Vona Gábor

címke rss

Bizalmába avatta Simicska Vona Gábort

Itthon2016.02.10, 20:40

Simicska Lajos nagyvállalkozó és Vona Gábor, a Jobbik elnöke mintegy negyed órán keresztül beszélgetett egymással a Magyar Nemzet egy tavaly novemberi, budapesti rendezvényén. Vona Gábor azt közölte: nem működnek együtt a nagyvállalkozóval. 

Gyurcsány Ferenc rosszabbul él, mint egy éve

Itthon2016.02.01, 12:50

Több politikusnak is jól alakult a tavalyi év, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Áder János köztársasági elnök például gazdagodott, de Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elvesztette megtakarításainak felét. Gyurcsány Ferenc osztalékból származó jövedelme 90 millió forinttal volt kevesebb, Vona Gábor pedig szinte teljesen üres nyilatkozatot adott le. Matolcsy György jegybankelnök követelése több tízmillió forinttal nőtt. 

A Jobbik a saját fegyverével kényszerítené térdre a Fideszt

Itthon2016.01.30, 19:46

„Valódi nemzeti konzultációt" indít a Jobbik az egészségügy, az oktatás és a korrupció témaköreiben – jelentette be Vona Gábor a párt évadnyitó rendezvényén, Budaörsön. A nagyjából kétezer szimpatizáns előtt elmondott beszéde azt jelzi, hogy a pártvezetők mindent megtennének azért, hogy néppártként tekintsenek a Jobbikra, a szimpatizánsok igényei viszont gyakran eltérnek ettől. A pártelnök például a szabadságjogok védelméről és az empátia fontosságáról is beszélt, de a legnagyobb tapsot mindig a hazafias témáknál kapta.

Most kiderül, hányadán állnak Orbánék

Itthon2016.01.25, 13:57

Két nagyvárosban tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A parlamenti erők közül csak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenik meg a szavazólapokon, a többi nagyobb ellenzéki erő független jelölteket támogat.

Öröm után bánat lett úrrá a Jobbikon

Itthon2015.12.30, 13:36

Jól indult 2015 a Jobbik számára. A párt megszerezte története első egyéni országgyűlési mandátumát, és majdnem megközelítette a Fidesz támogatottságát is. A menekültválság azonban rosszkor jött a Jobbiknak, amely nem tudott arra érdemben reagálni, így az év végére a kormánypártok jelentősen elhúztak a radikálisok előtt.

Vona Gábor videót küldött Friderikusz Sándornak

Itthon2015.11.12, 14:08

Facebook-bejegyzésben üzent Friderikusz Sándornak a Jobbik elnöke, aki szerint a tévés úgy bírálta Gregor Bernadettet az Összezárva Friderikusszal című műsorban - amiért fellépett a párt október 23-i ünnepségén -, hogy nem tudta, milyen beszéd hangzott el. Vona Gábor emiatt egy videót ajánlott Friderikusz Sándor figyelmébe, amelyen saját ünnepi beszéde látható. Friderikusz Sándor egyébként nem pusztán a beszédet, hanem a Jobbikkal való közösséget bírálta. 

Nagyot nőtt Orbán Viktor támogatottsága a Nézőpont szerint

Itthon2015.10.28, 13:04

Jelentősen megugrott áprilishoz képest Orbán Viktor támogatottsága. A miniszterelnököt most 43 százalék választaná kormányfőnek, míg fél éve csak 28 százalék tette volna ezt – többek között ez is kiderült a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. 

Alig várja a menekültválság végét a Jobbik

Itthon2015.10.17, 09:19

Nincs pánikhangulat a Jobbikban a stagnáló, illetve enyhén csökkenő támogatottság miatt, de már mindenki várja, hogy lecsengjen a menekültválság. Az Origo információi szerint a párt vezetői letettek arról, hogy felvegyék a kommunikációs harcot a kormánnyal, inkább kivárnak, és arra számítanak, hogy a Fidesz esetleges korrupciógyanús ügyei majd növelik a Jobbik népszerűségét. Vona Gábor egyértelmű helyzet elé állította a pártot: vagy néppártosodás az irány, vagy új elnököt kell keresniük.

