Woody Allen

címke rss

Félmeztelen nők szakították félbe Woody Allen koncertjét

Film2017.07.12, 17:50

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Foto: Geisler-Fotopress/Van Tine picture alliance/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres middle on 4252 2835 Allen mindent tagadott, és azt állította, az anyja magyarázta be a lánynak az egészet a zavaros időszakban. Az ügy végül nem került bíróság elé. A connecticuti államügyész az év szeptemberében ugyan jelezte, hogy lenne oka vádat emelni molesztálás miatt a rendező ellen, de hogy megkímélje a lányt a bíróság előtti tanúskodás traumájától, ejtette az ügyet.

Woody Allen idén megvárakoztatja a rajongóit

Film2017.06.13, 10:42

Forrás: Amazon Studios middle on 1024 683 Justin Timberlake egy vízi mentőt formál meg, rajtuk kívül a Twin Peaks új évadában egy rövidke, de erős szerepben látható James Belushi és a Gyilkos Joe-ban emlékezetes alakítást nyújtó Juno Temple is felbukkan majd a Wonder Wheel-ben. A történetről csupán annyit lehet tudni, hogy szerelmesek, hűtlenkedők és gengszterek népesítik be a filmet. Woody Allen a Café Society után ismét a háromszoros Oscar-díjas operatőrrel, Vittorio Storaróval dolgozott együtt. Az év végi Oscar-szezonra időzítették a premiert, ami azt jelenti, hogy a nézők meghódítása mellett a díjakért is próbál majd verssenyezni ...

Hírességek, akik túl közeli rokont szerettek - Nevezetes vérfertőző esetek!

Life.hu2017.03.25, 23:31

A közeli rokonokkal létesített szerelmi-szexuális kapcsolat nem véletlenül számít az egyik legerősebb tabunak az emberiség kultúrtörténete során, hisz biológiai okai vannak. Evolúciós hátrányba kerülnek, és nagyobb eséllyel lesznek degeneráltak a "beltenyészetből" születő utódok. Ehhez persze az évezredek során számos erkölcsi megfontolás és társadalmi tiltás is hozzáadódott, manapság pedig a legtöbb országban jogszabály tiltja az efféle viszonyokat. Mégis akadnak időről időre ilyen esetek, akár híres emberek között is.

Csinálhat-e jó filmet az, akit nemi erőszakkal vádolnak?

Unikornis2017.03.21, 08:16

Pár hete még nagyobb összegben mertünk volna fogadni arra, hogy az 1831-es rabszolgalázadásról szóló The Birth of a Nation letarolja a jövő évi Oscar-gálát, ám azóta nagyot fordult a világ. Hatalmas botrányt kavart ugyanis, hogy a filmet író, rendező és a főszerepet játszó Nate Parkerről kiderült: nemi erőszakkal vádolták az egyetemen. Nem tudni, hogy a régről kipattant ügy megakadályozza-e a film diadalmenetét vagy derékba töri-e Parker felívelő karrierjét. Legalább ennyire kényes kérdés, hogy vajon tényleg érvénytelenít-e egy remekművet, ha megtudjuk, hogy az alkotó gaztettet követett el.

Ki tudja szúrni a munkahelyi románcokat?

Unikornis2017.02.14, 19:53

Tudta, hogy mi vonzotta Diane Keatont Woody Allenben? Mire tanította iszonyú erotikusan Lauren Bacall Humphrey Bogartot? Kik azok a sztárok, akiknek a szakítása is külön filmet kapott? Minden ilyesmire fény derül Valentin-napi összeállításunkból.

Ezek voltak 2016 legnagyobb filmes csalódásai

Archívum2016.12.25, 14:17

Ki legyen az új James Bond? Rasszista az Oscart odaítélő Filmakadémia? Johnny Depp tényleg egy nőverő vadállat? Létezik-e örök szerelem, ha még Brad és Angelina sem képes együtt maradni? Megannyi kérdés az év legbosszantóbb filmes bukásai és botrányai kapcsán – összeszedtük 2016 legnagyobb filmes csalódásait. 

