csalás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felszámoltak egy 400 milliót tisztára mosó bűnszervezetet
Öt embert vádolnak a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészségen azzal, hogy 2017-ben közreműködtek nemzetközi csalássorozatból származó pénzek tisztára mosásában.
Több borászt is átvert két férfi
Két férfi a cégeiken keresztül több társaságtól rendelt italokat, többnyire borászatoktól borokat. Tudták, hogy a cégeik fizetésképtelenek, de ezzel nem foglalkoztak. Ezzel több százmillió forintos kárt okoztak.
- címkék:
- Budapesten
- csalás
- rendőrség
- Akasztó
- borászat
- Címkefelhő »
A belügyminiszter közvetlen munkatársának hazudta magát egy csaló - videó
Vádat emeltek az V. és XIII. Kerületi Ügyészségen az ellen a férfi ellen, aki társaival együtt megtévesztett egy házaspárt és milliókat csalt ki tőle. A férfi azt állította, hogy az egyikük magasrangú rendőr, aki segíteni tud a házaspárnak, amivel a csalók 5 millió forinthoz jutottak.
10 milliárdos pénzmosás miatt fogtak el 34 embert Magyarországon
Harmincnégy embert fogtak el egy 10 milliárd forintos pénzmosási ügy miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint.
Otthonfelújítási támogatással csalt és szerzett rengeteg pénzt egy bűnbanda
Az otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bűnszervezet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Újabb módszerrel verik át az embereket a csalók a Facebookon
A csalók újabb módszerrel próbálják átverni az embereket: ezúttal a Facebook piacterén csapnak le az áldozatokra.
- címkék:
- csalás
- átverés
- bankkártya
- Címkefelhő »
Rémálommá vált egy londoni család élete: folyton náluk akarnak aludni a turisták
Egy londoni család házánál folyton turisták bukkannak fel: keresik a kulcsszéfet, mert ott akarnak aludni.
- címkék:
- London
- csalás
- utazás
- Címkefelhő »
Így kerüljük el a kibercsalásokat: óvatosság és körültekintés az online térben - MNB Pénzügyi sarok
A digitalizáció és az elektronikus ügyintézés térnyerésével egyre gyakoribbak a kibercsalások, illetve az adathalász támadások. A csalók egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak, fontos tehát, hogy pénzügyeinkben a szokásosnál is óvatosabbak és körültekintőbbek legyünk. A következő cikk szerzői Pappné Márk Anita és dr. Szabó Nóra, a Magyar Nemzeti Bank Ügyfélkapcsolati Információs Központjának munkatársai.
- címkék:
- csalás
- adat
- visszaélés
- MNB
- elérhetőség
- Címkefelhő »
Több százezer forintot követelnek Bódi Gusztiéktól
Több alkalommal követtek már el csalást a Bódi család valamelyik tagjának nevében, a károsultak némelyike pedig máig azt hiszi, hogy valóban a zenészek álltak az átverés mögött. Az őket ért támadásokról mesélt Bódi Csabi.
Körözött bűnözőt fogtak el Debrecenben
A rendőrök igazoltattak egy autóst Debrecenben, majd kiderült, hogy a férfit csalás miatt körözik, valamint azt is, hogy nem ülhetett volna volán mögé.