Zuschlag János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Zuschlag-ügy
- Zuschlag-per
- ügyészség
- pályázat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A jog erejére várt a Zuschlag-ügyben Gyurcsány
Sem a kormány, sem az MSZP nem érzi úgy, hogy már korábban is léphettek volna a Zuschlag-ügyben, pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy interjúban elismerte, hogy már tavasz óta tudott arról: szabálytalanságok történhettek az ifjúsági pályázati pénzek felhasználásánál. Ennek ellenére Gyurcsány nem indított korábban vizsgálatot az ügyben, és a pártban is csak két hete merült fel a gyanúsított képviselők befolyása alá tartozó pártszervezet elleni fellépés. A kormányszóvivő szerint Gyurcsány nem hibázott, az ügyészség léphetett volna fel az ügyben.
Gyurcsány tavasz óta tudott a Zuschlag-ügyről
Tavaly hallott róla először Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy valami nincs rendben pályázati pénzek elsíbolásával gyanúsított Zuschlag János volt szocialista képviselő ügyletei körül, idén tavasszal pedig azt is megtudta, hogy komolyabb a helyzet - állította a kormányfő a Magyar Narancsnak adott interjúban. A kormányfő ugyanakkor azt állította, nem volt tudomása róla, hogy mi folyik az ifjúsági pályázati pénzek körül. Gyurcsány bízik a politikai élet megtisztulásában és abban, hogy győz hétpontos tisztasági javaslata.
Nem kíváncsiak Gyurcsányra a Zuschlag-ügy nyomozói
Nem tervezi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György kancelláriaminiszter újbóli tanúkénti meghallgatását a Zuschlag-ügyben az ügyészség.
Egyhangúan döntött a főváros a Zuschlag-pénzekről
A Fővárosi Közgyűlésben egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. Az elnyert, de a gyanú szerint fel nem használt pénzek a közbiztonság javítását szolgálták volna.
A fővárostól 20 milliót kaptak a Zuschlag-féle szervezetek
A fővárosi önkormányzattól 20 millió forintot nyertek el pályázatokon olyan szervezetek, amelyek érintettek a Zuschlag-ügyben - közölte az illetékes közgyűlési bizottság elnöke, aki úgy tudja, a Főpolgármesteri Hivatal több dolgozóját is kihallgatta az ügyészség.
Előzetesben a Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottja
A Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Városi Bíróság: az egykori országgyűlési képviselő és személyi titkára után Zuschlag megyei közgyűlési frakciótársa, Katus Ferenc is rács mögé került. Közben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is tanúként hallgatták ki az ügyben.
Kölcsönzsömlén át visz az út a közélethez
Hogyan vágódhat be egy politikai pályában reménykedő fiatal? Miért jó a pártoknak, ha van egy ezreket megmozgató ifjúsági szervezetük? A Zuschlag-ügy kapcsán előtérbe került, fiatalok által gründolt politikai szervezetek működési módszereit próbálta feltárni az [origo]. Az ifjúsági pártszervezetek vezetőivel folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy egy jó szónoknál többet érhet olyasvalaki, aki ért a bulizáshoz és a szervezéshez. Nehezen eldönthető, hogy a pártszínekben, főleg fiataloknak szóló rendezvények hány embert és mennyi népszerűséget hoznak a pártoknak ténylegesen. De nem egyértelmű az sem, hogy mennyibe kerülnek anyaszzervezeteiknek ...
Előzetesben marad Zuschlag titkára
A másodfokú bíróság is rábólintott Zuschlag János személyi titkárának, Lados Istvánnak az előzetes letartóztatásra, elutasítva, hogy szabadlábon védekezzen, hiszen a férfi korábban hónapokig bujkált, és bizonyítékokat is megpróbált eltitkolni. Csütörtökön döntenek egy újabb gyanúsított, Katus Ferenc letartóztatásáról.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Zuschlag-ügyben
Őrizetbe vette kedden délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Katus Ferencet, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját. Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes az [origo]-nak elmondta: "bűnszervezetben elkövetett csalás alapos gyanúja miatt kezdeményezték K. Ferenc előzetes letartóztatását".
Feloszlatnák a kiskunhalasi MSZP-szervezetet
A párt elnöksége kezdeményezi, hogy oszlassák fel az MSZP kiskunhalasi szervezetét, amelynek eddigi vezetője, Zuschlag János csalás gyanújával előzetes letartóztatásban van. Már évekkel ezelőtt merültek fel kételyek a helyi szervezet irányításának átvételével kapcsolatban.
- címkék:
- Zuschlag János
- István
- csalás
- MSZP
- Címkefelhő »