bankszektor

címke rss

5000 forintot ér az OTP a Goldman szerint

Gazdaság2013.09.19, 08:15

Visszavágta az OTP részvényekre vonatkozó célárát a Goldman Sachs elemzője, bár a bankpapírhoz továbbra is semleges ajánlást rendel. A Goldman a korábbi 5850 forintos árat módosította 5000 forintra, ami egyébként még így is 13 százalékkal magasabb a tegnapi záróárnál. A Goldman egy másik régiós bank az Erste esetében is lépett és levette azt, "kedvenc részvényeit" tartalmazó listájáról, bár még továbbra is vételre ajánlja az osztrák bankpapírt  

Beperlik az OTP-t

Gazdaság2013.09.18, 08:41

Az OTP ellen egy 80 millió eurós kártérítési pert indított egy montenegrói cég, a felszámolás alatt lévő Vektra Jakic, áll a bank tegnapi közleményében. Az OTP szerint a követelés teljes mértékben megalapozatlan.

Orbán felbeszéli az OTP-t

Gazdaság2013.09.17, 11:46

Egy kisebb megugrást produkált délelőtt az OTP árfolyama Orbán Viktor szavaira. A miniszterelnök elmondása szerint ugyanis a kormány felismerte, hogy limitálni kellene a bankszektorra eső terheket, ráadásul fontos lenne az OTP megerősítése is.

Hiába ekézik a bankokat, elégedettek vagyunk velük

Archívum2013.09.16, 09:57

A magyarok többsége elégedett a hazai bankok által nyújtott szolgáltatásokkal. Egy friss felmérés válaszadóinak kétharmada szerint a pénzintézetek korrekt, többnyire jó színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak.

50 milliárd font hiányozhat a brit bankokból

Gazdaság2013.09.12, 11:48

Szigorúbb tőkemegfelelési szabályokat írhatnak elő a nemzetközi bankoknak a szabályozó hatóságok néhány év múlva a Bázel IV-es rendszer keretében. Emiatt a nyolc legnagyobb brit pénzintézetnek további 50 milliárd fontos tőkeemelésre lehet szüksége, legalábbis ezt állítja a KPMG tanulmánya. A brit bankok még szorosabb harapófogóba kerülhetnek, miután az elmúlt hónapokban már így is fontmilliárdos tőkeemeléseket hajtottak végre.

Pesszimistábban látja a Raiffeisen jövőjét a JP Morgan

Gazdaság2013.09.11, 09:31

A korábbi felülsúlyozásról semlegesre minősítette le a Raiffeisen részvényeire vonatkozó ajánlását a JP Morgan, mely az osztrák bankpapírra vonatkozó célárát is 31 euróra vágta vissza. A bankház szerint a tervezett magyar devizamentő-csomag további veszteségeket okozhat a Raiffeisennek, ezért is indokoltak a pesszimistább kilátások.

Ausztriában is keményen sarcolják a bankokat

Archívum2013.09.06, 16:20

Az osztrák kancellár az elkövetkezendő öt évben még megtartaná a bankadót nyugati szomszédunknál, ezzel nehezítve az ottani pénzitézetek helyzetét. Ausztriában szeptember végén lesznek választások, ezért a politikusok igyekeznek a választók kedvében járni. Egyébként Európában az ausztriainál nagyobb terhet csak Magyarország ró a bankokra. A hír nem túl kedvező az Erstére és a Raiffeisenre nézve, amelyek részvényei éppen az elmúlt időszakban találtak magukra.

Horvát befolyását erősítené a Raiffeisen

Gazdaság2013.09.04, 13:11

Horvát leányában készül részesedését növelni az osztrák Raiffeisen Bank, mely továbbra is jól teljesít a bécsi börzén. Hiába kapott a múlt hét folyamán kedvezőtlen híreket a pénzintézet, a papír árfolyama továbbra is emelkedő trendben mozog, rövidesen azonban igen masszív akadályokhoz érhet el.

Dollármilliárdokkal menekül Kínából a Bank of America

Archívum2013.09.04, 11:43

A China Construction Bankban meglévő maradék részesedését is eladta kedden a Bank of America Merrill Lynch, közvetlenül azután, hogy lejárt a részvények értékesítésére vonatkozó tiltási periódus. A BofA lépése nem számít egyedinek, ugyanis az amerikai bankok a kínai bankszektor problémái, és a rájuk vonatkozó szigorú tőkemegfelelési szabályok miatt fokozatosan külföldi érdekeltségeik leépítésére kényszerülnek. Szomorkodni viszont nincs okuk a tengerentúli pénzintézeteknek, a BofA és a Goldman Sachs is dollármilliárdos profit mellett vált meg kínai részesedéseitől.

Postabankot vehet az OTP

Archívum2013.09.04, 10:16

Újabb horvát lapértesülések számoltak be róla, hogy az OTP várhatóan részt vesz a horvát postabank privatizációján. A lépést az is erősítheti, hogy Csányi Sándor OTP-vezér korábban lehetséges befektetési célországként nevezte meg a szomszédos államot. A legnagyobb hazai pénzintézet vetélytársa várhatóan az Erste, a Deutsche Postbank, illetve néhány török bank lehet.

Nagytakarítás után a Citi

Gazdaság2013.09.03, 12:57

A Citigroup több mint 6 milliárd dollár értékű alternatív befektetésétől szabadult meg augusztusban, hogy teljesíteni tudja majd a jövőben életbe lépő új szabályozási feltételeket, írja a Wall Street Journal. Ebben ugyanis az amerikai döntéshozók limitálnák a bankok, olyan nagy kockázatú befektetési lehetőségeit, mint például a kockázati tőke, vagy a hedge fundok.

Megkapta a kegyelemdöfést az OTP?

Gazdaság2013.09.03, 11:50

Komoly nyomást helyez az OTP-re a készülőben lévő újabb devizahiteles mentőcsomag, amit a bankpapír árfolyama a 4200-4550 forintos szintek között vár. Ráadásul a jövőt illetően egy igen kedvezőtlen jel rajzolódott ki az OTP árfolyamgrafikonján, az 50 napos mozgóátlag ugyanis felülről metszette a 200 naposat, amit a technikai elemzők eladási jelként szoktak értelmezni.

300 milliárd forintos terhet is elbírhat az OTP

Archívum2013.09.03, 09:49

Csányi Sándor OTP-vezér elmondása szerint mintegy 900 milliárd forintjába kerülhet a hazai bankoknak a legújabb devizahiteles mentőcsomag. Véleménye szerint a lépés azonban nem fog kifogni az OTP-n, ugyanis a bank még azt is túlélné, ha a teher több mint harmada ráesne.

