Csepel SC

címke rss
Közel volt a halálhoz és kis híján hajléktalan lett a korábbi magyar válogatott focikapus

Közel volt a halálhoz és kis híján hajléktalan lett a korábbi magyar válogatott focikapus

A Hadak útján. Mint egy huszár főhadnagy, úgy vágtatott végig élete útján Kovács Attila. Kisebb-nagyobb győzelmes csaták közben kapott fizikai és lelki sebeket. Kész csoda, hogy még él. Kész csoda, hogy az egykori hétszeres válogatott kapus most boldogan él.

A Csepel SC Alapítvány már tárgyal a klubokkal, felméri a leromlott létesítményeket

Archívum2020.12.12, 08:26

Az új tulajdonba került Csepel Sport Club Alapítvány vezetői az egykori sikeregyesület újjáépítése érdekében a jelenleg működő csepeli klubokkal tárgyalnak, illetve a leromlott állagú sporttelep állapotát mérik fel.

Az őszi csodacsapat tavasszal már bundázott

Archívum2020.05.08, 23:15

17 fordulón keresztül futott versenyt a nyolcvanas évek legerősebb labdarúgócsapatával, a Rába ETO-val a Csepel. Az 1982-83-as szezon őszi bajnoka a vasgyári együttes lett, amely tavasszal nem bírta el a rá nehezedő nyomást, ráadásul a bajnokság végén egy bundameccsen a Fradi ellen úgy fejezte be a szezont, hogy még a dobogóról is lecsúszott. A Csepel csodaősze nem sokat ért a megegyezéses meccsekkel terhelt szezonban.

Ma ez már hihetetlen: BEK-elődöntőbe jutott a Csepel

Archívum2020.03.26, 07:03

50 évvel ezelőtt, 1970. március 25-én a Csepel férfi röplabdacsapata 3-0-ra nyert a lengyel Legia ellen és ezzel bejutott a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe. Mai ésszel ez felfoghatatlan. A magyar csapat legjobbja Buzek László volt. Ez a siker címlapsztori volt a Népsport 1970. március 26-i kiadásában. Retrosport naptárunk következő fejezete.

Csepelre nem tud átköltözni a Fradi

Archívum2012.01.20, 13:46

A csepeli stadionban valószínűleg nem játszhat a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros azon időszak alatt, amíg felépítik majd az új Albert-stadiont.

"Mintha világbajnokságon lettünk volna" - kalandos focitornát nyert a Csepel Palesztinában

Archívum2011.05.26, 18:53

Joseph Blatter FIFA-elnökkel fotózkodott, és Mahmúd Abbász miniszterelnökkel teázott a harmadosztályú Csepel FC, amely a szerencsének is köszönhetően és pszichológia trükköket is bevetve nemzetközi futballtornát nyert Palesztinában. Az Európát képviselő magyarokat sztárként kezelték, rendőri felvezetéssel mentek a meccsekre, rajongók és autogramvadászok lestek rájuk, a térség bajnokcsapatai pedig csepeli labdarúgókkal erősítenének.  

Elrajtolt az idei Budapest-Bamako mezőnye

Archívum2009.01.17, 18:09

Negyvenöt ország vállalkozó kedvű versenyzői indultak Afrikába összesen több mint kétszázötven járművel - elrajtolt a negyedik Budapest-Bamako rali. A 7-8 ezer kilométeres távnak Daewoo Ticóval, mentő- és tűzoltóautókkal, Csepel teherautókkal, Hummerrekkel és francia veterán kocsikkal is nekivágtak.

Elhunyt Policsányi István, KEK-ezüstérmes röplabdázó

Archívum2008.09.01, 08:38

Életének 63. évében elhunyt Policsányi István, a Csepel SC hatszoros bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, KEK-ezüstérmes röplabdázója, aki pályafutása végén Szolnokon is játszott.

Sportingatlanokról, kórházról szavaztatna a csepeli Fidesz

Archívum2008.06.16, 16:35

Három témában kezdeményez helyi népszavazást a Fidesz Csepelen. Az ellenzéki párt a Csepel SC ingatlanainak, a Ráckevei-Soroksári-Duna-partnak és a Weiss Manfréd Kórháznak az ügyében kérdezné meg az emberek véleményét. 

Az FTC-mintát követnék Csepelen

Archívum2008.02.18, 11:04

Az FTC ingatlanainak értékesítéséhez hasonló módon oldaná meg a XXI. kerületi Béke téri sportlétesítmény helyzetét az üzemeltető Csepel SC Alapítvány - derül ki a szervezet hétfői közleményéből. A Zárai László vezette alapítvány már 2007. novemberében megkezdte a 96 éve sporttelepként működő terület hasznosítási programjának kidolgozását az Ecorys Magyarország Kft. segítségével.

Előző
Következő