DNS

címke rss

Ősi óriáspanda-DNS-t találtak egy barlangban

Tudomány2018.06.20, 11:38

Az óriáspandáktól származó eddig ismert legősibb DNS-t fedezték fel a kutatók egy kínai barlangban, akik csak azután jöttek rá, hogy az ősi pandák egy eddig ismeretlen csoportjába tartozó példánnyal van dolguk, hogy elemezték a 22 ezer évvel ezelőtt élt teremtmény mitokondriális DNS-ét.

Részeg volt a 3 éves kislány, aki kizuhant a negyedikről

Itthon2018.06.12, 13:10

A hároméves Pannikára a keresztanyja vigyázott, mert a szülők éjszakai műszakban dolgoztak Kistarcsán. A nő viszont hamarabb elment a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna, a kislány pedig a bukóablakon keresztül kizuhant a negyedik emeltről. Nem élte túl, Pannika szervezetében a vizsgálatok során alkoholt találtak. A szülőktől most újra DNS-mintát vettek a rendőrök- írja a Blikk.

Kiderült, ki segíthette VV Fanni gyilkosát

Itthon2018.06.09, 15:11

A VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László egy bérelt autóban vitte el a lány élettelen testét a lakásából. Az autóban egy véres kötelet találtak a rendőrök, amin rajta volt a meggyilkolt lány és a gyanúsított DNS-mintája is, valamint egy harmadik, ismeretlen férfié. Most kiderült, ki ért még hozzá a kötélhez - írja a Blikk.

Rejtélyes, farkasszerű lényt lőttek le, a szakértők tanácstalanok

Tudomány2018.05.26, 15:48

Rejtélyes, farkasszerű lényt lőttek le az Egyesült Államok területén. A szakértők csak találgatnak, mi lehet valójában a rejtélyes bestia, jelenleg az állat DNS-ét elemzik.

Vége a CD-nek? DNS-ben tárolják egy zenekar albumát

Tudomány2018.04.23, 11:31

Svájci tudósok szintetikus DNS-re tárolták a Massive Attack Mezzanine című album hanganyagát a megjelenés huszadik évfordulója alkalmából - jelentette be a Zürichi Műszaki Egyetem.

Levették a DNS-mintákat a VV Fanni gyilkosságával gyanúsított férfi családjától

Archívum2018.04.05, 09:45

A VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított személy férfi családtagjaitól levették a DNS-mintákat. Erre azért volt szükség, mert a vádlott autójában talált kötélen ismeretlen DNS-t találtak, és felmerült a gyanú, hogy egy családtagé lehet.

Megfejtették a földönkívülinek hitt aprócska múmia titkát

Tudomány2018.03.23, 11:00

Megfejtették a sokak által földönkívülinek hitt chilei minimúmia titkát: több hétig tartó intenzív DNS-vizsgálatok során kiderítették, hogy egy csonttorzulásban szenvedett, nőnemű emberi magzaté a bizarr, hosszúkás koponyájú, nagy szemlyukú, mumifikálódott, mindössze 15 centiméteres csontváz.

A halhatatlanság létezik – Fordítsuk vissza az öregedést!

Life.hu2018.03.20, 11:33

A halhatatlanság vizsgálatához fontos tisztázni, hogy pontosan mit is értünk ez alatt: sebezhetetlenség, örök fiatalság, betegségekkel szembeni immunitás, a lélek autonomitása? A következőkben egyaránt szó lesz a sejt, a DNS felelősségéről és az emberi halhatatlanság véges mértékéről. Ráadásul pedig mutatunk még olyan „halhatatlan” állatokat, amelyek talán előbb pusztulnak el, mint hinnéd.

VV Fanni édesanyját már csak az érdekli, hogy rendesen eltemethesse lányát

Archívum2018.03.14, 10:06

VV Fanni családjának jogi képviselője, Dr. Lichy József elárulta, jó irányban halad a nyomozás és a szülők bíznak abban, hogy hamarosan kiderül, ki a tettes.

