bírság

címke rss

Fizetnek a rabokat felpofoztató fegyőrök

Itthon2007.04.25, 17:40

Pénzbüntetést kaptak azok a kecskeméti fegyőrök, akik bántalmaztak öt fiatalkorú fiút a helyi börtönben. Az előzetes letartóztatásba került fiúkat többek között arra kényszerítették, hogy pofozzák fel egymást, és azt is megmutatták, mekkorát kell ütniük. Az őröket a bírság mellett vissza is minősítették.

Kisebb bírságokat szabtak idén a húsvéti ellenőrök

Itthon2007.04.22, 16:55

Nagyjából ugyanannyi esetben szabtak ki bírságot a húsvéti élelmiszer-ellenőrök idén, mint tavaly, a bírságok összege azonban most kisebb volt - derül ki a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal közleményéből. A legtöbb baj 2007-ben is a lejárt termékekkel és a hibás csomagolással volt.

Gazdátlan egymillió köbméter szennyvíz

Gazdaság2007.04.21, 12:20

Komoly bírságra számíthatnak, akik illegálisan vezetik el a csapadékot telkükről. Az érdi vízközmű-szolgáltató ellenőrzést is indít, hogy kiszűrje azokat a fogyasztókat, akik a telkükre hulló csapadékot illegális módon, a szennyvízcsatornába vezetve tüntetik el. Az önkormányzattal karöltve indított ellenőrzés más szabálytalanságokra is igyekszik fényt deríteni.

Húszmilliós bírság az Opel-forgalmazónak

Gazdaság2007.04.20, 11:22

Az Opel autók hazai forgalmazója a Gazdasági Versenyhivatal szerint két reklámjával is megtévesztette a fogyasztókat. A hivatal a rendkívüli akciók hirdetését kifogásolta.

GVH: 20 milliós bírság az AVON-nak

Gazdaság2007.04.17, 15:56

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatásokat tett közzé az AVON Cosmetics Hungary Kft. 2006. első félévében több terméke hatékonyságával kapcsolatban  - közölte  a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért az AVON-t 20 millió forintra büntette.

Jelentős létszámleépítésre készül a BKV

Itthon2007.04.11, 08:43

Még az idén átalakítják a fővárosi közlekedési vállalatot: felére csökken az igazgatóságok száma, az irodisták körében húsz-, a fizikai dolgozóknál tízszázalékos létszámleépítés várható - írja a Népszabadság szerdai száma. Jövőre nullszaldós működést kellene produkálnia a cégnek. Emelkedik a bliccelők bírsága is.

Megbüntette a GVH a Bricostore áruházláncot

Gazdaság2007.04.04, 15:32

Összesen 4 millió forint bírságot köteles fizetni a Bricostore barkácsáruházlánc mögött álló két cég, mert megtévesztette a fogyasztókat. Az ítélet szerint minden vállalkozástól elvárható, hogy reklámkatalógusainak nyomdai anyagát kellő gondossággal ellenőrizze.

A 100 forintos boltokra is lecsaptak a húsvéti razzián

Itthon2007.04.04, 13:27

A legtöbb problémát még mindig a szavatossági idő feltüntetésének hiánya okozza - derült ki a fogyasztóvédők húsvéti ellenőrzés-sorozatának eredményeiből. A felügyelők a közelgő ünnep miatt főként a húskészítményeket és az édességeket vizsgálták, és több mint 45 millió forint bírságot szabtak ki. Az átlagosnál több probléma volt az úgynevezett 100 forintos boltokban.

Megtévesztésért bírságolták a Malévot

Gazdaság2007.03.29, 15:08

Többször megtévesztette reklámjaival a fogyasztókat a Malév Zrt. a 2004 és 2006 közötti időszakban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának megállapítása szerint. A légitársaság nem megfelelő módon tájékoztatott az utazási szolgáltatások ellenértékéről, ezért a Malévnak 30 millió forint bírságot kell megfizetnie.

Börtönbe vonult Farkasházy Tivadar

Itthon2007.03.26, 20:27

Ötnapos börtönbüntetést vállalt Farkasházy Tivadar egy közlekedési kihágás miatt, így törleszti az ötezer forintos bírságot. A humorista hétfőn vonult be a baracskai büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy ezzel tiltakozzon a hatóság eljárása ellen.

Megtévesztő reklámért büntetett a GVH

Gazdaság2007.03.22, 14:32

Megtévesztőnek minősítette a Veritas Gold ásványvíz reklámját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert abban megalapozatlanul állították, hogy az a legkiválóbb íz-díjas magyar ásványvíz. A társaság emiatt kétmillió forint bírság megfizetésére köteles.

Újabb büntetés a Bumeráng miatt

Itthon2007.03.22, 16:20

Több millió forintos bírságot szabott ki az Országos Rádió és Televízió Testület a Sláger Rádióra a Bumeráng című műsoruk miatt. A médiahatóság szerint a reggeli műsor egyes részei feldolgozhatatlanok voltak a 12 év alatti gyerekek számára.

