Washington

címke rss

Irán cáfolja az amerikai vádakat

Nagyvilág2003.05.28, 18:39

Irán szerdán cáfolta azokat az amerikai vádakat, hogy titkos atomlétesítményekkel bír, illetve menedéket ad az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat tagjainak, és egyben azzal vádolta meg Washingtont, hogy kettős mércét alkalmaz a terrorizmus elleni harcban.

Irán titkos nukleáris létesítményeket épít

Nagyvilág2003.05.27, 22:32

Iráni ellenzékiek két újabb iráni nukleáris létesítmény építéséről adtak tájékoztatást kedden Washingtonban.

Izrael: szűk kormánytámogatás a béketervnek

Nagyvilág2003.05.25, 16:55

Vasárnapi ülésén elfogadta a közel-keleti béke megteremtését célul tűző útitervet az izraeli kormány. A kabinet szűk többséggel szavazott a tervezet mellett, ellenzők még a kormánypárti miniszterek között is akadtak.

Az USA mégis bevonná az ENSZ-t az iraki rendezésbe

Irak2003.05.20, 12:19

Az ENSZ is szerepet kapna az iraki rendezésben a hétfőn nyilvánosságra hozott új amerikai újjáépítési terv szerint. A tervezetben - amelyet kedden tárgyal az ENSZ Biztonsági Tanácsa - nem zárják ki, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei folytassák vizsgálódásaikat. Ez azért érdekes, mert korábban az USA élesen bírálta a fegyverellenőröket. Az Egyesült Államok több gazdasági engedményt is tett korábbi javaslataihoz képest. Vita lehet ugyanakkor az iraki állami és olajvagyon kezelése miatt, amit Washington egy nemzetközi ellenőrzés mellett működő amerikai-brit fejlesztési alapra bízna.

Terrorveszély miatt bezár az USA szaúdi követsége

Nagyvilág2003.05.20, 15:24

Mivel olyan információk érkeztek, hogy Szaúd-Arábiában hamarosan újabb terrortámadások történnek, Washingtonban úgy döntöttek, hogy bezárják az ottani amerikai nagykövetséget és két konzulátust.

Kibocsátási értékén az euró

Gazdaság2003.05.19, 13:53

Az európai közös valuta hétfőn elérte a dollárral szemben azt a szintet, amelyen 4 évvel ezelőtt kibocsátották. A londoni kereskedésben az euró 1,17 dollárt ért hétfőn délelőtt.

Elfuserált hatósági akció miatt támadtak Rijádban

Nagyvilág2003.05.14, 18:29

Szerdai brit lapértesülések szerint az előző napi szaúdi robbantásos merényletsorozat mögött az újjáéledt al-Kaida terrorhálózat áll, amely Nagy-Britanniában is hasonló, esetleg sugárzó anyagokkal elkövetett támadásra készül. A brit külügyminiszter ugyanakkor tagadta, hogy London és Washington Irak miatt nem figyelt a terrorveszélyre. A legújabb rijádi bejelentés szerint a három merényletben harmincnégy személy vesztette életét.

Kémkedő kubai diplomatákat utasított ki Washington

Nagyvilág2003.05.13, 17:09

Kémkedés gyanúja miatt 14 kubai diplomatát utasítottak ki az Egyesült Államokból.

London polgármestere: Bush olyan mint Szaddám

Nagyvilág2003.05.09, 11:34

Ken Livingstone, London főpolgármestere szerint George Bush ugyanazt a sorsot érdemelné, mint Szaddám Huszein volt iraki elnök. Washingtonban nem kommentálták az elhangzottakat. Livingstone a brit politikai élet legbefolyásosabb szélsőbaloldali politikusa. 

Szabadkereskedelmi egyezményt kötött USA és Szingapúr

Gazdaság2003.05.06, 12:21

Első ázsiai országként Szingapúr szabadkereskedelmi egyezményt kötött az Egyesült Államokkal, amelyet a szingapúri kormányfő és az amerikai elnök kedden ír alá Washingtonban.

Irakból indul az új közel-keleti béketerv

Nagyvilág2003.05.06, 15:58

Az amerikai kormányzat vélhetően új közel-keleti béketerv megvalósításába kezd. Erre utal, hogy a Szíriát ért kemény amerikai bírálatok után Colin Powell amerikai külügyminiszter hétvégén tárgyalóasztalhoz ült a damaszkuszi vezetéssel. Bár az Egyesült Államok továbbra is gazdasági megszorításokkal fenyegeti Szíriát, úgy tűnik, hogy az elmúlt hetek kemény retorikája helyett a diplomáciáé lesz a főszerep a következő időszakban. Washington figyelmezteti a térség arab államait, hogy a Közel-Keleten már az Egyesült Államok játssza a vezető szerepet. Szíria viszont úgy véli, hogy most már Izraelre kell nyomást gyakorolnia Amerikának.

