ápolónõ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- krimi
- kékfény
- egészségügy
- bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vádat emeltek egy ápolónõ ellen, aki édesanyját próbálta megölni
Vádat emeltek egy édesanyját megölni próbáló ápolónõ ellen Heves vármegyében - közölte a vármegyei fõügyészség helyettes szóvivõje pénteken az MTI-vel.
Egy csaló nõ akart betegeket gyógyítani, pedig nem is ért hozzá, életveszélyben lehettek volna
Hamis papírokkal akart ápolónõként dolgozni egy noszlopi nõ egy kórházban. Most eljárás indult ellene.
- címkék:
- rendõrség
- krimi
- ápolónõ
- hamis iratok
- Címkefelhõ »
Hagyta meghalni az anyósát egy nõ
Egy Baranya megyei nõ hagyta meghalni az anyósát, amiben segített neki az asszony gondozója is. A nõ többször elmondta az ápolónõnek, hogy jobb lenne neki, ha az anyósa meghalna. Az ápolónõ felvette ezeket a beszélgetéseket, amivel aztán megzsarolta a nõt az asszony halála után.
- címkék:
- zsarolás
- ügyészség
- gyilkosság
- ápolónõ
- anyós
- Címkefelhõ »
Fél napon át bántott egy egyetemista lányt egy szexuális ragadozó
A 28 éves birminghami Troy Maurice áprilisban betört egy fiatal egyetemista lányhoz Londonban, majd 12 órán keresztül fogva tartotta saját lakásán, és közben folyamatosan szexuálisan zaklatta. Egy hónappal korábban egy ápolónõt molesztált. Hátulról támadt rá a mosókonyhában - írja a DailyStar.
Hét újszülöttet meggyilkolt és tíz másik babát is megpróbált megölni egy ápolónõ
Hétfõn tartották annak a brit nõvérnek a bírósági tárgyalását, aki 2015 és 2016 között 7 újszülöttet gyilkolt meg és további 10 baba ellen követett el gyilkossági kísérletet. A kicsik közül volt, akit gyógyulása után is még többször megpróbált megölni.
Találkozott Istennel az 52 éves asszony, mialatt kómában volt a kórházban: ezt mondta neki az Úr
Penny Wittbordt 2014-ben került kómába, miután súlyos allergiás reakciót váltott ki a kagyló, amit megevett. Szerencsére sikeresen felépült belõle, azonban azt állítja, hogy mikor élet és halál között volt, találkozott Istennel.
- címkék:
- Isten
- kóma
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Újabb szörnyûségek derültek ki a csecsemõgyilkos ápolóról
Tovább folytatódik a 32 éves brit ápolónõ pere, akit hét csecsemõ meggyilkolásával és tíz másik csecsemõ meggyilkolásának kísérletével vádolnak.
Vérfagyasztó részletek derültek ki a brit csecsemõgyilkos nõvérrõl
Lucy Letby öt fiú- és két lánycsecsemõt ölt meg az újszülöttosztályon, ahol dolgozott. Hármasikrek is kerültek a kezei közé, közülük kettõt megölt. Volt egy koraszülött kislány, akit negyedik próbálkozásra sikerült meggyilkolnia, ezután mosolyogva beszélt a szülõkkel. A kegyetlen ápolónõ további tíz csecsemõt is meg akart gyilkolni, ám nem járt sikerrel. A tárgyalás megkezdõdött az ügyben, a nõ tagadja a vádakat.
Sorra végezte ki az újszülötteket egy kegyetlen ápolónõ
A 32 éves ápolónõ, Lucy Letby egy év alatt öt fiú- és két lánycsecsemõt ölt meg, ezenkívül további öt fiút és öt kislányt próbált meggyilkolni a vád szerint. A nõ egyelõre mindent tagad.
Rátámadtak egy ápolónõre a balassagyarmati kórházban
Közfeladatot ellátó személy elleni erõszakkal vádol a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 17 éves fiút, aki a kórházban megütött egy ápolónõt.
Az egyik ápolónõt súlyosan megsebesítette, a másikat majdnem megölte egy beteg a szentesi kórházban
Szerda hajnalban egy külföldi beteg a Szentesen kórházban zavart állapotban kitört egy ablakot és az üvegdarabokkal két ápolónõt is megsebesített – írja a a Szentesi hírek. Az egyik épolónõ sérülése életveszélyes volt.