Saját adósságából vett az OTP

Gazdaság2013.09.02, 11:22

12,5 millió euró névértékű alárendelt kölcsöntőkét vásárolt vissza az OTP, melyeket augusztus 30-án vissza is vont a bank. Amellett, hogy a jövőben ezen kötvények után már nem kell fizetni a járó kamatokat, még egy eygszeri nyereséget is elkönyvelhet majd a bank a harmadik negyedévben. A kötvényt ugyanis a névérték alatt vásárolta vissza az OTP, ahogy ilyet már több alkalommal is tett az elmúlt években.

Súlyos büntetést kaphat az amerikai nagybank

Gazdaság2013.08.28, 11:30

Akár 6 milliád dollárt is meghaladó összeget fizettennének meg az amerikai hatóságok a JP Morgannal, mert a 2007-2009-es válságot megelőzően nem megfelelően értékesített különböző értékpapírokat az amerikai kormány által támogatott jelzáloghitel intézményeknek. Az amerikai ingatlanpiaci szabályozó ügynökség még 2011-ben perelt be 18 bankot, köztük a JP Morgant olyan jelzáloghitelek felelőtlen továbbértékesítéséért, amik később nem-fizetővé váltak.

A bankok fogják nyögni az új mentőcsomag nagy részét

Gazdaság2013.08.27, 16:56

Ma találkozott a Bankszövetség és a kormány, ahol bemutatta a Bankszövetség elnöke, Patai Mihály az általuk javasolt adósmentő-csomagot. A bankszektor viseli majd a költségek jelentős részét, ami több száz milliárd forintos kiadást jelent majd a bankoknak a következő években. Az adósok törlesztőrészlete pedig jelentősen csökkenni fog Patai szerint. A hvg.hu szerint a bankok az MNB-től szeretnének olcsóbb devizát kapni és államilag támogatott forinthitelt is szeretnének elérni.

Leépítheti külföldi kapcsolatait a JP Morgan

Archívum2013.08.26, 13:58

Csökkenteni kíván külföldi kapcsolatain a világhírű JP Morgan annak érdekében, hogy mérsékelje az óriási piaci jelenlétéből fakadó kockázatokat. A nagy amerikai bankoknál - így a JP Morgannél is - számos hiányosságra derült fény az utóbbi hónapokban, ezért a vállalat úgy döntött, hogy inkább egy szűkebb piacra összpontosítja erejét a hatékonyabb működés érdekében.

Lehet kakaó a bankpapírokban

Archívum2013.08.24, 15:16

Az amerikai bankok az elmúlt hetekben ugyan nem remekeltek, de most úgy fest, mintha elérkezett volna a fordulat. Ha pedig összeszedik magukat, akkor újra a lokális csúcsokat támadhatják a részvények. Augusztusban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a New York Stock Exchange parkettjével, ugyanis legújabb akciónk keretében rendkívül kedvező díjak mellett lehet kereskedni amerikai részvényekkel! Az akció részleteiről ezen a linken olvashat.

Különadók nélkül is durván veszteséges az FHB

Gazdaság2013.08.16, 10:44

Megbüntették ma a befektetők az FHB Bankot a kedvezőtlen gyorsjelentés után, a bank ugyanis közel kétszer akkora veszteséget ért el a második negyedévben, mint az első három hónapban. A 3 milliárdos mínusz ráadásul a banki különadókkal nehezen magyarázható, mivel azok megközelítőleg 1 milliárd forintot tettek ki, ráadásul a működési költségek éves szinten 15 százalékot emelkedve már 4,7 milliárd forintnál járnak.

Meglódult a Raiffeisen

Gazdaság2013.08.15, 10:24

Tovább emelkedhet a Raiffeisen részvények árfolyama a technikai kép alapján, ráadásul a papírok értékeltsége is kedvező a több régiós bankhoz képest. Ugyanakkor jelentősek a kockázatok a bankpapír körül, a vállalatnak ugyanis tőkeemelésre van szüksége, és a Magyarországon készülőben lévő devizahiteles mentőcsomag is komoly kockázatokat hordoz magában. Ezen túl az őszi német választások, és Fed eszközvásárlási programjának közelgő visszafogása is a piaci bizonytalanságot növelhetik a Raiffeisen körül -derült ki Sándor Dávid, a KBC Equitas elemzőjének a Gazdaság TV-nek adott interjújából.

Csalóka meglepetést hozott az OTP

Gazdaság2013.08.15, 09:14

Összességében az elemzői várakozásoknál kedvezőbb második negyedéves gyorsjelentést közölt az OTP, az adózott eredmény kiugró értékét azonban több, egyszerinek tűnő tétel magyarázza. Bár még ezeket leszámítva is sikerülhetett megverni a becsléseket (bár nem sokkal), nagy kérdés, hogy ez mire lesz elég, látva a nem teljesítő hitelarány megint gyorsuló emelkedését, vagy az elfogyó orosz lendületet. A folyamatban levő devizahiteles mentőcsomag is kockázatokat rejt, ami miatt kevés indokot látunk az árfolyam tartósabb emelkedésére.

Olcsó amerikai bankokat vegyenek!

Archívum2013.08.14, 16:37

Érdemes most bevásárolni az amerikai bankpapírokból, amíg azok olcsóak, legalábbis egy befektetők által figyelt amerikai elemző Dick Bove szerint. Bove úgy gondolja, hogy például a Citigroup vagy a Bak of America árfolyama meg is duplázódhat, bár hogy milyen időtávon következhet ez be az kérdéses.

Horvátország felé kacsintgat az OTP

Gazdaság2013.08.09, 16:35

Kiírták a horvát postabank privatizációs tenderét, amin horvát sajtóértesülések szerint az OTP is megmérettetheti magát. Ráadásul a hazai pénzintézet korábban már jelezte, hogy Horvátországban szíves-örömest terjeszkednének. A pénzintézet megvétele egyébként az elmúlt évek példájából kiindulva mintegy 2-4 százalékkal javíthatnák az OTP nyereségét.

Öveket becsatolni, megcsúszott a csodabank!

Archívum2013.08.09, 14:37

A várttól sokkal alacsonyabb díjbevétel miatt profit soron sem tudta teljesíteni az elemzők által előrejelzett nyereséget a második negyedévben az Alior Bank, amit tovább tetézett, hogy a menedzsment visszavágta éves profitcélját. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a 2008-ban alapított bank lehengerlő teljesítményt nyújtott az elmúlt években, ráadásul hiába csökkentette várakozását, míg így is duplázódhat tavalyhoz képest a nyeresége. A befektetők azonban igencsak elkenődtek a friss hírekre, aminek következtében a csodabank árfolyama távolabb került a júniusban felállított történelmi csúcstól.