Bírság járt a vörös csillag kitűzéséért

Itthon2007.03.22, 14:00

120 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű szervezet vezetőjét, mert több alkalommal viselt vörös csillagos kitűzőt. A bíróság elutasította a Vajnai Attila által az utolsó szó jogán is megismételt érvelést, amely szerint ők oktató-tájékoztató jelleggel viseltek vörös csillagot.

Áruházláncokat marasztalt el a GVH

Archívum2007.03.20, 15:35

Az elmúlt egy hónapban három hipermarketláncot érintő határozatot is hozott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A három eljárás közül kettőnek a Tesco, egynek pedig az Auchan volt a "főszereplője". Két eljárásban összesen 80 millió forint bírság kiszabására került sor.

Bírság várhat Magyarországra a kábeltévék miatt

Itthon2007.03.16, 16:43

Perre megy az Európai Bizottság Magyarország ellen, amiért a hazai törvényhozás három éve nem törli el a médiatörvény egy, a kábeltelevízió-szolgáltatókra vonatkozó korlátozását. A kormány arra hivatkozik, hogy a médiatörvény kétharmados, de az ilyen kifogásokat az Európai Bíróság nem szokta elfogadni.

Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone

Gazdaság2007.03.13, 07:50

Az NHH két pontban is elmarasztalta a Vodafone mobilszolgáltatót, és összesen 20 milliós bírságot szabott ki. Az eljárások ügyfélpanaszok alapján indultak.

Bírság jár az esélyegyenlőségi terv hiányáért

Állás 20112007.03.13, 14:54

Az állami vállalatok mindegyikének rendelkezniük kell egy úgynevezett esélyegyenlőségi tervvel. A dokumentum meglétét az Egyenlő Bánásmód Hatóság ellenőrzi. Akár hatmillió forintra is büntethető, aki nem készítette el.

Bírság nélkül ítélte el a Whirlpoolt a GVH

Gazdaság2007.03.13, 16:18

Megtévesztette a fogyasztókat a Whirlpool Magyarország Kft., mivel a honlapján jelzett szervíz-kiszállási határidőket nem tartotta be. A jogsértés csak cég saját internetes honlapján állt fenn, ezért a Gazdasági Versenyhivatal ezúttal nem rótt ki bírságot.

GVH: 3 milliós bírság az Union Biztosítónak

Gazdaság2007.03.12, 12:38

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Union Biztosító Zrt. 2006 áprilisától a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az "Union-Smaragd"-termékről adott tájékoztatásával.

Ellenőrzik a munkahelyi esélyegyenlőségi tervet

Állás 20112007.03.09, 08:55

Az idén az Egyenlő Bánásmód Hatóság már ellenőrzi, hogy a munkahelyeken elkészítették-e az esélyegyenlőségi tervet, annak milyen a minősége. Ha kell, bírságot is kiszabnak. Igaz, a terv összeállítása a magánvállalkozásoknak nem kötelező - számol be a Világgazdaság.

Munkaügyi bírságot osztogat egy álfelügyelő

Archívum2007.03.08, 17:43

Álfelügyelő végez munkavédelmi ellenőrzéseket az OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelőségéhez, illetve az OMMF központjához érkezett bejelentések szerint.

Szigorúbban büntetik a munkaügyi szabályszegőket

Archívum2007.03.07, 06:57

Április elsejétől jelentősen magasabb lesz a munkaügyi szabálysértések elkövetőivel szemben kiszabható bírság felső határa, annak ellenére, hogy 2006-ban az előző évhez képest kevesebb jogsértést tártak fel a munkaügyi felügyelők.

Gyakran tévesztenek meg a mobilszolgáltatók

Gazdaság2007.03.07, 13:59

Összesen 380 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. és 2007. között fogyasztók megtévesztése miatt a mobiltelefon-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Legutóbb, 2007. február 6-án a Vodafone-t marasztalta el hasonló ügyben a versenyhatóság, a cég 5 millió forint bírság megfizetésére köteles.

Hiányos adatszolgáltatást is büntet az APEH

Gazdaság2007.03.07, 09:36

Jelentős összegű bírsággal sújthatóak azok, akik nem teljesítik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) szemben fennálló adatszolgáltatási kötelezettségüket. Magánszemélyt 100 ezer forintig, más adózót 200 ezer forintig bírságolhatják.

Európában is bírság fenyegeti a Microsoftot

Gazdaság2007.03.02, 10:21

Az Európai Bizottság (EB) elégedetlen a Microsoft eddigi válaszaival az ellene indított 2004-es eljárás ügyében, ezért újabb figyelmeztetést küldött a szoftvercégnek - olvasható a Napi Gazdaságban.

