VV5

címke rss

Fecó két nappal a Való Világ vége előtt hullott el

Tévé2012.02.25, 08:49

A Való Világ ötödik szériájának utolsó párbaján a kihívó Fecó csapott össze Attilával, eleinte nyugodt, békés hangnemben, majd lassan előjöttek a régi sebek, konfliktusok. A kihívott nagy fölénnyel, a voksok 77 százalékával nyert, bekerült a hármas fináléba.

Egymás ellen a két egykori barát, ketten már benn a VV5-fináléban

Tévé2012.02.24, 14:03

Fecó nem a könnyebbnek tűnő utat választotta, hanem inkább az egy hete jelentős fölénnyel nyerő Attilát hívta ki párbajra a Való Világ-ban. Alighanem úgy gondolkodhatott, hogy ha pénteken nem tudja legyűrni, akkor két nap múlva a fináléban sem lenne esélye ellene - az ottani bukás pedig keserűbb csalódás lenne.

VV5: Nem tudta elkerülni a párbajt az érzelgős villalakó

Tévé2012.02.22, 12:39

A VV-villa legjelentősebb hajzselé-fogyasztója, az érzékeny férfi, Fecó két jelet kapott a Való Világ utolsó kiválasztásán, és ez elég is a párbajhoz.

VV5: Lelepleződött Kinga hazugsága

Life.hu2012.02.23, 10:20

Peti mindenkinek eldicsekedte, hogy lefeküdt Veronikával, amit Cristofel higgadtan vett tudomásul. A nap végére azonban a kacsacsőrű lány sírva omlott össze, akárcsak Kinga, aki a villalakókkal együtt nézte vissza azt, amikor Gergővel egymásra gerjedtek. A cselszövőt annyira sokkolták a látottak, hogy becsomagolt a kofferjába, és el akarta hagyni a villát.

VV5: egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének

Tévé2012.02.22, 20:30

Az utolsó hét nézettségének emelése érdekében küldte be az RTL Klub a tíz kiesett villalakót a Való Világ-ba. A missziót már részben teljesítették is a keddi adással.

VV5: Nem sikerült Vera gonosz terve: titoklevelével Csabit és Fecót akarta összeugrasztani

Life.hu2012.02.21, 11:09

Vera a párbaj előtti órákban összebalhézott Attilával, akinek még egy vödör szemetet is rárakott a kiköltözésre becsomagolt ruháira. A pornós eddigi szokásához híven a titoklevelével is megpróbált balhét generálni Csabi és Fecó között, de a dumagép értetlensége miatt besült a gonosz terve.

Kiesett az érzékeny lelkű

Life.hu2012.02.21, 16:11

A VV5 eddigi legizgalmasabb párbaján a két legnagyobb konfliktus generáló játékos, Attila és Vera csapott össze. Attila elismerte, hogy sosem izgult még ennyire, ennek ellenére higgadtan viselkedett az összecsapáson.Végül fölényesen győzőtt az érzékeny lelkű ellen.

Majdnem elájult, de óriási fölénnyel nyert Attila a VV5-ben

Tévé2012.02.20, 08:37

Noha majdnem elájult a tévéshow alatt, Attila nagyon simán hozta február 19-én a Való Világ-párbajt. Sokan Verát hitték biztos befutónak, mert előtte háromszor nyert, de ezúttal csak 24 százalékot gereblyézett össze.

"Álmodtam is róla, hogy gáz van kinn" - VV Vera a pornóvideóról

Tévé2012.02.20, 08:28

A Cool tévé VV-kísérőműsorában a realityből frissen kiesett Verát faggatta a korábbi széria két szereplője: a lány bevallotta, hogy járt pornós castingon, kellett neki a pénz.

Ellenfelet választott Attila a Való Világban

Tévé2012.02.18, 15:16

Attila három játékos közül választhatott február 17-én este, úgy döntött, hogy Vera ellen lehet esélye.

VV5: Attila Verát viszi ki párbajozni

Life.hu2012.02.18, 09:58

Attila mellett senki sem volt biztonságban az utolsó napokban. Seri megbántotta a jelrakással, Csaba régóta az ellenfele, Vera viszont olyan balhékat generált körülötte az elmúlt napokban, hogy az egész villa zengett. Attila végül úgy döntött, hogy Verát viszi ki párbajozni.

A TV2 kimenekíti a Frizbit a VV5 fináléja elől

Tévé2012.02.17, 13:22

A TV2 a Frizbi helyett inkább egy filmet tol be a Való Világ fináléja ellen: több műsorváltozás is lesz a csatornán február 26-án.