- címkék:
- kórház
- krimi
- ablak
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Majdnem megölte volt párját egy férfi Székesfehérváron
A Fejér megyei rendõrök gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak azzal a 40 éves székesfehérvári férfival szemben, aki késsel támadt volt párjára annak munkahelyén.
Szörnyû tragédia: halálba zuhant a frissdiplomás ápolónõ a kalandparkban
A 23 éves nõ épp csak lediplomázott, amikor megtörtént a tragédia. Szerelme és barátai szeme láttára zuhant a mélybe egy brazíliai kalandparkban.
- címkék:
- baleset
- halál
- ápolónõ
- tragédia
- kalandpark
- Címkefelhõ »
Ápolónõbõl lett pornókirálynõ a szõke szépség: imádja a munkáját - Fotó (18+)
A most 26 éves Megan Rox 19 éves korától kezdett el dolgozni az egészségügyben, akinek egy Instagramon kapott üzenet teljesen megváltoztatta az életét.
- címkék:
- pornó
- karrier
- felnõtt
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Ápolónõbõl erotikus modell: egy Instagramon kapott random üzenet változtatta meg a nõvérke életét
A világjárvány mentálisan megviselte a fiatal nõvérkét, ezért egy ideje már szakmaváltáson gondolkodott, amikor véletlenszerû üzenetet kapott egy felnõtt kategóriás csatornától.
Késsel szúrta meg az ápolóját egy nõ egy miskolci kórházban
Késsel szúrta meg ápolónõjét egy 70 éves, kóros elmeállapotú nõ egy miskolci kórházban, közfeladatot ellátó személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erõszak és súlyos testi sértés bûntette miatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Miskolci Járási Ügyészség kedden az MTI-t.
- címkék:
- kórház
- késelés
- kés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Négy úszó erõszakolt meg egy ápolónõt: elõzetes letartóztatásba kerültek (18+)
Négy indiai úszó megerõszakolt egy kórházi ápolónõt. Az egyikük elkábította a nõt a randijukon.
- címkék:
- erõszak
- felnõtt
- úszó
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Ápolónõbõl pornósztár: Napi egymilliót keres a kórházat otthagyó többgyermekes anyuka (18+)
Sokáig kórházban dolgozott, minden vágya az volt, hogy ápolónõ legyen és segíthessen a betegeken. A fizetésébõl azonban nem tudott megélni, ezért olyan szakmát választott, amibõl el tudja tartani a gyermekeit.
Sokkoló: a "halál angyalaként" elhíresült brit ápolónõ nyolc csecsemõt ölt meg
Lucy Letby nõvért nyolc csecsemõ meggyilkolásával, valamint további 10 kisbaba meggyilkolásának kísérletével vádolják.
Szörnyû tragédia: Belehalt a koronavírusba a háromgyerekes ápolónõ
A legnagyobb veszélyben azok vannak, akik a frontvonalban harcolnak a járvány ellen. Emberek millióinak életét mentik meg nap mint a nap az ápolónõk és orvosok, ám van, amikor pont saját magukon nem tudnak már segíteni.
Durván visszaélt idõs, beteg gondozottja bizalmával egy nõ
Több, mint hét év börtönt is kaphat az az 54 éves nõ, aki ápolónõnek adta ki magát, és miután egy beteg, mozgáskorlátozott asszony bizalmát elnyerte, éveken keresztül károsította meg.
Megszólalt az ápolónõ, aki miatt összecserélték a babákat Hódmezõvásárhelyen
Óriási port kavart az elmúlt napokban a hír, ami szerint összecseréltek két csecsemõt a hódmezõvásárhelyi kórházban. Most megszólalt az ápolónõ, aki óriási hibát vétett.
- címkék:
- kórház
- csecsemõ
- hiba
- ápolónõ
- összecserélés
- Címkefelhõ »
A dögös ápolónõ megmutatta kebleit, emiatt nem tarthatta meg az állását (18+)
A szexi ápolónõ olyan képeket posztolt magáról, amelyeken kipakolta gyönyörû melleit. Ezt nem nézték jó szemmel a munkahelyén, ezért nem tarthatta meg állását a kórházban.
Rémálmok gyötörték, ezért otthagyta az ápolónõi pályát és fõállású hercegnõ lett Lydia
Lydia a koronavírus-járvány okozta extra terhelés miatt döntött úgy, elhagyja az ápolónõi pályát, és valami másból fog megélni.