Bírság lehet a vége a német távközlési törvénynek

Techbázis2007.02.27, 08:31

Az Európai Bizottság hétfőn eljárást indított Németország ellen az új német távközlési törvény miatt, amely lehetővé teszi a Deutsche Telekomnak, hogy egy ideig ne nyissa meg szélessávú internethálózatát a versenytársak előtt.

Másfél milliárd dolláros bírság a Microsoftnak

Gazdaság2007.02.23, 13:42

Másfél milliárd dollár bírságra ítélték a Microsoftot szabadalmi jogok megsértése címén. A cég fellebez az ítélet ellen.

Magas bírságot fizet az egyetemi kartell

Gazdaság2007.02.21, 13:27

A Fővárosi Bíróság kedden megerősítette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal tavaly nyáron informatikai cég versenyellenes együttműködését tárta fel. A kiszabott - egyébként többszázmillió forintos - bírságot azonban bizonyos esetekben mérsékelte a bíróság.

Egymilliós bírságot fizet a MÁV

Archívum2007.02.15, 07:39

A Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a MÁV-ot. Egy tavalyi - hidak korrózióvédelmére vonatkozó - tárgyalásos tenderen tapasztalható visszásságok miatt a Hídtechnika Kft. kért jogorvoslatot a bizottságtól.

Egymillió forintos bírságot kapott a MÁV

Archívum2007.02.09, 14:30

A motorolaj beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás jogszerűtlensége miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a MÁV-ot.

Az ameriakaiak nem tudnak vigyázni magukra

Archívum2007.02.09, 12:39

Az úttesten zenelejátszót hallgatva vagy mobilozva átkelő New York-iak alighanem száz dolláros (csaknem húszezer forintos) bírságra számíthatnak hamarosan.

Ismét megtévesztette fogyasztóit a Danone

Gazdaság2007.01.29, 15:40

Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Danone Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég megtévesztette a fogyasztókat. A Danone termékeit különlegesnek tüntette fel, holott a reklámokban elhangzott jellemzők minden joghurtban megtalálhatóak.

Rekordbírságot kap a Siemens a kartell miatt

Gazdaság2007.01.25, 09:52

Az erőművek kapcsolóberendezéseit gyártó cégeket eddig példátlan méretű bírsággal sújtotta z Európai Bizottság. A japánokkal is összejátszó cégek közül a Siemens kapta a legtöbbet, közel 400 millió euróra (több mint 100 milliárd forint) büntették.

Szigorú volt 2006-ban a versenyhivatal

Gazdaság2006.12.30, 23:14

Megháromszorozódott 2005-höz képest a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírságok összege, 3,3-ról 11,4 milliárdra nőtt. Leginkább 2006-ban is a kartellező cégek félhettek a GVH-tól, és 8,5 milliárd forintot kellett bírságként kifizetniük - írja a Népszabadság.

Idén összesen 7 milliárd forint bírságot szabott ki az OMMF

Állás 20112006.12.29, 11:46

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2006-ban az eddigi adatok szerint összesen közel 45 ezer munkáltató munkaügyi és munkabiztonsági ellenőrzését végezte el. Mindez 345 128 munkavállalót érintett.

Bírsággal büntethetik a zajos repülőket

Archívum2006.12.19, 14:45

Egyebek mellett új fel- és leszállási útvonalakkal csökkentené a repülőgépek zajszennyezését a Budapest Airport és a HungaroControl. A zajcsökkentő szabályokat legjobban betartó pilótákat jutalmaznák, ám a szabályokat megszegők bírságra számíthatnának.

Újabb APEH-razzia a Józsefvárosi piacon

Gazdaság2006.12.15, 16:09

Ismét ellenőrzést tartott az APEH a Józsefvárosi piacon. A csütörtökön végrehajtott ellenőrzések alapján 1 millió forint összegű mulasztási bírság kiszabása várható.

Behajtható lesz a külföldön kiszabott bírság

Itthon2006.12.14, 16:05

Az uniós hatóságok segítségével a jövőben behajthatóvá válnak a pénzbüntetések, amelyeket a magyarok külföldön elkövetett bűncselekményei miatt szabnak ki. Ugyanez igaz a Magyarországon szabálytalankodó külföldiekre is.

Összehangolt rajtaütés a Józsefvárosi piacon

Archívum2006.11.30, 17:30

Mindeddig példátlan méretű közös razziát tartott több országos hatóság a Józsefvárosi piacon, melynek célja az árukkal kapcsolatos visszaélések, az illegális munkavállalások és engedély nélküli üzemelések feltárása volt. A művelet nyomán 115 eljárás indult, és 7 millió forint bírság kiszabása várható.

Egy év alatt elévülne a parkolóbírság

Itthon2006.11.30, 12:32

Hatvan napon belül el kellene küldeni a parkolási bírságot a nem fizető autósoknak, és egy év után el is évülne a büntetés a kormány által is támogatott javaslat szerint. Ha a parlament megszavazza a módosítást, a parkolási társaságok nem követelhetnek majd kamatot sem.