Pánikra semmi ok az ING-nél

Gazdaság2013.08.07, 11:02

Remekül fogadták a befektetők az ING második negyedéves gyorsjelentését, a főbb adatok ugyanis alapvetően kedvező jelzésekkel szolgáltak a bank reorganizációs folyamatának alakulását illetően. Bár az európai makrokörnyzezet azért visszafogja a növekedést az ING-nél, a tőkemegfelelés stabilnak tűnik, valamint a biztosítási tevékenység leépítése is a vártnak megfelelően alakul.

Kockázatokat lát a Moody's a magyar bankok körül

Archívum2013.08.06, 09:59

Továbbra is negatívan értékeli a magyar bankrendszer kilátásait a Moody's. A hitelminősítő négy éve hasonló véleményen van már, aminek az oka, hogy a gyenge működési környezet miatt számos lefele mutató kockázatot látnak, mint például az eszközminőségre, vagy kapitalizációra nehezedő nyomás.  

Erste-vezér: Utálatból és bosszúból nem lesz pénz

Gazdaság2013.08.05, 17:06

Ukrajnai leánybankja eladása után máshonnan nem szándékozik kivonulni az Erste Bank, még Magyarországról sem - közölte az Investor.hu-val Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG elnök-vezérigazgatója. Pedig a csoport eredményét legjobban nálunk csúfítják kormányzati megszorítások, ráadásul a takarékszövetkezetek, illetve a Takarékbank reorganizációjának eredményeként új versenytárs felbukkanásától is lehet tartani. Bár tőkehelyzete megengedné, az Erste-csoport egyelőre kivár - akár 2014 végéig - a terjeszkedéssel, mindenekelőtt az első számú célpontjának számító Lengyelországban, miután sokallja az általa kiszemelt bankért kért árat.  

Megbotlott a Deutsche Bank

Archívum2013.07.30, 10:28

Nagy csalódást okozott befektetőinek a Deutsche Bank ma reggeli gyorsjelentésével, melyben még az elemzői profitvárakozás felét sem tudta teljesíteni a német pénzintézet. Az indok szerint ismét jelentős nagyságú céltartalékot képzett március után a folyamatban lévő peres ügyei miatt. A lépést ismét kudarcként élik meg a részvényesek, ami az árfolyam 3 százalékos csökkenésében testesül meg.

Arabok menthetik meg a Raiffeisent?

Gazdaság2013.07.29, 11:16

Elképzelhető, hogy egy közel-keleti befektető mentheti meg a tőkehiányban szenvedő Raiffeisen Bankot, derül ki a nemrégiben kinevezett vezérigazgató újabb interjújából. Eddig annyit lehetett tudni, hogy üdvözölnék egy új stratégiai befektető érkezését, ugyanakkor vélhetően nem ez lesz a tőkeemelés elsődleges iránya, bankon belül inkább az eredménytartalékot használnák fel e célra. 

Többet már nem bírnak el a bankok

Gazdaság2013.07.26, 23:48

Nem terhelhetők tovább a bankok Magyarországon, ugyanúgy kritikus helyzetben vannak, mint az állam - mondta a Raiffesien vezérigazgatója. Azt biztatónak látja, hogy a kormány most leglább tárgyalni hajlandó.

Cérnaszálba kapaszkodik az Erste

Gazdaság2013.07.26, 14:49

Rendkívül pesszimista jelzéssel szembesülhetnek az Erste befektetői, ha rápillantanak a bankpapír grafikonjára. A halálkeresztként emlegetett szignált a technikai elemzés követői fontos eladási jelként értelmezik, ami alapján akár jelentős csökkenés elé is nézhetne az árfolyam. Az Erste mai teljesítménye azonban azt mutatja, hogy a befektetők nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a pesszimista jelzésnek, igaz hátra majd csak akkor dőlhetnek a karosszékben, ha már az árfolyam sikeresen megragadt a mozgóátlagok felett.

Nem készül radikális megoldásra a kormány

Archívum2013.07.26, 10:00

Több évet is igénybe vehet, amíg Magyarországról teljesen kivezetik a devizaalapú jelzáloghiteleket, a kormány viszont előtte egyeztet a bankokkal, amit már meg is kezdtek, mondta el Orbán Gábor államtitkár tegnap a Bloombergnek adott nyilatkozatában. Olyan megoldáson dolgozik a kabinet, ami nem veszélyezteti a magyar bankrendszer stabilitását.

Vedd a bankokat, jó lesz

Gazdaság2013.07.25, 14:12

Érdemes felülsúlyozni a befektetések a között a sokat látott európai bankszektort a Credit Suisse szerint, pedig idén éppen nem a legjobban teljesítő részvények ezek. A szektor egyre stabilabban áll a lábán, miközben az értékeltségek még nem szálltak el egyáltalán a svájciak szerint.

Még mindig nagy kedvenc az Erste

Gazdaság2013.07.25, 10:32

Továbbra is kedvenc bankpapírjai között tartja nyilván az Erstét a francia Société Générale, ráadásul tegnap a Goldman Sachs is hasonlóképpen vélekedett. A SocGen legfrissebb elemzésében megerősítette vételi ajánlását az osztrák részvényre, célárát ugyan 28 euróról 26,3 euróra vágta vissza, ez azonban még mindig kétszámjegyű növekedési potenciált rejt magában. Technikai szemszögből nézve optimizmusra adhat okot, hogy az Erste árfolyama tegnapi ralijának köszönhetően áttörte a június eleje óta tartó csökkenő trendvonalat.

Nem döngöli földbe a bankokat a kormány?

Gazdaság2013.07.25, 08:43

Lekerült a napirendről a devizahiteles mentőcsomag legszélsőségesebb megoldása, amellyel egyedül a bankok nyakába varrták volna az árfolyamváltozásból eredő több mint 1000 milliárd forintos összeget, írja a Népszabadság Online a miniszterelnökhöz közeli forrásra hivatkozva. A kormány egyeztetni fog a pénzintézetekkel és a Bankszövetséggel a konkrétumokról, de a devizahiteles akció elhúzódhat akár 3-5 évig is.

Nem dönt a kormány, marad a bizonytalanság

Archívum2013.07.24, 12:39

A várakozásokkal ellentétben nem teszi ma közzé a kormány a devizahitelesek megsegítését célzó új terveit, az erre szervezett kormányszóvivői tájékoztató is elmarad.

