álláskereső

címke rss

100 ezer ember kínlódik legalább egy éve a munkaügyi hivatalban

Gazdaság2015.12.01, 13:41

2015 októberében 15 százalékkal kevesebb álláskereső volt, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők harmada több mint egy éve keres munkát, ez 4 százalékos javulás az egy évvel korábbi adathoz képest. Az álláskeresők fele semmiféle pénzbeli támogatást nem kapott októberben.

Másfél év borzalom várhat a munkanélküliekre

Gazdaság2015.09.01, 12:06

Huszonhárom éves csúcson van a foglalkoztatottság Magyarországon, és 11 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta. Mégis mindannyiunk ismerősei között van, aki már hónapok óta nem talál munkát magának. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint aki elveszíti az állását, az több mint 1,5 évig nem is nagyon talál új munkahelyet magának.

Falvak, ahol senki sem keres munkát

Itthon2015.07.29, 11:08

Magyarországon 28 olyan település van, ahol egyetlen munkanélküli sem lakik. Ebből csak három falu található a keleti országrészben. Borsodban viszont van egy hely, ahol a lakosok több mint felének nincs állása.

A munkanélküliség közelíti a hét százalékot

Gazdaság2015.06.26, 10:57

2015. március–májusban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 37 ezer fővel, 320 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 7,1 százalékra csökkent. 2015. március–májusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 165 ezer fő volt, 102 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Kémia is kell az álláskereséshez

Gazdaság2014.11.18, 14:32

10 álláskeresőből 9 hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több, mint fele tartalmaz hazugságot. A magyar álláskeresők háromnegyede szerint a vonzó külsővel rendelkezők előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a „kémia beindulását”, vagyis a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjún kialakuló kölcsönös szimpátiát tartják. 

Az új álláshelyek fele közmunka

Gazdaság2014.05.19, 09:59

Áprilisban 413 700 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, az előző év azonos hónapjához képest 25 százalékkal esett vissza a regisztrált álláskeresők száma. Összesen 44 ezer 300 új álláshelyet hirdettek meg, ebből a közfoglalkoztatáshoz majdnem 22 ezer kapcsolható.

Hány nyelvet beszéljen, aki állást keres?

Gazdaság2014.04.16, 13:08

Felmérést készített a nyelvismeret szerepéről az álláskeresésben a Jobline.hu. A kutatásból kirajzolódó összkép nincs egészen szinkronban a magyar népesség idegennyelv-ismeretével.

Rugalmasabbak lettek az álláskeresők

Állás 20112011.02.03, 13:26

Az elmúlt évek recessziója erősen rányomta a bélyegét a munkaerőpiac helyzetére. Az álláshelyek csökkenő száma, a 2009-es évben végigfutó elbocsátási hullám hatalmas versenyt generált az álláskeresők közt a megmaradt munkahelyekért vívott harcban. Az új körülmények új stratégiát kívánnak meg a munkakeresés során - vallják a szakemberek egy a jobline készítette tanulmányban.

Zavargásokkal fenyegetnek a munkanélküli tömegek

Állás 20112010.10.04, 21:55

Az ENSZ munkaügyi tagozata, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint legkorábban 2013-ra térhet vissza a foglalkoztatás szintje világszerte a válság előtti szintekre. A munka nélkül szenvedő népesség körében tapasztalható nyugtalanság azonban máris 25 országban jelent gondot a hatóságoknak és ez a szám még növekedhet.

Mire jó a munkanélküli regisztráció?

Állás 20112010.06.03, 13:02

A képzettebb, diplomás munkanélküliek egy része megalázónak, némelyek pedig értelmetlennek tartják azt, hogy az állás elvesztése után az állami munkaügyi kirendeltségeknél beálljanak a sorba és regisztráltassák magukat. Főként azok, akik a munkanélküli segélyre alamizsnaként tekintenek, egyéb hasznot pedig nem látnak a hivataloknál. Van-e a hozzáállásnak igazságtartalma? "Igaz/hamis?" sorozatunkban "A munkaügyi központ úgysem tud segíteni" véleménynek jártunk utána.