Woody Allen szenilis, fasiszta, de még mindig vicces

Unikornis2016.11.15, 19:42

A 80 éves rendező életében először csinált sorozatot. A Crisis in Six Scenest minden Woody Allen-rajongónak bátran ajánljuk: pont olyan, mint a mozifilmjei, csak egy picit több fért bele mindenből.

A nő, aki sosem lehet igazán a tiéd

Archívum2016.11.12, 17:32

Woody Allen nem lankad. Az idén két újdonsággal is jelentkezett, amelyek közül a végre a magyar mozikban is látható Café Society a jobbik: istenien néz ki, sztárszereposztást vonultat fel, Hollywood aranykorába repít, és egyszerre mutat a múltba és a jövőbe. Kristen Stewartra közelítve bepárásodik a nyolcvanéves mester kamerája, a keserédes romantika pedig még mindig nagyon megy neki.

12 új sorozat – ha már unja a Szulejmánt és a Dr. Csontot

Tévé2016.10.31, 11:55

Jelenleg itthon a legnézettebb heti sorozatok a Szulejmán, a Castle, a Dr. Csont, a Hegyi doktor újra rendel és a Szultána, ami a magyar közízlést talán reprezentálja valamennyire, de ennél azért többet tud a nemzetközi sorozatipar. Most bemutatunk röviden 12 olyan szériát, amely az elmúlt hetekben, másfél hónapban indult, hátha valamelyikben kedvét leli. Akad köztük időutazós sci-fi, konzervatív családi komédia, lassan építkező, remek horror, politikai dráma és bárgyú vígjátéksorozat is, úgyhogy színes a választék.

Pedofília és botrányok: tőlük félnek Hollywoodban

Life.hu2016.10.29, 15:52

Szexuális zaklatás, pedofília, később pedig házasság – van olyan híresség, aki végigjárta ezt a három lépést. Bár a rajongók közül sokan példaképként tekintenek rájuk, az évek alatt több sztárban is csalódniuk kellett. Volt olyan színész, akiről sok évvel később derült ki a szörnyű igazság, amely nemcsak a magánéletét, de a karrierjét is tönkretette. Íme, Hollywood legismertebb erőszaktevői.

Csak kesernyésen mosolygunk Woody Allenen

Tévé2016.10.20, 15:18

Sorozata, a Crisis in Six Scenes a legnagyobb Woody Allen-rajongóknak biztos tetszik, de a többségnek lassú, vontatott és néha idegesítő.

Furcsa sztárpárok Hollywoodban: vajon mi tartja össze őket?

Life.hu2016.10.15, 08:01

„Egy embert akkor látunk a legtökéletesebbnek, amikor beleszeretünk” – mondta Stephanie Dowrick új-zélandi származású írónő. Hogy van-e valóságtartalma ennek a kijelentésnek? Biztosan, elég, ha ezekre a sztárpárokra pillantunk. Bár sokan megszólták őket a kapcsolatukért, ők mégis hosszú évek óta kitartanak egymás mellet. De vajon mi a titkuk, hogyan jutottak el odáig, ahol most tartanak? Összeállításunkból kiderül.

Pánszexuálisnak vallja magát Miley Cyrus

Tévé2016.10.13, 11:32

A Variety új interjújából, amit a botrányhősnő színész-énekesnővel készítettek, sok izgalmas újdonság kiderül a sztárról. Cyrus munkaügyek mellett szexuális témákról is nyíltan beszélt.

Ryan Gosling szerelmesfilmje fogja nyerni az Oscart

Film2016.09.21, 08:13

Évek óta mindig a szeptemberi fesztiválokon dől el a legfontosabb Oscar-díjak sorsa. Most, hogy véget ért a torontói és a velencei filmfesztivál, már világosan látszik, hogy Emma Stone, Natalie Portman, Ryan Gosling, Amy Adams, Tom Hanks és Isabelle Huppert nevét fogjuk rengetegszer hallani a 2017. februári Oscar-gáláig. A slágertémák pedig: megerőszakolás, afroamerikaiak polgárjogi küzdelme és sírógörcsöt okozó családi tragédiák, végül azonban arra tippelünk, hogy egy felemelő, nosztalgikus-szerelmes boldogságbomba kapja majd a fődíjat.

