Vona Gábor

címke rss

Novák: Elfogadtam, hogy nem leszek alelnök

Itthon2016.05.29, 12:29

Novák Előd elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. A párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusa előtt újságíróknak azt is mondta, hogy „nem lesz és nem is lehet botrány” a rendezvényen.

Titokban számolhat le ellenfeleivel Vona

Itthon2016.05.29, 07:05

Várható, hogy nagy vita előzi meg a Jobbik előre bejelentett eredményű tisztújítását, de ezt a közvélemény nem követheti, mert zárt lesz a kongresszus. Vona Gábor korábban három alelnök indulását vétózta meg, köztük Novák Elődét, aki azóta kiteregette a szennyest. A pártelnök alelnökjelöltjeit azonban a helyi tisztújításokon legyőzték a renitensek. Elemzők szerint egyeduralomra törekszik a pártelnök.  

Leszerepeltek Vona Gábor jelöltjei

Itthon2016.05.27, 18:21

Kevesebb szavazatot kapott Vona Gábor két alelnökjelöltje a párt tisztújításán, mint a pártelnököt élesen kritizáló Novák Előd és Hegedűs Lorántné. Vona Gábor korábban megvétózta Novák Előd és Hegedüs Lorántné alelnökjelöltségét, ők ennek ellenére elindultak. Vona a helyükre Fülöp Eriket és Janiczak Dávidot szeretné az elnökségben látni.

Ezt mondta Vona Gábor Novák leveléről

Itthon2016.05.27, 16:19

Novák Előd nem tudja kordában tartani az érzelmeit, levele tele van csúsztatásokkal és féligazságokkal - Vona Gábor így reagált alelnökének kiszivárgott levelére. Novák többek között arról írt: a néppártiság a polkorrektnek mondott óvatoskodó nyárspolgáriságot jelenti, már "nem Attila unokái leszünk, hanem belesüppedve az általános politikai posványba". 

Bajnai Gordont elhagyják követői

Videó2016.05.23, 14:02

Megnéztük, hogy áll a magyar politikusok népszerűsége a Facebook-on. A régóta inaktív Bajnai Gordon most 150 lájkolója hagyta el, csökkenn a rajongói tábora.

Simicskával támadja Novák Előd a Jobbik elnökét

Itthon2016.05.22, 16:41

Magát vészharangként jellemzi a Vona Gábor elnök képviselte Jobbik-irányvonallal az utóbbi időben többször élesen ütköző Novák Előd abban a belső levélben, Amelyet alelnökjelöltként írt a párttagoknak, holott biztos benne, hogy Vona vétója miatt nem tud újraindulni a tisztújításon. Novák a Simicska-ügyek elhallgatásától kezdve egy zavaros ingatlanügyletig sok mindent Vona szemére vet.

Csökken Bajnai Gordon rajongótábora

Videó2016.05.03, 09:29

Nem csak stagnál, de csökken is Bajnai Gordon rajongótábora. Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc pedig közel annyi új rajongót gyűjtöttek, mint Orbán Viktor. Megnéztük, hogy állnak politikusaink a Facebookon.  

Vona: Kiborult a bili

Itthon2016.04.30, 21:24

 "Nem az a baj, hogy van egy miniszterelnökünk, aki nem tud mit kezdeni a korrupcióval, hanem az a baj, hogy van egy miniszterelnökünk, aki maga a korrupció" - mondta a Jobbik elnöke a párt kétnapos majálisán. Szerinte a jegybank körüli ügyekkel "kiborult a bili". Arról is beszélt, hogy pártjában az alelnökök jelölése körüli viták ellenére sincs radikális-mérsékelt ellentét. A Fidesz szerint a Jobbik megtéveszti az embereket.

Vona megszorítani sem tudta Orbánt

Itthon2016.04.26, 20:31

Az év első négy hónapjában tartott időközi választásokon több mint négyszer annyian szavaztak a Fideszre idén, mint a Jobbikra. Ez is indokolhatja, hogy Vona Gábor miért kívánja lecserélni a párt korábbi meghatározó arcait. A pártelnök 2018-ban leváltaná az Orbán-kormányt, de ehhez nagyon meg kellene erősödniük a következő két évben.

