Anglia

címke rss

Elképesztő dolog derült ki a gyönyörű modell gyilkosáról

Nagyvilág2021.02.28, 14:12

Továbbra is gyászolják rokonai azt a fiatal, csinos worcesteri modellt, akinek a gyilkosságáról két hete írtunk először. Christina barátai kedves szavakkal emlékeztek meg a modellről, legjobb barátnője pedig gyűjtést szervezett Christina árván maradt lánya kilencedik születésnapja alkalmából. A nő megölésével vádolt 24 éves férfiról azóta kiderült, hogy egy nyolcéves gyereket is megpróbált megölni, ezért most gyilkossági kísérlet miatt is felelnie kellett.

Megrázta, majd eldobta öt hónapos gyerekét egy angol férfi - a kislány belehalt a bántalmazásba

Nagyvilág2021.02.27, 08:19

A 43 éves, gyerekgyilkossággal vádolt, Philip Peace végül megkapta ítéletét a birminghami bíróságon. A férfi három évvel ezelőtt olyan durván megrázta öt hónapos lányát, Summer Peace-t, hogy a gyerek belehalt - írja a Mirror.

Nem akart komoly kapcsolatot a 16 évvel fiatalabb barátnője, ezért szex közben megfojtotta

Nagyvilág2021.02.25, 09:37

Gyilkosság miatt emeltek vádat a 60 éves David Bestwick ellen, aki közös iszogatás után megfojtotta 44 éves szeretőjét, Maria Howartht tavaly szeptember 6-án. Ennek oka az volt, hogy a férfi évek óta szerelmes volt belé, Maria viszont nem akart komoly kapcsolatot, megelégedett a "barátság extrákkal" viszonnyal.

Ezt a gyönyörű, életvidám, fiatal nőt a saját lakásában gyilkolták meg

Nagyvilág2021.02.24, 11:02

A 29 éves, Manchesterben élő Kimberley McAssey a rokonok elmondása szerint társaságkedvelő, barátságos nő volt, a "bulik lelke", emellett nagyszerű, gondoskodó anya is. Épp emiatt mindenkinek nagy veszteséget jelent, hogy többé nem láthatják. A 29 éves nőt a rendőrök szerint egy 30 éves férfi gyilkolhatta meg, akinek kihallgatása folyamatban van - írja a Mirror.

Két kisgyereket is elrabolt a lopott kocsival együtt két birminghami kamasz

Nagyvilág2021.02.23, 07:41

Eredetileg egy autót akart ellopni két 15 éves fiú Birminghamben, ám nem vették észre, hogy a kiszemelt kocsiban két kisfiú alszik a hátsó ülésen, és elhajtottak vele. Így autólopás mellett, gyerekrablás miatt is eljárás indult ellenük.

Legalább május közepéig nem lesznek nézők az angol futballstadionokban

Sport2021.02.22, 19:57

Az új kormányrendelet értelmében legalább május 17-ig nem engedik be a nézőket a sporteseményekre Angliában.

Június 21-től minden korlátozást feloldanának Angliában

Nagyvilág2021.02.22, 19:04

Nyáron minden kapcsolattartási korlátozás megszűnhet Angliában, ha teljesülnek az ehhez szabott kritériumok.

Két hét múlva megkezdődhet az óvatos nyitás Angliában

Nagyvilág2021.02.22, 10:16

Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában - közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba.

Az oltás hatékonyságát igazolják az idős angolok antitestvizsgálatai

Nagyvilág2021.02.16, 17:00

A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett vizsgálata szerint Anglia lakosságán belül a 80 évesnél idősebb korosztályban a legmagasabb azoknak az aránya, akiknek szervezetében kimutathatók a koronavírus ellen termelődő antitestek. Az ONS szerint ennek az a legvalószínűbb magyarázata, hogy ebben a korcsoportban magas azoknak az aránya, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást.

