknak, akit tavaly nyár óta Japánban tartanak őrizetben, és az a veszély fenyegeti, hogy kiadják az Egyesült Államoknak. A The New York Times keddi számának beszámolója szerint az izlandi állampolgársággal a japán hatóságok szabadon bocsáthatják Fischert. A lap úgy tudja, hogy izlandi küldöttség utazik érte Tokióba. Fischer ellen az Egyesült Államokban bírósági eljárás van folyamatban, mivel 1992-ben megsértette az akkori Jugoszlávia ellen elrendelt gazdasági szankciókat azzal, hogy 3,3 millió dollárt fogadott el egy sakkmérkőzésért. 

NFL-mérkőzést rendeznek Mexikóvárosban

Archívum2005.03.22, 11:10

Október 2-án először rendeznek az NFL-ben az Egyesült Államok határain kívül amerikaifutball alapszakasz-mérkőzést. Az Arizona Cardinals a mexikóvárosi Azték-stadionban fogadja a San Francisco 49ers csapatát.

Hat nap gyaloglás alvás nélkül, de hiába

Archívum2005.03.16, 12:48

Hat napon át gyalogolt alvás nélkül két férfi az Egyesült Államokban, hogy Guinness-rekordot döntsön - ám hiába.

NFL-mérkőzést rendezhetnek Mexikóvárosban

Archívum2005.03.15, 16:50

Elképzelhető, hogy október 2-án először rendeznek az Egyesült Államok határain kívül NFL profi amerikaifutball-mérkőzést.

Megemlékeztek Heiden olimpiai bravúrjáról

Archívum2006.01.30, 13:49

Negyedszázada, 1980. február 13-24. között rendezték Lake Placidban a XIII. téli olimpiai játékokat, s a 25 éves jubileum kapcsán az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága Eric Heiden egyedülálló bravúrjára emlékezett.

Djorkaeff a MetroStarsnál folytatja

Archívum2005.02.19, 12:39

Az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságában (MLS) szereplő New York/New Jersey MetroStars csapatában folytatja pályafutását Youri Djorkaeff, a franciák   világ- és Európa-bajnok csatára.

Romario a brazil strandfoci-válogatottban

Archívum2005.02.18, 13:01

Romariót beválogatták a brazil strandfoci-válogatottba, amely március elején világbajnoki selejtezőn vesz részt hazai környezetben. A nyolccsapatos riói tornán a házigazdák csapata Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada együttesével találkozik az első szakaszban, míg a másik csoportban Argentína, Peru, Uruguay és Venezuela szerepel. Az első három helyezett vehet majd részt a május 8. és 15. között ugyancsak Brazíliában rendezendő, 12 csapatos vb-döntőn.

Külföldön is selejteznek a golf US Openre

Archívum2005.02.16, 07:26

Idén először nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Angliában és Japánban is rendeznek selejtezőt a golfozók egyik Grand Slam-tornájára, a US Openre.

Mickelson ismét golftornát nyert

Archívum2005.02.14, 10:58

Phil Mickelson egy héten belül a második profi golftornán diadalmaskodott az Egyesült Államokban, így 2,004 millió dolláros idei jövedelmével átvette a vezetést a kereseti listán.

Menesztették a férfikosár-csapat női edzőjét

Archívum2005.01.31, 12:24

Túl harciasan viselkedett a pályán a klubtulajdonossal, ezért menesztették Ashley McElhineyt, aki azzal írt történelmet, hogy első nőként az Egyesült Államokban profi férfi kosárlabdacsapat vezetőedzője lett.

Guy Baker lett az amerikai pólókapitány

Archívum2005.01.14, 14:51

Guy Bakert, a női válogatott eddigi szakmai irányítóját nevezték ki az Egyesült Államok férfivízilabda-válogatottjának élére.

Rendőrkézen az éjszakai pucér kocogó

Archívum2005.01.13, 12:49

Elfogtak egy éjszakánként pucéran kocogó férfit az Egyesült Államokban.

