Volver

címke rss

Cannes: Paranoiás Keanu és a közértesek

Film2007.01.18, 13:38

Miután a cannes-i versenyprogram nagyágyúi már lementek, a figyelem a többi szekcióra irányult, ahova több fontos világpremier is beférkőzött. Szánalmas és izzadtságszagú próbálkozásnak tűnt a Shop Stop 12 évvel későbbi folytatása azt követően, hogy Kevin Smith előző alkotásai rendre elhasaltak. A parádés hangulatú bemutató óriási megkönnyebbülés volt, hiszen a film nem éppencsak elmegy, hanem egyenesen remek. Az amerikai független mozi másik kedvence, Richard Linklater idei második cannes-i bemutatójánál (Kamera által homályosan) már csak a hús-bőr Keanu Reeves-t várták jobban, a fokozatosan hazaigyekvő újságíróknak pedig a United ...

Cannes: Rossz ízlés, jó szex

Film2007.01.18, 13:38

Hogy pontosan milyen megfontolások alapján döntött a cannes-i filmfesztivál díjairól a Wong Kar-Wai által vezetett zsűri, azt nem tudjuk, mindenesetre tény, hogy a két legfontosabb díjat az általunk legpocsékabbnak tartott filmek kapták meg. Ezért úgy döntöttünk, a díjak ismertetése mellett szubjektív összeállítást is közlünk, amelyben a fesztivál számunkra legjelentősebb élményeit gyűjtjük össze a legjobb filmbeli szexjelenetektől kezdve a legszimpatikusabb sztárokig.

Európa legszebb exportcikkei

Film2006.06.12, 11:01

Hollywoodban simán rekonstruálják Párizs vagy Berlin utcáit, feldolgozzák az európai irodalom klasszikusait vagy éppen újraforgatják a legsikeresebb európai filmeket. Egyvalamiben viszont mégis behozhatatlan az öreg kontinens: csak itt nevelnek ki olyan dívákat, akiknek természetes adottságuk a lenyűgöző szépség, a glamúr és a tehetség. Sophia Loren és Catherine Deneuve nyomdokain a következő tíz európai színésznő döngeti Hollywood és a világsiker kapuját.

Augusztus 31-én kezdődik a Moziünnep

Film2006.07.19, 12:49

Idén harmadik alkalommal, augusztus 31., csütörtök és szeptember 3., vasárnap közt rendezik meg a Moziünnepet. Négy nap alatt több mint kétszáz filmet láthatnak az érdeklődők az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron. Megtekinthetők lesznek a nyár nagy sikerfilmjei, illetve friss alkotások premier előtti vetítéseire is sor kerül majd.

Dupla szexepil

Film2007.01.18, 14:07

Minden producer arra törekszik, hogy tökéletes receptet alkosson a vászon felizzítására: Luc Besson ezúttal úgy gondolta, mi sem egyszerűbb, mint összeereszteni a világ két legnépszerűbb latin szexbombáját egy könnyed kis western-csetepatéban. A szereplőtársak közti kölcsönhatás nem csak a vegyespárosoknál elengedhetetlen, összeállításunkban áttekintjük azokat a duókat, akik Salmához és Penélope-hoz hasonlóan remekül mutatnak, tehetségesek, dögösek és egyesült erővel töltik meg élettel a celluloidot.

Latin istennők

Film2007.01.18, 14:04

Istenek és istennők sorozatunk különkiadásaként ezúttal Spanyolország és Mexikó a filmvilágba delegált legmutatósabb nagyköveteit mutatjuk be. Salma Hayek és Penelope Cruz nemrég dögös banditanőkként galoppoztak be a magyar mozikba, hamarosan pedig egy-egy drámai szereppel is meglepnek bennünket. Dupla portrénk áttekinti a két gyönyörű és tehetséges latin színésznő karrierjének legfőbb állomásait, szaftos magánéleti részleteit és legjobb filmjeit.

Moziünnep Al Gore-ral és Tildával

Film2006.09.01, 12:58

Augusztus 31., csütörtök és szeptember 3., vasárnap közt rendezik meg, idén már harmadszor a Moziünnepet. Ez alatt a négy nap alatt 350 Ft-os áron tekinthetjük meg a filmeket, és emellett lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is, vagy éppen arra, hogy valamelyik magyar sztárral kezeltessük a mozijegyünket.

Éljenek az asszonyok!

Film2006.09.05, 15:00

Az [origo] filmklubban legközelebb Almodóvar nőket ünneplő, életvidámságtól majd' kicsattanó filmjét, a Volvert nézhetitek meg. Ehhez csak annyit kell tennetek, hogy válaszoltok egy könnyű kérdésre, és ha a szerencse is mellétek szegődik, részt vehettek a premier előtti vetítésen.

Almodóvar, a szenvedélyek krónikása

Film2007.06.01, 15:25

Napjaink legmegbízhatóbb európai rendezője 26 éve zsinórban szinte csak jó filmeket rendez. Sokadik csúcsteljesítménye, a Volver megérkezett a magyar mozikba, a tékákban pedig mostanra majdnem az egész életmű elérhető. Ha teljes képet szeretnénk kapni a spanyol rendezőzseniről, akkor elengedhetetlen tizenhat filmből álló életműve minden darabjának ismerete. A karakterek éppúgy visszaköszönnek, mint az őket alakító színészek, egy-egy feltűnő motívum egy későbbi filmben bővebb kifejtést nyer, ami pedig egyszer végtelenül komikus, az egy másik megközelítésben sötét és riasztó. A madridi underground világától az Oscar-díjas melodrámákigg ...

A múzsa visszatért

Film2007.01.18, 14:02

Ritka, hogy egy cím ennyire találó legyen, mégha a magyar forgalmazó nem is tartotta fontosnak lefordítani "Visszatérés"-re a Volvert. Almodóvar új filmjében visszatér a szülőfalujába, a nőkhöz, a komédiához és nem utolsósorban első és legfontosabb múzsájához, Carmen Maurához. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, a Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? és A vágy törvénye sztárját Cannes-ban a Volver díszbemutatója után faggattuk az Almodóvarral való kibékülésről, az erős spanyol nőkről és Penélope Cruzról.