börtön
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- gyilkosság
- rab
- ítélet
- bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Börtönbe juttatta be a külföldről rendelt drogot két nő
Elrendelték a letartóztatását annak a két nőnek, akik külföldről beszerzett új pszichoaktív anyagot terjesztettek. Börtönben ülő embereket is elláttak a kábítószerrel.
Eljegyezték a pásztói csecsemőgyilkost
A pásztói H. Mónika a vád szerint titokban megszülte a gyerekét, majd egy késsel feldarabolta és a helyi patakba dobta. A nőt a héten első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. A Bors úgy tudja, hogy a párja még az ítélet előtt megkérte a kezét, pedig H. Mónika a közös gyereküket gyilkolhatta meg.
Kalapáccsal, harapófogóval, és késsel kínozta szerelmét a féltékeny nyíregyházi férfi
A férfi vádolta élettársát, hogy hűtlen volt hozzá, amíg a börtönben volt, emellett azért is őt okolta, mert nem fizette be helyette a pénzbüntetést. A nő a bántalmazás miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Megölte rokonait egy fiatal, miután frissen szabadult a börtönből
Lelőtte négy rokonát, köztük két gyereket is egy alaszkai fiatal férfi hétfőn, egy héttel az után, hogy kiengedték a börtönből, ahová azért került be, mert korábban is rátámadt már a családtagjaira.
Új munkát kapott a börtön után a Született feleségek színésznője
Felicity Huffman visszatér a képernyőre, megkapta az első munkáját a börtön után.
Kiengedték a börtönből a Született feleségek sztárját, Felicity Huffmant
Még tavaly ítélték tizennégy napos börtönbüntetésre Felicity Huffman amerikai színésznőt, egy egyetemi kenőpénzes botrányban játszott szerepéért. Most szabadult.
- címkék:
- Felicity Huffman
- börtön
- Címkefelhő »
„Inkább öngyilkos leszek” – Börtönbe is mehet a negyedikről kizuhant kislány édesanyja
Börtönbüntetés is várhat a negyedik emeletről kizuhant kislány szüleire, noha állításuk szerint nem voltak jelen a tragédiánál. Az anya azonban azt mondja, inkább öngyilkos lesz, minthogy börtönbe menjen.
- címkék:
- börtön
- anya
- kizuhant
- Címkefelhő »
Megvágta a saját nemi szervét, hogy bizonyítsa, önvédelemből ölt
A 66 éves, alabamai Linda Doyle elismerte, hogy tavaly július 30-án, este 10-kor agyonlőtte a férjét. Azonban azt állította, hogy a 71 éves férfi többször is nemiszerven, és gyomron szúrta őt, miközben aludt, ezért önvédelemből ölt, nem volt más választása. Később kiderült, a dolog egészen máshogy történt.
Gyomorforgató! Lefejezte újszülött kisbabáját egy Nógrád megyei nő (18+)
Három évvel a szörnyű tragédia után jövő hét szerdán a Balassagyarmati Törvényszéken kiderülhet a pásztói csecsemőgyilkos H. Mónika végső ítélete. Akár életfogytiglant is kaphat.
- címkék:
- börtön
- felnőtt
- csecsemőgyilkosság
- Címkefelhő »
Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben
A vesztegetésért börtönre ítélt Lori Loughlin október végén kezdte meg kéthónapos büntetését, de már rögtön az elején azt érezte, hogy valami borzasztó dolog fog történni vele, amíg bent van. Hogy egyébként milyen életre számíthat a börtönben, arról itt írtunk bővebben, de persze más sztárok is meséltek már arról, hogy mit tapasztaltak bezárva: volt, aki rendre romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
- címkék:
- média
- sztárok
- börtön
- tévé
- Címkefelhő »
Megtámadtak egy kalauzt
Egy férfi, még tavasszal, rátámadt egy kalauzra, miután az leszállította a jegy nélkül utazó, részeg utast a vonatról. A Szerencsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene.
Vörösiszap-katasztrófa: Maradnak börtönben a felelősök
A kúria elutasította a tíz éve történt vörösiszap-katasztrófa miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt három felelős vezető felülvizsgálati kérelmét - írja a Magyar Nemzet.
