VV Fanni

címke rss

Kiderült, mire költik a szülei VV Fanni millióit

Novozánszki Fanni gyilkossági ügye hat év után ért véget, a nõ holttestét azóta sem találták meg. A közvetett bizonyítékok alapján arra jutottak a hatóságok, hogy a lakásában lévõ készpénz miatt ölhette meg B. László, amit sosem talált meg. A milliókat a nõ szülei kapták meg, és most kiderült, mihez kezdenek a pénzzel.

VV Fanni-ügy: az anyja megkapta az elrejtett millióit, amit nem talált meg a gyilkosa a lakásban

Archívum2023.10.31, 10:15

VV Fanni a meggyilkolása elõtt nem sokkal kivette a bankból a közel 5 millió forintnyi spórolt pénzét és elrejtette a XIII. kerületi bérelt lakásában. Miután B. László elvitte a lakásból VV Fannit, próbálta megkeresni a pénzt, de nem találta meg. A hatóságok azonban megtalálták a pénzt és lefoglalták – írja a Blikk.

Drámai fordulat a VV Fanni-ügyben

Archívum2023.08.25, 06:27

Egy mobiltelefon, egy kézitáska, sminkek, pár összefirkált cetli - régen ezek mind fontos dolgok voltak. Ma már csak ereklyék. Egy fiatal lány rövid életének utolsó lenyomatai. Ennyi maradt Novozánszki Fanni szüleinek, akik hat év után a napokban vették át a rendõrségtõl meggyilkolt lányuk személyes holmijait - írja a Bors.

Meglepõ fordulat: be kell ismernie VV Fanni gyilkosának az emberölést, különben nagy bajba kerül

Archívum2023.07.13, 18:45

Hamarosan Novozánszki Fanni szüleihez kerül az a pénz, amit a rendõrök a házkutatás során megtaláltak és amit B. László szeretett volna megszerezni. Ezen kívül egy feladatuk is lesz a szülõknek. Egy jogi fortély miatt ugyanis B. László, akit bár elítéltek, de eddig tagadta a gyilkosságot, be kell hogy ismerje, mit tett, különben bajba kerülhet.

VV Fanni családja megkapja azt a pénzt, amihez a lányuk vére tapad

Archívum2023.06.27, 11:46

VV Fanni családja hamarosan megkapja azt az 5 millió forintot, ami miatt kioltották a lány életét.

Erre költi Novozánszki Fanni édesanyja a meggyilkolt lányától örökölt pénzt

Archívum2023.05.25, 15:57

Szépészeti beavatkozásokra gyûjtött 4 és fél millió forintja miatt kellett meghalnia Novozánszki Fanninak. A jogerõs bírósági ítélet után Fanni édesanyja megkapja a lányától megörökölt pénzt, a család ügyvédje azt is elárulta, mihez kezd az összeggel az anya.

VV Fanni-ügy: B. Lászlónak lehet még egy utolsó esélye

Archívum2023.05.25, 10:33

A múlt héten másodfokon, jogerõsen elítélte a bíróság B. Lászlót VV Fanni meggyilkolásáért, azonban a Novozánszki családnak ezzel még nem jött el az ügy lezárása, Fanni anyjára egy újabb tárgyalás vár. Ezen felül B. Lászlónak is lehet még egy utolsó esélye arra, hogy enyhébb büntetést kapjon – írja a Bors.

Megszületett az ítélet VV Fanni ügyében: ezt a büntetést kapta B. László

Archívum2023.05.17, 14:58

Megszületett a jogerõs ítélet VV Fanni ügyében: B. Lászlót bûnösnek találták: ennyi évig kell börtönben ülnie. 

Megdöbbentõ: 11 év után szabadulhat VV Fanni gyilkosa

Archívum2023.05.17, 09:51

Jogerõsen is elítélték azt a férfit, aki 2017-ben megölte az ismert valóságshow sztárt, VV Fannit. A férfi elsõfokú ítéletét jelentõsen enyhítették, így akár 11 év után szabadulhat.

