Washington

címke rss

Állítólag elkapták a lefejezős terroristát

Nagyvilág2004.06.29, 00:38

Egyes hírek szerint Hilla környékén elfogták Abu Muszab az-Zarkávit, akinek al-Kaidával szövetséges fegyveres csoportját több pokolgépes merénylet elkövetésével és túszok lefejezésével gyanúsítják. Az elfogásról egy iraki rádióállomás tett bejelentést, ám az amerikai csapatok szóvivője cáfolta a hírt. Közben újabb lefejezésekkel fenyegetőznek a terroristák.

Bush: Megszűntek a véleménykülönbségek Irak ügyében

Nagyvilág2004.06.26, 18:26

Az amerikai elnök a szombati EU-amerikai csúcstalálkozó után közölte, hogy megszűntek a véleménykülönbségek Washington és sok európai állam között az iraki háború kérdésében. Európai népszerűtlenségét firtató kérdésre válaszolva Bush azt mondta: "A legközelebbi közvélemény-kutatás, ami izgat, az idén november elején lesz." Az EU soros elnöki tisztét betöltő Íroszág miniszterelnöke reméli, hogy kedden megnevezheti az Európai Bizottság új elnökét, Romano Prodi utódját.

Eredménytelen tárgyalás Észak-Koreával az atomprogramról

Nagyvilág2004.06.26, 13:40

Áttörés nélkül fejeződött be szombaton Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság megoldását célzó hatoldalú tárgyalások harmadik fordulója, bár egyes részvevők kedvező irányú elmozdulásról beszéltek. Észak-Korea mindössze a fejlesztések befagyasztására hajlandó, de csak abban az esetben, ha azonnali gazdasági segélyt kap, valamint ha Washington eltörli a vele szemben alkalmazott gazdasági szankciókat. Az egyezkedéseket szeptemberben folytatják a kínai fővárosban.

Draskovics: Bush szava aranyat ér

Gazdaság2004.06.23, 08:11

Bush elnöktől elhangzott az a kulcsfontosságú mondat, hogy Magyarország kívánatos befektetési célpont, ahol stabil a gazdaság és átlátható, világos szabályok uralkodnak; ez Magyarország számára aranyat ér - nyilatkozta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Medgyessy-Bush találkozó után Washingtonban.

Sziámi ikerpárt választottak szét Washingtonban

Nagyvilág2004.06.20, 16:17

Hat órás műtét során sikerült szétválasztani egy a mellkasuknál és hasuknál összenőve született sziámi ikerpárt Washingtonban a hétvégén. A négyhónapos kislányok állapota még kritikus, de stabil.

Óriási razziák a szaúdi fővárosban

Nagyvilág2004.06.19, 11:47

Az amerikai túsz lefejezése után egy nappal Rijádban több mint 1200 lakóházat kutattak át, 15 ezer katonát vontak össze, és a helyi hatóságok munkáját az FBI emberei is segítik. Washington óvatosságra inti a Perzsa-öböl egész térségében, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában tartózkodó külföldieket is.

Légtérsértés miatt kiürítették a Capitoliumot

Nagyvilág2004.06.09, 23:59

Nem sokkal a közelmúltban elhunyt Ronald Reagan volt amerikai elnök koporsójának érkezése előtt kiürítették szerdán az amerikai kongresszusnak is otthont adót Capitolium épületét Washingtonban, miután egy kis repülőgép megsértette az amerikai főváros szigorúan ellenőrzött légterét.

Elindult utolsó útjára Ronald Reagan

Nagyvilág2004.06.08, 14:00

Felravatalozták Ronald Reagan földi maradványait a róla elnevezett könyvtárban, Kaliforniában. A koporsó előtt közel tízezer amerikai rótta le kegyeletét, köztük Arnold Schwarzenegger, az állam kormányzója. Kedden este az USA negyvenedik elnök testét Washingtonba szállítják, ahonnan az állami gyászszertartás után a család kérésére Reagan testét visszaviszik Kaliforniába, ahol a róla elnevezett elnöki könyvtárnál temetik majd el.