Két koronavírustesztet kell elvégezniük az Angliába érkezőknek

Nagyvilág2021.02.15, 08:25

Az Angliába utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt kötelezően két koronavírustesztet kell elvégeztetniük hétfőtől. A vizsgálatra előzetesen kell időpontot foglalni, a két PCR-teszt együtt 210 fontba, vagyis átszámítva 86 ezer forintba kerül.

Megoldhatták a rejtélyt: tényleg III. Richárd ölette meg unokaöccseit

Tudomány2021.02.12, 19:27

Új nyomokat találtak a történészek, amelyek megoldhatják egy több mint ötszáz évvel ezelőtti, angol királyi gyilkosság rejtélyét. Ezekből úgy tűnik, hogy a korábbi feltételezések helytállóak és maga III. Richárd angol király adott parancsot az unokaöccsei, a 9 és a 12 éves herceg kivégzésére. Az uralkodó nem véletlenül az angol történelem egyik leghírhedtebb figurája; részben William Shakespeare művei miatt vált ismertté.

Az elhízás több áldozatot szed Nagy-Britanniában, mint a dohányzás

Tudomány2021.02.12, 02:08

Az elhízás már több halálos áldozatot követel Angliában és Skóciában, mint a dohányzás - állapította meg egy brit tanulmány, amelyről a BBC News számolt be csütörtökön.

Ide kötelező elmenniük a Star Wars rajongóknak: a sci-fi megelevenedik - Galéria

Life.hu2021.02.11, 16:43

A Star Wars, azaz a Csillagok háborúja rajongók egészen biztosan a szívükbe fogják zárni Devon vidékét.

54 darab mágnest evett meg a 12 éves kisfiú: elmondta, miért tette

Life.hu2021.02.10, 10:48

A 12 éves kisfiú, Rhiley Morrison 54 darab mágnest nyelt le otthon, többek között arra is kíváncsi volt, hogy ezek után a hasához ragadnak-e a tárgyak. 

Aki Angliába utazna, így készüljön: ezt tervezik a beutazással kapcsolatban

Life.hu2021.02.09, 08:04

A brit kormány tervei szerint a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak érkezésük után is, még a karanténidőszak alatt el kell végeztetniük legalább egy koronavírustesztet.

A domináns vírusvariánsok ellen is hatékonyak a Nagy-Britanniában használt vakcinák

Nagyvilág2021.02.08, 15:09

A brit oltási kampányban jelenleg alkalmazott oltóanyagok is jó hatékonysággal védenek a Nagy-Britanniában leginkább elterjedt koronavírus-variánsokkal szemben - írta hétfőn megjelent cikkében Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.

Rekordáron árvereztek el egy brit tehenet

Gazdaság2021.02.05, 16:58

Világrekordot jelentő áron, 262 ezer fontért (106,4 millió forintért) árverezték el a Victoria Beckham után Poshspice-nak nevezett tehenet Közép-Angliában - közölte a brit Limousin Cattle Society tenyésztőegyesület.

11 hónap után ébredt fel a kómából egy 19 éves fiú, semmit sem tud a koronavírusról

Nagyvilág2021.02.02, 14:52

Angliában 11 hónap után felébredt a kómából egy 19 éves fiú. A családja nagyon örül annak, hogy egyre jobban van, de még nem tudják, hogy hogyan mondják el neki, hogy koronavírus-járvány van a világon.

80 éves, rejtélyes levelekre bukkant egy pár házfelújítás közben

Nagyvilág2021.02.02, 11:32

Egy 80 éves, rejtélyes levelezésre bukkant egy angol pár a házuk felújítása közben. A levél két nő közötti üzenetváltást örökít meg, akiknek később megromolhatott kapcsolatuk.

Katalin hercegné arra kérte a szülőket, hogy vigyázzanak a saját lelki egészségükre is - videó

Nagyvilág2021.02.01, 17:33

Kate Middleton cambridge-i hercegné hétfőn megosztott egy videót, amelyben arra kérte a szülőket, hogy a koronavírus miatti elrendelt zárlat alatt gyerekeik és felmenőik mellett vigyázzanak a maguk mentális egészségére is ebben a rendkívüli, kihívásokkal teli időszakban - számolt be a brit METRO hírportál.

