Ázsia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megállt az amerikai tőzsdék lejtmenete a nagy zuhanás után
A tőzsdeindexek csütörtöki zuhanása után pénteken délelőtt is folytatódott a lejtmenet, de a nap végére erősödtek az amerikai tőzsdék, bár így is az elmúlt két év legrosszabb hetét zárták a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A nap végi javulásban annak is szerepe volt, hogy Silvio Berlusconi olasz államfő ígéretet tett a megszorítások felgyorsítására. Közel kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is. A magyar piac pénteken is együtt mozgott az európai indexekkel, a svájci frank a reggeli, 255 forintot közelítő rekord után újra 250 forint alatt járt. Beszámoló a pénteki tőzsdei mozgásokról.
A vártnál nagyobb nyereséget érhetnek el a légitársaságok
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított.
Afrikai asztroturizmustól a bakancsos milliomosokig - a jövő utazási trendjei
A londoni World Travel Market (WTM) vásárra időzítve a napokban jelent meg a globális utazási trendeket prognosztizáló jelentés. Ennek tükrében a jövő nagy meglepetése Afrika és az űrturizmus kapcsolata, illetve Irak előretörése lehet. Nincs ugyanakkor semmi meglepő az okostelefonokra szánt utazási alkalmazások népszerűségében, a bakancsosok köre azonban a luxusutakon ellustult üzletemberekkel bővülhet.
Ázsia készül az erősebb valutára, féléves csúcson az olaj ára
Az ázsiai nemzetek készülnek az erősebb valutákra és az infláció erősödésére a Fed döntése után; az amerikai jegybak döntése után gyengült a dollár, ami féléves csúcsra röpítette az olaj árát; a vártnál nagyobb nyereséget közölt a legnagyobb francia bank - külföldi gazdasági lapszemle.
- címkék:
- Franciaország
- Ázsia
- dollár
- olaj
- profit
- valutakosár
- Fed
- Címkefelhő »
Trópusi vihar a Bermudákon, áradások Ázsiában
A Bermuda-szigetvilágot egy trópusi vihar fenyegeti, miközben Ázsiában a monszunesők okoznak gondokat.
Az ázsiai szupergazdagok lenyomták az európaiakat
A Financial Times hasábjain közzétett felmérés szerint az ázsiai milliomosok vagyona az elmúlt évben utolérte, sőt, meg is haladta az európai milliomosok vagyonát.
Erőteljes emelkedés az ázsiai tőzsdéken
Egy havi csúcson zárt hétfőn a tokiói tőzsde Nikkei225 indexe. Az emelkedést a bejelentett kínai intézkedések váltották ki, amelyek szerint a rugalmasabb árfolyampolitika erősíteheti a jüant.
Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle
Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.
Ázsiát is megrengette a New York-i zuhanás
Egészen a G7-ig érnek a feltehetően a görög válsággal összefüggő, csütörtök esti New York-i tőzsdezuhanás hullámai. A japán jegybank pénzt pumpál a piacokra, az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálódik. Gazdasági lapszemle.
Másképp látja az arcot egy kínai és egy magyar
A kaukázusiak és ázsiaiak más szempontok szerint vizsgálják meg az arcokat, derül ki egy új kutatásból.
- címkék:
- Ázsia
- pszichológia
- arc
- kísérlet
- Címkefelhő »
Klímakatasztrófát vizionálnak 11 ázsiai megapoliszban
Banglades fővárosa, Dakka, a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila és Indonézia fővárosa, Jakarta óriási károkat fog szenvedni a klímaváltozás miatt. Csak ebben a három városban 50 millióan élnek, alacsony fekvésük és szervezetlenségük pedig teljesen kiszolgáltatottá teszi őket - figyelmeztet a WWF nemzetközi környezetvédő szervezet legújabb jelentésében.