Behajtják az építésügyi bírságokat

Ingatlan2006.11.27, 18:47

Az év végén több építésügyi jogszabály is módosul, megváltozik az építésügyi bírság kiszabásának módja, szigorúbb lesz a behajtás, és emelkednek a hatósági eljárásban fizetendő illetékek is.

Feketemunka, gyerekmunka: kirívó foglalkoztatói vétségek

Állás 20112006.11.15, 12:43

Minden hatodik munkavállaló feketén dolgozik - tájékoztatott Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke. A legfiatalabb illegálisan foglalkoztatott mindössze 11 éves volt, a színlelt szerződések többségét önként számolták fel a munkáltatók. Az OMMF idén 23 ezer cégre szabott ki 4,3 milliárdos bírságot munkaügyi vétségek miatt. 

Nem kell évekig őrizni a sztrádamatricás papírt

Itthon2006.11.09, 12:07

Öt év helyett csak 60 napig kell őrizgetni az autósoknak az autópálya-matricákhoz tartozó ellenőrző szelvényeket, hogy igazolni tudják vita esetén: valóban fizettek az úthasználatért - a közlekedési tárca módosító javaslata szerint. Jelenleg elvileg akár öt évre visszamenőleg is előállhatnak a bírsággal.

A Magyar Telekomot 10 milli�ra b�rs�golt�k

Gazdaság2006.11.08, 10:44

A Magyar Telekom Nyrt. a fogyaszt�i d�nt�sek tisztess�gtelen befoly�sol�s�ra alkalmas magatart�st tan�s�tott egy rekl�mkamp�ny�ban, ez�rt a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) 10 milli� forint b�rs�g megfizet�s�re k�telezte.

Dupla bírság a munkaügyi vétséget elkövetőknek

Állás 20112006.11.06, 09:00

Januártól nemcsak a munkaügyi vétséget elkövető vállalkozást, hanem a jogellenesen eljáró munkáltatói jogkörgyakorlók magatartását is szankcionálni kell. Vagyis dupla bírság jár jövőre például a feketefoglalkoztatásért, túlmunkáért és a külföldiek engedély nélküli alkalmazásáért is. A munkaügyi felügyelő akár húszmillió forintos büntetést is kiróhat a cégre, de nemcsak a vállalatnak, a főnöknek is fizetni kell.

Megbüntették a látássérült jogász lerázóit

Itthon2006.10.26, 15:04

Igazat adott az Egyenlő Bánásmód Hatóság annak a látássérült jogásznak, akinek azután mondta vissza a megbeszélt állásinterjút egy cég, miután tudomást szerzett a fogyatékosságáról. A munkáltatóra 800 ezer forintos bírságot szabtak ki.

Megbírságolták az ostromtudósításért a Hír TV-t

Itthon2006.10.11, 20:16

Egymillió forintos bírsággal sújtotta a médiahatóság a Hír TV-t az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Az ORTT szerint ugyanis a Hír TV megsértette a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást, valamint az alkotmányos rend tiszteletben tartását előíró médiatörvényt. A TV bejelentette, hogy megfellebbezi a határozatot.

Mobilszolgáltatókat bírságol az unió

Gazdaság2006.10.06, 07:55

Komoly pénzbüntetés várhat három mobilszolgáltatóra, ha az Európai Bizottság helybenhagyja a bírságra vonatkozó tervezetet, amelyet az aránytalanul magas roamingdíjak miatt szabtak ki. A bünetetés akár az éves bevétel 2-3 százalékát is elérheti.

Kilencmilliós dolláros bírság konzolkalózoknak

Techbázis2006.10.06, 16:29

A kaliforniai bíróság megpróbálja megfizettetni a játékiparnak okozott kárt a most elítélt bandával.

Közbeszerzési bírság egy helyi lap kiadásáért

Archívum2006.09.28, 14:08

A helyi lap kiadása, valamint irodaszer-beszerzés miatt egymillió, illetve ötszázezer forint bírságot szabott ki a gödi önkormányzatra a Közbeszerzési Döntőbizottság, a főszerkesztő megbízási díja viszont jogszerűnek minősült. A határozatok a Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.

Élelmiszer-ellenőrök 600 millióra bírságoltak

Gazdaság2006.09.20, 15:08

A nyári idegenforgalmi időszakban az élelmiszer-ellenőrző hatóságok több mint 34 ezer egységet vizsgáltak, és több mint 600 millió forint bírságot szabtak ki - mondta Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal  főigazgatója. Minél több esetben nyilvánosságra kellene hozni azoknak a nevét, akiknél súlyos, szándékos és a fogyasztókat veszélyeztető hiányosságokat találnak.

