Debreceni Egyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Debrecen
- DE egyetemi élet
- egyetem
- magyar kutatók
- Pécsi Tudományegyetem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Debreceni Egyetemmel is dolgozott az orvosi Nobel-díjasok egyike
A 2011-es orvosi-élettani Nobel-díjat megosztva három kutató kapta, közöttük a néhány napja elhunyt kanadai Ralph Steinman professzor, aki 2006-ban a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum professzorainak szavazata alapján elnyerte a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést.
Debrecenben kapható az ország sütije
Az egészséges táplálkozást szem előtt tartó emberek is nehezen igazodnak el a különféle bioboltok kínálatai között. A választásban segít a Debreceni Egyetemen megnyílt I-bolt, amely kizárólag az egyetem kutatóműhelyeiben fejlesztett élelmiszer-termékeket árusít és mutat be.
Új egyetemi tanárok a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem tíz oktatójának adományozott egyetemi tanári címet a köztársasági elnök. A professzorok ma házi ünnepségen vehették át oklevelüket.
Biomérnöki Tanszék alakult a Debreceni Egyetemen
Két hónappal ezelőtt alakult meg a Természettudományi és Technológiai Kar, egyben a Debreceni Egyetem legfiatalabb tanszéke, a Biomérnöki Tanszék.
A leggyakoribb bőrbetegségeket térképezik a Debreceni Egyetemen
Pályázati forrásból a leggyakoribb bőrbetegségek kialakulásának feltérképezését végezte egy nemzetközi kutatócsoport a Debreceni Egyetemen.
Elektronikus tananyag informatikusoknak a Debreceni Egyetemen
Részben pályázati forrásból, 95 millió forintos költséggel 47 elektronikus tananyag készült el az "Informatikai tananyag tárház" program keretében.
Látványos volt a kutatók éjszakája a Debreceni Egyetemen - videó
Immár ötödik alkalommal csatlakozott a Kutatók éjszakája idei, szeptember 23-i programjához a Debreceni Egyetem.
Debreceni tudós az Európai Biofizikai Társaságok Szövetsége élén
Debreceni tudóst választott elnökévé az Európai Biofizikai Társaságok Szövetsége. Mátyus László megbízatása két évre szól.
Kínai egyetemmel működik együtt a Debreceni Egyetem
Testvérvárosi kapcsolatról, Konfucius Intézet létrehozásáról és két tannyelvű középiskolai oktatás beindításáról is tárgyalt a város és a Debreceni Egyetem vezetőivel az idelátogató kínai delegáció.
Tojásból porcszövet Debrecenben - remény a porcsérülésben szenvedőknek
A mozgásszervi betegségek sok ember életét keserítik meg. A porcsérülések, porckopások különösen fájdalmasak, maguktól alig gyógyulnak és az általuk okozott tünetek is nehezen kezelhetők. Ennek egyik oka, hogy a porcszövet szinte egyáltalán nem képes megújulni (regenerálódni). Ezért e betegségek jobb eséllyel történő gyógyításához először alaposan meg kell ismernünk a porcszövet fejlődését és működését.