Kiélezett, hegy nélküli bicskával támadt cellatársára egy rab Tökölön
Több rab is összeverekedett Tökölön még két évvel ezelőtt. Egy bicska is előkerült, amivel az egyikük többször is megvágta cellatársát. Ma áll bíróság elé a késelő rab.
- címkék:
- késelés
- börtön
- Tököl
- Címkefelhő »
Öt év börtön vár egy szerb drogcsempészre
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség javaslatára másodfokon is bűnösnek találták azt a férfit, aki két évvel ezelőtt 27 csomag kábítószerrel az autójában bukott le az államhatárnál.
Megszökött több mint hatvan elítélt egy bejrúti börtönből
Megszökött több mint hatvan elítélt a börtönből szombaton a libanoni fővárosban, Bejrútban - jelentette az állami média biztonsági forrásokra hivatkozva.
- címkék:
- Bejrút
- börtön
- Szökés
- rab
- Címkefelhő »
Akár 15 év börtönt is kaphat az álruhás, késes dohánybolti rabló
Elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki maszkban, álruhában, késsel támadt a pénztárosra egy férfi egy ózdi dohányboltban. A döntés azonban nem végleges, mivel a férfi fellebbezett ellene.
Kopaszra nyírta a fejét, majd bevonult a börtönbe az elítélt színésznő férje is
Lori Loughlin után a férje, Mossimo Giannulli is bevonult a börtönbe.
- címkék:
- Lori Loughlin
- média
- börtön
- tévé
- Címkefelhő »
Pecsétgyűrűs kezével ütötte-verte élettársát egy férfi
2 év 6 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki pecsétgyűrűs kezével ütlegelte élettársát, és többször is bántalmazta úgy, hogy a nő fülsérülést szenvedett.
Két és fél év börtönt is kaphat egy internetes csaló
Két év alatt 107 embert vert át az interneten egy csaló. A börtönbüntetés mellett több mint 5 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték.
Brutálisan összevertek és kiraboltak Szarvason egy nőt, aki a színházból tartott haza
Az ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy 43 éves büntetett előéletű Miskolcon élő férfi, és társa, egy 24 éves, szintén büntetett előéletű mezőkövesdi férfi ellen, akik tavaly nyáron Szarvason, az utcán raboltak ki egy idős nőt, aki a színházból tartott hazafelé.
Terrorban tartották cellatársaikat az egyik magyarországi börtönben, masszíroztatták magukat velük
Hónapokon keresztül terrorizálta cellatársait két rab az egyik magyarországi börtönben. Megverték őket és elvették az ételeiket, cigarettájukat és kávéjukat is. Egyiküket egy madzaggal fojtogatták is. Mosni is kellett rájuk, és meg is kellett őket masszírozni.
- címkék:
- krimi
- börtön
- rab
- Címkefelhő »
Durván elbántak a börtönben a kis Madeleine McCann feltételezett gyilkosával
A kisMadeleine McCann eltűnése körül évek óta terjengenek a teóriák. Nemrég azonban előzetes letartóztatásba került egy férfi, aki ellen terhelő bizonyítékokat talált a német rendőrség. Bár bűnössége még nem bizonyított, Christian B.-vel nem bánnak kesztyűs kézzel a börtönőrök.
Harmadik hete börtönben van a színésznő, most új hírek érkeztek róla
A vesztegetésért elítélt Lori Loughlin jelenleg kéthónapos börtönbüntetését tölti, most egy barátja mesélt arról, hogy miként telnek a mindennapjai.
- címkék:
- Lori Loughlin
- média
- börtön
- tévé
- Címkefelhő »
A világhírű rapper, Lil Wayne 10 év börtönre számíthat
Lil Wayne-t engedély nélküli fegyverbirtoklással vádolják.
- címkék:
- Lil Wayne
- börtön
- fegyver
- rapper
- Címkefelhő »
Körözött bűnözőt fogtak Debrecenben
Egy elítélt nem kezdte meg büntetése letöltését, elfogták a rendőrök.
Hiába bújt el a legkisebb lyukba, amit talált, elfogták a körözött férfit
Nem vonult be a börtönbe az elítélt férfi, ezért a rendőrök gondoskodtak róla, hogy bekerüljön.
