Afganisztán

címke rss

Kapkodva szórja az ajándékfegyvereket az USA

Archívum2009.02.12, 14:59

Kézifegyverek tízezreit adományozta az USA Afganisztánnak úgy, hogy fogalma sincs róla, hova kerültek azok - állapította meg az amerikai kormányzati elszámoltatási iroda. Az iroda jelentését csütörtökön tárgyalja az amerikai kongresszus egyik bizottsága. A jelentés kitér 135 ezer további rosszul nyilvántartott adományfegyverre, amelyből a New York Times szerint Magyarországra is jutott.

Rendetlenséget örököltek Obamáék Afganisztánban

Archívum2009.02.09, 18:29

Afganisztán rendbetétele az iraki konfliktusnál is keményebb lesz - nyilatkozta Barack Obama térségi megbízottja, Richard Holbrooke, aki szerint az előző kormányzat hatalmas rendetlenséget hagyott rájuk Közép-Ázsiában. Az amerikai tábornokok az iraki leckét alkalmaznák, nehogy a helyzet rosszabbra forduljon, de ehhez több katonára és sokkal nagyobb odafigyelésre lenne szükség.

Túlléphette hatáskörét a NATO főparancsnoka Afganisztánban

Archívum2009.01.29, 23:16

Szabályszegést követhetett el a NATO katonai főparancsnoka, amikor utasítást adott az afgán kábítószer-kereskedők válogatás nélküli levadászására - írta a Der Spiegel német hetilap. A NATO tagadja a vádakat, de egyúttal vizsgálatot is indított, hogy hogyan szivároghattak ki az erre vonatkozó bizalmas információk.

Rekordszámú öngyilkosság volt az amerikai hadseregben

Archívum2009.01.29, 13:03

Soha nem volt még olyan magas az öngyilkosságok aránya az amerikai hadseregben, mint 2008-ban - közölte egy hivatalos jelentésre hivatkozva a CNN. Tavaly legkevesebb 128 katona végzett magával, de lehet, hogy ennél magasabb lesz a végső szám. A hivatalos magyarázat szerint a hadseregben nagy a stressz, és mindenkinek van fegyvere.

Megsokszorozódott a drogtermelés Afganisztánban

Archívum2009.01.29, 12:10

Húszszor több mákot termesztenek Afganisztánban ma, mint a NATO 2001-es bevonulásakor. Az afgán parasztok anyagi helyzete a drogok mennyiségének növekedésével együtt romlik.

Aggódik a NATO az új orosz támaszpontok terve miatt

Archívum2009.01.28, 21:17

Rossz szemmel nézi a NATO az orosz katonai terjeszkedést a szakadár grúz területeken: a szervezet szóvivője szerint aggodalomra ad okot, hogy Oroszország katonai bázisokat akar telepíteni a csak általa elismert Abháziában és Dél-Oszétiában. A NATO továbbra is Grúzia területi egységét hangsúlyozza, és ezzel a jövő héten az orosz miniszterelnök-helyettest is szembesíteni fogják.

Több afganisztáni halottra számít az amerikai alelnök

Archívum2009.01.26, 11:35

Fel kell készülni arra, hogy emelkedni fog az afganisztáni harcok halálos áldozatainak száma az amerikai hadseregben - ismerte el Joe Biden amerikai alelnök egy interjúban. Barack Obama kormánya várhatóan megduplázza az Afganisztánban, illetve a pakisztáni határnál harcoló amerikai csapatok létszámát.

Obama kormányfőkkel és egy királlyal tárgyalt

Archívum2009.01.24, 08:23

A brit és a kanadai kormányfővel, illetve a szaúdi királlyal egyeztetett pénteken telefonon Barack Obama. Ugyanakkor Kína csak megkésve gratulált az új amerikai kormány megalakulásához.

Hollandia jövőre kivonja katonáit Afganisztánból

Archívum2009.01.24, 02:20

A holland kormányfő pénteken bejelentette, hogy jövőre kivonják a holland katonákat Afganisztánból, nem hosszabbítják meg a kontingens 2010-ben lejáró mandátumát.