80. házassági évfordulóját ünnepelte Anglia legidősebb házaspárja

Nagyvilág2021.02.01, 15:17

80. házassági évfordulóját ünnepelte január elején Anglia legidősebb házaspárja. Ron és Beryl tizenévesen szerettek egymásba, két lányuk, hat unokájuk, 10 dédunokájuk és egy ükunokájuk született.

Holtan találtak egy fiút egy angliai golfpálya erdős részén

Nagyvilág2021.01.31, 13:56

Egy csecsemőt találtak holtan egy bebingtoni golfpálya erdős részén - számolt be a tragikus esetről a BBC.

Több százan hógolyóztak egy parkban Leedsben

Nagyvilág2021.01.29, 11:58

Tömeges hócsata miatt kapott tízezer fontos (négymillió forintos) pénzbüntetést két férfi Leedsben, Angliában.

Bronzkori kincsek árulkodnak az angolszászok különös életéről

Tudomány2021.01.28, 11:33

A közép-angliai Northamptonshire-ben hatalmas angolszász temetkezési helyet tártak fel a régészek, akik egy négyezer éves bronzkori sírokat, köztük temetkezési halmokat is azonosítottak a közelben. A most előkerült leletek sokat elárulnak a régió lakóinak életéről.

Végre kiderült, hogyan él Angliában Hujber Ferenc: új felesége van és gyermeke is született

Life.hu2021.01.25, 09:45

Hujber Ferenc nagy titokban tartja a magánéletét, de egy-két dolgot mégis elárult: új felesége van, és született tőle egy gyermeke is. 

A brit lakosság 10 százalékának szervezetében lehet koronavírus-antitest

Nagyvilág2021.01.19, 13:41

A brit statisztikai hivatal kedden ismertetett legújabb becslése szerint a brit lakosság tíz százalékának a szervezetében lehet jelen koronavírus-antitest.

Magyarországon javul a járványhelyzet, Európa nagy részén romlik, Gyurcsányék minden erővel akadályozni akarják a védekezést

Nagyvilág2021.01.18, 16:02

Magyarországon kedvező tendenciát mutatnak a járványügyi adatok, azonban Európa nagy részén újra erőre kapott a vírus, több helyen jelentettek be az utóbbi időben szigorításokat. Emiatt egyelőre Magyarországon is fenn kell tartani a korlátozásokat, hogy külföldről ne törhessen be újra a vírus. Eközben a hazai baloldal - élen Gyurcsány Ferenccel - továbbra is minden erővel próbálja akadályozni a védekezést. Most a kínai vakcináról terjesztenek álhíreket, arról a vakcináról, amire Magyarország után 14 európai ország jelentkezett. Támadják az orosz védőoltást is, amiről Angela Merkel is tárgyalt Vlagyimir Putyinnal.

Egyre-másra kényszerülnek európai országok újabb járványügyi szigorításokra

Nagyvilág2021.01.17, 16:09

Az elmúlt napokban több európai országban is komoly járványügyi szigorításokat jelentettek be, a többi közt Ausztriában, Franciaországban, Angliában és Spanyolországban. Több kormány is a koronavírus új, fertőzőbb változatával indokolta az újabb korlátozó intézkedéseket. A szigorításhullámban az is közrejátszik, hogy Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést. Mint ismert, az unió vezetőinek nem sikerült megfelelőképpen rögzítenie az oltóanyagokra kötött szerződést, aminek következtében a Pfizer kisebb mennyiséget szállít a kontinensre a következő hetekben. A brüsszeli hibák akár azt is eredményezhetik, hogy a vártnál tovább maradnak aa ...