24 milliónyi bírságot szabtak ki a rendőrök a hétvégén

Itthon2006.09.11, 19:29

Több mint 24 millió forint bírságot szabtak ki a rendőrök a hétvégi fokozott ellenőrzéseken.A péntek délutántól vasárnap estig tartó ellenőrzésekben több mint 3800 rendőr vett részt csaknem 400 segítővel - tartalmazza a rendőrség közleménye. A kiszabott bírság 3 millióval kevesebb a megelőző hetinél.

Megbüntették a női dolgozón spóroló céget

Itthon2006.09.01, 16:33

Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy cégre, amiért az jóval alacsonyabb órabérrel fizette női alkalmazottját, mint a vele azonos munkát végző férfiakat. Megállapították az egyenlő bánásmód követelményének megsértését annak a férfinek az ügyében is, aki arra panaszkodott, hogy munkahelyén a nők hamarabb hazamehettek az ünnepnapokon, a férfiaknak azonban nem járt ez a kiváltság.

ÁNTSZ: 117 milliós bírság júliusban

Gazdaság2006.08.24, 15:25

Júliusban 11 kereskedelmi egység működési engedélyét kellett felfüggeszteni, leggyakrabban lejárt szavatosságú élelmiszerek, nem megfelelő tárolás és a takarítás hiánya miatt.

A GVH megbírságolta a Notebook.hu-t

Gazdaság2006.08.22, 12:28

A Notebook.hu Kft. reklámjaiban félrevezette a fogyasztókat az általa forgalmazott termékek árának hamis feltüntetésével - állapította meg Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A Notebook.hu jogsértő magatartásáért 3 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A cégek 90 százalékánál munkaügyi jogsértések

Állás 20112006.08.10, 08:53

Januártól júliusig a vizsgált munkáltatók 90 százalékánál talált különféle jogsértéseket az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség. Az OMMF 373 millió összértékű bírságot szabott ki. Szeptember 20-tól az interneten is közzétehetik a jogsértő cégek nevét, ami ellen a munkáltató szervezetek tiltekoznak. Többek között ez hangzott el az OMMF és kilenc munkáltatói szervezet konzultációján.

A Szigeten is ellenőriz az APEH

Gazdaság2006.08.09, 11:34

A Balaton partján, valamint a nyári rendezvényeken az ország egész területén ellenőriz az APEH, így a Sziget Fesztiválon is. A múlt hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjon több mint 100 vizsgálatot végeztek az adóellenőrök, és 1,8 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki.

Másfél perc után elutasítva - milliós bírság roma munkavállalók diszkriminációjáért

Állás 20112006.08.03, 08:18

Összesen 1,3 milliós bírságot szabott ki két cégre az Egyenlő Bánásmód Hatóság roma munkavállalók hátrányos megkülönböztetéséért. A hivatal vizsgálatai során megállapította: a betanított munkára jelentkezett 10 romát alig másfél perces felvételi beszélgetés után utasították el.

Bírságot kaphatnak a dugót okozó kamionosok

Itthon2006.07.25, 14:44

Szabálysértési eljárás indul a magasságkorlátozó táblát figyelmen kívül hagyó kamionsofőrök ellen. Az elmúlt két hét során három alkalommal is le kellett zárni a Ferihegyi utat, mert a kamionosok nem fértek át a gyorsforgalmi út feletti híd alatt, és emiatt torlódás keletkezett.

A Balatonnál vakációzott az APEH

Archívum2006.07.18, 14:39

Összesen 22,5 millió forint bírságot szabott ki az APEH balatoni ellenőrzései során Somogy, Zala és Veszprém megyében. A "Vakáció 2006" akció keretében több mint száz adóellenőr a számlaadást és a foglalkoztatások jogszerűségét vizsgálta.

Elég volt a szén-dioxid kvóta

Archívum2006.07.18, 08:10

Eyetlen hazai létesítmény sem lépte túl szén-dioxid kvótakeretét a 2005-ös elszámolási időszakban, ezért Magyarországon egyetlen nagy szén-dioxid-kibocsátó létesítményre sem kellett bírságot kiszabni - írja a Világgazdaság.

Törvényt sért a magyar netes fogadás

Gazdaság2006.07.09, 23:07

Nem minősül bűncselekménynek, csak szabálysértésnek a "külföldről érkező" - Magyarországon illegális - internetes szerencsejátékokban való részvétel. A működtető cégek elvileg bírságra számíthatnak engedély nélküli tevékenységük miatt, a valóságban azonban sem a fogadó, sem az iroda nem vállal nagy kockázatot.

Már büntethetnek a parlagfű miatt

Archívum2006.07.04, 08:23

A kényszerkaszálás költségein túl akár kétmillió forintos bírsággal is sújthatják azokat, akik nem kaszálják le földjükön a parlagfüvet. Tavaly összesen 218 millió forint bírságot szabtak ki az elmaradt gyomirtás miatt - írja a Népszabadság.