Rettegnek a helyiek a pisztollyal fenyegetőző idős férfitől
A 70 éves K. Misi bácsi egy férfira fogta forgótáras gázpisztolyát, majd közölte vele, hogy akkor fog megnyugodni, ha kivégezte. A helyiek rettegnek a nyugdíjastól.
Gyerekeket fenyegetett és zsarolt egy férfi Pécsen: megkapta a büntetését
Öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a fiatal férfit, aki az utcán kiskorúakat szólított le és fenyegetett meg pénzt követelve tőlük a baranyai megyeszékhelyen 2018 szeptemberében.
- címkék:
- Pécs
- börtön
- fenyegetés
- gyerekek
- Címkefelhő »
Bedrogozva okozott halálos balesetet egy férfi: ez lett a büntetése
Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt, mint visszaesőt, öt év börtönbüntetésre és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélt első fokon a Győri Járásbíróság egy férfit, aki tavaly februárban balesetet okozott és két utasa meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
- címkék:
- baleset
- kábítószer
- börtön
- drog
- Címkefelhő »
Ismét börtönbe került Ri Mjong Bak volt dél-koreai elnök
Ismét börtönbe vonult hétfőn Ri Mjong Bak, Dél-Korea korábbi elnöke, miután a legfelsőbb bíróság pár napja megerősítette a rá korábban korrupciós vádak miatt kiszabott 17 éves börtönbüntetést.
- címkék:
- Ri Mjong Bak
- Dél-Korea
- börtön
- Címkefelhő »
Ötkor kel, takarít a börtönben a világhírű színésznő
Megkezdte kéthónapos börtönbüntetését a vesztegetés miatt elítélt Lori Loughlin, az is kiderült, hogy milyen körülmények között telnek majd a mindennapjai.
- címkék:
- Lori Loughlin
- média
- börtön
- tévé
- Címkefelhő »
Szívroham miatt került kórházba a hírhedt Yorkshire-i sorozatgyilkos
A 74 éves férfi egy évtized alatt legalább 13 nőt ölt meg, mégis értelmetlennek tartja, hogy a kórházi ágyon is megbilincselték.
120 év börtönbüntetésre ítélték az amerikai szexszekta vezetőjét
120 év börtön bűntetésre ítélte a a bíróság Keith Raniere-t, annak a New York-i szexszektának a vezetőjét, amelyben tagok voltak a Smallville egykori színésznői, Allison Mack és Kristin Kreuk is.
Íme, néhány meghökkentő rabosító fotó nőkről az 1940-60-as évekből - Galéria
- címkék:
- börtön
- bűnöző
- rab
- rendőrségi fotózás
- Címkefelhő »
Megerőszakolt egy 12 éves kislányt egy migráns Svédországban, a bíróság arra ítélte, hogy beszélgessen egy gyerekgondozóval
A játszótérről rabolt el egy kislányt a Musztafa nevű migráns Svédországban, majd berángatta egy WC-be, letépte a ruháit és megerőszakolta. A férfi mindezért 150 óra kötelező közmunkát kapott büntetésképp, se a börtön, se a kitoloncolás lehetősége nem jött szóba. A sokkoló eset még februárban történt, de jogerős bírósági ítélet csak a napokban született meg.
Bosszúból kiposztolta exbarátja péniszét egy anya: börtönbe kerülhet
Yasmin a bosszú egy különös módját választotta, miután szakított vele a pasija.
A börtönből vertek át egy miskolci férfit
Egy börtönben ülő férfi, a zárkatársa SIM-kártyáját használva átvert egy miskolci férfit, és 60 ezer forintot csalt ki tőle.
- címkék:
- csalás
- ügyészség
- börtön
- Címkefelhő »
A darnózseli hentes testvére is börtönbe kerülhet
Múlt héten pénteken jogerősen 21 év fegyházra ítélte a Kúria N. Jánost, a darnózseli hentest. A férfi meggyilkolta feleségét, majd az otthoni húsfeldolgozójában feldarabolta és elégette, a maradványokat pedig szétszórta egy mezőn. Most a nővére is börtönbe kerülhet, mivel korábban hazudhatott a bíróságon – írja a Bors.