Magyarországnyi turista járt augusztusban Kínában
Éledezni látszik a tavaly május óta folyamatos visszaesést mutató beutazó turizmus Kínában. Augusztusban 11 millió turistaérkezést regisztráltak az ázsiai országban.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- egzotikus utazás
- Címkefelhő »
Tovább hasít a tokiói tőzsde
- címkék:
- Ázsia
- Tokió
- tőzsde
- Nikkei
- Címkefelhő »
Süllyedés az ázsiai részvénypiacokon
Csökkenéssel zártak az ázsiai tőzsdék szerdán az elmúlt napok jelentős emelkedése után. Irányváltásról egyelőre nincs szó, csupán korrekcióról, mivel a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is alapvetően optimista.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- árfolyam
- Nikkei
- részvénypiac
- Címkefelhő »
Erősödtek az ázsiai tőzsdék
A szinte pánikszerű hétfői eladási hullám után kedden emelkedtek a vezető ázsiai értéktőzsdék. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,4 százalékos, 37,53 pontos emelkedéssel 10 530 ponton zárt, szerény forgalom mellett. A szélesebb Topix mutató 0,3 százalékkal emelkedett, 969 ponton zárt.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- részvényindex
- Hang Seng
- Címkefelhő »
Olcsóbban utazhatunk a válság miatt
Néhány országban már vannak bizonyos jelei annak, hogy belátható időn belül véget ér, vagy legalábbis enyhül a válság. A mostani válság egyik nagy vesztese az idegenforgalom: a legtöbb nagy fogadó országban 10-15 százalékos visszaesés következett be idén, de akad ennél nagyobb arányú csökkenés is. A válság nyertesei mégis a turisták lehetnek, aki viszont így olcsóbban juthatnak el korábban nem is remélt, egzotikus helyekre.
Könyv készül Boltról
Usain Bolt háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok jamaicai sprinter a jövő hónapban részt vesz egy sanghaji atlétikai viadalon, amelyen 100 méteren fut majd.
- címkék:
- Usain Bolt
- Ázsia
- atlétika
- Címkefelhő »
Tájfun rongálta meg az internetkábeleket
A Tajvanon súlyos pusztítást okozó Morakot tájfun keltette tenger alatti földcsuszamlások több óceán alatt húzódó telekommunikációs kábelt is megrongáltak, amelynek nyomán Ázsia egyes részein akadozik a világháló elérése.
Üzemzavar a tengeralatti netkábelen
Egy Kína és Tajvan között lefektetett vízalatti kommunikációs kábel szerdán megsérült, ami miatt az internetes adatforgalmat más irányba terelték, ami Ázsia dél-keleti részén az elérések lassulását eredményezte.
Feltörekvő piacok feltörekvő tőzsdéi
Már nem a londoni, a New York-i, a párizsi, az amszterdami vagy a brüsszeli börzék szövetségéből létrejött NYSE-Euronext a legértékesebb tőzsde a világon, mivel Hongkong és Sao Pauolo is lekörözte őket.
- címkék:
- Ázsia
- Latin-Amerika
- tőzsde
- Nasdaq
- Címkefelhő »
Ázsia lábalhat ki elsőnek a válságból
Ázsia feltörekvő országaiban az idei évi gazdasági visszaesést követően 2010-ben újra erőteljes lehet a gazdasági növekedés Kuroda Haruhiko, az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) elnöke szerint. Az új növekedési hullámnak Kína lehet a vezető alakja.
- címkék:
- Ázsia
- gazdasági válság
- Címkefelhő »
Ember fertőzhetett sertéseket Kanadában
Írországban, és Olaszország Toszkána régiójában is kimutatták a H1N1 vírust egy beteg szervezetében. Amerikában harminc, Kanadában 21 új esetet jelentettek, Ázsiában megtalálták a második fertőzöttet. Mexikóban 19-re nőtt az igazoltan a H1N1 vírus miatt bekövetkezett halálesetek száma. Lehetséges, hogy Kanadában emberről terjedt sertésekre az új típusú influenza.
Export nélkül összeomlóban Szingapúr gazdasága
Szingapúr 9 százalékos GDP-csökkenésnek néz elébe. Az 1965-ös függetlenedése óta most esett legnagyobbat a nemzeti össztermék. Az adat hátterében a globális recesszió van, ugyanis megszűnnek az exportlehetőségek, pedig Szingapúr elsősorban erre építi növekedését.
- címkék:
- Ázsia
- Szingapúr
- gazdasági válság
- Címkefelhő »
Édesvízi teknősök vándoroltak a meleg sarki óceánon
Egy kréta időszaki teknősmaradvány felveti annak a lehetőségét, hogy az édesvízi csoport képviselői a sarkvidék felmelegedett és kiédesedett vizén keresztül vándoroltak Ázsiából Észak-Amerikába.
Munkanélküli milliók Ázsiában, lassul Kína és Japán
Drasztikusan nő a munkanélküliség Ázsiában, nem kímélve a diplomásokat sem, míg Kína és Japán gazdasága a válság begyűröző hatásaival küzd. Kína a külföldi bankokat akarja kényszeríteni gazdasága segítésére, Japán viszont csak tehetetlenül áll története legnagyobb recessziójával szemben.