Tíz kiesett VV-játékost költöztet be az RTL Klub a villába

Tévé2012.02.17, 08:02

Mindegyik párbajon elhullott Való Világ-szereplő visszamegy a villába február 20-án, és marad is pár napot.

VV5: Seherezádé csúnyán összeveszett Fecóval

Life.hu2012.02.17, 12:20

Seherezádé halálosan összeveszett Fecóval, amiért az a kiválasztáson koholt vádakat vágott a fejéhez. Vera az utolsó hét közeledtével taktikát váltott, és harmatgyenge színészi alakítással azt próbálta eljátszani, hogy ő a leggyengébb láncszem. A játékosok ugyan még nem tudják, de a Fókuszból az is kiderült, hogy hamarosan hatalmas meglepetés vár rájuk.

Pörgős kiválasztás a VV5-nek hívott elmegyógyintézetben

Tévé2012.02.16, 10:49

Már csak öt játékos van a Való Világ-ban, így a február 15-i kiválasztás meglehetősen gyorsan lezajlott: Attila kapott három jelet, ezzel ő lesz a kihívó fél.

VV5: Csaba alig várja, hogy megfogdoshassa mindhárom szerelmét

Life.hu2012.02.15, 11:44

Fecó nyerte a védettséget jelentő lila kendőt a mai arénázáson. Be is indultak a találgatások a következő párbaj kimeneteléről: mindannyian biztosra veszik, hogy Attila lesz az egyik résztvevő. Fecó kétségbeesett a védettséggel járó lehetőségektől.

Öt percig sem tartott a Való Világ védettségi küzdelme

Tévé2012.02.15, 08:28

Az RTL Klub valóságshow-jában a védettséget jelentő lila kendőt az a Fecó szerezte meg, akinek amúgy már nagyon érett a párbaj, hiszen nem volt kinn még egyszer sem.

VV Párbaj: Összecsapott a két szőke

Life.hu2012.02.13, 10:39

A ValóVilág legutóbbi párbaján a villa két szőkesége, Kinga és Seherezádé csapott össze. A várakozásoknak megfelelően a stúdió zengett a hangos veszekedésektől, a két lány a legnagyobb semmiségekből is hatalmas vitát generált. Seherezádé végül a szavazatok kétharmadát megszerezve mehetett vissza a villába, Kinga pedig csomagolhatott.

A falat verte dühében a Való Világ kiesője

Tévé2012.02.14, 07:39

Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg az RTL Klub valóságshow-ját, mert két héttel annak vége előtt, február 12-én elhullott egy párbajon. A tévéshow után a folyosón ütötte a falat, a Cool tévé műsorára azonban lehiggadt.

VV5: Attila összeomlott Kinga levelétől

Life.hu2012.02.14, 15:05

Kinga a hátrahagyott titoklevelében őszintén bevallotta Attila iránti érzéseit, aminek hallatán az összeférhetetlen fiú sokkot kapott.

VV5: Vera megtámadta lakótársait

Life.hu2012.02.12, 09:56

A pornós lány bal lábbal kelt, először Attilával keveredett dulakodásba, majd szép sorjában minden lakótársának nekiment.

Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban

Tévé2012.02.13, 10:30

Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradásért a Való Világ-ban. A kihívott fél, Kinga rengeteg hisztériával és gyakori káromkodással vétette magát észre korábban, ellenfele pedig tudott uralkodni érzelmein, de a párbajon utóbbi is felhúzta magát párszor. Seherezádé a voksok kétharmadával nyert, valószínűleg ott lesz a hármas fináléban.

VV5 párbaj: Kiesett a legszőkébb bombázó

Life.hu2012.02.13, 10:20

Az összefoglalóban Kinga miatt összeveszett mindenki mindenkivel, miközben a cselszövő sírva rettegett a kieséstől. Nem ok nélkül rágta a körmét már tegnap a szőke hajú királylány: 66 százalékkal győzte le őt Seherezádé a párbajon. A várakozásoknak megfelelően a stúdió zengett a hangos veszekedésektől, a két lány a legnagyobb semmiségekből is akkora vitát generált, hogy azt vártuk, mikor esik már ki valamelyikőjük, és lesz egy kis csend.

VV Veronika ráunt feltöltött ajkaira

Life.hu2012.02.11, 20:32

A villa egykori lakója úgy döntött, hogy kiszedeti az implantátumot a szájából. Kedvese, Cristofel sem tiltakozik ez ellen.