Darnózseli gyilkosság: a tettes testvérére is börtönbüntetés vár
N. Jánost 21 év fegyházbüntetésre ítélték, miután kiderült, kegyetlenül meggyilkolta feleségét. Most azonban a nővérét is börtön fenyegeti, hiszen hazug vallomásaival próbált alibit biztosítani az öccsének.
Börtönbe kerülhet a részegen vezető, cserbenhagyó salgótarjáni sofőr
2 év 3 hónap börtönre ítélték azt a 28 éves salgótarjáni férfit, aki a 21-es főúton egy busz elé fordult kocsival, ezzel súlyos sérülést okozva a fékező busz egyik utasának. A vészfékezés után egész egyszerűen elhajtott.
Morgan Freeman sokaknak segíthet megszökni a börtönből
Új sorozat indul Morgan Freemannel, pár emlékezetes börtönszökést mutatnak be benne.
Két diákjával is szexelt a házas tanárnő, börtönbe került
Laura Dunker, az ohiói Bedford High School tanára beismerte, hogy két diákjával is szexelt. Az egyikükkel otthon, a másikkal az autójában. A 31 éves nő börtönbe került, ő már a második tanár az iskolában, akit hasonló bűncselekmény miatt ítéltek el.
- címkék:
- szex
- börtön
- tanár
- Címkefelhő »
Elképesztő dolgot tett betegeivel egy perverz orvos, de a magyarázata még ezt is felülmúlta
Hihetetlen magyarázatokkal próbálta magát tisztára mosni egy Sydneyben élő orvos, miután a kamerák lebuktatták, hogy eszméletlen betegeket fogdos, sőt, a péniszét is a kezükbe rakta. Az áldozatai között volt egy 17 éves lány is. A bíróságot nem sikerült meggyőznie, hat év börtönt kapott.
Megszületett az ítélet: ittasan, jogosítvány nélkül gázolt halálra egy nőt
Idén januárban gázolt halálra egy nőt az a férfi, aki ittasan, jogosítvány nélkül vezetett.
Oscar Pistorius felismerhetetlen lett a börtönben: szakállt növesztett és elhízott
A paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius éppen 15 éves börtönbüntetését tölti egy dél-afrikai börtönben párja, Reeva Steenkamp meggyilkolásáért. Az egykori sportolót szinte fel sem lehet ismerni, ugyanis szakállat növesztette, és jó pár kilót felszedett.
- címkék:
- Oscar Pistorius
- gyilkosság
- börtön
- Címkefelhő »
Három évet kaptak a román nők, akik migránsokat csempésztek be Magyarországon
Két román nőt állítottak bíróság elé embercsempészet miatt. Elsőfokon három év börtönre ítélték őket, és szintén három évre kiutasították őket az országból.
A börtönőrök gyerekdallal kínozták az elítélteket, most felelniük kell tettükért
Egy börötnben sok mindnere számít az ember, de talán arra a legkevésbé, hogy a rabokat egy gyerekdallal kínozzák a börtönőrök.
- címkék:
- kínzás
- börtön
- gyerekdal
- Címkefelhő »
Gyerekpornó miatt nyolc év börtönt kaphat egy pedofil amerikai rendőr
Nyolc év börtönt kaphat az az ohiói járőr, akinek a telefonjáról gyermekpornográf felvételek kerültek elő. A Columbusban szolgáló férfi barátnője tízéves kislányát videózta le titokban, miközben a gyerek meztelen volt.
A lakodalmukban ölte meg feleségét egy férfi Oroszországban
Korábban gyilkosság és rablás miatt ítélték el azt a férfit, aki most megölte újdonsült feleségét. Méghozzá az esküvőjük napján, a lakodalomban. Amikor megismerkedett menyasszonyával, a nő azt gondolta, ő majd megszelídíti a férfit. Vesztére azonban nem így történt.
Árokba lökött egy járókelőt egy férfi, miközben az segíteni próbált neki
Életveszélyes testi sértéssel vádolják azt a 65 éves férfit, aki tavaly nyáron részegen megvert, és egy kibetonozott árokban lökött egy férfit Pápán.