Vona Gábor

címke rss

Rágóról és cukkiniről szóló szerződés miatt szarháziztak a parlamentben

Itthon2010.11.09, 15:28

Többek között a friss és fagyasztott nagyszemű durbincs és cukkini, illetve a rágógumi kereskedésének szabályairól szól az a szerződés, amely miatt durva vita alakult ki hétfőn a parlamentben. A törvény egy az Európai Unió és Izrael közötti társulási szerződést ültet át a magyar jogba. A Jobbik képviselői szerint a szerződés gyanús.

Megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben

Itthon2010.10.17, 18:06

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a nyomozást Vona Gáborral szemben a Központi Nyomozó Főügyészség - áll a Jobbik vasárnapi közleményében.

Vona az LMP-t és a médiát hibáztatta

Archívum2010.10.03, 22:56

Vona Gábor az LMP-t és a médiát okolta azért, hogy a Jobbik csak három megyében tudta megelőzni az MSZP-t. A Jobbik elnöke azt mondta, nem is fog ünnepelni, csak "elharap" némi pogácsát.

Az önkormányzati választások képekben

Itthon2010.10.05, 09:06

Csókolózó Kósa, ünneplő Botka, csirkeragu a Fidesznél, olvasgató biztonsági őr a Jobbiknál, eseménytelen MSZP és LMP - az önkormányzati választás képekben.

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Jobbik kifogását az OVB

Itthon2010.09.24, 23:46

Formai hibára hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül elutasította Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a párt "cigánybűnözést" emlegető választási hirdetésének megtagadása miatt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ellen benyújtott kifogását pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság. A Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője azt nyilatkozta, hogy a kifogást azonos tartalommal újra beadják.

Orbán és a cigányok emberi méltósága

Vélemény2010.09.13, 19:36

A miniszterelnök a parlamenti ülésen határozottan visszautasította az ismét "cigánybűnözést" emlegető Jobbik-vezető, Vona Gábor megközelítésmódját. Miért volt fontos ez a szóváltás?  

"Most jön a java" Orbán szerint

Itthon2010.09.14, 08:13

A cigánybűnözésről beszélő Vona Gábort helyre tette, a kormány ígéreteit számon kérő Mesterházy Attilát leintette, és azt állította, hogy még csak most jön a kormány előtt álló feladatok java. Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyitotta meg a parlament őszi ülésszakát. A kormányfő azt mondta, "egyszerre kell felemelni az ország összes tégláját és gerendáját".

"Az arabok jó emberek, ezt meg tudom erősíteni" - nem mentek el az arabok a Jobbik barátkozására

Itthon2010.09.12, 12:01

A szervezők szerint csak véletlenül került a szeptember 11-i terrortámadás évfordulójára a Jobbik arab-magyar barátságot ünneplő ajkai rendezvénye, amelyen jórészt Izrael volt a téma. Az arabokról kiderült, hogy szeretik a szőke magyar nőket és jó emberek, de ezt is csak egy Jordániát megjárt magyar mondta, arabok ugyanis alig fél tucatnyian voltak csak a rendezvényen, ők baklavát és vízipipát árultak.

Bentlakásos iskolákban tanítaná mosakodásra a cigányokat Vona

Itthon2010.09.10, 12:34

Bentlakásos iskolákban kellene oktatni a cigány gyerekeket, mert ez az egyetlen mód arra, hogy közelebb kerüljenek a többségi társadalomhoz - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona szerint a cigányok most abnormális mintákat adnak át egymásnak, aminek véget kell vetni.

Kizárta két Somogy megyei vezetőjét a Jobbik

Archívum2010.09.10, 21:59

Anélkül adta le a Jobbik somogy megyei és a kaposvári listáját a párt megyei elnöke és a listavezető, hogy arról egyeztettek volna a pártelnökkel. Mindkettejüket kizárták a pártból.

"Közrendvédelmi teleppel" kezelné a Jobbik a cigánykérdést

Itthon2010.09.01, 15:07

Csendőrök által őrzött, kordonnal körülvett telepek lennének a Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő által elképzelt táborok, amelyekbe a "közrendet veszélyeztető egyéneket" telepítenék. Vona Gábor pártelnök szerint a cigány gyerekeket bentlakások iskolákban kellene taníttatni.

A szigorú csehekénél is keményebb a Jobbik pártállami korlátozása

Itthon2010.08.25, 11:54

Az alkotmányban rögzítenék jobbikos képviselők, hogy sem politikai, sem közigazgatási, sem állami tisztséget nem vállalhatnának január 1-je után azok, akik a rendszerváltás előtt bármilyen állami, párt- vagy rendvédelmi szervezetben vezető tisztséget töltöttek be. Az Alkotmánybíróság korábban már jelezte, hogy vannak fenntartásai egy hasonló szabályozással szemben. A jobbikos javaslat még a szigorú cseh törvénynél is élesebb határt húzna a volt pártállami vezetők előtt.

Bankadó, új alkotmánybírók, médiahatóság - ez történt a parlament utolsó nyári ülésén

Itthon2010.07.23, 12:59

Sok fontos döntéset az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután Orbán Viktor kormányfő értékelte a kormány eddigi munkáját is. A parlament Kövér Lászlót választotta új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lett. Megszavazták a bankadót, de Járai biztosítója nem lett kivétel, név szerinti szavazással döntöttek a médiafelügyeletről is.