Csak a magyarok negyede bízik a bankokban

Gazdaság2013.07.23, 11:21

A középkorúak jobban bíznak a német bankokban, mint a magyarokban. Akinek sok pénze van, az jobban bízik, akinek sok hitele van, az bizalmatlanabb.

Nem siet a német állam a Commerzbank eladásával

Gazdaság2013.07.22, 11:22

Nincs konkrét időpont a német állam Commerzbankban meglévő részesedésének értékeítésére, állítja a német pénzügyminisztérium. A hétvégén a német sajtóban jelentek meg olyan hírek, hogy már az elkövetkezendő fél év során megválna tulajdonától a szövetségi kormány.

Meglódult a svájci óriásbank

Gazdaság2013.07.22, 10:37

A svájci UBS előzetesen 690 millió svájci frankos nettó profitot vár a második negyedévre, az idei első három hónapban elért 988 millió svájci frank után. Ugyanakkor az elemzői várakozásokat meghaladja az előzetes szám, míg a bank gyorsjelentése július 30-án lát majd napvilágot. Az árfolyam 3 százalék feletti emelkedéssel reagált a bejelentésre.

Kell-e most OTP-t venni?

Gazdaság2013.07.19, 17:03

A gazdaságpolitika egyik pillanatról a másikra átrajzolja a magyar részvények, így az OTP értékelését is. A bankkal ezzel együtt nincs nagy baj, vélik az Investor.hu által megkérdezett profit befektetők, sőt, bizonyos tekintetben akár befektetési lehetőséget is jelenthet a riadalom, még ha nem is közvetlenül az OTP részvényekben.

Rövidesen eldőlhet az Erste és a Raiffeisen sorsa

Archívum2013.07.19, 07:15

Rendkívül pesszimista elemzés látott napvilágot a Raiffeisennel kapcsolatban, a Berenberg elemzője szerint ugyanis csak fele annyit ér a bankpapír, mint a jelenlegi piaci ár, amit a pénzintézet hatalmas tőkeszükségletével indokolt a szakértő. Ennek ellenére nem estek kétségbe a Raiffeisen befektetői, sőt, az osztrák szektortársával, az Erstével karöltve igen fontos ellenállásszintekhez értek, melyek legyűrése némi optimizmusra adhatna okot.

Meddig eshet az OTP?

Archívum2013.07.18, 16:43

Elmszomorító teljesítményt nyújtott ezidáig a héten az OTP, ráadásul a régiós szektortársakat figyelembe véve is markáns alulteljesítés látható. A befektetők azonban mégis bizakodhatnak, hiszen a bankpapír árfolyama kulcsszintek közelébe esett vissza, melyek jó eséllyel állíthatják meg a további lejtmenetet.

Kiváló eredmények a Morgan Stanleynél

Gazdaság2013.07.18, 15:17

Nem okozott csalódást a Morgan Stanley gyorsjelentése sem, a bank mind bevétel, mind nyereség soron a vártnál kedvezőbb számokat tett közzé. A társaság 980 millió dolláros profitja ráadásul jelentős mértékben meghaladja az egy évvel korábbi 590 millió dolláros nyereséget is. A kiváló eredményekre 5 százalék körüli emelkedéssel készülnek nyitni a Morgan Stanley részvényei.

Remek negyedévet zárt a Bank of America

Gazdaság2013.07.17, 15:04

Egy év alatt több mint 60 százalékkal növelte profitját a Bank of America az idei második negyedévben. A bank 4 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el a tavalyi 2,46 milliárd dollár után, amivel az elemzői várakozásokat is felülteljesítette - derült ki a cég gyorsjelentéséből.

Sorban állnak a Commerzbank kegyeiért

Gazdaság2013.07.22, 10:54

Elképzelhető, hogy svájci vagy spanyol kézre kerül a német állam Commerzbankban meglévő 17 százalékos részesedése. A Focus magazain a hétvégén még arról számolt be, hogy értesülései szerint a német pénzügyminiszter és a UBS bankház vezetője folytatott egyeztetést az ügyben, míg a Die Welt szerint a spanyol Banco Santander érdeklődését is felkeltette a német óriásbank. Persze kérdéses, hogy a kormány a szeptemberi választások előtt hajlandó-e lenyelni egy 3,8 milliárd eurós veszteséget. Mindenesetre a piacon pozitív volt a fogadtatás, két nap alatt már 6 százalékot emelkedett a bankpapír árfolyama.

1,5 milliárd eurós visszavásárlást indít a Raiffeisen

Gazdaság2013.07.29, 09:48

Visszavásárolná a jövő évben lejáró, 1,5 milliárd euró névérétkű kötvényét az osztrák Raiffeisen Bank International. A kötvények tulajdonosai jövő keddig élhetnek a lehetőséggel, hogy felajánlják értékpapírjaikat. Eközben a Raiffeisen vezérigazgatója újabb interjút adott, ezúttal a Der Standardnak fejtette ki, hogy több száz millió eurós költségmegtakaraítási programot indítanak. A hallottakat összességében pozitívan értékelik a befektetők, aminek követkleztében a részvény árfolyama sikeresen pattant fel a 20 eurós szintről.

Érvényes a devizahitel-szerződés - Pattan az OTP

Gazdaság2013.07.04, 15:58

A bankok számára kedvező ítéletet hozott ma a Kúria a devizahitelesek precedensértékű perében, az OTP tekintélyes ugrással reagált az egyébként is pozitív tőzsdei hangulat közepette.

Keményen bánnának az amerikai bankokkal

Archívum2013.07.03, 18:00

Szigorúbb szabályozással nézhetnek szembe az amerikai nagybankok az USA-ban, mint az a nemzetközi előírásokban szerepel. Az USA pénzügyi szabályozói ezzel is azt szeretnék elérni, hogy ne történhessen meg olyan krízis mint 2008-ban. Ellenben a bankvezetők szerint a keményebb előírások a hitelezés visszaeséséhez és a profitok csökkenéséhez vezethet.

Nem fizet az OTP montenegrói ügyfele

Gazdaság2013.07.03, 12:42

Nem fizet az OTP egyik montenegrói hitelfelvevője, de az állam majd megteszi helyette. A jelentős nemzetgazdasági súllyal bíró alumíniumkohó hitelei mögött ugyanis állami garancia áll, márpedig a kormány nem játssza el azzal a piacok bizalmát, hogy nem fizeti ki a 102 millió eurós tartozását.

