Vona Gábor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Jobbik Magyarországért Mozgalom
- Orbán Viktor
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újraválasztották a Jobbik elnökévé Vona Gábort
- címkék:
- Vona Gábor
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona: A Fidesz MSZP-sként cselekszik, de veszélyes
Tisztújító kongresszust tart a Jobbik. Vona Gábor pártelnök az egyetlen jelölt az elnökségre. Azt mondta, a jó elnökség fontos, hogy 2018-ban választást nyerhessenek, de kell hozzá egy országos tévécsatorna is.
- címkék:
- Vona Gábor
- tisztújítás
- Jobbik
- Címkefelhő »
Nyilvános lehet Kovács Béláék bizottsági szereplése
- címkék:
- Vona Gábor
- Kovács Béla
- Címkefelhő »
Vona: A Fidesz kihívója lettünk, az MSZP megroppant
Szakállas nő volt a téma az első parlamenti ülésen
Folytatódott a szokásos adok-kapok a parlament első ülésnapján, miközben a pártok érezhetően ráfordultak az EP-kampány hajrájára is. Csak az MSZP-s Tóbiás József beszélt az egyetlen napirendi pontról, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. Szóba került az Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a szakállas nőként fellépő osztrák Conchita Wurst is.
Az MSZP elhappolta a Jobbik elől a nemzetbiztonsági bizottságot
A Fidesz azt szeretné, ha a kormány megalakulásáig senki nem kérdezne a parlamentben. Az ellenzékiek rávették őket egy olyan bizottságra, amelyet nem akartak felállítani.
Orbán Viktor engedelmet kér a locsolásra
- címkék:
- Orbán Viktor
- Vona Gábor
- húsvét
- Címkefelhő »
A Jobbik konstruktív ellenzéki szerepre készül
Többet várt a választástól Vona Gábor Jobbik-elnök, szerinte egyéniben azért vesztett, mert a Fidesz szállította a cigány embereket. Pártjával konstruktív ellenzéki szerepre készül. Minderről a Kossuth Rádióban beszélt hétfőn reggel.
Vona csalódott, és 2018-as győzelmet ígér
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2010
- Jobbik
- Címkefelhő »
Az ellenzéki vezetőktől akár kampánycsend is lehetne
Bajnainak kapóra jött a kordonbontás, rajta és Gyurcsányon kívül az ellenzéki vezetők mintha hibernálták volna magukat. Pedig most először nincs kampánycsend a választás napján. A miniszterelnök viszont nagyon pörög, Orbán reggel szavazott, azóta ide-oda cikázik, Facebookján félóránként követik egymást a képek, Józsefvárosban, Kőbányán, Bicskén, Csepelen tartja a lelket a fideszesekben.
Ez a választás 11 legizgalmasabb kérdése
A legfontosabb persze az, hogy melyik párt hogyan szerepel a választáson, de ezen túl is vannak izgalmas kérdések. Például tényleg a rejtőzködők mentik meg a baloldalt? Megkavarják-e az erőviszonyokat a kis pártok? Hogyan szerepel majd Rogán? Itt vannak azok a kérdések, amelyekre nagyon várjuk a választ a választás estéjén.
Vona Gábor talán még sosem volt ennyire szelíd
Profi és bájosan amatőr fellépőkkel, ugrálóvárral, olcsó lepénnyel, nyúlfarknyi beszéddel zárta a kampányt Vona Gábor, a Jobbik elnöke Gyöngyösön. Néhány száz ember jól érezte magát, Vona pedig szépen kérte őket, hogy másnap szavazzanak rá.
Miért olyan kacskaringós Vona útja?
Fideszesként kezdte, visszahúzódott a politikától, a Magyar Gárda megalapításával robbantott, most pedig egy arculatváltással igyekszik néppárttá csinálni a Jobbikot. Egy régi ismerője szerint mindig jó szimata volt ahhoz, hogy mitől remélhet több szavazatot, és mindig nagyon tudott azonosulni azzal a közeggel, ahová került. A magánéletben azonban inkább elmélkedik, amiből szinte semmi nem látszik a politikusi énjében. Mennyire pragmatikus Vona Gábor.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona pofozta a monitorba zárt Orbánt
Orbán Viktor nem volt hajlandó vitázni Vona Gáborral, amire a Jobbik egy trükkel válaszolt: Orbán korábbi felvételein elhangzottakat ostorozta Vona nagy nevetés közepette a Jobbik budapesti kampányzáróján. A stílust váltott Vona nem ment bele kemény témákba, és ügyesen használta ki a felé lejtő pályát. Vastaps búcsúztatta a budapesti kampánytól.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Tanítani fogják a Jobbik stílusváltását - interjú Vona Gáborral
Vona Gábor már megbánta, hogy korábban az RTL Klub és a TV2 bezárásáról beszélt, szerinte súlyos százalékokba került ez a Jobbiknak 2010-ben. Bár a liberális demokráciában nem hisz, az előnyeit szívesen használja, és a választójogot is korlátozná. Szerinte tíz év múlva tanítani fogják, hogyan vált néppárttá a Jobbik a mostani stílusváltással. Interjú a Jobbik elnökével.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Még egy ilyen vicc, neved mellett iksz
Hallottak már szocialista viccet? Kósa Lajos szívesen elmond egyet. És fideszest? Akkor Mesterházy Attila az ön embere! A legtöbb politikus nemcsak mozgósít a választási kampányban, többen ennél sokkal többre vállalkoznak. Vajon Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor vagy Mesterházy Attila a legnagyobb mókamester? A cikk végén szavazhat!