Hogy micsoda?! A London híd, amit Arizonába költöztettek

Unilife.hu2021.01.15, 16:35

Londonban ahány épület tekint vissza évszázados múltra, legalább annyit bontottak le és tüntettek el nyomtalanul, történelmi világváros, ahol egyszerre van jelen az új és a régi. A London híd (vagy London Bridge) története is a középkorban kezdődik és szerkezete többször átalakult az évszázadok során, egészen 1831-ig, ekkor épült helyére az „Új" London híd, aminek elődjénél is kalandosabb lett a sorsa.

Péntek helyett hétfőtől kell negatív teszt az Angliába utazóknak

Nagyvilág2021.01.14, 04:30

A korábbi rendelkezésben szereplő pénteki időpont helyett jövő hétfőtől kell negatív koronavírusteszt-eredményt felmutatniuk azoknak, akik külföldről utaznak Angliába - közölte Grant Shapps közlekedési miniszter csütörtök hajnalban.

Megnyíltak a tömeges oltóközpontok Angliában

Nagyvilág2021.01.11, 16:46

Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Az angliai tisztifőorvos szerint ugyanakkor a nagy-britanniai koronavírus-járvány a legveszélyesebb időszakába lép a következő néhány hétben, mielőtt érződni kezd az oltások hatása.

A jövő héttől csak negatív teszttel lehet beutazni Angliába

Nagyvilág2021.01.08, 07:22

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.

66 év után kapott meg egy képeslapot egy angol nyugdíjas

Nagyvilág2021.01.07, 11:49

Több mint 60 év után kapott meg egy neki szánt képeslapot egy angol nyugdíjas. A 75 éves Chris Harmonnak egy Amerikában élő levelezőpartnere írta az üzenetet, amit 1955-ben adott postára.

Most még szükség van az eddigieknél is szigorúbb korlátozásokraaz új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében Angliában

Life.hu2021.01.05, 06:11

Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében A kedden nulla órától érvénybe lépő intézkedést Boris Johnson miniszterelnök jelentette be hétfő esti televíziós beszédében.

Mindenkinek otthon kell maradnia - lezárják Angliát az erősödő járvány miatt

Nagyvilág2021.01.04, 21:49

Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében.

Lezárják egész Angliát a járvány gyors terjedése miatt

Nagyvilág2021.01.05, 13:34

Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-mutáció gyors terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be hétfő esti televíziós beszédében Boris Johnson brit miniszterelnök, és kérte a lakosságot, hogy tartsák be az új szabályokat. A brit kormányfő azt is elmondta, hogy az intézkedésre az esetszámok gyors növekedése miatt van szükség.

Megteltek a londoni kórházak: mentőautókban kezelik a koronavírusos betegeket

Life.hu2021.01.04, 14:38

Londonban bekövetkezett az, amitől minden ország retteg: az egészségügyi ellátórendszer elérte a határait.

A főoltár előtt mészárolták le az ellenállást nem tanúsító főpapot

Tudomány2020.12.29, 13:50

Nyolcszázötven éve, 1170. december 29-én szenvedett vértanúhalált Becket Szent Tamás canterburyi érsek, Anglia prímása, akit már nem sokkal halála után szentté avattak. A király emberei vecsernye idején rontottak be a katedrálisba és azt követelték, hogy a férfi a kíséretükben azonnal járuljon a király elé. Amikor ő ezt megtagadta, a főoltár előtt lemészárolták a semmilyen ellenállást nem tanúsító főpapot.

Külön tölti a karácsonyt családjától II. Erzsébet

Gazdaság2020.12.25, 16:42

II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp edinburgh-i herceg, családjuktól elkülönülve, a Windsor-kastélyban töltik karácsony napját a koronavírus miatt. A brit uralkodóház tagjai több mint 30 éve mindig együtt töltik ezt napot, ennek tett most keresztbe a vírusveszély.

Nagyon sok magyar kamionos is vesztegel a francia határnál feltorlódott sorban

Nagyvilág2020.12.24, 11:38

Nagyon sok magyar kamionos is vesztegel Angliában a doveri kikötőnél feltorlódott sorban, illetve a környékbeli utakon. Több kint élő magyar is segíti őket, például élemmel - számolt be szerda este az M1 aktuális csatorna a Híradójában.