- címkék:
- rémálom
- hercegnõ
- nõvér
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Sóoldatot adott be koronavírus-vakcina helyett egy németországi nõvér
Az észak-németországi hatóságok több ezer embert kerestek fel, hogy kapjanak újra koronavírus vakcinát, miután egy rendõrségi vizsgálat megállapította, hogy a Vöröskereszt egyik ápolónõje nagy valószínûséggel sóoldattal injekciózhatta be õket vakcina helyett - írta meg a The Guardian.
Vesztegetési ügy miatt nyomoznak egy budapesti fõnõvér ellen
A 45 éves nõt a rendõrök gyanúsítottként hallgatták ki.
Lepellel letakarva, bevásárlókocsiban vihették el a meggyilkolt nõ holttestét - videó
Egy bevásárlókocsin vihették el a decemberben meggyilkolt Diána holttestét. A 48 éves ápolónõt Németországban verték halálra. A gyilkos után hajtóvadászatot indítottak, õt azóta is keresi a német rendõrség. Most egy videót tettek közzé, amin az látszik, hogy egy maszkos férfi egy bevásárlókocsit tol egy parkolóházban, ami egy lepellel van letakarva. Azt gyanítják, az alatt lehetett a nõ holtteste - írja a tenyek.hu.
Kitálalt Maradona ápolónõje: "Megölték Diegót"
Hamarosan elérkezik a tárgyalás napja Diego Maradona halálával kapcsolatban. Az ügyvédje után most a futballista ápolónõje is megszólalt, aki azok közé a vádlottak közé tartozik, akiket 8 és 25 év közötti börtönbüntetés fenyeget.
- címkék:
- Diego Maradona
- halál
- vallomás
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Stabil az állapota a megkéselt ápolónõnek
Már stabil az állapota annak a nõvérnek, akit egy nyugdíjas késelt meg egy miskolci kórházban, miután az ápoló ellátta. Nemcsak a rendõrség indított nyomozást a nõ ellen, a kórházban is belsõ vizsgálat indult az ügyben.
- címkék:
- Miskolc
- késelés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Megkéseltek egy ápolónõt egy miskolci kórházban
A miskolci rendõrök közfeladatot ellátó személy elleni erõszak és testi sértés miatt nyomoznak egy 69 éves nõvel szemben.
Megölt négy embert egy ápolónõ egy német klinikán
Két férfit és két nõt ölt meg egy 51 éves ápolónõ a postdami Oberlin klinikán, ahol fogyatékkal élõket kezeltek. Egy ötödik beteg súlyosan megsérült, de õ túlélte a támadást - írja a Bild.de.
- címkék:
- klinika
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Innentõl egészen másképp nézek az ápolónõkre - Egy hét a kórházban engem is megváltoztatott
Nem értettem (helyesebben, inkább nem érdekelt) hogy a koronavírus-járvány elsõ hulláma alatt miért is tapsolunk esténként az ápolónõknek, de amióta kórházban voltam, szívem szerint kezet is csókolnék nekik. Egészen más testközelbõl a munkájuk, mint amit elképzelni tudunk egyáltalán: én biztosan soha nem lennék képes ennyi türelemre, mint amit náluk láttam.
- címkék:
- kórház
- munka
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Ápolónõ volt, váltott, most webkamerán mutogatja testét a fiatal nõ: vad dolgokat is bevállal a pénzért
Tíz évig dolgozott ápolónõként Cora S., végül megelégelte, hogy nem becsülik meg eléggé a munkáját és úgy döntött, hogy szakmát vált. Jelenleg modellként keresi a kenyerét és egy percig nem bánta meg, hogy változtatott.
A legendás sorozatgyilkos története: Az egész családját megmérgezte a kedves arcú ápolónõ és édesanya
A jóindulatúnak és elbüvölõnek látszó édesanya és ápolónõ, Mary Ann Cotton valójában egy igazi pszichopata, aki egész családjával képes volt megmérgezni. Végül 40 évesen felakasztották.