Mesterházy sámánt, Vona narancsszínű beszűkülést látott - reakciók az Orbán-beszédre

Itthon2010.07.22, 17:54

Valamennyi ellenzéki párt keményen kritizálta Orbán Viktornak a parlament nyári utolsó ülésén elmondott értékelő beszédét, valamint a kormány két hónapos munkáját. Az LMP-s Schiffer András szerint szolidaritásellenes a kormány, az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a kormány lejáratja Magyarországot, a jobbikos Vona Gábor pedig azt, hogy a szerinte biztató jelek ellenére is narancsszínű beszűkülést lát.

Lefokozta a gárdát bíráló jobbikos képviselőt Vona

Itthon2010.07.19, 14:15

Vona Gábor Jobbik-elnök lemondatta a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről Pősze Lajos képviselőt, aki a szombati Magyar Nemzet szerint bírálta a különböző gárda-szervezetek és a párt viszonyát. A lap szerint Pősze azt mondta, hogy a gárda felett eljárt az idő, a mozgalom már csak felesleges önmutogatás. Vona az [origo]-nak azt mondta, Pősze szavait szándékosan forgatták ki.

A jobbikosok szemébe mondta Orbán, hogy elítéli a Gárdát

Itthon2010.07.15, 17:12

Tartózkodó, de korrekt volt Orbán Viktor miniszterelnök az [origo]-nak nyilatkozó jobbikos képviselők szerint a Jobbik frakcióülésén tett csütörtöki látogatásán. Orbán kerek perec megmondta, hogy a Magyar Gárdát elfogadhatatlan félkatonai szervezetnek tartja, ami ellen fel kell lépni. A jobbikosok szerint voltak a beszélgetésnek olyan pontjai, amikor Orbán kinyílt és láthatóan élvezte a helyzetet.

Előzékenységet ígér Vona a Jobbikhoz látogató Orbánnak

Itthon2010.07.15, 10:46

Az LMP-frakció után a Jobbik képviselő-csoportjával is elbeszélget Orbán Viktor miniszterelnök. A találkozóra Vona Gábor, a Jobbik elnöke hívta meg, aki elsősorban a Magyar Gárda helyzetéről kérdezné a kormányfőt.

Könnygáz és előállítások kísérték a gárdaavatást

Itthon2010.07.04, 23:33

A Jobbik képviselői szerint 74, a rendőrség szerint összesen 41 embert állítottak elő a Magyar Nemzeti Gárda vasárnapi avatóünnepsége előtt és az alatt. Az Erzsébet téren dulakodás is kialakult, a rendőrök könnygázt fújtak néhány emberre. A gárdaavatáson Vona Gábor pártelnök bírálta a kormányt, amely szerinte az előző nyolc év szellemiségét folytatja.

Dulakodással és könnygázzal kezdődött a gárdaavatás az Erzsébet téren

Itthon2010.07.04, 18:08

Vasárnap délután, a fővárosi Erzsébet téren tartja a Jobbik az egy hónapja alapított Magyar Nemzeti Gárda mozgalom avatóünnepségét, a rendezvény előtt közvetlenül dulakodás volt a rendőrök és a résztvevők közt. A rendezvénnyel a Jobbik az új belügyminisztert, Pintér Sándort is tesztelheti. Tavaly ezen a napon oszlatta fel a rendőrség a bíróság által megszüntetett Magyar Gárda melletti szimpátiatűntetést, amelyen a párt elnökét is előállították.

Változatlan maradt a Jobbik vezetősége

Itthon2010.06.26, 19:20

Egyhangúan újraválasztották Vona Gábor pártelnököt a Jobbik szombati tisztújító kongresszusán, és az alelnökök is megőrizték helyüket. Módosították az alapszabályt, így létrejött a párt baráti köreinek hálózata.

Vona kitart a kockázatosnak tartott jobbikos képviselők mellett

Itthon2010.06.26, 11:50

Vona Gábor fenntartja jelölését, és továbbra is azt a négy politikust kívánja delegálni az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, illetve nemzetbiztonsági bizottságába, akik az Alkotmányvédelmi Hivatal szakvéleménye szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Pénzbírságot kapott a rendőröknek ellenszegülő Vona

Itthon2010.06.14, 13:10

Harmincezer forint pénzbüntetést kapott Vona Gábor, a Jobbik elnöke, amiért tavaly nyáron, a Magyar Gárda feloszlatása miatti tüntetésen ellenáltt a jogszerű rendőri intézkedésnek. Miután Vona lemondott mentelmi jogáról, hétfőn tartották a tárgyalást, amelyen a bíróság jóváhagyta a korábban már kiszabott büntetést.

Van, amiben Orbán és Vona is egyetért

Sport2010.06.11, 20:07

Argentína, Spanyolország, Brazília és Portugália, valamint az afrikai csapatok szerepelnek a favoritok között az MTI-nek nyilatkozó azon politikusok körében, akik nyomon követik a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokság eseményeit. Orbán Viktor miniszterelnök és Vona Gábor Jobbik-elnök egyaránt Argentínáért szorít.

A határon túl is pártirodákat nyitna a Jobbik

Itthon2010.06.04, 23:29

Magyar Nemzeti Gárda néven új mozgalmat indítana Kiss Róbert, a betiltott Magyar Gárda főkapitánya. A Jobbik Szabadság téri Trianon-megemlékezésén Szegedi Csanád EP-képviselő bejelentette, hogy a párt irodákat nyit a határon túl is, elsőként Marosvásárhelyen. Vona Gábor pártelnök azt mondta: az állami megemlékezéseken hol álmosság és felháborodottság kerülgette.