Mozgó laborokat keresnek Irakban az amerikaiak

Irak2003.05.04, 16:12

Mozgó laboratóriumok és az iraki fegyverkezési program dokumentumai után kutat majd az az ezer amerikai fegyverszakértő, akik hamarosan Irakba érkeznek. Az amerikai kormány azért döntött az iraki fegyverek után kutató csapatok létszámának növeléséről, mert eddig a szövetségesek eddig nem találták meg a feltételezett iraki kémiai és biológiai fegyvereket. Washingtonban ugyanakkor állítják: a kudarc oka, hogy eddig csak a gyanús helyek tíz százalékát vizsgálták át.

Lesz lengyel övezet is Irakban

Nagyvilág2003.05.03, 15:23

Az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt megkezdte az iraki stabilizációs erő megszervezését: Washington az országot három, egymástól függetlenül irányított övezetre akarja osztani, akár az ENSZ felhatalmazása nélkül is. Lenne egy amerikai, egy brit és egy lengyel övezet a tervek szerint. Végleges döntés egyelőre még nincs, a britek például elengedhetetlennek tartják például az ENSZ szerepvállalását.

Titkos jelentéseket küldött a francia kormány Iraknak

Irak2003.04.27, 19:52

A francia kormány éveken keresztül rendszeresen jelentésekben ismertette Szaddám Huszein volt iraki elnök kormányzatával a párizsi és a washingtoni diplomáciai érintkezések tartalmát - állítja a The Sunday Times. Az állítólagos titkos jelentéseket a lebombázott iraki védelmi minisztérium romjai között találták meg. A francia védelmi miniszter szerint mindez rágalom.

Irak: óvatos francia közeledés az USA-hoz

Irak2003.04.24, 01:38

Colin Powell amerikai külügyminiszter szokatlanul élesen bírálta Franciaországot, és esetleges szankciókat helyezett kilátásba az ország USA-val ellentétes Irak-politikája miatt. Szinte ugyanabban az időben Powell kijelentéseivel Párizs bejelentette, hogy Washington elképzelést támogatja az ENSZ-szankciók feloldása ügyében.

Megkezdődtek a tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról

Nagyvilág2003.04.23, 15:07

Az USA, Észak-Korea és Kína pekingi tárgyalásaitól nem várható áttörés. A találkozó célja a tárgyalási folyamat beindítása, vélik Washingtonban.

Tárgyalni készül Észak-Korea és az USA

Nagyvilág2003.04.22, 17:32

Kemény amerikai nyilatkozat vezette fel Észak-Korea és az USA szerdai pekingi tárgyalásait. A találkozón Washington azt szeretné elérni, hogy Phenjan hagyjon fel a nukleáris programjával. Észak-Korea cserébe valószínűleg segélyeket szeretne kapni, továbbá garanciát arra, hogy az USA nem támadja meg.

Átmenetileg dollár váltja fel az iraki dinárt

Gazdaság2003.04.17, 08:49

Az Egyesült Államok dollár bankjegyeket szállít Irakba, hogy - legalábbis átmenetileg - az amerikai valutával váltsa fel az elértéktelenedett iraki dinárt. Washingtonban ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a későbbiekben majd az iraki nép határoz arról, milyen valutája legyen.

Feltámadtak a dallasi Csillagok

Sport2003.04.16, 08:25

Huszonhárom másodperc boldogság, ennyi idő alatt nyerte meg tulajdonképpen soron következő mérkőzését a Dallas Stars, s egyenlítette ki hátrányát az Edmonton Oilersszel szemben az NHL-playoff első körében, a párharc így 2-2-re áll. A nap másik két mérkőzésén a Boston 5-1-re verte a New Jerseyt, de összesítésben még 3-1 a Devils javára, míg a Tampa Bay Washingtonban aratott értékes győzelmet, s szépített 2-1-re.

Lezárták a Szíriába vezető illegális olajcsapot

Irak2003.04.15, 22:19

Amerikai katonák Irakban elzártak egy olajvezetéket, amelyen át illegálisan iraki kőolajat exportáltak Szíriába - jelentette be kedden Washingtonban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.