18 embert öltek meg amerikai robotrepülők Pakisztánban

Archívum2009.01.23, 20:33

Legalább 18 ember halálát okozta két rakétatámadás Pakisztán északnyugati részén. A rakétákat valószínűleg amerikai pilóta nélküli repülőgépek, úgynevezett drónok lőtték ki. Elemzők szerint ilyen fegyvere a térségben csak az amerikai haderőnek és a CIA-nak van.

Béketeremtő legendákkal erősít Obama

Archívum2009.01.23, 13:47

Az 1990-es évek két legendás béketeremtő különmegbízottját állítja csatasorba Barack Obama amerikai elnök, hogy segítségére legyenek a közel-keleti konfliktus, illetve az afganisztáni és pakisztáni helyzet megoldásában. Az északír béke születésénél bábáskodó George Mitchellt a Közel-Keletre, a balkáni konfliktus megoldásában oroszlánrészt vállaló Richard Holbrooke-ot pedig az afgán-pakisztáni ügyre állítja rá az elnök.

Egy éven belül megszűnhet Guantánamo

Archívum2009.01.22, 01:50

Barack Obama, az Egyesült Államok új elnöke csütörtökön tervezi aláírni a guantánamói börtöntábor bezárásáról szóló rendeletet, amelynek következtében az intézmény egy éven belül szűnne meg. Kérésére öt, a szeptember 11-i terrortámadásokkal gyanúsított guantánamói fogoly peres eljárását függesztették fel szerdán. Az áldozatok hozzátartozói ellenzik az új elnök döntését.

Nem az ígéretekből lett a történelem

Archívum2009.01.22, 11:32

Volt köztük, aki ikonná nemesedett, volt, aki kétségtelen érdemei és néhány hibája mellett is leginkább csak "rendes fickóként" maradt meg az amerikaiak emlékezetében, és volt, aki eltékozolta lehetőségeit - az [origo] megnézte, hogy az elmúlt ötven év izgatottan várt amerikai elnökei mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Három elnök, három korszak, háromféle eredmény.

Elfogták az egyik feltételezett londoni robbantót

Archívum2009.01.22, 10:09

Pakisztánban elfogták és kihallgatták azt a férfit, a feltehetőleg a 2005-ös londoni terrortámadás egyik szervezője. Zabi at-Taifit hat másik emberrel együtt fogta el a CIA és a pakisztáni hírszerzés, a gyanús szerint mindannyian az al-Kaida tagjai.

Azonnal nekiestek Bush hagyatékának Obama emberei

Archívum2009.01.21, 07:37

Már Barack Obama új amerikai elnök beiktatásának napján több olyan döntés született az Egyesült Államokban, amely megkérdőjelezi és felülvizsgálja Obama elődjének döntéseit. Azonnal abbahagyták a kihallgatásokat a guantanamói börtöntáborban, és már kedden felfüggesztették a Bush kormányzat utolsó rendelkezéseit.

Kedvenc könyveiben talált rá hangjára Obama

Archívum2009.01.19, 17:29

Kedvenc könyvei és olvasásszeretete hozzásegítette Barack Obamát, a beiktatására váró új amerikai elnököt, hogy megtalálja önmagát és az elveket, amelyekkel azonosulni tud. Obama kedvenc könyveinek témája az identitáskeresés, és erről szól saját első önéletírása is. 

Az afgán kormányt kritizálta a NATO főtitkára

Archívum2009.01.18, 14:40

Éles kritikával illette az afgán kormányt a NATO főtitkára. Jaap de Hoop Scheffer többek között a kiterjedt korrupciót és a tehetetlenséget rótta föl az afganisztáni vezetésnek eddig példátlan hangú levelében.

Robbantottak a kabuli német követségnél

Archívum2009.01.17, 13:11

Két afgán civil meghalt Kabulban, amikor öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a német nagykövetség közelében. A korábbi hírekkel ellentétben amerikai katona nem vesztette életét a merényletben, melyet a tálibok vállalták magukra.

Obama nem akarja mindenáron bin Laden fejét

Archívum2009.01.15, 15:44

Jóváhagyná az Afganisztánban szolgáló amerikai csapatok létszámának megduplázását Barack Obama megválasztott elnök. A lépéssel időt nyerhetne az új kormány, hogy kialakítsa átfogó afgán stratégiáját. Az új hozzáállást jelezheti, hogy Obama közölte, nem feltétlenül szükséges megölni Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezérét.