VV Fanni-ügy: enyhítette a bíróság gyilkos büntetését, sokkal hamarabb szabadulhat

Archívum2023.05.17, 09:25

Idén lesz hat éve, hogy VV Fanni eltûnt otthonról. A meggyilkolásával B. Lászlót vádolják, akit elsõ fokon a bíróság életfogytiglani büntetésre ítélt. A férfi végig tagadta a gyilkosságot, elmondása szerint megoldó embereknek adta oda Fanni testét, amikor még élt. A bérelt kocsijában azonban megtalálták a nõ vérét és DNS-ét is. Most másodfokon, a Fõvárosi Ítélõtábla enyhítette a férfi büntetését. 

VV Fanni-ügy: sorsdöntõ lehet B. László bérelt kocsija

Archívum2023.05.10, 16:09

A jövõ héten másodfokon is lezárulhat VV Fanni ügye. Az egyik realitymûsorban ismerté vált nõ 2017-ben tûnt el, a holttestét azóta sem sikerült megtalálnia a hatóságoknak. A gyilkosság miatt elsõ fokon életfogytiglanra ítélték a volt szocialista képviselõt, B. Lászlót. Bérelt autóval ment a nõ Marina parti lakásáig, aminek a Bors információi szerint sorsdöntõ szerepe lehet a végleges ítéletben. 

Pont kerülhet VV Fanni gyilkossági ügyére: ez várható

Archívum2023.05.10, 21:56

Ha a Fõvárosi Ítélõtábla kimondja, hogy B. László bûnös Novozánszki Fanni meggyilkolásában, akkor Magyarországon elõször történik olyan, hogy holttest nélkül születik elmarasztaló ítélet gyilkossági ügyben. Szerdán végre pont kerülhet az öt éve húzódó ügy végére.

Újabb kegyetlen gyilkosság történt abban házban, ahol VV Fanni is lakott

Archívum2023.04.22, 11:37

Féltékenységbõl szíven szúrta a szeretõjét egy részeg nõ abban a budapesti házban, ahol VV Fannit is meggyilkolhatták - írja a Bors.

Májusban síremléket állíttathatnak VV Fanninak: "Lezárhatják ezt a pokoli hat-hét évet"

Archívum2023.03.17, 13:18

VV Fanni ügye már csaknem hat éve tart, és eddig a család nem tudott méltó módon elköszönni tõle.  Májusban a másodfokú tárgyalás során azonban a holttá nyilvánításra is lehetõségük lesz.

Holttest nélkül is síremléket állíthatnak VV Fanninak

Archívum2023.03.17, 07:43

Májusban tárgyalja a Fõvárosi Ítélõtábla B. László emberölési ügyét, és a másodfokú ítélet birtokában VV Fanni gyászoló családja végre búcsút vehet a közel 6 éve eltûnt lánytól.

35 évet kaphat B. László, VV Fanni gyilkosa

Archívum2023.03.16, 16:01

Ha a Fõvárosi Ítélõtábla kimondja, hogy B. László bûnös Novozánszki Fanni meggyilkolásában, akkor Magyarországon elõször történik olyan, hogy holttest nélkül születik elmarasztaló ítélet gyilkossági ügyben. Alig két hónap múlva kerülhet pont a hat éve húzódó ügy végére.

Akár 35 év börtönt is kaphat VV Fanni gyilkosa

Archívum2023.03.16, 08:37

Ha a Fõvárosi Ítélõtábla is kimondja: B. László megölte VV Fannit, akkor az ország jogtörténetében elõször születik holttest nélküli, elmarasztaló gyilkossági ítélet. Alig két hónap múlva, közel hat év után kerülhet pont az ügy végére - írja a Ripost.

"Lehet, hogy végig ott volt a megoldás a szemünk elõtt" - VV Fanni ügyében fordulat jöhet

Archívum2023.02.18, 10:17

VV Fanni családjának ügyvédje megosztotta a legújabb teóriát arról, hol lehet az eltûnt lány teste: dr. Lichy József szerint ez a változat elgondolkodtató. 