Amitől Vona Gábor sírva fakad
Vona Gábor szerint a Fidesz és az MSZP már tervezi a nagykoalíciót a Jobbiktól való rettegésében. Orosházi fórumán kiderült, hogy Törökországban akkora sztár, mint Cristiano Ronaldo, a standupja viszont még nem annyira kiforrott, mint Gyurcsány Ferencé. Mindenesetre úgy tud nem beszélni az MSZP-ről és a Fideszről, hogy szinte folyamatosan róluk beszél.
Bárki letöltheti a mobiljára Vona Gábort
- címkék:
- Vona Gábor
- mobilalkalmazás
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona: Tíz napunk van beérni a Fideszt
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona: Rágalmazó szórólapokat gyárt rólam a Fidesz
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Címkefelhő »
Erre a csatamezőre figyel Orbán is
Az egyik legkiélezettebb versenyre számítanak a gyöngyösi választókerületben, ahol Vona Gábor a Fidesz és a Kormányváltás tapasztalt jelöltjeivel néz szembe. A kampány azonban így sem túl pörgős, de Vona unortodox hirdetése, egy plágiumgyanú és Orbán Viktor kiemelt figyelme színesebbé tette a küzdelmet.
Bajnai is a kolbászhoz nyúlt a kampányban
Négy változás, ami Vona pártjává tette a Jobbikot
Mozgalomból határozott célok mentén, erős kézzel irányított párttá vált a Jobbik az elmúlt négy évben. Marketingesek és reklámszakemberek dolgoznak az új arculaton, és most sokkal inkább tűnik a Jobbik Vona Gábor pártjának, mint korábban. A kampány célja, hogy középre húzzák a pártot. Itt van a négy legnagyobb változás, amelyen négy év alatt keresztülment a Jobbik.
A Jobbik biztosra veszi az Orbán–Vona-vitát
Engedjék a miniszterelnök-jelölt urat felállni!
Kishuszárok, kokárdák és piros-fehér-zöld lufik között mindenkinek április 6-a jutott eszébe az idei március 15-ről. Miközben a szónokok kampányoltak, a hallgatók zászlókkal, szórólapokkal és mobiltelefonnal küzdöttek meg egymással. Ilyen volt március 15-e a kampány árnyékában.
Vona Gábort ki akarják tiltani Romániából
A román miniszterelnök, Victor Ponta és a román államfő, Traian Basescu azon vetélkedik, hogy ki intézkedjen Vona Gábor Romániából való kitiltásáról a hétfői autonómiatüntetés miatt.
Csak a profitszivattyú multikat üldözné el Vona
Nem elüldözné, hanem differenciáltan kezelné a multinacionális cégeket a Jobbik. Az értékteremtők maradhatnak, a profitszivattyúknak mennie kell.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Vona Gábor
- Címkefelhő »
„Kimondjuk, megoldjuk”-kal kampányol a Jobbik
Önfenntartó börtönöket, a 40 év munkaviszony utáni nyugdíj kiterjesztését a férfiakra is, a szabálysértéseknél kiszabható 50 ezer forintos büntetés 5 ezer forintra való csökkentését, a devizahitelek forintra váltását és áfacsökkentést ígér a Jobbik a választási programjában.
A fideszes polgármester is Vona Gábort ajánlja
Kasztrálást és csendőrséget ígért a Jobbik
Vona Gábor szerint nem a Jobbik tehet arról, ha a tisztességtelen emberek között a cigányok száma magasabb, kormányra kerülésük esetén csendőrség és az Új Magyar Gárda vigyázna a rendre, a pedofilokat pedig kémiai kasztrálásnak vetnék alá. Ennek ellenére a miskolci kampánynyitón sokan túl óvatosnak tartották az elnököt, és a régi tüzet hiányolták a pártból.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Az Új Magyar Gárda kapitánya a Parlamentbe készül
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdán bejelentette: miniszterelnök-jelöltként az országos listát ő vezeti. A lista első öt helyén Vona Gábor után Balczó Zoltán, Volner János, Dúró Dóra és Sneider Tamás áll.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona bólint a dühös angolokra
Dühös antifasiszta tüntetők kísérték Vona Gábor Jobbik-elnök londoni szereplését, aki végül a szabad ég alatt, egy parkban kényszerült megtartani a fórumát. Amikor egy magyar férfi bocsánatot kért tőle az angolok viselkedése miatt, akkor csak megértően bólogatott. Videós riport a kezdettől a végig.
