bírság

címke rss

Letörte a gigabírságokat a fideszes lobbi

Itthon2012.08.25, 09:28

A korábban morgolódó fideszesek javaslatai alapján a kormány megfelezte, 50 ezer forintra csökkentette a piros lámpán áthajtók büntetését, és az eddigi 30 ezer helyett 10 ezer forintos bírságot kaphat az, aki tiltott helyen áll meg. Az eddigi 300 ezer helyett már csak 60 ezres bírságtól kell tartania annak az autósnak, aki pirosban áthajt a vasúti átjárón. A bírságokat mérséklő kormányrendelet a KRESZ-t is több ponton átírja. Nem lesz kötelező elsősegélydobozt maguknál tartani az autósoknak, de a balesetet szenvedett autósokon muszáj lesz segíteni.

Kevésbé fertőzi parlagfű a napraforgót

Időjárás2012.08.14, 16:44

Kevesebb helyen van parlagfű a mezőgazdaságilag művelt területeken 2011 nyarához képest a a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) adatai szerint. A problémásnak számító napraforgótáblák között is ritkábban lehet ilyen gyomnövényt találni.

27 milliós bírság a becsődölt takarék vezetőinek

Gazdaság2012.08.08, 09:20

A nyár elején csődbe ment soltvadkerti takarékszövetkezet öt vezetőjére összesen 27 millió forintos bírságot szabott ki a PSZÁF. A betétbiztosítási alap a csőd miatt 32 milliárd forintot fizetett ki.

Emberséget kér az ombudsman a félrebírságolások miatt

Itthon2012.07.26, 13:35

Mérgezéssel vitte a gyereket kórházba - megbüntették, mert közben nem keresett engedélyezett parkolót. A szokott helyen hagyta a járművét - megbüntették, mert valaki ellopta a parkolást engedélyező táblát. Tilosban parkolt - kétszer is megbüntették, mert két rendőr is járt arra. Ez így nem maradhat az alapvető jogok biztosa szerint, ezért Navracsicsnak és a rendőrségnek is írt Szabó Máté.

10 ezer euró felett bírságolnak a határon

Itthon2012.07.07, 15:27

Megbírságolhatják azt, aki az Európai Unió határán ki- vagy belépve nem jelenti a vámhatóságoknak, ha 10 ezer eurónál több készpénz vagy értékpapír van nála.

Nyolcvanöt millió forintra büntette a GVH a Spart

Gazdaság2012.06.28, 15:52

Ötvenmillió forintra büntette a Spart élelmiszerláncot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mert 2009 és 2011 között beszállítóit pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte.

Tilos lesz a kutyák fülét kurtítani

Itthon2012.06.11, 20:48

Akár több százezer forintos bírságra is számíthat az, aki kegyetlenül bánik egy állattal, a kormány ugyanis háromszorosára, tizenötezer forintra emelte az állatvédelmi bírság alapösszegét - olvasható a Magyar Közlönyben közzétett rendeletben. Tilos lesz például madarat vagy halat kör alapú edényben vagy akváriumban tartani, a sziámi harcoshalaknak nem szabad a tükörképüket megmutatni, és a kutyák fülét sem szabad kurtítani.

Tízmilliós bírságot kapott a magyar RTL

Gazdaság2012.06.01, 15:22

Nem tárgyilagosan hasonlította össze nézettségét az RTL Klub a TV2-ével egy reklámban, ezért a GVH 10 millió forintos bírságot szabott ki a magyar RTL-re.

NAV: Félmilliós bírságra számíthatnak a mulasztók

Gazdaság2012.05.29, 12:03

A számviteli törvény szerinti beszámolót május 31-ig kell megküldeni elektronikus úton. A határidő elmulasztását félmilliós bírsággal bünteti az adóhatóság.

Óriásbírság járt a fogyasztó cipőért

Nagyvilág2012.05.17, 12:40

A Skechers amerikai cipőgyár hatalmasat kaszált azzal a cipővel, amelyről azt állította, viselés közben fogyasztja gazdáját. Az amerikai fogyasztóvédelem szerint ez nem igaz, ezért 9 milliárd forintnak megfelelő bírsággal sújtotta a céget.