Sok lájkot gyűjtött Gyurcsány Ferenc

Videó2016.04.25, 20:40

Ez alkalommal is összegeztük, hogy állnak legnépszerűbb politikusaink a Facebookon. Többen is átléptek fontos lájkhatárokat, mások stabilan tartják magukat. Varga Mihályt már csak 4 ezer követő választja el Vadai Ágnestől, és bekerül a top 10 politikus közé.

Kevés lájkolója van Vona új elnökjelöltjeinek

Videó2016.04.24, 10:28

Ez alkalommal az Jobbikos és hozzájuk köthető politikusok kedveltségét összesítettük a legnagyobb közösségi oldal adatai alapján. Vona Gábor megvétózott alelnökei sokkal jobban állnak, mint új jelöltjei. Természetesen a virtuális rajongók száma nem összehasonlítható a párton belüli támogatók számával és politikai befolyásával, de nem elhanyagolható szempont.

Összecsaptak a radikálisok a Jobbikban

Itthon2016.04.22, 14:15

Nem lesz egyszerű dolga Vona Gábornak, ha le akar számolni a párt radikálisaival, a Novák–Szávay–Apáti-trión kívül ugyanis mások is ugyanezt a vonalat erősítik a vezetőségben. Éppen emiatt elképzelhető, hogy a konfliktust valójában az okozta, hogy a kirakott alelnökök túlságosan kritizálták a néppártosodási törekvéseket, valamint kevésbé azonosultak a korábban radikális üzenetek megszelídítésével. A pártszakadás mindenesetre egyik félnek sem érdeke, de amiatt, hogy a nyilvánosság előtt zajlik a harc, feltehetően mindenki a végsőkig feszíti majd a húrt. Az nagyon valószínű, hogy Vona Gábor gyakori cikktéma lesz a Kuruc.infón. 

Novák Előd: Hátba szúrva érzem magam

Itthon2016.04.21, 13:46

Novák Előd, a Jobbik alelnöke arra kérte Vona Gábor pártelnököt, hogy gondolja meg magát és ne vétózza meg az ő, valamint két másik alelnök indulását az alelnöki pozícióért a nyári kongresszuson. A politikus szerint Vona Gábor rosszul használná az alapszabályban biztosított vétójogát, és megkerülné a pártvezetésért folytatott valódi versenyt. Ez a választás megcsúfolása lenne - írta Facebook-posztjában.

Vona új emberekkel akarja leváltani a kormányt

Itthon2016.04.21, 08:24

A Jobbik elnöke szerint csak a pártja képes leváltani a Fidesz-kormányt, de ehhez személyi változásokra van szükség. 

Vona kiadta az útját Novák Elődnek

Itthon2016.04.20, 22:36

Három jelenlegi alelnök nem lesz tagja a Jobbik elnökségének a következő, nyári tisztújítást követően – közölte a párt szóvivője.

Orbán is látja, egyre erősebb az MSZP

Itthon2016.04.04, 16:42

A Fidesz belső mérései is azt mutatják, hogy a Jobbikot már megelőzte (ha úgy tetszik: visszaelőzte) az MSZP, de a kormánypártban nem tartanak attól, hogy a radikálisok jelentősen meggyengülnének 2018-ra. Ennek azért van jelentősége, mivel így fenntartható a centrális erőtér politikája. A Jobbikban sem elégedettek a számokkal, nyáron tisztújítás lesz, ahol megerősödhetnek a radikálisok. 

Schmuck Andort elhagyják rajongói

Videó2016.03.29, 16:55

Schmuck Andort elhagyják rajongói, Vadai Ágnes az 50 ezres, Orbán Viktor az 500 ezres határt lépte át a legnagyobb közösségi oldalon. Politikusaink TOP10-es online rajongói összeállításából kimaradt Kósa Lajos, akit még Thürmer Gyula is beelőzött hét újabb lájkolóval, hiszen Kósának csak hatot sikerült gyűjtenie. Megnéztük, hogy állnak politikusaink a Facebookon.