Titkos tárgyalásokat folytattak bin Laden kiadásáról a tálibok

Nagyvilág2004.06.04, 16:35

Titkos tárgyalásokat folytattak amerikai és tálib vezetők egy évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt Oszama bin Laden terrorvezér kiadásáról -állítja egy német hírtelevízió. A csatorna értesülései szerint a tálibok az országuk ellen irányuló büntetőintézkedések feloldását követelték bin Ladenért cserébe, azonban nem sikerült megegyezniük az USA képviselőivel. A terrortámadások után néhány nappal az amerikaiak megpróbálták felújítani a tárgyalásokat, de nem jártak sikerrel.

A dán katonák Irakban maradnak

Nagyvilág2004.05.29, 00:12

Az iraki ideiglenes kormánynak "teljes szuverenitása" lesz - erről biztosította George Bush amerikai elnök pénteken Anders Fogh Rasmussen dán kormányfőt, akivel a Fehér Házban találkozott, és Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akivel telefonon beszélt a nap folyamán. A dán miniszterelnök kifejezetten azzal a szándékkal érkezett Washingtonba, hogy szorgalmazza az amerikai elnöknél: ruházzák fel az iraki ideiglenes kormányt tényleges hatalommal katonai ügyekben is, hogy rendelkezzen a teljes szuverenitás minden tartozékával.

Medgyessy júniusban találkozik Bushsal

Itthon2004.05.28, 17:21

George Bush amerikai elnök június 22-én fogadja Washingtonban Medgyessy Péter miniszterelnököt. A kormányfő amerikai látogatásának célja, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat az amerikai piacon, illetve megerősítse az amerikai befektetői érdeklődést Magyarország iránt. Hivatalba lépése óta Medgyessyt másodszor fogadja az amerikai elnök, először 2002. november 8-án találkoztak Washingtonban.

Washington Ankarától remél segítséget

Nagyvilág2004.05.27, 00:05

Törökországot is meghívta George Bush amerikai elnök a nyolcak júniusi csúcsértekezletére - közölte Scott McClellan fehér házi szóvivő szerdán. Az Arab Liga elutasította a közel-keleti térség kívülről jövő reformját.

Leváltják az iraki amerikai erők parancsnokát

Nagyvilág2004.05.25, 03:05

Leváltják az Irakban állomásozó koalíciós szárazföldi erők parancsnoki beosztásából Ricardo Sanchez tábornokot - közölte hétfőn Washingtonban a Pentagon egy magas rangú képviselője.

Nyilvánosságra kerültek a megkínzott foglyok vallomásai

Nagyvilág2004.05.21, 11:45

A Washington Post pénteki számában nyilvánosságra hozta tizenhárom, az Abu Graib börtönben megkínzott iraki fogoly vallomását. A foglyok részletesen beszámoltak arról, hogy az őrök verték, szexuálisan zaklatták és megalázták őket. Az egyik rab leírja, hogy fogvatartói foszforlámpával erőszakolták meg. A vallomások között van annak a fogolynak a beszámolója is, akiről az azóta hírhedtté vált fotó készült, amelyen csuklyában egyensúlyoz egy doboz tetején. Vallomásaikban a foglyok azonosítják kínzóikat is. Az újabb részletek mellett a lap újabb fotókat is közölt a kínzásokról.

Egyre több amerikai ellenzi Irak megszállását

Nagyvilág2004.05.13, 02:53

Egyre kevesebb amerikai helyesli Irak katonai megszállását egy szerdán Washingtonban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási felmérés szerint.

Újabb két katona ellen indul per a kínzásokért

Nagyvilág2004.05.12, 19:38

Újabb két amerikai katonát állítanak bíróság elé az Egyesült Államokban iraki foglyok kínzásáért. A két őrmester egyaránt az Abu Graib börtönt őrző 372. katonai rendész században szolgált. Az amerikai törvényhozás eközben elhatározta, hogy hamarosan újabb fényképeket hoz nyilvánosságra a kínzásokkal kapcsolatban. A Fehér Ház arra figyelmeztetett, hogy nincsen összefüggés az Abu Graib börtönben történt kínzások, és a kedden nyilvánosságra került, egy amerikai civil lefejezését ábrázoló videofelvétel között.