Vona Gábor szégyelli, hogy lemaradt a kettős állampolgárság szavazásáról

Itthon2010.05.26, 12:26

A Jobbik honlapján kért bocsánatot Vona Gábor azért, mert nem vett részt a kettős állampolgárságról szóló törvény szavazásán. "Akár a Marsra is elmentem volna, hogy ezen a történelmi szavazáson jelen lehessek" - írja Vona, aki egy rádióműsor miatt hagyta ki a szavazást.

Vona lemondott a mentelmi jogáról

Itthon2010.05.25, 17:52

A Jobbik elnöke, Vona Gábor lemond mentelmi jogáról, ezzel utat engedve az ellene esetleg induló szabálysértési eljárásnak. Vonát a távozó kormány nevében az igazságügyi miniszter jelentette fel amiatt, hogy gárdamellényt viselt az országgyűlés alakuló ülésén.

Már a BRFK-n van a Vona elleni feljelentés

Itthon2010.05.24, 21:22

A BRFK már megkapta a Vona Gábor Jobbik-elnök ellen a Magyar Gárda mellényének viselése miatt tett feljelentést, közleményük szerint a továbbiakban a szabálysértési törvény szerint járnak el. Képviselőként Vonának mentelmi joga van, azt kétharmados többséggel függesztheti fel a parlament.

Nem akar mellényügyekkel foglalkozni a Fidesz

Itthon2010.05.15, 19:44

Kicsinyes és káros dolog Szíjjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint, hogy sokan a mellényügyeket emelik ki a "forradalmi országgyűlés" első napjának értékelésében. Szíjjártó ezzel arra utalt, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök a betiltott Magyar Gárda egyenruhájához hasonló mellényben tette le képviselői esküjét pénteken. A szóvivő elmondta: a szükséges lépéseket majd megteszi az ügyvezető kormány.

Bajnai: A rendészeti miniszter feljelenti Vonát

Itthon2010.05.14, 20:10

Bajnai Gordon miniszterelnök parlamenti búcsúbeszédében bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában képviselői esküt tevő Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Bajnai szerint a Jobbik által képviselt szellemiséget tűzzel-vassal üldözni kell.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés

Itthon2010.05.14, 09:49

Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Fekete mellény lesz Vonán a parlament alakuló ülésén

Itthon2010.05.11, 18:19

Fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az országgyűlés alakuló ülésén Vona Gábor Jobbik-elnök. Korábban azt ígérte, gárdista egyenruhában megy az alakuló ülésre, ahogy Szegedi Csanád is azt viselte az Európai Parlamentben. A feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájának viselése szabálysértés lehet, de Vonának mentelmi joga van, így csak a parlament jóváhagyásával indulhatna eljárás ellene. Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerint Sólyom László köztársasági elnöknek kell figyelmeztetnie Vonát a tervezett ruházata miatt.

Vona Gábor lesz a Jobbik frakcióvezetője

Itthon2010.04.29, 14:49

Vona Gábort választotta frakcióvezetőjévé másfél napos soproni tanácskozásán a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja. Helyettese Hegedűs Tamás lesz, Balczó Zoltánt pedig a parlament alelnökének jelölik, helyére Kovács Béla megy Brüsszelbe. A képviselők esküokmányt írtak alá, amelyben vállalták, hogy ha a frakció kétharmada úgy dönt, hogy alkalmatlanok, visszaadják mandátumukat.

Szerdán alakít frakciót a Jobbik

Archívum2010.04.27, 17:05

Szerdán alakítja meg parlamenti frakcióját a Jobbik, amely 47 képviselővel lesz jelen az új Országgyűlésben. Novák Előd alelnök közölte, hogy valószínűleg Vona Gábor lesz a frakcióvezető, de ez szerinte még nem eldöntött kérdés.

Vona: A Jobbik meglepetést fog okozni

Archívum2010.04.25, 21:07

Meglepetést ígért a Jobbik országgyűlési munkájában Vona Gábor pártelnök, aki szerint parlamenti pártként sem fognak megváltozni. Vona négy támakört nevezett meg, amelyel szerinte az új kormánynak azonnal foglalkoznia kell. Azt ígérte, ha a Fidesz-kormány megpróbálná elsumákolni ezeket, ők kikényszerítik a megoldást.

Kamionról kampányol Vona Gábor az ózdi éjszakában

Itthon2010.04.24, 00:02

A kampánycsend előtti utolsó órákban tartott kampányrendezvényt a Borsod megyei Ózdon Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a párt egyik legsikeresebb egyéni jelöltje, a 32 százalékot elérő Kisgergely András mellett kampányolt egy nyitott kamionból. A pártelnök azt állította a még versenyben lévő MSZP-s jelöltről, hogy "kiszállt a játékból", és beszéde nagyobbik részében a Fideszt kritizálta, azt kérve, hogy vasárnap legyen Ózd Magyarország fővárosa.

Jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére Vona

Itthon2010.04.21, 11:03

Saját pártjának szeretné a külügyi és a határon táli magyarok bizottsági elnöki posztját Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona közölte, legalább 50 fős frakciót akarnak, hogy javasolhassák köztársasági elnöknek Morvai Krisztinát.

Vona: Visszaléphet a Jobbik Molnár Oszkár javára

Itthon2010.04.16, 09:11

Elképzelhető, hogy az edelényi választókerületben a Jobbik visszalépteti jelöltjét Molnár Oszkár független jelölt javára - jelentette be Vona Gábor pártelnök. Vona szerint az edelényi polgármester támogatásával a Jobbik is hozzájárulhatna, hogy a Fidesz ne szerezzen kétharmados többséget a parlamentben, ez azonban csak elmélet, mivel végső soron a választók döntenek majd, hogy tényleg Molnár mögé állnak-e a Jobbik kérésére.