Rájöttek, hol lehet az öt éve eltûnt VV Fanni holtteste

Archívum2023.02.18, 09:49

Novozánszki Fannit, ismertebb nevén VV Fannit öt éve gyilkolták meg. Bár a gyilkosát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a lány holtteste soha nem került elõ. Egy, az ügyben nem érintett férfi jelentkezett a családot képviselõ ügyvédnél egy elgondolkodtató elmélete, hol találhatják meg a nõ holttestét.

Súlyosabb büntetést kaphat a VV Fanni meggyilkolása miatt elítélt B. László

Archívum2023.01.31, 16:25

A Fõvárosi Fellebbviteli Fõügyészség a napokban benyújtotta az ügyész súlyosbításra irányuló fellebbezését.

Súlyosabb ítéletet kaphat VV Fanni gyilkosa

Archívum2023.01.31, 10:12

A Fõvárosi Fellebbviteli Fõügyészség a napokban a Fõvárosi Ítélõtáblához benyújtotta az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát VV Fanni ügyében az Origónak küldött közleményük szerint.

Öt évvel az eltûnés után sem tudják halottá nyilvánítani Novozánszky Fannit

Archívum2023.01.23, 23:15

Öt évvel ezelõtt tûnt el Novozánszki Fanni, a ValóVilág egykori játékosa. Ennyi idõ kell ahhoz, hogy halottá nyilváníthassák. A lány édesanyja, Katalin és a család ügyvédje ezt kérelmezte is.

Nem tudják halottá nyilvánítani VV Fannit

Archívum2023.01.23, 07:40

Novozánszki Fanni, a ValóVilág címû valóságshow egykori játékosa 2017 novemberében nyomtalanul eltûnt, a holtteste azóta sem került elõ, így hivatalosan halottá sem tudják õt nyilvánítani - írta a Blikk.

VV Fanni édesanyja kérelmezte: nyilvánítsák halottá lányát

Archívum2022.11.24, 11:19

Öt évvel ezelõtt tûnt el Novozánszki Fanni, a ValóVilág egykori játékosa. Ennyi idõ kell ahhoz, hogy halottá nyilváníthassák. A lány édesanyja, Katalin és a család ügyvédje ezt kérelmezte is. 

Hivatalosan is halottá nyilváníthatják VV Fannit: ezután dõlhet el a milliók sorsa is

Archívum2022.11.23, 07:42

Novozánszki Fanni öt évvel ezelõtt tûnt el, hivatalosan mostantól nyilváníthatják halottnak. 

Fellebbezett az ítélet ellen VV Fanni feltételezett gyilkosa

Archívum2022.08.14, 12:16

Továbbra sem zárul le a VV Fanni-ügy. 4,5 fél év után hozta meg a bíróság az ítéletet Fanni titokzatos halálával kapcsolatban. A döntés értelmében, Magyarországon elsõként, életfogytiglant szabtak ki a feltételezett elkövetõre, azonban B. László minden ítélet ellen fellebbezett. Megszólalt az érintett ügyvédje is - írja a Blikk.

Novozánszky Fanni gyilkosa nem nyugszik bele az ítéletbe: minden pont ellen fellebbezett

Archívum2022.08.13, 21:58

Novozánszky Fanni megölésével B. Lászlót vádolták, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de fellebbezést nyújtott be.

Szomszédai szerint ártatlan B. László, VV Fanni fegyházban ülõ gyilkosa

Archívum2022.07.27, 07:30

"Laci jó gyerek volt, sokszor láttuk a házban még gyerekkorában..." - mondták az egykori valóságshow szereplõ meggyilkolása miatt elítélt férfiról a család ismerõsei.

Drámai fordulat: eltûnt VV Fanni gyilkosának nagymamája

Archívum2022.07.26, 06:26

Megdöbbentette a dunaújvárosi szomszédokat a VV Fanni meggyilkolásáért elsõ fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt B. László súlyos büntetése. A férfi az utóbbi években a nagymamájánál lakott, õ azonban most elbújt a világ elõl.

