arány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Európai Unió
- Népszabadság
- MSZP
- munkanélküliség
- legfrissebb
- legrégebbi
Elsöprő győzelmet aratott a csalással vádolt Mubarak
Több mint 80 százalékot szerzett az első többindulós egyiptomi elnökválasztáson Hoszni Mubarak elnök az előzetes eredmények alapján. A szavazáson ugyanakkor igen alacsony részvételi arányt regisztráltak, az állami szervek szerint a szavazók 30, független megfigyelők szerint alig 15 százaléka járult az urnákhoz. Mubarak kihívói csalást emlegetnek.
Külön válik Gyöngyöstől Mátrafüred
A vasárnapi népszavazáson 61,1 százalékos arányban úgy döntöttek a Mátrafürediek, hogy közigazgatásilag különválnak Gyöngyöstől. A szavazással összesen hat, eddig Gyöngyöshöz tartozó település határozott a válás mellett, amelyre ugyanakkor csak 2010-ben kerül sor.
- címkék:
- Gyöngyös
- Mátrafüred
- válás
- arány
- népszavazás
- Címkefelhő »
Közepes az érdeklődés az algériai népszavazáson
A részvételi arány 65,15 százalékos volt az Abdel-Azíz Buteflika elnök nemzeti megbékélési chartájáról tartott algériai népszavazáson, helyi idő szerint 17 órakor (közép-európai idő szerint 18 órakor) - közölte az észak-afrikai arab ország belügyminisztériuma. Az első, nem hivatalos eredményeket helyi idő szerint éjfél körülre várják.
A kockázati tőke közepesen szereti hazánkat
A kockázati- és magántőke-befektetések GDP-hez mért 0,119 százalékos arányával Magyarország 2004-ben megelőzte az összes régióbeli országot. Bár ez az arány az európai átlagnak csupán a harmada, Magyarország olyan piacokat is maga mögé utasított, mint az olasz, a belga, a svájci, az osztrák vagy a görög.
- címkék:
- Magyarország
- piac
- kockázati tőke
- arány
- GDP
- Címkefelhő »
A magyarokat nem zavarja az igazoltatás
A magyarok döntő többsége egyetért, sőt támogatná a fokozott rendőrségi igazoltatásokat a közterületeken - derül ki a Tárki közvélemény-kutató intézet felméréséből. Legnagyobb arányban a diszkókban tartott rendszeres razziákkal értenek egyet a magyarok, de ettől alig marad el a közterek, a pályaudvarok, az aluljárók és az autósok fokozott igazoltatását támogatók aránya sem.
- címkék:
- igazoltatás
- közterület
- arány
- TÁRKI
- rendőrség
- Címkefelhő »
Egyre több cég vesz részt az e-gazdaságban
Növekszik azon cégek aránya, akik valamilyen formában részt vesznek az elektronikus kereskedelemben - derül ki egy internet-gazdaságról készült felmérésből. A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - elkészítette negyedéves felmérését a vállalati internet-használati szokásokról, a hazai elektronikus gazdaság fejlődéséről.
Karrier női politikusként: lemaradva Európától
Magyarországon az európai országok közül az egyik legnehezebb nőként a politikában karriert befutni. Az EU tagországai közül csak Görögországban alacsonyabb (6 százalék) a női parlamenti képviselők aránya, ami nálunk 9 százalék. 1990 óta a lengyel és a cseh politikában is nőtt a hölgyek száma hasonló szintről indulva, míg nálunk tizenöt éve nincs pozitív változás.
A többség a váratlan kiadásokra spórolna
A teljes lakosságon belül kis mértékben csökkent a megtakarításokkal rendelkezők aránya - olvasható a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki közleményében. A jelentés szerint legtöbben a váratlan kiadások fedezetére gyűjtenek.
Barátaink ajánlása alapján kötünk biztosítást
A magyar lakosság legnagyobb arányban továbbra is a barátok, illetve ismerősök ajánlása alapján dönt arról, hogy mely biztosítóval kössön megállapodást - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből.
Kimaradnak a nők az egyéni körzetekből
A 2006-os választáson sem indítanak lényegesen több nőt az egyéni választókerületekben a nagyobb pártok. Az MSZP 19, a Fidesz pedig mindössze 8 női jelöltet állít a 176 választókörzetben. Bár az országos és területi listákkal még változhatnak az arányok, de valószínűnek látszik, hogy a következő ciklusban sem lesz sokkal több nő az Országgyűlésben, mint korábban. Pedig európai viszonylatban továbbra is rosszul állunk a nők parlamenti képviseletét tekintve.