10,8 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta

Állás 20112010.02.26, 09:10

A 2009. november-2010. januári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 750 ezer, a munkanélkülieké 456 ezer fő volt, ami 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - áll a Központi Statisztikai Hivatal reggeli jelentésében. Az előző havi adathoz képest ez 0,3 százalékos a növekedést jelent, ám az előző évek hasonló időszakában mindig körülbelül ennyit ugrott a ráta.

Megugrott a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Állás 20112010.02.23, 08:51

Egy hónap alatt nyolcezer fővel, 123 ezerre nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében - közölte a regionális munkaügyi központ. Országos összevetésben minden hetedik pályakezdő munkanélküli Borsod-Abaúj-Zemplén megyei.

Januárban 26 ezer állást nem tudtak betölteni

Állás 20112010.02.18, 08:19

30 ezer új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségekhez januárban, duplaannyit, mint 2009 decemberében - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) jelentéséből. A januári növekedésben a szakértők szerint kiemelt szerepet játszik a támogatott közmunkaprogramok beindítása. Hiába sok az álláskereső, 26 ezer állást nem tudtak betölteni - írja a Világgazdaság.

Állásvadászat diplomás munkanélküliként

Állás 20112010.02.12, 14:41

Budapesten, a Kálvin tér közelében működik az állami munkaügyi központ diplomás és fiatal álláskeresőket segítő szolgáltatása. Egy szürke hétköznapon kerestük fel a kirendeltséget. A zsúfolt váróteremben mérsékelt álláskínálattal és reménykedő álláskeresőkkel találkoztunk. Helyszíni riportunk.

Munkanélküliségi rekord Komárom-Esztergomban

Állás 20112010.01.28, 10:29

Komárom-Esztergom megyében a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül meghaladta a 11 százalékot, ezzel a 1998. január végén mért értékre nőtt - közölte a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Ráadásul országosan ebben a megyében csökkent a legnagyobb arányban a foglalkoztatottak száma egy év alatt.

27 millión vesztették el állásukat világszerte

Állás 20112010.01.27, 08:17

Világszerte 27 millióan vesztették el az állásukat tavaly - tette közzé szerdán a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Erre az évre a fejlett országokban 3 millió új munkanélkülivel számolnak.

Ingyenes álláspiaci tréning indul

Állás 20112010.01.25, 08:30

A munkaerőpiacra visszatérést segítő ingyenes képzést indít a Budapesti Politechnikum Alapítvány a Norvég Alap támogatásával - közölte Visegrádi Judit projektmenedzser. Az alapítvány által működtetett iskola tanfolyamaira február 10-éig várják a jelentkezéseket.

Közmunkások lettek a tartós munkanélküliek

Állás 20112010.01.20, 08:27

Egy év alatt jelentősen, 4,1 ezerrel 35,1 ezerre csökkent a tartósan álláskeresők száma az észak-magyarországi régióban. A 10,6 százalékos mérséklődés főleg a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető - derül ki a régió munkaügyi központjának az elmúlt év decemberi adataiból.

Csúcson a munkanélküliség Győr térségében

Állás 20112010.01.13, 10:15

A tavaly decemberi 7,2 százalékos rátával évtizedes rekordot döntött a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében - írja a Kisalföld megyei napilap.

Húsz százalékhoz közelít a lett munkanélküliség

Állás 20112010.01.12, 17:40

Lettországban 16 százalékos volt a munkanélküliség decemberben, és további növekedés várható az idén a szakértők szerint.

Tovább nőtt a munkanélküliek száma

Állás 20112010.01.06, 09:09

Nem állt meg az állástalanok számának növekedése. 2009. szeptember-november között 10,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, és egy tizedszázalékkal - 6 ezer fővel - haladja meg az egy hónappal ezelőtt mért (augusztus-október közötti) értéket. Hivatalosan 445 ezren vannak munka nélkül - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli jelentéséből. 

Csökkent a fizetési igény a válság alatt

Állás 20112009.10.13, 09:24

Az álláskeresők közel háromnegyede jelöli meg fizetési igényét pályázata során, de a pályakezdők és az egyetemi hallgatói státuszúak az átlagnál ritkábban teszik ezt. A posztgraduális képzést befejezők közel háromszor akkora fizetést igényelnek, mint az alapfokon végzettek.