Pénzhajhász feni a fogát VV Fanni millióira - állítja a meggyilkolt lány édesanyja

Archívum2022.07.21, 09:41

Öt év után idén nyáron pont került az egykori reality-sztár gyilkossági ügyének végére. A bíróság elsõ fokon bûnösnek találta a VV Fanni megölésével vádolt férfit, a lány édesanyja azonban még mindig nem tudja elfogadni, hogy gyermeke nincs többé.

VV Fanni édesanyja lánya illatával próbál vígaszt találni

Archívum2022.07.21, 08:13

Hazánk egyik legrejtélyesebb, 5 éve húzódó ügyének végére került pont, amikor VV Fanni gyilkosát elsõ fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. B. László letartóztatása sovány vigasz az édesanyja számára, hiszen már sosem ölelheti magához a lányát.

Halál, börtön, pszichiátria - mintha átok ülne a hazai valóságshow-hõsökön

Archívum2022.07.18, 13:55

Azt feltételezné az ember, hogy a különféle realitykbõl ismert játékosokat azért éri utol elõbb-utóbb a brutális végzet, mert szeretik mindkét végén égetni azt a bizonyos gyertyát. A képlet azonban nem mindig ilyen egyszerû.

Durva évtizedek várnak VV Fanni gyilkosára: veszélyes bûnözõk közé fog kerülni

Archívum2022.07.15, 10:47

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte emberölés miatt a bíróság VV Fanni gyilkosát, B. Lászlót. Bár a férfi luxusterepjáróval és elegáns öltönyben érkezett a tárgyalásra, nagyot fordult vele a világ, és most már rabruhában várja, hogy átszállítsák az ország egyik legszigorúbban õrzött BV intézetébe.

VV Fanni édesanyja: "Végre megkaphatja a méltó büntetését, mindennap ezért fohászkodtam"

Archívum2022.07.14, 08:49

Tegnap ítélet született VV Fanni meggyilkolásának ügyében. A bíróság elsõ fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte B. Lászlót. Az ítélet meghozásakor Fanni édesanyja is jelen volt, aki zokogva hallgatta, mit tett lányával a gyilkosa.

Megszületett az ítélet a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügyében

Archívum2022.07.13, 13:20

Noha soha nem került elõ VV Fanni - polgári nevén Novozánszki Fanni - holtteste, a meggyilkolásáért most életfogytiglani börtönre ítélték gyilkosát, B. Lászlót, egykori MSZP-s képviselõjelöltet. A férfi ugyan végig tagadott, de a bizonyíték ellene szólt. A bérelt autóban, amit használt, vért és véres kötelet találtak, és a gyilkosság után olyan kifejezésekre keresett rá, mint a vízi hulla és hogy melyik országból nincs kiadatás. A tárgyalás után a férfit azonnal õrizetbe vették.

Életfogytiglanra ítélték VV Fanni gyilkosát

Archívum2022.07.13, 12:03

Négy és fél év után pont került VV Fanni ügyének végére – írja a Bors. Meghozta a bíróság az ítéletet: életfogytiglani büntetést kapott a lány megöléséért B. László.

Most érkezett a hír: VV Fanni gyilkosára ezt a büntetést szabta ki a bíróság

Archívum2022.07.13, 11:22

Az egész országot izgalomban tartotta az egykori villalakó gyilkossági ügye. Habár a lány holtteste az elmúlt öt évben sem került elõ, a megölésével gyanúsított férfi ügyében ma ítéletet született a bíróságon.

Ma születik ítélet VV Fanni ügyében: az ügyvéd elárulta, mire számít a család

Archívum2022.07.13, 08:25

Öt éve nyomoz a rendõrség az egykori villalakó, Novozánszki Fanni eltûnésének és meggyilkolásának ügyében. A lány megölésével gyanúsított férfi a bizonyítékok ellenére tagadja bûnösségét, és az utolsó szó jogán is kitartott eddigi álláspontja mellett. A bíróság azonban ma meghozza az ítéletet.

