Chile

címke rss

A pápa újabb két chilei püspök lemondását fogadta el pedofil botrány miatt

Nagyvilág2018.09.21, 18:39

Két újabb chilei püspök lemondását fogadta el Ferenc pápa, ezzel már hétre nõtt a latin-amerikai országban lemondott püspökök száma a chilei katolikus egyházban is végigsöpört pedofil botrány óta – közölték vatikáni hivatalos források.

Szédítõ hágóktól a Death Valley-ig: a világ legkeményebb bringás útvonalai

Travelo2018.09.20, 13:54

Ahhoz, hogy része legyen egy felejthetetlen kerékpáros kalandnak, nem kell profinak lennie. A világ legkeményebb útvonalait mutatjuk most be, melyek bár nem hosszúak, de kimerítõek – viszont ez korántsem jelenti azt, hogy kizárólag országúti versenykerékpárosok vághatnak neki. Hiszen milyen jólesik utána elmondani: teljesítette a Giro d'Italia vagy más versenyek egy-egy ultranehéz szakaszát?

Hamarosan kiderülhet, miért halt meg a Nobel-díjas költõ

Nagyvilág2018.09.07, 12:09

Pablo Nerudát 2013-ban exhumálták, a többszöri vizsgálatok pedig kiderítették, a Nobel-díjas költõ nem rákban halt meg, ahogyan korábban hitték.

Egy hónap alatt megtriplázódott a katolikus egyház bántalmazási ügyeinek száma Chilében

Nagyvilág2018.09.01, 09:07

Chilében egy hónap alatt több mint háromszorosára nõtt a katolikus egyház bántalmazási ügyeinek száma, amelyekben nyomozást folytatnak az illetékes hatóságok – közölte a dél-amerikai ország ügyészsége pénteken.

Bombafenyegetés miatt több chilei gépnek is le kellett szállnia

Nagyvilág2018.08.17, 06:50

Egyszerre kilenc, Chilébõl induló vagy oda tartó utasszállító repülõgép hajtott végre kényszerleszállást bombafenyegetések miatt. A korábbi hírek még csak három géprõl szóltak.

Állampolgárságától is megfoszthatják Santiago de Chile érsekét

Nagyvilág2018.08.11, 12:01

A chilei parlament arra készül, hogy a római katolikus egyház molesztálási botrányában játszott szerepe miatt megfosztja chilei állampolgárságától Ricardo Ezzati olasz bíborost, Santiago de Chile érsekét - közölte pénteken egy ellenzéki szenátor.

Újabb helyen tiltották be a mûanyag szatyrokat

Tudomány2018.08.05, 16:36

A dél-amerikai országok közül elsõként Chile tiltotta be a mûanyag bevásárlószatyrokat, amelyek súlyosan szennyezik a környezetet, fõleg a tengereket sokfelé a világon.

Gyilkosnak öltözve: halálos titkot rejtettek a múmiák ruhái

Tudomány2018.08.04, 16:56

Szívesen végezek hátborzongató rituálékat, és nem riadtak vissza a gyerekáldozatoktól sem az inkák. Egy chilei feltárás során a kutatók most emellett valami egészen új felfedezést is tettek: mérgezõ anyagokat találtak azokon a szõtteseken, amelyeket két inka múmiával együtt temettek el Cerro Esmeralda területén. A pigmentek halálosak voltak.

Kis híján a náciké lett a Húsvét-sziget

Tudomány2018.08.03, 11:25

A náci Németországnak akarta eladni a Húsvét-szigetet Chile 1937-ben, hogy a pénzbõl két cirkáló vásárlását finanszírozza - derül ki Mario Amorós chilei történész-újságíró hamarosan megjelenõ könyvébõl.

Egyházi alkalmazottakat vizsgál a chilei ügyészség szexuális visszaélés gyanújával

Nagyvilág2018.07.23, 22:32

Összesen 158 egyházi alkalmazott esetében folytatott vagy folytat vizsgálatot a chilei ügyészség szexuális visszaélés vagy egyéb jogsértés gyanújával 2000 óta.

Teljes napfogyatkozás nézésére árulnak jegyeket elõvételben a neten

Tudomány2018.07.08, 18:14

2019. július 2-án a természet leglenyûgözõbb jelensége lesz látható Chilében, az ESO La Silla Obszervatóriumában – egy teljes napfogyatkozás. Mivel ez a jelenség ritkán fordul elõ – a legközelebbi 212 év múlva lesz látható La Sillából - az ESO megfigyelési kampányt és ismeretterjesztõ programokat szervez a helyszínen, hogy a nagyközönség megtapasztalhassa ezt a látványos jelenséget. Jegyek vásárolhatók 2018. július 13-a péntek 13:00 órától.