Esnek az osztrák bankok

Gazdaság2013.07.03, 09:37

Optimistább a Barclays elemzőház az elmúlt időszakban gyengén szereplő osztrák bankrészvényekkel kapcsolatban, ugyanis az Erste papírjait felülsúlyozásra ajánlják a korábbi egyenlő súlyozásról, míg a Raiffeisenét egyenlő súlyozásra, a megelőző alulsúlyozásról. Míg a célárak több mint 20 százalékkal meghaladják a keddi záróárakat, bár igaz, hogy azokat csökkentette a Barclays. A grafikonokra ránézve viszont nem rajzolódik ki túl rózsás kép. A mai kereskedést is eséssel kezdték a bankpapírok, bár a Raiffeisen méretes zuhanása annak köszönhető elsősorban, hogy ma már osztalékszelvény nélkül forog a részvény.

Óriáspolipok Orbán medencéjében

Vélemény2013.07.02, 15:09

A takarékszövetkezetek kvázi lenyúlása néhány nagyjátékos harcának riasztó következménye. Az állam a nagy megmentő szerepében tűnik föl, látszólag a közjóért cselekszik, miközben tökélyre fejlesztett pofátlansággal a saját polipjainak kedvez.

Viharfelhők gyűlnek az Erste felett

Gazdaság2013.06.28, 13:53

A hétfői Erste profit warningot követően az elemzők rendre visszavágták céláraikat az osztrák bankpapírra, ugyanakkor a konszenzus alapján még így is túlságosan optimistának számítanak a szakértők. Technikai szemmel nézve bár nem túl vonzó az Erste chartja, ugyanakkor a 20 eurós szint jókor állta a lejtmenet útját. Az optimista forgatókönyv szerint akár 22 euró fölé is benézhetne az árfolyam, igaz ezt egyelőre a mai csökkenés egyelőre nem támasztja alá.

Még több pénz kell a bankoktól

Gazdaság2013.06.26, 12:46

A kormány túlbecsülte a tranzakciós adóból befolyó bevételeket, ezért utólag befizettet egy nagyobb összeget a bankokkal.

Mégis fizet az állam, mi lesz az OTP-vel?

Gazdaság2013.06.26, 10:10

Mégis teljes egészében visszafizetné az állam az átvállalt önkormányzati adósságokat a bankoknak a legfrissebb sajtóértesülések szerint, de be is szedné ugyanazt az adót más módon a bankoktól. Egy ismert rossz hírt becseréltünk egy jó hírre és egy bizonytalan rosszra.

Súlyos tőkehiánnyal küzdenek a brit bankok

Archívum2013.06.20, 16:59

Több mint 27 milliárd fontos tőkehiánnyal küzdenek a brit pénzintézetek, akiknek a hiányzó összeget év végéig kellene előteremteni. A legnagyobb gondban a Lloyds lehet, melynek 7 milliárd font bevonása miatt fájhat a feje, de az állam többségi tulajdonában álló Royal Bank of Scotland is komoly gondban van.

A kötvénypiac teheti tönkre a bankokat

Archívum2013.06.19, 17:00

Két hónap alatt a felére csökkent az amerikai bankok állampapír kitettségein nem realizált nyereség az elmúlt hetekben látott hozamemelkedések miatt. A tengerentúli pénzintézetek nem realizált profitja 18 milliárd dollárral csökkent április óta, ami pedig a Fed új szabályozása értelmében a tőkemegfelelési mutatóikra is negatív hatással van. Ez viszont akár galibát is okozhat a jövőben.

Félmilliárd forintnyi OTP-t adtak el a bennfentesek

Gazdaság2013.06.17, 14:55

Saját részvényeivel jutalmazta munkavállalóit pénteken az OTP a bank javadalmazási politikája keretében. Ennek során több mint 388 ezer papírt osztott szét a pénzintézet, melyek több mint negyede két vezető beosztású személyhez, dr.Gresa István igazgatósági tag tulajdonába, és Gyuris Dániel vezérigazgató helyetteshez került. A két vezető még aznap értékesítette a papírokat, ami Gresának 248,5 millió forintos, Gyurisnak pedig 272,58 millió forintos bevételt jelentett.

Tovább sarcolná a bankokat a kormány

Gazdaság2013.06.17, 15:12

Hét százalékos adósságátvállalásra kötelezné a hazai bankokat a kormány azokon az önkormányzati devizahiteleken, melyeket az állam egy októberi bejelentés során vállalt át. Úgy tűnik, hogy nem a tranzakciós illeték emelése az egyetlen ostor, ami a bankokon csattan, hiszen ez a kvázi egyszeri különadó is jelentős nyomásként nehezedhet a szektor szereplőire. Az OTP idei eredményét is negatívan befolyásolhatja ez az egyszeri tétel, bár nem lesz drasztikus hatása a nyereségességre.

Kirúgatta a brit kormány a sikeres bankvezért

Archívum2013.06.13, 13:15

Az igazgatótanács nyomására távozott a Royal Bank of Scotland (RBS) vezérigazgatója, amire a cég részvényei hatalmas zuhanásba kezdtek. Stephen Hestert azok után rúgták ki, hogy kivezette a gödörből a brit pénzintézetet, amely még 2008-ban kapott 45,5 milliárd fontos mentőcsomagot a kormánytól. Hester regnálása alatt közel 900 milliárd fonttal csökkent a bank eszközállománya, emellett pedig több mint 35 ezer embert küldtek el, és több üzletágat is megszűntettek. A szintén ma megjelent hírek szerint további 2 ezer ember veszítheti el állását.

Dől a lé a csodabanknál

Gazdaság2013.06.09, 20:36

Dörzsölhetik a tenyerüket az Alior Bank tulajdonosai, ugyanis az elmúlt bő három hét leforgása alatt csaknem 20 százalékot hízott befektetésük értéke. Az időszak kiugró teljesítménye elsősorban annak köszönhető, hogy a bankpapír felvételt nyert az MSCI indexcsaládba, ami keresletének jókora növekedésével párosult. Az sem járt rosszul, aki már az Alior tőzsdére lépésekor bevásárolt a részvényből, hiszen december óta több mint 50 százalékot száguldott az árfolyam. 

40 ezer milliárd forintnyi rossz hitel Kínában

Gazdaság2013.06.09, 12:26

Nyolc év óta előszür nőtt hivatalosan is Kínában a nem teljesítő hitelállomány,  a rossz hitelek összértéke nagyjából 40 ezer milliárd forintnyi jüanra rúghat - derül ki a kínai központi bank jelentéséből. A dokumentum felhívja a figyelmet az árnyékbankrendszer jelentette veszélyekre és pénzügyi liberalizációt is ígér.

Megvan az új Raiffeisen-vezér

Gazdaság2013.06.07, 17:02

Elfogadták Herbert Stepic lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatói pozíciójából, akit eddigi helyettese, Karl Sevelda vált majd. A kisbefektetőknek azonban nincs okuk az ijedtségre, hiszen a frissen kinevezett bankvezér elmondása szerint a bank startégiája nem változik.