Kihívás és végjáték a Való Világban, elemi ellenszenvvel

Tévé2012.02.09, 12:19

Fecó belesápadt a kihívásba, keresztet is vetett, de hiába nyújtotta felé előbb a kihívást jelentő kendőt Seherezádé, végül Kinga lesz utóbbi ellenfele az RTL Klub valóságshow-jában. Már nincs sok hátra, február végén finálé.

VV5: Kingát viszi párbajozni Seherezádé

Life.hu2012.02.09, 09:38

Rengeteg alkohol elfogyasztása után Attilán annyira úrrá lettek az ösztönei, hogy Seher és Kinga kivételével minden lányra rámászott. Megtörtént a kiválasztás is, Seher hosszan sorolta sérelmeit, mielőtt Kingának adta volna a kendőt.

Már februárban véget ér a Való Világ

Tévé2012.02.08, 16:17

Nem húzza márciusig az RTL Klub, február 26-án befejezi az ötödik Való Világ-ot.

VV5: Szandika felkorbácsolta Attila ösztöneit gyengéd csókjaival

Life.hu2012.02.08, 09:41

Visszatértek a VV4 egykori lakói a villába. Az első éjszaka rögtön romrészegre itták magukat: Szandika Attilára vetette rá magát, Gombi egészen furcsa stílusban nyomult Seherezádéra.

Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába

Tévé2012.02.07, 10:28

A Való Világ negyedik szériájának négy szereplője ment be pár napra a VV5-villába.

VV5: Seher retteg a párbajtól

Life.hu2012.02.07, 10:08

Attila annyira berágott Kingára, hogy elérkezettnek látta az időt, hogy kiküldje párbajozni. A kiválasztáson végül Seherre került a jel, ezért Kinga attól retteg, hogy szőke ellenfele őt hívja majd ki párbajozni. A főzőversenyt Fecó nyerte meg kolbászos zöldborsólevesével és sótlan pörköltjével.

Ideges, feszült kiválasztás volt a Való Világban

Tévé2012.02.06, 08:29

Mivel már csak bő egy hónapot kell kihúzniuk az RTL Klub valóságshow-jában szereplő villalakóknak, mindenki úgy érzi, hogy fél lábbal már ott van a hármas fináléban. A célegyenesben kipottyanni nem szívderítő, így feszült hangulatban zajlott az újabb kiválasztás.

VV5: Attila lecserélte Csabát

Life.hu2012.02.05, 12:21

Attila lecserélte a kuktáját Kingára, mert nem tetszett neki a kijelölt segítség. A reggeli bosszankodás után pedig megint csak a könnyek folytak.

VV5: Vera lepaktált Attilával

Life.hu2012.02.04, 09:34

Kinga és Attila kitakarította egy abádszalóki család disznóólját, majd visszamentek a villába. Az összeférhetetlen és Vera ma is lepaktált egymással és megbeszélték, hogy kire rakják jeleiket.

Kiderült a titka: Súlyos beteg VV Kinga

Life.hu2012.02.04, 13:14

A ValóVilág 5 online közvetítésében Kinga arról mesélt Csabának és Fecónak, hogy utál egyedül aludni. Ennek okát is elárulta, amivel sokkolta játékostársait.

Maradtak a szexiparban a Való Világ volt szereplői

Tévé2012.02.04, 11:20

Az RTL Klub valóságshow-jának szereplői közül ketten is Németországban dolgoznak.

VV5: Kinga legyalázta a konyhát, és UFO-levest főzött

Life.hu2012.02.03, 00:22

A főzőversenyen ma Kinga főzött, de tapasztalatlan szakács lévén egy őrült ámokfutásához hasonlított konyhai tevékenysége. Bár Attilán van most a lila kendő, az összeférhetetlen mégis attól retteg, hogy mi történik majd vele, ha párbajra küldik.

Ezúttal mindenki bőszen küzdött a Való Világ-védettségért

Tévé2012.02.02, 08:56

Korábban többször akadt olyan, aki taktikai okok miatt nem dobta be magát a VV5 védettségi játékán - ezúttal azonban mindenki komolyan vette.

VV5: Vera rányomult Attilára

Life.hu2012.02.01, 19:29

Vera ma is megpróbálta behálózni Attilát, de a fiú egyelőre nem állt kötélnek - Kingára való tekintettel.

Eszter most sem bírt Verával

Life.hu2012.01.30, 11:20

A VV5 két "veterán" párbajozója csapott össze egymással vasárnap este, előtte még egy színházi darabot is láthattak a nézők a villalakók tálalásában. A műsor alatt folyamatosan szoros volt az eredmény, végül a szavazatok 51 százalékával Vera nyerte a párbajt. Eszter a párbaj után hazament édesanyjával, ahova a Life.hu is elkísérte. Nézd meg galériánkat!  