Súlyos börtönre ítéltek volt chilei katonatiszteket

Nagyvilág2018.07.04, 12:38

A Pinochet-diktatúra nyolc egykori katonatisztét ítélte 15 évig terjedõ börtönbüntetésre a chilei igazságszolgáltatás kedden Víctor Jara énekes, költõ, színházi rendezõ és politikai aktivista 45 évvel ezelõtti meggyilkolása miatt.

Ferenc pápa: Soha többé nem lesz papi pedofília, sem annak eltussolása

Nagyvilág2018.06.01, 00:53

Ferenc pápa a chilei papsághoz intézett, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében azt ígérte, soha többé nem lesz papi pedofília, sem annak eltussolása, utalva a latin-amerikai országban katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélésekre és azok eltussolására.

Már az arany árában mérik a norvég lazacot

Gazdaság2018.05.25, 09:26

A norvég lazac ára rekordmagasságban, köszönhetõen a globális kereskedelemnek, az egészségtudatosabb embereknek és a fejlõdõ országok fogyasztóinak.

A kísértetvonatok temetõjébõl emelkedhet ki az új lítium nagyhatalom

Gazdaság2018.05.24, 16:21

Legalább két olyan körülmény van, amely különlegessé teszi a világ legnagyobb sósivatagát, a Salar de Uyuni nevû sómezõt Bolíviában. Az egyik, hogy itt található a világ legnagyobb roncsvonat-temetõje, egyben az ország turisztikai szempontból egyik legértékesebb látnivalója. A másik maga a só, és a fennsík alatt található értékes nyersanyag. A területrõl ugyanis különösen jó minõségû lítium-karbonát nyerhetõ ki, és ha a bolíviai vezetés néhány éve bejelentett terve megvalósul, az egész országot fellendítheti az elektromos autók akkumulátorához szükséges, legfontosabb hozzávaló.

14 papot függesztettek fel Chilében szexuális zaklatás gyanúja miatt

Nagyvilág2018.05.23, 18:23

Szexuális visszaélés gyanúja miatt a chilei katolikus egyház felfüggesztett tisztségébõl 14 papot – jelentette be szerdán a közép-chilei rancaguai egyházmegye.

Pedofíliavádak miatt felajánlották lemondásukat a pápának a chilei püspökök

Nagyvilág2018.05.18, 14:06

Felajánlották lemondásukat Ferenc pápának a chilei püspökök a latin-amerikai ország egyházát ért pedofíliavádak miatt az e heti vatikáni válságtanácskozáson - áll a pénteken megjelentetett közleményükben. Azt még nem tudni, hogy a katolikus egyházfõ elfogadta-e lemondásukat.

Dakar 2019: Bolívia és Chile sem rendez szakaszt

Sport2018.05.15, 20:28

Chile, majd egy nappal késõbb Bolívia is jelezte, nem kívánja vendégül látni a jövõ évi Dakar-rali mezõnyét, így a szervezõknek új útvonalat kell kijelölniük.

A Vatikánba hívatta a chilei püspököket Ferenc pápa a pedofíliavádak miatt

Nagyvilág2018.04.11, 23:23

Nyilvános levélben szólította fel Ferenc pápa a chilei püspöki kar tagjait szerdán a latin-amerikai ország egyházát megrázó pedofil-botrányok tisztázására, és a Vatikánba hívatta õket, elismerve, hogy maga is "súlyos hibát" vétett a történtek értékelésében.

Megfejtették a földönkívülinek hitt aprócska múmia titkát

Tudomány2018.03.23, 11:00

Megfejtették a sokak által földönkívülinek hitt chilei minimúmia titkát: több hétig tartó intenzív DNS-vizsgálatok során kiderítették, hogy egy csonttorzulásban szenvedett, nõnemû emberi magzaté a bizarr, hosszúkás koponyájú, nagy szemlyukú, mumifikálódott, mindössze 15 centiméteres csontváz.

Tudja-e, hogy hol esett utoljára 120 ezer éve esõ?

Tudomány2018.03.22, 19:04

Ha tartós szárazságról beszélünk, többnyire a forró és hatalmas észak-afrikai homoksivatag, a Szahara jut az eszünkbe. Pedig a Szahara valóságos oázisnak számít a Föld legkietlenebb vidékéhez, az Andok és a Csendes-óceán között elterülõ Atacama-sivatag egyes területeihez képest.