Az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő, új koronavírustörzs jelent meg Angliában

Nagyvilág2020.12.19, 18:34

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg - közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Templomból lett luxusingatlan, amelynek autók és motorok lógnak a falain - Galéria

Life.hu2020.12.18, 11:55

Eladásra kínálnak egy pazar templomi épületet, ami valójában egy sajátosan kialakított és elrendezett luxus ingatlan Angliában.

A legmagasabb járványkészültséget vezetik be Dél-Anglia nagy részén

Nagyvilág2020.12.17, 15:04

Dél-Anglia újabb kiterjedt térségei kerülnek a hétvégétől a koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott háromfokozatú készenléti rendszer legmagasabb szintjének hatálya alá - jelentette be csütörtökön Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Egy idős angol házaspár hatalmas karácsonyi látványosságot varázsolt az otthonából

Unilife.hu2020.12.16, 16:23

Az angliai Cambridgeshire megyei Soham nevű kistelepülés idős házaspárjának látványos karácsonyi díszkivilágítása annyira látványos lett, hogy még a szomszédos megyékből is a csodálatára járnak.

Rendhagyó ajándékot adna valakinek? A tematikus gasztro-csomag biztos siker!

Travelo2020.12.17, 08:43

Korábban már ajánlottunk ajándékötleteket a főzés szerelmeseinek, akiknek természetes a konyhai sürgés-forgás, és olyan meglepetéseket is összegyűjtöttünk, amelyek a kütyüimádókat hozhatják lázba még akkor is, ha most nem utazhatnak. Legújabb gyűjtésünk azokhoz az utazókhoz szól, akik kimondottan egy ország konyhájára kattantak rá, és szívesen a saját otthonukba varázsolnák például India fűszeres illatait, a kiadós brit reggelik látványát, vagy a nápolyi pizzák semmihez sem fogható ízét.

6 évig jogtalanul vette fel a családi pótlékot egy Angliában élő magyar nő

Nagyvilág2020.12.16, 10:06

Vádat emeltek egy Angliában élő nővel szemben, aki hat éven át jogosulatlanul vett fel családi pótlékot.

Egy kismama hímzést készíttetett ultrahangos felvételéről vak barátjának

Nagyvilág2020.12.15, 15:23

Egy 12. hetében járó várandós kismama a magzatáról készült ultrahangos felvétel hímzett változatával lepte meg vak párját, hogy ő is érzékelhesse, milyen a gyerekük.

Holtan találtak egy újszülöttre egy ház udvarán Angliában

Nagyvilág2020.12.14, 13:52

Az újszülött holttestére egy járókelő bukkant rá szombat reggel. A rendőrség gyilkosság miatt indított nyomozást. Az ügy kapcsán már két embert letartóztattak, akiknek megkezdték a kihallgatását - számolt be a Sky News.

Két kisgyerek halt meg egy lakástűzben Angliában, az anyjuk kiugrott az ablakon

Nagyvilág2020.12.13, 10:00

Egy hétéves kislány és egy hároméves kisfiú halt meg egy lakástűzben csütörtökön Angliában. A 35 éves anya az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.

Rövidebb ideig kell karanténban lenniük a Nagy-Britanniába utazóknak

Nagyvilág2020.12.11, 17:35

Emelkedett kissé a koronavírus-járvány terjedési ütemét jelző reprodukciós mutató Nagy-Britanniában. A brit kormány ugyanakkor pénteken bejelentette, a jövő héttől rövidebb időt kell karanténban tölteniük a külföldről érkezőknek és azoknak, akiknek a kontaktkutató szolgálat értesítése alapján elkülönítésbe kell vonulniuk.

Két gyerek meghalt, mikor kigyulladt egy angliai lakás

Nagyvilág2020.12.11, 10:55

Tűz volt egy angliai lakásban. A bent tartózkodók közül két gyerek a helyszínen meghalt - írja a BBC.