Szívmelengetõ pillanat, ahogy az angol ápolónõ 9 hét után újra magához ölelheti gyermekeit
Kossuth Lajos legfiatalabb húga, akinek híre még Amerikába is eljutott
A Kossuth család életébe már jóval a szabadságharc elõtt beleszólt a történelem és noha Kossuth Lajos legkisebb húgának a neve nem olyan ismert, mint bátyjáé, Zsuzsanna a testvére révén igen fiatalon megismerkedett korának égetõ problémáival. Miközben más fiatal lányok báloztak, õ inkább bátyja „titoknokaként" szorgoskodott. 1817. február 19-én, 203 éve született Kossuth Zsuzsanna, aki saját korát megelõzve, elsõként hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét.
A szomszéd magára íratta a haldokló asszony házát
Átverve és megalázva érzi magát a férfi, aki több mint tíz éven át gondozta egyedül élõ, szeretett nagynénjét, Rozika nénit, mégis, az örökség a szomszédasszonyra szállt. Szûcs József feljelentést tett, mert szerinte a szomszéd kihasználta az idõs asszony gyenge állapotát, majd egy ügyvéd segítségével átjátszotta saját nevére Rozika néni minden vagyonát – írja a Ripost.
- címkék:
- krimi
- örökség
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Kiutasítottak az országból egy ápolónõre támadó szlovák férfit
Egy részeg szlovák férfi a Balaton Soundon ököllel arcul ütött egy ápolónõt, ezért a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és kiutasította Magyarországról - közölte a Somogy Megyei Fõügyészség.
- címkék:
- Balaton Sound
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Pórul járhat a fiatal ápolónõ, aki egy tinédzserrel szexelt
Eltilthatják a munkájától azt a 26 éves, skót Kayleigh Martint, aki szociális gondozó és ápolónõ végzettsége ellenére kalandba keveredett egy nála tíz évvel fiatalabb kamasszal. Az ápolónõt rajtakapták, amikor a fiúval szexelt - írja a Mirror.
Hat éve van az Iszlám Állam fogságában egy új-zélandi ápolónõ
Elrabolták, és évek óta fogságban tartják az Iszlám Állam tagjai Szíriában a vöröskereszt egyik munkatársát, egy új-zélandi ápolónõt - hozta nyilvánosságra a nemzetközi vöröskereszt.
Felfüggesztették Stephen Hawking egykori ápolónõjét, Patricia Dowdyt
Felfüggesztették Stephen Hawking egykori ápolónõjét, Patricia Dowdyt.
Ápolónõ lett a Barátok közt korábbi sztárjából, Németh Franciskából
Ápolónõ lett a Barátok közt korábbi sztárjából, Németh Franciskából.
Jogerõsen is felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgezõ pécsi ápolónõt
Jogerõsen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónõt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte a kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság hétfõn az MTI-vel.
Nem kell börtönbe vonulnia a kolléganõit bedrogozó pécsi ápolónõnek
A nõ 2015-tõl dolgozott ápolónõként a pécsi klinikán a súlyos agysérültek rehabilitációs osztályán. Ott hozzájutott pszichiátriai gyógyszerekhez, amelyekbõl öt kollégája kávéjába, illetve vizébe is tett. Mindezt azért tette, hogy megnézze, hogy annak milyen hatása lesz.
- címkék:
- krimi
- drog
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Megalázták az ápolók a kórházban azt az anyukát, aki nem borotválta le nemi szervét
Szülés után aláztak meg egy nõt: a szeméremszõrzetét kritizálták az ápolók.
Vádat emeltek a pécsi ápolónõ ellen, aki mérgezte kollégáit
Könnyû testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónõ ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.
Évekig mérgezte kollégáit egy pécsi ápolónõ
Könnyû testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónõ ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit.
Ezt az öt dolgot bánja a legtöbb haldokló
Egy súlyos betegekkel foglalkozó ápolónõ írt arról, mely dolgokat bán a legtöbb haldokló. Egyiknek sincs köze a pénzhez, vagy luxuscikkekhez.
- címkék:
- haldoklás
- megbánás
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Halálos vírus ölt meg egy családot és egy ápolónõt
Gyógyíthatatlan és halálos vírus terjed India déli részén. Tíz ember belehalt a fertõzésbe.
Négy év alatt 65 százalékkal nõ az ápolók bére
A béremelésekkel, a különbözõ ápolói ösztöndíjrendszerekkel és a munkakörülmények javításával kívánja a kormány megbecsülni az ápolók munkáját - mondta az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ápolók nemzetközi napja alkalmából szombaton Budapesten újságíróknak.