Az EU újabb bírsággal fenyegeti a Microsoftot

Techbázis2006.07.04, 12:36

Az unió újabb, több mint 400 millió eurós bírságot hajtana be a szoftvercégen, amely még mindig nem teljesítette a 2004-ben rá kiszabott büntetés minden feltételét.

Kerítésen is áthatolnak a parlagfűért

Itthon2006.06.30, 14:50

Június 30-ig saját területén mindenkinek el kellett végeznie a parlagfű-mentesítést, szombattól ugyanis a hatóságok előzetes figyelmeztetés nélkül letarolhatják a fertőzött területeket. A növényvédelmi szolgálat az esetleges haszonnövényekben okozott kárért nem hogy kártérítést nem fizet, de még növényvédelmi bírságot is kiszabhat a tulajdonosokra. A hatóság ráadásul a védekezés költségét is áthárítja, ami jóval drágább lehet, mint a saját, idejében elvégzett gyomtalanítás költsége.

Munka prostituáltként: ki kell váltani a vállalkozói igazolványt

Állás 20112006.06.28, 09:39

Be kell fizetniük a pécsi prostituáltaknak az adóhivatal által kiszabott mulasztási bírságot - döntött a Baranya Megyei Bíróság. Az örömlányok azért fordultak a bírósághoz, mert az adóhivatal egy ellenőrzés során megbüntette őket, mondván: nem váltották ki a vállalkozói igazolványt - írja az InfoRadio.hu.

Júniusban 249 autót foglaltak le a határon

Archívum2006.06.27, 13:56

Több mint 257 millió forint bírságot szabtak ki, és 249 gépkocsit foglaltak le a vám- és pénzügyőrség emberei alig egy hónap alatt, a június elején indított szigorított jövedéki határellenőrzések eredményeként.

Ötmilliós bírság a Szépművészeti Múzeumnak

Archívum2006.05.29, 17:33

A Szépművészeti Múzeumot 5 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság az épület homlokzatának felújítása során elkövetett szabálytalanság miatt.

Többmilliós bírságok a munkavédelmi szabályok megszegéséért

Állás 20112006.05.24, 09:15

Az első negyedévben közel ötezer munkahelyi baleset történt, s bár az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai alapján az előző év azonos időszakához képest csökkent a számuk, közülük 28 halállal végződött - adta hírül a Világgazdaság.

450 ezer forintos büntetés diszkrimináció miatt

Állás 20112006.05.23, 09:28

Megszületett a jogerős ítélet a munkavállalóikat életkoruk miatt hátrányosan megkülönböztető budapesti utazási iroda ügyében. A Fővárosi Bíróság határozata alapján az utazási irodának ki kell fizetnie az Egyenlő Bánásmód Hatóság által már tavaly ilyenkor megállapított 450 ezer forintos bírságot. A cég elküldte 50 év feletti munkavállalóit és fiatalokat hozott helyettük.

Befizetik a milliós versenybírságokat

Archívum2006.05.19, 08:07

Nemcsak kiszabja a milliárdos bírságokat a versenyhivatal, hanem többségében már be is fizetik azokat az elmarasztaltak, maximum igyekeznek rá némi haladékot kapni. Egyre ritkább az a korábbi gyakorlat, hogy mire fizetni kell, a cégnek se híre, se hamva - írja a Népszabadság.

Tízezren tartoznak adóbevallással

Gazdaság2006.05.16, 08:05

Több mint tízezer bevalló hiányzik az 51 ezer elektronikus bevallásra kötelezett cég közül. Az adóhivatal a bevallási határidő lejárata ellenére a hónap végéig nem szab ki mulasztási bírságot a későkre - írja a Népszabadság.

Hatmilli�s b�rs�g a Magyar Telekomnak

Gazdaság2006.05.12, 20:34

A P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F) 6 milli� forintos b�rs�got szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re rendszeres t�j�koztat�si k�telezetts�geinek megszeg�se miatt.

Kartellezésért marasztalták el a mozikat

Archívum2006.05.02, 16:31

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát a mozikartell ügyben. A 37, illetve 83 millió forintos bírságokat az összehangolt, azonos összegű áremelések miatt szabták ki a filmszínházakra.

Munkaügyi bírság 723,5 millió forint értékben

Gazdaság2006.04.27, 16:29

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2006 első negyedévében közel nyolcezer feketén dolgozó munkavállalót derítettek fel kétezer intézkedés során országszerte.

Már büntet az APEH a pénztárgépekért

Archívum2006.04.07, 15:41

Az APEH illetékes igazgatóságai ellenőrzik és bírságot szabnak ki azokra, akik nem állították át pénztárgépüket az új áfakulcsra - tette közzé az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közleményében.