- címkék:
- Vona Gábor
- London
- Jobbik
- Címkefelhő »
Antifasiszta tüntetés kísérte Vona londoni gyűlését
Nem tudta az eredeti helyszínen megtartani londoni fórumát Vona Gábor Jobbik-elnök. A gyűlésre érkezőket antifasiszta tüntetők fogadták, ráadásul a tervezett helyszín tulajdonosa is visszavonta az engedélyét. Vona így végül a szabad ég alatt, esőben tartotta meg a fórumát.
- címkék:
- Vona Gábor
- London
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona Gábor: Csak magyarokkal találkozom Londonban
Egy londoni képviselő megakadályozná, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök más szélsőséges pártvezérekkel találkozzon a brit fővárosban. A Jobbik szerint Vona csak magyarokkal találkozik.
Vona nem tudta megvédeni a Magyar Gárdát Strasbourgban
Vona Gábornak a kormányfői poszt is kevés lenne
Emberileg, lelkileg és szakmailag is erősebbnek, jobbnak érzi magát Vona Gábor, mint 2010-ben. A Jobbik elnöke ezért alkalmasnak tartja magát miniszterelnöknek, bár mint a párt tisztújító közgyűlésén fogalmazott, ő nem hatalmat akar, és neki kevés a kormányfői tisztség, annál nagyobb ambíciói vannak. Szerinte a választási kampány olyan lesz, mint a vadgalambokkal sakkozni. A pártelnököt a Jobbik kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének.
- címkék:
- Vona Gábor
- Jobbik
- Címkefelhő »
A Jobbiknak elege lett az előítéletekből
Vona Gábor megváltoztatná a Jobbikról kialakult képet, méghozzá a választási programjukkal.
- címkék:
- Vona Gábor
- Jobbik
- Címkefelhő »
Székely jacuzzi, jobbikos hadüzenet
A román külügyminisztérium határozottan elítéli Vona Gábor Jobbik-elnök a borzonti táborban szombaton elhangzott beszédét, és a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon. Romániában nagy vihart kavartak a kijelentések.
- címkék:
- Vona Gábor
- Erdély
- Jobbik
- Címkefelhő »
Három képviselőt büntetett meg Kövér
Közel kétszázezer forintnyi büntetést szabott ki a rosszul viselkedő képviselőkre Kövér László. A Párbeszéd Magyarországért két tagja transzparenslengetésért, Vona Gábor sértő szavakért fizet.
A Jobbik elnöke feljelentené Orbán Viktort
Vona Gábor szerint Orbán Viktor visszaélt hatalmával, amikor a rendezvény megakadályozására utasította a belügyminisztert. A Jobbik budapesti tüntetésén sok rendőr volt, rendbontás nem történt.
- címkék:
- Vona Gábor
- tüntetés
- Jobbik
- Címkefelhő »
Tovább sújtja a magyar népet a turáni átok
A Jobbik szerint az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága szégyenteli döntést hozott, amikor elutasította, hogy a parlament határozati javaslatot hozzon a turáni rokon népek napjáról.
- címkék:
- Vona Gábor
- turáni átok
- Jobbik
- Címkefelhő »
Bajnai népszerűbb Mesterházynál
Bajnai Gordon a direkt összevetésben és az Orbán Viktorral való összehasonlításban is jobban szerepelt Mesterházy Attilánál a Medián márciusi felmérésében. Mesterházy Vona Gáborral, a Jobbik elnökével azonos eredményt ért el. A volt miniszterelnök a Jobbikon kívüli ellenzéki szavazók körében különösen sokat vert rá az MSZP elnökére.
Vona Gábor nem fél, hogy Izrael kilövi
Nyílt levélben válaszolt Vona Gábor az izraeli nagykövetnek, aki arra szólította föl a magyar kormányt, hogy vonja vissza Szaniszló Ferenc kitüntetését. Vona szerint Ilan Mornak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon ki milyen díjat kap. A Jobbik elnöke azt írta, a nagykövet viselkedésében a zsidóság világuralmi törekvéseit látja.
Nem bírna Orbánnal Mesterházy és Bajnai
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nagyjából ugyanakkora a két ellenzéki vezető támogatottsága, és egy mostani választáson még így is Orbán Viktor lenne a legesélyesebb. Még mindig rengeteg a bizonytalan.