Sokkal több a csoportos létszámleépítés

Állás 20112009.10.12, 08:40

Kétszer több csoportos létszámleépítés volt az első 9 hónapban, mint az előző év hasonló időszakában - ez derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Idén több mint 500 munkáltató jelentett be csoportos elbocsátást.

Május óta stagnál az álláskeresők száma

Állás 20112009.09.23, 09:07

Csak minimális mértékű elmozdulás volt május óta a nyilvántartott álláskeresők számában, illetve az álláskeresők aktív népességhez viszonyított arányában Magyarországon - állapítja meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tanulmánya. Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének tanulmánya.

MN: Nincs több pénz hátrányos álláskeresőkre

Állás 20112009.09.21, 08:04

E hónaptól nem nyújthatnak be támogatási kérelmet azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességűeket kívánnak foglalkoztatni - írja a Magyar Nemzet.

Húsz százalék fölött a munkanélküliség északon

Állás 20112009.08.19, 08:20

Egy hónap alatt csaknem másfél ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban. A nyilvántartott álláskeresők alapján számított, a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított munkanélküliségi ráta 20,6 százalék volt, 0,2 százalékkal magasabb, mint júniusban.

A legfejlettebb régiók a nagy vesztesek

Archívum2009.07.23, 17:28

Északnyugat-Magyarországon hihetetlen mértékben nőtt, megduplázódott az álláskeresők száma az elmúlt egy évben. A leépítések elsősorban a fejlettebb megyéket érintették, a szakértők azonban nem elsősorban a Komárom-Esztergomban és Győr-Moson-Sopronban elbocsátott emberekért aggódnak, ők ugyanis várhatóan nemsokára újabb állásokat találnak maguknak. Sokkal több gondot jelentenek a kelet-magyarországi tartós munkanélküliek.

Csúcson a munkanélküliség a visegrádi országokban

Állás 20112009.05.20, 08:54

Nem csupán Magyarországon dönt csúcsokat (9,7 százalék) a munkanélküliségi ráta, hanem a visegrádi országcsoportban is. Lengyelországban évtizedes rekordot jelent a legutóbb mért 11,2 százalékos ráta, Szlovákiában az utóbbi évek jelentős csökkenése után újra 10 százalék felett az állástalanok aránya és Csehországban is közelíti a 8 százalékot.

Állami pénzek, ha munkanélkülivé válunk

Állás 20112009.05.15, 11:18

Az új munkahely keresése manapság több hónapig is eltarthat. Az álláskeresés és közben a megélhetés pénzbe kerül, így érdemes minden állami forrást kihasználni. Mennyi pénzzel jár, ha valaki regisztráltatja magát munkanélküliként? Vállalkozóként mire számíthatunk? Milyen ingyenes képzési lehetőségek közül választhatunk? Többek között ezekre a kérdésekre adunk választ.

Duplázódott a munkanélküliség Komárom-Esztergomban

Állás 20112009.04.27, 11:51

Egy év alatt 1,7-szeresére nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Komárom-Esztergom megyében. Az első negyedév végén létszámuk ötven százalékkal volt több, mint három hónappal korábban.

Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön

Állás 20112009.01.22, 16:08

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.

Egyre több az álláskereső

Gazdaság2008.12.04, 11:45

Novemberben 58 munkáltató, 3100 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett a munkaügyi kirendeltségeken, miközben egy hónap alatt 5 százalékkal emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főigazgatója.

Állásszerzés kreatív eszközökkel

Állás 20112008.11.07, 17:14

A küszöbön álló gazdasági válság vélhetően még nehezebbé teszi az állásszerzést. Érdemes éppen ezért a hagyományostól eltérő módszerekkel is próbálkozni. Különösen a marketing és a reklám szakmába készülőknek érdemes megmozgatni a fantáziájukat. Saját weboldal, plakátszerű bemutatkozó anyag, egyedi PR-akciók, és máris felfigyelnek az álláskeresőre. Sikeres és sikertelen eseteket mutatunk be.