Miley Cyrus hippi lett, és Woody Allennel vitatkozik

Tévé2016.09.15, 11:10

Öt évvel Hannah Montana című szériájának befejezte után a botrányhős színész-énekesnő ismét tévésorozatban szerepel. A Crisis in Six Scenesben Cyrust nem más rendezte, mint Woody Allen. Nézze meg az előzetest!

Képek Woody Allen első tévésorozatából

Tévé2016.08.31, 10:02

Crisis in Six Scenes a címe, és a neves rendező-színész katasztrofális hibának vélte utólag, hogy belevágott.

Woody Allen megbánta, de már itt is a tévésorozata

Tévé2016.08.08, 13:20

Rágyúr a humorra az Amazon: szeptemberben négy vígjátékszériát is elindítanak – köztük a 80 éves, 4 Oscar-díjas mester várva várt sorozatát, amelynek most végre nyilvánosságra hozták a címét.

Woody Allen James Deanre szeretne hasonlítani

Unikornis2016.08.08, 13:47

Woody Allen tavasszal forgatott az Amazonnak egy hatrészes sorozatot, Crisis in Six Scenes címmel. Itt az első előzetes.

Ne az legyen, hogy mindig mást okolunk a bajainkért

Archívum2016.07.09, 14:43

Nemhogy kis költségvetésből, de szinte csak lelkesedésből, barátságból és szívességekből forgatta le Hajdu Szabolcs a hetedik játékfilmjét Ernelláék Farkaséknál címmel, ami a jelenleg zajló Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált csütörtökön. A történet először színdarab formájában kelt életre, majd hirtelen elhatározásból lett film belőle, amelyben Hajdu felesége, gyerekei, barátai és tanítványai, de még a személyes tárgyai is részt vettek, ugyanis a saját lakásukban forgatták le. Beszélgettünk a film vázát adó házassági és gyereknevelési problémákról, a Filmalaphoz fűződő viszonyáról, az utóbbi év traumájáról és ...

Woody Allen ismét egy új múzsát talált magának

Film2016.06.22, 13:38

Forrás: AFP middle on 3369 2163 Winslet a kétezres évek közepén már majdnem feltűnt egy Wood Allen-filmben. Leszerződött a Match Point-hoz, ám a forgatás kezdete előtt nem sokkal felhívta a rendezőt, és arról panaszkodott, hogy az előbb fejezett be egy filmet, ki van merülve, és nem tudott elég időt tölteni a nemrég született gyermekével. Allen megértette a színésznő indokait, és nem haragudott a kiszállása miatt. Végül Scarlett Johansson került Winslet helyére a Match Point-ba. Ha a nyolcvanéves rendező továbbra is tartja magát a saját tempójához, és minden évben elkészít egy filmet, akkor a Kate Winslettel készülő projektjéét ...

Kínos: Beszóltak a nemi erőszakkal vádolt Woody Allennek

Life.hu2016.05.12, 15:40

Laurent Lafitte a cannes-i filmfesztivál megnyitóján tett egy nem túl kedves megjegyzést a világhírű rendező felé, és most az egész internet őt ünnepli.

A nő, akit sosem kaphatsz meg igazán

Film2016.05.12, 12:57

Woody Allen új filmje, a Café Society stílusos nyitás a cannes-i filmfesztivál számára, hiszen istenien néz ki, sztárszereposztást vonultat fel, a filmvilág aranykorába repít, és egyszerre mutat a múltba és a jövőbe. Kristen Stewartra közelítve bepárásodik a nyolcvanéves mester kamerája, miközben gyermekei továbbra is szexuális zaklatással vádolják. Kritika a cannes-i világpremierről.

Őszintén beszélt nevelt lányával kötött, 19 éve tartó házasságáról Woody Allen

Life.hu2016.05.05, 10:47

Az Oscar-díjas író és rendező szerint felesége, Soon-Yi Previn adja az ő életörömét, és ő maga is rengeteget segített neki abban, hogy jobbá tegye az életét.

Nézze meg az új Woody Allen-film első előzetesét!