Keresi a Jobbik holdudvarát Vona
Ha gyilkolsz, az egész pereputtynak ugrott a segély apukám - jelentette ki Vona Gábor a Jobbik kongresszusán, aki arról is beszélt, hogy a párt népszavazást kezdeményez arról, hogy a súlyos erőszakos bűncselekmények miatt vonják meg a segélyeket az elkövető egész családjától. Ángyán Józsefnek baráti jobbot nyújtott, és értelmiséget szervez a Jobbik köré.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Utcára viszi a politikát Vona Gábor
Nem elégedett a Jobbik idei évével Vona Gábor pártelnök, aki jövőre állandó utcai jelenlétet ígért a párttól. Vona évértékelőjében arról is beszélt, hogy szerinte a Jobbik jelenti az egyetlen igazi alternatívát a 2014-es választásokon.
- címkék:
- Vona Gábor
- választás 2014
- Jobbik
- Címkefelhő »
Anticionista rabbikkal tárgyalt a Jobbik elnöke
A Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt hétfőn Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Erről saját Facebook oldalán számolt be az ellenzéki politikus.
- címkék:
- Vona Gábor
- politika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Saját radikálisaitól fél a Jobbik
Vona Gábor nem tűrte, hogy a pártvezetés akaratával szemben politizál egy jobbikos képviselő, ezért szerdán kizárta a frakcióból a radikálisabb politikát és az elnökség leváltását sürgető Lenhardt Balázst. A Jobbikban több képviselő is a mostaninál keményebb hangnemre, radikálisabb akciókra vágyik, a megkérdezett pártvezetők szerint viszont egy kormányra készülő párt nem zsidózhat állandóan a parlamentben, és nem zárhat le 150 bankfiókot. Aki ezt nem érti meg, annak távoznia kell.
Kilépett a Jobbikból Lenhardt Balázs
Vona Gábor közleményében kibékíthetetlen stratégiai nézetkülönbséggel indokolta Lenhardt kilépését. Lenhardt annyit mondott: a viszony megromlásában közrejátszott, hogy a múlt héten befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett Szegedi Csanád ellen.
Kitakarítaná a közéletet Vona Gábor
A '89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből a Jobbik elnöke szerint, mert "az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük". Vona Gábor a párt október 23-i budapesti nagygyűlésén meghirdette "a független Magyarország" 16 pontos programját, amelyben a haálbünetés visszaállítása és az EU-ból való kilépés is szerepel.
Háromszázezer cigányt vitetne Brüsszelbe Vona Gábor
A jobb közbiztonságért demonstrált a Jobbik Gyöngyösön. A több tucat tüntető előtt Vona Gábor pártelnök a cigányságot kritizálta, amely szerinte nem akar integrálódni, majd közölte: az integrációt követelő uniós politikusok vigyék inkább magukkal a cigányokat Brüsszelbe.
Újraválasztották Vonát
Újabb két évre Vona Gábort választotta frakcióvezetővé a Jobbik képviselőcsoportja szerdán.
Vona vitatkozni akar az antiszemitizmusról
A Jobbik elnöke kész az antiszemitizmusról szóló nyilvános vitában részt venni Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijával - jelentette be Vona Gábor budapesti sajtótájékoztatóján.
Vona: Hiba volt a tiszaeszlári vérvád emlegetése
A titkosszolgálatok miatt kellett új szervezetet alakítania a Jobbiknak Borsod megyében Vona Gábor szerint. A párt elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjút, ahol kifejtette azt is, hogy meglepődött azon, hogy Szegedi Csanád nem került be a Jobbik elnökségébe, de ennek szerinte köze volt Szegedi Borsod megyéért indított harcának.
Saját hibáiktól sem riadnak vissza a fideszesek
Az Orbán-kormánynak az elmúlt két évben hozott szinte minden intézkedésével egyetértenek a megkérdezett fideszesek, de többen azért felidéztek hibákat is. A most frakcióvezetővé választott Rogán Antal az általa beterjesztett törvényeket is másképp fogalmazná, Lázár János az oktatás területén lát "kétes kimenetelű dolgokat", Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint pedig hamarabb kellett volna dönteni a felsőoktatási keretszámokról. A Jobbik a Trianon-napot, az LMP pedig a kettős állampolgárságot dicsérte, az MSZP és a DK viszont egyáltalán nem tudott pozitív dolgokat felidézni. A kormánypártiakat az elmúlt két év rossz döntéseirőől, ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát a párt tisztújító gyűlésén. A párt küldöttei intő jelnek tekintették, hogy kihullott az elnökségből Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő, akit állítólag párton belüli kavarásáért büntettek. Kiderült az is, mennyi mindent tud Vona Gábor.