Kötéllel fojthatták meg VV Fannit: a rendőrség tettestárs után nyomoz

Archívum2018.03.09, 07:45

VV Fannit szinte biztos, hogy egy kötéllel fojtották meg, melyet abban az autóban találtak, amit a gyanúsított vezetett. Három DNS volt a kötélen: Fannié, a gyilkossággal gyanúsított személyé, és egy ismeretlen férfié!

Elkészült a világ legnagyobb családfája

Tudomány2018.03.02, 12:23

Elkészült a világ legnagyobb családfája: 13 millió, többnyire európai és észak-amerikai embert köt össze mintegy 500 évre visszamenőleg.

Áramkörré alakították a DNS-t amerikai tudósok

Tudomány2018.02.27, 13:55

Áramkörré alakította a DNS-molekulát egy amerikai kutatócsoport.

Először készült emlősállatról sejtatlasz sejtenkénti elemzéssel

Tudomány2018.02.24, 15:04

Először készült emlősállatról sejtatlasz sejtenkénti elemzéssel: kínai tudósok az egér sejtjeit térképezték fel sejtenként végzett DNS-elemzéssel.

Tudománytörténeti tévedés lehet a magyarság finnugor eredete

Tudomány2018.02.24, 10:17

Legutóbb az Országos Onkológiai Intézet, Kásler Miklós professzor vezette nemzetközi kutatócsoportja erősítette meg kétséget kizáró genetikai bizonyítékokkal azt a tényt, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai, nem pedig finnugor vérvonalból származnak. A legfrissebb genetikai vizsgálatok kivétel nélkül arra mutatnak, hogy a 18. század végétől teret nyert, és a magyarság finnugor eredetét egyfajta tudományos dogmává emelt elmélettel szemben, a kora középkori krónikáknak a magyarok hun rokonságáról szóló hagyománya nem csak az a színes mese, mint aminek nyilvánították. Mindez természetesen a nyelvrokonság tényét nem érinti. 

Azonosították az Árpád-háziak DNS-ét

Tudomány2018.02.21, 09:17

Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek - nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.

Először sikerült felmérni a nagy fehér cápák állományát

Tudomány2018.02.11, 21:19

Mintegy nyolcezer nagy fehércápa él Ausztrália vizeiben - állapította meg az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) által vezetett, és nemrég lezárt kutatás.

Jól van a világon elsőként génszerkesztéssel kezelt páciens

Tudomány2018.02.07, 18:46

Nem jelentkeztek súlyos mellékhatások vagy az eljárás biztonságosságát megkérdőjelező komplikációk annál a páciensnél, akin néhány hónappal ezelőtt a világon elsőként hajtottak végre génszerkesztést amerikai orvosok, akik azóta már egy második pácienst is kezeltek a módszerrel.

Negyvenezer éve váltak el egymástól az európaiak és az ázsiaiak ősei

Tudomány2018.01.27, 13:17

A Homo sapiens vándorlásait és elterjedését térképezte fel egy új kínai kutatás, amely ősi eurázsiai DNS-mintákat elemezve megállapította, hogy az európaiak és az ázsiaiak ősei több mint 40 ezer évvel ezelőtt váltak el egymástól.

A DNS-t is kiszagolják a keresőkutyák

Tudomány2018.01.11, 18:09

Az izzadság mellett az izolált DNS-t is képesek kiszagolni a személykereső kutyák.

60 év után derült ki, hogy milyen viszony van a két férfi között

Archívum2017.12.28, 13:14

Megdöbbentő esetről számolt be két férfi, akik hosszú évek óta barátok. Most azonban kiderült, hogy nem csak barátok.