Orbán: A Jobbik háza táján kellene kutakodni

Itthon2016.03.21, 14:51

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt hétfőn a Parlamentben. Elsőként Vona Gábor, majd Novák Előd kérdezte a kormányfőt

Félmillió lájkra tör Orbán Viktor a Facebookon

Videó2016.03.18, 15:24

Félmillióra tör Orbán Viktort a Facebookon. Novák Előd stagnál, belehúzott viszont Gyurcsány Ferenc. Megnéztük, hogy állnak politikusaink a legnagyobb közösségi felületen.

40 ezerrel nőtt Orbán Viktor Facebook-tábora

Videó2016.03.01, 20:49

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus a Facebookon. Karácsony Gergely beelőzte Novák Elődöt, Vadai Ágnes stabilan a tizedik. Megnéztük, hogy november vége óta, vagyis negyedév alatt mennyit változott a politikusok kedveltsége.

Bizalmába avatta Simicska Vona Gábort

Itthon2016.02.10, 20:40

Simicska Lajos nagyvállalkozó és Vona Gábor, a Jobbik elnöke mintegy negyed órán keresztül beszélgetett egymással a Magyar Nemzet egy tavaly novemberi, budapesti rendezvényén. Vona Gábor azt közölte: nem működnek együtt a nagyvállalkozóval. 

Gyurcsány Ferenc rosszabbul él, mint egy éve

Itthon2016.02.01, 12:50

Több politikusnak is jól alakult a tavalyi év, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Áder János köztársasági elnök például gazdagodott, de Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elvesztette megtakarításainak felét. Gyurcsány Ferenc osztalékból származó jövedelme 90 millió forinttal volt kevesebb, Vona Gábor pedig szinte teljesen üres nyilatkozatot adott le. Matolcsy György jegybankelnök követelése több tízmillió forinttal nőtt. 

A Jobbik a saját fegyverével kényszerítené térdre a Fideszt

Itthon2016.01.30, 19:46

„Valódi nemzeti konzultációt" indít a Jobbik az egészségügy, az oktatás és a korrupció témaköreiben – jelentette be Vona Gábor a párt évadnyitó rendezvényén, Budaörsön. A nagyjából kétezer szimpatizáns előtt elmondott beszéde azt jelzi, hogy a pártvezetők mindent megtennének azért, hogy néppártként tekintsenek a Jobbikra, a szimpatizánsok igényei viszont gyakran eltérnek ettől. A pártelnök például a szabadságjogok védelméről és az empátia fontosságáról is beszélt, de a legnagyobb tapsot mindig a hazafias témáknál kapta.

Most kiderül, hányadán állnak Orbánék

Itthon2016.01.25, 13:57

Két nagyvárosban tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A parlamenti erők közül csak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenik meg a szavazólapokon, a többi nagyobb ellenzéki erő független jelölteket támogat.

Öröm után bánat lett úrrá a Jobbikon

Itthon2015.12.30, 13:36

Jól indult 2015 a Jobbik számára. A párt megszerezte története első egyéni országgyűlési mandátumát, és majdnem megközelítette a Fidesz támogatottságát is. A menekültválság azonban rosszkor jött a Jobbiknak, amely nem tudott arra érdemben reagálni, így az év végére a kormánypártok jelentősen elhúztak a radikálisok előtt.

Vona Gábor videót küldött Friderikusz Sándornak

Itthon2015.11.12, 14:08

Facebook-bejegyzésben üzent Friderikusz Sándornak a Jobbik elnöke, aki szerint a tévés úgy bírálta Gregor Bernadettet az Összezárva Friderikusszal című műsorban - amiért fellépett a párt október 23-i ünnepségén -, hogy nem tudta, milyen beszéd hangzott el. Vona Gábor emiatt egy videót ajánlott Friderikusz Sándor figyelmébe, amelyen saját ünnepi beszéde látható. Friderikusz Sándor egyébként nem pusztán a beszédet, hanem a Jobbikkal való közösséget bírálta. 