- címkék:
- Rétvári Bence
- egészségügy
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Õ a világszexibb ápolónõje, bolondul érte az internet: fotó
Elképesztõ formában van az a szõke bombázó, aki hivatásos ápolónõként dolgozik. Megõrül érte az internet.
- címkék:
- lauren drain
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Majka ápolónõnek öltözött - Fotó!
Úgy tûnik, Majka megelégelte a rappelést és egy sokkal nemesebb hivatást választott magának: ápolónak állt, pontosabban ápolónõnek!
- címkék:
- Majka
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Magasabb bért kapnak a honosított diplomájú ápolónõk
Bérfeszültséget okozhat az egészségügyben az Ukrajnából és Szerbiából remélt szakemberek foglalkoztatása - olvasható a Népszava szombati számában.
- címkék:
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Szörnyû! Ápolónõ verte meg a beteg kisfiút - videó
Sokkos állapotban hívta egy pár a rendõrséget, miután megnézték a rejtett kamerán keresztül, hogy mi zajlik az otthonukban.
- címkék:
- ápolónõ
- beteg gyermek
- Címkefelhõ »
Meg akarta mérgezni kollégáit egy ápolónõ Pécsen
Súlyos testi sértéssel gyanúsítja a rendõrség a pécsi kórház egyik ápolónõjét, aki a nyomozók szerint meg akarta mérgezni kollégáit. A 30 éves nõ több esetben mérgezõ hatású anyagot tett az osztályán dolgozó kollégái italába, többen rosszul is lettek.
- címkék:
- mérgezés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Meg akarta ölni kollégáit egy pécsi ápolónõ
Súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás egy pécsi kórház ápolónõje ellen, aki a nyomozók szerint meg akarta mérgezni a kollégáit - írta meg a hirado.hu.
26 éves ápolónõ zaklatott szexuálisan egy 100 éves bácsit
Az idõs embereket ápoló, 26 éves nõt letartóztatták, miután kikerült egy videó arról, ahogy egy 100 éves bácsinak adott öltáncot a férfi akarata ellenére.
Sztárhalloween: Iszak Eszti zombiápolónõként szexizik
Azt már csokorba szedtük, hogyan készülnek a halloweenre a külföldi sztárok. De persze a magyar celebek sem maradhatnak ki.
- címkék:
- Iszak Eszter
- zombi
- mûsorvezetõ
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Rákbetegnek hitték az anorexiás lányt, ez mentette meg a haláltól
Kat Manzullo már mindössze 38 kilót nyomott, amikor kórházba került. A 27 éves fiatal nõ az intézményben dolgozó ápolónõ keresetlen szavainak köszönheti, hogy változtatott, és nem halt bele anorexiájába.
„Kicsit olyan ez, mint a Vészhelyzetben” – A pózolás helyett az ápolónõi pályát választotta a modell
Németh Franciska harmincévesen jutott el arra a szintre, hogy hajlandó lenne modellkarrierjét teljesen háttérbe szorítani és gyerekkori álmának szentelni minden figyelmét. A lány ápolónõként akar érvényesülni a jövõben, mesélt a Vészhelyzet-szerû szituációkról, a burnoutról és a két hivatás kontrasztjáról is.
Eltüntetnék szem elõl a fekete ruhás ápolónõt
Avart gyûjtött a csepeli strandon a fekete ruhás ápolónõ: Sándor Mária közérdekû munkával törleszt, amiért társaival elfoglalták az Erzsébet hidat. A kamerákat legszívesebben eltüntették volna a gereblyézõ nõvér közelébõl, aki elsõ nap alig jutott munkához.
Börtönbe került Bobbi Kristina Brown ápolója
Személyazonossággal való visszaélés miatt tartóztatták le Taiwo Bolatito Sobamowót, aki Whitney Houston tavaly nyáron elhunyt lányát gondozta utolsó heteiben.
Undorító! Halott menyétet talált az elõrecsomagolt salátájában egy ápolónõ
Rifat Asghar érthetõ módon egy ideig nem szívesen enne salátát, az elõrecsomagolt ebédekrõl pedig végleg le is mondott.
Kórházi ápolónõt bántalmaztak
Elfogtak a berettyóújfalui rendõrök egy fiatal férfit, aki a gyanú szerint a helyi kórházban a földre lökte az õt ellátó ápolónõt.