- címkék:
- Ázsia
- gazdasági válság
- bank
- Címkefelhő »
Clinton fellépne az emberi jogokért Ázsiában
A külügyminiszterként első külföldi útjára Ázsiába készülő Hillary Clinton kijelentette, hogy fellép az emberi jogok védelmében. Az új miniszter Kínát, Észak-Koreát és Mianmart is megnevezte, mint ahol szükség van a javulásra.
- címkék:
- Hillary Clinton
- Ázsia
- emberi jogok
- Címkefelhő »
Elhagyta a kórházat az indiai kormányfő
Elhagyta vasárnap a kórházat az indiai kormányfő, miután egy héttel ezelőtt szívműtétet hajtottak végre rajta.
- címkék:
- Ázsia
- kórház
- kormányfő
- szívműtét
- Címkefelhő »
Mezszponzort keres a Manchester United
A Manchester United (MU) futballklub a 2010/2011-es szezontól bőkezűbb támogatót találhat az egyesült államokbeli AIG Inc.-nél, amely 19 millió fontot (26,6 millió dollárt) fizet azért, hogy a legendás angol csapat focistái mezükön hordják a logóját - nyilatkozta Philip Townsend, az MU szóvivője a Bloombergnek.
- címkék:
- Ázsia
- dollár
- Premier League
- logo
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Trópusi viharok Madagaszkár partjainál
Az Indiai-óceán térségében jelenleg két aktív trópusi vihar figyelhető meg, mindkettő az Afrika délkeleti partjainál elhelyezkedő Madagaszkár közelében. Az egyelőre még név nélküli, 09S jelű trópusi vihar a szigetország délnyugati részénél helyezkedik el, míg az Eric névre keresztelt vihar az északkeleti partok közelében húzódik.
Egyiptomi hős lett Afrika legjobb focistája a BBC-nél
Az egyiptomi Mohamed Abutrikát választották az elmúlt év legjobb afrikai labdarúgójának a BBC rádió világszolgálatának hallgatói.
- címkék:
- Mohamed Abutrika
- foci
- Ázsia
- BBC
- Afrika
- Címkefelhő »
Elrajtolt az idei Budapest-Bamako mezőnye
Negyvenöt ország vállalkozó kedvű versenyzői indultak Afrikába összesen több mint kétszázötven járművel - elrajtolt a negyedik Budapest-Bamako rali. A 7-8 ezer kilométeres távnak Daewoo Ticóval, mentő- és tűzoltóautókkal, Csepel teherautókkal, Hummerrekkel és francia veterán kocsikkal is nekivágtak.
Elengedték a kalózok a váltságdíjat kifizető dán hajót
A váltságdíj kifizetése után a szomáliai kalózok elengedték azt a dán hajót, amelyet még novemberben fogtak el. A tulajdonos dán vállalat nem árulta el a váltságdíj összegét.
- címkék:
- Ázsia
- hajó
- kalóz
- váltságdíj
- Címkefelhő »
A világ legtisztább városai
A világ legtisztább városainak szubjektív rangsorát több tényező, így az infrastruktúra fejlettsége, a környezetvédelem, a levegő tisztasága és az élhetőség alapján állította fel a Forbes magazin. A helyezettek két kivétellel a földgolyó északi féltekéjén helyezkednek el. A kontinensek versenyében Európa viszi a pálmát 11 várossal, míg Amerika 10, Ausztrália 2, Ázsia pedig 3 díjazottal szerepel a 25-ös listán.
Ázsia csökkenéssel zárt
- címkék:
- Ázsia
- tokiói tőzsde
- csökkenés
- mutató
- Címkefelhő »
Ázsiában javul a helyzet
- címkék:
- Ázsia
- Szingapúr
- kamat
- piac
- előtti állapot
- Címkefelhő »
Végső támadás indult a tamilok ellen
Végső támadás indult a tamil lázadók ellen Srí Lankán - jelentette be a szigetország kormányhadserege. A támadás két nappal azután indul, hogy a kormányerőknek tíz év után sikerült elfoglalniuk a tamilok fővárosát. A szakadárokkal folytatott több évtizedes háború eddig 70 ezer áldozatot követelt.
- címkék:
- Ázsia
- támadás
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
Elfoglalták a tamilok fővárosát Srí Lankán
A Srí Lanka-i kormányhadsereg tíz év után újra el tudta foglalni a tamil lázadók fővárosát - jelentette be a Srí Lanka-i elnök, párját ritkító győzelemnek nevezve a pénteki előrenyomulást. A szakadár tamil tigrisek ezzel legfontosabb támaszpontjukat vesztették el. A szigetországban 1983 óta folyó harcokban eddig csaknem 70 ezren haltak meg.