Aggódnak a válság miatt az álláskeresők és a munkaadók

Állás 20112008.11.03, 12:22

A csillogó standok és a mosolygó céges képviselők csak a látszat, aggódást tapasztaltunk munkaadói és álláskeresői oldalon is az idei Műegyetemi Állásbörzén. A küszöbön álló gazdasági válság az álláspiacon, a fejekben is érezteti hatását. Helyszíni beszámolónk az állásfórumról.

Pályaválasztási kiállítás nyílt Nyíregyházán

Állás 20112011.04.04, 12:43

Megnyílt a regionális pályaválasztási kiállítás és állásbörze Nyíregyházán kedden, ahol péntekig kaphatnak információt a továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségekről a fiatalok, valamint a pályakezdő álláskeresők. A következő hetekben a keleti régió több városában is tartanak hasonló rendezvényt.

Németországi munkára kerestek magyarokat

Állás 20112008.10.08, 17:26

Német nyelvű állásinterjún vehettek részt azok az álláskeresők, akik Németországba szeretnének vendégmunkásként kijutni. A Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal referensei Budapestre jöttek, hogy felmérjék a szakképzett álláskeresők képességeit. Akik vették az akadályt, egy adatbázisba kerültek, és munkalehetőség esetén azonnal utazhatnak is dolgozni. Nem maradtak le a németországi munkáról, akik elszalasztották a börzét.  Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján rendszeresen elérhetők a legfrissebb németországi álláslehetőségek.

Sokan tupírozzák fel nyelvtudásukat a cv-ben

Állás 20112008.10.07, 18:12

Tízből három pályázó irreálisan tünteti fel nyelvtudását önéletrajzában - állítják fejvadászok. A többség túloz, ám vannak túlságosan szerény álláskeresők is. Érdemes a valóságnak megfelelően fogalmazni, ugyanis gyorsan kideríthető a turpisság. Nem könnyű azonban írásban megfogalmazni nyelvi szintünket. Mit jelent az álláshirdetésekben gyakran megfogalmazott társalgási, tárgyalási és kommunikációs szint?

Hátrány a kövérség álláskeresésnél

Állás 20112008.09.10, 18:50

Több kutatás is alátámasztja, hogy bizonyos munkaköröknél a kövér álláskeresők hátránnyal indulnak. Főként recepciós, ügyfélszolgálatos, értékesítői, felszolgálói, eladói állásajánlatoknál ugyanis a cégek nem szívesen vesznek fel molett pályázót. Nem teljesen reménytelen azonban az álláskeresők helyzete. Az ízléses öltözék, a meggyőző fellépés, a szakértelem sok kilót ellensúlyozhat. Az önéletrajzba viszont nem érdemes régi - soványabb - képet betenni magunkról.

Tanácsot adnak diplomásoknak és pályakezdőknek

Állás 20112008.09.08, 17:56

Ingyenes tanácsadói szolgálat várja a fiatal valamint diplomás munkanélkülieket a budapesti Andrássy úton. Ugyan csak két órát töltöttünk az irodában inkognitóban, a reklámmenedzsertől a kőművesig sok álláskeresővel találkoztunk. Meglepetésünkre nem csak hivatalnokok és álláskeresők néztek farkasszemet egymással, hanem néhány munkát kínáló cég képviselője is megjelent. A hirdető vállalkozások nagyrészt értékesítőket, ügynököket, eladókat kerestek. 

Kevesebb a regisztrált munkanélküli a Közép-Dunántúlon

Állás 20112008.08.15, 15:26

Folyamatosan csökkent az álláskeresők száma az idei év első felében a Közép-dunántúli régióban: a félév végén 33.712 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván a régióban, az előző év azonos időszakához képest 5300 fővel kevesebbet.

Indul a közmunka-program a Dunántúlon

Állás 20112008.08.14, 08:38

Közmunka program indításáról döntött a dél-dunántúli és a nyugat-dunántúli régióban rendkívüli ülésén a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár. A közmunka program kizárólag azon aktív korú, elsősorban tartósan regisztrált álláskeresők és szociális segélyben részesülők részére biztosít munkalehetőséget, akik a közvetlen környezetükben nem találnak munkát, nem alkalmazzák őket.