Távoztak az afgán menekültek a Bazilikából

Archívum2009.01.14, 22:10

Távoztak az afgán menekültek szerda este a fővárosi Szent István Bazilikából. A menekültek korábban éhségsztrájkba kezdtek a menekültstátusz elérése érdekében. Az afgánok azt követően távoztak, hogy megállapodtak a Bevándorlási és Állampolgári Hivatallal, az egyezségről azonban egylőre nem lehet tudni semmit.

Szent háborút hirdet Izrael ellen bin Laden

Archívum2009.01.14, 14:45

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője szent háborúra hívja fel a muzulmánokat azért, hogy állítsák meg az izraeli offenzívát a Gázai övezetben. Az interneten közzétett hangüzenetben bin Laden elítéli az arab országok kormányait passzivitásukért, és kigúnyolja Amerikát.

Szabadon engedték Oszama bin Laden volt sofőrjét

Archívum2009.01.12, 12:25

Szabadon engedték a jemeni hatóságok Oszama bin Laden volt sofőrjét, miután letöltötte a börtönbüntetését. A férfit augusztusban 66 hónap börtönre ítélték, de büntetésébe beleszámították a korábban Guantánamón töltött éveket.

Megölték az al-Kaida műveleti parancsnokát

Archívum2009.01.09, 11:01

Megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pakisztáni műveleti parancsnokát és jobbkezét - közölte a terrorizmusellenes küzdelem egyik magas rangú amerikai vezetője csütörtökön. A két kenyai származású férfi az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda legkeresettebb terroristáinak listáján szerepel.

Pakisztán nem szállít utánpótlást a NATO-nak

Archívum2008.12.30, 10:43

Hadműveletet indított az iszlám szélsőségesek ellen a pakisztáni hadsereg az Afganisztánnal határos törzsi területeken, ezért felfüggesztették a NATO csapatok utánpótlásának szállítását a Haibár-hágón keresztül. A NATO-erők ellátását jelentős részben ezen az úton biztosítják, amely folyamatosan ki van téve a lázadók támadásainak.

Lemondott a Nobel-díjakat osztó svéd akadémia főtitkára

Archívum2008.12.22, 13:28

Lemondott posztjáról az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Királyi Akadémia főtitkára, Horace Engdahl. Egy svéd lap lemondása mögött az amerikai irodalmat lekicsinylő megjegyzéseit sejti. Engdahl szerint az a baj az amerikai írókkal, hogy "túlságosan fogékonyak tömegkultúrájuk divatjai iránt".

Hét embert ölt meg egy rakétacsapás Pakisztánban

Archívum2008.12.22, 08:55

Rakétcsapás végzett legalább hét emberrel Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi vidékén. Pakisztán szerint az amerikai légicsapások hátráltatják a szélsőségesek elleni fellépést, mert közfelháborodást váltanak ki.

Egyre drágább a briteknek az afgán háború

Archívum2008.12.15, 23:33

Részletes indoklást vár a védelmi minisztériumtól a parlament egyik bizottsága arról, miért drágulnak meg jövőre ötven százalékkal az afganisztáni katonai akció költségei. A testületnek feltűnt az is, hogy alig csökkennek az iraki misszió költségei, pedig Nagy-Britannia jövőre szinte teljesen kivonul az országból.

Újabb támadás érte a pakisztáni NATO-bázist

Archívum2008.12.13, 13:05

Újabb támadás érte Pakisztánban, Pesavar közelében az afganisztáni utánpótlását biztosító NATO-bázist: a tálib lázadók 11 teherjárművet és 13 konténert gyújtottak fel szombatra virradóra. A múlt héten 145 járművet tettek tönkre a lázadók, akik miatt a szövetség hamarosan új útvonalak után nézhet.

Legendás al-Kaida-tagot tartóztattak le

Archívum2008.12.12, 09:01

Letartóztattak 14 embert csütörtökön Belgiumban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy öngyilkos akciót akartak végrehajtani az országban. A letartóztatottak között van az al-Kaida egyik legendásnak tartott női tagja is.