Stoppal vágtunk neki a világ végének

[origo] utazás2018.03.14, 17:20

Ha Argentínában jár az ember, Patagóniát bûn volna kihagyni. A hatalmas dél-amerikai országba lépve mi is a fejünkbe vettük, hogy eljutunk a világ végére, ám akadt egy kis bökkenõ.

Ismét magyarok kutattak a chilei Ojos del Saladón

Tudomány2018.03.13, 13:49

Negyedik alkalommal gyûjtött adatokat a világ legmagasabb szunnyadó vulkánján, a chilei-argentin határon fekvõ 6893 méteres Ojos del Saladón a magyar Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció.

Az óceán élõvilágát megóvó törvényt fogadtak el Chilében

Tudomány2018.03.10, 13:44

A dél-amerikai állam leköszönõ elnöke, Michelle Bachelet által aláírt törvény kilenc tengeri rezervátum létrehozásáról rendelkezik az ország 6400 kilométeres partvonala mentén.

Megalkották a világ legnagyobb optikai teleszkópját

Tudomány2018.02.14, 11:18

A világ legnagyobb optikai teleszkópját alkották meg Chilében - adta hírül a Genfi Egyetem.

Egy expedíció, ami ott kezdõdik ahol a hegymászás véget ér

Tudomány2018.02.09, 20:33

Az Adatvadászok címû dokumentumfilm-sorozat három magyar klímakutatót mutat be a világ legmagasabb vulkánján, az Ojos del Salado-n, a chilei Atacama-sivatag száraz és hideg területén. Az elszánt csapat 5800 méteres magasságban, extrém körülmények között, oxigénhiányos környezetben végzi munkáját annak érdekében, hogy kiderítse, van-e elegendõ víztartalék a kietlen vidéken lakók számára. A mérföldkõnek számító izgalmas projektrõl szóló háromrészes filmet a nagyközönség elõször az OzoneTv-n láthatja.

Az egész világnak a sportrajongók kedvencére fáj a foga

Gazdaság2018.02.01, 17:46

Szárazság, viharok, gyenge termés és a nemzetközi kereslet megugrása: ezek a nehezítõ körülmények mind próbára teszik az amerikaiak közeli, bensõséges kapcsolatát az egyik legkedveltebb gyümölcsükkel, az avokádóval. A The Economist beszámolójából kiderül, már nem csak az Egyesült Államokban bolondulnak a gyümölcsért, hanem – kis túlzással – az egész világ avokádót akar fogyasztani. Kérdés, honnan jut mindenkinek.

103 évesen halt meg a chilei költõ

Archívum2018.01.23, 18:48

103 évesen, a világtól elvonulva halt meg Nicanor Parra chilei költõ. Kedvelt versformája volt az antivers, ami hagyományos narratív témával indul, majd ugyanazt a világot groteszk, formabontó eszközökkel ábrázolja.

A levegõben adta össze Ferenc pápa a két sztyuvit

Travelo2018.01.19, 11:14

Szeretnétek, hogy összeadjalak titeket? - kérdezte Ferenc pápa az õt szállító gép fedélzetén dolgozó két fiatal légiutaskísérõt, miuán meséltek korábban elmaradt templomi esküvõjükrõl. 

Spontán esküvõt tartott Ferenc pápa

Nagyvilág2018.01.18, 20:42

Chile felett mondták ki a boldogító igent, ez volt az elsõ alkalom, hogy Ferenc pápa a levegõben celebrált esküvõt.

Bûnözés nincs, csak a vulkántól kell félni

[origo] utazás2018.01.18, 18:16

Chilében nagyjából 500 mûködõ vulkán van, ezek idõnként okoznak némi galibát a dél-amerikai országnak. A déli régióban például tíz éve tört ki a Chaitén, felborítva a közeli kisváros mindennapjait. Azóta ismét élet költözött a környékre, a számtalan nemzeti park pedig elég vonzerõt jelent az utazóknak is. Megnéztem, milyen az élet vulkánkitörés után egy patagóniai kis településen.

A Pinochet-diktatúra áldozatainak ajánlotta Ferenc pápa Chilében bemutatott miséjét

Nagyvilág2018.01.17, 17:29

A katolikus egyházfõ jelképes helyszínen, a Temucótól öt kilométerre fekvõ Maquehue repülõtéren celebrált misét.

Gyújtogatással tiltakoztak Ferenc pápa látogatása ellen

Nagyvilág2018.01.17, 14:38

Egyelõre nem lehet tudni, kik voltak a gyújtogatók, akik több templomot és épületet is megpróbáltak felégetni Chile számos déli körzetében. Temucóba szerdán érkezik meg Ferenc pápa, hogy nagyszabású misét tartson - jelentették rendõrségi források. A támadásokban egy rendõr megsebesült.