Első ízben találtak 5. századi mozaikot Angliában

Tudomány2020.12.10, 15:20

Első ízben fedeztek fel kutatók 5. századból származó mozaikot Angliában.

Brit tisztifőorvos: Fokozatosan lehet majd kivonulni a Covid-életmódból

Nagyvilág2020.12.10, 15:52

Az angliai tisztifőorvos szerint a koronavírus elleni oltási kampány megkezdése sem jelentheti a járvány megfékezését célzó korlátozások azonnali feloldását.

Mégiscsak léteznek földönkívüliek? Újabb titokzatos monolitot találtak Angliában

Life.hu2020.12.08, 15:25

Tükrös és csillogó hatalmas fémoszlopot találtak Anglia egyik tengerpartján.

Túlélte a rákot 76 évesen, majd egy brutális támadásban hatszor fejbe rúgták a brit nyugdíjast

Nagyvilág2020.12.07, 11:59

Nem sokkal azután, hogy meggyógyult a prosztata rákból, fényes nappal támadták meg brutálisan a 76 éves Derek Brailsfordot Angliában, egy folyóparton. A férfit hatszor fejbe rúgták, támadóját azóta sem találták meg.

14 éves fiúval feküdt le egy 32 éves nő, majd azt állította, hogy idősebbnek nézte

Nagyvilág2020.12.04, 08:36

A 32 éves, háromgyerekes Teah Vincent a bíróságon azzal védekezett, hogy biztos volt benne, hogy a fiú már betöltötte a 16 évet, amikor 2018-ban lefeküdt vele. Azt is mondta, maga a fiú is ezt állította, és idősebbnek is nézett ki a koránál - írja a Mirror.

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

Nagyvilág2020.12.01, 22:39

A 45 éves, teherautósofőrként dolgozó David Rowlinsont 8 év börtönre ítélték egy kamaszlány szexuális bántalmazása miatt, mert, ahogyan a bíró is fogalmazott, tönkretette a lány gyerekkorát. A férfi még azután is zaklatta a lányt, hogy már eljárás indult ellene a lány szexuális zaklatása miatt.

Halott kislányuk sírját gondozta a gyászoló házaspár, mikor a nő testvére rájuk támadt

Nagyvilág2020.12.01, 00:37

A Rotherhamban élő Toni Connel és férje épp 11 éve halott kisbabájuk, Violet sírjára helyeztek friss virágokat, amikor a nő bátyja, Jimmy Spittle megjelent, és keresztülvágtatott a síron, majd a házaspárra támadt. A gyászoló anya ekkor videóra vette, és élőben közvetítette, ahogyan a saját testvére bántalmazza őket, miközben kislányuk sírját gondozzák. A két testvér között viszály alakult ki, amikor néhány hónappal ezelőtt elvesztették anyjukat, aki rákban halt meg, azóta a férfi egyre agresszívabban viselkedett.

Brutális rombolásba kezdett egy nő egy angliai szupermarketben, több száz alkoholos üveget tört össze – videó

Nagyvilág2020.11.28, 11:27

Italosüvegek százait törte össze szerdán egy nő egy hertfordshire-i szupermarketben Angliában - számolt be a Bors.

19 éves birkózó fiú halt bele a koronavírusba

Life.hu2020.11.24, 08:42

Halála előtt pár órával még teljesen jól érezte magát az a 19 éves sportoló, aki később belehalt a koronavírus-fertőzésbe.

Koronavírus: a jövő hónap közepétől lényegesen rövidebb időt kell karanténban tölteniük azoknak az Angliába érkező utasoknak, akiknek negatív a tesztjük

Life.hu2020.11.24, 06:42

A jövő hónap közepétől lényegesen rövidebb időt kell karanténban tölteniük azoknak a külföldről Angliába érkező utasoknak, akik koronavírus-szűrésnek vetik alá magukat, és negatív leletet kapnak. A brit kormány jelenleg érvényes rendelkezése alapján 14 napra elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akik a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból utaznak Angliába. A rendelkezést átvette a skót és a walesi kormány is, így a karanténelőírás Nagy-Britannia egészére érvényes.

