XI. kerület

címke rss

Égő faházak a Balatoni út mentén

Itthon2002.12.19, 22:30

Nem kizárt, hogy felgyújtották azokat a faházakat, amelyek csütörtökön este égtek le a XI. kerületben, a Budapestről kivezető 70- es út közelében. A Balatoni út közelében szerdán éjszaka is leégett egy faház.

Osztályfőnöki óra rendőrökkel a XI. kerületben

Itthon2002.11.12, 12:53

Rendőrök látogatnak a héten a főváros XI. kerületének középiskoláiba, hogy a diákokkal és tanárokkal beszéljenek a bűnmegelőzés kérdéseiről. A programot a kerület rendőrkapitánysága kezdeményezte, azt követően, hogy az egyik gimnáziumban sorozatos bombariadók fordultak elő. A bűnmegelőzési program elsősorban a 16-17 éves diákokat célozza meg, a szakemberek szerint ugyanis ők a legveszélyeztetettebbek.

Kiesett egy kisfiú a kilencedikről

Itthon2002.11.11, 17:42

Ismeretlen körülmények között esett ki egy 12 éves kisfiú egy kilencedik emeleti lakásból a főváros XI. kerületében. A gyermeket több súlyos sérüléssel szállították kórházba, a baleset körülményeit rendőrök vizsgálják.

Juhos kaphatja Várhegyi mandátumát

Itthon2002.10.30, 21:36

A XI. kerület leváltott polgármestere, Juhos Katalin a legesélyesebb Várhegyi Attila parlamenti mandátumára - derült ki a Fidesz országos elnökségének ülésén, ahol megütközéssel fogadták, hogy a fővárosi Fidesz-MDF listavezetője, Katona Kálmán az MDF-t választotta.

Százmilliós rablás Budapesten

Itthon2002.10.27, 21:56

Csaknem százmillió forint a zsákmánya azoknak a rablónak, akik vasárnap este fegyveresen kirabolták az egyik pénzszállító cég autóját a XI. kerületi Szerémi útnál.

Gyújtogatás a XI. kerületben

Itthon2002.09.20, 01:54

Újabb gyújtogatással keletkezett tüzet kellett eloltaniuk csütörtök éjjel a tűzoltóknak Budapesten, a XI. kerület Gazdagréti út környékén.

Nyolc parkoló autót tört össze egy busz

Itthon2002.09.09, 11:35

Nyolc autót tört össze a 47-es villamospótló autóbusz Budapesten, a XI. kerületi Vásárhelyi Pál utcában hétfő reggel. Személyi sérülés nem történt.

Közös MSZP-SZDSZ polgármester-jelölt a XI. kerületben

Itthon2002.07.26, 21:54

A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége Molnár Gyula szocialista országgyűlési képviselő személyében közös polgármesterjelöltet állít a főváros XI. kerületében.

Több fa lesz az új Bartók Béla úton

Itthon2002.06.26, 16:55

A főpolgármesteri hivatal szerint 130 fát vágnak ki a Bartók Béla út felújítása miatt, de ültetnek is 369-et az út mentén, és még 335-öt a XI. kerület egyéb részein. A hivatal arra reagált, hogy korábban politikusok és civil szervezetek is felemelték hangjukat a fák kivágásával, illetve pótlásukkal kapcsolatban. A fővárosi vezetés szerint a faültetésekkel a korábbi 452 helyett 1026 fája lesz a XI. kerületnek.

A kerületi jegyző a Citadella-terasz mellett

Itthon2002.06.25, 18:54

A XI. kerületi jegyző elutasította a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kérelmét, amelyet a hivatal a Gellérthegyen építkező vagyonkezelő cég ellen nyújtott be. A cég vezetője szerint a jegyzői határozattal elismerték, hogy jogosan használták a Lődombot.

Megsemmisítettek több szavazatot

Itthon2002.04.07, 18:22

A főváros XI. kerületében több szavazókörben meg kellett semmisíteni néhány szavazatot, mivel reggel a jegyzőkönyvezetők elmulasztották betenni az urnákba az ellenőrzőlapokat. Hivatalos tájékoztatás szerint a megsemmisítés összesen 47 darab szavazatot érint.