A parancsnokokat hibáztatja a kínzásokat vizsgáló tiszt

Nagyvilág2004.05.11, 21:07

Elsősorban a katonai vezetést hibáztatta az iraki foglyok megkínzását januárban, titokban vizsgáló Taguba vezérőrnagy, az Egyesült Államok szenátusa fFegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának keddi meghallgatásán. A vezérőrnagy szerint a kiképzés és a fegyelem hiányosságai vezettek a kínzásokhoz. Ugyanakkor Taguba  kijelentette, hogy a kínzások nem utasításra történtek.

Megbukott az iraki katonák hazahozásáról szóló javaslat

Itthon2004.05.11, 18:27

A Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig nemmel szavazott arra az MDF-es javaslatra, hogy vonják ki a magyar katonákat Irakból, ha az ENSZ nem veszi át az irányítást június végén. Az SZDSZ szerint maradniuk kell a katonáknak, mert a kivonulás engedmény lenne a terrorizmusnak, a következmény pedig a teljes káosz lenne. A Fidesz már a héten négypárti egyeztetést akar az iraki magyar szerepvállalás ügyében. A Gallup felmérése szerint a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozását.

Kerry nem tud előnyt kovácsolni Bush népszerűtlenségéből

Nagyvilág2004.05.11, 17:15

Elnökké választása óta nem volt ilyen rossz megítélése George Bushnak, az Egyesült Államok elnökének. Jelenleg az amerikaiak kevesebb, mint a fele gondolja úgy, hogy az elnök jól végzi munkáját. Az elnök népszerűségcsökkenése elsősorban az iraki konfliktus eddigi legvéresebb hónapjaként számon tartott áprilisnak, illetve az iraki foglyok kínzásáról nyilvánosságra került fotóknak és híreknek tudható be. Az őszi elnökválasztáson Bush ellen versenybe szálló demokrata jelölt, John Kerry azonban nem tudja kiaknázni az elnök népszerűségvesztését, az amerikaiak többsége még mindig jobban támogatja Busht, mint a massachusettsi szenátort.

Washington bővítette a terrorszervezetek feketelistáját

Nagyvilág2004.04.30, 02:46

Újabb tíz szervezettel, köztük egy marokkói és egy tunéziai csoporttal bővítette az Egyesült Államok a terrorszervezetekről összeállított feketelistáját.

Erősítenek a grúzok Irakban

Nagyvilág2004.04.29, 08:15

500 fősre növeli iraki kontingensének létszámát Grúzia. A grúz katonák a bagdadi ENSZ-székhelyet védik majd, a részletekről még egyeztetnek. Irakban jelenleg 159 grúz katona szolgál.

A szaúdiak terrorellenes harcát dicsérte az USA

Nagyvilág2004.04.29, 19:12

A terrorizmusellenes globális harcról készített jelentésében Washington elismeréssel illeti Szaúd-Arábiát terrorellenes elszántságáért. A múlt évre vonatkozó dokumentum kiemeli, hogy Szaúd-Arábia átfogó hadjáratot indított a terroristák, illetve a terrorizmus finanszírozási forrásai ellen. Dicséri a jelentés Malajzia terrorellenes elkötelezettségét is.

Colin Powell lehet a Világbank elnöke

Gazdaság2004.04.27, 17:13

Washingtoni üzleti és pénzügyi körökben az a híresztelés járja, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter lesz a Világbank következő elnöke. Állítólag Powell konfliktusba került több, keményvonalas minisztertársával, ezért Bush elnök újraválasztása esetén már nem vállalna kormányzati szerepet.