Gyurcsány körszakállát nem mertük megszagolni

Itthon2015.10.05, 17:46

Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Vona Gábor és Fodor Gábor arca és szavai színesítik az olimpiai park előtt sétálók útját. Kunhalmi Ágnes kiáll a szavai mellett, de nem vizuálisan. Valaki szerint segíteni kell a menekülteken. Más már készül a háborúra.

Orbán Viktor a legnépszerűbb a Századvég szerint

Itthon2015.09.16, 16:48

Orbábn Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb pártelnök a Századvég kutatása szerint. A kormányfő megítélése január óta folyamatosan javult. A második helyen Schiffer András áll, akit Vona Gábor követ. 

Az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen

Itthon2015.09.01, 10:51

Nagyon simán győzött a Jobbik a tapolcai időközi önkormányzati választásokon, és a pártnak többsége lett a helyi képviselő-testületben. Lévai József, a város alpolgármestere, akit a Jobbikkal való összefogás miatt kizártak az MSZP-ből, azt mondta, hogy a voksoláson az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen, mert könnyen Esztergom lehetett volna a városból.

Saját leváltásáról beszélt Vona Gábor

Itthon2015.08.07, 18:27

Vona Gábor szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon. A Jobbik elnöke a gyergyószentmiklósi EMI-táborban beszélt erről péntek délután.

Vona Gábor távozása repítheti előre a Jobbikot

Itthon2015.08.05, 11:56

Történelmi sikert ért el a Jobbik 2015 első felében azzal, hogy megnyerte a tapolcai időközi országgyűlési választást. Krekó Péter szerint a jelenlegi helyzetben a radikálisok lehetnek a Fidesz–KDNP váltópártja, de ez nagyrészt rajtuk múlik. 

Lesunyizta Vona Gáborékat Orbán Viktor

Itthon2015.06.22, 17:41

A Quaestor-ügyről és a kormányzatot külföldre elkísérő üzleti delegációkról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Nyomoznak az uszító jobbikosok miatt

Itthon2015.06.02, 15:54

Nyilas propagandaanyagokat közölt Facebook-oldalán a Jobbik jékei szervezete, az ügyben közösség elleni uszítás miatt indult nyomozás. Korábban a párt üllési szervezete által terjesztett újság holokauszttagadó cikke miatt indult eljárás, miközben a pártelnök szerint az ilyesminek nincs helye a Jobbikban.

Vona Gábor kidobná a náci romantikázókat

Itthon2015.05.30, 14:06

Aki náci romantikára vágyik, (...) annak nincs helye ebben a pártban – mondta Vona Gábor pártja kongresszusán.

Vona Gábor óvodásokkal játszott

Itthon2015.05.29, 22:57

Vona Gábor, a Jobbik elnöke pénteken felesége társaságában egy ózdi óvodában tett látogatást. Erről maga a pártelnök számolt be Facebook oldalán. Mint írja, óvóbácsiként számtalan élménnyel gazdagodott.

Riasztja a Jobbik előretörése a neves külföldi lapot

Nagyvilág2015.04.15, 14:16

A Jobbik további erősödéséről közölt cikket a The Wall Street Journal. Szerintük a folyamatért Orbán Viktor miniszterelnök csak saját magát okolhatja. 

Vona Gábor mellére senki sem kíváncsi

Videó2015.10.28, 16:00

Vajon kíváncsiak-e a képviselő urak és a képviselő asszonyok Vona Gábor meztelen felsőtestére? Ők vetkőznének-e egy ilyen esetben? Erről kérdeztük a politikusokat. 

Vona elhajtja a rasszistákat a Jobbikból

Itthon2015.04.13, 21:56

Tévedésből tagja vagy szavazója a Jobbiknak az, aki arra számít, hogy faji, vallási vagy bármilyen más alapon különbséget tesz az emberek között – jelentette ki Vona Gábor. A párt elnöke azt üzente a cigányellenes vagy antiszemita jobbikosoknak, hogy keressenek maguknak új pártot.

