Badacsony
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Balaton
- Magyarország
- bor
- gasztro
- Fonyód
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A bortúrák mellé hosztesz jár
Az unalmas borkóstolók ideje lejárt, az idén egyre több élményt kapunk a borunk mellé. DJ-k, neonparádé, jazz és éjszakai vásárlás is lesz a balatoni boros rendezvényeken.
Megnyílt a badacsonyi kilátó
Megkapta a beruházásért járó pénzt, így újból megnyitotta a nagyközönség előtt a badacsonyi kilátót a kivitelező cég.
- címkék:
- Badacsony
- nyitás
- kilátó
- Címkefelhő »
Közbeszerzési hibák miatt nem fizetnek a badacsonyi kilátóért
Az uniós projektekben közreműködő VÁTI szabálytalansági eljárást indíott, mert szerinte badacsonytomaji önkormányzat több ponton megsértette a közbeszerzési törvényt a kilátó kivitelezője. A százmillió forintos kilátót építő cég azonban a pénzét követeli és addig nem nyitja meg a 18 méter magas látványosságot, amíg nem kapja meg a pénzét.
Tartozás miatt lezárták a badacsonyi kilátót
A kilátót felépítő cég vezetője azt mondta, addig nem nyitják meg a badacsonyi kilátót a turisták előtt, amíg nem kapják meg a pénzüket. A kilátót még tavaly novemberben adták át, az önkormányzati részt már kifizették a kivitelezőnek, de a cég állítása szerint tavaly augusztus óta várja az uniós projektekben közreműködő VÁTI-tól a teljes összeget.
Megverték egy születésnapi buliban, belehalt
A kórházban életét vesztette egy 31 éves csákvári férfi, akit még szombaton vert meg egy haragosa egy badacsonyi szállodában tartott szülinapi bulin. A tettest keresik.
Tíz éve nem drágultak ennyit a borok
Tavaly 15 százalékkal, idén 10 százalékkal drágultak a borok, elsősorban a szőlőtermelés költségeinek és az alapanyag felvásárlási árának növekedése miatt.
Felújították a Kisfaludy-kilátót
Közel százmillió forintba került a 18 méter magas torony teljes renoválása. Az új kilátó fenyőből és acélból készült.
Használatbavételi engedély nélkül működik egy badacsonyi hotel
Az uniós támogatással elkészült, június végén megnyitott, négycsillagos, 48 szobás badacsonytomaji Bonvino borhotel azonnali bezárásáról határozott Weller Jakus Tamás, Badacsonytomaj jegyzője, aki az ügyben született szerdai végzés szerint augusztus 19-én hatósági pecséttel zárja le a szállót, ha az tovább üzemel.
A Balaton borai - svájci precízió a Csobáncon
Még mindig a badacsonyi régióban kalandozunk, kicsit eltávolodtunk a Badacsonytól északra, és Káptalantóti fölött, Gyulakeszinél egy impozánsan meredő, csúcsos, meredek hegynél állunk meg. Ez a Csobánc, melynek jól felismerhető formája már messziről látszik. A hegy oldalában diszkréten húzódik meg a balatoni pincészetek egyik legjelesebb képviselője, a tiszta és markáns borokat készítő Villa Tolnay.
- címkék:
- Balaton
- Badacsony
- borászat
- bor
- Címkefelhő »
Lajkó Félix rizlinggel - hétvége a Balatonnál
Több egyhetes fesztivál is indul a Balatonon az előttünk álló hétvégén. Lesznek világzenei koncertek, borkóstolás Badacsonyban, indulnak a füredi nyári esték, és idén nyolcadik alkalommal rendezik meg július 15-17-én a Gyulaffy-napok a Csobáncért című fesztivált is. Csík zenekar, Lajkó Félix, végvári viadal és Balkan Fanatik. Balatoni programok a hétvégére.
A Balaton borai: a bazalt titka
A Balaton rovat részeként kirándulást teszünk a magyar tó körül, kimondottan borokra, pincészetekre fókuszálva. A Badacsony bazaltorgonái alatt illatos, ásványos és érett, koncentrált borok születnek. A Balaton sokkal több, mint egy nagy tó, amiben jókat lehet pancsolni. A megszokott nyári programokon túl rengeteg olyan kulturális és kulináris élményt kínál a magyar tenger és környéke, melyeket kihagyni bűn. Mi most kimondottan a gasztronómiára, ebben is a borokra helyezzük a hangsúlyt, sorozatunkban körbejárjuk a Balaton számunkra kiemelkedő pincészeteit, bemutatjuk boraikat.
"A magyarok nem magabiztosak" - A Travel Channel műsorvezetője a magyar borokról
A reptéren kaptuk el a Travel Channel francia műsorvezetőjét, Isabelle Legeront, aki egy Pannonhalmán rendezett borverseny után repült vissza Londonba. A Master of Wine címet egyetlen francia nőként birtokolja, és a természetes borok mellett kardoskodik, a borral kapcsolatos egyik legfontosabb felismerés pedig egy egri borász szőlőjében érte. Az interjú készítése közben a reptér várakozó utasai közül ketten felismerték.
A Badacsony panorámája
A Balaton-felvidék legszebb és legértékesebb természeti szépségei a tanúhegyek, amelyek a geográfusok szerint nemcsak tanúskodnak a letűnt időkről, de titkokat is őriznek a földtörténeti paleozoikum, illetve a későbbi miocén korból. Ekkor még az ország nagy részét sósvíz, vagyis a Pannon-tenger borította.
Kéktúrázás Badacsonytól Nagyvázsonyig
Az Országos Kéktúra hatodik szakasza is a Balaton-felvidéken keresztül kalauzolja a túrázni vágyókat. A Badacsonytördemictől Nagyvázsonyig tartó szakasz 45 kilométer hosszú és egy-két szakasza már igen nehéznek mondható.
2013-ra ígérik a badacsonyi kompot
2013 elején állhat üzembe a Balaton második kompja. A terv szerint két hajó közlekedik majd Fonyód és Badacsony között, egyenként mintegy 50 autót, és 350 embert szállíthatnak majd.
Balatoni tanúhegyek
A Balaton-felvidék legszebb és legértékesebb természeti szépségei a tanúhegyek, amelyek a geográfusok szerint nemcsak tanúskodnak a letűnt időkről, de titkokat is őriznek a földtörténeti újidő, miocén és pliocén korából. Ekkor még az ország nagy részét sósvíz, vagyis a Pannon-tenger borította.
Kedvezményekkel és programokkal csalogatják a tavaszi kirándulókat a Balatonhoz
Tokaj a múzeumban, Badacsony a Deákon
- címkék:
- Tokaj
- Badacsony
- kiállítás
- Deák
- Címkefelhő »
Még egy balatoni kompot indítanak
Két éven belül Fonyód és Badacsony között indul a második balatoni kompjárat - derül ki a Somogyi Hírlapból.
- címkék:
- Badacsony
- Fonyód
- komp
- Somogyi Hírlap
- Balaton
- Címkefelhő »
Utat zártak le Badacsonynál a szőlősgazdák
A szőlő alacsony felvásárlási ára miatt tüntetnek Badacsonyban a gazdák. A 20 járművel kivonuló tiltakozók lezárták a 71-es főút egyik felét. A gazdák legalább kilónkénti 70 forintot szeretnének a mostani 35-40 helyett a szőlőért.
- címkék:
- Badacsony
- szőlő
- gazda
- szőlősgazda
- Címkefelhő »