Egyszerre áldás és átok ennek a családnak a szuperképessége

Tudomány2017.12.26, 13:59

Egy olyan, mostanáig titokzatos genetikai mutációt sikerült azonosítania a tudósoknak, amelynek hordozói képtelenek érezni a fájdalmat. Az újonnan talált génvariánst egy egész család hordozza, tagjai képesek könnyűszerrel elviselni még a hétköznapi emberek számára leggyötrelmesebb kínokat is. A különleges képesség azonban inkább tekinthető átoknak, mint áldásnak.

Több hullámban vándorolhatott ki a modern ember Afrikából

Tudomány2017.12.09, 09:14

Nem egyetlen, 60 ezer évvel ezelőtti hullámban, hanem korábban, több kisebb csoportban vándorolhatott ki a modern ember Afrikából - állapította meg egy új kutatás.

Korábban nem létező fehérjéket hoztak létre

Tudomány2017.12.01, 09:56

Korábban nem létező szintetikus fehérjéket képes létrehozni egy mesterséges DNS-t is tartalmazó élő szervezet, amelyet amerikai tudósok hoztak létre, jelentős előrelépést téve a mesterséges élet megalkotása felé.

Végre kiderült, mi is a jeti valójában

Tudomány2017.11.29, 15:46

A mesének vége: a jetiknek tulajdonított minták medvéktől származnak. Igaz, az egyik faj – a himalájai barnamedve – csakugyan különleges a medvék között.

Az állat, amelyet tíz percre visszahoztak a halálból

Tudomány2017.11.28, 10:31

2003-ban úgy tűnt, kutatók egy csoportja megcsinálta a lehetetlent, azaz visszahozott egy kihalt alfajt az élők sorába. Az álomszerű siker mindössze 10 percig tartott, hamar kiderült, hogy a klón nem életképes. A kudarc ellenére a fajfeltámasztási programok a mai napig gőzerővel pörögnek, és bár akadnak figyelemreméltó eredmények, jelen pillanatban még nagyon messze vagyunk a kívánt céltól.

A húsételek közel 10 százalékában azonosították lovak DNS-ét

Tudomány2017.11.05, 19:35

A húsételek majdnem 10 százalékában azonosította lovak DNS-ét egy kutatás, mely öt mexikói város piacain, hentesboltjaiban és utcai büféiben árult fogásokat vizsgált.

Valami nagyon furcsa dolog történik génjeinkkel az űrben

Tudomány2017.11.02, 13:57

A NASA ikertanulmányának legújabb eredménye alapján a világűrben a DNS-metiláció – vagyis az örökítőanyag kémiai módosulása, ami befolyásolja a gének be- és kikapcsolását – jelentősen „felpörög". E megfigyelés nem csak a sejtműködésbe enged alaposabb bepillantást, de azt is megmutatja, hogyan alkalmazkodik az emberi test az űrbéli körülményekhez.

Medveczky Ilonának nincs egyetlen élő rokona sem: DNS -vizsgálat igazolja

Archívum2017.10.30, 10:56

Medveczky Ilona eddig reménykedhetett abban, hogy valahol van még családtagja, de ez nemrég teljesen füstbe ment: DNS-teszt bizonyítja, hogy nincs élő rokona.

Úttörő módszerrel módosították emberi embriók DNS-ét

Tudomány2017.09.29, 09:58

Először módosították úgynevezett "bázis-szerkesztéssel" humán embriók DNS-ét kínai tudósok, hogy kiiktassanak egy örökletes betegséget.

25 évvel később, de meglett a gyilkos

Nagyvilág2017.09.19, 22:45

Még 1992-ben történt, hogy megerőszakolták és megölték Lisa Ziegertet. A bűntett helyszínén sikerült DNS-mintát gyűjteni a gyilkostól, de 25 évig nem volt mivel összevetni. Egy új technológia már azt is lehetővé teszi, hogy pusztán a DNS-mintából hozzávetőleges személyleírást lehet készíteni valakiről. Az új módszerrel sikerült megtalálni Lisa Ziegert gyilkosát.