Vona szerint fülkeforradalom volt Tapolcán

Itthon2015.04.13, 16:03

A hétfői parlamenti ülésen is az április 12-i tapolcai választás volt a legfőbb téma a napirend előtti felszólalásokban.

Tapolcán is megbukott Orbán politikája

Itthon2015.04.13, 08:54

Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát.

Nyomozás indult a holokauszttagadó jobbikos képviselő ellen

Itthon2015.04.09, 20:52

Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bayer Zsolt: Holnap odaadnám Vonának az országot!

Itthon2015.03.30, 11:04

Ha lehetne ezzel kísérletezni, akkor Bayer Zsolt már holnap odaadná az országot a Jobbik elnökének, Vona Gábornak.

Vona Gábor kelet helyett nyugat felé nyitna

Itthon2015.03.28, 20:55

A nyugat felé fordulna Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki elmondta azt is, hogy rendezné a viszonyukat Németországgal és az Egyesült Államokkal is. Az ellenzéki pártvezető hangsúlyozta azt is, hogy szerinte elfogadhatatlan, Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő holokauszt-emlékművet gyalázó tette. 

Orbán Viktort is bevethetik Tapolcán

Itthon2015.03.26, 13:58

Bár korábban arról voltak hírek, hogy a Fidesz–KDNP biztosra veszi a vereségét a tapolcai időközi országgyűlési választáson, most úgy tűnik az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszáll a kampányhajrába. Az Origo értesülése szerint a Jobbik támogatottsága zuhan a körzetben.

Vezekelni küldte Vona Gábor a köpködő jobbikos képviselőt

Itthon2015.03.18, 21:15

"Vona Gábor kérésére a Duna parton jártam" - írta ki Kulcsár Gergely, a korábban a Duna-parti holokauszt-emlékműbe köpő jobbikos képviselő. Emellé fel is töltött a Facebookra egy fotót, ahol az emlékműnél látható egy virággal a kezében. Alig több mint egy óra múlva viszont eltűnt a kép.

Kiderült, mi a jobbikos cukikampány lényege

Gazdaság2015.03.11, 15:42

Hangfelvétel is készült arról, hogyan magyarázza el a Jobbik cukiságkampányának lényegét Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke. Apolitikus azt mondja, a Jobbik a nyugdíjasokat szeretné megnyerni, ezért „kedves, aranyos gyerekként” viselkedik. Eközben munkamegosztás alakítottak ki olyan szervezetekkel, mint a Betyársereg, akik a radikálisabb vonalat viszik.

Alacsonyabb rendűeknek mondják a nőket ott, ahol Vona Gábor is tanít

Itthon2015.03.19, 16:49

Nők alacsonyabbrendűsége, Szálasi Ferenc méltatása, Habsburg-hűség, okkult tanok. Volt hallgatók szerint ilyen és ehhez hasonló eszméket oktatnak a szerintük jobbikos elitképzőként működő, Vona Gábor tanácsadója, Baranyi Tibor vezetése alatt álló Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémián.

Vona Gábor szembedicséri Vlagyimir Putyint

Itthon2015.02.12, 09:43

Vona Gábor szerint Európának nem azt kell tennie, amit Washington rákényszerít. A Jobbik elnöke úgy látja, nem reális egy közép-európai birodalom létrehozása.

Török Gábor elemzése a Jobbik-dilemmáról

Itthon2015.02.01, 17:52

Török Gábor politikai elemző Vona Gábor legfontosabb beszédének nevezte a Jobbik elnökének szombati évértékelő beszédét. 

Vona Gábornak elege lett az elmúlt 25 évből

Itthon2015.01.31, 20:06

A Jobbik elnöke szerint le kell váltani az elmúlt 25 évet, és olyan rendszerre van szükség, amit az emberek sajátjuknak érezhetnek.

Terrorellenes fellépés: Tóbiás József is ott lesz

Itthon2015.01.10, 11:56

Az MSZP is részt vesz a Fidesz álta kezdeményezett a terrorellenes fellépésről szóló egyeztetésen.

