Zalaegerszegi TE
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- kosárlabda
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem kezdődhet később a Fradi-Videoton
Hiába tekintették előnyösnek a ZTE és a Videoton futballistái, hogy a rivális Győr együttese egy nappal korábban lép pályára az alapszakasz utolsó körében, minden jel szerint a felsőházi tagságot biztosító találkozók azonos időben kezdődnek.
Vincze Ottó újra edzésbe állt
Még a téli alapozás során szenvedett izomszakadást Vincze Ottó, a ZTE középpályása, és hiányát alaposan meg is érezte a bajnokcsapat. A Zetének ugyanis még izgulnia kell az első hatba kerülést illetően, ráadásul az alapszakaszt lezáró körben a zalaiak éppen az egyik legnagyobb rivális, a Siófok otthonába látogatnak. Ezen a találkozón viszont már Vincze Ottó is játszani szeretne.
Szegeden nyert a ZTE kosárcsapata
A férfikosárlabda-NB I pénteki mérkőzésein a Debreceni Vadkakasok nagy csatában verte a szombathelyi Falcót, míg a Zalaegerszeg együttese Szegeden diadalmaskodott két ponttal.
A bajnokhoz látogat a Ferencváros
Komoly téttel bír a hét végi, 21. forduló, hiszen már csak két mérkőzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy kiharcolják a felsőházba jutást. A Siófok, amennyiben nyer Győrött, már teljesíti is a célt. A bajnokaspiráns Fradi a bajnok ZTE otthonába látogat, Székesfehérvárott megyei derbit rendeznek, míg a pénteki nyitótalálkozón az MTK a Sopront fogadja.
Szó sincs edzőválságról a ZTE-nél
Több napilapban is hírként tálalták, miszerint a hétvégi bajnoki forduló után a ZTE-nél Bozsik Péter vezetőedzőt kirúghatják állásából. A zalaiaknál a megjelent írásokra reagált csütörtökön délelőtt az öltözőben Lang József klubelnök, aki szerint felesleges cáfolni bármit is, hiszen a klub egyetlen vezetőjének a fejében sem fordult meg a szakvezető leváltásának a gondolata.
Hétszázezer forintos büntetés a Fradinak
Ferencvárosi napot tartott kedden a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága. A grémium a Lipcsei-ügy mellett ugyanis a ZTE elleni kupameccsen történt szurkolói rendbontás, valamint az Újpest elleni bajnoki alatt megjelent transzparensek miatt rendelte be az FTC vezetőit.
Bozsik: Valaki beleszalad a késbe
Meglepő, 3-0-s vereséget szenvedett odahaza a bajnok ZTE a Videotontól a hét végén, Bozsik Péter vezetőedző szerint azonban tavasszal éppen most játszott legjobban a csapata. A zalai tréner természetesen meg is indokolta értékelését, s némileg már előre is tekintett, a szombati, Ferencváros elleni rangadóra.
Varga Zoltán ellenfélként látogat az Üllői útra
A Borsodi Liga 20. fordulójának két legjobb összecsapását Zalaegerszegen és az Üllői úton vívják. Előbbin a hazai környezetben remeklő ZTE a tavaszt parádésan kezdő Videotont fogadja, utóbbin a Ferencvároshoz a botladozó Győr látogat.
Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK
A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről, a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.
Gyánó a ZTE-hez szerződik
A legutóbb Cipruson próbajátékon járt Gyánó Szabolcs végül a bajnok ZTE együttesénél kötött ki. A Vasas csatára kedden írhatja alá a szerződést a zalai klubhoz, s amennyiben Bozsik Péter vezetőedző úgy dönt, a szombati Videoton elleni hazai bajnokin bemutatkozhat új csapatában.