Bizonyították: nők is voltak a viking harcosok között

Tudomány2017.09.12, 09:39

Először bizonyították svéd genetikusok DNS-vizsgálattal, hogy nők is voltak a viking harcosok között - derült ki az American Journal of Physical Anthropology című szaklap tanulmányából.

Extrém ritka bálnafaj bukkant fel Alaszkánál

Tudomány2017.08.11, 22:35

Rendkívül ritka csendes-óceáni simabálnát sikerült megfigyelni Alaszka partjainál. Az önálló fajként csak 2000-ben leírt tengeri emlős az egyik legritkább cetféle, állományát mindössze harminc-negyven egyedre becsülik.

Először iktattak ki betegséget okozó DNS-t emberi embrióból

Tudomány2017.08.03, 12:26

Először metszettek ki sikerrel emberi embrióból hibás gént, amely egy öröklődő, súlyos szívbetegségért felelős. A nem mindennapi eredményt a rangos Nature folyóirat publikálta.

Először módosították emberi embriók DNS-ét az USA-ban

Tudomány2017.07.27, 14:10

Először végeztek génszerkesztést - a DNS, vagyis az összes genetikai információt tároló makromolekula manipulációját - emberi embriókon az Egyesült Államokban - jelentette be a portlandi Oregon Health and Science University (OHSU).

Alien filmeket idéző féreg rémített halálra egy malájt

Tudomány2017.07.21, 17:34

Kígyónak nézte azt a számára különleges állatot a malajziai Johor Bahru, aki a közösségi médiában kért segítséget a furcsa élőlény meghatározásához. Az állatról készített és feltöltött videó megmozgatta a kíváncsiskodók fantáziáját, mivel a poszt rövid idő alatt 127 ezer megosztást és több mint 3 500 hozzászólást kapott.

Megoldódhat Kolumbusz származásának rejtélye

Tudomány2017.07.18, 13:09

A coimbrai egyetem és a lisszaboni műszaki főiskola (IST) munkatársai DNS-vizsgálatokkal próbálják igazolni Fernando Brancónak, az IST professzorának elméletét, írja az MTI.

Szúnyogok buktatják le a bűnözőket

Tudomány2017.07.11, 14:41

Japán kutatók felfedezték, hogy a szúnyogok által szívott emberi vér DNS-e akár még két nap elteltével is megbízhatóan azonosítható. Ez új lehetőséget ad a nyomozók kezébe a gyilkosságok és más súlyos bűncselekmények leleplezésére.

1700 évig őrizte titkát a Tibeti-fennsík múmiája

Tudomány2017.07.03, 15:50

Egy nagyjából 1700 évvel ezelőtt élt középkorú férfi mumifikálódott maradványait tárták fel a Selyemút egyik kevésbé frekventált részén, a Csinghaj-Tibet-fennsík peremén.

Először azonosították az anorexia kockázatával összefüggő géneket

Tudomány2017.06.14, 14:16

Genetikai oka is lehet az anorexiának egy nemzetközi kutatócsoport szerint: mérföldkőnek számító, nagy létszámon végzett tanulmányukban azonosították a 12-es kromoszóma egyik szakaszát, melynek szerepe lehet a betegség kialakulásában. Azt is kiderítették, hogy a kórnak köze lehet egyes anyagcserezavarokhoz.

Hibázik a géntechnológiai olló

Tudomány2017.06.06, 11:04

A CRISPR-Cas9 néven ismertté vált génszerkesztési technika, amely talán a század legnagyobb biotechnológiai ígérete, a jelek szerint mégsem tökéletes: hajlamos módosítani a DNS-szöveget ott is, ahol nem kéne.