Törpapázott a kormányzásra készülő Vona
Novák Elődöt egy kommandóshoz, Balczó Zoltánt Törpapához, Szegedi Csanádot pedig egy ökölhöz hasonlította Vona Gábor a Jobbik kongresszusán. Vona szerint a Fidesz úgy tett, mintha a Jobbik programját valósítaná meg, de a kormánypárt "Gyurcsány módjára él".
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vona az egyetlen elnökjelölt a Jobbik kongresszusán
A Jobbik ötszáz szervezete közül 499 Vona Gábort jelölte elnöknek, így valószínűleg Vonát újra megválasztják a párt elnökének a Jobbik budapesti tisztújító kongresszusán szombaton.
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán takarékosságra és arra hivatkozik, hogy a válság miatt a pártoknak is áldozatot kell hozniuk, de a költségvetés alig spórolna az ötleten. Az állami támogatás nélkül a pártok életképtelenek, tagságuk alig fizet nekik, nagyvonalú támogatóik pedig szinte teljes sötétben mozognak.
Mindenki Vona Gábort akarja Jobbik-elnöknek
A jobbikos szervezetek és tagság elsöprő többsége Vona Gábort jelölte a Jobbik elnökének - közölte a párt. A tisztújító kongresszust május 19-én tartják.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Simicska elleni hajtóvadászatról beszél a Fidesz
A gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászatnak nevezte a Fidesz frakciója Vona Gábor ötletét, aki parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz gazdasági háttérembereinek mondott Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégeinek állami megrendelései miatt.
LMP-Jobbik-összefogás Simicska miatt
Az LMP támogatni fogja a Jobbik által kezdeményezett, a "kormány mögött álló" cégbirodalom állami megbízásait vizsgáló parlamenti bizottság felállítását - ismertette pénteken az MTI kérdésére a képviselőcsoport döntését Jávor Benedek frakcióvezető.
A parlamentben vizsgálná Simicskáékat a Jobbik
Vona Gábor Jobbik-elnök azt javasolja, hogy álljon fel parlamenti vizsgálóbizottság a Fideszhez kötődő üzletemberek - például Simicska Lajos és Nyerges Zsolt - tevékenységének vizsgálatára. A Jobbiknak egyedül nincs elég képviselője ahhoz, hogy elérje a bizottság felállítását, de a kormányközeli üzleti körök tevékenységét más ellenzéki pártok is firtatták már.
A magyar földön vitatkoztak a parlamentben
A húsvét miatt rendhagyóan kedden kezdte meg kétnapos ülését a parlament. Az ellenzéki kérdések központi témája a magyar föld helyzete volt, Budai Gyula államtitkárnak azonban csak egy fideszes képviselőt sikerült megnyugtatnia válaszával. Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő azzal riogatott, hogy lótetűn és mezei pockon kívül nem marad más állat az országban, míg egy LMP-s képviselő afrikai éhséget vizionált. A keddi napon várhatóan szavaznak a szabálysértési bírságok megemeléséről és az új országgyűlési törvényről is. Az [origo] percről percre tudósítása.
Erre várt az ország - ellenzéki reakciók Schmitt Pál lemondására
Az ellenzéki pártokat érezhetően váratlanul érte Schmitt Pál lemondása, de minden párt üdvözölte a döntést. A Jobbik közvetlen elnökválasztást szeretne, az MSZP pedig Sólyom Lászlót költöztetné vissza a Sándor-palotába.
Összecsapott a két nagy rendteremtő
Visszafogott hangnemben vitatkozott egymással a Corvinuson a belügyminiszter és a Jobbik elnöke. Vona Gábor helyenként megdicsérte Pintér Sándor lépéseit, de kevesellte az eredményeket, és szerinte a magyarok nem érzik magukat biztonságban. A miniszter elégedett saját munkájával, és a Magyar Gárda ügyében nem kíván engedni a Jobbiknak. Vona akár még a cigánybűnözés szó használatától is eltekintene.
Rámozdult a csalódott fideszesekre a stratégiát váltó Jobbik
A Fidesz lemorzsolódó szavazóit célozta meg a Jobbik, amely az elmúlt egy évben is jelentősen megnövelte már támogatói számát. A párt vezetése azzal számol, hogy a kormány minden szabadságharcos szlogen ellenére is megegyezik kölcsönfelvételről az IMF-fel és az EU-val, azt megszorítások és unióellenes hangulat követi, ami meghozhatja a Jobbiknak az áttörést. Ehhez egyszerre akarnak harsányak lenni és megmutatni kormányképességüket is.
Vona: Nem vagyunk demokraták
Fegyveres konfliktust vizionált és a liberális demokráciák válságáról beszélt Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt évindító rendezvényén. Vona beszédében azt is kijelentette, hogy sem kommunisták, sem fasiszták, "de demokraták sem vagyunk", a Jobbiknak pedig kötelessége a magyar társadalom önvédelmi képességének javítása.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártrendezvény
- Jobbik
- Címkefelhő »
Párthétvége Budapesten
A hétvégén három parlamenti párt is rendezvényt tartott a hétvégén Budapesten, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció és az LMP kongresszust, míg a Jobbik évindító rendezvényt tartott.