Századvég: Visszaesett, de így is vezet Orbán és a Fidesz

Itthon2014.12.24, 12:25

A Századvég decemberi közvélemény-kutatásának eredményei szerint mérséklődött a Fidesz–KDNP támogatottsága mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében. A magukat bizonytalanként meghatározók tábora jelentős. Emellett azonban a választók közel kétharmada a négyéves ciklus kitöltését várja a Fidesztől. Orbán Viktor a népszerűségvesztés ellenére még mindig a legkedveltebb vezető pártpolitikus. 

Vona Gábor kormányváltást, de NATO-mentes országot akar

Itthon2014.12.18, 12:10

A Jobbik le akarja váltani a kormányt, de nem szeretné, ha Magyarországon külföldi erők befolyása érvényesülne - jelentette ki Vona Gábor, a párt elnöke, parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. Az ellenzéki politikus azt is felvetette: társadalmi vitát kellene nyitni az ország NATO-tagságáról, mert szerinte az ország érdeke az lenne, ha nem tartozna egyetlen katonai szövetséghez sem.

Vona nem állít jelöltet Török Gáborral szemben

Itthon2014.11.26, 16:34

A Jobbik nem állít jelöltet a veszprémi időközi országgyűlési választáson Török Gáborral szemben.

Vona Gábor az amerikai titkosszolgálatot sejti a tüntetők mögött

Itthon2014.11.01, 10:18

A Jobbik elnöke a Facebookon értékelte az internetadó elleni tüntetéseket – geopolitikai szempontból.

Vona: A Jobbikban nincs helyük ügynököknek

Itthon2014.09.30, 12:14

Az illetékes hatóságok a lehető leghamarabb vizsgálják ki Kovács Béla ügyét, és ha vannak bizonyítékok ellene, tárják őket a magyar társadalom elé – szólított fel Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Vona: Meglepetésre készül a Jobbik

Itthon2014.09.26, 13:26

A Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgármester- és képviselőjelöltjei meglepetést fognak okozni az október 12-i önkormányzati választáson - jelentette ki Vona Gábor elnök pénteken Szolnokon, pártjának piaci kampányolással összekötött sajtótájékoztatóján.

Vona: A Fidesz MSZP-sként cselekszik, de veszélyes

Itthon2014.06.21, 15:15

Tisztújító kongresszust tart a Jobbik. Vona Gábor pártelnök az egyetlen jelölt az elnökségre. Azt mondta, a jó elnökség fontos, hogy 2018-ban választást nyerhessenek, de kell hozzá egy országos tévécsatorna is.

Szakállas nő volt a téma az első parlamenti ülésen

Itthon2014.05.12, 16:42

Folytatódott a szokásos adok-kapok a parlament első ülésnapján, miközben a pártok érezhetően ráfordultak az EP-kampány hajrájára is. Csak az MSZP-s Tóbiás József beszélt az egyetlen napirendi pontról, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. Szóba került az Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a szakállas nőként fellépő osztrák Conchita Wurst is.

Az MSZP elhappolta a Jobbik elől a nemzetbiztonsági bizottságot

Itthon2014.04.25, 12:59

A Fidesz azt szeretné, ha a kormány megalakulásáig senki nem kérdezne a parlamentben. Az ellenzékiek rávették őket egy olyan bizottságra, amelyet nem akartak felállítani. 

A Jobbik konstruktív ellenzéki szerepre készül

Itthon2014.04.07, 10:33

Többet várt a választástól Vona Gábor Jobbik-elnök, szerinte egyéniben azért vesztett, mert a Fidesz szállította a cigány embereket. Pártjával konstruktív ellenzéki szerepre készül. Minderről a Kossuth Rádióban beszélt hétfőn reggel.

Az ellenzéki vezetőktől akár kampánycsend is lehetne

Itthon2014.04.06, 19:11

Bajnainak kapóra jött a kordonbontás, rajta és Gyurcsányon kívül az ellenzéki vezetők mintha hibernálták volna magukat. Pedig most először nincs kampánycsend a választás napján. A miniszterelnök viszont nagyon pörög, Orbán reggel szavazott, azóta ide-oda cikázik, Facebookján félóránként követik egymást a képek, Józsefvárosban, Kőbányán, Bicskén, Csepelen tartja a lelket a fideszesekben.