Percekig célzott az amerikai tank az operatőrre

Irak2003.04.09, 14:40

Spanyol újságírók állítják, az amerikaiak nem értesítették őket arról, hogy a bagdadi Palestine szálloda katonai célpont, és ezért támadás érheti. Washington ennek épp az ellenkezőjét állítja, mondván, figyelmeztették az újságírókat. A szállodát kedden érte támadás, több újságíró megsérült, egy spanyol operatőr pedig meghalt. Kollégái szerint az operatőrre két percen keresztül célzott az amerikai tank, mielőtt lelőtte.

Kezdődik az MLS hetedik szezonja

Sport2003.04.05, 15:34

Az Amerikai Egyesült Államokban már évtizedek óta próbálkoznak a labdarúgás meghonosításával, egyelőre kevés sikerrel. A hetvenes években világsztárok igyekeztek népszerűsíteni a sportágat, de a dolog a nyolcvanas évek végére kifulladt, és eddig az 1996-ban életre hozott MLS-nek sem volt túl sok sikere. A hét végén kezdődő, hetedik szezont azonban hatalmas várakozás előzi meg, elsősorban a válogatott remek világbajnoki szereplése miatt, és az illetékesek úgy vélik, hogy ez az esztendő meghozhatja a nagy áttörést.

Újabb tüdőgyulladásos esetek az USA-ban és Ausztráliában

Nagyvilág2003.04.04, 12:03

Hárman Washingtonban, egy ember pedig Floridában került kórházba az Egyesült Államokban új típusú tüdőgyulladás gyanújával. Ausztráliában három kanadai gyermek került kórházba - mindhárman nem egészen egy héttel ezelőtt érkeztek Kanadából Ausztráliába.

Bízhatnak Jordanék

Sport2003.04.01, 14:12

Keleten négy, nyugaton három rájátszáshely sorsa dőlt már el, az alsó pozíciók sorrendjéért azonban még mindig nagy a tülekedés. A továbbjutást nem érő 9. helyen állók helyzete különböző: míg a Washington két meccsel kevesebbet játszott, mint vetélytársa, a Milwaukee, és így simán behozhatja, a Houston eggyel többet, mint a Phoenix, és ezen éppen kikapott.

Amerikaiak alakítanának kormányt Szaddám után Irakban

Irak2003.04.01, 11:49

A The Guardian keddi értesülése szerint Washingtonban olyan átmeneti iraki kormányt terveznek, amelyben mindegyik minisztérium élén amerikaiak állnának. A lap szerint az amerikaiak által eltervezett ideiglenes iraki kormány kijelölt tagjai már folyamatosan érkeznek Kuvaitba. Az újság szerint az amerikai terv konfliktusokat vezethet fő szövetségesükkel, mivel a brit kormányfő korábban elkötelezte magát amellett, hogy az ENSZ-nek kell kulcsszerepet adni a háború utáni iraki rendezésben.

Kwan győzött, Sebestyén a 14. a műkorcsolya vb-n

Sport2003.03.30, 17:58

A tavalyi vb-n második, olimpiai bronzérmes amerikai Michelle Kwan győzött a nők versenyében a Washingtonban rendezett műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. Sebestyén Júlia a 14. helyen végzett.

Amerika elvesztette az acélcsatát

Gazdaság2003.03.28, 08:46

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) csütörtökön a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal ellentétesnek minősítette - még nem végleges döntés formájában - a külföldi acéltermékekre egy évvel ezelőtt megemelt amerikai vámokat.

Nobel-békedíjas tüntetőket vettek őrizetbe Washingtonban

Irak2003.03.26, 22:12

Washingtonban szerdán a rendőrség letartóztatott 60 háborúellenes tüntetőt, köztük két Nobel-békedíjast. A tüntetők a Fehér Ház mögötti la Fayette téren tiltakoztak az iraki háború ellen. A rendőrség felszólította őket a park elhagyására és mivel a tüntetők ezután sem távoztak, letartóztatták őket. 

Blix: az USA elvárásait igazoló jelentést várt

Irak2003.03.26, 15:37

Hans Blix szerint az Egyesült Államok elvárta, hogy az Irakban dolgozó fegyverzetellenőrök olyan jelentést tegyenek, amely megfelel az amerikai kormány elvárásainak. A ENSZ fegyverzetellenőreit vezető svéd diplomata szerint Washingtont a háború kezdete előtt már irritálta munkájuk.

Csúszda keleten, vágta nyugaton

Sport2003.03.24, 11:25

Megindult lefelé a Boston: négy meccset veszítve egymás után már csak a hatodik, de a négyet nyerő Orlando egy tiszta győzelemmel megelőzheti. A hármat bukó Washington kiesni látszik megint. Nyugaton a Sacramento, a Minnesota és a Utah vágtázik. A Houston-Phoenix különpárbajban holtverseny van, de a Rockets az egymás elleni szériájukat 3-1-re nyerte, így a Suns áll playoffhelyen.