Végre fény derül a múmiák titkaira

Tudomány2017.05.31, 15:19

Talán nem meglepő, de az óegyiptomiak se a Szíriuszról jöttek: a múmiákból nyert első genomi adatok alapján szoros rokonságban álltak az ókori Közel-Kelet más népeivel. Az viszont érdekes, hogy az idegen hódítások milyen kevés nyomot hagytak a génjeikben. 

Két apától születtek ikrei egy nőnek

Life.hu2017.05.29, 17:17

Elképesztő eset történt Vietnámban: egy nőnek két férfitól született egyszerre gyereke. 

Maurice Gibbnek eltitkolt gyermeke lenne?

Archívum2017.05.08, 14:05

Egy férfi állítja, hogy ő bizony a néhai énekes, Maurice Gibb leszármazottja. Egy genetikai vizsgálat hamar magyarázatot adhat a rejtélyes kérdésre.

Egy üres barlang porából vontak ki emberi DNS-t

Tudomány2017.04.28, 12:18

Új módszert fejlesztett ki egy nemzetközi kutatócsoport, ki tudják vonni az üresen talált barlangok üledékének porából az ősi emberi DNS-t.    

Nem jött össze a baba a házaspárnál, kiderült, hogy ikertestvérek

Life.hu2017.04.16, 12:20

Több éve vártak már a gyermekáldásra, amikor orvoshoz fordultak. A hír, amit kaptak, ledöbbentette mindkettőjüket. 

Harcba száll az örökségért Klapka György kitagadott fia

Life.hu2017.03.27, 10:20

Múlt héten bombaként robbant a hír, hogy Klapka György a végrendeletében megtagadná az örökséget két fiától. A Story magazin azt írta, hogy Klapka legidősebb fia, György biztosan nem az Aranyember fia, és Christian sem a vér szerinti gyermeke az üzletembernek. A legidősebb fiú most elárulta, számított arra, hogy a végrendelet nem lesz számára kedvező. 

Nyolcvanéves a HIV vírus egyik felfedezője

Tudomány2017.03.22, 16:51

Nyolcvanéves lesz március 23-án Robert Gallo amerikai orvos, az AIDS betegséget okozó HIV vírus egyik felfedezője. A Nobel-díjat azonban nem ő, hanem az eredményét előbb publikáló francia Luc Montagnier kapta meg, de ő is csak negyedszázad elteltével.

Nyolcvan éves a HIV vírus egyik felfedezője

Archívum2017.03.22, 14:57

Forrás: Badische Zeitung middle on 1024 768 A bizottság óriási vihart kavaró döntését indokolva kifejtette: nem Gallót mellőzték, csak az előírások szerint kellett eljárniuk: azok egyrészt az elsőséget díjazzák, másrészt pedig nem teszik lehetővé háromnál több tudós kitüntetését egy évben. Mások ezt másként látták: maga Montagnier is "meglepetését" fejezte ki, az amerikai Science pedig a díjazottakat bemutató cikkében legtöbbször Gallo nevét írta le. Gallo még mindig aktívan dolgozik, célja az AIDS elleni védőoltás kifejlesztése. Internetes műsort fog vezetni az intelligens robot http://www.origo.hu/tudomany/felfedeezo/20170215-tokioi-sajtotajekoztaton-mutattak-be-az-androidol-u-intelligens-robotot.html ...

Magyar kutatók segíthetnek a szuperbaktériumok legyőzésében

Tudomány2017.03.06, 13:05

Új, ígéretes gyógyszercélpont merült fel a baktériumok elleni küzdelemben. Az antibiotikum-rezisztencia korunk egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája. Az ELTE-MTA Lendület Motorenzimológiai Kutatócsoport cikke a PNAS-ben jelent meg.

Hogy fér el bennünk több milliószor egy kétméteres molekula?

Tudomány2017.02.28, 15:47

Egyáltalán, minek a rövidítése a DNS? Hogyan kell elképzelni az alakját? Minden egy percben, amit a ma 64 éve bejelentett felfedezésről tudni kell.