Kanada aranyérmes a junior jégkorong-vébén

Archívum2005.01.05, 09:56

Kanada nyerte az Egyesült Államokban rendezett junior jégkorong-világbajnokságot, miután a fináléban könnyedén győzte le Oroszország válogatottját.

Matthäus békejobbot nyújt Klinsmann-nak

Archívum2004.12.25, 15:43

Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott még legalább másfél évig hivatalban lévő szövetségi kapitánya, a német válogatottsági rekorder (150) nem arról volt híres, hogy jó véleménnyel van kollégája, a német nemzeti tizenegyet irányító egykori válogatott társ, Jürgen Klinsmann munkájáról. Másképpen: Lothar ott ócsárolta három évvel fiatalabb világbajnok bajtársát, ahol csak tudta, kezdve azzal, hogy micsoda agyrém: Klinsmann az Egyesült Államokban él, miközben a Nationalelf csapatfőnöke. A Bild karácsonyi számában közölt interjú azonban meglepő pálfordulást jelez: Matthäus csupa jót mond arról az emberről, akinek pedig nem is oolyan ...

Rudic visszatért Horvátországba

Archívum2004.12.10, 11:56

Ratko Rudic, az Egyesült Államok férfi vízilabda-válogatottjának eddigi szövetségi kapitánya a horvát nemzeti csapatot irányítja a jövőben.

Kemény Dénest az amerikai pólócsapathoz csábítják

Archívum2004.12.10, 21:05

A waterpoloitaly.com olasz vízilabda-honlap értesülése szerint - amint azt az Rtl Klub internetes website-ja megírta - Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lehet az Egyesült Államok nemzeti együttesének új szakvezetője. Az olasz hírforrás azt is tudni véli, hogy Kemény évi 400 ezer dolláros "szupergázsiért" - ami mintegy nyolcvanmillió forintnak felel meg - szerződne a tengerentúlra.

Moyá Dk-diadalra vezette a spanyol teniszcsapatot

Archívum2004.12.05, 18:48

Spanyolország nyerte a tenisz Davis-kupa döntőjét Sevillában, miután a vasárnapi első egyesben Carlos Moyá 6:2, 7:6, 7:6 arányban legyőzte Andy Roddickot, s ezzel a hazai válogatott behozhatatlan előnyre tett szert, majd 3-2-re nyert is az Egyesült Államok ellen. A spanyolok 2000 után második alkalommal nyerték el a trófeát.

Igazi vb-t akarnak a baseballosok

Archívum2004.11.06, 13:14

Az Egyesült Államok, a Koreai Köztársaság ás Japán baseballsportjának vezetői megállapodtak abban, hogy erőfeszítéseket tesznek egy 2006-os világbajnokság megszervezésére.

Nyolcvannégy éves baseball-rekord dőlt meg

Archívum2004.10.02, 14:29

Egy 84 éves rekordot döntött meg Szuzuki Icsiro baseballsztár azzal, hogy egy idényben 257 ütés fölé került az Egyesült Államok profi bajnokságában (MLB).

Sebestyén hatodik lett az Egyesült Államokban

Archívum2004.10.02, 14:11

Az Európa-bajnok Sebestyén Júlia hatodik lett az egyesült államokbeli St. Paulban rendezett meghívásos műkorcsolya-viadalon.

Kikapott a magyar Davis-kupa-válogatott

Archívum2004.09.27, 10:38

Nem az eső, hanem a szerb-montenegrói teniszválogatott jelentette a legnagyobb problémát a magyar tenisz Davis-kupa-csapatnak Szegeden, miután a két egyes után párosban is kikapott a Bardóczky, Kisgyörgy, Balázs trió, s nem jutott a sorozat első osztályába. A finálét majd az Egyesült Államok és Spanyolország játssza, miután az elődöntőben legyőzték a fehéroroszokat, illetve a franciákat.