Visszalépett a MIÉP-es jelölt Vona körzetében

Itthon2010.04.09, 23:23

Visszalépett pénteken a MIÉP képviselőjelöltje Gyöngyösön, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke is indul. A visszalépő jelölt nem ajánlott senkit a támogatói figyelmébe, de feltehetően a Jobbikra utalva úgy fogalmazott, vannak olyan pártok, amelyek túl gyorsan jutottak a tűz közelébe, és lenne még mit tanulniuk.

Feljelentette Vona Gábort az igazságügyi miniszter

Itthon2010.04.09, 13:20

A Magyar Gárdával kapcsolatos kijelentése miatt izgatás bűntettének gyanújával feljelentette Vona Gábort, a Jobbik elnökét az igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken. A feljelentés a legfőbb ügyésznél van, aki kezdeményezheti Vona mentelmi jogának felfüggesztését. Vona Gábor a Jobbik közleménye szerint hamis vád miatt tett feljelentéssel vág vissza a miniszternek.

Kampányzárók percről percre

Itthon2010.04.08, 20:29

Kampányzáró rendezvényeket tartanak csütörtökön a pártok. A Fidesz rendezvénye háromkor kezdődik a Syma csarnokban, beszédet fog mondani Orbán Viktor is. Az MSZP Miskolcon várja szimpatizánsait, az LMP a Kossuth téren labdadobással zárja a kampányt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Petőfi szobornál mond beszédet. Kövesse az eseményeket az [origo]-n percről percre!

Virslivé lett versenylóról és esélyessé váló esélytelenekről szóltak a kampányzárók

Itthon2010.04.08, 23:21

Történelmi változást ígért Orbán Viktor, szavazásra buzdította az MSZP-seket Mesterházy Attila, magabiztosságát bizonygatta Vona Gábor csütörtökön, amikor négy párt tartott egyszerre kampányzáró rendezvényt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint nincs lefutott meccs, lehet még keresnivalója vasárnap a közvélemény-kutatások szerint összetöpörödött MSZP-nek. A Fidesz elnöke pedig arra intette szavazóit, nehogy elpuskázzák a nagy lehetőséget.

Slotának címzett elismeréssel zárta a pesti Jobbik-kampányt Vona

Itthon2010.04.08, 11:03

Az utóbbi évek legnagyobb botrányának tartja a Fidesz választói adatabázisáról szóló, szerdán kiszivárgott beszédet Pörzse Sándor, a Jobbik képviselőjelöltje. A radikális párt utolsó budapesti fórumán kiderült, hogy a résztvevők többsége - köztük Pörzse Sándor is - a Fideszt támogatta 2002-ben, de azóta kijózanodtak. Vona szerint folyamatosan rágalmakkal támadják őt, és azon viccelődött, le kell tolnia a nadrágját, hogy bebizonyítsa, nem zsidó.

A Fidesz mankójából a Fidesz ellensége - így nőtt nagyra a Jobbik

Itthon2010.04.08, 16:33

A Fidesz mankója akart lenni, ma mégis a párt elsöprő választási győzelmét leginkább veszélyeztető politikai erővé vált a Jobbik négy év alatt. A Fidesz és a Jobbik konfliktusa az EP-választás után kezdett kiéleződni. A Jobbik vezetése úgy érezte, hogy a Fidesz nem veszi őket komolyan és nincs nekik hely a jobboldalon Orbán Viktor pártja mellett. A küzdelemben keményedett a Jobbik stílusa, ami nehézségek elé állítja a pártot: az utóbbi időben háttérbe tolt radikálisabb tagok újra szót kérhetnek, és a pártvezetésnek meg kell találnia azokat az arcokat is, akik hitelesítik sikereit.

Vona: Újabban bankot is rabolunk

Itthon2010.04.02, 01:06

A Jobbik elleni támadásokról beszélt csütörtöki rákoskeresztúri lakossági fórumán Vona Gábor, a párt kormányfőjelöltje és Morvai Krisztina, a párt államfőjelöltje. Vona szerint naponta legalább öt támadás éri őket. A pártelnök szerint már azzal is vádolják őket, hogy a pártnak onnan van pénze, hogy bankot rabolnak a jobbikosok.

Tarlós és Vona egy szögből - képriport

Archívum2010.03.17, 16:54

Egy nap különbséggel tarott lakossági fórumot az újpesti Ady Endre Művelődési Központban Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vonára többen voltak kíváncsiak. Az [origo] fotóriportere mindkét rendezvényen ott volt, nézze meg, hogyan fest Tarlós és Vona ugyanabból a szögből!

Igazat mondott-e beszédében Vona Gábor?

Archívum2010.03.15, 20:26

Nagykoalíciót kötött a Fidesz és az MSZP a Jobbik ellen? A Jobbik programjából lopkodnak a vetélytársak? Tényleg megnyerheti a Jobbik a választást? Az [origo] utánanézett, hogy mekkora ezeknek az állításoknak a valóságalapja. Az [origo] megnézte, megfelel-e a valóságnak Vona Gábor Jobbik-elnök március 15-i beszédének néhány keményebb kijelentése.

Vona Gábor: Itt vannak a jövő Horthyjai

Itthon2010.03.15, 23:32

A Jobbik programjának pontjait sorolta, a parlamenti pártokat ostorzta és elszámoltatást ígért Vona Gábor a párt március 15-i ünnepségén elmondott beszédében. Azt mondta, hogy ha a Jobbik nyerne a választásokon, gárdások nyelvvizsgáztatnák a földvásárlókat, és üdvözölte a tömegben a jövő Horthyjait.