Elégettek egy uniós zászlót a Jobbik tüntetésén
Vona Gábor pártelnök hadüzenetnek nevezte az Európai Bizottság elnökének szerdai levelét, és azt hangsúlyozta, hogy ki kell lépni az Európai Unióból.
Nyerj közös ebédet Vona Gáborral! - játékot hirdetett a Jobbik
Lájkokra vadászik a Facebookon a Jobbik, amely ennek érdekében nyereményjátékot hirdetett: reklámszöveget kell írni arról, hogy miért érdemes követni a párt oldalát. A nyertest elviszi ebédelni Vona Gábor pártelnök.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Paródiának tartja a Fidesz az ellenzéki akciót
Nem befolyásolják a parlament munkáját a Kossuth téren történtek - mondta az LMP-sek tüntetéséről és az MSZP kivonulásáról Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, aki "politikai paródiának" tartja a pénteki eseményeket. Egy másik fideszes képviselő szerint az LMP-sek akciója nem hasonlítható a fideszesek 2007-es kordonbontásához. A Jobbik úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc megjelenése hiteltelenítette az LMP-s demonstrációt.
Elszabaduló pokolról beszélt Vona Gábor
A Jobbik elnöke szerint a világban, Európában és Magyarországon zajló folyamatoknak "csúnya vége lesz", amelytől a kormány nem tudja megvédeni az embereket, ezért hamarosan a Jobbiknak Horthy Miklóshoz hasonlóan minden településre be kell vonulnia, és meg kell majd védenie az embereket.
Pártakadémián képezné a tehetséges fiatalokat a Jobbik
Az országnak egyre inkább szüksége van a Magyar Gárdára - mondta Vona Gábor szombaton a Jobbik országos kongresszusán. A pártelnök bejelentette, hogy pártakadémiát és ösztöndíjat indítanak "az ország vezetésére született" tehetséges fiataloknak.
Megemlékezés és tüntetések a fővárosban - október 23-a képekben
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján, vasárnap reggel, a Himnusz hangjaira felvonták a 22 évvel ezelőtt ezen a napon kikiáltott Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament épülete előtt. Délután több kormányellenes tüntetés is kezdődött Budapesten. Több ezren vettek részt az Egymillióan a sajtószabadságért nevű szervezet rendezvényén, ahol felszólalt Kulka János színész is, a "nem tetszik a rendszer" kifejezésre tapssal válaszolt a tömeg. A jobbik a József nádor téren rendezett nagygyűlést "Kimentek a tankok, bejöttek a bankok" címmel. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a vasárnapi brüsszeli tanácskozásonn, ...
Magyar Nemzet: A Betyársereghez tartozók nem lehetnek Jobbik-tagok
A Jobbik elnöke, Vona Gábor javasolta, a párt elnöksége pedig elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében október végéig a pártban és a Betyárseregben is tagsággal bíróknak el kell dönteniük, hova tartoznak - írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a döntés válasz a Novák Elődöt ért szombati atrocitásra.
Vona Gábor helyi kampányokkal erősítené a Jobbikot
A gyöngyöspatai eredményekből a Jobbik azt a következtetést vonta le, hogy a helyi problémák felkarolása lehet a kitörési pont. Vona Gábor szerint pártja ősszel a parlamentben főként a cigányság és a devizahitelezés problémájára fog koncentrálni.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
WikiLeaks: Tisztes távolból figyelte az USA a Magyar Gárda felemelkedését
Elvből nem keresett kapcsolatot a Jobbikkal, mégis nagy érdeklődéssel követte a párt parlamentbe kerülését és a Magyar Gárda megerősödését az USA budapesti nagykövetsége. A 2006 és 2010 között született, a WikiLeaks által kiszivárogtatott nagykövetségi jelentések szerint az Egyesült Államok "növekvő magyar hordának" látta a Gárdát, amely szerinte Vona Gábor Jobbik-elnök médiaszereplésének eszköze volt, de akár a pártelnökön is túlnőhette volna magát.
Törvényektől tartva keresi az utat a Gárdához Vona
A törvények betartása miatt nem visel mostanában gárdistamellényt Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy vasárnapi beszéde szerint. Vona kétszer még a parlamentben is felhúzta a Gárda mellényét, de a korábban szoros szövetségben működő Jobbik és a Magyar Gárda viszonya tavaly megromlott. Vona most egységesítené a darabjaira hullott gárdista mozgalmat, és gárdistákkal beszélne az ország súlyos helyzetéről.