Afgán civileket lőttek le amerikai katonák

Archívum2008.12.12, 21:45

Négy civilt lőttek le amerikai katonák Afganisztánban. Az áldozatok egy buszon utaztak, amely nem állt meg a katonák figyelmeztető lövéseire.

Feladhatja a NATO Pakisztánt a tálibok miatt

Archívum2008.12.09, 12:42

Már Afganisztán 72 százalékát ellenőrzik a tálibok - állítja egy nemzetközi szervezet jelentése. Romlik a helyzet Pakisztánban is, ahol egyre több támadást intéznek a felkelők a NATO-csapatok utánpótlási útvonalai ellen. A NATO szerint a probléma nem jelent katonai kockázatot, mégis áttervezik az ellátási útvonalakat.

Újabb erőszakhullámmal fenyeget Omar molla

Archívum2008.12.08, 08:37

Az afganisztáni támadások fokozásával fenyegetőzött a tálibok legfőbb vallási vezetője legújabb üzenetében. Omar molla addig nem hajlandó a békéről tárgyalni az afgán kormánnyal, amíg külföldi csapatok állomásoznak a közép-ázsiai országban.

Titkos helyre költöztették a kabuli dán követséget

Archívum2008.12.05, 21:59

Biztonsági okokból titkos helyre költöztették a kabuli dán nagykövetséget, akárcsak korábban, a Mohamed-karikatúrák megjelenése után. A követség működik tovább.

Titkos CIA-gépek után kutatnak Spanyolországban

Archívum2008.12.02, 00:52

A spanyol légtéren, illetve légi bázisokon keresztül szállított terrorizmussal gyanúsított foglyokat az Egyesült Államok a guantanamói táborba - állítja egy spanyol lap. Ennek bizonyítására vasárnap közzétett egy titkos dokumentumot, amely szerintük igazolja, hogy a spanyol kormány jóváhagyta a CIA-gépek átrepülését. Korábban a kormány határozottan tagadta, hogy együttműködött volna az amerikaiakkal a titkos szállítmányokkal kapcsolatban.

Vérfürdővel fenyegették meg Belgiumot egy videóüzenetben

Archívum2008.11.25, 09:01

Belgiumot fenyegető felvételt jutattak el két flamand csatornának. Az üzenet küldői azt követelik, hogy az ország vonja ki haderejét Afganisztánból, különben káoszt és vérfürdőt ígérnek.

Telefonon ígért segítséget Afganisztánnak Obama

Archívum2008.11.23, 10:45

Afganisztánban és a környező régióban is növelni fogják az amerikai támogatást  - ígérte Barack Obama az afgán államfőnek szombaton. A frissen megválasztott amerikai elnök telefonon tárgyalt Hamid Karzaival a jövőbeni együttműködésről.

Veszélyes szélsőségest bombáztak le Pakisztánban

Archívum2008.11.22, 11:50

A Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba repülő gépek felrobbantására szőtt 2006-os összeesküvés kulcsfigurája, Rasíd Raúf az egyik áldozata a szombaton reggel pakisztáni területen végrehajtott amerikai légicsapásnak - közölte egy pakisztáni hírszerzési forrás.

Lenégerezte Obamát az al-Kaida alvezére

Archívum2008.11.19, 16:25

Hevesen kritizálta Barack Obama megválasztott amerikai elnököt Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második embere. Zavahri szerint Obama "házi néger", aki szembefordult apja hitével, és figyelmeztette: kudarcot vall, ha elődje politikáját folytatja a Közel-Keleten és Afganisztánban.

Összehangolt támadás indult a tálibok ellen

Archívum2008.11.18, 19:31

Az afgán határ mentén összehangolt amerikai-pakisztáni támadás indult a tálibok ellen. Az Oroszlánszív hadművelet négy határmenti afgán tartományban, és a pakisztáni törzsi területen folyik.

Párizsi robbantásokkal fenyegetőztek a tálibok

Archívum2008.11.17, 19:13

Ha nem vonják ki a francia katonákat Afganisztánból, robbantások lesznek Páriszban - fenyegették meg a tálibok Franciaországot. A lázadó szervezet videoüzenetben jelentkezett az al-Arabíja televízión. Ebben a tálibok magukra vállalták tíz francia katona megölését is.