Vona bilije és a Jobbik vasökle is tetszett olvasóinknak

Itthon2010.03.15, 20:03

Csak a Kormorán zenekar fellépése volt képes a negatív tartománba billenteni a mérleget Vona Gábor március 15-i beszéde alatt a közvetítést véleményező olvasóinknál. Vona nagy sikert aratott, amikor pártja ígéreteit sorolta, vagy tiszta tekintetű fiatalokról beszélt.

A vezérre várók és a lovagiasak - így alakultak a miniszavazások

Itthon2010.03.15, 18:14

Lovagiasan viselkednek a nőkkel, ahogy az Orbán Viktor szerint egy magyar embertől elvárható, a leginkább lesújtó véleményük pedig az MSZP-ről és Mesterházy Attiláról van kérdéseinkre válaszoló olvasóinknak. A március 15-i beszédek élő közvetítése közben feltett kérdéseinkre érkezett válaszok alapján a szavazók 56 százalékának szüksége van egy vezérre.

Jácinttal kedveskedik nőnapon Mesterházy

Archívum2010.03.07, 08:11

Illatos jácintot ad várhatóan feleségének és lányának nőnap alkalmából Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje - tudta meg a Vasárnapi Ász. Orbán Viktor, a Fidesz kormányfő-jelöltje még nem biztos, hogy tart nőnapot, Vona Gábor jobbikos kormányfő-jelölt pedig elmondta: minden nőnapon meglepi egy szál virággal feleségét és munkatársnőit.

Vona megüzente Orbánnak, miért ábrándult ki belőle

Itthon2010.03.05, 22:10

Nyílt levelet írt Vona Gábor Orbán Viktornak, melyben keményen támadja a Fidesz elnökét. Vona szerint Orbán másokon keresztül üzenget neki, valamint "aljas eszközökkel" és hazaárulással vádolja a Fideszt. A Jobbik elnöke azt állítja, 2002-ben Orbán hívására lépett be a polgári körébe.

Erős kézzel terelgeti a Jobbikot Vona

Itthon2010.03.03, 14:34

A nagy stratégiai kérdésektől a napi sajtótájékoztatók témájáig sok mindenre jelentős befolyása van a Jobbikban Vona Gábor pártelnöknek. Az elnökség tagjai és Vona közvetlen tanácsadói szerint a pártelnöknek határozott elképzelése van arról, hogy merre tartson a párt, és ötleteit általában tudja is érvényesíteni. Az elmúlt egy évben jelentősen átalakult a döntéshozatal a Jobbikban. A párt egyik arca, Morvai Krisztina például háttérbe szorult, és sok ötletet gyűjt Vona a pártvezetés körein kívül.

Orbánt kímélik, Mesterházyt ellenséges terepre is elküldik

Itthon2010.03.02, 10:49

A Fidesz ezer, a Jobbik négyezer kampányrendezvényt tervez a választásokig, Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje egymaga több mint száz helyre akar elmenni. Orbán Viktor Fidesz-elnököt óvják március 15-ig, a Fidesz útját leginkább Kövér László tapossa ki. Mesterházy ellenséges terepre is elmegy, Vona pedig a hűséges vidékeket járja.

Vonás fotóra hajtottak a Jobbik-szimpatizánsok a Blahán

Itthon2010.02.16, 21:43

Körülbelül harminc Jobbik-szimpatizáns várta Vona Gábort, a Jobbik elnökét a Blahán, ahol kopogtatócédulát gyűjtött. A szimpatizánsok autogramot és közös fotót kértek tőle. Vona azt mondta, reméli, hogy nem éri majd atrocitás a hatos villamoson.

"Belülről próbálnak bennünket szétverni" - Jobbik-fórum Óbudán

Itthon2010.02.12, 12:44

Poénok Bajnairól és a melegekről, ígéretek a korrupció és a "megélhetési gyerekvállalás" felszámolására. Többek között erről szólt Vona Gábor Jobbik-elnök csütörtöki, óbudai választási fóruma. Nézze meg videoösszefoglalónkat, amiből az is kiderül, kire szavazott korábban néhány Jobbik-szimpatizáns.

Nem engedik be a Jobbikot az egykori zsinagógába

Itthon2010.01.22, 12:18

Az egykori esztergomi zsinagógában tartott volna lakossági fórumot péntek este Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A helyi zsidó szervezetek tiltakozására a városi önkormányzat új helyszínt ajánlott a pártnak. Az esztergomi Jobbik honlapja szerint elfogadták a helyszínváltást.

Amerikával is szembeszállna a Jobbik

Itthon2010.01.23, 12:45

A válságból kivezető út többek között az Amerikával való konfliktuson keresztül vezet Vona Gábor Jobbik-elnök szerint, azt azonban már nem árulta el, hogy mit is ért ez alatt. A radikális jobboldali párt Esztergomban tartott lakossági fórumot az eredetileg tervezett zsinagóga helyett egy lerobbant kultúrházban, és ugyan a cél a helyi jelölt bemutatása volt, ő alig jutott szóhoz. Helyszíni tudósítás a Jobbik választási fórumsorozatának első rendezvényéről.

Győzelemről beszélt a Jobbik kampánynyitóján Vona

Itthon2010.01.17, 19:33

Magyarország jövendő miniszterelnökeként szólították színpadra Vona Gábort, a Jobbik elnökét a Jobbik kampánynyitó rendezvényén. Vona kampánynyitó beszédében radikális változtatást ígért, szerinte készen állnak kormányzásra, és a második, harmadik hely nem elég. A rendezvényen az Osztrák Szabadságpárt küldöttsége is jelen volt, a jobbikos képviselőjelöltek a Szent Korona másolata előtt tettek esküt.