Draskovics nem követné a szlovák és a lengyel példát

Gazdaság2004.04.26, 08:18

A rendkívül magas munkanélküliség és a korlátozott bérnövekedés a szlovák és a lengyel versenyképesség ára - vélte Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter amerikai tárgyalásai után közölte: a befektetők elismerően szóltak a magyar gazdaság teljesítményéről.

Százezres tüntetés az abortusz mellett Washingtonban

Nagyvilág2004.04.25, 18:58

Százezrek tüntettek vasárnap Washington központjában a terhesség-megszakítás jogának a védelmében. A demonstrálók a Bush-kormány női egyenjogúságot csorbító politikája ellen szálltak síkra. Hillary Clinton John Kerry szenátor támogatására buzdított, mivel a Demokrata Párt elnökjelöltje programjában nem támogatja a nők jogainak megcsorbítását.

Washington több országtól újabb erőket remél Irakba

Nagyvilág2004.04.24, 02:53

Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy az ENSZ még a június 30-i iraki hatalomátadás előtt új határozatot fogadjon el, és ennek alapján újabb országok kapcsolódhassanak be a békefenntartásba, a jelenlegi résztvevők közül pedig többen növelhessék iraki kontingensüket, vagy hosszabbíthassák meg annak megbízatását.

Bíróságon védi az EP a légiutasok adatait

Nagyvilág2004.04.21, 17:42

Bírósághoz fordul az Európai Parlament (EP) amiatt, hogy az Egyesült Államok kötelezővé tette a területére érkező légiutasok adatainak közlését. Egyes információk átadásáról tavaly ősszel egyezett meg az Európai Bizottság és Washington, a szabályozás életbe lépéséhez azonban az EP hozzájárulása is kelett volna. Az EP az Európai Bíróságtól kér állásfoglalást arról, hogy az amerikai intézkedések összhangban állnak-e az EU-s normákkal.

Phenjan Washington hozzáállásától teszi függővé atomprogramját

Nagyvilág2004.04.20, 03:08

Észak-Korea kész feladni atomprogramját, ha az Egyesült Államok változtat ellenséges hozzáállásán - közölte a pekingi látogatáson tartózkodó Kim Dzsong Il észak-koreai államfő kínai vezetőkkel egy keddi szöuli lap szerint.

Washington Szaúd-Arábia elhagyására szólítja fel diplomatáit

Nagyvilág2004.04.16, 01:59

Az Egyesült Államok felkéri azokat az amerikai diplomatákat, akiknek a jelenléte nem feltétlenül szükséges, a biztonsági helyzetre való tekintettel hagyják el Szaúd-Arábiát - közölte csütörtökön Colin Powell külügyminiszter.

Közelednek az álláspontok a gázai övezet státusáról

Nagyvilág2004.04.07, 14:01

Feltételes megállapodásra jutottak amerikai és izraeli tisztségviselők a gázai övezetbeli zsidó telepek felszámolását célzó izraeli terv kulcsfontosságú részeiről - közölték kedden Washingtonban diplomáciai források.

Minden diákot látni akarnak a holokausztmúzeumban

Itthon2004.03.24, 16:17

Az április közepén nyíló budapesti Holokauszt Emlékközpont vezetése azt szeretné, ha minden középiskolás diák ellátogatna az intézménybe. A nyitóünnepségen neves külföldi vendégek és a teljes magyar politikai elit részt vesz a tervek szerint. A Páva utcai intézmény Jeruzsálem, Washington, London és Berlin után a világ ötödik állami holokausztmúzeuma lesz.

Kétfelé osztják az orvlövész vérdíját

Nagyvilág2004.03.22, 00:06

Kétfelé osztják a Washingtoni orvlövész elfogásához nyújtott segítségért járó félmillió dolláros vérdíjat. A pénz nagyobb részét az a férfi kapja, aki értesítette az FBI-t hogy az egyik barátja lehet az orvlövész. A pénz kisebb részét egy nő kapja, aki értesítette a rendőrséget, amikor felismerte az orvlövész furgonját. A washingtoni orvlövésztámadásokban tíz ember halt meg, az orvlövészt halálra ítélte a bíróság, a támadások idején még fiatalkorú segítője életfogytig tartó börtönbüntetést kapott.