Kasszasiker volt a Hopkins-De La Hoya meccs

Archívum2004.09.24, 18:54

Az HBO Sports nyilvánosságra hozta a múlt szombati Bernard Hopkins-Oscar De La Hoya középsúlyú címegyesítő bokszmérkőzés nézettségi adatait. Ezek szerint az Egyesült Államokban egymillióan vásárolták meg a fizető, azaz pay-per-view adást, melynek összbevétele 56 millió dollár volt. Ez minden idők második legnagyobb bevétele a nem nehézsúlyú összecsapások történetében.

Novemberben lesz Romario búcsúmeccse

Archívum2004.09.18, 13:17

November 11-én Los Angeles mellett, Pasadénában rendezik meg Romario búcsúmeccsét: a 38 éves csillag az Egyesült Államokban 1994-ben rendezett labdarúgó-világbajnokságon lett aranyérmes a brazil válogatottal. A mérkőzésre több egykori klasszis jön el, így pályára lép például az olasz Roberto Baggio és a bolgár Hriszto Sztoicskov.

Előkerült a Dream Team aranyreceptje

Archívum2004.09.18, 19:47

Bobby Knight, az egyik legnevesebb amerikai főiskolai kosáredző úgy véli, ha ő irányította volna az Egyesült Államok férfi válogatottját az athéni olimpián, akkor most nem bronz-, hanem aranyérmes lenne a társulat. Knight, a Texas Tech egyetem szakvezetője - aki az 1984-es Los Angeles-i olimpián veretlenül vezette aranyéremre minden idők egyik legjobb amerikai (kizárólag főiskolásokból álló) válogatottját - szerint túlságosan elkényeztették Allen Iversonékat, ugyanúgy kellett volna kezelni őket, mint bármely más olimpikont.

Jasikevicius mesés szerződése

Archívum2004.09.13, 14:30

Sarunas Jasikevicius eddig sem tartozott az ismeretlen kosarasok közé, ám amit az athéni olimpia csoportmérkőzései során az Egyesült Államok ellen produkált, az minden képzeletet felülmúlt. A hajrában 111 másodperc alatt 12 pontot szerzett, összesen 28-at, és szinte egymaga vezette 94-90-es győzelemre csapatát. A 192 centis, 28 éves hátvéd jelenleg az izraeli Maccabi Tel-Aviv kosarasa, de - állítólag - 2005 nyarán visszatér korábbi sikerei színhelyére, Barcelonába. Méghozzá nem bagóért: minden idők legborsosabb európai szerződéséért. Három évre összesen 19,5 millió dollárt kap, azaz évi 6,5 milliót.

Kanadai hokisiker Szlovákia ellen

Archívum2004.09.15, 09:42

Finnország, Csehország és az Egyesült Államok csapata után a kanadaiak jutottak be negyedikként a jégkorong Világkupa elődöntőjébe, miután hazai pályán könnyedén legyőzték a szlovákokat.

Kiütéses cseh győzelem a jégkorong Világkupában

Archívum2004.09.08, 09:37

Finnország után Csehország és az Egyesült Államok csapata is bejutott a jégkorong Világkupa elődöntőjébe.

Sikerrel kezdte Kanada a hoki-Világkupát

Archívum2004.09.01, 12:27

Az olimpiai és világbajnok Kanada izgalmas mérkőzésen 2-1-re legyőzte a címvédő, ötkarikás ezüstérmes Egyesült Államok csapatát a jégkorong Világkupában.  A mérkőzés hőse a Stanley-kupát elhódító Tampa Bay Lightning csatára, Martin St. Louis volt, aki egyszer volt eredményes, és adott egy gólpasszt is.

Az üknagyi ejtőernyős szülinapja

Archívum2004.08.31, 18:03

"Ejtőzéssel", mármint ejtőernyős ugrással ünnepelte meg 93. születésnapját egy tízszeres üknagymama az Egyesült Államokban.