Rövidebb lesz a karantén Angliában, akinek negatív a teszteredménye

Nagyvilág2020.11.24, 07:48

A brit kormány döntése alapján december 15-től akár kétharmadával is rövidíthető lesz a kétheti karantén, ha a külföldről beutazók koronavírustesztnek vetik alá magukat, és negatív leletet kapnak. Angliában jelenleg 14 napos karanténkötelezettsége van azoknak a beutazóknak, akik a koronavírus-fertőzés behurcolásának szempontjából magas kockázatúnak ítélt országból érkeznek.

Megerősített többfokozatú készenléti rendszert vezet be Anglia

Nagyvilág2020.11.22, 06:05

A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi tájékoztatója szerint a korábbihoz hasonló, de egyes elemeiben megerősített többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában a koronavírus-járvány megfékezését célzó jelenlegi zárlat december eleji lejárta után.

Szívesen lenne edző az angol válogatott gólrekordere

Sport2020.11.20, 10:46

Wayne Rooneyban megvan a kellő ambíció ahhoz, hogy labdarúgóedző legyen. A Manchester United legendája korábbi angliai csapattársaihoz hasonlóan szívesen irányítana klubcsapatot - írta a BBC Sport.

Letartóztattak egy férfit az 1974-es birminghami kocsmai robbantások miatt

Nagyvilág2020.11.18, 14:24

A 65 éves férfit a belfasti terrorelhárítás tartóztatta le, mert érintett lehet a terrortámadás elkövetésében - számolt be a Sky News.

Meghalt egy hatgyerekes apa egy hibás gép miatt

Nagyvilág2020.11.16, 14:21

A rossz munkakörülmények okozták egy munkás halálát Angliában. A férfi egy hatgyerekes apa volt - írja a Mirror.

Látványossággá vált egy polip egy angliai tengerparton

Tudomány2020.11.16, 11:27

Látványosságá vált egy polip egy angliai tengerparton. Curly már annyira népszerű, hogy külön megkérték az embereket, hagyják békében élni az állatot.

Fél órán át marta a pitbull az idős brit asszonyt

Nagyvilág2020.11.16, 11:14

Elítélték azt a férfit, akinek kiképzett harci kutyája megtámadott tavaly egy idős asszonyt Leedsben. A pitbull több mint fél órán át marcangolta a nőt - írja a Mirror.

Hatalmas pusztítás után negyvenmillió forint értékben loptak ékszereket egy angliai üzletből - videó

Nagyvilág2020.11.15, 17:39

Videó készült arról, ahogy négy maszkos férfi betört egy ékszerboltba az angliai Cambridgeshire megye Ely városában péntek hajnalban, és elloptak közel 100 ezer font értékben (mintegy 40 millió forint) gyűrűket és órákat. 

Elhunyt Anglia egyik legrettegettebb sorozatgyilkosa

Life.hu2020.11.13, 15:28

Meghalt pénteken az angol kriminalisztika huszadik századi történetének egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa.

Meghalt a Yorkshire-i hasfelmetsző

Nagyvilág2020.11.13, 11:00

A sorozatgyilkos 13 nővel végzett Yorkshire-ben és Északnyugat-Angliában a hetvenes évek második felében. 1981-ben ítélték el. Pár hete szívproblémákkal került kórházba, ott is halt meg. Rettegett a koronavírustól, állítólag megtagadta a Covid-19 kezelést. Sutcliffe-nek egyébként más betegsége is volt. 

Nyolc csecsemő meggyilkolásával vádolnak egy angol nővért

Nagyvilág2020.11.12, 13:53

Nyolc csecsemő meggyilkolásával vádolnak egy nővért az Egyesült Királyságban. A 30 éves Lucy Letby csütörtökön áll bíróság elé.

Egy férfi nekihajtott egy londoni rendőrőrs bejáratának, majd megpróbálta felgyújtani - videó

Nagyvilág2020.11.12, 08:34

Nekihajtottak autóval szerda este egy londoni rendőrőrs bejáratának. Sérülés a rendőrségi tájékoztatás szerint nem történt, egy embert a helyszínen őrizetbe vettek.