Megszólalt VV Fanni édesanyja: "Egyetlen vágyam van még, hogy méltó módon eltemethessem"

Archívum2022.07.11, 09:34

Hamarosan pont kerülhet a gyilkossági ügy végére. A legfõbb gyanúsított pár hete az utolsó szó jogán is tagadta, hogy megölte volna a lányt, azt azonban beismerte, hogy miben érzi magát hibásnak.

VV Fanni édesanyja többéves hallgatás után megszólalt

Archívum2022.07.11, 08:50

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tûnt el. Megölésével B. Lászlót gyanúsítják, aki utoljára látta élve a lányt. Fanni holtteste a mai napig nem került elõ. Fanni és édesanyja, Kati szinte lelki szimbiózisban élt egymással. Az asszony most elõször szólalt meg lánya eltûnése óta.

Szüleinek nem kell VV Fanni öröksége - a pénzbõl emlékhelyet állítanának a meggyilkolt lánynak

Archívum2022.07.04, 11:08

Novozánszki Fanni 4.9 millió forintot hagyott maga után, mely összeget a szülei örökölték tõle, ám õk lemondtak a pénzrõl. 

Erre költhetik VV Fanni millióit

Archívum2022.07.04, 12:04

A 2017-ben nyomtalanul eltûnt egykori valóságshow-szereplõ ügyében lassan ítéletet hoz a bíróság, a vádlott is felolvasta végsõ beszédét, melyben még most is tagadja bûnösségét. Az ügyben még korábban lefoglalt közel ötmillió forint sorsáról is szót ejtettek a napokban.

Beismerte, miben hibás VV Fanni feltételezett gyilkosa: ezt mondta az utolsó szó jogán

Archívum2022.07.01, 18:41

Öt évvel ezelõtt veszett nyoma az egykori realitysztárnak, VV Fanninak. Senki nem tudja, mi történt vele, az sem biztos, hogy még él, de az sem, hogy meghalt volna, mivel az eltelt évek során nem sikerült a holtteste nyomára bukkanni.

VV Fanni-ügy: az utolsó szó jogán is tagadta a gyilkosságot B. László

Archívum2022.07.01, 14:05

VV Fannit, aki az egyik valóságshow-ban vált ismerté, 2017-ben elõször eltûntként keresték, majd gyilkosság miatt indult nyomozás az ügyében. A nõ megölésével B. Lászlót vádolták meg. A férfi a kamerafelvételek alapján a karjaiban vitte le a nõ testét luxuslakóparkban lévõ lakásából a ház mélygarázsába, ahol betette egy bérelt autó csomagtartójába. Ahogy az eljárás alatt mindig, az utolsó szó jogán is mindent tagadott B. László a bíróságon  – írja a Bors.

VV Fanni elrablójának szomszédai: "Mi nem olyannak ismertük meg, mint aki megöl egy lányt"

Archívum2022.04.25, 08:00

A VV Fanni megölésével vádolt B. László ki sem lép dunaújvárosi lakásából.

Nem szólalhatott fel a VV Fanni-ügy vádlottja: ez történt

Archívum2022.04.20, 09:26

VV Fanni ügyének újabb tárgyalását elnapolták: a gyanúsított másfél órán át beszélt volna saját védelmében. 

VV Fanni üzent a túlvilágról: ebben az országban lehet a holtteste

Archívum2022.04.13, 17:10

A Való Világból ismert Novozánszki Fanni ügye már négy éve foglalkoztatja az országot. A lány rejtélyes körülmények között tûnt el, testét azóta sem találták meg. 

Megdöbbentõ dolgot állít egy látó: tudja, hol van VV Fanni

Archívum2022.03.31, 21:12

Évek óta tart VV Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása, és mivel a fiatal lány holtteste nem került még elõ, nehéz dolga van a bíróságnak. A gyilkossággal kapcsolatban nemrég egy látó jelentkezett, aki azt állítja, hogy felkereste Novozánszki Fanni szelleme.

Elõzõ
Következõ