Austin parádéval várja Armstrongot

Archívum2004.08.04, 06:27

Bár a Bangor (Maine) Daily News értesülése szerint Lance Armstrong, a Tour de France hatszoros győztese szombat óta már az Egyesült Államokban tartózkodik, egyelőre senki sem tudja pontosan, hogy hol. Mindenesetre augusztus 13-án rajongói elé lép.

Bobby Fischer német állampolgár lehet

Archívum2004.08.01, 17:28

A július elején Japánban letartóztatott egykori sakkvilágbajnok, Bobby Fischer azt fontolgatja, hogy apjára hivatkozva német útlevélért folyamodik, ami megakadályozná kiadatását az Egyesült Államoknak.

A Chelsea átgyalogolt a Román

Archívum2004.07.30, 09:04

Második mérkőzésén második magabiztos győzelmét aratta a Chelsea az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Bajnokok Világsorozatán: az angol Premier League egyik meghatározó alakulata az AS Románál bizonyult jobbnak három góllal a Pittsburgh-ben rendezett összecsapáson.

A Celtic nyerte a brit rangadót a Bajnokok Tornáján

Archívum2004.07.29, 11:35

A Celtic Glasgow harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Bajnokok Világsorozatán, miután Philadelphiában 2-1-re legyőzte Manchester Unitedet.

A Liverpool leiskolázta a Celticet a Bajnokok Világsorozatán

Archívum2004.07.27, 09:15

Az FC Liverpool fölényes győzelmet aratott a Celtic Glasgow felett az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Bajnokok Világsorozata harmadik találkozóján.

Legyőzte a Bayern a MU-t a Bajnokok Világsorozatán

Archívum2004.07.26, 09:05

Európai sztárcsapatok részvételével az Egyesült Államokban megkezdődött a Bajnokok Világsorozata (ChampionsWorld Series), a hangzatos nevű eseményen az európai sztárcsapatok - a Chelsea és a Celtic mellett a Bayern München, a Manchester United, a Liverpool, az AS Roma és az AC Milan - vívnak bemutató mérkőzéseket.

Pérez már bánja Queiróz szerződtetését

Archívum2004.06.24, 18:48

Július 11-én elnökválasztás lesz a Real Madridnál - a sportvilágban ez legalább akkora esemény, mint a politikában az Egyesült Államok elnökének megválasztása. Florentino Pérez, a négy éve regnáló presidente nemrégiben formálisan beadta lemondását, de csak azért, hogy jelöltesse magát a közelgő választásra.

Flo-Jo is bekerült a Hírességek Csarnokába

Archívum2004.05.17, 12:51

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága nyilvánosságra hozta annak a tíz sportembernek a nevét, akiket idén beválasztották az ország olimpiai Hírességek Csarnokába: a lista élén a fiatalon elhunyt sprinter, Florence Griffith Joyner áll.

Nem sikerült tökéletesen Erdei felkészülése

Archívum2004.05.12, 16:38

Szerdán délelőtt villásreggelin fogadta a sajtó képviselőit Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú profi bokszvilágbajnoka. A BOX-utca étteremben rendezett találkozón Madár először vett részt olyan világbajnokként, aki megvédte címét - méghozzá múlt szombaton, a dortmundi Westfalenhalléban az argentin Hugo Hernán Garay ellen. Sok egyéb mellett elhangzott: egy éven belül van realitása egy, az Egyesült Államokban tartandó címegyesítő "megaösszecsapásnak", melynek Erdei mellett a másik résztvevője akár Roy Jones Jr. is lehet.

Kanada megvédte címét a hokivébén

Archívum2004.05.12, 17:28

Kanada akárcsak tavaly, idén is legyőzte Svédországot a csehországi jégkorong-világbajnokság döntőjében. Az Egyesült Államok gól nélküli döntetlent követően büntetőkkel nyert Szlovákia ellen a bronzmérkőzésén.