Venni kell-e az európai bankok részvényeit?

Gazdaság2013.06.01, 10:33

Az európai bankok értékeltsége a nyolcvanas évek eleje óta nem látott mélységekben vannak, ami alapján igen vonzónak tűnnek a BNP Paribas részvénystratégája szerint. Habár nem minden bank lehet jó célpont, hiszen például Olaszországban, vagy Spanyolországban továbbra is komoly teher a rossz hitelek magas aránya. Azonban azok a hitelintézetek, akik már magasabb céltartalék előtti profittal rendelkeznek jó befektetések is lehetnek, mint például a brit bankok. A magas munkanélküliség és a lassú gazdaság viszont továbbra is magas kockázatot jelentenek.

Nagy OTP zuhany jöhet

Gazdaság2013.05.31, 17:42

Ma zárás után lép életbe az MSCI indexek új súlyozása, aminek nyomán akár egy teljes napi forgalomnak megfelelő mennyiségű OTP részvény kerülhet piacra pár perc leforgása alatt. A pontos hatást nagyon nehéz megsaccolni, így érdemes résen lenni. Ha viszont nem páholják el nagyon az OTP-t, akár még kedvezőnek is mondhatjuk a helyzetet, feltéve, hogy a negatív nemzetközi hangulat sem gyakorol drámai hatást a bankpapírunkra.

Még több pénz üti a bankárok markát

Archívum2013.05.31, 11:45

Megemeli londoni befektetési bankárainak fizetését a svájci UBS, hogy dolgozói ne szállingózzanak át más rivális pénzintézetekhez. A UBS évek óta nem emelt bért, és több ezer embert küldött el, hogy növelni tudja nyereségességét. A bank az idei első negyedévben újra profitot tudott elérni 2012 utolsó két negyedévének milliárdos veszteségei után, így lehetőség nyílt a béremelésre.

14 milliárd euró hiányzik a német bankokból

Gazdaság2013.05.29, 10:51

A hét legnagyobb német banknak 14 milliárd eurónyi tőkére lenne szüksége a német pénzügyi felügyelet számításai szerint ahhoz, hogy megfeleljenek a pénzintézetek a  Basel III által meghatározott követelményeknek. Igaz, 2012 második felében még 32 milliárd euróra volt szükségük, amit sikerült némileg lejjebb tornászni.

OTP: add el a kitörést!

Gazdaság2013.05.29, 10:42

Megindult az OTP, épp ahogy korábban figyelmeztettünk rá, de bármekkora is a lendület, soha nem tart a végtelenségig a rali, muszáj megpihennie a részvénynek. Ez a korrekció már ma vagy holnap eljöhet, az enyhe visszaesés viszont akár újabb beszállási lehetőségeket is teremthet, és megágyazhat a további emelkedésnek is.

200 ezer bankárt tettek lapátra

Archívum2013.05.28, 10:36

Közel 190 ezer emberrel kevesebb dolgozhat 2013 végén a négy legnagyobb brit banknál, mint a rekordévnek számító 2008-ban, mivel a pénzintézetek a csökkenő bevételek miatt kénytelenek költségeiket csökkenteni azért, hogy nyereségesek maradjanak. Ugyanakkor még nem értünk a végére az elbocsátásoknak, hiszen a bankok többsége már be is jelentette, hogy további munkaheyeket szüntet majd meg az előttünk álló időszakban is.

Remek számok a Raiffeisentől

Gazdaság2013.05.28, 09:55

Kedvező eredményekről számolt be ma reggel a Raiffeisen Bank, egyedül a várttól valamelyest elmaradó nettó kamatbevétel ront a képen. A javuló eredmények ellenére a bank nincs még kint a gödörből, és a tőkeemelés lehetőségét sem vetetette el a menedzsment. Ezzel együtt pozitív lehet a piaci reakció, feltéve, hogy a távozó vezérigazgató körüli turbulenciák nem zavarnak be a képbe.

Ki lesz a Raiffeisen távozó vezérének utódja?

Gazdaság2013.05.27, 11:27

Osztrák lapértesülések szerint már a napokban meglehet Herbert Stepic, ex-bankvezér utódja a Raiffeisen Bank International élén, aki a múlt héten ugyan lemondott, de egyelőre megőrízhette pozícióját. A három lehetséges pályázó közül ketten jelenleg is a pénzintézetnél dolgoznak. Stepic lemondása ellenére nem állt meg az élet a Raiffeisennél, amit jól mutat, hogy a bank vezetése 2015-ig visszafizetné az osztrák államtól 2009-ben kapott segélycsomagot a növekvő kamatterhek miatt.

Még az OTP-n is túltett a csodabank

Archívum2013.05.25, 14:05

Bár szavunk sem lehet az OTP árfolyamának idei teljesítményére, azért ha jobban körülnézünk, akkor találunk még impozánsabb formában lévő bankpapírt. A kicsattanó erőben lévő részvény nem más, mint a nemrégiben újabbnál újabb történelmi csúcsot felállító lengyel "csodabank", azaz az Alior Bank. Márciusban már csaknem leírtuk a bankpapírt, azóta mégis talpra állt, amiben több eseménynek is fontos szerepe volt. Bár már nem látni a korábban megszokotthoz hasonló mértékű felértékelődési potenciált az Aliorban, azért a felvásárlási sztori még tartogathat egy-két meglepetést a befektetők számára.

Offshore ügyletek miatt távozik a Raiffeisen vezére?

Gazdaság2013.05.24, 09:42

Felajánlotta lemondását a Raiffeisen bank vezérigazgatója Herbert Stepic, egy nappal azután, hogy offshore számlái miatt vizsgálatot indítottak ellene. A bank hivatalos közleményében csak annyi szerepel, hogy magánéleti okok miatt nyújtotta be felmondását.

Minden második bank veszteséges

Gazdaság2013.05.23, 15:50

Az első negyedévben a bankok közel 73 milliárdos nyereséget értek el, miközben minden második bank veszteséges.

Csányi: Négy nagybank marad, talán öt

Gazdaság2013.05.23, 10:08

A nagy magyar bankok eladósorba kerülnek a következő pár évben, és az OTP-nek jó lehetősége lesz arra, hogy vevőként lépjen fel.