Több az álláskereső, kevesebb az új munkahely

Állás 20112008.08.08, 08:48

Jelentősen megugrott a pályakezdő álláskeresők száma júliusban. Egy hónap alatt 20 százalékkal többen regisztráltatták magukat a munkaügyi kirendeltségeken. Ez részben a júniusban végzettek álláskeresésével magyarázható. Ám egy éves távlatban is tapasztalható növekedés: 2,1 százalékkal többen kezdik iskola utáni életüket munka nélkül, mint tavaly júliusban. Ezzel párhuzamosan csökkent az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz bejelentett új álláshelyek száma.

Több a munkahelyi diszkriminációs eset

Állás 20112008.07.16, 16:51

Nehéz eldönteni, hogy a diszkrimináló cégek lettek többen vagy az álláskeresők bátrabbak, mindenesetre az esélyegyenlőség felett őrködő Egyenlő Bánásmód Hatósághoz évről évre többen fordulnak panasszal. A munkához kötődő ügyek közül a nemi és az etnikai diszkrimináció áll az élen. A hátrányosan megkülönböztető cégeket munkavállalóként álcázott tesztelők is lebuktathatják. Az Európai Bíróság múlt heti ítélete szerint már nem is kell célszemély a diszkriminációhoz.

Szabad a francia munkavállalás, gyér az érdeklődés

Állás 20112008.07.16, 07:57

Nem vonzza a külföldön munkát kereső magyarok többségét Franciaország, így várhatóan a munkavállalási tilalom feloldása után sem lesz több magyar álláskereső a franciáknál. Pedig a francia építőipar és a vendéglátóipar szívesen látja a külföldi munkaerőt - mondta Kovács Géza, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője. Jelenleg nagyjából ugyanannyi francia dolgozik Magyarországon, mint magyar Franciaországban.

Kétszázezer magyar pályázott Europass önéletrajzzal

Állás 20112008.07.16, 11:39

Hárommilliónál is többen töltötték ki 2005-ös indulása óta az Európai Unió ajánlott önéletrajz-mintáját, az Europass CV-t. Átlag feletti az európai munkavállalók körében a magyarok érdeklődése: három és fél év alatt 211 ezer magyar álláskereső töltötte le és ki a magyar nyelvű mintát. Ez az EU-tagállamok statisztikájában a hetedik helyet jelenti - áll a Nemzeti Europass Központ közleményében.

Nem csak a fizetés tesz vonzóvá egy munkahelyet

Állás 20112008.06.04, 11:38

Egyre több cég ismeri fel, hogy a dolgozók megszerzéséhez és megtartásához már nem elegendő a versenyképes fizetés. Felcsillan az álláskeresők szeme, ha ingyenes képzésekről, rugalmas munkaidőről, előrelépési lehetőségről vagy külföldi utazásról hallanak az állásinterjún. A leggyakoribb csalogató eszközöket gyűjtöttük össze.

Munkanélküliségre kényszerít a közmunkaprogram

Állás 20112008.05.06, 08:23

A közmunkprogram jelenlegi szabályai akadályozzák a tartós és folyamatos foglalkoztatást, ezért módosításra szorulnak - nyilatkozta a Népszavának egy munkaerőpiaci szakértő. A legnagyobb probléma, hogy a közmunkások cask akkor vehetnek részt a következő programban, ha az első program végeztével három hónapra regisztrált álláskeresőnek jelentkeznek be.

Körültekintően készüljünk külföldi munkára

Állás 20112008.04.25, 14:33

Az unió munkaerőpiacának megnyitása óta egyre népszerűbb az álláskeresők körében a külföldi munka. Egyesek tapasztalatszerzésből, kalandvágyból és nem utolsó sorban a kedvező anyagiak miatt vágnak neki az ismeretlennek. A kép azonban vegyes: míg egyesek látványos karriert építenek és hosszú évekre előre megalapozzák a jövőt, másoknak keserű csalódás lehet a kaland vége. Tippjeink a kudarcok elkerülésére.

Előző
Következő