Milliárdos állami bevétel feltárt adóhiányból

Gazdaság2006.04.03, 18:55

Az APEH revizorai tavaly több mint 152 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel, 75,5 milliárd forint bírságot és késedelmi pótlékot szabtak ki ellenőrzéseik során, és 780 ügyet adtak át a Nemzeti Nyomozó Iroda pénzügyi nyomozóinak.

Egymilli� forintra b�ntette a Globust a PSZ�F

Gazdaság2006.03.24, 13:15

A P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F) egymilli� forint b�rs�gra b�ntette a Globus Konzervipari Rt.-t, �s k�l�n hat�rozatban 300 ezer forintra J�hn J�zsefet, a t�rsas�g igazgat�s�g�nak aleln�k�t.

FÉSZ: parkolójegy helyett gyászjelentés

Auto2006.03.01, 15:50

Hogy megússza parkolási bírsága kifizetését, halottnak hazudta magát egy nő az Egyesült Államokban.

Rájár a rúd az ingatlan építőkre

Ingatlan2006.02.13, 12:35

Az építőipar stagnálása, a körbetartozások mellett a szigorodó jogi szabályozás is nehezíti az ágazat vállalkozásainak mindennapjait. A feketegazdaság fehérítését célzó kormányzati szabályozók tavaly nyáron, az építésfelügyeleti bírság pedig decemberben lépett hatályba, s gyakoribbak az ellenőrzések is.

Vásárlói klubokat büntetett a GVH

Gazdaság2006.02.08, 12:03

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 6 millió forint bírságot szabott ki két vállalatra, mert vásárlói klubjuk reklámozása során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak.

Egységes lehet a központi papírbeszerzés

Gazdaság2006.02.03, 18:46

A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) ezer központi költségvetési szervezet számára keres irodai papír-, papíráru-, író- és irodaszer-beszállítót. Két éve, a Közbeszerzési Döntőbizottság egyébként ötmilliós bírsággal sújtotta a szabálytalanul beszerző KSZF-et.

A GVH 12 millióra bírságolta a Kika áruházat

Gazdaság2006.02.01, 13:19

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Kika Lakberendezési Kft.-nek, mivel az a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított - közölte a hivatal szerdán közleményben.

Húszmilliós bírság a debreceni önkormányzatnak

Itthon2006.01.30, 19:07

A közbeszerzési törvény megsértése miatt húszmillió forint bírságot szabott ki Debrecen város önkormányzatára a Közbeszerzési Döntőbizottság - közölte Gadus István, az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Akár 20 millióra is büntethetnek a munkaügyi ellenőrök

Állás 20112006.01.25, 09:15

Februártól akár 20 millió forintos bírsággal is sújthatók azok a munkáltatók, akik feketén, színlelt szerződéssel vagy jogellenes munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztatják a dolgozókat. A 285 munkaügyi felügyelő ezen kívül a bankoknál a munkaidő betartását is alaposabban ellenőrzi - tudósít a Világgazdaság.

Akár 6 milliós bírság, ha állásinterjún diszkriminálnak

Állás 20112006.01.09, 16:39

Kellemes női hang jelentkezik telefonon a meghirdetett állásra. A HR -es, vagy a cégtulaj bizakodóan hallgatja a sok éves szakmai tapasztalatról szóló beszámolót. Majd személyes találkozásra invitálja. Hősnőnk mégis csalódik: amikor a helyszínen észreveszik kreolos arcbőrét, már be is töltötték a kívánt pozíciót. "A tapasztalatok azt mutatják: a romák, a fogyatékkal élők és a 40 év feletti nők esnek leggyakrabban áldozatául a munkaerőpiacon előforduló diszkriminációknak - összegzi észrevételeit Demeter Judit, a tavaly februárja óta működő Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke.

Egymillió petárdát találtak a rendőrök

Itthon2006.01.04, 13:06

Öt hét alatt, november 28-a és január 1-je között több mint egymillió darab petárdát foglaltak le a rendőrök az országban. Akinél petárdát találtak, akár 100 ezer forintos bírságot is kaphatott, mert a kormány tavaly novemberben betiltotta a petárdák árusítását és használatát.

78 ezres bírság a hánytató szaloncukorért

Itthon2005.12.28, 16:25

78 ezer forintos bírságot rótt ki a Baranya megyei illetékes hatóság annak a szaloncukornak a gyártójára, melyben kólibaktériumot mutattak ki. A kifejezetten gyerekeknek készült szaloncukor hányást és hasmenést okozhat, de egyelőre nem jelentettek megbetegedést sehonnan.

Százmilliós bírság ki nem adott ebédidőért

Állás 20112005.12.23, 10:07

172 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy kaliforniai bíróság a Wal-Mart áruházláncot, mert nem engedélyezett fél óra ebédszünetet több ezer dolgozójának. Magyarországon legalább 20 perc szünet jár étkezésre, amit később le kell dolgozni.