Kanada-Svédország döntő a hokivébén

Archívum2004.05.08, 23:19

A címvédő, és Budapesten is megcsodált kanadai válogatott jutott elsőként a csehországi jégkorong-vb döntőjébe, miután 2-1-re győzött Szlovákia ellen. A tengerentúliak ellenfele a svéd válogatott lesz, miután a skandinávok nagy csatában verték az Egyesült Államokat.  

Kiestek a házigazda csehek a hokivébén

Archívum2004.05.05, 23:09

Hatalmas meglepetésre nem jutott be az elődöntőbe a hazai válogatott a csehországi jégkorong-világbajnokságon, mivel nagy csatában büntetőkkel kikapott az Egyesült Államok csapatától. A svéd csapat viszont igen, miután a negyeddöntőben magabiztosan verte a lett együttest.

A francia hokiválogatott visszacsúszott a Divízió I-be

Archívum2004.05.02, 23:44

A francia jégkorong-válogatott 6-2-re kikapott Ukrajna együttesétől a csehországi világbajnokság alsóházában, így a hátralévő egy mérkőzése eredményétől függetlenül visszacsúszott a Divízió I-be. Szlovákia, Kanada és a házigazda Csehország is magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a középdöntőben. A svédek 3-1-re legyőzték az Egyesült Államok válogatottját.

Az USA is a négy között a Davis-kupában

Archívum2004.04.12, 15:41

Andy Roddick második egyes meccsét is sima három játszmában nyerte a Svédország elleni Davis-kupa negyeddöntőben, így az Egyesült Államok is biztosította helyét a legjobb négy között, ahová korábban Spanyolország, Franciaország és Fehéroroszország is bejutott.

Mandula párosban is búcsúzott Amelia Islanden

Archívum2004.04.11, 12:43

Mandula Petrának nem sikerült az elődöntőbe jutnia párosban az 585 ezer dollár összdíjazású, Egyesült Államokban zajló női tenisztornán, miután az amerikai Meilen Tu oldalán a negyeddöntőben vereséget szenvedett a hatodik helyen kiemelt orosz Lina Krasznoruckaja, Vera Zvonarjeva duótól.

Mandula Petra legyőzte Fraziert

Archívum2004.04.08, 15:06

A hetedik helyen kiemelt Nagyja Petrova lesz Mandula Petra ellenfele az 585 ezer dollár összdíjazású, Egyesült Államokban zajló női tenisztorna nyolcaddöntőjében, miután a magyar játékos a második fordulóban legyőzte az amerikai Amy Fraziert.

Adu bemutatkozott, a Lyon kikapott

Archívum2004.04.05, 08:04

Az amerikai profi bajnokság rajtját a mindössze 14 esztendős "csodagyerek", Freddy Adu miatt övezte hatalmas felhajtás, de a tinisztár bemutatkozása különösebb esemény nélkül telt el. Horvátországban a Hajduk-Dinamo rangadó döntetlenje elsősorban a splitiek számára volt kedvező, míg Franciaországban az első két helyezett összesen csak egy pontot szerzett.

Shannon Johnson nem emlékszik a magyar kosarasokra

Archívum2004.03.30, 10:16

Két-két lengyel-, illetve csehországi győzelem után megérkezett Budapestre az Egyesült Államok nőikosárlabda-válogatottja, amely címvédőként készül az athéni olimpiára.  A Dream Teamből Shannon Johnson, Katie Smith, illetve Anne Donovan másodedző állt egy rövid beszélgetés erejéig a sajtó rendelkezésére.

A Népligetben is győzött a női Dream Team

Archívum2004.03.29, 11:19

Tizenharmadszor veszített a magyar nőikosárlabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjai ellen a népligeti FTC-csarnokban rendezett vasárnap esti barátságos találkozón.

Győzött a Dream Team a PVSK ellen

Archívum2004.03.28, 13:10

Az Egyesült Államok Európában turnézó nőikosárlabda-válogatottja győzelemmel kezdte meg magyarországi szereplését, miután nagy küzdelemben nyert az Euroliga négyes döntőjét megrendező MiZo-Pécsi VSK otthonában.