Nagyot nőtt Orbán Viktor támogatottsága a Nézőpont szerint

Itthon2015.10.28, 13:04

Jelentősen megugrott áprilishoz képest Orbán Viktor támogatottsága. A miniszterelnököt most 43 százalék választaná kormányfőnek, míg fél éve csak 28 százalék tette volna ezt – többek között ez is kiderült a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. 

Alig várja a menekültválság végét a Jobbik

Itthon2015.10.17, 09:19

Nincs pánikhangulat a Jobbikban a stagnáló, illetve enyhén csökkenő támogatottság miatt, de már mindenki várja, hogy lecsengjen a menekültválság. Az Origo információi szerint a párt vezetői letettek arról, hogy felvegyék a kommunikációs harcot a kormánnyal, inkább kivárnak, és arra számítanak, hogy a Fidesz esetleges korrupciógyanús ügyei majd növelik a Jobbik népszerűségét. Vona Gábor egyértelmű helyzet elé állította a pártot: vagy néppártosodás az irány, vagy új elnököt kell keresniük.

Gyurcsány körszakállát nem mertük megszagolni

Itthon2015.10.05, 17:46

Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Vona Gábor és Fodor Gábor arca és szavai színesítik az olimpiai park előtt sétálók útját. Kunhalmi Ágnes kiáll a szavai mellett, de nem vizuálisan. Valaki szerint segíteni kell a menekülteken. Más már készül a háborúra.

Orbán Viktor a legnépszerűbb a Századvég szerint

Itthon2015.09.16, 16:48

Orbábn Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb pártelnök a Századvég kutatása szerint. A kormányfő megítélése január óta folyamatosan javult. A második helyen Schiffer András áll, akit Vona Gábor követ. 

Az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen

Itthon2015.09.01, 10:51

Nagyon simán győzött a Jobbik a tapolcai időközi önkormányzati választásokon, és a pártnak többsége lett a helyi képviselő-testületben. Lévai József, a város alpolgármestere, akit a Jobbikkal való összefogás miatt kizártak az MSZP-ből, azt mondta, hogy a voksoláson az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen, mert könnyen Esztergom lehetett volna a városból.

Saját leváltásáról beszélt Vona Gábor

Itthon2015.08.07, 18:27

Vona Gábor szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon. A Jobbik elnöke a gyergyószentmiklósi EMI-táborban beszélt erről péntek délután.

Vona Gábor távozása repítheti előre a Jobbikot

Itthon2015.08.05, 11:56

Történelmi sikert ért el a Jobbik 2015 első felében azzal, hogy megnyerte a tapolcai időközi országgyűlési választást. Krekó Péter szerint a jelenlegi helyzetben a radikálisok lehetnek a Fidesz–KDNP váltópártja, de ez nagyrészt rajtuk múlik. 

Lesunyizta Vona Gáborékat Orbán Viktor

Itthon2015.06.22, 17:41

A Quaestor-ügyről és a kormányzatot külföldre elkísérő üzleti delegációkról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Nyomoznak az uszító jobbikosok miatt

Itthon2015.06.02, 15:54

Nyilas propagandaanyagokat közölt Facebook-oldalán a Jobbik jékei szervezete, az ügyben közösség elleni uszítás miatt indult nyomozás. Korábban a párt üllési szervezete által terjesztett újság holokauszttagadó cikke miatt indult eljárás, miközben a pártelnök szerint az ilyesminek nincs helye a Jobbikban.

Vona Gábor kidobná a náci romantikázókat

Itthon2015.05.30, 14:06

Aki náci romantikára vágyik, (...) annak nincs helye ebben a pártban – mondta Vona Gábor pártja kongresszusán.

Vona Gábor óvodásokkal játszott

Itthon2015.05.29, 22:57

Vona Gábor, a Jobbik elnöke pénteken felesége társaságában egy ózdi óvodában tett látogatást. Erről maga a pártelnök számolt be Facebook oldalán. Mint írja, óvóbácsiként számtalan élménnyel gazdagodott.

Riasztja a Jobbik előretörése a neves külföldi lapot

Nagyvilág2015.04.15, 14:16

A Jobbik további erősödéséről közölt cikket a The Wall Street Journal. Szerintük a folyamatért Orbán Viktor miniszterelnök csak saját magát okolhatja. 