Jogszabályi változások a munka világában január 1-től (1. rész)

Állás 20112005.12.22, 15:40

62 500 forintra nő a minimálbér, a kismamák Gyes mellett teljes munkaidőben is dolgozhatnak a védettség fennmaradása mellett, akár 20 millió forint is lehet a munkaügyi bírság, a prémium évek programba a nyugdíj előtt öt évvel is be lehet kapcsolódni. Sok jogszabályi változás lesz a munka világában január elsejétől, melynek főbb pontjait foglaltuk össze.

Illegális halárusok buktak le

Itthon2005.12.22, 17:08

A fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében is engedély nélkül árusított halat foglaltak le a hatóságok. A haltermékeken kívül mérgező pisztáciát és libamájként árusított pulykamájat is találtak az ellenőrök. A Földművelésügyi Minisztérium irányításával végzett vizsgálatok során összesen, közel 26 millió forintos bírságot szabtak ki.

Szabálytalan csillagszórókért is bírságoltak

Itthon2005.12.14, 18:05

Az ellenőrzött több mint háromszáz üzlet hetven százalékában találtak szabálytalanságokat a fogyasztóvédők, akik a különleges karácsony előtti ellenőrzéseiken több mint huszonötmillió forint bírságot szabtak ki. Az élelemiszerekről sokszor lemarad a magyar felirat vagy a szavatossági idő, a csillagszórókon nem jelzik, hogy tűzveszélyes, az égősorok és lámpák áramütést okozhatnak. Letiltották az összes ellenőrzött babaruhát is.

Nyugati országokban jóval több a traffipax

Itthon2005.11.21, 13:21

A magyarországi sebességmérők és közlekedési rendőrök száma messze elmarad az európai átlagtól, holott a legtöbb közúti balesetet a gyorshajtók okozzák - írta hétfőn a Népszabadság. Az autósokat sokszor a traffipax sem tántorítja el a szabálytalankodástól, a bírságot nem fizetik be.

Szab�lys�rt�sek a Quaestor nyugd�jp�nzt�r�n�l

Gazdaság2005.11.18, 13:06

A P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete kezdem�nyezte a Quaestor Orsz�gos Magannyugd�jp�nzt�r eln�k�nek a felment�s�t, �s 300 ezer forint b�rs�got is kivetett r�.

V�rakoz�sok alatti 190 milli�rdos Mol profit

Gazdaság2005.11.11, 07:42

�zemi, �s nett� profit szinten is elmaradt a Mol eredm�nye a harmadik negyed�vben az elemz�i v�rakoz�sokt�l. Csoport szinten a harmadik negyed�vben nett� 56,7 milli�rd forint nyeres�get �rt el a Mol, szemben az elemz�k 68 milli�rd forintos v�rakoz�s�val. Fontos azonban, hogy a c�g 8,6 milli�rd forintos c�ltartal�kot k�pzett egy lehets�ges Slovnaft b�rs�g miatt. Az els� kilenc havi nyeres�g �gy is 190,6 milli�rd forint lett, ami 23 sz�zal�kkal t�bb az egy �vvel kor�bbin�l.

Szabálytalan vizsgálatok paprikaügyben

Itthon2005.10.05, 13:10

Bizonytalanná vált, hogy felelősségre vonhatóak-e a tavalyi fűszerpaprika-ügyben érintett cégek azt követően, hogy kiderült: a paprikát vizsgáló hatóságok nem mindegyikének volt jogosítványa a szükséges vizsgálatok elvégzésére. Az egyik bíróság már hatályon kívül is helyezte a korábban kiszabott bírságról szóló határozatát két érintet céggel szemben - írja a Népszabadság.

1,3 milliárdos bírság kartellező útépítőknek

Archívum2005.09.22, 17:28

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 1,313 milliárd forint bírságot vetett ki 14 kartellező út- és hídépítő cégre, amelyek az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által 2001-ben és 2002-ben kiírt hat főút építésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon vettek részt.

Közel 600 milliós bírság útépítő cégeknek

Gazdaság2005.09.16, 15:42

Összesen 593,9 millió forintra bírságolt nyolc útépítő céget kartell megállapodás miatt a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa.

Rekordösszegű bírságot vetett ki a GVH

Archívum2005.09.13, 15:23

Tavaly a Gazdasági Versenyhivatal rekord összegű, összesen 8 milliárd 888 millió forintos bírságot vetett ki - mondta Nagy Zoltán, a GVH elnöke kedden a parlamentben.

Nem lehet tiltani az orvosreklámot

Itthon2005.09.09, 08:05

A Gazdasági Versenyhivatal napi hatezer forintos bírságot rótt a Magyar Orvosi Kamarára, mert annak etikai kódexe a tagok számára tiltja tevékenységük reklámozását - írja a Népszabadság. Az érvényben lévő kódex ugyanis szankcióval fenyegeti az orvosi tevékenység szórólapokon, egyéb reklámhordozókon való hirdetését.