Egyelőre nem kér Vona Bokros vitájából

Itthon2009.12.21, 13:12

Nyilvános vitára hívta Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje Vona Gábort, a Jobbik kormányfőjelöltjét. Bokros azt akarja bebizonyítani Vonának, hogy a Jobbik politikája elárulja és tönkreteszi Magyarországot. Vona azt válaszolta, csak egy kellőképpen erős támogatottságú MDF-fel hajlandó vitázni a kampány során.

Vona a listavezető, Morvaiból államfőt csinálna a Jobbik

Itthon2009.12.17, 16:54

Kormányfőnek Vona Gábor pártelnököt, köztársasági elnöknek pedig Morvai Krisztina EP-képviselőt jelöli a Jobbik. Vona szerint a választások tétje a nemzeti önrendelkezés, Morvai pedig új államról beszélt, amelynek szerinte vissza kell szereznie az elherdált nemzeti vagyont.

Ráparancsolt az MSZP Draskovicsra Sajóbábony után

Itthon2009.11.17, 15:59

Felszólította a rendészeti minisztert a borsodi MSZP, hogy hozzon létre rendőrőrsöt Sajobábonyon, ahol hétvégén konfliktus támadt a helyi romák és a Jobbik szimpatizánsai között. Közben a politikusok a felelősöket keresik: az MSZP a szélsőjobbot, a Fidesz a szerinte rendteremtésre képtelen kormányt okolja a konfliktusért, míg a Jobbik szerint azok felelősek a robbanásveszélyes helyzetért, akik a cigányságot ellenük hergelik.

Koszorúk és zászlók, motorosok és politikusok - október 23-a képekben

Fotó2009.10.23, 19:15

Nézze meg képeinken, hogyan ünnepelt a főváros és Magyarország 2009 október 23-án! Az ünnepről szóló cikkeinket pedig itt találja.

Nem kormányozna a Jobbikkal a Fidesz

Itthon2009.08.07, 16:54

Nem kér a Fidesz a jobbikos miniszterekből, ha kormányra jut - közölte a párt sajtóosztálya. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Székelyföldön azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy jobbikos miniszterek legyenek egy esetleges Fidesz-kormányban.

Szombatra tüntetést jelentett be a Jobbik

Itthon2009.07.06, 18:25

Szombatra tüntetést jelentett be a Jobbik - mondta hétfőn Vona Gábor, a párt elnöke. Vonát a Magyar Gárda feloszlatása ellen szervezett szombati tüntetésen a rendőrség előállította, de vasárnap hajnalban elengedték.

Az első 56 gárdista avatásától a bírósági tárgyalásokig - a Magyar Gárda története képekben

Itthon2009.07.02, 14:23

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. Nézzen meg egy válogatást a gárda eddigi megmozdulásairól készült képgalériáinkból!

Jogerős ítélet mondja ki a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását

Itthon2009.07.02, 18:04

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, jogerősen feloszlatta a cigányságot sértő megnyilvánulásairól ismertté vált Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. A Gárda-gyűlések valószínűleg folytatódnak, az egyesületet vezető Vona Gábor Jobbik-elnök szerint ugyanis az egyének gyülekezési jogát nem lehet korlátozni. Egységes szervezetként azonban nem léphet fel a Gárda, nem tarthat tagtoborzásokat és tisztavatásokat sem.

"Nem remegne meg a térdünk" - interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével

Itthon2009.06.30, 13:11

Beteges provokációnak tartja a melegtüntetést és szerinte egy cigányvicc belefér, mert a humornak helye van a politikában, de visszautasítja, hogy pártját valaki szélsőségesnek nevezze. Szerinte a Jobbik a faltörő kos a magyar politikában, de közben azt mondja, hogy az EP-választáson elért 15 százalékos eredményüket nem szabad túlértékelni. A megérzéseiben akkor is hisz, ha a számok mást mondanak, és nem gondolja, hogy a Magyar Gárda bárkinek az érzékenységét sértené. Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

Vona már a kormányzásra készítené a Jobbikot

Itthon2009.06.27, 13:20

A kormányzásra kell készülnie a Jobbiknak, hisz ezt üzente a társadalom az EP-választásokon - mondta Vona Gábor, a párt elnöke a szombati pártkongresszuson. Vona szerint minden politikai erőnek újra kell fogalmaznia magát, a Jobbik pedig be fog kerülni a parlamentbe. Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője arról beszélt, hogy milyen frakcióba ülhetnek majd a párt képviselői.

Együtt maradnak a Jobbik EP-képviselői

Itthon2009.06.26, 12:19

Cáfolta a HVG csütörtöki felvetését Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője. Szerinte ugyanis a három jobbikos képviselő együtt fog dolgozni Brüsszelben, Morvai pedig nem kíván egymaga egy másik frakcióba beülni.

A Jobbik és az 1930-as évek párhuzamáról beszéltek a BBC-n

Nagyvilág2009.06.03, 10:21

Vona Gábor, a Jobbik vezetője beszélt a BBC Newsnight című műsorában, kedden késő este. A műsor az ultranacionalizmus európai térnyerésével foglalkozott, és erre hozta fel példaként a Jobbikot. Vona szerint a baj az, hogy a külföld hamis képet alkot a pártról, holott annak van egy programja is, amiről kevés szó esik a médiában. Göncz Kinga, az MSZP EP-listavezetője azt mondta a műsorban, bízik az európai politikai vezetőkben, akik úrrá lehetnek az erősödő szélsőségeken.