A félelem fojtja meg a kórházakat
A kórházigazgató a kormánytól, a nõvér az igazgatótól fél, ezért rothad szét következmények nélkül az egészségügy rendszere, ezért nincs elég forrás, eszköz és dolgozó a vegetáló intézményekben. A fekete ruhás ápolóknak elegük lett a rettegésbõl, az egész országot szeretnék mozgósítani.
Tombolt, mert kiengedték a pszichiátriáról
Két ápolónõt is megvert egy pszichiátriai beteg, mert el akarták küldeni a tatabányai kórházból.
Szexi ápolóként pózol Bencsik Tamara - Dögös fotó!
A Megasztár egykori versenyzõje halloweenkor egy ápolónõ egyenruhájába bújt, mely láttán több kommentelõ is megjegyezte, hogy szívesen lenne a betege.
- címkék:
- Bencsik Tamara
- Halloween
- fotó
- ápolónõ
- jelmez
- Címkefelhõ »
Tragédia! A nyolcadikról ugrott ki egy ápolónõ Karcagon
Borzalmas tragédia történt csütörtök délután a karcagi kórházban, melynek nyolcadik emeletérõl vetette le magát egy 42 éves ápolónõ. A helyszínen életét vesztette.
Nem lesz az egészségügyben életpályamodell
Az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különbözõ foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen. Az orvosok és a szakdolgozók esetében külön-külön kell megállapodni, ami egy hosszú távú bérmegállapodást jelentene, mondta Zombor Gábor az egészségügyért felelõs államtitkár.
Kétszer fizetünk az egészségünkért
Már nemcsak az állami egészségügyben dolgozó nõvérek és orvosok kongatják meg a vészharangot, de a magánorvosok is az egészségügyi politikától várnak válaszokat.
Úgy elmennénk, ha tehetnénk
Kétszer annyian hagynák el az országot, mint tavaly, 22 éve nem volt ilyen magas a lakosság kivándorlási kedve - derült ki egy felmérésbõl. Hatmilliárd forintnyi közpénzt költött eddig a kormány konzultációkra, az Európai Unió pedig vizsgálja a Felcsútra tervezett kisvasút ügyét. Béreik miatt tüntettek Budapesten az ápolónõk. Ez történt a héten.
Egy Big Mac sem jön ki az ápolói órabérbõl
Világviszonylatban is rendkívül alacsony az ápolók fizetése Magyarországon: nettó órabérükbõl egy Big Mac-et sem tudnak venni. Ugyanazért a munkáért másutt háromszor annyit kereshetnek.
- címkék:
- tüntetés
- egészségügy
- ápoló
- nõvér
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Pénzesõ hullhat az ápolók ölébe
Zombor Gábor államtitkár szerint meg kell változtatni azt a rendszert, amelyben az egészségügyi dolgozóknak akár fél évig is várniuk kell a túlórapénzükre. Az államtitkár errõl az M1 aktuális csatornáján beszélt.
- címkék:
- Zombor Gábor
- egészségügy
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
A rokkant ápoló már nem kell a Honvédkórháznak
Munkájába belerokkant ápolónõt rúgott ki a Honvédkórház. A két gyermekét egyedül nevelõ asszonyt sehova sem veszik fel, adósságai miatt bármikor az utcára kerülhet a család. Az egyetlen esély, ha a biztosító fizet, de erre egy éve hiába várnak – mondta Fodor Krisztina, aki végsõ kétségbeesésében fordult az Origóhoz.
Kiengedték a kórházból az ebolával kezelt skót ápolónõt
Válságos állapotban az ebolás skót ápolónõ
Egyre rosszabb állapotban van az korábban Sierra Leonéban dolgozó skót ápolónõ, akin kedden jelentkeztek az ebola kezdeti tünetei. Kísérleti gyógyszerrel és az ebolát túlélõk vérplazmájával kezelik.
Kiengedték a kórházból az ebolás ápolónõt
Egy hónapos kezelés után kiengedték a kórházból Teresa Romero spanyol ápolónõt, aki ebolával fertõzõdött meg, miközben ellátott egy beteget.
- címkék:
- ebola
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Januárra készül el az Ebola elleni oltóanyag
A vírust túlélõk vérébõl nyerik ki az ellenszert, majd használják fel a betegek gyógyításához.
