Zuschlag János

címke rss

Ismert nevekkel is dobálóztak Zuschlagék

Itthon2008.05.14, 07:21

"Miniszter úr is támogatja" - ilyen felvezetés előzte meg a Zuschlag-ügyben érintett egyik szervezet milliós támogatását, de egyéb jelei is voltak annak, hogy az ügyészség által gyanúsnak talált egyesületekkel kivételeztek. Az [origo] több hónapos huzavona után tekinthetett be a kifogásolt ifjúsági pályázatokkal kapcsolatos jegyzőkönyvekbe, amelyekből kiderült: az egyik gyanús egyesület még egy ismert történész és egy protokollszakértő nevét is felhasználta a pénzszerzéshez, illetve a pályázatokat elbíráló egyik tanácstag is úgy érezte, nincs minden rendben a kiosztott pénzek körül.

Vádat emelt az ügyészség Zuschlagék ellen

Itthon2008.05.14, 10:42

Az ügyészség kedden benyújtotta a Zuschlag János csalási ügyében készült vádiratot a bíróságra. Az MSZP-s politikus menet közben visszafizette a kár nagy részét, és kérte szabadlábra helyezését, az ügyészség azonban a bíróságtól épp az őrizet fenntartását kérte.

Vádat emeltek Weiszenberger ellen

Itthon2008.04.30, 12:40

Az ügyészség szerint ötmillió forintot kért egy 17 milliós pályázat sikeréért Weiszenberger László, aki ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt emeltek vádat. Weiszenberger - aki Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi képviselőtestület szocialista frakciójában - azt állította, hogy a pénzt a minisztérium egyik munkatársának kell adnia, cserébe azért, hogy zöld utat adott a pályázatnak.

50 millióért szabadlábra helyeztetné az ügyvéd Zuschlagot

Itthon2008.04.24, 18:04

Ötvenmillió forint megtérítéséről csatolt be okiratokat az ügyészségre Zuschlag János ügyvédje. A védő ezt követően a pályázati pénzek jogtalan felhasználásával meggyanúsított volt MSZP-s parlamenti képviselő szabadon bocsátását kérte. Az ügy során keletkezett kár 75 millió forint.

35 millióval csökkent Zuschlag vagyona

Itthon2008.04.03, 08:58

Zuschlag János idei vagyonbevallásában 35 millió forinttal kevesebb szerepel, mint egy évvel korábbiban - írja a Blikk. A csalással gyanúsított MSZP-s politikus vagyonát még ősszel zárolta az ügyészség.

Előzetesben marad a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja

Itthon2008.04.01, 18:14

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja - közölte kedden a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. A férfi az elsőfokú tárgyalást megelőző bírói határozatig, azaz előreláthatólag június 4-ig marad előzetesben.

Saját népszavazási kérdéseik lepték meg a pártokat

Itthon2008.03.19, 16:27

Tanácstalanok a nagy politikai pártok az után, hogy az Alkotmánybíróság szabad utat engedett összesen hat, általuk kezdeményezett népszavazási kérdésnek. A kezdeményezések ugyanis egy olyan - nem túl régi - időszakban születtek, amikor még a képviselői fizetések és a Zuschlag-ügy volt a legfontosabb téma, nem a vizitdíj vagy egészségbiztosítás. Népszavazási kérdésből ez utóbbi ügyben sincs hiány.

Meghosszabbították a nyomozást a Zuschlag-ügyben

Itthon2008.03.18, 17:39

Meghosszabbították a Zuschlag-ügy nyomozását, bár az érdemi vizsgálat már lezárult. Az ügyészség viszont arra számít, hogy a 16 gyanúsított ellen folyó eljárásban idő kell a begyűjtött iratok ismertetéséhez, és az ügyvédek további bizonyítást is indítványoznak majd.