- címkék:
- Ázsia
- Srí Lanka
- tamil
- Címkefelhő »
�zsia vesztes�gben, Toki� ma z�rva volt
A toki�i �rt�kt�zsde kedden z�rva volt: a cs�sz�r sz�let�snapj�nak �nnepe orsz�gos munkasz�nettel j�r. Az �zsiai piacok kedden harmadik napja vesztettek, keresked�k szerint �v v�gi profitkiv�telben.
Konstanca és Budapest: a kínaiak már dokkolnak
Magyarország számára egyre fontosabbá válhat a jövőben a Fekete-tenger partján lévő román kikötőváros, Konstanca (Constanta). Az itteni fejlesztések elsősorban Kelet-Ázsia és Európa kereskedelmét lendíthetik fel. Konstanca fejlődése áttételesen Magyarország számára is hasznos lehet, hiszen az itt kirakott kínai áruk vasúton rajtunk keresztül juthatnak el Nyugat-Európába.
Ezrek emlékeztek a cunami áldozataira
Ezrek emlékeztek meg Ázsiában a négy évvel ezelőtti szökőár áldozatairól. A tengerparton gyászolták a cunamiban meghalt indonéziai áldozatokat, Srí Lankán két percre megállt az élet.
- címkék:
- Ázsia
- szökőár
- Délkelet-Ázsia
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Megközelítette az egymilliárdot az éhezők száma
Megközelített az egymilliárdot azoknak a száma, akik nem jutnak minden nap megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez - jelentette az ENSZ élelmezésért felelős szervezete. Ázsiában él a legtöbb éhező, de Afrikában a legrosszabb a helyzet, ahol minden harmadik ember éhezik nap mint nap.
- címkék:
- Ázsia
- Afrika
- Kongó
- élelmiszer
- éhező
- élelmezés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Exportcégek miatt lett piros a Nikkei
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 1 százalékkal esett annak hatására, hogy az exportőr cégek jegyzése esett a kedvezőtlen globális gazdasági kilátások miatt. A Nippon Oil konszern fuzionálási híre sem tudta ellensúlyozni a negatív hatásokat.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- exportőr
- Címkefelhő »
Meredek tőzsdei esések Ázsiában
Szinte ledózerolta az ázsiai tőzsdéket a tegnap elkezdődött negatív hangulat. A kiváltó okok közt található a nyersanyag-kitermelő és az olajipari cégek rossz szereplése, a feldolgozóipari beszerzőmenedzser-indexek előrejelzései és a túl erős jen-árfolyam, amely a japán exportőröknek volt fájdalmas.
Felébredtek a bikák Ázsiában
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken háromheti mélypontra süllyedt, majd visszafordult a lejtőről, háromnapi veszteségsorozat után némi nyereséggel végzett.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- Nikkei
- nyereség
- Címkefelhő »
Keleten is felfedezik a magyar ingatlanokat
Változóban van a Magyarországon lakást, házat vásároló külföldi vevőkör összetétele. A közvetítők szerint a fővárosból elillant brit és spanyol kisbefektetők helyére keletebbről érkeznek érdeklődők, noha közel sem ugyanannyian. Észak-Pest új építésű lakásaiban még indiaiak is látnak fantáziát.
Tömeges elbocsátás hírére zuhant Ázsia
Közel három százalékos gyengüléssel fejezte be a keddi napot a Nikkei index. Felerősödtek az amerikai gazdaságot övező aggodalmak azután, hogy a Citigroup 53 ezer állás felszámolását jelentette be. A Nikkei indexre nyomást gyakorolt az is, hogy a többi ázsiai piacon is estek a jegyzések.
Idén feleződhet a Nikkei
A szerdainál is nagyobbat esett a tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön, együtt az ázsiai piacok többségével. A vezető japán index, a Nikkei 456,87 pontos, azaz 5,25 százalékos veszteséggel 8238,64 ponton zárt, 46,18 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- piac
- Nikkei
- Címkefelhő »
Nem kér Srí Lanka a tamil tigrisek tűzszünetéből
Nem fogadta el a tamil lázadók tűzszüneti ajánlatát a Srí Lankai kormány. A hindu tamilok függetlenségéért küzdő "tamil tigrisek" azt mondják, mindig is tűzszünetet akartak a buddhista kormánnyal, a kormány szerint viszont csak időt akarnak nyerni, hogy rendezzék soraikat.
- címkék:
- Ázsia
- tűzszünet
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Londonban esést várnak
Elemzők szerint az európai tőzsdeindexek az Amerikában és Ázsiában kialakult eladói nyomásnak megfelelően a negatív tartomány felé veszik az irányt.Kedvező ugyanakkor, hogy péntek reggel a New York-i határidős mutatók pluszban voltak.