Izrael nem tervezi Arafat likvidálását

Nagyvilág2004.03.22, 21:33

Az izraeli hadseregnek nem célpontja Jasszer Arafat palesztin elnök - jelentette ki Szilvan Salom izraeli külügyminiszter hétfőn Washingtonban. Salom kategorikus nemmel válaszolt a CNN hírtelevízióban arra a kérdésre, hogy Izrael tervbe vette-e Jasszer Arafat megölését.

Az ETA tagadja, hogy köze lenne a merényletekhez

Nagyvilág2004.03.12, 19:35

Az ETA baszk szeparatista szervezet egy névtelen telefonhívásban tagadta, hogy bármilyen  felelősség terhelné a csütörtöki madridi merényletekért - jelentette a baszk közszolgálati televízió. Az al-Kaida egyik állítólagos csoportja magára vállalta az akciót, ennek ellenére a spanyol  hatóságok az ETA-t gyanúsítják. A csütörtöki tíz robbantásban majdnem kétszáz ember halt meg - közülük 11 külföldi -, a sérültek között más külföldiek mellett volt egy magyar és hetven román állampolgár is.

Életfogytiglanit kapott a fiatalabb washingtoni orvlövész

Nagyvilág2004.03.10, 17:53

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték szerdán Lee Boyd Malvót a 2002 októberében elkövetett washingtoni orvgyilkosságokért. A férfi 10 embert ölt meg idősebb társával, akit kedden ítéltek halálra.

Britek szabadulnak Guantánamóról

Nagyvilág2004.03.09, 13:08

Öt brit állampolgárt engednek szabadon kedden az amerikaiak a guantánamói fogolytáborból. A terrorizmussal gyanúsított rabok az USA két évvel ezelőtti afganisztáni hadjáratában estek fogságba, de időközben kiderült róluk, hogy nem jelentenek veszélyt. Korábban a brit foglyok családjai Washingtonban tiltakoztak az ellen, hogy az amerikai hadsereg két éve vádemelés és jogi védelem nélkül tart Guantánamón több mint hatszáz Afganisztánban fogságba esett embert.

Halálra ítélték a washingtoni orvlövészt

Nagyvilág2004.03.09, 19:00

Egy virginiai bíróság halálra ítélte a washingtoni orvlövészként elhíresült John Allen Muhammadot, aki fiatalkorú társával együtt tíz embert ölt meg 2002 őszén.

Opportunity: víznyomok a Marson

Tudomány2004.03.08, 12:43

Az Opportunity marsjáró kimutatta, hogy a vörös bolygón elegendő víz lehetett az élet kialakulásához, egykori élő szervezetek nyomait azonban nem találta - jelentette be március 2-án, hazai idő szerint este 8 órakor Washingtonban az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Amerikai katonák működnek Algériában

Nagyvilág2004.03.06, 13:57

Az Egyesült Államok elismerte, hogy katonái hadműveleteket hajtanak végre Algériában. Washington szerint a katonák a terrorizmus ellen küzdenek.

Amerika ellenőröket állítana a világ reptereire

Nagyvilág2004.03.01, 13:33

Az USA azt tervezi, hogy több repülőtérre ellenőröket állít, akiknek az lenne a feladatuk, hogy kiszűrjék a terroristagyanús személyeket. Állítólag összesen hét, főleg európai légikikötőbe telepítenének ellenőröket. A terv kivitelezhetősége azonban kérdéses, az érintett államok ugyanis nem egyeznek bele ilyen amerikai jelenlétbe felségterületükön.

Újabb vámháború Amerika és az EU között

Gazdaság2004.02.27, 11:33

Az Európai Unió a jövő hét elejétől 5 százalékos vám bevezetését tervezi az Amerikából Európába exportált termékekre, mert Brüsszel szerint Washington tisztességtelen módon támogatja az amerikai vállalatokat. A tervezett intézkedés több százmillió dollárral károsíthatja meg a tengerentúli cégeket - írja a BBC News Online.