Előkelő klubba kerül a csodabank

Gazdaság2013.05.16, 15:03

Új történelmi csúcsra húzták fel az Alior Bank árfolyamát a mai kereskedésben, miután a bankpapír májusban csatlakozik a lengyel részvényeket tömörítő MSCI Poland indexbe. Ennek köszönheteőn az Aliorra még nagyobb figyelem hárulhat a nagyobb befektetők részéről, ami a tőzsdei árfolyamában méginkább megnyilvánulhat. A bankkal kapcsolatban továbbra is igen optimisták az elemzők, amit a múlt héten közétett negyedéves gyorsjelentés csak megerősíteni tudott.

Fény derült a Commerzbank tervére

Gazdaság2013.05.14, 14:05

Közzétette részletes tőkebevonási tervét a német Commerzbank, melyet még márciusban jelentett be. Ezek szerint a tulajdonosok minden 20 részvényük után 21 újat jegyezhetnek le a következő két hétben 4,5 eurós darabonkénti áron. A befektetők azonban egyelőre nem díjazzák, hogy a bank négy év alatt már az ötödik tőkeemelésen megy keresztül, a bankpapír árfolyama ma is csökkenésben található, 2008 szeptembere óta már 95 százalékkal található alacsonyabb szinten. Ugyanakkor pozitív oldala is van az ügyletnek, mivel ennek köszönhetően javul a Commerzbank tőkemegfelelése.

Versenytársait kebelezné be az OTP

Gazdaság2013.05.14, 11:40

Két magyarországi bankot is megvásárolna az OTP, a tárgyalások mindkét esetben egészen előrehaladott állapotban vannak, mondta el Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. A két célpont egyaránt Magyarországról kivonulni szándékozó nemzetközi bankcsoport leánya.

OTP: erős negyedév, aggasztó jelekkel

Gazdaság2013.05.14, 08:51

Egy kedvezőtlen adózási hatás miatt gyengének tűnik ugyan az OTP első negyedéves teljesítménye, az alapfolyamatok mégis kellően erős működésről árulkodnak. A banknak ráadásul sikerült az elemzői konszenzusnál erősebb számokat publikálni, így várhatóan nem a gyorsjelentés lesz az, ami megakasztja majd a részvények árfolyamának emelkedését. A hitelportfólió korábbi negyedéveknél lendületesebb romlása azonban óvatosságra intő jel lehet.

Feltámadt a csodabank?

Archívum2013.05.10, 18:33

Újra erőre kapott a lengyel Alior Bank, melyben nagy szerepe volt a tegnapi, várakozásokat felülmúló gyorsjelentésének. A két nap alatt több mint 5 százalékos pluszt produkáló bankpapírral kapcsolatban továbbra is igen optimsiták az elemzők, akik összeségében mintegy 20 százalékos növekedési lehetőséget látnak még mindig az Aliorban.

Kitört a Citigroup árfolyama?

Archívum2013.05.08, 14:36

Az elmúlt napokban kiválóan teljesít a Citigroup árfolyama. A részvény tegnap lokális csúcson zárt és optimista esetben folytathatja a megindulást. Ráadásul az elemzők nagyobbik része is vételre ajánlja a papírokat. Akár 51 dollár fölé is eljuthat a Citigroup.

Ázsia felé kacsintgat a francia nagybank

Gazdaság2013.05.03, 14:08

A várakozásokat meghaladó eredményről számolt be ma a BNP Paribas, Franciaország legnagyobb bankja. A vállalat komoly költségcsökkentési terveket fogalmazott meg év elején, ugyanis 2015-ig 2 milliárd euróval szeretnék lefaragni a kiadásokat. Mivel Európa növekedési problémákkal küszködik, ezért a társaság inkább a jobb kilátásokkal rendelkező ázsiai régióban terjeszkedne. A BNP részvényei már több mint 1 százalékkal emelkednek a vártnál jobb eredmények hatására.

Meglódult a bankszektor

Archívum2013.05.01, 15:10

Jelentős ellenállásaikon jutottak túl az elmúlt napokban a főbb nyugat-európai bankrészvények, melyek a kedvező hangulat fennmaradásával akár nagyobb emelkedés elé is nézhetnek.

Nem megy jól az Erstének a régióban

Gazdaság2013.04.29, 10:17

Az egy évvel korábbihoz képest mérsékeltebb eredményekről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében az Erste Group. A bank adózás utáni nyeresége közel felére zuhant vissza, elsősorban a hitelkereslet csökkenése, valamint a régióban a vállalatot sújtó különböző bankadók növekedése következtében. A társaság viszont optimista a jövővel kapcsolatban, és 2013 második felében már újra az eredményeinek enyhe javulását várja.

Vételen a Citinél az OTP

Gazdaság2013.04.17, 11:23

Hatalmas céláremelést eszközölt az OTP részvényére a Citi elemzője, aki a korábbi 3950 forintos célárát legfrissebb elemzésében 5460 forintra emelte fel, ami közel 20 százalékos növekedési potenciált jelent a jelenlegi piaci árhoz képest. Ennek megfelelően a szakértő ajánlása eladásról vételre változott.

Elfelejthetik az idei profitot a magyar bankok

Archívum2013.04.17, 09:17

Idén sem fog profitot termelni a magyar, a szlovén és a román bankszektor a Moody's becslései szerint. Az elemző úgy látja, hogy a jelentős anyabanki forrásokra támaszkodó régiókban negatívan hathat a pénzintézetekre, hogy a tulajdonosok az eurózónában tapasztalható kedvezőtlen környezet miatt saját tőkehelyzetük rendezésével lesznek elsősorban elfoglalva.

Bukdácsol az Erste és a Raiffeisen

Archívum2013.04.13, 11:05

2013 eddig nem tartogatott túl sok jót a Raiffeisen és az Erste részvényesei számára. Mindkét bankpapír árfolyama alacsonyabban áll az év elejéhez képest, de a jövőt illetően sem látni még a fényt az alagút végén, hiszen a csökkenő trend mindkét esetben töretlen. További kedvezőtlen fejlemény, hogy az elemzők is egyre pesszimistábbak, a Raiffeisen célárfolyamát az elmúlt két napban öt elemző is visszavágta.

Jelentettek a bankok: ebből nem lesz örömünnep

Archívum2013.04.12, 14:53

A hat legmeghatározóbb amerikai nagybank közül kettő ma számolt be 2013 első negyedévében elért teljesítményéről, de a többi négy pénzintézet sem váratja meg túlságosan a befektetőket. Utóbbiak jövő hét csütörtökig bezárólag publikálják az előző háromhavi teljesítményüket. Az elemzői konszenzushoz képest lényegesen nagyobb egy részvényre jutó profitot ért el a JP Morgan az év első három hónapjában, míg bevétel soron minimálisan tudta felülszárnyalni a konszenzust. A részvény ettől függetlenül 1 százalékos mínuszban nyithat, hasonlóan a szektortárs Wells Fargóhoz, ahol szintén a várt feletti profit mellett nem igazán kirobbanó mögötttes ...