Csak a sportpályán demonstrálhat a Magyar Gárda Ivánban

Itthon2009.01.26, 19:18

Nem tarthatja meg szombatra tervezett felvonulását a Magyar Gárda a Győr-Moson-Sopron megyei Iván utcáin, mert akadályozná a forgalmat - határozott a megyei rendőrség. A gárdisták rendezvényükhöz kénytelenek lesznek beérni a település sportpályájával.

Vona Gábor: A Magyar Gárda folytatja

Itthon2009.01.17, 18:15

A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.

Tovább masírozhatnak a feloszlathatatlan gárdisták

Itthon2008.12.17, 21:34

Bár első fokon kimondta a bíróság a Magyar Gárda egyesület feloszlatását, semmi akadálya nincs annak, hogy a gárdisták továbbra is felvonuljanak, és ott demonstráljanak, ahol csak szeretnének. Az [origo]-nak nyilatkozó jogász szerint szűkült ugyan a gárdisták mozgástere, de ezt is egyszerűen orvosolhatják: egy új egyesületben minden mehet tovább.

Zárt tárgyalást rendeltek el a gárda-perben

Itthon2008.12.16, 16:55

Videofelvételeket nézett meg a bíróság a Magyar Gárda feloszlatásáról döntő per keddi tárgyalási napján. Az egyik felvétel miatt egy időre zárt tárgyalást rendeltek el. A bíró szerint elképzelhető, hogy kedden ítélet születik az ügyben.

Rablók lehettek a vecsési Magyar Gárda-tag támadói

Itthon2008.12.16, 18:54

Betörtek egy vecsési házba, a férfit megverték, pénzt és ékszereket vittek el. A férfi a Magyar Gárda alapító tagja, de a rendőrség szerint ennek nincs jelentősége, mert valószínűleg tipikus rablásról van szó. A politikai indíttatás a vecsési polgármester szerint sem valószínű.

Iratok felolvasásával telt a Gárda-per tárgyalása

Itthon2008.12.15, 17:24

Kordonokkal zárta le a rendőrség a Fővárosi Bíróság környékét, mivel hétfőn folyatódott a Magyar Gárda feloszlatására irányuló per. A negyedik tárgyalási nap rendbontás nélkül zajlott. Az ügyet hétfőtől új bíró tárgyalja, így az iratok ismertetésével indult a tárgyalás. Az új bíró kizárt a perből mindenkit, aki megpróbált akár az ügyészség, akár a gárda oldalán résztvenni az eljárásban.

Tömegverekedést akadályozott meg a rendőrség Szabolcsban

Itthon2008.11.08, 19:32

Tömgverekedést akadályozott meg pénteken a rendőrség egy szabolcsi településen, ahol az MTI információi szerint helyi romák és a Magyar Gárda tagjai között feszült pattanásig a helyzet. A verekedésre készülőknél ólmos botokat, viperákat és éles lőszert is találtak, egy személyt lőszerrel való visszaélés miatt őrizetbe vettek.

Újabb négyszáz gárdistát avattak fel

Itthon2008.10.27, 10:22

Már kétezer tagja van a Magyar Gárdának - derült ki szombaton, amikor a szervezet újabb négyszáz tagját avatták fel a Hősük terén. A gárda bizottságot hoz létre a büntető törvénykönyv átdolgozására és a börtönprogramok átdolgozására.

Népszabadság: Kettészakadt a Magyar Gárda

Itthon2008.10.01, 08:24

A Magyar Gárda kettészakadásáról ír a szerdai Népszabadság. A lap szerint a szervezet tagságának nagy része továbbra is a nemrég lemondott vezetőséget támogatja az újonnan kinevezett kapitány helyett.

Megvan a Gárda-per új bírája

Itthon2008.09.02, 12:35

Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró bírája veszi át a Magyar Gárdával kapcsolatos per tárgyalását. Azért kellett új bírót kijelölni, mert telefonon megfenyegették az üggyel foglalkozó bírónőt, aki ezért elfogultságot jelentett be.

Megfenyegették a Gárda-per bíráját

Itthon2008.08.27, 17:16

Névtelen telefonálók fenyegették meg a Magyar Gárda perében ítélkező bírót, ezért új bírót kell kijelölni a Fővárosi Bíróságon, a szeptember elsejére kitűzött tárgyalás pedig elmarad. A Magyar Gárda szerdai közleményében elítélte az igazságszolgáltatás függetlensége elleni cselekményeket. A per a 2007-ben a Jobbik elnöke által létrehozott Magyar Gárda feloszlatásáról dönt.

Lakóházakra lövöldöztek Galgagyörkön

Itthon2008.07.21, 19:06

Ismeretlenek lövöldöztek hétfőre virradó éjszaka lakóházakra a Pest megyei Galgagyörkön. Senki sem sérült meg, de a helyi romák félnek, ezért rendőri védelmet kértek. A rendőrség szerint kevesebb lövést adtak le, mint amennyiről az érintett családok beszámoltak, és cáfolták azt is, hogy a támadás összefüggésben lenne a Magyar Gárda egyik korábbi akciójával.

Átment a Jobbik elnökének népszavazási javaslata

Itthon2008.07.16, 22:05

Hitelesítette a Jobbik elnökének két népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság. Vona Gábor arról tartana referendumot, hogy 12 életkor felett büntethető legyen, aki szándékos bűncselekményt követ el, illetve a súlyos fegyelmi vétséget elkövető diákok kizárhatóak legyenek az iskolából. Elutasította viszont a testület a többi népszavazásra javasolt kérdését, így azt, amely szerint közmunkához kellene-e kötni a segélyeket.