Ferenc pápa bocsánatot kért a chilei papok gyermekbántalmazásaiért

Nagyvilág2018.01.16, 15:35

Bocsánatot kért kedden a chilei papság részérõl kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésekért a dél-amerikai országba tett látogatásának elsõ állomásán Ferenc pápa.

Megérkezett Chilébe Ferenc pápa

Nagyvilág2018.01.16, 04:04

Megérkezett Chilébe, hatodik latin-amerikai apostoli látogatásának elsõ állomására hétfõn Ferenc pápa.

Templomokat támadtak meg a Santiagoban a pápa látogatása ellen tiltakozva

Nagyvilág2018.01.12, 20:22

Ismeretlenek legalább három templom ellen hajtottak végre támadást egyebek között házilagos készítésû robbanószerkezetekkel ma Santiago de Chilében Ferenc pápa látogatása ellen tiltakozva, aki a jövõ héten érkezik látogatásra a chilei fõvárosba - jelentették helyi rendõrségi források.

Több mint nyolcezer földrengést észleltek tavaly Chilében

Tudomány2018.01.05, 08:26

Több mint nyolcezer földrengést jegyeztek fel 2017-ben Chilében, de egyik földmozgás sem okozott nagyobb erejû földrengést.

Korábbi elnököt választottak meg újra Chilében

Nagyvilág2017.12.18, 04:03

Ismét a konzervatív Sebastián Pinera lesz Chile elnöke, miután megnyerte az államfõválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

Sárlavina zúdult egy dél-chilei falura

Nagyvilág2017.12.17, 06:35

Sárlavina zúdult egy kis dél-chilei falura szombaton, a helyi hatóságok tájékoztatása szerint öten meghaltak és legalább tizenöten eltûntek.

Több száz méteres jégtömb vált le egy gleccserrõl Chile déli részén

Tudomány2017.11.29, 11:42

Jókora jéghegy vált le a Chile déli részén lévõ Grey- gleccserrõl - közölték kedden a helyi hatóságok hozzátéve, hogy egyelõre nem tudják, mi lehet a ritka jelenség oka.

A konzervatív jelölt nyerte a chilei elnökválasztás elsõ fordulóját

Nagyvilág2017.11.20, 06:23

A független konzervatív Sebastian Pinera milliárdos nyerte meg vasárnap a chilei elnökválasztás elsõ fordulóját, de nem kapta meg a voksok abszolút többségét, a második helyezett Alejandro Guillier baloldali jelölttel kell megküzdenie a december 17-i második fordulóban.

A chilei követségre menekült a venezuelai ellenzék egyik vezetõje

Nagyvilág2017.11.05, 06:48

Freddy Guevara, Venezuela egyik legismertebb ellenzéki politikusa a chilei nagykövet rezidenciáján keresett menedéket szombaton, miután a venezuelai legfelsõbb bíróság letartóztatását akarta elérni.

Betiltják a mûanyagzacskókat a chilei tengerparton

Tudomány2017.10.26, 11:49

Chile 102 tengerparti településén tiltja be a mûanyagzacskók használatát egy új törvény.

Stoppal jártam be a világ legszebb útját

[origo] utazás2017.10.01, 18:26

A világ legszebb útja. Csak így utalnak Chile legdélebbi, legvadregényesebb útjára, a Carretera Australra. Majdnem a teljes hosszát bejártam, hogy a saját szememmel gyõzõdjek meg róla, a szlogen nem pusztán üres marketingszöveg. Éppen ezért is megdöbbentõ, mennyire kevesen tudnak errõl a vidékrõl. Nekem az egyik kedvencem lett, elmesélem, miért.

Feltörekvõ bornagyhatalom a Budapest Borfesztivál vendége idén

Travelo2017.10.02, 12:44

A Budapest Borfesztiválon minden évben bemutatkozik egy külföldi vendégország is. Idén Chile borait kóstolhatjuk meg a várban.

Pompás látvány a kivirágzott Atacama-sivatag

Travelo2017.11.27, 12:46

A hatalmas virágszõnyeg látványáért hétévente kelnek útra a természet szerelmesei, a váratlan nagy mennyiségû esõzés miatt az újabb virágzásra azonban még ennyit sem kellett várni.

Pingvinek miatt nem bányásznak

Nagyvilág2017.08.22, 12:50

Több ezer pingvin védelme érdekében utasítottak el egy 2,5 milliárd dolláros vasbányászati projektet Chilében.