Vona Gábor mellére senki sem kíváncsi

Videó2015.10.28, 16:00

Vajon kíváncsiak-e a képviselő urak és a képviselő asszonyok Vona Gábor meztelen felsőtestére? Ők vetkőznének-e egy ilyen esetben? Erről kérdeztük a politikusokat. 

Vona elhajtja a rasszistákat a Jobbikból

Itthon2015.04.13, 21:56

Tévedésből tagja vagy szavazója a Jobbiknak az, aki arra számít, hogy faji, vallási vagy bármilyen más alapon különbséget tesz az emberek között – jelentette ki Vona Gábor. A párt elnöke azt üzente a cigányellenes vagy antiszemita jobbikosoknak, hogy keressenek maguknak új pártot.

Vona szerint fülkeforradalom volt Tapolcán

Itthon2015.04.13, 16:03

A hétfői parlamenti ülésen is az április 12-i tapolcai választás volt a legfőbb téma a napirend előtti felszólalásokban.

Tapolcán is megbukott Orbán politikája

Itthon2015.04.13, 08:54

Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát.

Nyomozás indult a holokauszttagadó jobbikos képviselő ellen

Itthon2015.04.09, 20:52

Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bayer Zsolt: Holnap odaadnám Vonának az országot!

Itthon2015.03.30, 11:04

Ha lehetne ezzel kísérletezni, akkor Bayer Zsolt már holnap odaadná az országot a Jobbik elnökének, Vona Gábornak.

Vona Gábor kelet helyett nyugat felé nyitna

Itthon2015.03.28, 20:55

A nyugat felé fordulna Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki elmondta azt is, hogy rendezné a viszonyukat Németországgal és az Egyesült Államokkal is. Az ellenzéki pártvezető hangsúlyozta azt is, hogy szerinte elfogadhatatlan, Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő holokauszt-emlékművet gyalázó tette. 

Orbán Viktort is bevethetik Tapolcán

Itthon2015.03.26, 13:58

Bár korábban arról voltak hírek, hogy a Fidesz–KDNP biztosra veszi a vereségét a tapolcai időközi országgyűlési választáson, most úgy tűnik az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszáll a kampányhajrába. Az Origo értesülése szerint a Jobbik támogatottsága zuhan a körzetben.

Vezekelni küldte Vona Gábor a köpködő jobbikos képviselőt

Itthon2015.03.18, 21:15

"Vona Gábor kérésére a Duna parton jártam" - írta ki Kulcsár Gergely, a korábban a Duna-parti holokauszt-emlékműbe köpő jobbikos képviselő. Emellé fel is töltött a Facebookra egy fotót, ahol az emlékműnél látható egy virággal a kezében. Alig több mint egy óra múlva viszont eltűnt a kép.

Kiderült, mi a jobbikos cukikampány lényege

Gazdaság2015.03.11, 15:42

Hangfelvétel is készült arról, hogyan magyarázza el a Jobbik cukiságkampányának lényegét Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke. Apolitikus azt mondja, a Jobbik a nyugdíjasokat szeretné megnyerni, ezért „kedves, aranyos gyerekként” viselkedik. Eközben munkamegosztás alakítottak ki olyan szervezetekkel, mint a Betyársereg, akik a radikálisabb vonalat viszik.

Alacsonyabb rendűeknek mondják a nőket ott, ahol Vona Gábor is tanít

Itthon2015.03.19, 16:49

Nők alacsonyabbrendűsége, Szálasi Ferenc méltatása, Habsburg-hűség, okkult tanok. Volt hallgatók szerint ilyen és ehhez hasonló eszméket oktatnak a szerintük jobbikos elitképzőként működő, Vona Gábor tanácsadója, Baranyi Tibor vezetése alatt álló Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémián.

Vona Gábor szembedicséri Vlagyimir Putyint

Itthon2015.02.12, 09:43

Vona Gábor szerint Európának nem azt kell tennie, amit Washington rákényszerít. A Jobbik elnöke úgy látja, nem reális egy közép-európai birodalom létrehozása.