Nem lesz katonai kormányzás Irakban

Irak2003.03.22, 16:27

Washington elfogadta, hogy Szaddám Huszein iraki elnök kormányának bukása után azonnal iraki átmeneti kormányzat jöjjön létre az amerikai katonai kormányzás helyett - mondta az észak-iraki Erbilben tartott szombati sajtótájékoztatóján az iraki Kurdisztán északnyugati részét ellenőrző Kurdisztáni Demokratikus Párt egyik vezetője.

Fontolgatják a budapesti iraki képviselet bezárását

Irak2003.03.21, 18:00

Magyarország még nem döntötte el, hogy - az amerikai kérésnek megfelelően - bezárják-e az iraki nagykövetséget, bár ettől függetlenül egy hete két iraki diplomatát kiutasított az országból. A franciák kerek-perec elutasították az amerikai kérést, de a németek, a hollandok a portugálok és a lengyelek sem tesznek eleget ennek.

Nem lesz északi front

Irak2003.03.20, 16:33

Észak felől várhatóan nem indul szárazföldi támadás Irak ellen, mert a török parlament valószínűleg nem fog hozzájárulni, hogy az amerikai szárazföldi erők átvonuljanak az országon. Washington eközben megtiltotta, hogy a török hadsereg átlépje az iraki határt.

Nyolc között a Washington és a Houston

Sport2003.03.18, 11:58

Mindkét főcsoportban fordult a kocka: az eddig kényelmesebb helyzetben lévő Milwaukee és Phoenix lecsúszott, a Wizards és a Rockets pedig bearaszolt a helyükre. És míg az Indiana lassan elfelejti, hogy egykor vezette a keleti tabellát, nyugaton a Golden State - nem tréfadolog! - is mintha beavatkozni készülne a rájátszásért folyó versenybe.

Prága repteret ajánl az amerikai hadseregnek

Nagyvilág2003.03.17, 11:15

Cseh lapértesülések szerint nem hivatalosan repülőtereket ajánlott fel az Egyesült Államoknak a prágai kormány, ahová Washington átköltöztethetné egyik németországi légi támaszpontját. A cseh kormány támogatná, hogy az amerikaiak légibázist létesítsenek az országban, mert akkor nem kellene drága pénzen saját vadászgépeket beszerezniük.

A fegyverzetellenőrök távozását kérte az USA

Nagyvilág2003.03.17, 15:13

Washington hétfőn felszólította a fegyverzetellenőröket, hogy rövid időn belül hagyják el Irakot. Hans Blix főellenőr ugyanakkor azt jelentette be, hogy az ellenőrök addig maradnak, amíg van esély a békére. Bagdadban közben sorban zárnak be a nagykövetségek.

Washington tengeralattjárókat is vezényel a Perzsa-öbölbe

Nagyvilág2003.03.14, 21:43

Tengeralattjárókkal erősíti meg az Egyesült Államok az Irak elleni háborús készülődés jegyében a Perzsa-öböl térségébe vezényelt hadiflottáját. A tengeralattjárók Tomahawk rakétákat is kilőhetnek Irakra, anélkül, hogy megsértenék Törökország még a szövetségesek számára meg nem nyitott légterét.

27 millió dollár az al-Kaida vezér nyomravezetőjének

Nagyvilág2003.03.13, 06:35

Kifizetik az amerikai hatóságok az a 25 millió dollárt, amit eredetileg HálidSejk Mohamed vezető al-Kaida-tisztviselő fejére tűztek ki. A pénzt egy egyiptomi származású informátor kapja meg, aki feladta a Sejket. Az informátornak még azt a plusz kétmillió dollárt is kifizetik, amit azért kért, hogy családjával Nagy Britanniába költözhessen.

Sebestyén már vasárnap utazik a műkorcsolya-vébére

Sport2003.03.12, 13:20

Washingtonban majd csak március 24-én kezdődik a 2003. évi műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, ám a január végi malmői Eb-n bronzérmet szerzett Sebestyén Júlia már vasárnap elutazik az Egyesült Államokba.

Címvédőt vertek a Bika-bébik

Sport2003.03.12, 08:52

Nagy meglepetésre 17 pontos vereséget szenvedett a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata a Chicago Bulls otthonában, s ami még furcsább: a Shaquille O'Nealt soraiban tudó bajnokcsapat kevesebb lepattanót szerzett a Baby Bullsként emlegetett keleti együttesnél. A Washington nagy csatában, egy ponttal verte az Orlandót, a San Antonio a Milwaukee otthonában diadalmaskodott.