VV Eszter megmondja, mi lesz a folytatás

Tévé2012.01.31, 08:38

A Való Világ ügyvédnője alig pár szavazattal kapott kevesebbet, mint riválisa, Vera, de ezzel véget is ért neki a valóságshow. Igazi mélypontot benn egyszer élt csak át, semmit nem bánt meg, és megosztja az [origo]-val a következő hetek várható fejleményeit.

VV5: Seherezádé összeomlott Eszter kiesése után

Life.hu2012.01.31, 09:32

Eszter kiesésétől összeomlott Seherezádé, a pornósnak viszont megint nagy lett az arca. Attila továbbra sem tud magával mit kezdeni Kinga elutasító magatartása miatt, ezért befeküdt Vera ágyába.

VV5: Vera a legkisebb különbséggel verte meg Esztert a párbajon

Life.hu2012.01.30, 11:49

Attila nem bírja elviselni, hogy Kinga Csabával haverkodik, ezért többször is nekiment a cselszövőnek, de azért arra is volt energiája, hogy Seherezádét és Esztert is megbántsa. A VV5 eddigi legszorosabb párbaját Vera nyerte meg.

Kétszer verte el riválisát Vera a Való Világban

Tévé2012.01.30, 14:45

Egy egészen meghökkentő, kosztümös színdarab után elindult a Való Világ újabb párbaja: a két-két skalpot már begyűjtött Vera és Eszter csapott össze. Az állás végig szoros volt, végül 51 százalékkal előbbi nyert. Seherezádé picit összeomlott, Fecó meg roppant kínos monológgal rukkolt elő.

VV5: Csaba nem bírja tovább nézni Fecó behódolását

Life.hu2012.01.27, 23:02

Vera teljesen az irányítása alá vette Fecókát, aki issza minden szavát úrnőjének. Csaba ezt már nem nézte szótlanul, és alaposan beolvasott a dumagépnek, aki egyébként alaptalannak érzi a vádakat. Attila kisebb féltékenységi rohamától úgy megijedt Kinga, hogy magába fordult.

Állást mutatott az RTL Klub a Való Világ párbaja előtt

Tévé2012.01.27, 22:37

Nem várható laza győzelem az RTL Klub valóságshow-jában: 52-48 az állás a Való Világ újabb párbaja előtt.

VV5: Eszter Verát viszi párbajozni

Life.hu2012.01.26, 11:10

Kinga behisztizett, amiért képzeletbeli királylány létére szolgaszerep jutott neki a villa színdarabjában. Attila kifejtette, hogy miért nem bízik meg Seherezádéban, amin az érintett nőszemély jól megsértődött. Eszter pedig Verát viszi ki párbajozni!

VV5: Nekiesett Hajdunak az összeférhetetlen - Nem bírt magával

Life.hu2012.01.27, 09:48

Kinga és Attila ma is meg akarta fúrni a színdarab próbáját, amiből egy akkora össznépi vita keveredett, hogy az összeférhetetlen még Hajdu Steve-vel is összebalhézott.

Megdöbbent az RTL Klub a médiahatóság TV2-re vonatkozó döntésén

Tévé2012.01.26, 12:57

Erősen meglepődött az RTL Klub programigazgatója azon, hogy - miközben az előző Való Világ közel 300 milliós büntetést kapott - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "csak" egymillió forintra bírságolta a TV2-t a 2011 őszi ÖsszeEsküvők két adása miatt. Kolosi Péter szerint nem esett egyenlő elbírálás alá a két csatorna.

"Visszataszító, arrogáns, fölényes vagy!" - kihívás volt a Való Világban

Tévé2012.01.26, 09:43

Szépen felépített, fordulatokkal teli, összeszedett monológgal rukkolt elő a VV5 ügyvédnője, és kihívta az idegileg kissé labilis Verát - aki azonban már nyert párbajt, így nem is esélytelen.

VV5: Fecón csúnyán kifogott egy birka

Life.hu2012.01.25, 11:16

A villa dumagépének nem ez volt a legvidámabb napja. Először azzal égette be magát, hogy nem tudta értelmezni Romhányi József állatverseit, majd a szavalásba is belesült. Este ismét ő került a középpontba: lakótársai beolvastak neki, amiért mostanában mindent olcsó, szexuális töltetű poénokkal próbál elviccelni.

Előző
Következő