Önkormányzati rendőrséget szervezne a budaörsi polgármester

Itthon2008.07.11, 10:12

Önkormányzati rendőrséget alakítana a budaörsi polgármseter, Wittinghoff Tamás. A rendőrségnél csak az országos feladatokat hagyná meg, a többit a települések vezetése által alakított helyi rendőrségekre bíznák. Az ötlet a Magyar Gárda vidéki térnyerésének ellensúlyozására kormányzati körökben is felmerült, írja a polgármester közleményében.

Biztonsági céget alapítottak Magyar Gárda Kft. néven

Itthon2008.07.10, 10:46

Miközben még tart a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per, az egyesület egyik alapítója új, biztonsági céget hozott létre Magyar Gárda Kft.-t néven - írja a Népszabadság. A személybiztonsági és oktatási tevékenységet folytató vállalkozást már be is jegyezte a cégbíróság.

Új belépők bonyolítják a Gárda-pert

Itthon2008.06.30, 17:41

Fokozott rendőri jelenlétettel folytatódott a Fővárosi Bíróságon a Magyar Gárda megszüntetéséről döntő per, amelybe újabb hat szervezet és magánszemély kívánt beavatkozni, szinte követhetetlenné téve az eljárást. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda Egyesület hiába érvel amellett, hogy semmi köze az egyenruhás gárdistákhoz, bankszámlakivonataik ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

A gárda is ott volt a pátkai falugyűlésen

Itthon2008.06.14, 00:52

A békesség, a nyugalom, a tisztesség és az összefogás jelszavával, s a Magyar Gárda mintegy 120-130 tagjának részvételével, rendkívül nagy rendőri biztosítás mellett tartottak falugyűlést pénteken Pátkán; a fórumot a Polgári Összefogás Pátkáért Civil Szövetség szervezte. A megmozdulásrol távol maradtak a helybeli cigány lakosok.

Kamera tört a Magyar Gárda elleni tüntetésen

Itthon2008.06.08, 19:58

Összetört egy ellentüntető kamerája, amikor vitába keveredett a Magyar Gárda demonstrációjának résztvevőivel Nyíregyházán. A szélsőjobboldali szervezet gyűlése közelében zajló ellentüntetés résztvevője a másik gyűlést kamerázta. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást rongálás miatt. A két demonstráció egymástól alig 80 méterre volt, a vita elfajulását rendőrök akadályozták meg. A gárda gyűlésén egy helyi fideszes önkormányzati képviselő is szavalt verset.

Mégsem lépnek be a Gárdába az okányi romák

Itthon2008.06.06, 09:09

Csak tesztelni akarták a Magyar Gárdát - ezzel indokolta a Hír TV-nek tagfelvételi kérelmük visszavonását az a három okányi roma férfi, akik a múlt héten jelentkeztek a gárdisták közé. A Magyar Gárda helyi kapitánya közölte: tudomásul vették a kérést, és törlik őket a várományosok közül.

Romák is jelentkeztek a Magyar Gárdába

Itthon2008.06.01, 11:37

Egy okányi roma férfi szerint csak rémhírterjesztés, hogy a Magyar Gárda rasszista lenne, ezért ő, fia és annak barátja is kérte felvételét a szervezetbe. A gárda és a Jobbik rendezvénye ellen tiltakozott a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, de a bejelentett ellentüntetést nem tartották meg.

Júniusra halasztották a Magyar Gárda perét

Itthon2008.05.19, 18:08

Június végén folytatódik a Fővárosi Bíróságon a Magyar Gárda feloszlatásáról döntő per, amelybe az al- és felperes mellett immár nyolc különböző szervezet, illetve magányszemély kíván beavatkozni. Az ügyészség szerint a gárda törvénytelenül működik, mivel tevékenysége sérti mások jogait. A Magyar Gárda képviselője szerint ez nem igaz, ráadásul az ügyészség által feloszlatni kívánt egyesület nem is azonos a masírozó gárdistákkal. A korábbi rendbontás miatt a rendőrség lezárta a Markó utcát, a tárgyalóterembe pedig csak előzetes regisztrációval lehetett bejutni.

Gyurcsány: Szakítani kell a Magyar Gárdával

Itthon2008.05.13, 07:17

Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda felvonulásainak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, a szocialista párt Békenap című rendezvényén pénteken Budapesten. A békenappal párhuzamosan Gonda László vezetésével mintegy 30-40 ellentüntető gyűlt össze a Batthyány téren pénteken kora este.

Az USÁ-ban is tüntettek a Benes-dekrétumok ellen

Itthon2008.04.20, 01:07

Az Egyesült Államokban is tüntettek a szlovák nagykövetségek épületei előtt a Benes-dekrétumok ellen. A New Yorki-i és a Los Angelesben lévő konzulástusok épületei előtt mintegy 50-60 fő demonstrált. A Magyarországon szervezett megmozduláson kétszázan vettek részt, és a tüntetés alatt nem került sor renőrségi intézkedésre.

Nyírkátán vonultak fel a gárdisták

Itthon2008.04.12, 20:26

Felvonulást és gyűlést tartott a Magyar Gárda és a Jobbik Nyírkátán, abban a Szabolcs megyei faluban, ahol egy autóst a héten bántalmaztak az általa elsodort kisgyerek rokonai. A gárdisták vezetői szerint a vidéki közbiztonságra szerették volna felhívni a figyelmet, roma vezetők és ellentüntetők szerint azonban megint a cigányságot akarták megfélemlíteni.