Az izraeliek szerint öt nap múlva kezdődik az iraki háború

Nagyvilág2003.03.12, 17:04

Március 17-én éjjel légitámadással kezdődik az Irak elleni háború az izraeli vezérkari főnök információi szerint. Már korábban is előfordult, hogy izraeli tábornokok kiszivárogtattak titkos értesüléseket az amerikaiak hadműveleti terveiről. Ezért Washington várhatóan az esetleges támadás megkezdése előtt két órával értesíti csak a zsidó államot.

Amonte lehet a Flyers csúcsigazolása

Sport2003.03.11, 08:10

Annak ellenére, hogy az átigazolása határidő letelte előtt a Philadelphia Flyers szerződtette Tony Amonte-t a Phoenixtől, még nem javult a csapat játéka. A szélső ugyanis még nem léphetett jégre Washingtonban, így a gárda sorozatban harmadik vereségét gyűjtötte be. A Carolina 6-5-re verte a Columbust, a hős az élete első NHL-meccsén duplázó DeFauw volt.

Tisztul a rájátszás-mezőny

Sport2003.03.10, 18:53

Keleten a Washingtonnak három, Nyugaton a Houstonnak két tiszta győzelemre van szüksége ahhoz, hogy ismét playoffot érő pozícióba kerüljön (ez azt jelenti, hogy a Milwaukee-nak hármat, a Phoenixnek kettőt kell közben veszítenie), ez pedig az alapszakasz hajrájában már nem kis feladat, így nem vagyunk már távol attól, hogy ismerjük a legjobb tizenhat pontos összeállítását.

Irak a szankciók feloldását követeli

Nagyvilág2003.03.08, 16:55

Az Iraki elnök közleménye szerint országa már megfelelt az ENSZ előírásainak, és itt az ideje, hogy az országot sújtó embargót teljes mértékben megszüntessék. Szaddám Huszein emellett azt követeli az ENSZ BT-től, hogy nyilvánítsa hazugnak az USA-t és Nagy Britanniát. Washington és London pénteken tíz napos határidőt adott Iraknak arra, hogy teljesítse az ENSZ-határozatokban foglaltakat, ha el akarja kerülni a háborút.

Le kellett cserélni a fáradt Jordant

Sport2003.03.05, 08:02

Tizenöt perc alatt mindössze négy pontra volt képes Michael Jordan, aki a második negyedtől a kispadról nézte, hogyan kap ki csapata, a Washington hazai pályán a Torontótól. Az NBA keddi szenzációját a Phoenix magabiztos győzelme jelentette a San Antonio otthonában.

Felkészült minden eshetőségre Irak

Nagyvilág2003.03.05, 17:23

Bagdad teljesíti az ENSZ követeléseit, ám háború ennek ellenére bármelyik pillanatban kitörhet, mondta Mukhlif A. Yasin az [origo]-nak. Irak budapesti nagykövete szerint készek minden rendelkezésükre álló eszközzel megvédeni magukat az amerikai támadással szemben.

Újabb hadosztályokat vezényelt Irak térségébe az USA

Nagyvilág2003.03.04, 14:43

Valószínűleg már csak a háború kezdete után érkeznek meg Kuvaitba a most mozgósított páncélos hadosztályok. Washington folytatja a háborús előkészületeket, bár elképzelhető, hogy a kedvezőtlen törökországi szavazás miatt módosítja terveit.

Érvénytelen török szavazás az amerikai kérésről

Nagyvilág2003.03.01, 23:37

Érvénytelen volt a török parlament szavazása, így az Egyesült Államok még mindig nem kapott engedélyt arra, hogy 62 ezer fős haderejével az ország területére vonulhasson. Washington magyarázatot vár a sikertelen szavazás miatt. Az amerikai hadihajók már a török partoknál várakoznak.

Washingtont nem hatotta meg Irak bejelentése

Nagyvilág2003.02.28, 11:11

Az amerikai védelmi minisztert nem hatotta meg Irak bejelentése, hogy megsemmisíti asz-Szamúd-2-es rakétáit. Az USA tovább folytatja haderejének növelését: B-2-es bombázók mellett a Nimitz anyahajót küldték a térségbe, amely már a hatodik repülőgép-hordózó az Öbölben. Az amerikaiak körében azonban 33 százalékosra eshet a háborúpártiak aránya, ha Irak végrehajtja megsemmisítési ígéretét. Eközben az ENSZ-ben folyik az új Irak-ellenes határozat melletti szavazatok gyűjtése, ám Oroszország bejelentette, hogy élni fog vétójogával a béke érdekében.