- címkék:
- Vona Gábor
- mellény
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
WikiLeaks: "Okos döntés" volt a Magyar Gárda megalapítása az amerikaiak szerint
A Jobbikot "zavaró elemnek" nevezték, a Magyar Gárda megalapítását pedig előre kiszámított, okos döntésnek tartották az amerikai diplomaták az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéről származó táviratok szerint. Vona Gábort nagyon határozottnak, Morvai Krisztinát pedig karizmatikusnak tartják az amerikaiak a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint.
Minden gárdatagot felkeresne Vona Gábor
Valamennyi gárdatagot fel kívánja keresni Vona Gábor, a Jobbik elnöke a következő hónapokban, hogy egységesítse a különböző szervezeteket.
Elhatárolódik a Jobbik a faji háborús kijelentéstől
Vona Gábor Jobbik-elnök közölte, visszautasítják azt, hogy bárki összemossa a pártot azokkal a faji háborúról és zsidók lelövéséről szóló kijelentésekkel, amelyeket egy Betyársereg nevű szervezet vezetője tett a Magyar Szigeten. Vona a pénteken a rendőrséggel összetűzésbe kerülő Zagyva György Gyula jobbikos képviselőről csak annyit mondott, hogy nem zárják ki a frakcióból.
Később tér vissza Zagyva ügyeire a Jobbik vezetése
Mivel Zagyva György Gyula jobbikos képviselő jelenleg külföldön van, így a párt elnökségének egyik tagja szerint a vezetőség később értekezik a politikus vitatott szerepléseiről. Többek között kifaggathatják arról is, amikor pénteken rendőrök vitték el a Sziget Fesztiválhoz szervezett tüntetésről.
Orbánt kérdezi Vona a gyöngyöspatai térség képviselőjének állítólagos fenyegetőzéséről
Öt kérdésre vár választ a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnöktől a gyöngyöspatai térség fideszes országgyűlési képviselőjének kijelentéseiről. Balázs József egy múlt héten nyilvánosságra hozott hangfelvételen pénzek megvonásával fenyegette meg Gyöngyöspata jobbikos polgármesterét, Juhász Oszkárt, aki az elhangzott mondatok miatt feljelentést tett.
Vona Gábor szerint Orbán Viktor képes kivezetni az országot a válságból
A Jobbik elnöke szerint a kormányfő "az elmúlt húsz év csapdájában vergődő ember, aki nem tud szabadulni a láncaitól". 2002-ben egyazon polgári körbe tartoztak ők ketten, de Vona kilépett onnan, miután pártot alapított.
"Hangember" a "zsidózáson" felháborodó Lázár a Jobbik alelnöke szerint
Bár Vona Gábor is azt mondta, hogy nem kellett volna utalást tennie Fónagy János származására, nem bánja felszólalását Novák Előd, a Jobbik alelnöke. Novák a parlament hétfői ülésén szított vitát az államtitkárnak tett megjegyzésével.
Vona Gábor egyesítené a sokféle gárdistát
Még ebben az évben egyesítené a különböző, önmagukat gárdának nevező szervezeteket Vona Gábor. A Jobbik elnöke a budapesti Erzsébet téren, a két évvel ezelőtti, feloszlatott gárdistatüntetés évfordulóján beszélt erről.
"Féltékenység miatt" üldözi a kormány a gárdistákat - interjú Vona Gáborral
Sosem távolodott el az utcai politizálástól a Jobbik, csak kevesebb energiája jutott erre, amíg képviselői megszokták a parlamenti munkát - mondta az [origo]-nak adott interjúban Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány meglepően lendületesen kezdett, de most már kaotikus a működése. Úgy látja, nem a kormánypártok kétharmados győzelme, hanem a nemzeti gondolat "robbanásszerű terjedése" volt a tavalyi év igazi forradalma.
Vona: Arrogáns és parancsoló volt Pintér pénteki beszéde
"Ez nem a maffia" - üzente Vona Gábor, a Jobbik elnöke Pintér Sándor belügyminiszternek a Facebook-oldalán. A bejegyzésben azt írta, hogy a miniszternek szerényebbnek és megértőbbnek kellene lennie.
A cigányokról vitázna Vona Orbánnal a köztévében
Vona Gábor, mint Facebook-felhasználó kereste meg Orbán Viktort, mint egy másik "aktív Facebook-felhasználót", hogy vitára hívja a "cigányság felemelésének kérdésében". Vona szeretné minél hamarabb a vitát, mert - mint fogalmazott - "életek múlhatnak rajta."
Pintérrel szemben nyert ütközetüket ünnepelték a jobbikosok Hajdúhadházon
Egy feszült hét utolsó napján tartott gyűlést a Jobbik Hajdúhadházon, ahol beszédet mondott Vona Gábor pártelnök is. Vona szerint erkölcsi győzelmet arattak azok a polgárőrök, akiket ugyan a rendőrök előállítottak, de a bíróság megszüntette ellenük az eljárást. A helyi romák közül többen azt mondták, hogy abban bíznak, a rendőrség nem engedi át a közbiztonság fenntartását a polgárőröknek.