A Toronto is kitömte a Pingvineket

Sport2004.02.18, 07:12

Hazai pályán szenvedett megsemmisítő, 8-4-es vereséget a Pittsburgh Penguins együttese a Toronto Maple Leafs csapatától az NHL legutóbbi játéknapján. Újabb vereségükkel a Pingvinek gyakorlatilag bebetonozták magukat a liga utolsó helyére, fényévnyi távolságra az idén acélosnak éppen nem nevezhető Chicagótól és Washingtontól.

Kerry: Bush napjai meg vannak számlálva

Nagyvilág2004.02.08, 12:48

John Kerry sima győzelmet aratott az újabb demokrata elnökjelölt előválasztásokon, Washingtonban és Michiganben. Kerry a szavazatok közel 50 százalékát szerezte meg. Kiváló szereplésével egyre közelebb kerül ahhoz, hogy George W. Bush kihívója legyen az őszi elnökválasztáson - írja a BBC News. Riválisai abban bíznak, hogy Kerry nem szerepel majd jól a déli államokban és így behozhatják lemaradásukat.

Kegyelmet kap a pakisztáni atomtudós

Nagyvilág2004.02.06, 02:16

Védelmébe vette az Egyesült Államok Pervez Musarraf pakisztáni elnököt, aki bejelentette, hogy  kegyelemben részesíti az atomtitkokat külföldi államoknak kiszolgáltató pakisztáni atomtudóst.

Módosulhat az iraki hatalomátadás menetrendje

Nagyvilág2004.02.05, 01:15

Módosíthatja az Egyesült Államok az iraki hatalomátadás tervezett menetrendjét, amennyiben az ENSZ javasolni fogja a június végére tervezett intézkedés későbbre halasztását.

Washington rosszalja a Milosevic pártja felértékelését

Nagyvilág2004.02.05, 21:20

Washington aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szerbiai kormányalakítás folyamatában lehetséges megoldásként merült fel, hogy a demokratikus tömb pártjai igénybe vennék a milosevici szocialisták külső támogatását a kisebbségi kormányzáshoz.

Ricint kapott egy szenátor

Nagyvilág2004.02.03, 08:15

Ricint találtak egy vezető szenátor irodájában, Washingtonban. A rendőrség szerint egyelőre senkin sem mutatkoztak a mérgezés tünetei. Azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan került a gyanús fehér port tartalmazó boríték a szenátor irodájába.

Áprilisban újraindulhat az amerikai húsexport

Gazdaság2004.02.03, 09:22

A szokásos menetrend helyett gyorsított eljárással rendezik a magyar húsbeviteli engedély amerikai felfüggesztésének ügyét - állapodott meg Washingtonban Szanyi Tibor, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca politikai államtitkára amerikai tárgyalópartnereivel. Az amerikai követelményeknek megfelelő magyar cégek akár már áprilisban zöld utat kaphatnak az amerikai húsexporthoz.

Csapatként is működik a Magic

Sport2004.01.29, 10:36

Az elmúlt idény mesterlövésze, Tracy McGrady 39 ponttal vezette győzelemre az Orlandót Washingtonban az NBA legutóbbi játéknapján. A floridaiak ezúttal rácáfoltak az "egyszemélyes csapat" titulusra, hiszen Juwan Howard 21, Drew Gooden pedig 15 pontot tett hozzá a sikerhez.

Illegális bevándorlónak nézték a lengyel államfőt

Nagyvilág2004.01.28, 22:44

Aleksander Kwasniewskit a kanadai hatóságok szerdán egy ideig illegális bevándorlónak nézték, amikor repülőgépe Washingtonból hazafelé tartva a rossz időjárás miatt előre nem tervezett megállóra kényszerült. Erről maga a lengyel államfő számolt be szerdai varsói sajtóértekezletén.