38 beteget ölhetett meg egy olasz ápolónõ
Egy ápolására bízott beteg megölésével gyanúsítanak egy olasz ápolónõt. A kórházban, ahol dolgozott, 38 beteg halálát vizsgálják, nem kizárt, hogy köze volt ezekhez is. Hétfõn bíróság elé állították, de mindent tagad.
- címkék:
- Olaszország
- Lugo
- kórház
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Már Európában is fertõz az Ebola-vírus
Ebola-vírussal fertõzõdött meg egy spanyol ápolónõ egy madridi kórházban. Õ az elsõ, aki Afrikán kívül kapta meg a járványos betegséget - jelentette be a spanyol egészségügyi minisztérium.
- címkék:
- Európa
- Spanyolország
- ebola
- fertõzés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Lengyelország újra az exkommunista pártvezetõjérõl beszél
Ötvenhárom évnyi házasság után elválhat Jaruzelski tábornoktól a felesége, mert az egykori párt- és állami vezetõ viszonyt folytat az ápolónõjével.
Dögös nõvér lett Bódi Sylvi
A magyar szépség egy elképesztõen kacér képet posztolt Instagram oldalára.
- címkék:
- Bódi Sylvi
- dögös
- playmate
- nõvér
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Szex az orvosi szobában (18+)
A munkahelyi viszony forró téma, és sokak kíváncsiságát, fantáziáját felkeltik azok a pikáns történetek, amik egy kórház falai közt történnek. A Life.hu most annak járt utána, hogy az orvos-nõvér románcok valóban olyan gyakoriak-e, mint a népszerû televíziós sorozatokban.
Ezt írta Katalin hercegnõ halott ápolónõje
Egyik búcsúlevelében a kórházat is kritizálta Katalin hercegnõ ápolónõje, akit pénteken felakasztva találtak a VII. Edvárd Király kórház nõvérszállásán. Az is kiszivárgott, hogy a csuklóján sérüléseket találtak, és bár megpróbálták, nem sikerült újraéleszteni.
Megrázta a rádiósokat Katalin ápolónõjének halála
Az ausztrál rádió vezetése szerint nem lehetett elõre látni a tragédiát. A kórház azonnali hatállyal felülvizsgálja a bejövõ telefonhívások kezelésének gyakorlatát.
Holtan találták a Katalinról fecsegõ nõvért
A 46 éves ápolónõ holttestét egy London központjában található lakásban találták meg, valószínûleg öngyilkos lett. Vilmos herceg és Katalin hercegnõ közleményt adott ki, amelyben azt írták, mélységesen sajnálják a történteket. A nõvért pár napja két ausztrál rádiós verte át, azzal., hogy magukat Erzsébet királynõnek és Károly hercegnek adták ki magukat, így érdeklõdtek a heveny terhességi tünetekkel kezelt hercegnõrõl.
Holtan találták a terhes Katalin hercegnõrõl pletykáló nõvért
Megtalálták annak az ápolónõnek a holttestét, aki néhány napja különbözõ információkat juttatott el a kórházban kezelt, elsõ gyermekét váró Katalin hercegnõrõl két ausztrál rádiósnak. A The Sun bulvárlap szerint valószínûleg öngyilkos lett.
Rengeteget változott a Jóban Rosszban sztárja - Dögös, szõke bombázó volt
A napokban ünnepli negyvenegyedik születésnapját Cseke Katinka, a Jóban Rosszban színésznõje.
Hiába a béremelés, egyre több orvos akar külföldre menni
Az elsõ fél évben közel annyi ápoló kért külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, mint tavaly az egész évben. A külföldre távozni akaró orvosok száma is emelkedik.
- címkék:
- egészségügy
- orvos
- ápoló
- ápolónõ
- elvándorlás
- Címkefelhõ »
Ukrán ápolónõje szerint papának hívja Kadhafit a személyzet
Nem volt szex, és a személyzet minden tagja kapott évenként egy aranyórát - mondta a Komszomolszkaja Pravda orosz napilapnak Moamer Kadhafi ukrán származású ápolónõje, akirõl az a hír járta, hogy a líbiai vezetõ szeretõje volt. Az ápolónõ szerint Kadhafi vérnyomását bárki megirigyelhetné.
Mennyit keres valójában egy ápolónõ?