Archívum2016.04.22, 13:18

Forrás: Amazon middle on 1012 1500 Nyolc Woody Allen-film, ami nélkül nem tudnánk élni http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20151201-nyolc-woody-allen-film-ami-nelkul-nem-tudnank-elni-annie-hall-manhattan-match-point-hannah-es.html Woody Allen készítheti a szmokingját http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20160329-cafe-society-woody-allen-cannes-2016-nyitofilm-jesse-eisenberg-kristen-stewart.html A legpocsékabb napot is feldobja egy kis gyilkosság http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150922-abszurd-alak-kritika-woody-allen-joaquin-phoenix-emma-stone.html

Woody Allen készítheti a szmokingját

Archívum2016.03.29, 12:52

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat middle on 3200 2133 A 2016-os cannes-i filmfesztivált május 11. és 22. között rendezik meg, a hivatalos program felhozatalát április 14-én jelentik be. Ahogy az elmúlt tizenegy évben minden alkalommal, az Origo riporterei az idén is a helyszínről tudósítanak a történésekről. Nyolc Woody Allen-film, ami nélkül nem tudnánk élni http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20151201-nyolc-woody-allen-film-ami-nelkul-nem-tudnank-elni-annie-hall-manhattan-match-point-hannah-es.html Kristen Stewart kétszer is duzzoghat a vörös szőnyegen http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160321-k ...

Hoppá! Miley Cyrus tud normálisan kinézni és viselkedni is

Life.hu2016.03.15, 11:01

A vadságáról és botrányairól híres énekesnő hippivé szelídül Woody Allen kedvéért.

Drámai változás Miley Cyrusnál

Tévé2016.03.14, 20:53

Woody Allen sorozatában szerepel a színésznő-énekesnő.

Miley Cyrus lesz Woody Allen új sorozatának főszereplője

Archívum2016.01.26, 19:36

A meztelenkedéséről és a botrányairól híres énekesnő, visszatért régi szerelméhez, és ismét színésznőként fog tündökölni!

Woody Allen elcsábította Miley Cyrust

Tévé2016.01.26, 13:19

Miley Cyrus is szerepet kapott Woody Allen első sorozatában, márciusban már kezdődik a forgatás.

Mi?! Frank Sinatra meg akarta öltetni Woody Allent?

Life.hu2015.12.11, 16:55

Elképesztő titkok derültek ki a világhírű rendező The Biography címmel megjelent életrajzi könyvéből. Az író szerint annyira rossz viszont ápolt a két sztár egymással, hogy a gyilkosság gondolata is felmerült.

Woody Allen mindig is helyes pasi volt

Fotó2015.12.01, 17:20

Nyolcvan éve született Woody Allen. Generációk nőttek fel a önirónikus humorral teli filmjein, amelyek páratlan éleslátással mesélnek az emberek mindennapos szorongásairól. A színész-rendező munkabírása végtelen,még most is évente előáll egy új filmmel, és reméljük ez a sorozat egy jó ideig még nem fog megszakadni. Fényképpel segítségével mutatjuk be Woody Allen életének főbb állomásait.

Nyolc Woody Allen-film, ami nélkül nem tudnánk élni

Film2015.12.01, 18:19

Hogy kinek melyek a kedvencei Woody Allen eddigi 45 filmjéből, többet elmond róla, mint a legtutibb személyiségteszt. A Zelig és A rádió aranykora önmarcangoló és nosztalgikus típusoknak. Káprázatos holdvilág és A varázsige: I Love You a dacos életigenlőknek, Bűnök és vétkek, Kasszandra álma a mizantrópoknak. Fogd a pénzt és fuss!, Banánköztársaság azoknak, akik csak nevetni akarnak, Vicky Cristina Barcelona és Férjek és feleségek pedig azoknak, akik nem hisznek a párkapcsolatokban. Akárki akármelyiket is tartsa a legtöbbre, egy biztos: Woody Allen minimum a harmadik fénykorát éli most, nyolcvanévesen. Mi ezt a nyolc filmjét vinnénkk ...

