Zuzana Caputová

címke rss
Tételesen cáfolták a dollármédia újabb álhírét

Tételesen cáfolták a dollármédia újabb álhírét

Hétfőn egy balliberális szlovák lap magyar változatára hivatkozva arról írt a hazai dollármédia, hogy feltehetően diplomáciai hiba miatt nem vett részt Novák Katalin magyar államfő Szlovákia függetlenségének 30. évfordulóján megrendezett pozsonyi ünnepségen. A szlovák Pravda pedig ennél is továbbment, a cikkük alapján Novák Katalin Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök meghívásának el nem fogadásával közvetve a szlovák államisághoz fűződő hozzáállását fejezhette ki. A Magyar Nemzet azonban megszerezte Novák Katalinnak Caputovához címzett levelét, amely tételesen cáfolja a hazai dollármédia és a szlovákiai lapok rosszindulatú állhírkeltéseit, ...

Kedden nevezik ki az új szlovák miniszterelnököt

Nagyvilág2021.03.29, 19:28

Zuzana Caputová szlovák államfő kedden fogadja el a kormányfői posztról való távozását vasárnap bejelentő Igor Matovic lemondását, és egyidejűleg kinevezi utódját, Eduard Heger jelenlegi pénzügyminisztert - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a leendő kormányfő tájékoztatására hivatkozva hétfőn.

Áder János részvéttáviratot küldött szlovák kollégájának a tragikus buszbaleset miatt

Itthon2019.11.14, 11:07

Áder János köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek írt táviratában fejezte ki őszinte részvétét a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán történt tragikus buszbaleset miatt.

A liberálisok Szlovákiában is a magyar kisebbség ellen szervezkednek

Nagyvilág2019.08.28, 12:33

A liberális beállítottságú Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko-PS) mozgalom bejelentette a magyar tagozata megalakítását „Magyar Platform" név alatt. A PS Zuzana Čaputová új szlovák államfő pártja, és nem mellesleg az Emmanuel Macron francia államfő vezetésével létrejött, Dacian Cioloş szélsőjobboldali múltú, magyarellenes bukott román miniszterelnök (névleges) irányítása alatt működő Renew Europe (Újítsuk meg Európát) liberális európai parlamenti (EP-) frakció része, amelynek tagja a Momentum is. Az európai liberálisok már a külhoni magyarság szavazataira is vadásznak, de nagy valószínűséggel nem fognak sikerrel járni, ennnélfogva ...

Orbán Viktor: Mára nagyszerű eredményeket ért el együtt Szlovákia és Magyarország

Itthon2019.07.11, 16:01

Orbán Viktor és Zuzana Caputová egyaránt kiemelte a visegrádi együttműködés fontosságát, amely stratégiai kérdés Közép-Európa számára, főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül – értett egyet a szlovák államfő és a magyar kormányfő budapesti találkozójukon. 

Áder János fogadta a szlovák államfőt

Itthon2019.07.11, 13:46

Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön Budapesten, a Sándor-palotában.

Magyarországra jön csütörtökön a szlovák államfő

Itthon2019.07.09, 10:17

Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön. A szlovák államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre.

Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét

Nagyvilág2019.06.15, 12:49

Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.

Zuzana Caputová nyerte a szlovák elnökválasztást

Nagyvilág2019.03.31, 13:09

Megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje. Caputová a Soros György-féle Európai Egyesült Államok vízióját próbálja követni.

Caputová a Soros György-féle Európai Egyesült Államok vízióját próbálja követni

Nagyvilág2019.03.17, 11:09

Farkas Örs politikai elemző az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorának vendége volt. Itt elemezte a szlovák államfőválasztás első körének nem hivatalos eredményét, de kitért arra is, hogy Caputová a Soros-féle Európai Egyesült Államok vízióját próbálja követni.

Szlovák elnökválasztás: az első forduló eredményei

Nagyvilág2019.03.17, 09:41

Március 16-án megtartották a szlovák elnökválasztás első fordulóját. Caputová nyert első körben, Sefcovics is a második fordulóban. A két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut a második fordulóba, ami március 30-án lesz. Elemzői vélemények.

Egy szinte teljesen ismeretlen nő lehet Szlovákia új elnöke

Nagyvilág2019.03.16, 12:56

Egy frissen, a politikában feltűnt jogásznő nyerheti meg az ötödik elnökválasztást Szlovákiában. Zuzana Caputová, a jelenleg még parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia jelöltje megelőzheti a kormányzó Smer jelöltjét. A jogásznő - akit az előző, szintén a gyakorlatilag az ismeretlenségből előkerült jelenlegi elnök is támogat -  ultraliberális polgárjogi aktivista. Szlovákiában csekély az elnök befolyása, ezért is nagyon alacsony részvételre számítanak az elnökválasztás mai első fordulójában. A voksolás legnagyobb vesztese Bugár Béla lehet, aki a kampány kezdetén még a második fordulóról álmodott, míg mostanra az ötszázalékos eredméény ...

Előző
  • 1
Következő