Megalázóan alacsony fizetés, pályaelhagyás, nõvérhiány - ez jut a legtöbb ember eszébe az ápolónõk munkapiaci megbecsültségére gondolva. A magánintézmények árai kevesek számára megfizethetõek, az igényekre reagálva azonban egyre többen vállalnak privát betegfelügyelet. Utánajártuk, hogy mennyi jöhet össze havonta, ha az ápoló a szabadidejét munkával, netán feketemunkával tölti. Fizetésmustra az [origo]-n.
Percekig harapta az ápolónõt egy mohácsi beteg
Beleharapott és percekig nem engedte ki fogai közül az egyik beteg az ápolónõt a mohácsi kórházban. A mentális zavarokkal kezelt nõt csak hat ember tudta ártalmatlanítani.
Sztrájkolnak a skandináv ápolónõk
Svédországban és Dániában sztrájkolnak az ápolónõk. Az egészségügyi dolgozók mindkét országban béremelést követelnek. Svédországban egy ápolónõ átlagfizetése jelenleg 24 994 svéd korona (525 ezer forint), Dániában pedig átlagosan havi 24 ezer dán koronát keresnek (790 ezer forint) - írja a Napi Gazdaság.
Gyerekeket fertõztek meg HIV-vírussal Kirgizisztánban
Vádat emeltek tizennégy egészségügyi dolgozó ellen Kirgizisztánban, mert állítólag gyerekeket fertõztek meg HIV-vírussal. A megvádolt orvosok, ápolónõk gondatlanul, injekciók beadása és vérátömlesztés közben fertõzték meg betegeiket. A nemzetközi segélyszervezetek szerint az országban gyakoriak a hasonló esetek, mégsem jelentik be a szülõk.
Hazavinné az elítélt ápolónõket Bulgária
A halálbüntetés helyett életfogytiglani börtönre ítélt ápolónõk és a palesztin orvos kiadatását kéri Líbiától Bulgária, a két ország közt a '80-as évek óta érvényben lévõ egyezményre hivatkozva. Az egyezmény szerint az ápolónõk bolgár börtönben tölthetnék le büntetésüket.
- címkék:
- Bulgária
- Líbia
- kékfény
- halálbüntetés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Nem rágalmaztak az elítélt bolgár ápolónõk
Ejtették szerdán Líbiában a rágalmazási vádat azon ápolók ellen, akiket azzal vádolnak, hogy szándékosan fertõztek meg HIV-vírussal több száz gyermeket. Az ápolónõket egy rendõr jelentette fel, mivel azt állították, hogy a vallomásukat kínzással erõszakolták ki.
- címkék:
- Bulgária
- Líbia
- kínzás
- ápolónõ
- bolgár ápolónõ
- Címkefelhõ »
Életfogytiglanira változtatták a bolgár ápolónõk halálos ítéletét
Életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették az öt bolgár ápolónõ és egy palesztin orvos halálos ítéletét. A líbiai Bengázi kórházában AIDS-vírussal megfertõzõdött gyerekek hozzátartozói kedden bejelentették: elállnak az ügyben elítélt öt bolgár ápolónõ és egy palesztin orvos halálos ítéletének követelésétõl.
Szerdán döntenek a halálra ítélt bolgár ápolónõk ügyében
A líbiai legfelsõbb bíróság szerdán készül dönteni arról a fellebbezésrõl, amelyet a líbiai gyerekek HIV-vírussal való megfertõzésének vádjával halálra ítélt öt bolgár ápolónõ és egy palesztin orvos ügyében nyújtottak be.
- címkék:
- Európa
- kékfény
- bíróság
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
Béremelésért tüntetnek az egészségügyiek Varsóban
Mintegy tízezer lengyel orvos és ápolónõ vonult fel kedden Varsóban, béremelést követelve. A lengyel államfõ megértõnek mutatkozik a követelésekkel szemben, ám teljesítésüket irreálisnak nevezte.
- címkék:
- Varsó
- követelés
- teljesítés
- ápolónõ
- Címkefelhõ »
19 évet kapott a betegét megölõ szakápolónõ
Elsõ fokon 19 év fegyházra ítélték azt a magyar nemzetiségû ukrán ápolónõt, aki megölte egyik idõs betegét, mert nem akart az elsõ szóra pénzt kölcsönözni neki. Az ápolónõ több idõs embertõl csalt ki pénzt, hogy játékszenvedélyének hódolhasson.