Íme, az öt legjobb beszólás a ma 80 éves Woody Allentől

Archívum2015.12.01, 13:25

Az ironikus és felettébb intelligens humoráról ismert amerikai író, színész, humorista, filmrendező és filmproducer ma ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük Woody Allen öt legviccesebb beszólását. 

Öt szállóigévé vált idézet Woody Allentől

Life.hu2015.11.28, 10:16

Woody Allen világhírű amerikai rendező 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház keddtől február elejéig Budapesten.

Amerika imádja, a világsztárok rajonganak érte - ma 76 éves Ralph Lauren

Life.hu2015.10.14, 08:31

„Én nem ruhákat tervezek, hanem álmokat” - mondta egyszer a zseniális tervező, Ralph Lauren. A divatipar egyik ikonikus alakjáért nemcsak a világsztárok, de földi halandók milliói is rajonganak, hiszen évtizedekkel ezelőtt egy olyan márkát teremtett, ami mindenkihez szól. Érdemes többet is megtudni a ma 75 éves divattervezőről!

A legpocsékabb napot is feldobja egy kis gyilkosság

Film2015.09.23, 18:58

Eddig úgy tűnt, a legrosszabb, ami történhet, hogy a saját múltját alkalmanként meggyalázó Woody Allen rendez egy újabb teljesen súlytalan, tét nélküli és felesleges romantikus komédiát. De kiderült: azokat legalább jó iparosként össze tudta rakni, míg ha filozofálni szeretne, mint most az Abszurd alakkal, arról már ennyi jó sem mondható el.

Bruce Willisnek nincs ideje Woody Allenre

Film2015.08.26, 12:31

Forrás: AFP/Kevin Winter middle on 3000 2033 Az augusztusi 24-i forgatási napon még ott volt Willis, ezt fotók tanúsítják, és az általa viselt csíkos, világoskék öltöny is azt bizonyítja, hogy jeleneteket forgatott Kristen Stewarttal és Jesse Eisenberggel. Nem életszerű, hogy augusztus 24-én még Woody Allen rendelkezésére állt, aztán augusztus 25-én hirtelen rájött, hogy neki a Broadway-en lenne a helye. A The Wrap újságírója, Jeff Schneider egy tweetben azt állítja, hogy Bruce Willist kirúgták. Allen karrierjében nem ez lenne az első eset, hogy a forgatás során cseréli le a színészét. A leghíresebb eset a Kairó bíbor rózsájaa ...

Woody Allen elárulta, mi a hosszú házasság titka

Life.hu2015.07.30, 16:01

Majdnem 20 éve, hogy a világhírű filmrendező és komikus feleségül vette a nála 35 évvel fiatalabb nevelt lányát, Soon-Yi Prevint. Woody Allen most megosztotta a világgal, mitől működik a kapcsolatuk, amely annak idején hatalmas nagy visszhangot kapott szerte a világon.

Rokon lelkek - Sztárok, akik saját családjukon belül keresték a szerelmet (+18)

Life.hu2015.07.29, 11:15

Hogy is szól az ismert mondás? „A szívnek nem lehet parancsolni.” Ez bizony így is van. Alábbi válogatásunk szereplői azonban nemcsak nem tudtak parancsolni szívüknek, igazság szerint nem is akartak. Alig pár száz évvel ezelőtt még teljesen bevett szokás volt, főleg a nemesi és az uralkodócsaládok esetében, hogy a fiatalok egy közeli rokonukkal házasodtak össze. Ma már - valljuk be - inkább megbotránkozunk az ilyen történetek hallatán. Nos, az alábbi hírességek fittyet hánytak a közvéleményre és a genetikára, és saját családjukon belül keresték a szerelmet.

Emma Stone egy két lábon járó életelixír

Film2015.06.30, 11:34

Forrás: Freeman Film middle off 680 478 Tipikus Woody Allen-film, melyben a neurotikus főszereplő a rendező alig leplezett alteregója, akit egy csinos, fiatal és intelligens nő hozza vissza az életbe. Az Abszurd alak-nak Cannes-ban volt a világpremierje, szerepel még benne Parker Posey, a magyarországi bemutató szeptember 17-én lesz. Emma Stone csak a hülyéket varázsolja el http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20141114-emma-stone-transzban-sem-erti-kaprazatos-holdvilag-kritika-woody-allen-colin-firth.html Bruce Willis Woody Allen utasításait követi majd http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150310-bruce-williss-woody-allen-utasitasait-koveti-majd-kristen-stewart-jesse-eisenberg.html ...