Magas részvételi arány  - hét haláleset a választásokon

Itthon2002.04.07, 19:01

Törökszentmiklóson, Budapesten, Bakonybélen, Ajkán, Balástyán és Nagyrédén halálesetek zavarták meg a szavazást. Délután fél 6-ig a választók 65,56 százaléka járult az urnákhoz, 1998-ban ugyanebben az időpontban még nem érte el az ötven százalékot a részvételi arány. A főváros XI. kerületében egy technikai hiba miatt kellett több szavazatot megsemmisíteni. A választójoggal rendelkezők este 7 óráig szavazhatnak. Előzetes végeredmény vasárnap éjfél előtt várható, hivatalos pedig hétfőn. Este 7 órától, a kampánycsend végével folyamatosan, minden részletre kiterjedően beszámolunk a választási eredményekről, amelyeket az [origo]-n követhhetnek ...

Gyanús por miatt kiürítettek egy budai postát

Itthon2002.03.07, 00:09

Kiürítették a XI. kerületi, Fehérvári úti postahivatalt, miután az alkalmazottak ismeretlen erdetű fehér port találtak a levélbontóban. Az ügyfelek nem érintkezhettek a gyanús anyaggal.  

A XI. kerületbe sem mehetnek a prostituáltak

Itthon2002.03.06, 13:06

A XI. kerületi önkormányzat a prostituáltak egyesületének kérésére nem nyilatkozott arról, hogy, hol vannak a kerületben védett övezetek. Így az utcalányok ebben a kerületben se dolgozhatnak, mivel nem tudják, mely utcákban állhatnak. Szóvivőjük közölte, fellebbeznek a döntés ellen.

Fejbe lőttek egy eladónőt

Itthon2002.02.26, 10:22

Fejbe lőttek egy eladónőt a XI. kerületben egy élelmiszerüzletben hétfő este. A nő életveszélyes állapotban van.

Sasadra készülnek a prostituáltak

Itthon2002.02.21, 12:44

A főváros XI. kerületének három részét, Sasadot, Kőérberket és Kamaraerdőt szemelték ki az örömlányok türelmi zónának. A prostituáltak érdekvédelmi szervezete csütörtökön benyújtotta az önkormányzat jegyzőjének az azokról az utcákról és nagyobb összefüggő területekről szóló listát, ahol dolgozni szeretnének.

Ismét megjutalmazta magát a XI. kerületi polgármester

Itthon2001.10.30, 12:10

A korábbi évekhez hasonlóan ismét év végi különjutalmat kap Juhos Katalin, a XI. kerület fideszes polgármestere. Összesen 240 ezer forintot vehet így fel a kerület első embere. Az önkormányzat köztisztviselői is kapnak jutalmat, de ők csak 80 ezret vehetnek fel.

Késik a XI. kerületben a parkolási rendszer bevezetése

Itthon2001.10.27, 15:16

A XI. kerületi polgármesteri hivatal vezetése a telepítő céget hibáztatja azért, hogy nem valósult meg a fizető parkolási rendszer bevezetése a városrész nagy részén a korábban bejelentett határidőig, szeptember 15-ig. A cég szerint a forgalomtechnikai terv és annak hivatali jóváhagyása késett.

Újabb helyen szűnik meg az ingyenes parkolás

Itthon2001.10.13, 05:30

Hétfőtől Újlipótváros újabb utcáiban és terein kell fizetni a parkolásért. A fizetőövezetbe most bevont közterületen 100 forint lesz óránként az autóval való várakozás díja. A helybeliek lakásonként egy gépkocsival ingyen parkolhatnak, a cégek pedig 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. A XI. kerületben tovább késik a fizetőövezet bevezetése.

Közpénzekkel támogattak egy irredenta CD-ROM-ot

Itthon2001.08.29, 19:41

Közpénzekből támogattak egy irredenta dalokat tartalmazó CD-ROM-ot. A támogatók, a Magyar Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága, az ISM és a XI. kerületi polgármester azt állítják: nem tudtak arról, hogy erre költi a kért támogatást a CD-t kiadó Ifjú Magyarok Egyesülete.

Idén 3,6 milliárd forint támogatás jut bérlakások építésére

Archívum2001.04.02, 12:11

A bérlakás-program keretében az önkormányzatok 3,6 milliárd forint támogatást kapnak 2001-ben. Az elmúlt évben kiírt pályázatok eredményeként 42 önkormányzat összesen 838 lakást építhet, vásárolhat vagy alakíthat ki. A nyertesek között több megyeszékhely is található, valamint a fővárosban a IV., a VI., a VIII., illetve a XI. kerület.

Előző
Következő