Eurómilliárdokba kerülhet Szlovénia kimentése

Gazdaság2013.04.10, 09:18

A szlovén kormány becsléseihez képest jóval magasabb összegre, néhány milliárd euróra lesz szükség a szlovén bankszektor kisegítéséhez - áll az OECD keddi közleményében. A szlovén kormány vezetője és Jose Manuel Barroso határozottan cáfolta, hogy Szlovéniának a tervezett 1 milliárd eurónál nagyobb összeget kéne fordítani a feltőkésítéshez, és nyilatkozatuk szerint továbbra sincs tervben nemzetközi segélycsomag igénylése.

A Banco Popolare kivonul Magyarországról

Gazdaság2013.04.02, 12:29

Félmillió euróért eladta magyarországi leányvállalatát a Banco Popolare.

Mélyponton maradt a hitelezés

Gazdaság2013.04.02, 07:43

Szinte senki sem vesz fel hitelt, ami befagyasztja a pénzintézeti szektor problémáit.

Záporoznak a panaszok a Bank of Americára

Archívum2013.04.01, 16:20

Kiemelkedően sok panaszt kapott az elmúlt bő egy évben az egyik legnagyobb amerikai jelzáloghitelező, a Bank of America. A céget több fronton is perelik, miután úgy tűnik, túlságosan agresszív stratégiát alkalmazott a jelzáloghitelek értékesítésében.

Árverezik a román bankokat

Archívum2013.03.31, 16:35

Nem tartja kizártnak a Raiffeisen Bank International román leánya, hogy a jövőben újabb felvásárlást hajtsanak végre, ugyanakkor egyelőre a Citibank lakossági üzletágának beolvasztása prioritást élvez. Utóbbi megvételét a múlt héten jelentették be, megerősítve a korábbi sajtóértesüléseket. A Raiffeisen helyi egységének vezérigazgatója szerint idén legalább 5 bankot adhatnak el tulajdonosai Romániában.

Egyre nehezebb helyzetben az 500 éves bank

Archívum2013.03.29, 15:59

Háromszorosára emelkedett a kétes hitelekre képzett céltartalékok összege a Monte dei Paschi olasz banknál, ezzel ismét veszteséges negyedévet zárt a harmadik legnagyobb olasz hitelező. Bár a menedzsment számos költségcsökkentő intézkedést tervez bevezetni, egyelőre ezek még az Európai Bankfelügyelet jóváhagyására várnak.

Jól elverték a port a bankpapírokon

Gazdaság2013.03.27, 16:15

Nagyobb esésekhez vezettek a tőzsdéken a ciprusi válság által keltett hullámok, a zűrzavar március 16-ai kirobbanása óta gyakorlatilag nyakló nélkül esnek a bankrészvények. A szigetország problémái elsősorban a pénzügyi szektor képviselőinek árfolyamát viselte meg, Nyugat-Európában az utóbbi napok több esetben is 10-15 százalékos zuhanásokhoz vezettek. Ehhez képest a régiónk bankjai kifejezetten jól állják a sarat, hiszen még a legnagyobbat eső Erste is alulmarad sok más szektortársához képest. Az OTP és más régiós bankok pedig kifejezetten erősen tűrik a megrázkódtatásokat, amiben a hazai bank kifejezetten erős tőkeellátottsága is ...

Romániában terjeszkedik a Raiffeisen

Gazdaság2013.03.21, 15:59

Az osztrák Raiffeisen Bank megvásárolja a Citibank román lakossági egységét, aminek a lehetőségéről korábban már az Investor.hu is beszámolt. A tranzakció pontos részletei nem láttak napvilágot, annyit azonban tudni, hogy az ügylettel mintegy 100 ezer ügyfelet és több mint 90 millió eurónyi forrást szerez a vevő.

Sokkal kevesebb a Deutsche Bank profitja, mint állította

Gazdaság2013.03.20, 14:28

Csaknem 400 millió euróval csökkentette korábban publikált 2012-es adózás utáni eredményét a Deutsche Bank, ami a jogi és peres költségekre elkülönített céltartaléknak köszönhető. Több szabályozói vizsgálat is folyik a bankkal szemben, köztük az állítólagos kamatláb-manipulációval, és kamatláb-derivatív termékek etikailag megkérdőjelezhető értékesítésével kapcsolatos peres eljárások. A cég részvényei 2 százalékkal emelkednek a jó nemzetközi hangulatban.

Venni kell az amerikai részvényeket

Gazdaság2013.03.20, 08:18

A válság előtt az amerikai bankokkal kapcsolatban igen pesszimista véleményt megfogalmazó (és azóta ezzel nagy hírnevet szerző) Meredith Whitney szerint a hétfői ciprusi hírek újra feléleszthetik az európai adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelmeket, amiből az amerikai részvénypiac profitálhat. Whitney elsősorban a bankpapírokkal kapcsolatban optimista, különösen a Bank of America részvényét illetően, melynek árfolyama szerinte akár meg is duplázódhat 2014-re.

Nem lesz magyar bankállamosítás

Gazdaság2013.03.18, 11:22

Az Erste Bank mellett a Raiffeisen sem látja olyan borúsan a magyar helyzetet, mint azt a múlt héten lefestette a CIB olasz anyabanjának vezérigazgatója. Utóbbi elnöke kifejtette, hogy nem vár magyar bankállamosítást, amivel vélhetően Orbán Viktor múlt heti kijelentésére kívánt reagálni, miszerint a miniszterelnök a hazai befolyást legalább 50 százalék körülire szeretné emelni a magyar bankrendszerben. Eközben az Erste idén tovább kívánja növelni hitelezését, ugyanakkor a devizahitelesek megsegítésére nem tart szükségesenek további drasztikus lépéseket.

A ciprusi elnök zsarolást emleget

Gazdaság2013.03.17, 22:02

A ciprusi elnök a tévében azt mondta: az eurócsoport tagjai zsarolásszerűen állították választás elé: vagy adót vetnek ki a bankbetétekre, vagy csődbe megy az ország. Kompenzációt ígért azoknak, akik a bankban hagyják a betétüket. Cipruson vasárnap, amikor

Megrohanták a ciprusi bankokat a betétadó hírére

Gazdaság2013.03.17, 10:15

Kisebb roham indult a bankbetétekért Cipruson annak hírére, hogy az EU a betétek megadóztatását szabta az országot kisegítő pénzügyi csomag feltételéül. Az ügyfelek azonban hoppon maradtak, nem tudták kivenni a lekötött pénzüket.