Emma Stone és Joaquin Phoenix titokban szerelmesek

Life.hu2015.04.30, 20:33

Annyira nem kell meglepődni ezen a friss szerelmes sztorin, a színészek ugyanis Woody Allen legújabb filmjében találnak egymásra.

Emma Stone visszahozza az ember életkedvét

Film2015.04.30, 13:59

Forrás: Sony Pictures Classics middle   Emma Stone csak a hülyéket varázsolja el http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20141114-emma-stone-transzban-sem-erti-kaprazatos-holdvilag-kritika-woody-allen-colin-firth.html Woody Allennek csak kétévente jön össze http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20140908-kaprazatos-holdvilag-minikritika-woody-allen-emma-stone-colin-firth.html Woody Allen nem lehet más, csak a Kern András http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20120415-woody-allen-nem-lehet-mas-csak-a-kern-andras-.html  

Woody Allen-múzeum nyílhat Barcelonában

Kultúra2015.06.10, 14:03

Woody Allen életét és munkásságát bemutató múzeumot nyitnának Barcelonában - erről az ötletgazda Jaume Roures beszélt a TV3 katalán tévécsatornának pénteken.

Bruce Willis Woody Allen utasításait követi majd

Film2015.03.10, 16:47

Forrás: AFP middle Idén az Irrational Man című filmmel fog Allen beköszönni a világ mozijaiba. Joaquin Phoenix egy egyetemi filozófiaprofesszort játszik benne, aki viszonyt kezd az egyik diákjával. A fiatal lányt Emma Stone alakítja, a film július 24-én debütál Amerikában.

Ha nincs a gyilkosság, vicces is lehetne

Film2015.01.28, 19:03

Egy amerikai milliárdos birkózókat gyűjt a farmján, hogy olimpikonokat faragjon belőlük. A Foxcatcher című film megtörtént eseten alapul, és alig lehet benne ráismerni a 40 éves szűz Steve Carelljére. És nemcsak a gigászi műorr miatt. A rendező szerint az edzőtáborban nem volt szex, és tetszett neki, hogy komikusra bízza a nyugtalanító szerepet. Carell pedig azt árulta el, hogy nem túlzottan kedveli a birkózósportot. Bennett Millerrel, a Foxcatcher rendezőjével és Steve Carell-lel, a milliárdos edzőt alakító színésszel a tavalyi cannes-i filmfesztiválon beszélgettünk - a filmért mindkettejüket Oscar-díjra jelölték pár hete.  

Woody Allen első sorozatán dolgozik

Tévé2015.01.13, 15:23

Woody Allen 79 évesen próbálkozik először a műfajjal, az Amazonnak készít sorozatot.

Kedvenc Woody Allen-dumáink a nőkről és a kapcsolatokról

Archívum2014.11.15, 09:58

Ezen a héten mutatják be a mozik a világ legviccesebben neurotikus filmrendezőjének legújabb filmjét. A Káprázatos holdvilág a ’20-as évek Franciaországának bűvészei, mágusai és látnokai között játszódó romantikus komédia - mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttük Woody Allen legjobb aranyköpéseit a szerelemről és a szebbik nemről.

Emma Stone csak a hülyéket varázsolja el

Film2014.11.14, 17:13

Valaki ezt mormogta mellettem a moziban: "Mi ez, egy Jávor Pál-film?" Nem, nem volt ilyen szerencsénk. Woody Allen legújabb filmjéből, a Káprázatos holdvilágból hiányzik a humor és a báj, a butácska szerelem és bölcs megbocsájtás. És még nagyon sok minden. Helyette szól a jazz, suhannak a pókhálóvékony estélyik, és két, egymásra odafigyelni képtelen színész szellemeskedő párbeszédeket mond fel egymásnak. De legalább szépen süt a nap a francia Riviérán.