A Jobbik szerint a kormány olyan, mint egy strucc
A Jobbik gyöngyöspatai tüntetésén Vona Gábor elnök a közbiztonság javítására szólította fel a kormányt. Az ellenzéki párt alelnöke pedig azt mondta, hogy bár a kormány tagadja, a bűnözés rendkívüli mértékben megnövekedett az országban.
Járőröző Jobbik-hívek rángatják Pintér bajszát
A Magyar Gárda tevékenységét idézve járőrözést tartanak a Jobbik szimpatizánsai egy hevesi faluban, ahol vasárnap a párt vezetői egy demonstrációt is tartanak, amelyet a szerintük létező "cigányterror" ellen hirdettek meg. A rendőrség azt ígéri, hogy biztosítani fogja a rendezvényt, az ehhez hasonló felvonulások azonban komoly dilemma elé állítják a gárdisták tevékenységével szemben szigorúságot ígérő Belügyminisztériumot.
Kitör a parlamentből a keményebb arcát felvevő Jobbik
Elégedetlenkedő beszélgetések folytak az utóbbi hónapokban a Jobbik vezetőségében a párt helyzetéről, és arra jutottak, hogy változtatni kell a stratégiájukon. Az a tervük, hogy a parlamenti munka mellett több időt töltenek lakossági fórumokon, már visszahozták a tavalyi kampányban bevált témákat, és a változás jele az is, hogy Vona Gábor elővette gárdista mellényét.
- címkék:
- Vona Gábor
- pártpolitika
- Jobbik
- Címkefelhő »
Újra cigánykérdésben csapott össze Orbán és Vona
"Felesleges élet nincs" - vágott vissza a magát kereszténydemokratának nevező Orbán Viktor Vona Gábornak, aki "indokolatlan szaporulatról" beszélt a cigányokkal kapcsolatban. A miniszterelnök nem először figyelmeztette Vonát, az őszi ülésszak nyitóülésén a cigánybűnözés emlegetése miatt tette helyre a Jobbik frakcióvezetőjét.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Vona Gábor
- cigányság
- Címkefelhő »
Borsodban demonstrált a Jobbik
Csütörtökön este a Jobbik a Borsod megyei Lakon a tüntetett, a tömeg a beszédek elhangzása után végigvonult a településen. Rendbontás nem volt.
"Orbán hallucinogénekkel kábít" Vona Gábor szerint
A Fideszt és a segélyezési rendszert támadta a évadnyitó beszédében Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki szerint Magyarország egyik legnagyobb problémája az, hogy túl sok cigány gyerek születik. A Jobbik szombati rendezvényén konceret adott a Hungarica és az Edda is, az még Vona Gábort is meglepte, hogy Pataki Attiláék elvállalták a fellépést.
Őrlődik a Jobbik a kormánytöbbség árnyékában
Viták indultak a Jobbikon belül arról, hogy hogyan tudja visszaszerezni szavazóit a felmérések szerint csökkenő népszerűségű párt. Az [origo]-nak nyilatkozó jobbikosok szerint nehéz helyzetben vannak: a látványos utcai politizálást nem lehet bevinni a parlamentbe, több képviselő pedig nem érzi, hogyan lehet kihasználni az új helyzetet. Szerintük nyitni kell az iskolázottabb szavazók felé, de nem szabad feladni a Jobbik hűséges támogatóit sem.
A Jobbikkal akarta riogatni Orbánt a Devecserre látogató Vona Gábor
Az iszapszállító teherautókra, az igazságtalan kárbecslőkre és fájó fogaikra panaszkodtak Vona Gábor Jobbik-elnöknek az iszapkatasztrófa sújtotta Devecser lakói csütörtökön. A pártelnök két képviselőtársával tartott lakossági fórumot a településen, hogy meghallgassa a helyieket, de a jobbikos képviselők, ígéretük ellenére, alig hagyták szóhoz jutni az embereket. Vona közölte, azért jött Devecserre, hogy jelenlétével megijessze a kormányt, és így Orbán Viktor miniszterelnök is jobban odafigyeljen a katasztrófa áldozataira.
- címkék:
- Vona Gábor
- Devecser
- vörösiszap
- Jobbik
- Címkefelhő »
Vezetője szerint megtizedelődött a Magyar Gárda
Lecsökkent a Magyar Gárda tagjainak száma - írja a Magyar Nemzet a szervezet vezetőjére, Ináncsi Józsefre hivatkozva. Ináncsi szerint elpártolt tőlük Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona szerint neki csak a vezetővel van baja.