Nyílpuskával vadászik egy állatkínzó Londonban

Nagyvilág2020.11.10, 11:21

Állatokat öl egy férfi Londonban. Az egyik állatot Kidbrooke negyedben találták múlt héten. Ez a róka a Fox Project jótékonysági szervezetnél kapott kezelése ellenére elpusztult. Nem sokkal ezelőtt még egy számszeríjjal megölt állatot találtak a régióban, de másik állatnak is láttak nyilat a testében. 

Rémisztő! Farkasembert észleltek egy londoni temetőben

Life.hu2020.11.09, 11:15

Nem ez az első eset, amit a dél-londoni temetőből jelentettek: egy félig ember, félig kutya alakról számoltak be.

A kómából felébredve tudta meg, hogy terhes

Nagyvilág2020.11.06, 11:22

Súlyos autóbalesetet szenvedett egy angol nő, majd a kómából felébredve tudta meg, hogy terhes. Gemma Holmes-nak az orvosok nem sok esélyt adtak, de ő megszülte a gyerekét, és újra megtanult járni is.

600 ezer forintot keres egy 19 éves angliai prostituált éjszakánként, a kliensek néhány perc szünettel váltják egymást

Nagyvilág2020.11.06, 08:06

Átszámolva magyar fizetőeszközre 600 ezer forintot keres Angliában egy prostituált éjszakánkánt. A nő pár perc szünetekkel fogadja kuncsaftjait. Egy tévécsatornának nyilatkozott munkájáról.

A sivár valóság ihlette az Angliában megalkotott 2020 illatú gyertyát

Nagyvilág2020.11.05, 15:54

Az angliai székhelyű Flaming Crap vállalat dobta piacra a "2020 illata" nevű gyertyát, melynek négy jellemző aromája van, többek között banánkenyér és kézfertőtlenítő is. A terméket az idei év egyre sivárabb valósága ihlette.

Így akadályozott meg egy gyerekrablást egy nő Londonban - videó

Nagyvilág2020.11.05, 11:36

A londoni Merton kerület Mitcham részén egy nő levideózta, ahogy egy férfi sétál egy kislány mellett, átkarolva őt. A férfit november 3-án sikerült elfogni, miután a rendőrség felhívást tett közzé a gyanúsítottal kapcsolatban.

Négyhetes részleges zárlat kezdődött Angliában

Nagyvilág2020.11.05, 09:20

Szigorú, de a tavaszinál így is enyhébb korlátozásokat vezet be Anglia négy hétre, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány további terjedését. Bizonyos boltok, a pubok és bárok a következő hetekre bezárnak, és ahol lehet, ösztönzik az online rendelést. Ugyanakkor nem lesz tiltott például szabadtéri edzéseket tartani, és korlátozás nélkül lehet sétálni a parkokban is.

Lebénult egy fodrász, miután fejre esett trambulinozás közben - videó

Nagyvilág2020.11.04, 17:45

Matthew Gaynonnak azt mondták az orvosok, hogy soha többé nem fog tudni lábra állni, miután egy angliai trambulinparkban csúnya balesetet szenvedett augusztus utolsó hétvégéjén. A 29 éves, korábban fodrászként dolgozó férfi, a Mirrornak azt nyilatkozta, soha nem fogja feladni, és mindent megtesz majd azért, hogy ismét hajat vághasson.

Legalább húsz gyereket erőszakolt meg Európában "minden család legrosszabb rémálma"

Nagyvilág2020.11.04, 09:43

A 28 éves Aaron McWilliams jelenleg a Belmarsh börtönben tölti büntetését. A rendőrök úgy emlegették a férfit, mint "minden család legrosszabb rémálma". Nem ok nélkül. McWilliams ugyanis 40 alkalommal követett el szexuális bűncselekményt, több mint 20 kisgyerek ellen Európában.